Könyvbarlang könyvmolyoknak

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

2012-01-18T20:56:00.001+01:00

Hmmm... hmmmm...

Mit is írhatnék, mit is írhatnék...?!?!

Ez is egy "olyan" könyv...
Olyan, amelyikben betűk vannak, sorok, mondatok, lapok és egyszerre mi is valahogy beleszövődünk, belekeveredünk és elveszünk...

Egyszerre szól a könyv magáról az olvasás és a könyvek szeretetéről és egy történetről. Illetve nem is egy történetről, hiszen, mint az a könyv vége felé az egyik főszereplő szájából elhangzik: Mindenkinek megvan a maga története...

A könyv első részében Margaretről olvashatunk - azért olvashatunk, mert megismerni majd csak sok-sok oldal múlva lehet szerencsénk -, aki egy antikváriumban él és hódol a könyvek iránti imádatának, amiben édesapja is partnere, sőt tanító mestere. Lassan kibontakozik Margaret tragédiája, az ikerség... ennél a pontnál kicsit megbillent a könyv a kezemben, már-már letettem... személyes érintettségem van a témában... de nem bántam meg, hogy nem tettem le, viszont azt el kell ismerjem őszintén: nem könnyű könyv.

Sötét, depresszív. Minden oldalát, minden sorát, minden betűjét belengi valamilyen nyomasztó hangulat és ez alól csak a történet végén kapunk néhány pillanatra feloldozást, igaz akkor sem a főszereplőktől.

Gyönyörűen ír D. Setterfield a olvasásról, az olvasás élményéről, azokról a pillanatokról, azokról érzelmekről, melyek egy könyv kézbevételekor ébrednek az emberben. Szívemből beszélt; én sem tudnám (mi több nem is tudom) szebben megfogalmazni a kinyílás és befogadás felemelő, bensőséges, már-már áhítatos pillanatait. Hosszan, de olyan érzékletesen ír a könyvek szeretetéről, hogy az egy pillanatra sem unalmas; a saját, soha meg nem fogalmazott érzéseimet láttam viszont a papíron. Emiatt aztán a történet lassan indul be, bevezetések sorozata után, de meglepően ez cseppet sem zavaró. Nekem nagyon tetszett. Nem tudom mi volt benne az a valami, ugyanis más esetben röviden csak annyit mondanék: a történet eléggé vontatottan indult... Talán az, hogy olyan, mint egy álomvilág... amiből hamarosan a rideg valóságba, igaz meseszerű valóságba érkezünk, ám a mese sarka néha meglibben és kilátszik, hogy az egész nem más, mint megtévesztés, titkok sokasága, alakoskodás, megkockáztatom hazugság... egy ál-világ.

Akkor vissza a történethez:
Margaret édesapja antikváriumában éli napjait. Nagyon más, mint a többi ember, de ő mindig is más volt. Neki inkább csak az édesapjával van kapcsolata, jóllehet az édesanyja is él, de ...
Azután kiderül, hogy Margaret iker-pár élő "fele" és kezd világossá válni a másság oka is.
Margaret egy nap levelet kap egy híres, titokzatos írónőtől azzal a félkéréssel, hogy írja meg az élettörténetét; azt az életrajzot, melyet eddig soha, senki sem ismerhetett: a valóságot, az igazit! Itt voltak részek, melyek engem kicsit zavartak, de nem voltak ezek olyan nagy problémák... csak kis hullámok a tavon.
Margaret elvállalja a feladatot és az írónőhöz utazik, a házában lakik, az ételét eszi és belefolyik az életébe is, ahogyan az írónő is, az egész miliő Margaretébe. Mindez megviseli Margaretet. Menne is, maradna is; néha megy, néha marad... látomásszerű állapotok váltják fel a valóságot, de egyfajta feszítő türelmetlenség végig jelen van.
Margaret egy idő után nem csupán lejegyzi Vida Winter életét, történetét és szavait, hanem nyomozásba kezd, utánajár a dolgoknak, kutat; meg akarja érteni az ismert részeket, kideríteni a titkokat. Innentől helyenként inkább krimit olvashatunk, egyre kevésbé hasonlít az első rész elmélkedős belső utazásához.
Végig lappang valami baljóslatú hangulat a könyvön, ami a végkifejletben teljesen meglepő, váratlan fordulatban teljesedik ki... (megjegyzem, nem feltétlenül a történet alakulása ejtett rabul)

Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy végig olvastam, bár a befejezés másnapján olyan nyomott voltam tőle, mintha legalábbis beteg lennék. Nem hagy békén azóta sem... Ahogyan Margaret is megfogalmazza a könyv végén: Vannak könyvek, melyek után nem szabad újabbat kézbe venni egy ideig, mert ülepednie, tisztulnia kell az élményeknek...

10/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá...

S. Collins: A kiválasztott

2011-12-27T22:03:00.004+01:00

Nos... hmmm... hát nem is tudom hogyan kezdjem...

Letehetetlen... valóban... de sajnos akkor is elpocsékolt idő volt.

Sem irodalmi, sem semmilyen eufórikus élményt nem hozott.

Határozottan az volt az érzésem, hogy S. Collins összecsapta az egészet, de legalábbis, hogy oldalszámra fizetik és nem volt mivel kitöltenie a háromszázötvenakárhány oldalt.

Nagyon nagy csalódás volt.

A történet első két részletéről már leírtam, hogy elképesztő brutalitást, kegyetlenséget, vérengzést, helyenként felesleges gusztustalankodást (mutánsok) ír le Collins hihetetlenül érzékletesen. Az első történet (Éhezők viadala) magával sodort, beszippantott, olyan dolgot mutatott, amiről azt hittem nem tud megérinteni, de lám-lám: mégis... A második kötet (Futótűz) már kicsit necces volt, ha jól emlékszem, nem is adtam rá túl sokat... De ez a harmadik már szenvedés, szenvelgés, csűrés-csavarás, nyavalygás volt. Itt már Katniss nem fejlődött sehová, se érzelmileg, sem értelmileg, sem sehogyan sem, viszont legalább szépen teltek a lapok a nagy semmivel. A másik főszereplő, Peeta agymosása teljesen felesleges... határozottan unalmas volt. A harmadik főszereplő, Gale pedig ... hát ...
Szépen összekevert Collins mindent; összemosta a pozitív és a negatív szereplőket, tulajdonságokat, értékeket, elsősorban a történetet. Újra előszedte a mutánsokat, csak még gusztustalanabb módon, ami sajnos tökéletesen felesleges volt.
A következő sorok a történetből mesélnek, aki el szándékszik olvasni, ugorja át a következő néhány sort! Csillagtól csillagig!

****

Nos, ahogyan Katniss kishúgát, Primet kiveszi (megöli) a történetből, az élőpajzsként használt kapitóliumi gyerekekkel együtt..., sőt továbbmegyek: még részletezi is, hogy milyen testrészek merre röppentek... nos, ez nekem már több volt, mint túlzás. Kár volt érte.
Lebegtet... a jó, aki erkölcsileg bűnös lesz (Gale), de igazán nem megy bele mélyebben a filozófiai/erkölcsi kérdésekbe; de ugyanakkor igazságot szolgáltat egy vélt jónak, akiről sugallja, hogy velejéig gonosz (Coin, a felkezők vezetője), amikor is Katniss megöli... és úgy egyáltalán: ne tessék már annyira hülyének nézni, hogy egy földrésznyi ország mindenható-főgonoszának (Snow elnök) kivégzését a történelem bármely korában majd egy 17 éves bosszúszomjas lányra hagyják...

****

Újra fogom olvasni az első két kötetet és félek, revideálom majd magamat, akkori magas pontszámú értékelésemért, mert valószínűnek tartom, hogy az a két kötet is éppen annyi gusztustalan, felesleges kegyetlenséget tartalmazott, mint ez az utolsó... Csak én siklottam át felettük...

A média hatalma/szerepe a történet/világ folyásában pedig még inkább undorító, mint a két előző kötetben. A háborús live-show egyszerűen elképesztően gusztustalan.

Sajnos egy újabb történet, amit az első kötet után abba kellet volna hagyni, mert az úgy volt kerek és jó, ahogyan volt...

10/5

Ja, és az epilóg aztán végképp nem illett az őt megelőz többszáz oldalhoz...

A hivatalos fülszöveg:

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot? Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben.

Boldog Karácsonyt!

2011-12-26T19:20:00.003+01:00

Nagyon békés, boldog, könyvekkel teli Karácsonyt kívánok!

ZsuKa

forrás: http://tirgisszem.freeblog.hu

Az én borítóm

2011-12-19T08:32:00.002+01:00

...ilyen lenne:

Ugye tudjátok, miért? :)
Segítsek? A betűnagyság a borítón: 42

Van e-olvasód? Akkor kérdeznék valamit...

2011-12-18T13:44:00.000+01:00

Mit írnál rá az e-olvasód borítójára? Mi lenne a címe, mottója az e-könyveidnek, vagy magának az e-olvasónak?

Kerstin Gier: Zafírkék

2011-12-11T20:42:00.003+01:00

Ajjaj! Én azt hiszem megbolondultam... bizony, ezen is túl vagyok! 6 és fél óra alatt 357 oldal...

Megérte! :-)

Kamaszlányos mamák! Harcra és lóra/autóra/buszra fel! Induljatok Rubinvöröset és Zafírkéket venni a lányaitoknak Karácsonyra! (Előtte olvassátok el ti is, bár tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni, de megéri!)

Ez a kötet is mozgalmas, fordulatos, kalandos, ábrándos, szerelmes; mindenféle, ami egy (vagy egy bennünk megbújva még mindig ott lakozó ) tizenévesnek tetszhet!

Kicsit gyengélkedtem ma. Na, annyira nem, leginkább a megrázom magam és kutya bajom és a kicsit nyavalygok között ingadoztam, majd úgy döntöttem, ebéd után olvasgatok egy fél órácskát. Aztán megrázom magamat. Ez volt 6 és fél órája... Mostmár lassan valóban megrázom magam! :-)

Percre pontosan ott folytatódik a második könyv, ahol az első végződött. Nagyon szépen alakulnak a dolgok, már sejthető mi lesz a sztori a vége, ami nem is baj, mert hát ugye nem vizsgafeladatot oldunk meg. :-)

Gwendolyn szorgalmasan időutazgat, jóllehet, még csak egy hete kezdődött az egész, azaz még csak egy hete, hogy fejtetőre állt az élete. És már lassan négy-öt napja, hogy szerelembe esett Gideonnal... A család továbbra is kellőképpen ütődött, a történet továbbra is hihetetlenül szövevényes, a szereplők továbbra is szerethetőek és ez a könyv is nagyon könnyen olvasható.

Mint minden Kerstin Gier könyvnek, ennek is hibátlan a logikája, (szerintem) zseniális a humora és nagyon jó a fordítója, aki olyan pezsgő élettel tölti fel a sorokat, hogy a könyv letehetetlen!

Az első kötet ismertetője az előző bejegyzésben olvasható! egy nap alatt sikerült kettő:-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

Romantikus, humoros, példátlan - Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.

Kerstin Gier: Rubinvörös

2011-12-11T10:07:00.002+01:00

Hogy is kezdjem....

Bár Kerstin Gier mára már a Kedvenc Európai Írónőim-klubom tagja (Szabó Magda, Agatha Christie és Ulickaja után) ezt a könyvet kamaszlányoknak valónak tartottam, fennsőbbséges mosollyal nyugtáztam, hogy: "Lehet, hogy Gier, de ezt aztán biztosan nem...", amikor elolvastam az ajánlóját megjelenésekor.
Aztán egyszercsak belebotlottam valahol... Aztán eljuttattam egy kolléganőm ikerlányainak... Aztán egy csendes ebédszünetben, amikor már a túlhajszoltságtól éppen majdnem elszakadt a húr... csak egy pár sort, hogy szelepeljek kicsit... És aztán itthon persze már le sem tudtam tenni... egyszuszra...!

Hát, hát... hát... nem jutok szóhoz! Még mindig él ott bennem a tizenhatéves-Zsuzsi!!!
Nagyon tetszett! Nem vagyok elégedetlen azokkal az olvasmányaimmal amiket tizenhat évesen olvastam, de ez... ha ilyeneket olvashattam volna... Hujjujjjjjjjjjj!

Akkor a történet: Gwendolyn 16 és fél éves. Egy teljesen rendkívüli családban próbál normális életet élni. Természetesen ő a perifériára szorult (hamarosan) főhős, aki ráadásul még normális is, ami ugyebár ebben a családban ritkaság!
A család ugyanis nem teljesen normális! Az még talán nem is olyan szokatlan, hogy Londonban, egy kastélyban, inassal felszerelkezve laknak, de az már egy kicsit igen, hogy a rendre előjön egy érdekes genetikai "probléma" női ágon: a spontán időutazás.

Ennél a pontnál összeugrott a gyomrom: olvastam az Időutazó feleségét (meg kell jegyezzem, jó ötlet helyenként zavarosan kidolgozva, a végén feleslegesen gusztustalan és kegyetlen megoldásokkal...), és attól tartottam, hogy megint egy koppintmánnyal lesz dolgom...

Vissza a könyvhöz: A családban már várják, a következő időutazó első megnyilvánulását (jövendölés, stb), egészen pontosan Gwendolyn unokatestvérét, aki a megfelelő napon született, aki emiatt a megfelelő nevelést kapta, aki már várja az első időutazást, aki már készen áll őrzőjével, a halálosan sármos Gideonnal való időutazásokra és a szerelemre, és aki úgy egyáltalán a család szeme-fénye, sztárja, stbje... A család egyébként ritka cifra: a nagymama, akit mindenki Lady Aristának szólít, a dilis nagynéni, aki a legváratlanabb pillanatokban látomásaival szórakoztatja a társaságot, a sztár-lány Charlotte és fennhéjázó édesanyja, akik mindent és mindenkit lenéznek és úgy a farvizen Gwendolyn, özvegy édesanyjával és két kistesójával a padlásszobákban. Természetesen szakácsnő és komornyik...

És aztán beüt természetesen aminek be kell ütnie: Gwendolyn az időutazó és Charlotte a "normális".
És persze mire Gwendolyn elfogadja, hogy ő a "más", talán egy kicsit rá is kap az ízére, az is kiderül, hogy valami hihetetlen nagy ármánynak a közepébe csöppent!

Nem tudtam letenni...! :-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron...

A. Christie: A láthatatlan kéz

2011-12-03T08:21:00.001+01:00

Olvasok és néha újra olvasok, főleg Agatha Christieket. Nagy-nagy kedvencem Dame-Agatha, gyűjtöm is a könyveit szorgalmasan. És néha megfürdöm bennük újra és újra ...

Egy fiatal testvérpár, Jerry és Joanna egy angliai kisvárosba költözik, hogy Herry nyugalomban-unalomban gyógyulhasson fel súlyos repülő balesetéből. Ám, hamarosan megérkezik az első mocskolódó névtelen levél, majd (látszólag) öngyilkos lesz a helyi ügyvéd felesége, maga után hagyva a férjet ,a csinos és fiatal nevelőnőt, a férjjel közös két kisfiút és az első házasságából született, elhanyagolt lányát, Megant. A falu megdöbben, amikor kiderül, hogy az ügyvédné is kapott egy névtelen levelet, sőt, valószínűleg amiatt vetett véget életének.
Jerry, egyre több embert ismer meg, egyre kevésbé él nyugodt, unalmas falusi életet és talán ennek köszönhetően rohamosan gyógyul.
Egy héttel az ügyvédné halála után brutálisan meggyilkolják a család szolgálólányát is és ezzel elszabadul a kisvárosban a pokol...
Nagyon tetszik ebben a könyvben, ahogyan Miss Marple csak a könyv utolsó harmadában-negyedében jelenik meg. Kristálytiszta matematikai feladvány az egész. :-) Csak Miss Marple agya kellene hozzá :-)!

10/10 Mert ugye nálam Dame-Agatha ennél rosszabbat nem szokott kapni! Sőt: az Uticélja ismeretlen nálam 11/10-et érdemel! :-)

Hivatalos ismertető:
A csendes, vidéki kisvárosba érkező testvérpár egyetért abban, hogy egy olyan helyen, mint Lymstock, semmi rossz nem történhet. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan különös, gonosz levelet kapnak...

"Emlékszem, hogy a reggelinél érkezett. Megfordítottam. Ez egy olyan felesleges mozdulat volt, amelyet akkor tesz az ember, amikor az idő lassan telik, s minden eseményt a legteljesebb mértékig ki kell használnia. Láttam, hogy helyi levél, gépelt címzéssel... Belül az újságokból kivágott, nyomtatott betűk és szavak voltak egy papírlapra ragasztva. Egy-két percig bámultan a szavakat anélkül, hogy felfogtam volna értelmüket. Majd a lélegzetem is elállt!..."

A névtelen levelek először csak rémületet okoznak. De aztán csendesen lesújt a HALÁL. A kérdés csak az: KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT?

Lengyel József: Igéző

2011-11-25T08:47:00.004+01:00

Mint közel harminc éve mindig, összetört most is.

Lengyel Józsefet olvasni sosem volt könnyű elfoglaltság számomra, így aztán nem is vagyok rá alkalmas bármikor. Azok különleges napok, amikor eljön Lengyel József ideje... megrázó, de különleges napok mégis.
Egyszerre emel ez a történet a magasba és tör porrá, hogy a mélybe zuhanjak. Nagyon mélyen érint az a valami, amitől olyan különleges, ami a sorok között bújik meg...

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, vagy annak, akik az érettségi tételek tanulása óta nem vette a kezébe!

Különleges élmény lesz! Olvassátok más szemmel, ne iskolás szemmel elemezve, hanem csak egyszerűen, mint egy történetet! Nehéz, de nem lehetetlen :-).

10/10

Ja, és akkor a történet:
A faluba Idegen érkezik. A falu, természetesen, fenntartással fogadja és a "Jobb, ha kívül van!" elvén, megteszi csősznek, a határba. Nem sokkal később a falu szénégetője mellé kerül segítségnek.
Az Idegen élete - az első betű óta érezhető, hogy valami nagy tragédia húzódik meg a múltban - kezd nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, egyáltalán valami életszerűvé válni, mikor is megérkezik az erdőkerülő Najdával, a kutyával. És megtörténik az Igézet, majd a harc lehetetlenért, a rossz ellen...

2011-11-12T07:22:00.001+01:00

Ez a könyv így, az első után olyan érzéseket ébreszt bennem, mint amikor a jól ismert, vágyott, finom, simogató közegben (legyenek azok a tenger habjai, vagy egy kellemes süppedős nyugágy, vagy fotel) elmerül az ember lánya, fürdik az élvezetekben, testét-lelkét kényeztetve.
Méltó folytatása az Asszony háza-nak.

10/9.

Petrik Adrienne: Asszony és háza

2011-11-08T20:48:00.004+01:00

Teljesen elvarázsolt ez a könyv. Már hónapok óta kajtatom a könyvtárban és végre bent volt, sőt mindkét kötet is (a másik: A másik kert) egyszerre; szóval érdemes volt keresni!

Ez olyan három olvasatos könyv! Elsőre az ember lánya végiglapozza... ízlelgeti, mint egy finom, zamatos, friss gyümölcsöt... csak kóstolgatja, apránként... ismerkedik a képeken keresztül az asszonnyal és a házzal. (Megjegyzem: a képek hibátlanok! Bár én is így tudnék fotózni!) Második "olvasatra" már bele-bele olvasgat az ember lánya, azokat a részeket, amik a legvarázslatosabb képek mellett vannak... (és persze hamar rájön az ember lánya, hogy a szöveg és a kép többnyire éppolyan önálló életet él, mint a könyv minden része, vagy akár az asszony és a háza). A harmadik olvasat aztán az igazi: amikor belemerülünk, álmodunk, izgulunk, néha kétségbe esünk, sütkérezünk a sorok közül áradó napsütésben, reménykedünk a kis cukor süveg fenyő megmenekülésében, együtt szorítunk a kutyalánynak, cicafiúnak, ámulunk, hogy rajtunk kívül más is van, aki boldogságát leli az asszimmetriában, irigykedünk ennyi bátorság olvastán-láttán, és: megerősödünk, hogy nem baj, ha gyerekbolondok vagyunk, más is van még ilyen a csapatban. Mert igen! Már az első oldalon azt érezhetjük, hogy bevettek minket a csapatba! Megosztotta velünk életük egyik legjelentősebb időszakát egy család, ahol nem csak a szülők, nagyszülők, gyerekek, barátok, stb... hanem a kutyák és macskák, a kert madarai éppen olyan családtagok, mint nálunk...

Jó volt! Csoda jó! Könnyen olvasható, élvezetes és gördülékeny. Nagyon jó szívvel ajánlom! :-)

Köszönöm Adrienn-Asszony ezt a házat! :-)

10/10

És akkor az elmaradhatatlan fülszöveg:

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével: "I do what I like, and I like what I do" (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) (Petrik Adrien)

K. Ishiguro: Napok romjai

2011-10-31T07:05:00.000+01:00

Abbamaradt...., nem mintha nem tetszett volna, sőt... de valahogy mégsem ment. Most teljesen más hangulatban vagyok.
Ehhez a regényhez úgy érzem a befogadó hangulat a fontos, az elmélyülés. Az, hogy felfeküdjünk a hangulathullámok tetejére és hagyjuk, hogy vigyenek minket valami varázslatos vidékre.

Még biztosan találkozom vele.

K. Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat

2011-10-21T05:39:00.004+02:00

Rájöttem! Azért olvasok Gier könyveket, mert biztos lehetek abban, hogy sosem végződik lelki terrorral, sírás-rívással, depresszív hangulattal... meg még a többi olyannal, amire az ember lánya szürkülő őszi napokon cseppet sem vágyik, vagy keresetlenül találná meg a mindennapi életben.
Könnyed, kellemes perceket szerző könyvek ezek a Gier-könyvek.
A Felettébb tisztességtelen... ugyan nem szól akkorát, mint az Anyák maffiája, de attól kellemes kis őszi olvasmány. A harmadik oldalon már azt hittem, mindent tudok, azon tűnődtem, mit fogok kapni a többi száz-kétszáz oldalon és aztán egyszerre csak azon kaptam magam, hopp, itt a könyv vége, és igazán fel sem tűnt, hogy a végére értem.
Nem történik igazán olyan nagy dolog a könyvben, mégis könnyen végigszalad az ember lánya, anélkül, hogy unatkozna; három összetett mondattal azt hiszem elmesélhető... teszek egy próbát:
Adott két férfi, természetesen feleségekkel és egy dúsgazdag apával. A dúsgazdag papa szerint a fiúk nem a megfelelő lányokat vették feleségül, tehát egy felettébb tisztességtelen ajánlattal (páronként egy millió euróval) ráveszi őket a párcserére. Happy end lesz a vége, és elég volt a két és fél mondat is... Lesz még, amikor újraolvasom! :-) Annyira nem volt rossz, de volt már jobb is!

10/7.

Hivatalos fülszöveg:
Vannak boldog, kiegyensúlyozott családok, és vannak Gaertnerék. Ennél a családnál valahogy semmi nincs teljesen rendben. A vén zsugori Fritz szerint fiai nem a megfelelő nőt vették el, így tönkretették az életüket. Miután évekig csak szitkozódott emiatt, úgy érzi, ideje tennie is valamit az ügy érdekében: partnercserére veszi rá a két fiút. Így aztán két menye fél évre beköltözik egymás férjéhez, egymás otthonába - az álmodozó Olivia a városi luxuslakásba, a számító és gyönyörű Evelyn az omladozó, városszéli kertészetbe. Vajon átvészelik-e a kísérletben résztvevők ezt a fél évet vagy győzedelmeskedik a zöldszemű szörny? Mi lesz a kisebb vagyonra rúgó nyereményükkel? Egy biztos: a történet végére mindenről lehull a lepel, és semmi sem lesz az, ami azelőtt volt Kerstin Gier a tőle megszokott humorral beszél az emberi kapcsolatokról. A könnyed hangnem mögött azonban igazi dráma zajlik, ahol lehullnak a napi rutin során viselt maszkok, és megmutatkozik a szereplők igazi arca ami sokszor szöges ellentéte annak, amilyennek addig látszott. És ha nem volt elég, keressék az írónő korábbi Hálálom után felbontandó, Anyák maffiája és Keresztanya című sikerkönyveit is! A szerző Németország legsikeresebb női regényírója, könyveit eddig 2 millió példányban adták el.

S. Dunant:Szöktetés a zárdából

2011-08-30T09:35:00.000+02:00

Nem tudom minek kellett nekem ez a könyv. Nem volt rossz, de olyan nagy élményt sem nyújtott. Azt mondanám inkább, hogy olyan jó, megbízhatóan megírt, korrekt történet, aminek az első fejezete során már könnyedén kitalálható mivel is fog végződni...

Nem tudom megmondani miért olvastam mégis végig (Dehogynem! Végig abban reménykedtem, hogy mégsem egy sablonos apácás-szerelmes-áldozatos-nyálas-könnyes regény lesz...), de végig olvastam. Különösebben nem mozdított meg bennem semmit. Ha nincs ötletetek mit olvassatok, de nem is vágyakoztok semmilyen katarzisra, nos: rajta ez egy ilyen könyv. Nem volt kedvenc szereplőm, pedig kellett volna legyen, mert nagyon forszírozott volt a patikárius nővér figurája... na, jól van, szimpatikus volt, de kicsit erőltetett...
A történetről is szóljunk egy kicsit: a XVI. századi Olaszországban olyan irdatlan nagy hozományt illendő adni a lányokkal (természetesen csak jobb családokban), hogy általában mindössze egyet tudnak kiházasítani. Ha több lány születik, a kisebbeket sutty-be a zárdákba... A zárdák meg persze tapsikolnak örömükben, mert a lányokkal jön ám a hozomány is, nem akkora, mintha férjhez mentek volna, de azért az élet sem olyan a zárdában (meg persze a szolgáltatások sem), mint egy csili-vili palotában. Na, szóval, ilyen okok miatt (is) kerül zárdába a szépséges Serafina-Isabetta, meg amiatt is, mert rangon aluli szerelmi viszonyba keveredik (az énektanárjával). Összebarátkozik a patikárius nővérrel, Zuana-Faustinával akiről kiderül, szintén kényszerűségből lett zárda lakó (no, félreértés ne essék, nem hozományprobléma miatt). Zuana a zárdában olyan életet élhet, mely a zárdán kívül kizárt dolog lenne: nő létére gyógyíthat, folytathatja (meghalt) orvos édesapja "munkásságát", a zárdába belopott (szintén az orvos-papa) könyveiből képezheti magát, gyógyszereket készíthet, sőt kell is neki, hiszen ő a betegszoba felelőse. És persze tele van szeretettel, gondolatokkal, késztetésekkel, tudásvággyal, segítőkészséggel.
Serafina el akar szökni a szeretett férfival, lebukik, vezekel, kicsit elmegy az őrülettel vegyes önsanyargatás felé, epedve vár valamiféle jelet, majd jön Zuana és sok mindenben segítségére siet újból. Mint már a történet során annyiszor...

10/6-7

A hivatalos fülszöveg:
1570-ben járunk, a rendkívül gazdag itáliai városban, Ferrarában. A tizenhat éves lányt, Serafinát szülei arra kényszerítik, hogy egy zárdában, a Santa Caterinában élje le hátralévő életét, ugyanis beleszeretett egy rangján aluli férfiba. A zárda messze földön híres énekkaráról, és Serafinának esodálatos hangja van, ám ő egyáltalán nem hajlandó énekelni. Megérkezése pillanatától a Santa Caterina valóságos csatatérré válik, hiszen a fiatal nő egyáltalán nem hajlandó beletörődni sorsába, minden áron szeretne visszajutni kedveséhez. A harcba mindenki belekeveredik a főnöknőtől kezdve a legutolsó novíciáig, ám az események fő mozgatója mégis a csendes, csodabogárnak számító patikárius nővér, Zuana lesz. Sarah Dunant nagy szakértője a reneszánsz kori Itáliának, e könyvében is korhű képet fest erről a színes, mégis sokszor kegyetlen világról. Földi és égi szerelem, szentség és hamis extázis, hit és merev dogmák összeütközése teszi feszültté ezt a kiváló történelmi regényt.

Vámos Miklós: Anya csak egy van

2011-08-16T16:06:00.000+02:00

Vámoshoz mindig félve nyúlok. Sosem tudhatom előre, hogy tetszik-e majd, avagy utálni fogom.

Vámost mondjuk úgy 30-on túl érdemes szerintem olvasni. Vagy még öregebben. A kor miatt is, amiben a könyvei játszódnak, és az érzések miatt is, amiket a könyv kelt. Biztos vagyok benne, hogy az Anya csak egy van egy felnőtt ember számára sokkal másabb élmény, mint olyasvalakinek, akinek a szülei fiatalok és egészségesek.

A történet főszereplői Ladó, az országszerte ismert komikus, és a mániás depresszióban szenvedő anyja. Ijesztően realista képet kaphatunk arról, milyen is egy ilyen betegséget megélni, illetve egy ilyen betegségben szenvedő emberrel élni. Akit mégiscsak szeretni illik, szeretni kell, akármilyen hatalmas nagy baromságokat is tesz, mert anya csak egy van.

Az anya, amikor mániás szakaszban van (,,fent"), akkor hirtelen, gyorsan akar mindent egyszerre megtenni. Külföldre utazik, üzletel (seftel), férfiakkal ismerkedik, erősnek és tévedhetetlennek érzi magát. A depresszív (,,lent") szakban semmihez sincs ereje, még enni sem, nem akarja látni a gyerekeit, nem akar semmit, élni sem.

A sors fintora, hogy Ladó nagyjából tudja, mikor fog meghalni az anyja, ami egyszerre tölti el félelemmel és várakozással. Óriási teher nyomja a vállát úgy is, hogy az anyja él, és úgy is, hogy hamarosan meg fog halni.

Vámos szereplői a legtöbbször nem különösebben pozitív személyiségek, nem igazán lehet őket feltétel nélkül kedvelni. Nekem pl senki sem igazán szimpatikus a fő- és mellékszereplők közül, nem akartam olvasás közben egyik helyébe sem beleképzelni magam, nem akartam drukkolni egyiküknek sem.

A kérdésre, hogy szerettem-e ezt a Vámos-könyvet, nem tudok egyértelműen felelni. Inkább szerettem, mint nem, de azért nem hiszem, hogy újra fogom olvasni, mint az Apák könyvét.

Hivatalos fülszöveg: A regény egy anyáról és fiáról, Ladóról szól. Az anya mániás depressziós, váratlan és lehetetlen húzásaival pokollá teszi hozzátartozói életét. Ladónak bűntudata van, mert immár nem szereti az anyját, s csak az irháját próbálja menteni. A fejezetekben váltakozik az anya és a fiú szemszöge. Ladó sajnálja az anyját, amiért olyan nehéz és sivár élete volt, és úgy érzi, többet kellene törődnie vele. Az olvasóban azonban lassacskán erősödik a meggyőződés: az anya - mindennek dacára - bátrabb, szebb, izgalmasabb életet élt, mint a fia.

Értékelés: 8/10 + néhány üveg citromos sör a feszültségre

Bíró Kriszta: Fiókregény

2011-08-13T09:16:00.003+02:00

Zsuzsi már írt erről a könyvről, az ő élményeit itt olvashatjátok.

Én kicsit másként éltem meg, viszont én is 10/10-et adok rá :-).

Nos, az egész könyvben van valami zaklatottság, valami kattogás, valami nem is tudom mi... egy olyan fajta feszültség, ami folyamatosan hajt és hajt végig a történeten, majd újra kézbe kell venni és beleolvasni itt is, ott is... olyan "nem hagy békén" könyv.
Eleve azzal kezdődik, hogy összefacsarja az ember szívét; Mici, aki még meg sem született, már a vesztesek közül indul, átlagos már akkor sem tudna lenni, ha akarna. De nem akar. Micit már születése előtt "elhagyja" az édesanyja. Apja, aki talán nem is a genetikai apja és Dezső nevelik fel. Még mielőtt bárki is a ma oly divatos melegházasságban cseperedő gyerekre gondolna: ne tegye, messze nem erről van szó. Egy aprócska szabóműhelyben kapcsolódik össze a félig-elhagyott kislány, az elhagyott szabómester és a anya-lelkű segéd sorsa. Sok szívet melengető epizód után természetesen jönnek az igazán komoly bajok; Mici gyerekfejjel kénytelen a nagybetűs életben eligazodni, megtalálni a helyét, megtalálni mások helyét, túlélni, boldogulni, egyáltalán élni.

Nagyon tetszett! Régen olvastam ennyire jó könyvet! Lelkizős, gondolkodós, olyan nekem való.
Tőmondatokkal kezdődik a könyv. Kicsit ijesztően egyszerű a nyelvezete, a formája az elején, viszont többedik visszalapozásra úgy érzem, tökéletesen passzol a történet egyszerűségéhez, ugyanis ahogyan a történet, Mici élete bonyolódik, úgy változik a forma is, megérkeznek az összetett mondatok.
Ahogyan Mici egyre inkább öntudatra ébred, egyre gyakrabban szólal meg ő maga, majd a regény végére (szinte) csak ő mesél.

Hazatalál.

Jó szívvel ajánlom!

És akkor a hivatalos fülszöveg, ami alapján biztosan nem olvastam volna el (ráadásul szerinte teljesen másról szól):

A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik. Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

2011-08-12T07:51:00.003+02:00

Volt idő (nem is olyan régen), amikor sikk és divat volt Máraival a kézben rohangálni a nagyvilágban... Én akkoriban egy csomó gyerekkel a kezemben rohangásztam éjjel-nappal, meg hát ugye: ha mindenki, hát én csakazértsem! Bután..., dacból... Sosem szerettem a divatból népszerű könyveket és a sikkből hű-de-okosakat-mondunk-róla embereket.
Így aztán Márait is csak gyűjtögettem és csendben megvártam, amíg eljött az ő ideje. Nos, egy ideje itt van, de most mégis csak az Eszter hagyatékáról írok.

Eszter és Nunu, az idős rokon, csendben éldegélnek egy vidéki házban, szegénységben, de nyugalomban. Beosztóan, kis igényekkel, de nyugalomban. Majd minden odavész: odavész a nyugalom, odavész a megélhetés, odavész a ház is, mert Lajos, Eszter sorsa húsz év után újra eljön.
Egyetlen nap történik minden. Úgy írta meg Márai Esztert, hogy végig azt éreztem, akár be is csukhatnám a könyvet azzal, hogy: "Hát, Istenem, nem az én dolgom! Egy jelentéktelen, gyenge nő, odavész egy jellemtelen férfi keze által!", de nem lehet... Ez az az elsuttogott történet, ami hangosabban szól, mint egy üvöltés. Ja, és Eszter cseppet sem gyenge nő...

Aki olvasta már, gondolom szívesen elolvassa még egyszer, aki még nem olvasta, jó szívvel ajánlom. Nem könnyű... sőt... de éppen ezért szeretem! :-)

10/10

Olvasás hete 6. hét

2011-08-10T18:52:00.000+02:00

VI. hét (aug. 8 - 14.)

- Klasszikusok kontra kortárs irodalom
- Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
- Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
- Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Klasszikusok mostanság nem nagyon. Nem tudatos döntés, hanem kedv-kérdés. Mondjuk ha olyan értelemben különítjük el, hogy kortárs az, aki még él, és klasszikus az, aki halott, akkor mondjuk Merle, Boris Vian, vagy Vonnegut, Wodehouse könyvei forogtak mostanság a kezemben. Van néhány klasszikus, amit újra és újra (átlag 2-3 évente) előveszek, és meghitt hangulatú órákat töltünk együtt (Édentől keletre, A mester és Margarita, Monte Christo grófja)... jut eszembe, erről írtam is nemrég, amikor a szépirodalom kontra szórakoztató volt porondon.

Egyszóval kortárs, túlnyomóan.

Itt hadd térjek ki rá mintegy szorgalmi feladatként, plusz piros pontért, hogy azt is megfigyeltem, hogy sokkal több női írót olvasok. Ha mondjuk 6 könyvet kihozok a könyvtárból, van, hogy mind a 6 női író -és ez sem tudatos! Bár klasszikus női írót szinte egyáltalán nem, csak kortárst.

Külföldi mindig több van. Talán mert a külföld nagyobb :D de nem, valahogy a kortárs magyar közül nehéz jót felfedezni. Ebben sokszor hagyatkozom a blogos vagy molyos kollégák tapasztalataira, de még így is van, hogy lyukra futok, mint pl. Bartis Attilával. Vagy ott van A fekete zongora, amitől mindenki szaporábban lélegzett elragadtatásában, de nekem nem hozta a flow-élményt. Egyes kortárs magyarról meg csak annyi mondható el, hogy manapság már bárkinek lehet könyve (rózsaszín banánhéjas förmedvény).

De néha meglepően friss, érdekes, szórakoztató, elmélkedtető kerül az ember kezébe (Fiókregény), és akkor örülünk, Vincent.

Hogy miért félünk egyes írók műveitől, az tulajdonképp a fentiekből következik. Mert nem szeretünk csalódni. Nem tesz jót a kollektív tudatnak, hogy a mások által sokra tartott író/mű nálunk nem talál értő fülekre. Ilyenkor kicsit elbizonytalanodunk: vajon bennünk van a hiba? Mi vagyunk azok, akik egyedüliként nem értettük meg az írót/művet? Kevesek vagyunk a megértéséhez? Nem vagyunk elég intelligensek, műveltek?

Nehéz kérdések ezek, amikre nem feltétlenül szeretnénk választ kapni.

Novellás köteteket is olvasok, ha a borítón pl. Stephen King, P. G. Wodehouse, vagy Efrájim Kishon neve áll. De amúgy nem jellemző. A novella regénnyé való növési szándékáról olvashatunk Stephen Kingnél, amit most nem klónoznék, de a lényeg, hogy a jó történetek úgyis regénnyé akarnak nőni. Azoknak sosem elég a novella terjedelme.

Iskolai irodalomoktatás: úgy gondolom, jelentős a szülői felelősség a kérdésben, jelentősebb, mint az iskoláé.

Hogy otthon milyen példát lát a gyerek? Van-e otthon elég könyv, amiből választani lehet? Képes-e a szülő felkelteni egy-egy író, könyv iránt a gyerek érdeklődését? Tudja-e, hogy mi való a saját gyerekének? Ha mindenre igen a válasz, akkor azt gondolom, az iskolai irodalomórák talán gond nélkül megugorható akadályt képeznek a gyerekeink számára.

Ja, és engedtessék meg a gyereknek a kritika lehetősége. Hogy a kötelező olvasmányok esetén is (melyek listáját időszerű lenne átgondolni) joga legyen azt mondani: kedves tanító néni, elolvastam Az aranyembert, de nem tetszett, mert. És a tanító néni ezért ne adjon rossz jegyet.

Jut eszembe (még az e-könyvekről)

2011-08-09T07:14:00.000+02:00

Tudjátok, miért jó még az e-könyv?

Mert úgy is ,,kölcsön" tudom adni a könyveimet, hogy 1. nem sajnálom, hogy baja esik 2. tudom, hogy nem adják vissza 3. akinek kölcsönadom, messze lakik, és ritkán találkozunk.

És még az is jut eszembe, hogy sokan azzal indokolják, hogy ők aztán e-readert soha, az nagyon fúúúj, mert akkor nem lehet érezni a papírt, nincs tapintás, nincs könyvszag.

Nos, én annyira belefeledkeztem egy könyvbe (a tegnap bemutatott Csipkeolvasóba), hogy automatikusan úgy akartam lapozni, mint egy könyvet. Igen, tessék bóknak venni, e-olvasók, hogy könyvszámba veszlek benneteket :D

Amúgy meg, akik kizárólag papírpártiak: én egy könyvet a történet miatt olvasok. Az pedig mindkét formában ugyanaz. Ha annyira hiányozna más érzékszerveimnek az impulzus, közben gyűrögethetnék akár egy Kincses kalendáriumot is :) De most tényleg. A sztori az, ami egy könyvben mindenekelőtt és mindenekfelett, a többi már csak ráadás (vagy éppen hiábavalóság :) )

Könyvek, kedves papíralakú, nyomda (avagy doh)szagú, kemény- vagy puhakötésű, képes vagy képtelen, színes és színtelen, kézzel fogható könyvek, benneteket ezután is ugyanúgy szeretlek! Ezt azért szögezzük le :)

Brunonia Barry: A csipkeolvasó

2011-08-08T17:37:00.000+02:00

Töredelmesen bevallom, hogy ezt a könyvet (pontosabban e-könyvet) azért választottam, mert láttam más bloggereknél. Arra nem nagyon emlékeztem, hogy jókat írtak-e róla, de aztán a molyon is megnéztem, és láttam, hogy ez jó (ettől sznob-e vagyok?)

Salemben játszódik a könyv, természetesen mai boszorkányok és ellenlábasaik is szerepelnek benne. Erősen spirituális az alap, de oly módon, mintha csak a természetgyógyászat kategóriájába tartozna a gondolatolvasás, vagy a csipkeolvasás (jóslás, jövőbelátás).

Egész végig olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy Joanne Harris által írt könyv lenne, álnéven írta volna (tudomásom szerint nem így van, de az érzés végig megvolt). Nem a legutóbbi, nagy csalódást okozó kékszeműfiú-kategória, hanem a régebbi, Urak és játékosok, vagy éppen a Csokoládé korszakából való.

Visz előre, magával ragad, beszippant, néhol fejbe kólint, néhol megnyugtat, néha meg csak úgy ,,van". Sötét családi titkok, rejtelmek, a végén némi csavar a miszticizmus ködén át.

Hivatalos fülszöveg: Minden talentumnak ára van…

Minden csipkének titka van… A nevem Towner Whitney. Nem, ez nem egészen igaz. Az igazi keresztnevem Sophya. Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok. Így üdvözöl bennünket Towner Whitney, A csipkeolvasó bevallottan megbízhatatlan narrátora egy salemi családból, ahol az asszonyok meg tudják jósolni a jövőt a csipkéből, és nemzedékek óta őriznek titkokat. Ám amikor két nő eltűnése visszahozza Townert Salembe, kiderül, mi is az igazság Towner ikerhúgának halála körül. A csipkeolvasó meséje titkokat, identitászavarokat, hazugságokat és féligazságokat forgat bűvös örvényében. Az olvasó hamarosan rájön, hogy úgyszólván lehetetlen elválasztani a valóságot a fantáziától; de hiszen Towner Whitney már a regény elején kijelentette: „Nincsenek véletlenek!”

Értékelés: 9/10 + a nagyi horgolt terítőjét teszem az asztalra

Pierrot-Szélesi S: Jumurdzsák gyűrűje

2011-08-05T12:52:00.003+02:00

Nem is tudom, hogyan kezdjem…Annyi cefet-rossz könyv után… elnézést, inkább oltári nagy csalódást kellene mondanom… valószínűleg nem a könyvekben, hanem bennem van a hiba.Nos, leginkább az érdekelt ebben a könyvben, hogy hogyan lehet egy computer-játék alapján épkézláb történetet összehozni? A második szempont az egyik szerző Pierrot volt, akin megakadt a szemem. És mégis, hogy kerül a csizma az asztalra? Ráadásul kettő is? Hát valljuk be nőiesen: a fene tudja, de elég jó helyen vannak! Kellemes, könnyű olvasmány. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kalandos könyveket, amikben természetesen megcsillan egy kis (vagy nem is olyan kis) romantika; az okos-oknyomozó újságíró-jólnevelt-sármos-hűűű, de úriember főhős, akivel a szintén nagyon okos-kalandvágyó-bátor-önfeláldozó főhősnő együtt fut versenyt a hűűű, de gonosz-megátalkodott-az egész világot fenyegető-negatív figura ellen; amelyben mindig jön valami segítség a legkétségbeejtőbb pillanatokban és természetesen óóóriási a happy end. Felbukkan Gárdonyi Géza és Jámbor-Jumurdzsák, akik a könyv egyik szálának főszereplői, pincék, romok, jelek, titkos írással írott Gárdonyi-üzenetek, egy kis időutazás és még sok minden más is.Jópofa volt! Tengerpartra, vagy esős magyarországi nyaralásra jó szívvel merem ajánlani, esetleg bimbódzó fantáziájú, romantikus tizenéveseknek, akiket még maximálisan kielégítenek a lényegre törő tőmondatok. Nincsenek benne bonyolult összefüggések, de azért lehet két olvasás között is agyalgatni rajta. Na, egy szó, mint száz: üdítő kellemes nyári olvasmány!

10/8

Senkit se tévesszen meg a könyv vastagsága: könnyedén kiolvasható 1-2 nap alatt.

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak...Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza...A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye. A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt. A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (pl. Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is.

Marie Phillips: Csintalan istenek

2011-08-05T05:54:00.002+02:00

Már megint...
SZóval megy ez nekem, csak akarni kell! Megint jól beleválasztottam, de jó alaposan! Ez is egy olyan könyv, ami sajnos nem nekem való... Kb a tizedik oldalnál akartam a sarokba hajítani, de a feléig kínoztam magamat! Nem kellett volna, kár volt az időért...
Hát akkor térjünk rá a történetre:
Az olimposzi istenek Londonban élnek több száz év óta. Egy erősen lepukkant házban, koszban, mocsokban, stb...
Nos ilyen kezdet után kicsit előítélettel olvastam tovább. Nem lett jobb. De haladjunk: érdekes elképzelés lehetett volna, hogy a Nagy Görög Istenek mihez kezdenek egy londoni házban, a XX-XXI. század környékén, hogyan szerzik vissza elveszett hatalmukat, népszerűségüket, stb... Az ajánlóban oly nagyon felvázolt humorból én bizony egy mákszemnyit sem véltem felfedezni, hacsak az nem humoros, ahogyan Aphrodité szextelefon szolgálattal tartja el magát... Nos: biztosan ez is nagyon klassz kis történet, de nekem cseppet sem tetszett. Ja, és el ne felejtsem: vannak benne halandók is! Takarítónőként dolgozó nyelvész, akinek ez a munka éppen testhezálló és boldoggá is teszi. Nyelvész még nem voltam, de azért azt sejtem, hogy ők is olvasnak, nem is keveset, és úgy vélem eléggé otthon vannak a klasszikus művekből is; mint például a görög mitológia... Hát, a mi nyelvész-takarítónő-főhősnőnknek még véletlenül sem tűnik fel, hogy Aphrodité, Apollón, Arész, Athéné, stb nevű lakók egy közös, kosz-ette lakásban eléggé gyanús, hogy nem átlag londoni honpolpolgárok... Nos, Alice drága úgy tűnik, végtelenül buta és nem is csak amiatt, hogy eszébe sem jut semmi egy rakás mitológiai névvel szaladgáló személyről... Már-már bosszantóan buta. Ott tette be nekem a kaput a történet, amikor rájöttem, hogy egy mai Orpheusz és Eurüdiké sztori kerekedik ki lassan. Ennek a kiteljesedését már nem tudtam megvárni... Olyannyira nem, hogy ami még nem volt:

10/0

És akkor következzék a hivatalos fülszöveg:

A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Árész, Artemisz... - és még csak az A betűnél tartunk -, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák. Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események... A "Csintalan istenek"-et, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

Elmaradt blogszülinap

2011-08-03T08:01:00.000+02:00

Június közepén voltunk 2 évesek, de elfelejtettük megünnepelni.

Mi több, a tagság nagy része is lemorzsolódott, talán csak Zsukával ketten tartjuk életben, más tagok igazán nagyon ritkán járnak aktívként erre.

Úgyhogy kérek mindenkit, akár aktív, akár passzív tag (avagy olvasó), pár szóval adjon életjelet magáról a megkésett blogszülinap alkalmából!

Olvasás hete 4-5. hét

2011-08-02T17:53:00.001+02:00

No lássuk csak az újabb kérdéseket.

IV. hét (júl. 25 - 31.)

Védőbeszéd a szépirodalom mellett
Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

V. hét (aug. 1 - 7.)

Kedvenc műfajok
"Az vagy, amit olvasol", azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?

Védőbeszédbe éppen nem bocsájtkoznék, de a véleményem szívesen leírom.

A szépirodalom, mint kategória, olyan mű, olyan csinált (sznob) skatulya. Miért is ne beszélhetnénk a klasszikusokat emlegetve S. Kingről, K.Vonnegutról? Elég régi-e hozzá Wodehouse, hogy szépirodalomként beszéljünk róla? gyanítom, nem. Illetve nem attól szépirodalom, mert a maga nemében klasszikus.

Szóval akkor maradjunk a szórakoztató irodalomnál. Amit persze véresen komolyan kell venni, ha az írója jól akarja művelni. Hm, nem tagadom, a könyveim jórészt ebbe a kategóriába tartoznak -ugyanakkor foggal-körömmel hajlandó vagyok védeni néhány szépirodalmi mű létjogosultságát, úgysmint Monte Christo grófja, vagy Édentől keletre, avagy A Mester és Margarita --- de számomra ezek is szórakoztatóak, nagyon is!

Kedvenc interjúalanyomon gondolkodni sem kell egy percet sem, hiszen ő amúgy is minden könyvét nekem, Állandó Olvasójának írja, szóval igen, King mesterrel, feltétlenül!

A moly népszerűsítése nem könnyű nekem, mert használom ugyan a felületet, de közösségi tagnak nem érzem ott magam. Volt egy-két cserém, volt olyan is, amit később megbántam, rossz üzlet volt -de azért el szoktam olvasni, mások hogyan vélekednek ott arról a könyvről, amit éppen olvasok.

Kedvenc műfajom: életképek. Nem olyan régóta, de úgy 1-2 éve szeretem a realista leíró könyveket, amiben akár semmi sem történjen (avagy igen kevés dolog), de a jellemábrázolás legyen nekem érdekes. mint pl. ez a könyv: http://moly.hu/konyvek/melanie-gideon-hazassagom-tortenete

Ugyanakkor odavagyok a furcsa, meghökkentő történetekért, ezért aztán Neil Gaiman , Guillaume Musso, avagy Audrey Niffenegger nagyon nagy kedvencem mostanság.

Az vagy-e, amit olvasol? Hát persze. De ne egy könyvről ítéltessen meg senki. Nézzük meg az összes könyvet, amit az illető mondjuk az elmúlt 1 évben elolvasott, avagy félbehagyott, és máris szimpatikusnak avagy ellenszenvesnek találhatjuk :)

A könyv, ami legutóbb nagyon hatott rám, az az Ízek, imák, szerelmek. Meglehetősen személyes okokból, amiket nem részletezek, de valóban mély nyomokat hagyott bennem -bár azt nem állítanám, hogy az életemet is megváltoztatta.

Írnék könyvet, igen, bennem meglehetősen nagy a vágy az önkifejezés eme formájára. Az én könyvem olyan lenne, mint a fentebb linkelt Házasságom története -nem a könyv végkifejlete lenne a lényeg (nem lenne csattanó), hanem maga az utazás, amíg a könyv tart.

Eladó könyveim listája

2011-07-31T11:01:00.002+02:00

..pedig itt található :)

A Kindle-em

2011-07-30T15:05:00.000+02:00

Mariann kedvéért egy kicsit részletesebben írok az én e-readeremről.

Nekem egy wifis Kindle3 ebook-olvasóm van. Régóta nézegettem már a piacon lévő darabokat, mindenképpen olyat szerettem volna, ami e-ink (e-tinta) technológiát használ, mert ez nem rontja a szemet.

Nagyon szeretem. Amióta megvan, maximálisan kihasználjuk (a család többi olvasni tudó tagjával). Ezen vannak a gyerekek kötelező olvasmányai, mesék is. A különböző legális, féllegális és egyéb oldalakról gyakorlatilag minden könyvet be lehet szerezni magyarul vagy angolul (biztos más nyelven is, de ezeket próbáltam csak). Tehát úgy látom, a lehetőségek száma számomra végtelen, ha e-könyvről van szó :)

Nem túl jó rá a pdf, nem szereti a doc-ot, de nagyon egyszerűen átkonvertálható sajátos e-könyv-formátummá bármilyen szöveg. Ehhez vannak ügyes konverter programok, amiket csak telepíteni kell, és nem nehéz őket használni.

A szöveget fel is olvastathatjuk (angolul hasznos, magyarul vicces), és mp3 formátumú hangoskönyveket is szép minőségben lejátszik.

Mit is mondhatnék? Amióta megvan, elkezdtem eladogatni a papír könyveimből :)

Könyvélmény

2011-07-30T12:46:00.002+02:00

Régen irtam ide, pedig olvasok rendszeresen. Egyik oka, hogy a szkennerem elromlott. Két könyvtárba járok és az egyik rendszeresen e-mail-en értesit, hogy mikor jár le a kihozott könyv. Én könyvtárba azért is szeretek járni, mert szeretem a könyvtár hangulatát. Tanulni is mindig könyvtárba szerettem.
Veszek-e könyvet? Azt válaszolnám, hogy nem, de azért el-elcsábulok. Főleg a foltoskodásaimhoz veszek könyvet, mert azokat jó sokszor elővenni és inspirációkat kapni. Ajándékba kapok könyveket.
Hogyan rendszerezem a könyveimet? Azt szoktam erre mondani, hogy lakásunkban csak a fürdőszobában és WC-ben nincsenek könyvek. Minden más helységben szép számmal. Elvileg téma szerint rendszerezzük, de figyelembe kell venni, hogy ujabban a könyvek nagysága ezt nem teszi lehetővé. Némely könyv annyira nagy, hogy nincs polc ahol elférne. Mindenesetre van foltvarró részleg (két helységben) konyhai könyvek több helyen, lakáskultúra szintén. Nyelvi részleg elég nagy helyen, lexikonok, kézikönyvek, útleirások, szépirodalom, amiben a Világirodalom klasszikusai a sorozat. Ennek a felét ajándékba kaptuk. Szépirodalom vegyes régi könyvek és ujabbak, vegyesen. Sok régi iskolásoknak való könyv, amit az unokáknak tartogatunk. Fiaim ragaszkodtak ahhoz, hogy a kézikönyvek mindig elérhetők legyenek. Az ágyam mellett van egy polc, amin a könyvtrából kihozott és éppen olvasandó könyvek vannak.
Nagy álmom az e-book. Szivesen vennék ebben tapasztalatokat és javaslatokat. Gyűjteményem már igen szép, de mellette van egy pár audiókönyvem is. Szóval ez is az álmaim közé tartozik. A jelenlegi mp3 lejátszóm nagyon hamar lemerül, kell egy új.
Kellene egy új lakás, amiben lenne egy könyvtrá szoba egy hobbyszoba nekem és egy a férjemnek, ezekben aztán rendezhetnénk a könyveinket. Szóval álmodni lehet!

Könyvélményekről

2011-07-25T09:32:00.001+02:00

Egy nagy össznépi könyves játék lepte be a könyves blogokat, ami egyrészről roppant érdekes, de másrészről úgy gondolom, az ember ezeket a válaszokat inkább magának írja le, nem a közérdeklődés miatt.

A II. heti kérdések ezek voltak:

II. hét (júl. 11-17.)

Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Nos, ezeket most csak úgy, magamnak :), megválaszolom.

Szívem szerint könyvVÁSÁRLÁS, de anyagilag nem engedhetem meg magamnak. Nagyon ritkán veszek könyvet, és akkor is inkább használtat valaki mástól, nem könyvesboltból.

A könyvtár viszont remek, 2 ilyen intézménynek is szorgalmas látogatója vagyok, és elégedettséggel tölt el, hogy valóban szolgáltatnak. 20-30 évvel ezelőtt (fejbevágó, de 30 éve iratkoztam be legelőször könyvtárba!) az új könyvek -akár az új filmek- jelentős késéssel érkeztek meg, és nagyon nehéz volt hozzájutni egy-egy vágyott könyvhöz, mert oldalas várólista volt minden ilyenre.

Ma már gyorsan megjelennek az új könyvek a könyvtárak kínálatában, még a mi falusi picike könyvtárunkéban is, mi több, ha valamit kifejezetten keresek, ami nincs meg, megrendelik nekem.

Hogy e-könyv, vagy valódi... 2 nap óta a válaszom: IS. Kindle-tulajdonos lettem, nagyon boldog Kindle-tulajdonos :D most kb. 50 könyv van feltöltve rá, olyanok is, amik papíralakban megvannak a saját könyvespolcomon is, de annyira szeretem, hogy bármikor, bárhol jó, ha velem van.

Szerintem az e-könyv nagy találmány. Nem ront az olvasás élményén, és számomra meg van az az előnye (egyben hátránya), hogy mivel nehézkes a végére lapozni, nem olvasom el időnek előtte a sztori végét.

Úgy gondolom, ezentúl is eljárok majd könyvtárba, de papíralakban jóval kevesebb könyvet vágyok majd birtokolni -egyszóval nem fáj majd úgy a szívem, ha nem lehet az enyém, mert e-bookként is megszerezhető majd' minden.

Sorozatok: nem utazom rá, hogy méterszámra sorakozzanak a polcomon. Nem is sok van (Harry Potter teljes, Sötét torony, Narnia hiányos).

Rendszer: kaotikus. Ugyanazon szerző könyvei nagyjából egymás mellett, de előfordulnak eltévelyedések :) inkább a vizuális memóriámra támaszkodva tudom, melyik könyvet hol találom.

W.S. Maugham: A színes fátyol

2011-07-09T08:39:00.003+02:00

Írhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.
Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!

Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...

De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.

Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.

10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )

Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... "Szabad vagyok" gondolta, "végre szabad, szabad!" A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján.

Novellapályázat

2011-07-01T06:24:00.000+02:00

Ha nem csak olvasol, hanem írsz is, akkor itt pályázhatsz novelláddal.

Friedrich Glauser: Matto birodalma

2011-06-30T21:49:00.002+02:00

Hát olyat olvastam... de olyat..., hogy hűű, meg haaaaa!
A szemnek fel-, az embernek ki-, a lélegzetnek pedig meg kell akadni tőle!

Na, persze, sikerült pont egy sorozat legutolsó kötetét kézbe vennem (mit sem tudva két első kötetről).

Mit ne mondjak!? Lidérces volt. Vagy csak én vagyok kicsit érzéketlen az irodalomhoz... Viszont ezt most végigolvastam! Hősiesen, többszörösen is összeszorított fogakkal, de végig olvastam!

A nyelvezetét nézve kicsit sokkolt, hogy Studer őrmester, a rendőr, aki éppen gyilkosságban nyomoz, néha szimplán "ember"-nek neveződik. Csak így, egyszerűen. Aztán teljesen váratnúú vaami kifacsart tájszóllásba csap át az eggész műű... Há mit ne mongyak...!? Há meglepett! Ha...!
Viccet félretéve, nem igazán értem mi volt a célja a drága szerzőnek - mármint a sokkoláson kívül. Olyan zavaros a formája, stílusa, az elbeszélés tempója, a történet szövése, a szereplők viselkedése, akárcsak a helyszíntől azt várni lehet. Merthogy a helyszín és a kor: egy múlt század eleji diliház...
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahonnan egy éjszaka eltűnik egy beteg és az igazgató. Az igazgatót kicsit később megtalálják a kazánházban, természetesen holtan. Nagyjából 70-80 oldalanként hol ez, hol az meghal. Mire már elöntött volna a félsz, hogy nem marad a kardinális figurákból egy sem, huss... vége lesz a könyvnek! Olyan kis huncutul... Biztosan finnyás, Agatha Christie-n érlelt krimi ízlésemnek köszönhető, de bizony én nagyon összecsapottnak érzem a... öööö... igazság szerint nem csak a végét, hanem az egészet...
A szereplőkről is kicsit: Studer őrmester, a főszereplő, nekem határozottan közömbös volt. Pedig neki kellett volna drukkolni, érzem én, de bárhogy akartam, nem ment. Aztán az igazgató helyettes dilidoki... hát nála konkrétan megkérdőjelezhető, nem cserélt-e véletlenül helyet valamelyik ápolttal.Jönnek-mennek a könyv egész széltében-hosszában az orvosok, az ápolók, nővérek, ápoltak, stb... imhol-imhol lepottyan egy-két hulla, ki a kazánház lépcsőjén, ki prózaian az ablakon át... Happy end!? Hát az meg micsoda?! (csak hogy illeszkedjen a könyv stílusához...)

Ja, és eszembe jutott az is, hogy ez lehet, hogy nem is szépirodalom, hanem szakkönyv... mert akkor tuti! Tuti pszichiátria történeti remekmű lehetne, csak akkor meg kevés benne a részlet.
Megszenvedtem. Sajnálom! A ráfordított időt is!

10/3 hálából, mert nem volt túl hosszú!

És akkor a hivatalos fülszöveg:
gy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt is, aki újszülött gyermekének meggyilkolása miatt már börtönviselt. Studer a látszat és valóság számára idegen, kusza világába csöppen; minden bűnjelet, minden megfigyelést az ügyben potenciálisan érintettek érdekeinek megfelelően a legkülönbözőbb módon lehet értelmezni. Az őrmesternek meg kell tanulnia átlátni azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint itt élnek és meghalnak az emberek.

Neil Gaiman: A temető könyve

2011-06-06T06:29:00.000+02:00

Szükségem van ilyen könyvekre.

Sodor a mese (igen, mese), nem épít klisékre, akármi megtörténhet (és meg is történik), nincsenek korlátok, hömpölyög a fantázia-folyam.

Tudom, sokszor éri Gaiman-t az a kritika, hogy csak meséket ír, és mindig ugyanabban a stílusban, de én ezt egyáltalán nem látom hibának. Jó, ha valakinek van saját stílusa, nem igaz? Az ő meséi pedig nekem nagyon is érdekesek, játékosak, nyelvi leleményekkel tarkítottak (bár mondjuk ebben a fordítónak is szerepe van, nyilván, és a Coraline-nál jobban meg is mutatkozott.

A történetről nem akarnék írni, félek, bárhogyan is táncolnék a szavak között, csak spoiler lenne belőle :) nagyon leegyszerűsítve: egy fiúról szól, akinek egy szörnyű bűntett okán menekülnie kell aprótalpas korában, de védelemre lel a Temetőben. Ott aztán felcseperedik, miközben -természetesen- kalandokban van része, és még van egy Lány is...

Hivatalos fülszöveg: Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját...

Értékelés: 10/10 +cseppet sem félelmetes szellemek huhogása

Jostein Gaarder: A történetárus

2011-06-01T12:00:00.000+02:00

Jostein Gaardertől eddig egyvalamit olvastam, a Tükör által homályosant. Szerettem, de el is szomorított, így egy darabig nem próbálkoztam újra a szerző műveivel.

A könyvtárban viszont nem tudtam elmenni emellett a könyv mellett. Irtó meggyőző a borítója :) és a fülszövege.

A történetárus foglalkozását szó szerint kell érteni, nem metaforikusan: ő tényleg történeteket árul olyanoknak, akik ötletek híján vannak. Az ő történetei mind nagyszerűek, ámde kidolgozatlanok -ahhoz nincs türelme, kitartása, és egyébként is, ahányszor belekezdene ugyanabba a történetbe, úgyis mindig más lesz a vége.

A ,,foglalkozása" óvatosságra, diszkrécióra készteti, ám a Pók (ahogy ismerik őt) a hálószövés közben bizony maga is belegabalyodik a saját hálójába.

A vége... hm, még nem tudom, mit gondoljak róla. Egyrészről kiszámítható volt (én legalábbis hamar rájöttem, ki a Nő, de nyilván nem kellett hozzá nagy intuíciós készség), másrészről olyan fricska-szerű, mintha azt mondaná: ez nem egy szirupos-szokványos amerikai sztori hepienddel a végén, barátocskáim, de nem ám!

Hivatalos fülszöveg: Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Ügy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfeleinek listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja. Egy napon hírek kelnek szárnyra. A ,,Pókról" szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében. Jostein Gaarder, a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.

Értékelés: 9/10 + QWERTY

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

2011-05-29T08:28:00.002+02:00

Elgondolkodtató, megrázó.

Az elbeszélő egy 15 éves autista fiú. Nem vagyok a témában szakember, sőt... de gyógypedagógus barátunk elbeszélései alapján Christophert a kevésbé súlyos esetek közé lehetne sorolni, ám még így is elég rázós.

Végig szorítottam a történetet, hogy Christophernek a legkevesebb sérüléssel sikerüljön ebből a helyzetből kijönni. Nem tudom az író mennyire ásta bele magát a valós esetek vizsgálatába, de ahogyan leírja az zseniális. Egy percig nem szórakoztató a szónak a "hej-de-vidám-jót-kacagunk" értelmében, ezzel szemben olyan ablakot nyit ki, amin keresztül az ismeretlenbe tekinthetünk. Nekem valamiért folyton egy gyerekkönyv jutott róla eszembe: a Bradley, az osztály réme... nem tudom miért, hiszen ebben a könyvben végig tudja az ember-lánya, hogy nem várható a Nagy Feloldás, a minden problémájuk megoldódik és boldogan élnek a szereplők, míg meg nem halnak... itt a lényegi probléma... aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi is a probléma... mert a konfliktus és a probléma két külön dolog; és itt még a konfliktus sem úgy oldódik meg, ahogyan azt vártam.
Hát ennyit az érzésekről, most jöjjön a történet:

Christopher 15 éves, autista fiú, aki rendelkezik néhány számunkra szokatlan tulajdonsággal: nem szereti a sárgát és a barnát, ezért semmit nem eszik meg ami sárga, vagy barna, sőt el is kerüli azokat. Szereti azonban a pirosat, úgyhogy saját ételfestékkel korrigálja a külvilág tévedéseit egyes esetekben. Szeret éjszaka a kertben bóklászni. Egyik éjszaka a szomszéd kutyáját egy vasvillával az oldalában találja, majd őt a szomszéd találja meg a kutya tetemével a kezében. Rendőrség, őrszoba, apuka... és a döbbenet: Christopher anyukája 2 éve halott... "Úúhhh ...!" - gondoltam ekkor mi jöhet még? Hát jön... Christopher aki egyébként matek zseni és például konfliktus helyzetben azzal nyugtatja magát, hogy négyzetre emelve számol, nekilát kinyomozni, ki ölte meg a kutyát és minderről könyvet is ír. Hamarosan azonban számunkra sokkal nagyobb horderejű dolgokba ütközik; titkokba, melyek nélkül az élete maradhatna a régi kerékvágásban, így azonban minden felborul, minden átértékelődik, minden kibillen abból az ingatag, bizonytalan egyensúlyi állapotból, ami a Christopherrel való életet jellemzi.

Nagyon elgondolkodtató, nagyon megragadott, ezért amit nagyon ritkán teszek:

10/10.

Hivatalos fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója � egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében�

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

Nina Stein: Katalin lányai

2011-05-24T17:01:00.003+02:00

Régen szerepelt már a könyves listámon, valószínűleg most volt itt az ideje...
Akkor hallottam erről a könyvről először, amikor évekkel ezelőtt C.P. Murphytől a Pápa lányát olvastam (megjegyzem nagyon tetszett...) és mi sem természetesebb, Katalin cárnőre asszociáltam és meg is maradtam ostoba tévedésemben, míg ki nem nyitottam a könyvet... én ugyanis nagyon ritkán olvasom el a fülszövegeket, mert nekem szinte még sosem jött be egy sem. Hát persze, hogy megint bementem az erdőbe... Viszont, a könyv tetszett! Könnyen olvasható, helyeske főszereplőkkel, érdekes a cselekménnyel; meghagyja a gondolkodást, a logikázgatást, nincsenek benne nagyobb logikai bukfencek sem, az elvarratlan szálak is csak inkább a homályba futnak, igazság szerint egy-egy későbbi utalással szépen lerendezi őket a szerző.
Tetszett a naplószerű elrendezés, ahogyan az egyes bejegyzések dátumai mutatják, éppen a több száz éves naplót olvassuk, vagy a jelen történéseibe csöppentünk vissza. Hihetőnek tűnő képet mutat a nők 18. századi életéről, társadalmi helyzetéről, megítéléséről, illetve annak egy igen szűk szeletkéjéről - mert a többi a történet szempontjából közömbös -, és teszi mindezt olyan módon, hogy a nem átlagos sorsú nő szavaiból ismerjük meg a többiek sorsát.
Nagyjából az első oldalnál kezd gyanús lenni, hogy magyar írónő működik álnéven (megjegyzem: engem zavarba hozott egy bő félórára...) és lőn: más rokon-blogok szerzői a konkrét személyt is tudják/tudni vélik, meg is nevezik őt.
A történet kicsit Da Vinci kódos, kutatós, kincskeresős, régi naplós, ásatós, misztikás, alkimistás, régészes-történészes, okoskodós.
Az első naplóbejegyzés egy menekülőben lévő, rémült fiatal lány bejegyzése.

Az egyetemista Mira (vagy Mari) kutatásba fog és milyen a véletlen, éppen belefut egy ásatásba, mely szorosan összefügg kutatásával. Egyre jobban belebonyolódik a történetbe, megsuhantja egy mellette elsuhanó kisebb összeesküvés szele, de Mira "ráharap" a témára és megy előre. Segítségül érkezik a KönyvmolyLovag és együtt folytatják a nyomozást. Bennem mindvégig motoszkált a gondolat, hogy a Lovag (Berdis - számomra csak Dervis) a végére nagyon el fogja árulni...de nem. A tirpei ásatáson indul be a történet, majd a kiásott ház valaha élt lakóinak naplójával folytatódik. Innentől pedig fordulatokban gazdag, imhol misztikus, szórakoztató történéseken keresztül érünk el a végkifejletig. (Nekem az egész történet után, kicsit egyszerű lett a befejezés, illetve azt hiszem a befejezés megfogalmazása.)

10/8

1806 november 25-én Szent Katalin ünnepére készült Tirpe városa. A Szent Katalin leánynevelde növendékei ekkor tartják szokásos évi körmenetüket. Ezúttal a felvonulás tragédiával végződik, mert rejtélyes körülmények között eltűnik az egyik Katalinleány. Szökés vagy emberrablás? Ez foglalkoztatja a város lakóit, a leánynevelde vezetőnője azonban, hogy elejét vegye a rosszindulatú pletykáknak, fogadalmat tesz: tizenhat évre bezárja az intézet kapuit a külvilág elől. Kétszáz évvel később a csinos történészhallgató, Mira egy rejtélyes mintázatú terítőt lát meg egy régi újság fényképén. Barátjával, a művészettörténész Berdissel próbálják megfejteni a furcsa szimbólumok jelentését. A kutatás az egykori tirpei leányneveldéhez vezet, ahol a két bölcsész hátborzongató felfedezésekre jut, misztikus társaságok nyomára bukkan, miközben úgy tűnik, valakiknek még most is nagyon fontos, hogy a sötét titkok rejtve maradjanak... Megtudhatjuk-e évszázadok múltán, mi történt akkor abban a titokzatos házban? A Magyarországon és Törökországban játszódó történelmi regény a misztikus rejtélyek világába kalauzolja az olvasót.

R. A. Collins: Pemberley-krónikák

2011-05-20T21:41:00.002+02:00

Háááát....

és, mint tudjuk, háttal nem kezdünk mondatot, most mégis... Mostanában olyan klasszul beletalálok a pocsék könyvek sűrűjébe, hogy az már lassan művészinek mondható.

Jane Austen, szegény, azt hiszem rémülten szorította össze szemét-száját, fogta be a fülét saját, rózsaszín kis felhőcskéjén, amikor ez a könyv a piacra került.
Kb a nyolcvanadik oldalon tartok, de már 78 oldal óta kiver a víz, hogy még mennyi van hátra...
Annyira meg akartam adni a lehetőséget, de annyira... hát nem sikerült... Vágjunk bele!

Életemben először olvastam más által továbbgondolt könyvet. A filmeseknél se szokott jól elsülni, igazság szerint már ez alapján is kicsit szkeptikusnak kellett volna lennem, de hát nem tehetek ellene: én naív vagyok! (Na, azért annyira nem, hogy meg is vettem volna, mire való a könyvtár!?)
A történet nem is tudom mikor kezdődött el. A könyv első x oldala azzal telik meg, hogy anyakönyv szerűen, ki-kinek a kicsodája bontásban elénk tárul a következő 451 oldal vázlata. Kb ennyi elég is lenne. Innen kezdve töményen folyik az émelyítő "édesem", "szerelmem", "drágám", némelyik még cizellálva, tupírozva kicsit... köze nincs a Büszkeség és balítélethez, hacsak a szereplők neveit nem tekintjük annak (személyiségük, megnyilvánulásaik már a közelben sincsenek). Nekem túlságosan is szirupos... Stílusát tekintve, már az első 20-30 oldalon belefutunk olyan 21. századi kifejezésekbe, melyek leugranak, nem csak a történetről, hanem magáról a papírról is. Állandóan ismétli önmagát... olyan amerikai. Egy-egy gondolat megtölt egy fél mondatot, majd valami homlokegyenest mással folytatódik ... kissé össze-vissza hatást keltett bennem emiatt. (meg még más miatt is)
Nem bírtam tovább, sajnálom...

2/10 (de csak mert szép betűtípussal nyomták, és relatíve kevés benne a helyesírási hiba...)

A hivatalos fülszöveg:

A menyegzőnek vége, szedelőzködnek a vendégek. Két boldog ifjú pár búcsúztatja őket:
Elizabeth & Mr. Darcy
Jane & Mr. Bingley
Jane Austen világhírű Büszkeség és balítélet című könyvének történetét gondolta tovább Rebecca Ann Collins. Az ismert és szeretett szereplők közös élete még csak most kezdődik. Szerelem és házasság, pénz és gyerekek – személyes történetük összefonódik a korabeli Anglia politikai és társadalmi változásaival, melyek Pemberley-t sem kerülik el.

"Nagyszerű folytatása Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének. Austen elmosolyodna és áldását adná rá.”
– Beverly Wong

"Románc, intrika, tragédia – mindent megtalálhatunk, amit egy eredeti Austen-regényben, mindezt pedig mesterkéltség és torzítások nélkül, ami oly sok mai regényt elront.”
– Bookreporter

"Engem lenyűgözött Rebecca Ann Collins munkája. Új műfajt teremtett, valami olyasmit, mint a családregény-sorozat: Jane Austen szereplőinek sorsát több köteten át figyelemmel kísérhetjük. (…) A korabeli Anglia politikai és társadalmi eseményeinek leírását alapos kutatás előzte meg, így az hitelesen fonódik össze az Austen-hősök életével.”
– Janny Scott

"Akik szeretik Austen humorát és stílusát, nem fognak csalódni ebben a könyvben.”
– Book News

Rebecca Ann Collins, aki egész életében rajongott Jane Austenért, elsőként a Büszkeség és balítélet című könyvét olvasta tizenkét évesen. Beleszeretett a szereplőkbe, és azóta éveket szentelt kedvenc szerzője életének és munkásságának kutatására és tanulmányozására. Irodalomtanárként és könyvtárosként temérdek információt gyűjtött össze Miss Austenről és koráról, amely a Pemberley-ről szóló könyveinek alapja lett. Regényei nagy népszerűségre tettek szert a Jane Austen-rajongók körében.
Az olvasás, a zene, a művészet és a kertészet iránt rajongó Rebecca Ann Collins megfogalmazása szerint kényelmesen érzi magát abban a korban, amelyről ír, és hatalmas átéléssel ábrázolja az általa bemutatott szereplőket. Bár a modern kor kényelmét élvezi, sokban csodálja Jane Austen értékrendjét és világlátását.

J. Harris: Aludj kislány

2011-05-03T05:49:00.002+02:00

Nos, ha nem is vagyok Harris rajongó, de szívesen olvastam a könyveit
Azt írja az írónő a bevezetőben, hogy ez volt az első könyve és mennyien keresték a hallgatás éveiben... hát... biztosan bennem van a hiba... Joanne Harrist eddig igényes, logikus gondolkodású íróként ismertem meg a műveiből, de ez a könyve messze a léc alatt maradt.
Egy festő (akinek lelkében viháncol a gonosz) beleszeret egy kislányba, megvárja míg felnő, majd elveszi feleségül. Addig is csak a kislányt festi, legalább ezerszer... De, mint kiderül nem a lánykába, hanem valami angyali tisztaságba szeret bele, a lányt csak (mivel közben kiderül, a festő enyhén pedofil...), mint egy tárgyat, a tisztaság jelképét (?) akarja birtokolni. A lány, immár feleség viszont többre vágyik... A történet próbál misztikus lenni, vagy én nem is tudom minek nevezhetném (testből való kilépés, halott gyermek szellemének visszacsalogatása, meg más efféle huncutságok)... A könyv minden szereplőjének (kivéve a szobalányt) látomásai vannak, egy idő után összefolynak az álmok a valósággal, stb... Brutális katyvasz lesz az egész... a fülszöveg jelzője kivételesen nagyon találó: rém-regény...
Nagyon nem tetszett... nagyon, nagyon...

2/10

A hivatalos fülszöveg:
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost...
Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…

2011-04-23T16:44:00.000+02:00

Íme egy ifjúsági könyv, amely az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének díjnyertese volt 2006-ban. A történet talán kicsit lerágott csontra emlékeztet. Mégis…

Melinda, a 14 éves középiskolás lány életében először sörözik egy nyári bulin. Életében először le is részegedik. Ez lenne a kisebb baj, mert a lányt az iskola szépfiúja megerőszakolja. A tinédzser rettegve hívja a rendőrséget. Ami ezután következik előre látható. A rendőrség feloszlatja a bulit, Melinda pedig közutálat tárgyává válik. A barátai elfordulnak tőle, szinte teljesen magányosan vészeli át a következő tanítási évet.
Ez lenne a lerágott csont rész. Olvasás közben pedig a részletekben megleltem azt a bizonyos mégis-t… Hogy miért?
Az 1961-ben született írónő mesteri szögbe állítja a tényeket. Az ilyen erőszakolós, tiniket ért sérelmeket feldolgozó történetek középpontjában nem a sértett gyermek áll, igaz körülötte forog minden. A történet vége pedig olyan meseszerű, kicsit sablonos. A fiatal boldogan mosolyog, mert mások annyit szenvedtek és küzdöttek érte, hogy feloldozást nyert, megszabadult kínjaitól és boldogan élhet, míg meg nem hal. Ha film lenne, ez a jelenetet a naplementébe lovagoló magányos hős jelenete lehetne. A másik variáció pedig így szólna: végtelen küzdelem és könny árán sem lehetett segíteni, a gyermek kábítószerhez, alkoholhoz vagy egy darab kötélhez, esetleg késhez nyúlt…
De ebben a könyvben ezt a fajta látásmód elmarad. Egyes szám első személyben beszél Melinda, az ő gondolatai és látásmódja tárul elénk. Mellesleg jegyzem meg, kifejezetten szeretem az így írt történeteket. Sokkal személyesebbek és valóságosabbak.
Szóval a lány mesél. Szenved, hallgat, fél és próbál élni. Megküzd minden mosolyáért. Amit nagyon értékeltem, az, az önirónia, a humor, ami átszövi a történetet, pillanatnyi megnyugvást és lendületet hozva.
Ez egy realista könyv. Sallang és félrebeszélés nélkül. A szülők, a tanárok a barátok ábrázolása nyers, és néha kegyetlen. Ahogy a gyerek magánya és önmarcangolása is.
Persze a feloldozás nem marad el. De itt nem valami szirupos maszlag képében érkezik. A gyerek, megküzd saját démonaival, míg képessé nem válik nem -et mondani. Talál segítséget, és barátokat, no és persze célt, ami arra sarkalja, hogy érdemes élni, tovább lépni és lélegezni. És valljuk be, kell ennél több?

Egy picikét

2011-03-19T06:32:00.003+01:00

...megújultunk külsőleg :) remélem, íróknak és olvasóknak egyaránt tetszik.

Joanne Harris: Kékszeműfiú

2011-03-14T11:17:00.000+01:00

Ugye látjátok virtuális szemetekkel, ahogyan össze-vissza csapkodok, és nagyon morcosan nézek magam elé?

Rég csalódtam kedvenc íróban ekkorát.

Sok Harris-könyvem van, és a könyvtárból is kihoztam már egy párat, ami nekem nincs meg, de ez a könyv... mintha másvalaki írta volna. Tartotta bennem ugyan a lelket, hogy több blogon is azt olvastam: apám, a végén akkkkora csavar van! de bevallom, ha nem ismertem volna tőle semmi más művet, rég feladtam volna. Az a hatalmas nagy csavar aprócska bobszegecs az Urak és játékosokhoz képest.

A történet érdekes akar lenni, de nem tud. Bloggerek vannak benne, ami részemről mindig érdeklődésre tarthat számot, ugyanakkor maga a sztori nem bír előre haladni. Sötét múlt, fiktív vagy valós gyilkosságok, zsarnok anya, kegyetlen báty, ismeretlen apa... jó alap lehetne. Korlátozott és nyilvános bejegyzések a blogban, kommentekkel -jó forma lehetne.

Untatott, bosszantott, lehervasztott.

Értékelés: 5/10 + a 2011-es év citromdíja

Hivatalos ismertető:

Volt egyszer egy özvegy, akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb - mogorva és agresszív.
Barna volt a középső gyerek - félénk és lassú felfogású.
De az anya kedvence Kék volt - a gyilkos

A Barrows-M.A Shaffer: Krumplihéj-pite Irodalmi Társaság

2011-02-22T06:46:00.005+01:00

Sokat hallottam erről a könyvről, csupa jót... És én persze olyan vagyok, hogy amikor csupa jót hallok, kicsit beindul az ellenérzés. Most is. Előítélettel vettem a kezembe a könyvet. A háromnegyed részével nagyon megszenvedtem; nekem túl vontatott volt, többször eljátszottam a gondolattal, hogy leteszem. Levelek formájában bontakozik ki a történet; egyre több személy kapcsolódik bele a levelezésbe, egyre több, egymástól független novella jelenik meg. Úgy gondolom, én ettől éreztem kicsit össze-visszának az egészet. Zavart ezektől a végtelenül egyszerű emberektől az a választékos megfogalmazás, amivel a levelek íródtak. Webster: Nyakigláb apója gyerekkoromban nagyobb élményt nyújtott, csakhogy a levél-könyveknél maradjak. Viszont amikor túlértem a könyv háromnegyedén, a történet vezetése is, a stílus is, mintha megváltozott volna: már nem bántam, hogy kitartottam. (talán a két írónő ott cserélt...?)

A történet:
a II Világháború után vagyunk nem sokkal. A kedves és fiatal (és valljuk meg őszintén kicsit komolytalan) londoni írónő levelet kap Gurnsey-ről (egy kis Csatorna-szigetről). Válaszol rá és ezzel már bele is csöppent egy kis közösség keserédes, sokszor mosolyogtató, ám nagyon angol életébe. Annyira felkeltik érdeklődését az ott élő emberek, levelezőtársai - a Krumplihéj Pite Irodalmi Társaság -, hogy meglátogatja őket és... tessék elolvasni! :-)
Nem tudom mennyi a könyv valóság alapja, de vannak részek, amik határozottan elgondolkodtatók, néha már torokszorítóak, de aztán valahogy beszivárog a könyv lapjaira az "áááh, ez már a múlté!" hangulat és minden folytatódik a maga felhőtlenül vidám módján.
Természetesen a történet végére mindenki elnyeri méltó jutalmát, Ámor nyilai célba találnak, mindenki legnagyobb megelégedésére. Kedves, könnyed, kellemes olvasmány. Érdemes kézbe venni, de figyelem: kitartást igényel.

10/7

A hivatalos fülszöveg:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!

(8 értékelés)

Bea

Nagyon tetszett ez a könyv. Valamiért Joanne Harris Csokoládé, illetve Szederbor című könyvének a hangulatát idézte fel számomra.

Byblos

Kedves, szórakoztató, bájos történet, amely a könyvek imádatán, a varázslatos Guernsey bemutatásán át a háború zord időszakában tanúsított emberi összetartás és összefogás méltó példáját adja könnyed, humoros és kifinomult csomagolásban. Letehetetlen, nagyon kellemes órákat szerzett.

l2njpx

Varázslatos könyv! Letehetetlen, igazi, otthonos, tökéletes. Keress egy kényelmes helyszínt (én egy napsütéses hátsó lépcsőt választottam), időt, amikor nem zavarnak (egy napfényes, csöndes május délután), készíts magadnak valmai finomat (epres-tejszínhabos torta), és csak merülj bele, hagyd, hogy elvarázsoljon. Engem hangulatában Jean Webster Nyakiglábú Apujára emlékeztetett, az volt ilyen otthonos. A főszereplő, Juliet meg mintha Anne Shirely és Judy Abott édesnővére volna. És úgy gyönyörű az egész, hogy néha fáj, mert kegyetlen az a néhány félmondat a háború hétköznapi rettenetéről. De ne feledjétek: "az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen."

Zsuzsanna

Jeanne Kalogridis: Én, Mona Lisa

2011-01-29T09:18:00.003+01:00

Mielőtt még bárki más is bemenne önként és dalolva -mint én- ebbe a csőbe, hát a történetnek azt hiszem túl sok köze nincs a valósághoz. Illetve talán még annál is kevesebb... Egy középkori (az 1400-as évek vége) környezetbe helyezett romantikus krimi. A kor követelményeinek megfelelően szerelem, intrika, ármány, politika, egy kis művészet, egy kis pestis, sok-sok méreg, hazugságok, árnyalatnyi misztikus vonal, stb... szóval kosztümös thriller; az hiszem ez a műfaj jó megnevezése.
Igazság szerint, megint a saját naivitásom csapdájába estem, el nem tudom képzelni, hogy hogy gondolhattam, hogy sok száz oldalas regénynek lehetnek valós alapjai... a szereplők egy részén kívül semmi nem valós...

Nos a történet:
Egy firenzei gyapjú kereskedő család életébe csöppenünk bele: Anna, a feleség epilepsziás, Antonio, a férj mélyen vallásos, de valami baljós hangulat lengi körül, Lisa, a kislány egyértelműen a címszereplő és Zalumma, a rabszolganő, aki testvéreként szereti és védelmezi úrnőjét. A család sorsa és élete nagyon gyorsan összefonódik Firenze urainak, a Medici családnak sorsával és életével. Szerelmek, vágyakozások, gyilkosságok, melyek mind-mind hatással vannak Lisa sorsára. Rengeteg viszontagság közepette Lisa felnő, próbál boldog lenni, de életébe beleavatkozik a magas politika és egy szövevényes összeesküvés közepén találja magát, mint a legfontosabb kém. És természetesen titokban kezdetét veszi a kép születése is.

A történet nagyon összetett és szerteágazó, de szépen kidolgozott, sehol nem éreztem benne logikai bukfencet, elvarratlan szálat. Minden megkezdett vonal a végére szépen összeért, magyarázatot kapott, majd gyönyörűen illeszkedett bele a nagy egészbe.
Az egész történet mozgató rugója a szeretet és a hatalom, a hatalomvágy.
Egyértelműen Lisa és szeretteinek szemszögéből látjuk a történteket; nem is kísérli meg az írónő megmutatni az ellenfél érzéseit, így a rosszak könnyen tudnak rosszak maradni, a jók pedig természetesen feddhetetlenek - Lisa apján kívül nem is nagyon van a történetben kétértelmű szereplő, de neki Lisa megbocsát, hát mi se tegyünk másként...

Ha az elején (első harmad) sikerül átjutnunk, könnyen olvasható, kicsit túlságosan könnyen is. Az elején található előkészítés nekem nehézkes és hosszú volt, de ez után stílusa gördülékennyé válik, jegyeiben minden olyat tartalmaz, ami egy romantikus regényhez elengedhetetlen.

Évszaktól függetlenül: strandkönyv, legalább egy hetes, vízparti nyaraláshoz. Nem igazán elgondolkodtató, inkább szórakoztató, bár abból nem a top.

Az írónő a középkori nők írója; magyarul megjelent további könyvei: A Borgia menyasszony és a Medici Katalin, a démoni királyné.

10/6

A hivatalos fülszöveg:
Egy nő portréja, melyen az arcvonások az évszázadok során megfakultak, de így is mindmáig izgalomba hoz megannyi embert. Egy zseniális polihisztor, az emberiség történetének egyik legkiválóbb képzőművésze, aki bár számos tudománynak, s az élet számtalan titkának avatott ismerője volt, mégis mindenkinek ezt a festményt juttatja elsőként eszébe... Jeanne Kalogridis amerikai írónő nem mindennapi feladatra vállalkozott: elmeséli Mona Lisa életének történetét, s egy önmagában is lenyűgöző és drámai történelmi korszak keretei között közelről megismer kedhetünk Leonardo da Vincivel, Michelangelóval, Botticellivel, a művészetpártoló Lorenzo de Medicivel, Savonarolával, uralkodók, művészek, egyházfik és intrikusok egész sorával. A tizenötödik század végi Firenzében járunk, s aki elolvassa ezt a meghökkentően izgalmas, sodró erejű regényt, megismerheti Mona Lisa szerelmének megrázó történetét, sőt arra is kaphat egy lehetséges megfejtést, ki is volt valójában ez a titokzatos hölgy.

Gyilkos vagy áldozat?

2010-12-31T09:10:00.000+01:00

Más bloggereknél olvastam Jodi Picoult: 19 perc című könyvéről és mivel mindenki jókat írt róla, kihoztam a könyvtárból. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy életem egyik legjobb könyve volt. A sztorit nem írom le, szerintem mindenki ismeri már, röviden annyit, hogy egy iskolai lövöldözésről szól.
A 19 perc tipikusan az a könyv, ami nem ereszt, nem tudsz megszabadulni tőle, egyszerűen muszáj gondolkodnod rajta. Én napokig olvasgattam a neten Columbine-nal és egyéb lövöldözésekkel kapcsolatos anyagokat, filmeket néztem, szóval próbáltam beleásni magam a témába. (Egyébként, aki még nem látta és érdekli ez a téma, mindenképp nézze meg a drága Michael Moore-tól a Kóla, puska, sült krumplit!)
Amit először szeretnék megállapítani, hogy Jodi Picoult nagyon jól ír. Kicsit hatásvadász ugyan, hogy minden oldadon van legalább két mondat, ami arcul csapja az embert, de azt hiszem, ez a téma ezt kívánja meg.
Másodszor, más bloggereknél azt olvastam, hogy tetszett nekik az, hogy az írónő nem foglal állást. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem egyértelműen Peter (a lövöldöző) oldalán áll, neki keres igazolást, őt próbálja megmenteni. Az áldozatok annyira röviden és felszínesen vannak bemutatva a könyvben, hogy igazából nem is lehet átérezni a másik oldalt.
Nagyon nehéz téma ez, kicsit olyan, mintha vékony jégen táncolnánk, hiszen a lövöldözések kapcsán mindig elszabadulnak az indulatok, ráadásul mindkét oldalról. Nézzetek csak utána, hányan istenítik még mindig, 11 év elteltével is Dylan-t és Eric-et (a columbine-i lövöldözőket), hányan írják azt, hogy bár lenne nekik is bátorságuk fellépni az őket terrorizálók ellen, illetve hányan kívánják azt nekik, hogy égjenek a pokol tüzén mindörökké. Nem is olyan téma ez, amiben igazságot lehetne tenni. Hiszen hiába érzünk mélyen az áldozatokkal, valahol a szívünk mélyén megértjük azt is, aki besokall, hiszen mindenki beszokott olykor, ha nem is ilyen mértékben.
Hibáztatható-e az amerikai társadalom a lövöldözésekért? Szerintem egy dologban igen, abban, hogy hozzáférhetőek a fegyverek. Szerintem Peter amikor ellopta a szomszédtól a pisztolyokat, nem olyan szándékkal tette, hogy ölni fog. Egyszerűen jó érzés volt számára, hogy van pisztolya, ettől végre hatalmat érzett, azt, hogy övé a kontroll. Viszont, amikor történik valami, amivel betelik nála a pohár, könnyű a matrac alá nyúlni, fogni a pisztolyt és lövöldözni kezdeni, hiszen kéznél van. De miért van az, hogy más országokban is van fegyverviselési joga a lakosságnak (Svájcban egyenesen alkotmányos kötelesség fegyvert tartani otthon!!!), mégsem történik ennyi gyilkosság és lövöldözés, mint az USA-ban? Na erre én nem tudok válaszolni, szerintem egy szociológus se tudna. Azt hiszem, Amerikában kellene élni ahhoz, hogy hitelesen megítélhessük az ő társadalmukat. Nem lehet annyival elintézni, hogy az amcsik felszínes, álmosolyú, prűd, fegyverimádó és négergyűlölő népség. Nem, ennél jóval többről van szó, hiszen Amerika egyben a legnagyobb, legszentebb eszmék földje is. De valami baj van, (bár nem csak ott, hanem az egész fejlett világban szerintem), és én szívből kívánom nekik, hogy megtalálják a válaszokat.
Nagyon sajnáltam Petert. Azt kívántam, bár ez az egész csak egy rossz álom lett volna, ahol végigélheti, mit csinálna, ha hatalma lenne bosszút állni, de utána felébredt volna, élte volna tovább az életét, egyetemre ment volna, számítógépes zsenivé vált volna, és rájött volna, hogy az esze magasan a kínzói fölé emeli és milliárdos lett volna és kirögte volna a régi iskolatársait. (A legtöbb iskolai lövöldöző kemelkedő intelligenciájú!)
Órákig tudnék még erről a témáról beszélni, de nem teszem.
Ja, még annyit, hogy a könyv végén található fordulatot én már nagyon hamar sejtettem, de egyszerűen nem akartam elhinni. És még most sem tudom. Vannak pillanatok, amikor megértem Josiet és Petert, vannak, amikor egyáltalán nem.
Mindenesetre, ilyen egy jó könyv szerintem. Rengeteg kérdést vet fel és nem erőltet ránk egy erkölcsi álláspontot sem. Bár ilyeneket olvashatnának a diákok magyar órán! Szerintem nagyon fontos lenne ilyen könyveket a kezükbe adni és azután megvitatni velük. De nem megyek bele abba, hogy mi a véleményem a magyar oktatásról, ahol a gyereket arra kényszerítik, hogy órákon át egy helyben és kussban üljön, és bemagolja, hogy mások mit gondolnak művekről...

S. Collins: Futótűz

2010-12-15T18:44:00.004+01:00

Már vártam ezt a könyvet.
Az első részét (Éhezők viadala) meglepetten olvastam, elképzelni nem tudtam, hogy tetszeni fog, de tetszett.
Nos, az első rész után ez a második egy kicsit laposabb lett... nagyon érdekes ez is, de kicsit kínlódós... Katnisst egyszerre próbálja szerelmes nőként, harcosként, felnőttként, meg még ki tudja hány féle szerepkörben hozni az írónő. Hát nem is tudom... azt hiszem, ha az első könyvben nem nő annyira a szívemhez ez a kislány, most nem lenne túl szimpi. Tény és való, hogy tiszta, jól érthető az egész könyv, mi minek a következménye (tehát aki az első részt nem olvasta, az is könnyen megérti az okokat és a következményeket), ki-kinek a kicsodája, stb, és persze ebből adódóan Katniss gondolatai, fejlődése, tetteinek motivációja is kristálytiszta..., mégis valahogy, olyan... hát csalódásnak éppen nem nevezném, de kicsit laposabb, mint az első könyv. Viszont azt is meg kell hagyni (aki már próbálta, kérem támassza alá, de az én tapasztalatom ez), a második könyvet mindig nehezebb megírni, ha az első nagyot szólt! Márpedig az első nagyot szólt!

Akkor vessünk pár pillantást a történetre is: Katniss és Peeta ugyebár győztesen kerültek haza az Arénából, holott csak egy maradhatott volna. Akaratlanul is, anélkül, hogy tudatosult volna bennük (de hát hogyan is tudatosulhatott volna, hiszen 16-17 éves peremvidéki fiatalokról van szó) szembefordultak a Kapitólium hatalmával, sőt mi több, Katniss azzal, ahogyan az Arénában igyekezett megmenteni társait, ahogyan nem a gyilkolás volt számára az elsődleges cél, hanem az életben maradás és Peeta életben tartása, ahogy meggyászolta meghalt szövetségesét, akaratlanul is szembe fordult a Kapitólium parancsával (hogy: Ölj!) és a többi elnyomott körzet lakóiban felébresztette a lázadás szikráját.
Az elnyomott körzetek lakói forronganak. Lázadások törnek ki. Emiatt akadozik az ellátás. Katniss és fecsegő poszátás kitűzője az új felkelés szimbóluma lesz. Az Győzelmi körutat több helyen forrongó hangulat kíséri.
Aztán eljön a következő évi Éhezők viadala is: a Nagy Mészárlás, a vérbe fojtott lázadás 75. évfordulója és természetesen Katnisst és Peeta-t újra az Arénában találjuk, de már homlokegyenest más célokkal, mint egy évvel ezelőtt...

Ja, és persze a szerelmi háromszög is besétál a képbe, meg persze az első részben olyan feltűnően elültetett 13. körzet is éppen azt hozza, amit vártunk (ld: Az éhezők viadal bejegyzést)

Érdekes, fordulatos, de valahogy olyan ... nnna, szóval olyan...

10/7.

A hivatalos fülszöveg:

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.

Richard Carman: Robert Smith & The Cure – Vágyak és vallomások

2010-12-14T10:47:00.000+01:00

Nem akarok olyan közhellyel indítani, hogy ,,rajongók számára alapmű!", hiszen aki ezt a könyvet megveszi (avagy ajándékba kéri), nyilván nem Modern Talking-fan. De mégis azt mondom, hogy aki valaha is kedvelte a Cure néhol rendkívül bonyolult, néha egészen egyszerű dallam- és szövegvilágát, vagy egyenesen ,,kjúros" :) volt boldogult ifjúkorában, nem fog csalódni a könyvben sem.

Ami különösen tetszik, hogy nem kizárólag Robert Smith és a Cure története, hanem a popkultúra azon szeglete, amit a '80-as évek Angliája, a punk melegágya jelentett. Bár én magam nem gondolom a Cure-t punknak, de nyilván nem az a mérvadó, hogy én mit gondolok :) Egy csomó -általam eddig nem ismert- zenekart fedeztem fel magamnak.

Ami miatt meglehetősen lassan haladtam az olvasással: hangoskönyvet, mi több, képes-hangos könyvet csináltam magamnak belőle. A youtube segítségével újrahallgattam a már ismert és még ismeretlen dallamokat, a könyv írójának szemszögéből is megízleltem őket, új dimenziókat fedeztem fel, feloldottam néhány szimbólumot -és rettenetesen élveztem. Javaslom, ti is így olvassátok, remek élmény.

A borító és a cím szerintem nem annyira telitalálat, szegény Robert meglehetősen lepukkant rajta, a címe pedig olyan semmilyen. Én tutira valamelyik Cure-szám címét választottam volna.

Legszívesebben teletűzdelném a posztot hivatkozásokkal, klipekkel, szövegekkel, de visszafogom magam, és csak egyet teszek be, egy nagyon korai zenét, ahol a fiúkat olyannak lehet látni, ahogy én emlékezni szeretek rájuk.

10.15

saturday night

and the tap drips

under the strip light

and i'm sitting

in the kitchen sink

and the tap drips

drip drip drip drip drip drip drip...

waiting

for the telephone to ring

and i'm wondering

where she's been

and i'm crying for yesterday

and the tap drips

drip drip drip drip drip drip drip..

Hivatalos fülszöveg: A könnyűzene történetében alig van olyan együttes, amelynek pályafutása több évtizedet fog át, s mégis képes elkerülni a kényelmes önismétlés csapdáit. Ráadásul megújulni lehet pusztán a trendeket követve is. A Cure azonban mindig a saját útját járta.

1976-os megalakulásuk óta állandó változásban vannak. Az egyetlen biztos pont, a változás motorja, a vihar szemében ülő békés, nyugodt alak e könyv főszereplője: Robert Smith, a zenekar jellegzetes hangú, tupírozott hajú énekese, gitárosa és dalszerzője.

Karrierje igazán változatos, időnként ellentmondásokkal teli: a tagok cserélődtek körötte, eleinte a Siouxsie and the Bansheesben is zenélt, írt kifejezetten goth és szinte már arcpirítóan popos, díjakat besöprő slágereket is. Robert Smith, az ikonikus frontember ébren tartott és felpezsdített minden zenei közeget maga körül.

Ez a legelső, részletekbe menő életrajz Robert Smith teljes karrierjéről. Nyilatkozataiból és dalainak elemzéséből egy különleges ember képe rajzolódik ki.

Értékelés: 10/10 + Boys don't cry

A könyvért köszönet a Silenos Kiadónak!

Baráth Katalin: A fekete zongora

2010-12-05T19:07:00.001+01:00

Lehet, hogy most kéne illegalitásba vonulnom, új nevet felvennem, és titkosítva blogolnom.

Mert bizony a nagy könyves blogger átlagtól eltérően nekem nem tetszett ez a könyv. _Akartam_, hogy tetsszen, mert alapvetően odavagyok a milimári-stílusért*, de a történet nekem egyrészt lapos, másrészt a végkifejletet tekintve meglepetés-mentes volt. Pedig -mint már korábban említettem- én nem vagyok jó krimik felgöngyölítésében, a tettes idő előtt való felismerésében. Az epilógus előtt meg teljesen értetlenül állok, egyszerűen csak úgy lóg, mintha nem is ehhez a könyvhöz íródott volna...

De a nyelvezet előtt le a kalappal. Az nagyon rendben van. A múlt század elején jártam, elhittem, hogy ott járok a könyvet olvasva, egy poros kisvárosban, ahol soha semmi érdekes nem történik, míg aztán egyszer csak meggyilkolnak valakit. Baráth Katalin stílusával nincs gond -igaz, nagyon ledöbbentem, hogy egy nálam fiatalabb, nagyon is mai nő az írója, és mondhatom, emiatt emelem a pontszámot meg, ezért adok a 10ből 7 pontot.

* milimári-stílus: hivatalosan persze nem így hívják, csak én nevezem így magamban: szemtelen, csípős nyelvű, éles eszű, a sorból kilógó ,,vénkisasszony" meséli egyes szám első személyben a történetet.

Hivatalos fülszöveg:

"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…

Baráth Katalin remekbe szabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé."

A. Christie: Temetni veszélyes

2010-12-04T19:53:00.002+01:00

Mostanában nem úgy mennek a dolgaim, mint szeretném, többek között nálam dekkol még mindig Zsuzsi 2 könyve is (Karácsony előtt még postára adom, Kisdobos becsszóra :-)! ), a könyvtárból kihoztam az elmúlt fél év slágerkönyveit, de Isten látja lelkem, a második oldalnál le kellett tegyem, mert csak szenvedés volt.... Viszont mivel a napi buszozást képtelen vagyok "ablakon-kinézéssel" tölteni, hát előszedtem a régi könyveket, amiknek első blikkre nem ugrott be a sztorija. Nos, ilyen a Temetni veszélyes is. (egy icike-picike dicsekvést engedjetek meg: a háború utáni, magyarul megjelent összes Agatha Christie megvan és eléggé kevés olyan van, ami nem ugrik be elsőre :-)!)
Annyira nem ugrott be, hogy sikerült végig logikáznom az egész könyvet, de már megint az "Öreglány" nyert! :-) Pedig tízből már kétszer-háromszor ki szoktam találni...

A történet természetesen meghalással kezdődik, mi mással... aztán elhangzik egy mondat:
- Hiszen meggyilkolták, nem?
... majd hamarosan befut Poirot is.

Hivatalos fülszöveg:

A Coral Tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésen a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkoznak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: - Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap - őt gyilkolják meg otthonában! Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek - s talán nem árulunk el nagy titkot: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

Zanza

2010-11-17T15:20:00.000+01:00

Pár mostanság olvasott könyv, idő hiányában csak tömören.

Guillaume Musso: Visszajövök érted

Nem értem én ezt a ,,francia Coelho" titulust, mert bár egyik írótól sem olvastam tonnaszám, de nekem nem nyilvánvaló a párhuzam. Vagyis inkább erőltetett, mint evidens.

Coelho nekem lassabb, elgondolkodóbb, Musso pedig filmszerű, pörgős, akciódús a másikhoz képest. No mindegy, ezen ne akadjunk fenn :)

A könyv nekem nagyon tetszett, ahogy az előző Musso-mű is, bár a moly kritikái eléggé leszólták, nekem pont azt adta, amit vártam tőle.

10/10

A francia Coelho” új sikerkönyve!

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát.

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

És akkor Coelho. Akitől -bár már terveztem- még semmit sem olvastam. Bespájzoltam ugyan hónapokkal ezelőtt Az alkimista c. könyvet, de olvasatlan -egyelőre.

A portobellói boszorkány jött velem haza a könyvtárból -nem rossz, nem rossz, de hatalmas hiányérzetem van. Mintha valakik beszélgetnének mellettem egy illetőről, de lemaradtam volna a beszélgetés elejéről és végéről. Tudok is valamit a történtekről, meg nem is. Ha nekem kéne továbbadnom, mi történt, zavaros lenne az elbeszélésem.

A spirituális vonal közel sem olyan erős, mint ahogy én azt előzetesen feltételeztem. Persze ott van, gyakorlatilag erre a szálra van felfűzve minden, de mégis olyan vékonyan, diszkréten, hogy már-már nincs is ott.

El fogom olvasni Az alkimistát is, többen mondták, hogy az sokkal jobb.

7,5/10

Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.

A zsidó menyasszony igen kellemes csalódás. Valószínűleg nem kéne túl komolyan vennem mások értékeléseit előzetesen :) igaz ugyan, hogy nagyon erősen jelen van benne a zsidó hit, főleg a könyv második felében, de mivel én igen keveset tudok erről a világról, és az az igen kevés is igen homályos és pontatlan, kellett már egy könyv, ami helyre teszi bennem ezeket a dolgokat. Mert jó, jó, sejtjük, milyen a kóser étel, mi lehet az a bar micvo, de tudni nem tudjuk (általánosítok persze). Mindezt pedig egy kb. korombéli írónő személyes megtapasztalásaiból megismerni különösen izgalmas.

8,5/10 (pontlevonás a rinyálások miatt, bár megértem, hogy dramaturgiailag helyén valók)

Margit Patrícia Eszter regényében nemcsak Dallos Saci, e későn serdülő pesti lány spirituális fejlődését ismerhetjük meg, hanem egy olyan rejtett világba láthatunk be, ahol az identitás keresése még felnőtt korban is szunnyadást nem bíró folyamat. Saci az út végére ér, és a hagyományokhoz visszatérve, valódi szerelmét és gyökereit megtalálva választ ad a zsidó öntudat dilemmájára, míg baráti körének és családjának minden egyes tagja más-más utat jár be, és ugyanazon kérdésekre más-más választ ad.

Napsütötte Toszkána

2010-10-24T14:13:00.000+02:00

Annyira irigy vagyok, majd megpukkadok. De komolyan. ÉN akarok Toszkánában élni, ÉN akarok egy régi házat olajfákkal, ÉN akarom azokat a fenséges borokat inni, mennyei eledeleket enni... no de vissza a valóságba.

Már egész csinos sorozat kerekedhet a könyvekből, amit mostanság olvastam olasz vidékekről, emberekről, mentalitásról, étkekről (pl. Eat, pray, love olasz színtere; vagy az Extra szűz). És azt hiszem, könnyen meg bírnám szokni. Testem-lelkem ilyen helyen vágyna élni. Már egy csomó olasz szót is ismerek, hála ezeknek a könyveknek :)

Kicsit későn ébredtem rá, amikor már visszavittem a könyvtárba, hogy ki kellett volna fénymásolni a recepteket, de ezt a könyvet úgyis saját tulajdonomban akarom látni, megkérem a Jézuskát, csempéssze be a könyvespolcomra.

Ja, hogy a történet. Nos, ne várjunk nagy kalandokat, csak adjuk át magunkat a mediterrán érzésnek, nevessünk a jópofa anekdotákon, és szerezzük be a könyv folytatását!

Hivatalos fülszöveg: A könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább mégiscsak regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogyan teremtettek , férjével igazi otthont egy Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. A látszólag érdektelen apróságok - a ház renoválása, a takarítás nehézségei, az olajfa-liget újraélesztése, a kert szépítgetése, a piaci bevásárlások, a séták, az üldögélés a város fő terén egy erős espresso mellett, a receptek, a dolce far niente, vagyis az édes semmittevés élvezetes olvasnivalót nyújtanak. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a lengyel kőművesbrigád, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. A lét végső értelme és a hideg fokhagymaleves nem is esik olyan messze egymástól. Vagy ha mégis, ebben a hőségben az nem számít. Frances Mayes amerikai író- és költőnő. Az olaszországi Cortonában és San Franciscóban él. Kreatív írást tanít a San Franciscó-i egyetemen. Ez a könyve megjelenését követően több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

Értékelés: 10/10 +mikor utazhatok én is???

Sass Henno: Itt jártam

2010-10-13T04:56:00.003+02:00

Zsuzsitól kaptam ezt a könyvet, az ő véleményét itt olvashatjátok.

Szóval, amit nem szoktam: feladtam... akik már régebb óta jártok ide, tudjátok, hogy általában a legpocsékabbnak is megadom az esélyt arra, hogy legalább az utolsó betűkkel elvarázsoljon (ha mással nem, azzal néggyel, a szép formájával, dőlésszögével, vagy bármivel)... vagy legalább javítson a helyzeten... de most nem bírom tovább...
A könyv felénél tartok. Nekem a nyelvezete, a szereplők és az a bizonyos szubkultúra annyira idegen, hogy el nem mondhatom.
Gyanítom, hogy az író sem a saját bőrén tapasztalta meg ezt a fajta életet... (csövező, lezüllött tizenévesek, ital, cigi, drog, erőszak minden mennyiségben).
Remélem, hogy nem az "öregek" prüdériájával néztem...

Nos, akkor lássuk, a feléig milyen érzéseket keltett bennem:
az első és legfontosabb az iszony! A könyv első felében felébresztett és mesterségesen ébren tartott iszonyat kiölte belőlem az érdeklődést arra vonatkozóan, hogy érdekeljen a második a fele. A végére (a fülszöveg alapján) kiderül, hogy miért az események ilyen láncolata, de engem már nem tud érdekelni. Eléggé iszonyú, hogy a nappal okos, értelmes gimnazista, este a kocsmában péppé veri azt a pasast, aki kikezd a barátnőjével... majd másnap beül véres kézzel az iskolapadba? Nekem ez sok...!

Ha ez ifjúsági regény, akkor már inkább a Twilight-végeérhetetlen kínlódást adom a gyerekem kezébe (Elnézést a Twilight rajongóktól!). Nekem is 16 éves a gyerekem. Útkereső kamasz ő is... igaz, ahogy elnézem az ismeretségi kört, a "jobbik fajtából"... talán éppen emiatt nem tudok belefolyni a történetbe.

Aztán a nyelvezete! Ha még csak szleng lenne... én is tudom, a kamaszok elég mocskos szájúak tudnak lenni... csak hát ugye ez egy könyv és nem pedig tanulmányi kirándulás a nyócba... bár ki tudja, talán éppen ezzel próbál hangulatot teremteni...

Az ellentmondásosság: a szereplők is ellentmondásosak, a szituációk is, a környezet is. Gondolom majd a történet vége felé ez összesimul, de a közepéig határozottan zavaró. Abszolút elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan gyerek - mert bizony a 16 évest igen kevéssé tudom még felnőttnek tartani - aki okos, igyekszik tudást szerezni (itt konkrétan iskolai tudásra gondolok), céljai vannak, nem is akármilyenek, egyben a társadalom peremén érezze jól magát... szóval nekem ellenmondásos az egész ahogyan van.

Hogy egy kicsit súroljam a nyelvezetet: nekem úgy gáz ez egész, ahogyan van! Feladtam! Napok óta képtelen vagyok a kezembe venni... ez pedig azt jelenti, hogy feladom! Félek, ennyire azért már nem vagyok nyitott!

Ne haragudj Zsuzsi, lehet, hogy a világ történései is hatással voltak rám, sőt biztos, de most nem bírom tovább olvasni! Küldöm vissza!

(A fülszöveg írója hol Rassnak, hol Sassnak hívja a főszereplő-mesélőt. Vagy az írót.)

Hivatalos fülszöveg:
Lakótelepen felnőni eleve szívás, pláne, ha az ember családja rendezetlen. Márpedig Rassé eléggé az. A bátyja például csak négy nappal idősebb nála. Nem, nem egy problémás ikerszülésről van szó...
Igen, apuka két tóban pecázgatott...
A két fiú tudja, hogyan álljanak bosszút apjukon. Mivel apu rendőr, az a legkézenfekvőbb, ha minden rosszba belekeverednek. Lopás, orgazdaság, benzinkút megcsapolása - sorban egyre komolyabb dolgok vezetnek el a nagy üzletig: a dílerkedésig. Igen ám, de ez a nagykutyák terepe, akik nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Márpedig Sass lassan vágja le, hogy ezúttal tényleg szembejön vele az élet. A kérdés már csak az, ki is ül a kormánynál.

*Sass Henno* izgalmas krimijével 2005 márciusában minden idők legfiatalabb szerzőjeként megnyerte az észt regényversenyt és az ezzel járó igen komoly pénzdíjat. A könyvből film is készült, mely szintén jelentős sikereket ért el: a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be.
A borítón felhasznált Medve című festmény és a könyv illusztrációi Madarász Gergely alkotásai.

Colette: Chéri

2010-10-01T22:25:00.003+02:00

Ó, én balga! Nos, ez az a könyv, ami nem nekem való...
Végig olvastam, mert én olyan vagyok, hogy végigolvasom... olyan Kiskegyed-újságos volt nekem. Igaz, azt sem vagyok képes sűrűn a kezembe venni.
Colette, az írónő, korának forradalmi újdonsága volt. Modern nő; író, újságíró, varieté táncos; mozgalmas élete során csupa szokatlan dolgot művelt... A wikin olvastam utána, most, hogy elolvastam a könyvet, így nem befolyásolt, nos, visszatérő témája az idősödő nő fiatal férfivel való kapcsolata, illetve az idősödő férfi fiatal feleséggel motívum is megjelenik élete végéhez közeledve.

Nem nagyon tudott lekötni. Röstellem, de még annyira nem vagyok öreg, mint Léa, az idősödő társasági hölgy (ex-kurtizán), hogy át tudjam érezni, milyen is csini 50-esnek lenni. 25 éves férfi sem vagyok, mint Chéri, nem is voltam... és ilyen bájgúnár nem is nagyon szeretnék lenni.
Na, mit szépítsem, nekem olyan semmilyen volt.
Írhatnék olyan okosságokat, mint: romantikus kapcsolat két ember között, mely legyőzi az idő és a kor szabta korlátokat... de nem fogok.

10/5 vagy csak 4.

Hivatalos fülszöveg:

A középkorú Léa szép, nyugodt természetű, gazdag asszony. Hat éve él együtt kurtizán barátnője fiával, a nála huszonhat évvel fiatalabb Chérivel. Derűs engedékenységgel tűri, sőt helyesli, hogy Chéri elvegyen egy korban hozzá illő, ártatlan lányt. Léa azonban nem készül fel a csapásra, azt hiszi, nem ejthet rajta sebet a fiú elvesztése. Elmenekül Párizsból, de a fájdalmat magával hordozza. Chéri is szenved, sóvárog Léa után, még fiatal feleségét is magára hagyja. Fél év múltán Léa mégis visszatér, és újra találkoznak.

Guillaume Musso: És azután...

2010-10-01T20:13:00.000+02:00

Igen, ezt a gépszíj-érzést (avagy trendliül: flow-élményt) keresem én minden könyvben. Azt várom, hogy egy sztori bekapjon, magával rántson, bedaráljon, majd a végén kiköpjön.

Ezt a könyvet úgy akartam olvasni, hogy minél előbb megtudjam, hogyan tovább (és mi volt aztán? és aztán? és még mi történt?), ugyanakkor nem akartam, hogy vége legyen. De persze vége lett :)

Már a fülszövegből is kitűnik, hogy némi misztikummal fűszerezett a történet, de olyan finoman, olyan természetességgel, hogy akár el is hihetném. És most undok leszek, mert a sztoriból csak a fülszöveget osztom meg, a történetről a méltatáson túl konkrétumot nem írok, mert szeretném, ha te is elolvasnád.

Hivatalos fülszöveg:

Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután... még egy esélyt kapott. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön. Musso titkokkal teli regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Van-e küldetése az életünknek, megóvhatjuk-e azt, akit szeretünk, hihetünk-e a végzet hatalmában – ezekre a kérdésekre kapunk választ a francia irodalom jelenlegi legnagyobb sztárjától. Az alig harmincéves író műveit a világ minden táján publikálják, számos országban sikerlista-vezető, kritikai díjak kitüntetettje, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. Ott leszel? című regénye már magyarul is olvasható.

Értékelés: 10/10 + új kedvenc íróm van

Sass Henno: Itt jártam

2010-09-27T09:45:00.002+02:00

Mi az, amitől egy szülő mindenáron óvni akarja a gyerekét? Bűnözés, csalás, drog, alkohol, trágárság, rossz társaság... Rass-nak mindebben gyerekkora óta része van (gyerekkora óta? hisz még mindig gyerek). Lázad, túlél, de nem a megfelelő utakat választva.

Nagyon nyomasztó, nagyon sötét, nagyon idegen a könyv hangulata. Magamtól sosem választottam volna -de nem épp az olvasás az, aminek révén következmények nélkül megismerkedhetünk számunkra idegen szubkultúrákkal?

A fülszöveg egy ifjúsági regényt ígér, de azt hiszem, a nyelvezete miatt (kifejezetten alpári) sem adnám serdülő korú gyerekek kezébe. A történet maga helyenként rettenetesen durva. Viszont szülőként fejbevágó, hogy hol köthet ki egy kölyök, ha nem figyelnek rá. Az első letartóztatásnál. Akkor is, ha az apja zsaru.

Nem hiszem, hogy olvastam volna valaha is észt írótól. Nem üresfejű fickó, az biztos, én sajnálnám, ha a tehetségét csak ebben a műfajban kamatoztatná, néhol igazán magvas, mély gondolatokkal örvendezteti meg az olvasót. Ami még tudható róla:

Sass Henno izgalmas krimijével 2005 márciusában minden idők legfiatalabb szerzőjeként megnyerte az észt regényversenyt és az ezzel járó igen komoly pénzdíjat. A könyvből film is készült, mely szintén jelentős sikereket ért el: a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, s az IMDb-n 7,4-gyel megy, ami kelet-európai filmként gyakorlatilag a csillagos eget jelenti.

Említsük meg még a könyv illusztrátorát is, mert nagyon jól visszaadja a könyv által kiváltott érzéseket:
A borítón felhasznált Medve című festmény és a könyv illusztrációi Madarász Gergely alkotásai.www.madaraszgergely.hu

A könyvért köszönet a Silenos Kiadónak. Továbbítom ZsuKa kolléganőnek, hamarosan az ő kritikáját is olvashatjátok a műről.

Hivatalos fülszöveg:

Lakótelepen felnőni eleve szívás, pláne, ha az ember családja rendezetlen. Márpedig Rassé eléggé az. A bátyja például csak négy nappal idősebb nála. Nem, nem egy problémás ikerszülésről van szó...

Igen, apuka két tóban pecázgatott...

A két fiú tudja, hogyan álljanak bosszút apjukon. Mivel apu rendőr, az a legkézenfekvőbb, ha minden rosszba belekeverednek. Lopás, orgazdaság, benzinkút megcsapolása - sorban egyre komolyabb dolgok vezetnek el a nagy üzletig: a dílerkedésig.

Igen ám, de ez a nagykutyák terepe, akik nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Márpedig Rass lassan vágja le, hogy ezúttal tényleg szembejön vele az élet. A kérdés már csak az, ki is ül a kormánynál.

Értékelés: 7/10 + agyrázkódás-fíling

Nyerj egy helyet írói mesterkurzusra!

2010-09-22T07:11:00.002+02:00

A játék lényege: írj rövid, 3000 leütéses kritikát kedvenc magyar regényedről, töltsd fel a kritika fül alá. A közösség értékeli, valamint mi is, és a legjobb kritikát író a hallgatója lehet a Mesterkurzusnak.

A Magyar Író Akadémia nem hagyományos egyetemi képzést indít. A Szépíró mesterkurzuson

mesterségbeli tudást, írói technikákat és módszereket sajátíthatnak el hallgatóink, és mindezek mellett megismerkedhetnek a kortárs irodalom nagyjainak életpályájával, írói műhelytitkaival. Az első szemeszter előadásai az íróvá válás folyamatáról, az írás születéséről és kulisszatitkairól, a személyes életútról, tapasztalatokról szólnak. A hallgatók folytathatják tanulmányaikat a mesterkurzus második szemeszterén, mely kisebb létszámú csoportokkal indul, és az oktatás gyakorlatcentrikus órák keretében zajlik, kortárs írók vezetésével. Itt már a Magyar Író Akadémia hallgatói mutathatják meg: ők hogyan írnak!

(A mesterkurzus felnőttképzési és pedagógus-továbbképzési akkreditációval rendelkezik)

A MESTEREK:

Balla Zsófia, Bódis Kriszta, Csukás István, Grecsó Krisztián, Háy János, Jókai Anna, Karafiáth

Orsolya, Kornis Mihály, Lackfi János, Lator László, Marék Veronika, Márton László, Nádasdy Ádám,

Szabó T. Anna, Szepes Erika, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Turczi István, Zalán Tibor

Kérjen bővebb tájékoztatást a Szépíró mesterkurzusról ITT>>>>>>>

Forrás: http://www.konyvkolonia.hu/blog/KoloniaBlog/Nyerj-egy-helyet-az-iroi-Mesterkurzusra

Doris Lessing: A fű dalol

2010-09-20T17:23:00.002+02:00

Kezdjük a Hivatalos fülszöveggel:

Zimbabwe. Kíméletlen hőség.

A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat.
Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Ha előre elolvasom a fülszöveget óriási csalódás ért volna. Sok mindent mondanék rá, momentán azt nem, hogy lenyűgöző...
Megszenvedtem ezt a könyvet, de az enyém. Most, hogy túl vagyok rajta, nem is volt olyan rossz. Ám amíg benne voltam,... hajjajj. Hát nem egy könnyű várótermi olvasmány, annyi szent.
A szereplők nehézkesek, nehezen érthetőek, befelé fordulók és belül emésztődők és csak egyre nehézkesebbé, zárkózottabbá válnak a történet folyamán.
Mary a kortalan, városi vénlány barátai "unszolására" (nem jó szó az unszolás, inkább csak felvetés) férjhez megy a farmer Dick-hez. Dick kedves, szeretni való álmodozó, aki szépen, csendben robog a szakadék, azaz a végleges tönkremenés felé. A rabszolgatartás már leáldozott, legalábbis papíron, a viszonyok ugyanis nem sokat változtak. Mary kiköltözik a farmra Dickhez, és kezdetét veszi az éveken át tartó hanyatlás.

Nem tudom... felkavart..., megzavart, hol szerettem szereplőket, hol iszonyodtam tőlük. Mindenképpen érdekes regény. A mai európai, sőt magyar fejemmel elképzelni nem tudok egy ilyen világot, ennyi keserűséggel, ennyi bánattal, fájdalommal, kilátástalansággal. Pedig mostanában itthon sem könnyű...

Voltak részek, amikor megbántam, hogy elkezdtem, aztán valahogy mégis magával ragadott a történet. Nagyon tetszett, hogy a végkifejlettel kezdődik a könyv, nagyon szeretem az ilyen fordított rendet. Nem türelmetlenkedem, hogy mi lesz a vége, sőt élvezettel boncolgatom végig, hogy hogyan juthattunk el egy ilyen végkifejletig.

Moses, a rabszolga nekem kicsit már-már a titkok tudójának tűnt végig, mintha minden mozdulata cselekedete azt mondta volna: Játsszátok csak a kisded játékaitokat! Ti még nem is sejtitek, mekkora hatalmas terv részei vagytok... majd végül be is fejezi a tervet.

Mary pedig... hát Mary-t egy percre sem tudtam megszeretni, nem is akartam, legfeljebb szánni. Szánalmas, gyenge, sokszor önző asszonynak tűnt.

Dick pedig az örök álmodozó. Köze nincs a józan észhez, belátása, realitás érzéke egy szem sem. Viszont legalább nem fogad el tanácsot sem. Előre a hanyatlásba! Halálig kergeti hiú ábrándjait... Igazi afrikai Don Quijote.

A hangulata viszont tökéletesen változik, a nyomasztó részeket imitt-amott megszakítja egy kis reménysugár. (megjegyzem, még jó, hogy így van, különben a könyv végére többen követnének el harakirit, mint a középkori japánban!)
Nagyon tetszik a pusztuló ház és a hanyatló élet párhuzama, Mary hasonulása a pusztuló házhoz... ahogyan végigvonul az egész regényen. Nem rossz könyv, sőt ...

Érdekelne más véleménye!

10/8.

Dan Brown: A megtévesztés foka

2010-09-20T10:05:00.000+02:00

Öcsém, itt mindenki MacGyver! -kiáltanék fel, ha szoktam volna kiabálni olvasás közben. Pikk-pakk lesz egy egyszerű izéből életmentő jármű, tömegpusztító fegyver, vagy valami egészen más.

A sok csajos könyv után egy kicsit több volt ebben a tesztoszteron, mint amit még kényelmesen be tud fogadni az ember. A korábbi Dan Brown könyvekkel szemben is alulmarad mind a történet fifikássága, mind pedig a gördülékenysége szempontjából. Bár gondolom, aki odavan a hightech-ért, annak sok élvezetet tud adni a mű.

Nem is vesztegetnék rá több szót, jöjjön a fülszöveg:

Amikor a NASA egy bámulatosan ritka tárgyra lel az Északi-sark jégtakarója alatt, a hibát hibára halmozó űrkutatási ügynökség végre diadalról adhat hírt, amelynek messzemenő következményei lesznek a NASA jövőjét és a közelgő elnökválasztás kimenetelét illetően. A lelet valódiságát ellenőrizendő, a Fehér Ház Rachel Sexton hírszerzési elemzőt hívja segítségül. Rachel szakértők - köztük a tudós, Michael Tolland - társaságában a Sarkvidékre utazik, és valami hihetetlenre bukkan: egy tudományos csalás bizonyítékaira, egy merész bűvészmutatványra, amely, ha kiderül, az egész világot megoszthatja. Ám mielőtt figyelmeztethetnék az elnököt, Rachelt és Michaelt orvgyilkosok támadják meg. Sivár és életveszélyes vidéken kell menekülniük, és egyetlen reményük a túlélésre, ha kiderítik, ki áll a mesteri terv mögött.

Értékelés: 6/10 +a sarki jégpáncél hidege

Vass Virág: Franciadrazsé

2010-09-15T14:04:00.003+02:00

Mint a golyó a flipperben, úgy érzetem magam a könyv olvasása közben. Álláspontom ide-oda pattogott: tetszik-nem tetszik; felszínes-érett; nagyon hollywoodi-nagyon magyar... nos, most sem vagyok okosabb.

Egy magyar lány ösztöndíjjal Párizsba utazik, ahol egy médiabirodalomban gyakornokoskodik. Itthon hagy egy szerelmet, de Párizsban ugye másképp vannak a dolgok, ott nem lehet facéran lenni, még átmenetileg sem, tehát beleszeret valakibe, aki még csak nem is szabad, nem az ő súlycsoportja, nem az ő korosztálya.

2 nő meséli a történetet: Réka, a magyar gyakornok, és Charlotte, a divatmagazin nagyasszonya. Valójában attól válik a regény érdekessé, hogy Vass Virág képes úgy írni, mintha valóban 2 különböző nőt hallanánk, más-más stílussal, tapasztalattal, érettséggel. (Ja, és ott van még Olgi néni is, aki nem más, mint az élő lelkiismeret megtestesülése).

Simán el tudnám képzelni hollywoodi interpretációban, bár valószínűleg a magyar vonalat valami kevésbé ,,egzotikusra" cserélném, talán ír leányra ;) és nem tud nem eszembe jutni Az ördög Pradát visel c. film olvasás közben.

Hivatalos ismertető:

Charlotte-ban volt valami fölényes elegancia. Réka alaposan megfigyelte. Tudta, hogyha ez a nő egy nap elveszíti a szépségét, elveszíti a hatalmát, és elveszíti a férfit, akit szeret, és mégis... Ez a nő újra és újra fölé kerekedik.

Réka, az ambiciózus, huszonéves lány egy pályázatnak köszönhetően Európa legnagyobb médiabirodalmában tölti szakmai gyakorlatát, ahol azonnal belehabarodik a művelt, bohém és sármos művészeti vezetőbe. A férfit azonban egy negyvenes éveiben járó párizsi anyuka tartja érzelmi fogságban, miközben a fiatal magyar gyakornoknak sem tud ellenállni. Riválisa lehet-e egy érett nő egy huszonéves lánynak? Mennyi igazság rejlik a közhelyek által felhabosított francia szexepilben? Miért éppen Párizsban derül ki, mit jelent Jin módra gondolkodni és Jang módra élni?

Vass Virág első regénye, a Vulévu egy hét alatt került az eladási sikerlisták élére. Vajon megismételhető ez a siker? A Franciadrazsé nem rántja le a leplet a francia nőt övező klisékről és titkokról. Nem is dicsőíti. Egy furcsa szerelmi háromszög krónikája, amely hitelesen rögzíti a nőiesség modern és örök érvényű szabályait. Hogyan küzdünk, hogyan szeretünk, hogyan szenvedünk, hogyan békülünk. És mindebből mit vesz észre a férfi?

Értékelés: 7/10 + édes-színes drazsé

Kavisánszki Mária: Rózsaszín banánhéj

2010-09-12T06:00:00.000+02:00

Manapság már bárkinek lehet könyve.

Nem kell, hogy íri tudj, a történet nem más, mint megoldandó feladat, a helyesírás pedig csak egy zavaró tényező. A bemutatandó könyv esetén ez azért nagy gáz, mert az írója újságíró. Egyébként.

Adva van egy 4 gyerekes, válófélben lévő nő, aki csúnya jelenetek után dönt úgy, hogy összecuccol, és albérletbe megy. Ide aztán nem csak a gyerekei, hanem a nála 6 évvel fiatalabb szeretője is követi. Az ifjú titán rémes családdal van megáldva, akik úton-útfélen trágár szavakkal illetik a ,,véasszonyt", aki elrabolta az ő drága fiacskájukat.

A baj a történettel ott van, hogy rettentően idegesítő. Hogy a nőt (meg az írót is) legszívesebben jól megráznám, hogy hahó, te hülye p..., szedd már össze magad, nem látod, mennyire szánalmas vagy?!

Ti láttatok már olyan könyvet, ami telve van nyereményszelvényekkel, kuponokkal? mint amikor egy fórum kampányt folytat, hogy minél többen olvassák. Rám ez nem tett jó benyomást, könyvet olvasok, nem tudományos női heti lapot :S

Hogy kapjatok az érzésből, bemásolom a ,,kedvec" részemet:

Az újságánál se jó a helyzet, előreláthatólag jövőre nem emelkednek a karakterdíjak, mert nem bírja a büdzsé. Ráadásul kevés a fóka, és sok az eszkimó. ezt az okosságot a Főszerkesztőtől hallottam a mai értekezleten. Magamtól nem tudnék ilyet kitalálni. Hazafelé is ezen morfondírozom. Szegény fókák! Mondjuk ilyen meleg éghajlaton az se lenne csoda, ha teljesen kihalnának.

Vehetnénk az egész könyvet egy gegnek, egy kitalált, felnagyított és karikírozott krónikának, de az író maga nyilatkozott úgy, hogy a saját életét írta meg: ,,Hitelesen írni úgy, hogy az olvasó elhiggye, amit olvas, csak úgy lehet, ha az ember saját tapasztalatából merít. Én is ezt tettem, az évek távlatából visszatekintve, a történeteket kicsit kiszínezve, átalakítva."

Hivatalos fülszöveg:

Negyvennégy éves újságíró úgy érzi, folyamatosan keresi helyét a világban. Mondhatnánk, hogy a világ is keresi a helyét benne, de neki esze ágában sincs ilyen semmiségekkel foglalkozni.

Főszereplőnk Nárcisz, a kisvárosi négy gyermekes újságíró, – bár talpraesett és találékony nő – gyakorta vakmerően meggondolatlan, szinte vonzza a baleseteket. Férjétől éppen válófélben van, összeköltözik a nála hat évvel fiatalabb barátjával. Az együttélésükkel azonban sereg zűrzavar, s „regénybe illő” viszontagságok veszik kezdetüket. Ráadásul újdonsült barátja felmenői minden eszközt megragadva igyekeznek meghiúsítani kapcsolatuk kiteljesedését, miközben a bonyodalmakkal fűszerezett, viharos válóper kellős közepén a négy gyermek sorsa tét.

A történet a nagybetűs élet rejtelmein, a bírósági bürokratikus procedúrákon keresztül vezet a férfi-nő kapcsolat legmélyebb bugyraiba. Vajon a szerelem ad-e a túléléshez erőt, legyőzi-e a nehézségeket, az ármánykodást?

A főszereplőnket a humor segíti át a legszorongatóbb helyzeteken, amíg hajszolva keresi a gödörből kivezető utat.

Értékelés: 4/10 + rohadt banán szaga
Ja! és készül már a folytatása is

Balogh Boglárka: A belémfagyott tenger

2010-08-27T08:41:00.002+02:00

Olvastam...
... és megint kicsit csalódott vagyok. Ide teszem amit akkor írtam, amikor elkezdtem a könyvet:
Biztosan ti is jártatok már úgy könyvtárban, könyvesboltban, hogy egy könyv valamiért jönni akar. Ha akarod, ha nem. Nem tudsz megszabadulni tőle... Én nem szoktam ellenállni, ha jönni akar, magára vessen. Ez a könyv kicsit durván kezdődik, majd a harmadik oldalon ez áll: "Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek szemét tisztára mosták a könnyek." (Alex Tan) Hát meglátjuk, hová kanyarodik a történet ilyen bevezető után. kb a feléig jutottam el a mai buszozás során. Nagyon tömény volt eddig, van mit rágni rajta.

Regénynek néztem, pedig szociográfia... viszont annak meg, ...
szóval az sem... mindenképpen azonban egy olyan világot mutat be, amit én még eddig csak elég érintőlegesen láttam: a mérhetetlen nyomort, a romániai árvaházat, az onnan induló elhagyott kislány életét (?), vagy talán sorsának jobbra fordulását (?), szóval találkozását a Nevelővel (aki maga Bogi) és ebből adódóan talán elindulását egy életnek nevezhető valami felé, ami eddig olyan kevésszer jutott osztályrészéül. Egy biztos: két elveszett emberke találkozását.

Azon gondolkodom néhány napja (ugyanis ez is egy olyan könyv, amiről nem könnyű írni), hogy bennem lehet a hiba... mert már megint azt érzem: "Lehetne jobb is!"
Az utóbbi időben megnézett filmek, elolvasott könyvek ismertetésében minduntalan ez a három szó került elő... talán túl sokat várok? A téma ugyanis, úgy érzem, több lehetőséget tartogat, kicsit hozzá kellene tenni, vagy elvenni belőle és jobban tetszene... ám mivel magánvéleményről van szó, és az ugyebár szubjektív, hát szívesen olvasnám más véleményét is :-) .

A történet: Móni első emlékei egy árvaházból, a nevelőszülőkről, majd a Keresztmamáról, aki magához veszi és ezzel átmenetileg jobbak lesznek a körülményei. Ám hiába a keresztmama igyekezete, a kislányban felmerül a vágy, hogy az édesanyja mellett élhessen, hogy ő kelljen, hogy kapjon abból a simogató szeretetből, amit csak egy anya adhat... majd csalódik... simogató anyai szeretetnek se híre, se hamva... koldulásra kényszerítik, az utcáról kerül be az egyházi árvaházba, ahol Bogi lesz a nevelője az első három héten (ezt nagyon nem értem, mert ők gyerekek, akik kötődnek!!!), akinek utána haza kell jönnie Magyarországra (olyan irreális... na, mindegy, lehet, hogy figyelmetlenül olvastam?). Egymásra találásuk megtölti életüket (mellesleg ez a rész az egyetlen, amit én hitelesnek érzek...). Bogi magával hozza Mónit Magyarországra nyaralni, a barátságukat pedig végleg...

Akkor a kínjaim: a nyelvezete nehézkes, a rengeteg jelzőtől túlzsúfolt, túlcizellált. Olvastam, olvastam, de olyan jelződömpingben találtam magamat, hogy néha elveszítettem a fonalat. Olyan gondolatokat, megfogalmazásokat ad egy tíz éves kislány szájába, amiket egy top-irodalmár sem használ, nemhogy egy mezei olvasó, egy nyomorúságos, falusi árvaházban nevelkedett, kitaszított gyerek pedig végképp nem. És ez már a zavaró sávba csúszik át...
A történet nyomasztó, depresszív a hangulata, olyan jó kis szenvedős könyv (ezt már elején is tudtuk, tehát nem volt zsákbamacska), a végén viszont olyan pikk-pakk zárja az egészet, mintha már nem lenne energiája ugyanezzel a lendülettel befejezni.
Valahogyan az volt az érzésem, hogy egy nagyobb regény rossz ollózatát olvasom, egy kiragadott epizódot a hosszabb történetből. Volt olyan, hogy a fejezetek látszólag összefüggéstelenül követték egymást, vagy csak én nem találtam a kapcsolatot köztük, de ez zavart. Igazság szerint azért gondolom azon, hogy bennem van a hiba, mert arra is elég nehezen jöttem rá, hogy itt 2 személy mesél, nem pedig egy személy 2 időben (gyerekkor-felnőttkor), az első könyvben csak Móni, majd a másodikban Móni és a nevelő felváltva. Néha számomra érthetetlen, a regényhez nem kapcsolódó dolgokat...

Ennek ellenére megfogott, mert sokat foglalkoztam/om vele azóta is... bár lehetne jobb is!

10/6

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Megdöbbentő erejű regény egy gyermek őszinte hangján ez árvaságról, magányról és elhagyatottságról. Történet egy véletlen találkozásról, egy könnytelen felnőtt és egy síró gyermek kapcsolatáról, szeretetről és barátságról.

És a Korhatárról kicsit bővebben:
A dévai árvaház és Böjte Csaba atya neve mára már teljesen összeforrt a köztudatban. Balogh Boglárka 2006 őszén több hetet töltött a gyermekek közt önkéntes nevelőként, majd élményeiről könyvet írt, mely A belém fagyott tenger címmel jelent meg a Püski Kiadónál. Megdöbbentő erejű lírai regény született egy gyermek őszinte hangján keresztül az árvaságról, a magányról és az elhagyatottságról.

Na, ezek után pláne nem értem ezt a "3 hétig vagyok veled" dolgot, sőt egyre jobban nem! Viszont akkor ez egy élménybeszámoló? Ha ez a leányzó még fog írni, biztosan elolvasom tőle...

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

2010-08-16T21:43:00.005+02:00

Nos, kissé megrémültem a hivatalos fülszövegtől. Belekezdtem és nem bántam meg. Tetszett. A saját értékelésemben a "szenvedős" könyvek közé tettem, meg kell, hogy mondjam, szeretem a "szenvedős" könyveket. Kicsit vontatottan indul a történet, nem igazán mond túl sok újat: valljuk meg őszintén, láttunk már a világban viszonzatlan szerelmet, sőt... át is éltük már mindkét oldalt: az imádóét és az imádottét egyaránt.
Nos, adott a vonzódó férfi és a vonzódó nő, egy a probléma: a vonzódás nem kölcsönös...
Szumire: a leendő író, igazi elvarázsolt lány. A Fiú: éppen végzős egyetemista, tanár-ember, szolíd, nyugodt figura, éppen ellentéte a rapszódikus Szumirének. És Miu: a sikeres üzletasszony. Ők hárman a főszereplők. Miu vonzza Szumirét, Szumire pedig a Fiút. Szumire Miu kedvéért elkezd "normális" életet élni, dolgozni és egyre kevesebbet írni. Megismerik egymást, majd munkából kifolyólag Rodoszra utaznak, ahol is Szumire egy rendkívül zaklatott éjszaka után eltűnik. Mint a kámfor. Miu nem tud mástól segítséget kérni, riasztja a Fiút, aki természetesen azonnal odautazik és igyekszik segíteni... közben azonban elolvassa Szumire írásait és egy másik világ nyílik ki számára... ezek az írások zaklatottak, mint Szumire maga. A szigeten kiderül, hogy Miu sem az a magabiztos, erős asszony, akinek látszik... a dolgok minden tekintetben átértékelődnek, de korántsem annyira misztikusan, amennyire az a fülszöveg alapján várható lenne. A történet nagyjából ennyi (a vége poént nem lövöm le); ennyi és mégis milliószor ennyi. Nagyon mélyre nyúl le M.H.! Gondolatokat indított el, amik olvasás közben és két olvasás között is folyamatosan cikáztak bennem. Minden mondatát érzések kísérték, hol izgalomban tartottak, hol szorongattak, hol átmenetileg felemeltek és megkönnyebbülést hoztak, majd újra indították a hullámvasútat.
Nagyon finoman bomlik ki a történet, szinte észrevehetetlenül. Egyszer csak Hopp!, ott vagyunk a kellős közepében. A szereplők kissé eltúlzottak, de a helyükön vannak. Igaz, én nehezen tudom elképzelni egy japán emberről, hogy ennyire kilógjon a sorból, ilyen extravagáns legyen, de hát ha Murakami Haruki ezt mondja, hát elhiszem! Vagányság ide, vagy oda, ezzel szemben, a testi szerelemről (nem szex) olyan visszafogottan ír, akár egy 16. századi katolikus feljegyzésben. Ennél akkor lehetne még visszafogottabb, ha latinul írná meg a mondandóját. Viszont ez is rendben van... ennél több forró részlet talán már valóban visszatetsző lett volna.
A végére én egy kicsit komolyabb konklúziót, vagy legalább valami nagyobb durranást vártam , de így sem volt rossz.
Ja! Én ezt a misztikus realizmus kifejezést, amivel Murakami Harukit illeti a nálam okosabb fülszöveg-szerző, nagyon nem tudom értelmezni. De biztosan van értelme, csak szerintem nyugodtan lehetett volna szerencsétlen szerzőre egy egyszerűbb jelzőt is aggatni... :-)

10/7

A fülszöveg:
Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a misztikus realizmus kiváló képviselője. Harminchat nyelven kiadott könyvei több millió példányban keltek el. A Magyarországon mindeddig ismeretlen világklasszis író egyedülálló tehetséggel alakítja hátborzongató elbeszéléssé a lélek rezdüléseit. Regényeiben a valóság és az álomszerűség izgalmas összefonódása olyan felejthetetlen történetekké kovácsolódik, amely méltán emeli Murakamit a legnagyobbak közé. A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse "K", aki beleszeret diáktársnőjébe, de ahogy az gyakran megesik, a lány szíve másért dobog ... A krimibe oltott szerelmi történet az emberi vágyakról szóló, mély eszmefuttatásként bontakozik ki az olvasó elott. Stílusa utánozhatatlan, "murakamis", egyrészt végtelenül könnyed, másrészt sejtelmes, izgalmas.

Újabb díj

2010-08-08T18:19:00.000+02:00

...Mónikától. köszönöm:)
Továbbadom, méghozzá a kézimunkás kreatív szférába:
ZsuKa, Méhike, Viki, Abile, Katha.

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

2010-08-04T09:27:00.001+02:00

Ha azt mondom: nagyon szeretném, ha ez a könyv nem könyvtári, hanem saját példány lenne, akkor azzal minden könyvszerető ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon megkedveltem ezt a regényt. Ami valójában levélregény.

Barátok, idegenek leveleznek a II. világháború utáni Angliában -az utóbbiakból is jó barátok lesznek idővel. A háború olyan keretet ad az egésznek, amitől nem engedi túl csöpögőssé, túl könnyeddé válni a történetet, azt hiszem, jót tesz a műnek.

És hogy mi az a krumplihéjpite? Nem szimplán egy bájos szó, egy kedves kitaláció, hanem egy létező sütemény, amit a kényszer hív életre: belül krumplipüré sárgarépával, kívülről a héja adja a kérgét.

Hivatalos fülszöveg:

Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Értékelés: 10/10 + vágy a vidéki Anglia iránt

Kerstin Gier: Keresztanya

2010-07-31T11:03:00.004+02:00

Iiiigennnn! Jó volt :-) ! Kellemes marhaság! Azt hiszem helyreállította a hangulategyensúlyomat (legalábbis könyvileg). Olyan volt ez a könyv, mint amit vártam: szórakoztató, sírós-kacagós felváltva (mármint a szereplők sírtak, mert azért nem giccses-könnyfakasztósra van véve). Ettől függetlenül remélem egyhamar nem jelenik Gier-könyv magyarul, mert akkor azt is feltétlenül elolvasnám és az már sok lenne... Most vagyok tőle éppen jól lakott állapotban.
Az Anyák maffiájának folytatása ez a könyv. A Szuper Mami Klub továbbra is működik, és éppen olyan felszínes, sznob bagázs, mint volt. Természetesen az Anyák maffiája sem oszlott fel, bár különösebb "megbízás" híján inkább barátnői funkciót tölt be. Constanze és Anton kapcsolata továbbra is csak igen gyengécskén bimbózik (hála a gyerekeknek), de már legalább elindul valamerre; Mimi, az újdonsült barátnő boldogan éli terhessége első heteit; Anne, a szülésznő gyakorlatias bölcsességével terelgeti kissé lüke barátnőit; Trudi pedig, a főmisztikus-állandó párkereső is úgy tűnik megtalálta élete álompasiját. A nyár közeledik, az időjárás egyre kellemesebb, az élet pedig végre kezd egy kicsit kiszámíthatóvá és élvezhetővé válni.
Majd robban a bomba: Mimi elvetél, emiatt aztán Constanze és Anton kapcsolata is megtorpan egy időre, Anne szerelmes lesz és persze nem a férjébe, Trudi pedig rádöbben, hogy az álompasi inkább rémálom... Feltűnnek a régi szereplők mellett újabbak is: a vajszívű félgengszter autószerelő népes családjával, a balek matek tanár, a teljesen gengszter alvilági kocsmáros és néhány rémisztő kutya is. A szereplők jó része, mi sem természetesebb, úgy robog át Constanze életén, mint egy expresszvonat, kisebb-nagyobb, több-kevesebb kényelmetlenséget és komikus helyzetet okozva. És persze ahol szükség van rá, ott beindul az Anyák maffiája is! Kőkeményen!
Ja, és ha még nem lenne elég bonyolult, Constanze volt férjének új barátnője ikrekkel lesz terhes... és persze ő is Constanze-nál köt ki.

Hangosan nevettem, mit nevettem: hahotáztam jó néhány helyen. Többször megfordult a fejemben, hogy "ez a nő nem normális!", mert ennyi hülyeséget nem lehet összehordani egy könyvben! De lehet! :-) Jól szórakoztam, bár ha őszinte akarok lenni és akarok: az Anyák maffiája nagyobbat szólt! (zárójelben merem csak megjegyezni, Constanze itt néhány helyen kissé infantilis módon nyilvánul meg)
Jó szívvel ajánlom annak, aki mindössze nevetgélni akar, aki két komoly könyv közé szívesen iktat be egy kis komolytalanságot, mindenkinek aki már olvasott Gier-t és tetszett neki, aki szívesen néz görbetükörbe!

10/9

A hivatalos fülszöveg:

Kerstin Gier vitathatatlanul ma Németország legsikeresebb szerzője. A történetben a maffiózó világot képviselő Keresztapa mintájára Constanze-Keresztanya és barátnői felveszik a harcot az intrikus szupermamik, a félrelépő férjek és egy gonosz, tartásdíjra éhes párocska ellen. Kerstin Gier gondolkodása, humora, problémalátása európaisága révén jóval közelebb áll hozzánk, magyarokhoz, mint a tengerentúli szinglitörténetek. A hasonló léptékek okán így aztán könnyebben ismerünk saját világunkra is, ahol az édes sokszor keserű, a magasztosról kiderül, hogy kicsinyes, az erősről pedig, hogy gyámoltalan és gyenge. Ettől lesz A Keresztanya mélyen emberi és hitelesen mulatságos.
A szerzőtől kiadónknál megjelent még: Halálom után felbontandó, Férfiak és egyéb katasztrófák, Anyák maffiája.

Jane Austen: A klastrom titka

2010-07-28T20:48:00.003+02:00

És ezzel be is fejeztem a Jane Austen könyveket. Ha jól sejtem, ezzel mindet olvastam.

Édes, szirupos, 16 éveseknek való, romantikus lányregény...
Olyan, mint Jane Austen minden regénye: hősnők és hősök, úrinők és úriemberek, szigorú és laza erkölcsök, feketék és fehérek... már nem bőrszínileg, hanem lelkileg. Egyszerű, könnyen érthető, nem kell sokat lamentálnunk azon, ki melyik táborhoz tartozik. Nekem úgy tűnik talán ez a regénye tartalmazza a legtöbb önéletrajzi elemet, azzal a különbséggel, hogy itt a szerelem beteljesedik, bár néhány oldalon át... huhhhh! nagyon izgi :-), XIX. századi lebegtetés folyik :-).
Minden egyértelmű, nincsenek átmenetek, pszichológiai himi-humik, felmentések! Vagy jó valaki, vagy rossz!
Romantikus lányregény, mely szórakoztató és nem terheli a gyomrunkat komolyabb mondanivalóval :-). Kicsit kacarászhatunk a főhősnő naivitásán, kicsit drukkolhatunk neki, hogy meglelje a klastrom titkát, ami nincs is...
Austen összes regénye közül ez a leggyengébb, de azért annyira nem rossz... Édes, mai szemmel mosolyogni való történet, Jane Austen stílusban megírva. Hogy mennyire ironikus (ld. fülszöveg)... hát döntse el magában mindenki, szerintem inkább kicsit kifulladt... viszont a szakács-gyilok regények után üdítően hatott!

A történet: Cathrine 17 évesen egy ismerős jóvoltából Bath-ba utazik, ahol "bevezetik" a társaságba: bálokba , táncmulatságokra, kirándulni, kocsikázni jár. Ismerősökre, barátokra tesz szert, akik között őszinte és álszent is akad, és persze élete első szerelme is rátalál. Cathrine gyermeki őszinteséggel szemléli a világot, hisz és csalódik, a saját bőrén tapasztal meg mindent. És persze romantikus, nyaktól-lábig, de hát milyen is lehetne! A regény végére persze minden jóra fordul: a jók még jobbak lesznek, a rosszak eltűnnek... mindenki elnyeri méltó büntetését, egyesek a hőn szeretett kedves kezét is :-).

10/6

Hivatalos fülszöveg:
Mint Jane Austen minden regénye, a A klastrom titka is a férjfogás körüli mesterkedésekről szól, ám a szerző legendás iróniája ezúttal nemcsak a vidéki élet szereplőinek gyengeségeit veszi célba, hanem szellemesen kifigurázza a kor divatos horror-műfaját, az úgynevezett "gótikus regényt” is. A regény persze mindenekelőtt lebilincselő olvasmány.

Nan és Ivan Lyons: Ki öli meg Amerika nagy konyhafőnökeit?

2010-07-25T16:36:00.004+02:00

Hát én balga... - félreértés ne essék, nem én ölöm meg Amerika nagy konyhafőnökeit, hanem én balga ezt is elolvastam. Tanulhattam volna az első részből, de nem tanultam... illetve reménykedtem, hogy hátha előfordul az életben, hogy az igen harmatgyenge indulást egy második rész tulajdonképpen korrigálja (lásd: Terminátor 2., Indiana Jones 2., stb...).
Néha megtörténik... de nem most.
És én csacska: még meg is vettem látatlanban mindkettőt... :-(, így ha már megvettem el is olvastam...
Az első részben is és ebben a másodikban is a legnehezebben azt viseltem, hogy az ötlet jó, a kivitelezés viszont pocsék! Csapnivaló! Betű és papírpocsékolás az egész. Az időről már nem beszélek. Sokkal érdekesebben, ötletesebben, a konyhaművészetet sokkal jobban beleszőve is megírhatták volna a szerzők, ám nem tették.
Tulajdonképpen azon kívül, hogy a gyilkosságokat konyhákban követik el, sok köze nincs a gasztro-regényhez, mint műfajhoz... már, ha elfogadjuk, hogy van ilyen műfaj...
A főhősnő továbbra is, mit továbbra is: egyre jobban - egy hisztérika, aki éppen csak a rend őreivel nem bújik ágyba, rajtuk kívül azonban látszólag mindenkivel, aki megfordul egy valamire való amerikai és európai étterem konyhájában.
Továbbra is gusztustalan módon gyilkol az aberrált-tudathasadásos gyilkos, akinek a személye a könyv végén számomra már abszolút nem volt világos... tulajdonképpen mindenki kezd kicsit tudathasadásos lenni a történet folyamán, tehát bárki lehetne akár gyilkos is. Vagy valami efféle. Nagyon zavart az is, ahogyan részletezik a könyvben a gyilkosságokat. Bárminek tudnám nevezni ezt az irományt, csak bűnügyi komédiának nem... A koronát az tette fel mégis, amikor a könyv végén megjelenik a szerzőpáros és megállapodnak a sztori főszereplőjével a könyv megírásáról...
Lelkiismeretesen végigolvastam! De semmi több!
Ha valaki kíváncsi erre a két könyvre (bár azt hiszem azok után amiket írtam nem sok ilyen olvasótárs lesz...) és elfogadja tőlem, kérem küldje el a címét, azonnal küldöm neki mindkettőt!

10/2

Hivatalos fülszöveg:

A külföldön világsikert aratott, megfilmesített Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? szerzőpárosa új csemegével kedveskedik az olvasóknak. Ebben a bűnügyi komédiában bekukkanthatunk a Fehér Ház konyhájába, egy élvonalbeli gasztronómiai magazin tesztkonyhájába, és beleshetünk a legfelkapottabb New York-i éttermek asztalai alá.

Díjat kaptunk

2010-07-22T11:40:00.001+02:00

... Mónikától, köszönjük szépen!

Szabályok:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

1. köszönöm
2. kitettem
3. linkeltem
4. ezzel bajban vagyok, mert a könyves bloggereket nemigen ismerem, és nem akarok tolakodó lenni
5. lsd előző pont
6. szintén
7. mivel ez egy közös blog, nem lenne fair, ha magamat helyezném előtérbe, még ha én is vagyok az adminisztrátor :) szóval inkább lássuk a másik feladatot:
,, írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek."

1. Bulgakov: A Mester és Margarita
2. Stephen King: A kér Rose
3. Joanne Harris: Urak és játékosok
4. Elisabeth Gilbert: Eat, pray, love
5. Remarque: A három bajtárs
6. Vonnegut: Börleszk
7. Merle: Malevil
8. Vámos Miklós: Apák könyve
9. Steinbeck: Édentől keletre
10. Bíró Kriszta: Fiókregény
+1 Szerb Antal: Utas és holdvilág

A blog többi íróját kérem meg, hogy ha van kedvük, játsszanak velem, velünk!

Kis változások

2010-07-21T10:33:00.001+02:00

Mivel többen találtátok túl sötétnek, nem tetszetősnek a fekete hátteret, mint ahányan a ,,maradjon!" mellett voksoltatok, ezért visszavilágosítottam (pedig állítólag a fekete háttér világos betűkkel nyugtatja a szemet :P )
Aki jelen van a moly.hu-n, immár itt is kedvencelheti a könyveket. Vagyis mindenki más is, csak közvetlen link van a molyhoz is. Vagy valami ilyesmi :)
Fent vagyunk a miner könyves szekciójában, link oldalt.

Cassandra Clare: Csontváros

2010-07-20T12:17:00.000+02:00

Sok jót olvastam erről a könyvről a könyves blogokon, és bizony, ha nem folytattam volna ilyesféle előtanulmányokat, úgy 100 oldal után félretettem volna.

Úgy éreztem, túl zagyva, túl tömény, mint amikor egy szűk szájú üvegbe akarnak tuszakolni egyszerre ezer dolgot, és nem érdekes, hogy ettől minden eldeformálódik.

Aztán erőt vettem magamon, és úgy az utolsó 100 oldalt már élveztem is. Van benne Harry Potter-fíling, Twilight-fíling, de mostanság épp ettől eladható egy könyv, nem igaz? Klisék is akadtak benne, erre-arra rá lehetett jönni elég hamar, pedig én általában nem szoktam túl jó lenni az ilyesmiben, és zavar is, ha sikerül.

Vajon az író neve álnév? nem csodálkoznék...
A könyv egyébként egy trilógia első kötete, majd keresni fogom a könyvtárban a többit is (de most sajnos nyári szünet van náluk is).

A történetet jól leírja a fülszöveg:

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...

Értékelés: 7/10 + vámpírfogak, démonméreg és vérfarkasüvöltés

Nan Lyons: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?

2010-07-16T23:19:00.003+02:00

Hááát..., - vakarom tanácstalanul a fejemet és szeretnék valami nagyon okosat mondani erről a könyvről, de azt hiszem legfeljebb az őszinteséget tudom bevállalni.
A könyv és az ebből készült film eléggé régi, még valamikor ifjú lánykoromból vannak erről a filmcímről emlékeim. A történet eléggé érdekes ... lehetne, de valahogy a második fejezet magasságában lelövődik benne a poén. Nekem jobban esett volna, ha legalább az ötödik fejezetig sikerült volna titokban tartani a gyilkos kilétét, ugyanis így a vége poén csak elpukkant a semmiben.
Adott a főszereplő, Natasha O'Brien, aki azért érkezik Angliába, hogy a királynőnek desszertet készítsen a díszvacsorához.
Megjelenik a történetben a világ legnagyobb gasztro-magazin tulajdonosa, aki az elhízás miatt éppen haldoklik. Másnap reggel Natasha nevelőapja, aki egyben szeretője is meghal, mégpedig eléggé bizarr körülmények között: megsütik egy kemencében. Persze Natashát gyanúsítja a Scotland Yard. Natasha továbbutazik Olaszországba, ahol szintén meghal egy séf-barát, majd Párizsban a harmadik. Natasha rájön, hogy a séma szerint (egy korábbi menü) ő lesz a következő, majd nagy nehezen arra is, ki a gyilkos. Eléggé nyögve-nyelősen, de rájön!
Poén elvétve ugyan, de akad, recept is néhány, de azok a földi halandó számára már-már illetlenül magasztosak. Van helyette viszont szex, darabra legalább ellensúlyozandó a regény gasztro-mivoltát. Tartalmilag nekem kicsit magas miért és miért annyi helyen van a könyvben, de legyen... Nem ront a történeten, igaz nem is javít... :-(
Én sajnos többet vártam, nem is tudom miért...?

10/5

A hivatalos fülszöveg:

A Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? szellemesen megírt bűnügyi regény, amely a mesterkonyha, az haute cuisine káprázatos és veszedelmes világába kalauzolja olvasóit. A könyv főhőse Natasha OBrien, a sikeres New York-i mesterszakács, akit Londonba hívnak, hogy a Buckingham Palotában egy fogadáson az ő Richelieu-bombája legyen a desszert. Az édesség remekül sikerül, ám másnap Natashát a rendőrség ébreszti: szeretőjét, a nagy Louis Kohnert a Savoy Szálló kenyérsütő kemencéjében találják megsütve. Innentől kezdve az események felgyorsulnak: a feltehetően menüsorokban gondolkodó gyilkos elteszi láb alól az olasz séfet, Nutti Fenegrettit, a francia mesterszakács, Jean-Claude Moulineaux pedig a kacsafacsaróban végzi. A Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? három alkotóművészet: a főzés, a bűnözés és a vígjátékírás eredeti ötvözete. Könyörtelen thriller, amit már csak az ételsorok kedvéért is érdemes végigolvasni.

Alan Benett: A királynő olvas

2010-07-16T06:45:00.000+02:00

Már a címe is nagyon jó, rögtön felkapja rá az ember a fejét. A királynő olvas? Nahát :)

Egy szerdai délután a királynő vélelenül összefut a palota mellet egy mozgókönyvtárral. Benne egy olvasottnak tűnő konyhás fiúval, akiből hamarosan szekretáriust csinál (ő ajánl könyveket, kölcsönöz a királynőnek, előolvas, ilyesmi). Az udvari bürokrácia nem nézi jó szemmel a királynő újonnan támadt érdeklődését a könyvek iránt, mert emiatt veszít érdeklődéséből, kötelességtudatából más dolgok iránt. Van ármány és cselszövés, de csak módjával.

A végén lévő csattanó nagyon tetszett, mert már épp kezdett kissé ellaposodni a történet, de így jól van, rendben van, az utolsó mondat mindent jóvá tesz.

Hivatalos fülszöveg:

"Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Alan Bennett, a népszerű író és színész könyvében finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás (hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncpar-kettent nézi esténként), emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. Bennett kisregénye szellemes válasz a "ment-e a könyvek által a világ elébb" örök kérdésére."

Értékelés: 9/10 + fenségesen szolíd kuncogás

Segítséget kérek: egyszer hallottam részleteket a rádióban egy könyvből, amit a királyné írt egyes szám első személyben (persze valójában nem :D), és az udvari életről szólt szórakotató formában.

Nem tudja valaki, melyik lehet ez a könyv???

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

2010-07-14T12:20:00.001+02:00

Nem azok a szép történetek, ahol mindenki boldog, elégedett, mosolyogva néz a világra, és nincs se bánat, se baj.

A szép történetek azok, ahol a szenvedés és a bú _ellenére_ képesek a szereplők bízni, szeretni, mosolyogni, élni a szó nemes értelmében.

Lily élete tele van keserűséggel. Anyja meghalt (mert ő véletlenül megölte -bár ebben azért nem lehetünk 100%-osan biztosak), apja semmi érzelmet nem mutat felé, csak bántja és bünteti. Egyedül a fekete házvezetőnő az, aki megérti és szereti őt.

Talán mindennek az egyenes követezménye, hogy megszökik, és egy méhészkedéssel foglalkozó, fekete asszonyokból álló kompániában lel menedéket.

Döbbenetes számomra, hogy mindössze 10!!! évvel az én születésem előtt, vagyis 1964-ben jött létre az a polgárjogi törvény Amerikában, amely megtiltja a faji diszkriminációt. És persze akkor sem lett egy csapásra minden szép és jó, a regény ezt is bemutatja nekünk.

Hivatalos fülszöveg: „…a méheknek megvan a maguk titkos élete… akárcsak nekem…A tizennégy éves Lily félárván nő fel apja farmján, szeretetet csak fekete bőrű dajkájától kap. Életét egy tragikus nap emléke árnyékolja be: négyéves volt, amikor kezében elsült egy puska, és édesanyja meghalt. A padláson Lily talál egy fekete Madonnát ábrázoló képet, amely az anyjáé volt. A nyughatatlan kislány megszökik érzéketlen apja házából, magával viszi a rasszista támadások elől menekülő dadáját is. A rejtélyes Madonna kép elvezeti a méhészkedéssel foglalkozó fekete nővérekhez, akik befogadják. Lily új otthonra talál, és a mézkészítés művészete mellett fontos dolgokat tanul meg: mi az, ami igazán számít az életben, hogyan lehet túlélni a veszteségeket, fájdalmakat, mi a szeretet.

Értékelés: 10/10 + elcsendesedés

Bloglistához

2010-07-13T12:40:00.000+02:00

...ajánljatok könyvesblogokat, amiket szívesen olvastok (avagy írtok ;) ), én pedig megfrissítem itt oldalt.

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

2010-07-12T14:45:00.001+02:00

Most rendhagyó módon először álljon itt a fülszöveg:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád.

Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...

A tartalmat ez nagyjából le is fedi, de ennél sokkal árnyaltabb. Mondhatni: ennyire azért nem egyszerű. Mert ez az ötödik gyerek nem szimplán más, hanem nagyon más. Regénybe illően más. A család pedig nem kicsit sínyli meg, hanem a végletekig.

Több ponton is azt mondtam, hogy na ne... én is anya vagyok, nekem is több gyerekem van, mint a Nagy Magyar Átlagnak, de azt hiszem, sosem hagynám, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. És azt sem, hogy a tágabb értelemben vett család ennyire bele akarjon szólni az életünkbe. Mégis, kire tartozik, hogy ki hány gyereket akar? Fűre-fára biztos nem.

Fura a történet, kicsit több benne a fikció, mint a fülszövegből következik, és azt hiszem, ülepednie kell még bennem.

A borítója nagyon tetszik, a hangulatot nagyon elkapták vele.

Értékelés: 8/10 + vegyes érzelmek.

Könyveket cserélnék

2010-07-11T16:41:00.000+02:00

Ezek feleslegesek nekem:

David Davidar: A kék mangó háza 1-2. kötet
Frank Herbert: A dosadi kísérlet
Paul Doherty: Róma első asszonya
Kornis Mihály: Végre élsz
Rideg Sándor: Kristóf rózsafái
A paranormális jelenségek kézikönyve (gerince kicsit sérült)
Dolák-Saly Róbert: Madáretető
John Altman: A szigorúan őrzött ház
Marinov Iván-Dezső András-Pál Attila: Legendavadászat

Rosamunde Pilcher: Elmúlt a nyár

2010-07-10T08:47:00.001+02:00

Utálom, amikor átvernek.

Rövid kis könyv, és annak is az utolsó 40 oldala más Pilcher-könyvekből való részlet, amit gondolom, ajánlónak szántak, de ilyen módon?! (Még jó, hogy pénzt nem adtam érte, könyvtári példány.)

A történet pedig tipikus RP, semmi újdonság sincs benne, minden épp oly kiszámítható, kár volt erre külön regényt pazarolni :(

Hivatalos fülszöveg: Mindenki életében van egy sorsdöntő pillanat, ami elvezet a boldogsághoz. A huszonegy éves Jane Marsh a napos Kaliforniában éli a fiatalok életét, miközben bohém édesapja ügyeit is kézben tartja. A furcsa párosnál váratlanul felbukkan egy ifjú jogász, és Jane-t visszacsábítja gyermekkora színhelyére, a nagymama skóciai birtokára. A lenyűgöző táj és a múlt árnyainak hatására Jane-ben felelevenednek az emlékek, ráadásul újra találkozik az ellenállhatatlanul sármos Sinclairrel, az egykor elérhetetlennek tűnő szerelemmel. Jane utazása egy csapásra mindent megváltoztat; szenvedély, fájdalom, és egy jó pillanatban érkezett felismerés, miszerint a sors másnak szánta, mint akit élete párjának hitt... Rosamunde Pilcher regényeit olvasva érzelmes világba lépünk, melyet olyan karakterek népesítenek be, akiket rögtön a szívünkbe zárunk. Történeteit valódi szenvedélyek, igaz örömök és bánatok, nagy szerelmek és csalódások, vagy éppen tökéletesen boldog pillanatok töltenek meg. Pilcher őszinte, érzelmes és mindenekelőtt olvasmányos regényeivel negyven országban boldogítja rajongóit. Könyveiben gyógyír rejlik a sebzett lélekre, vallja több mint százmillió olvasója.

Értékelés: 6/10 + bosszankodás

Gavalda: Szerettem őt

2010-07-09T15:58:00.000+02:00

Egy időre kifogytam a Gavaldákból (illetve a könyvtár, de a lényegen nem változtat). ZsuKa korábbi kritikáját itt olvashatjátok.

Én annyit fűznék hozzá, hogy számomra ez a regény egy nagy humbug. Mert ilyen nincs, még akkor sem, ha ez egy irodalmi mű. Egy zárkózott, szinte kívülálló após nem fog egyszeriben megható, tanulságos történetet mesélni annak a menynek, akivel addig a kötelező udvariassági körökön túl alig érintkezett. Nem fogja elmesélni neki élete nagy itkát, hog viszonya volt egy nővel, már házas emberként. Nem fog olyan szavakat kiejteni, mint ,,szeretkezés", ,,menstruáció" avagy ,,istennő".

Annyit hajlandó vagyok elhinni, hogy a maga módján szereti és óvni akarja a menyét, akit elhagyott a férje (azaz az ő fia) egy másik nőért. De ebből nem ilyen módon lesz a valóságban melodráma.

Egyebekben pedig novellaként épp elég lett volna megírni, regénynek túl rövid a maga alig 200 oldalával, azt is nagy betűkkel, dupla sorközzel szedve...

Szeretem Gavaldát, de ez a könyve nekem nem meggyőző.

Értékelés: 7/10 + hiányérzet

Játék!!!

2010-07-09T07:56:00.000+02:00

Uborkaszezon van :) ezért egy kis játékkal szeretnélek megmozgatni benneteket.

Tegyetek be képet a kedvenc könyvborítótokról, esetleg azt is megírhatjátok, mi tetszik rajta, és hogy a borító + a tartalom összhangban volt-e.

De ha olyan borítót mutatnátok, ami mélységesen nem tetszik, és legszívesebben jól beolvasnátok a borító tervezőjének, azt is szívesen látnám ;)

Bíró Kriszta: Fiókregény

2010-07-09T06:07:00.002+02:00

Volt idő, amikor a könyvtárban (könyvesboltban) sosem nyúltam a magyar könyvek felé. Mármint a klasszikusokhoz igen, de kortársakhoz nem.

Újabban viszont nagyon is lelkesen. És ha ilyen akad a kezembe, mint a Fiókregény, akkor nagyon örülök :)

Vibráló, élő, csupa csintalanság. Egy fura családban élő fura lánygyermek története, aki mintha egy Toulouse Lautrec festmény megelevenedett figurája lenne. Engem elvarázsolt.

Hivatalos ismertető: Ennek a remekül megírt regénynek a főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik.

Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Értékelés: 10/10 + sok kuncogás

Az írónő honlapja, ahol részletek is olvashatók a regényből:

http://birokriszta.fw.hu/

2 Gavalda

2010-07-07T13:51:00.000+02:00

Mindkettőről volt már szó, így csak röviden írok.

1. Együtt lehetnénk

Zsuka írt róla itt. Nekem az egész nagyon franciás, nagyon játékos volt, még akkor is, ha nem színtiszta rózsaszín az egész világ benne. Fura emberek, fura sorsok, némileg giccses befejezéssel. Nekem az Amélie csodálatos világát idézi.

2. Vigaszág

Szintén Zsuka kritikája. Valóban nem egy könnyű nyári olvasmány, zaklatott az eleje, és még aztán a közepe is elég nyomasztó. A végére azonban már jól esett a történet, felszabadító volt az események alakulását ,,látni". Érdemes kiböjtölni a végéig, és nem félretenni az elején.

Eclipse

2010-07-06T12:13:00.002+02:00

Rendhagyó módon filmes bejegyzés következik. Volt szerencsém ugyanis megnézni az Eclipse-t, így erről írnék most. Hát, tudok róla írni jót is, rosszat is. Kezdjük a rosszal:
Edward kis 'pussy' kezd lenni, papucs, nyámnyila, a legkevésbé férfias az egész filmben, túl sokat szenved látványosan, illetve Bella még mindig folyton tátja a száját. Maga a történet szerintem ügyesen lett átírva forgatókönyvre, de a megfilmesítés nem az igazi. Én legalábbis ezzel a filmmel kaptam vissza a legkevésbé a 'Twilight - atmosphere-t'. (ami az első részben a csúcson volt, a másodikban hanyatlott, itt már sokszor elfelejtettem, hogy a Twilight szériát nézem, annyira nem jött át az a hangulat.)

Nagyon örültem viszont annak, hogy Jasper és Rosalie nagyobb szerepet kapott.
És a farkasokat is imádom! Valamint Charlie is változatlanul jó fej.

Ja, és még az a csaj sem tetszett, aki Victoriát alakította. Egy cseppet sem volt hiteles. nem volt meg benne az a nemtörődöm kegyetlenség, ragadozószerűség ami a régi Victoriának sugárzott minden mozdulatából.

Összefoglalva, az az igazság, (kövezzetek meg érte) hogy ez egy tök jó film lenne, ha nem lenne benne Edward és Bella:)) Én már sokalltam a szenvedést, a 2 pasi közötti örlődést, a nyavajgást.

Susy McPhee: Férjek és hazugságok

2010-06-29T14:11:00.003+02:00

Igazi nyári kis limonádé. Könnyed, szórakoztató olvasmány, akár még strandra is érdemes magunkkal vinni, bár ha nem szereted, hogy mások is látják a kicsorduló könnyeidet a végét ne emberek közt olvasd el, mert az kissé szomorú.

A könyv hátuljáról:

A látszat csal. Ne higgy a szemednek akkor sem, ha a nappalidban a feleséged egy idegen férfi mellkasán zokogva áztatja csuromvizesre annak pólóját. Hiába egyértelmű helyzet, ez nem az, aminek látszik!...

... Vannak emberek, akikért bármit megtennénk. A harmincas éveiben járó Fran számára ebbe a legbelső körbe tartozik a lánya, a férje és a legjobb barátnője, Alison, aki halálos beteg. Alisonnak meg vannak számlálva a napjai, ám halála előtt még szeretné kiválasztani az "utódját"egy új feleséget a férjének, aki majd felneveli a lányait. Megkéri Frant, hogy segítsen neki ebben az abszurd vállalkozásban. Barátnőjének egyáltalán nem tetszik az ötlet, de képtelen visszautasítani egy igaz barát utolsó kívánságát, és bejelentkezik egy internetes társkeresőre.

Anna Gavalda: 35 kiló remény

2010-06-22T14:40:00.000+02:00

Egy könyv az iskolai kudarcokról, egyes szám első személyben.

Gregorie 13 éves srác, akinek nem megy a tanulás, kétszer meg is bukik. Ugyanakkor a barkácsolásban nagyon jó. A szülei eszköztelenek: kiabálnak, fenyegetőznek, büntetnek. A fiú pedig egyre inkább elhiszi, hogy fafejű, értéktelen, buta.

Ördögi kör. Ő mégis talál kiutat.

Az írónő valószínűleg nem csak szülőknek, de kiskamaszoknak is szánta a könyvét, hiszen rövid, jól tagolt, könnyen olvasható akár egy olvasni nem kedvelőnek is.

,,Utálok suliba járni.

Az égadta világon semmit nem utálok így.

És ezzel még keveset mondtam.

Rámegy az életem."

Hivatalos ismertető:

A 35 kiló remény egy francia kiskamasz története, akinek remek a kézügyessége, hatalmas a szíve, de iskolába járni nagyon nem szeret, hiszen nem igazán tud megfelelni az ottani követelményeknek. Grégoire, bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának, de a matekkal és a szüleivel hadilábon áll. A helyzet napról napra romlik, kicsapják az iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább...

Anna Gavalda ifjúsági regényében minden írói erényét megvillantja: egy hétköznapi történetet mesél el rólad vagy a szomszéd fiúról, egy családról, ahol mindig lenne mit tenni, elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy gyerekként sem könnyű az élet.

Értékelés: 9/10

Biohazard

2010-06-15T13:53:00.005+02:00

Nem nagyon olvastam még egy könyvesblogon sem Nelson DeMille-ről.
Pedig higgyétek el, érdemes tőle olvasni. Én már szinte az összes magyarul megjelent könyvét olvastam, jelenleg a Szilva-szigetet olvasom újra.

Tartalom röviden: Megölnek két, az Egyesült Államok egyik szupertitkos, állítólag biológiai fegyverkutatással foglalkozó laboratóriumában dolgozó tudóst. A csöppet életunt (nekem mindig Al Bundy jut róla eszembe)John Corey nyomozó próbálja kideríteni, mi állhat a gyilkosságok hátterében. Kell-e valamilyen halálos vírus elszabadulásától tartanunk vagy valami más okból ölték meg a tudósokat?

Senki ne gondolja ezt, hogy ez ponyvaregény. Letehetetlenül izgalmas és igényesen megírt is egyben.

A könyv a hihetetlenül izgalmas történet mellett fantasztikus atmoszférát teremt és olyan érdekesen és átfogóan mutatja be Long Island-et és annak történelmét, hogy én úgy éreztem, már ott élek.

A könyv egyik legnagyobb erénye John Corey nyomozó szarkazmusa. Haláli egy fazon, aki DeMille más könyveiben is feltűnik.

10/10-esre értékelem a könyvet és javaslom mindenkinek, hogy olvasson DeMille-t, ha igényes kikapcsolódásra és agytornára vágyik.

A tábornok lánya című film egy DeMille könyvből készült, és az összes könyvének megvették már a megfilmesítési jogait különböző filmstúdiók, így remélem, hamarosan élvezhetem a moziban is.

Ó Capri

2010-06-10T14:25:00.002+02:00

Elizabeth Adler: Nyár Capri szigetén című könyve miatt halálos szerelembe estem Caprival, illetve az egész Földközi-tengeri vidékkel, amelyen a regény végigvezet minket. Igazából azóta csak a tengerre tudok gondolni, meg a kis parti kávéházakra, frappékra, hmm...
Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Ekkor pont túlvoltam 2 nem igazán jó könyvön (majd írok ezekről is) és nagyon vágytam valami igazi kikapcsolódásra, amit maximálisan megkaptam. A borítója alapján azt hittem, habkönnyű kis Danielle Steel-es romantika lesz (na majd a Nagyasszonyról és úgynevezett "regényeiről" is ejtenék néhány szót)
és mivel nem olvastam el a könyv hátoldalán a leírást, váratlanul ért, hogy ez valójában egy krimi.
Kicsit tingli-tangli, kicsit giccses, kicsit Agatha Christie-től lopott, de ettől függetlenül nagyon SZÓRAKOZTATÓ és IZGALMAS. Mivel én most csak ennyire vágytam, 10-esre értékelem a könyvet. Sőt, el fogom olvasni a többi könyvét is.

Könyv hátoldalán olvasható:

Vitorlázzon, szeressen és nyomozzon a nápolyi öbölben egy mesés jachton!

Elizabeth Adler, számos pazar helyszíneken játszódó romantikus regény világhírű szerzője Toszkána és Amalfi után, most Capri varázslatos mediterrán szigetére repít el minket, ahol mindenki gyanús, akár a legjobb Agatha Christie regényekben.

Egy dúsgazdag angol iparmágnás titokzatos körülmények között életét veszti, de levelet hagy hátra, amelyben hat nevet említ, akik a halálát akarhatták. Daisy Keane, a minden lében kanál titkárnő, és Harry Montana magánnyomozó összefog, hogy a gyanúsítottakat mesés földközi-tengeri hajóútra vigye, amelynek költségét a néhai Sir Robert állja. Miközben megjárják a kaszinók fényeitől csillogó Monte Carlót, St-Tropez-t és Sorrentót, a rejtély egyre kibogozhatatlanabb lesz, ahogy a gyilkos egy lépéssel mindig előttük jár, ráadásul a nyomozó páros is lángra lobban egymás iránt. A földközi-tengeri üdülőhelyek szépsége, a varázslatos hajóút, a szenvedélyek fellobbanása és a Villa Belkisz szépsége a zálog arra, hogy végleg beleszeressünk Adler regényeibe.

Ulickaja: Médea és gyermekei

2010-06-06T21:58:00.002+02:00

Hát végeztem vele... Nagyon jó volt. Nekem határozottan olyan érzésem volt, mikor szegény Nagymamám mesélt a családról, az előttünk élt generációkról; biztosan mindannyian tudjátok miről beszélek... Amikor kiderül, hogy bizony-bizony az ősök sem voltak szentek..., a gyerekek éppen annyit rosszalkodtak, mint manapság..., szerettek, éltek és meghaltak, annak rendje módja szerint.
És hát ez nem véletlen, Ulickaja itt is egy családregényt vetett papírra.

Nem éreztem, hogy hajde mozgalmas lenne a könyv. Nem kalandregény! Mindazon által, nagyon jó volt olvasni. Kicsit álomvilág szerűen lehet elmerülni a történetben, kikapcsolni a napi rohanást és benyitni egy kisajtón a másik korba, másik országba, másik életbe, ami hihetetlenül hasonló a saját életünkhöz és közben mégis annyira izgalmasan más... :-)

Jó szívvel ajánlom!

A hivatalos ajánló:

Minden nyáron összegyűlik a rokonság a krimi görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Ulickaja bölcs iróniával, finom távolságtartással, és a legnagobb orosz írókat idéző, magával ragadó stílusban vall arról, hogy az emberi értékek minden sorscsapás ellenére megőrizhetőek. A Booker Díjas szerzőnek az 1980-as évektől jelennek meg írásai. A Médea a kortárs irodalom egyik remekműve. Médea addig a napig egy és ugyanazon a helyen élte az életét, ha nem számítjuk ide egyetlen moszkvai utazását Szandrocskával és elsőszülöttjével, Szergejjel, és ez az állandósult élet - amely egyébként önmagában véve viharosan változott: forradalmak, kormányváltás, vörösök, fehérek, németek, románok, egyesekt kitelepítettek, másokat - a menekülteket, a hontalanokat - meg betelepítettek, eredményezte végül is Médeában az olyan fáéhoz hasonlatos szilárdságot, amelyik belemélyeszti gyökereit a köves talajba, fölötte ugyanaz a nap süt, és nap mint nap, évről évre ugyanaz a szél éri, és hoz évszakhoz kötött illatokat, amelyek hol a parton száradó vízi hínárból, hol a nap alatt rothadó gyümölcsből, hol meg a keserű ürömből származnak.

Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love

2010-06-04T12:23:00.000+02:00

Először is: a borító egy nagy átverés.

Láttam ezt a könyvet régebben is, de olyan a borítója, mintha egy Sophie Kinsella -szerű, tartalmú iromány lenne, nekem meg az nem műfajom.

Aztán belefutottam egy előadásba, ahol Elizabeth Gilbert beszélt a kreativitásról, és annyira elvarázsolt, elbűvölt, ,,megvett kilóra", hogy úgy gondoltam, el kell olvasnom ezt a könyvet.

Másodszor is: van egy nagy tévedés, nincs ott az előzéklapon, hogy Dear Sue, ezt a könyvet Neked írtam, fogyaszd egészséggel. With love: Liz. Mert hogy ezt a könyvet nekem írta. Egy kicsi részén RÓLAM, de úgy egészében véve NEKEM. És fogalmam sincs, honnan ismer engem ilyen jól :)

Valószínűleg pasik kezébe nem való. Nem azért, mert csajos könyv, hanem azért, mert mélyen NŐI könyv. Nem az a fontos, hogy mi törtéik, hanem a, hogy HOGYAN.

Szóval nőtársaim, teljes szívvel ajánlom! A hivatalos fülszöveg kicsit félrevisz, de azért bemásolom:

Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.

Értékelés: 10/10 és még további csillagok!!!

Van egy meghívónk, van kedve valakinek elmenni?

2010-05-25T11:13:00.000+02:00

Tisztelt Szerkesztőség!

Mellékelt meghívónkkal szeretettel meghívjuk Önöket a 2010-es EXPO városában élő, Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanghaj című könyvének bemutatójára, és az azt követő állófogadásra.

A bemutató házigazdája Lévai Balázs, a könyvet Hajba Tamás, volt sanghaji főkonzul mutatja be.

Helyszín: Balassi Intézet (Bp. I., Somlói út 51.)

Időpont: 2010. május 28., péntek 17 óra

A könyvről

Lehet valaki szerelmes egy városba? Erre a kérdésre még adható nemleges válasz. Lehet valaki szerelmes Sanghajba? Nos, aki elolvassa Sóvári Mónika első, élénk és vibráló színekkel festett, minden fejezetében magával ragadó regényét, biztos lehet benne, hogy erre a kérdésre az egyetlen helyes válasz: IGEN!

Az írónőről

A könyv írója újságíróként egy kis bükki faluban élte zárkózott, de boldog életét, amikor hirtelen minden megváltozott. Családjával a világ egyik legnagyobb és legnépesebb városába, Sanghajba kellett költöznie egy teljesen idegen kultúra ölelésébe.

A szerző izgalmas önéletrajzi művéből megismerhetjük a kínai emberek és egy kínai nagyváros mindennapi életét. A könyv kedves világa, humoros hangvétele és hitelessége miatt nagyszerű olvasmány az ázsiai kultúra iránt érdeklődők számára.

Az írónő önvallomása:

„Minden írásom egyetlen közös célja, hogy a saját érzéseimen keresztül mind jobban megismerjem magam, megértsek másokat, megfejtsem a világ rendjét és összefüggéseit. Az írás számomra terápia, mások és magam gyógyítása.”

Kérem, részvételi szándékát jelezze felénk!

Silvana De Mari: Az utolsó tünde

2010-05-18T12:50:00.007+02:00

Egy mesekönyvet ajánlok nektek. Jó szívvel. Felnőtteknek és nem annyira felnőtteknek is.

Nekünk magyaroknak mese ügyben nincs könnyű dolgunk-szerintem. Azért nincs, mert ha találkoztunk a saját hagyományainkból származó mesékkel, többel vagy kevesebbel, és hát... ugye azok azért csak megülnek a lelkünkben, azok valahogyan mércévé állnak össze.

Ehhez képest, amikor bugyuta mesékkel talákozunk, akkor nagy fanyalgás és csodálkozás veszi kezdetét. Fanyalgás, mert a bugyutaság nem emészthető, csodálkozás, hogy mégis hányan megeszik.

Éppen ezért manapság nem tartottam magam különösebb mesekedvelőnek.

Ettől az utóbbi véleményemtől az Silvana De Mari könyve szabadított meg. Milyen jól is tette.

Ugyanis ez a könyv - egy sebészorvos, később pszichiáter könyve- érdekes, izgalmas, lebilincselő és tanulságos. A szereplők tündék, sárkányok, főnixek, hercegek és közemberek, jók és gonoszok, ki-ki képességei szerint. Kalandok az utolsó lehetőségről, a világ megmentéséről, életről, halálról, az utolsó tündéről. Olyannyira szívesen feledkeztem bele a történetbe, hogy még azt is elfelejtettem továbbgondolni, hogy vajon milyen lehetne az utolsó ember története... vajon ki lenne még körülötte, aki segítené vagy hátráltatná. És győzne a jó? Vagy nem?

Úgy hiszem van a könyvnek folytatása is: Az utolsó ork.

Nem hiszem... inkább utánajárok.

A hivatalos fülszöveg:

"A főnixek voltak a legaljasabban korlátolt, tökéletesen ostoba madarak, amelyek valaha is léteztek a teremtésben. Amikor valaki úgy születik, hogy ennyire nincs egy csöpp esze sem, az ne panaszkodjon, ha egyszer csak kihal. A főnix nem tud semmi másra gondolni, mint a farktollaira és a szeme alatti ráncokra. Erről csak annak lehet fogalma, aki ismerte őket. Egy főnixszel beszélni siralmas, mint amikor valaki kiszáradt füvű réten áll, meg nem született virágok között. Még a puszta emléke is kétségebeejtő... Készek elevenen elégni, nehogy megöregedjenek. Nem született új főnix, érted: mindig ugyanaz az üresfejű tyúk született újjá."

És azt a mesés történetet, hogy hogy született ez az ajánló, itt olvashatod. :-)

Rosamunde Pilcher könyvek

2010-05-14T15:40:00.000+02:00

Kíváncsi vagyok, olvasott-e már valaki közületek ettől az írónőtől, esetleg több könyvet is? ahogy elnézem, nagyon termékeny író :)

Én az utóbbi pár hónapban minden alkalommal hoztam ki tőle könyvet a könyvtárból (,,rákattantam"), de azt veszem észre magamon, hogy egyre inkább egybemosódnak ezek a könyvek, mintha nem is különálló művek lennének, hanem egyetlen nagy Saga alkotóelemei.

A tetszési indexek nálam meglehetősen magasak, mert jó történetek. Szerintem.

Ti mit mondotok?

S. Collins: Az éhezők viadala

2010-05-08T07:36:00.004+02:00

A történet a távoli jövőben játszódik, amerikai földrészen, az Egyesült Államok helyén, egy elképzelt "országban", Panem-ben. Panem 12 körzetből áll, illetve 13-ból, de a 13. körzet lakhatatlan, magas a radioaktív sugárzás a területén a 74 évvel korábbi lázadás óta, ugyanis a Kapitólium, Panem vezetősége, a lázadáskor ezen a körzeten statuál példát: elrettentve a többi 12-t, ezt elpusztítja (a könyv mintegy sugallja, hogy a következő részekben a 13 körzet fontos helyszín lesz! várjuk hát türelemmel!). A 12 megmaradt körzet meghatározott feladatot végez, pl: a első luxuscikkeket gyárt a Kapitóliumi lakosok számára, a 11-esben folyik a növénytermesztés, a 12-es (történetünk kiinduló pontja) pedig a bánya-körzet. A körzetek között ebből adódóan vannak gazdagabb és szegényebb körzetek, jellemzően azonban jegyrendszer van, kvóták, fejadagok és mint ahogyan azt már a történelem során láthattuk, az ilyen viszonyok között virágzik a fekete kereskedelem is.
A 74 évvel korábbi lázadásra nem tér ki a könyv bővebben, de annyit ki lehet venni, hogy a 13 körzet összefog és megpróbálja megdönteni a Kapitólium hatalmát, ami nem sikerül. A lázadás és főleg annak leverésének emlékét azonban a Kapitólium nagyon is igyekszik elevenen megőrizni az emberekben: minden évben az aratáskor megrendezik az Éhezők viadalát, egy rendkívül kegyetlen, véres versengést, melyen 24 gyerek, 12 fiú és 12 lány vesz részt, 12-18 év közöttiek. A viadal életre-halálra szól, csak egy maradhat, tehát minden évben 23 gyerek a halálba megy. A gazdagabb körzetek jól táplált családjai már születésüktől kezdve harcosnak képzik a gyerekeiket, így többnyire onnan kerülnek ki a győztesek.
A könyv főhőse Catniss, a félárva, 16 éves lány. Édesanyjával és a húgával él, többnyire abból, hogy kiszökdös a kerítésen túli erdőbe vadászni. Ő a családfenntartó. A zsákmány hol az ő asztalukra, ám többnyire a körzet tehetősebb családjainak asztalára kerül. A dolgok egészen tűrhetően mennek, messze nem jól, de az éhezés legalább egyelőre elkerüli a lányt és családját.
A 74. viadal sorsolásán Catniss húgát, Primet sorsolják ki, aki még csak 12 éves. Catniss természetesen gondolkodás nélkül áll Prim helyére és ő vállalja a harcot a másik 23 választottal.
Az egész viadal egy szrönyen megalázó live-show, úgy fogadnak a gyerekekre, mint egy kutyaviadalon, a tv folyamatosan mutatja hogyan boldogulnak az erdőben, hogyan küzdenek egymással és hogyan halnak meg. Nincs választás: ölsz, vagy ölnek! Catniss próbál úgy taktikázni, hogy hátha megtalálja a harmadik utat... Nagy segítségére van az, hogy évek hosszú során át vadászott az erdőben, így tud magának élelmet szerezni, tud rejtőzködni, egyáltalán: van esélye.

És az én érzéseim: nem tudom miért vettem ki ezt a könyvet a könyvtárból. Valahol olvastam róla, feljegyeztem a címét és mikor kiderült, hogy a közel 40-50 címet tartalmazó listámról alig 5-6 könyv van bent a könyvtárban, köztük ez is, hát nem volt mit tenni: hoztam ami volt.
Azt hittem a sztori kizárólag a 16 és 20 év közötti szerepjátékos, elborult agyú, sci-fi imádók táborának élvezhető, de adtam egy esélyt (a baj az volt, hogy nem írtam a listámra commentet, hogy miért is ragadta meg a figyelmemet ez a könyv...).
Igaz, hogy kaland regény, egy elképzelt diktatúra, de emberekről szól, az érzéseikről, a változásaikról, a küzdelemről, ami Catniss lelkében erősebb, mint a napi életben maradásért vívott harca.
Szóval tetszett! Nem tudtam letenni. Nagyon jól megírt, fordulatos történet sok meglepetéssel, sok belső vívódással... A befejezés viszont olyan, mint egy olcsó dél-amerikai szappanoper: Folyt.köv. és persze a legérdekesebb résznél, ahol lehetne domborítani még jobban a jellemeket, a lelki szálat lehetne kezdeni bonyolítani, a szerelmiről már nem is beszélve... Mert persze szerelmi szál is van, elvégre ne felejtsük el amerikai írónővel van dolgunk! Viszont talán ez is a helyén van, elvégre csinoska, 16 éves lány a főszereplő, és hát mindannyian voltunk 16 évesek, meg csinoskák is :-)!

10/9

A hivatalos fülszöveg:
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.