Oldalak

2021. február 20., szombat

Lubics Szilvi: A homokdűnén túl

 - eljött a pillanat. ott álltam egy lépésre attól, hogy megvalósuljon az álmom. beleborzongtam. hálát adtam az égnek, hogy rátaláltam a futásra, hogy végigjárva a lépcsőfokokat megerősödtem annyira, hogy benevezhessek egy ilyen versenyre, és örültem, hogy senki és semmi nem tudott eltántorítani a célomtól.

- ugye, hogy megérte szenvedni a csapi dombon és órákon át fel - le futkározni? - jó volt visszagondolni, mennyi munkát tettem bele abba, hogy most ne legyen gondom. ez egy oda - vissza működő dolog. edzés közben jó elképzelni a percet, amikor majd megtérül a befektetett munka, verseny közben pedig erőt, hitet ad visszanézni azokra a pillanatokra, amikor megszenvedtünk a sikerért.

- muszáj volt fejben elrendeznem ezt a dolgot, mert nagyon sok múlik azon, hogy miként állunk egy feladat elé. ha kishitűen, bebeszélve magunknak, hogy nem megy, akkor tényleg nem fog, vagy csak nehezen. ha viszont eltökélten, bízva magunkban, akkor sokkal inkább. 

- nem volt egyszerű, sőt, az egyik legkeményebb felkészülésemet hagytam magam mögött, de szükségszerű volt. közben pedig újra megtapasztaltam, hogy  a munkának előbb - utóbb meglátszik az eredménye. csak hinni kell benne, csak nem szabad feladni akkor sem, ha közben reménytelennek tűnik a helyzet.

- gyakran elfog a félelem egy - egy nagyobb verseny előtt. ilyenkor úgy érzem, hogy semmi erőm sincs, még a sarokig sem tudok elfutni, nemhogy a célig. megmagyarázhatatlan dolog ez. az eszemmel persze tudom, hogy nincs ez így, hiszen rengeteget készültem, és számtalanszor éreztem már hasonlóan magam, mégis újra előjön ez az érzés. csak akkor nyugszom meg, amikor elrajtolok végre és futhatok. ----- ráadásul még az is tetézte a félelmemet, hogy egy teljesen ismeretlen típusú verseny előtt álltam, fogalmam sem volt, hogy tudok helytállni.

- persze, hogy közben fájt a hátam. persze, hogy sokszor úgy éreztem, alig tudok nyelni, olyan száraz a szám, mindjárt kisebesedik. persze, hogy égetett a nap. persze, hogy kemény menet volt 250 km-en keresztül menni, futni. de minden nehézségről tudtam, hogy le fogom küzdeni, mert le akarom. mert minden rossz csak átmeneti állapot - éreztem, hogy nem maradhatok alul!

- nehéz volt, de borzasztóan örültem, hogy itt lehetek. élveztem, hogy hatalmas kalandokkal teli út részese lehetek  és olyan dolgokat élhetek át, amelyeket egyébként nem lenne esélyem megtapasztalni. ez motivál már évek óta, kezdve attól, amikor az első versenyemre készültem. ez ad erőt a hétköznapokon, amikor egyébként nem lenne kedvem edzeni.

- a futás, amely folyamatosan alakítja az életemet, a hétköznapokhoz, a problémákhoz vagy éppen az örömteli dolgokhoz való hozzáállásomat. egészen más dolgokat csinálok most, máshogy gondolkodom a futásról, az ultrafutásról, és magamat is máshogy látom, mint 17 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem futni. egészen más edzés és más ember kellett ahhoz, amit régebben csináltam, és más ahhoz, amit mostanában csinálok.de élvezem és szeretem is ezt a változást.

- sokszor úgy kell kirugdosnom magam az ágyból, főleg őszi, téli reggeleken. ilyenkor azzal motiválom magam, hogy aki csak álmodozik valamiről, az ilyenkor fordul át a másik oldalára és alszik tovább; aki pedig meg szeretné valósítan az álmait, az felkel. ezzel általában sikerül meggyőzni magam. de a felkelés önmagában még nem minden, elindulni is nehéz ilyenkor...

-- sokszor nem értik az emberek, hogy miért futok már több mint másfél évtizede szinte minden nap, miért indulok el hajnalonta gyűjteni a kilométereket, miért veszek súlymellényt magamra, miért izzadok a szaunában futva, miért körözök a sportpályán a tüdőmet kiköpve, miért futok fel egyszer - tízszer - sokszor ugyanarra a dombra. pedig olyan egyszerű: én ezeket imádom csinálni. mert olyan tapasztalatokat szerzek, olyan élményeket, olyan érzéseket élek meg, melyeket a futás nélkül soha, sehol nem kapnék meg. ettől kerek a magam kis világa. így vagyok igazán boldog.


2020. szeptember 19., szombat

 Csak úgy!

Megpróbálok írni, mivel régen írtam, pedig lett volna mit és miről. Nem tudom megjelenik-e? Zavar, hogy nem tudom az okát, nem sikerül kiismerni magam. Pedig az előző bejegyzésben feltettem fényképeket, amiket szerettem volna megőrizni. Már gondoltam arra, hogy valahogyan az eddigi bejegyzéseimet meg kellene őrizni. Egyáltalán a foltos életemről írnek legszívesebben. Tudom ez nosztalgia, de érdemes lenne. Ha van időm próbálok a régi anyagok között rendet vágni, ami nem mindig sikerül. Ehhez jó lenne a fényképeket is rendszerezni. Sok a papír a dokumentáció, ezekkel is kellene valamit csinálni. Azért nem vagyok szentimentális, mert pl. mikor a Céh vezetőségében a nyilvántartást csináltam és a tagok adatait egy excell táblázatba rendeztem, ezeket az anyagokat átadtam. Nem akarom a múltból csak a szépet megtartani. Mivel a korábbi munkámban sok listát kellett készítenem és nyomozni sok minden után, nem volt nehéz. Igaz ezeknek a nagy része termékek voltak, de társadalmi munkában több csoporttal volt dolgom. Igy a kilencvenes évek elején több területről kaptam ajánlatot. Végül a kórház döntött és maradtam az eredeti szakmámnál. Viszont a középiskolánk találkozóira mindig elmentem. Véletlen vagy sem, de a magyar tanárnőnk nemrégen ünnepelte a 102. születésnapját. Mint kiderült itt lakik a kerületben. Azt is onnan tudtam meg, hogy a technikum után Kínába ment ahol kíniakat tanított magyarra. Hazajövetele után a Nemzetközi Nyelvtanuló intézetben dolgozott ahol a hozzánk érkezett külföldi diákokat tanította magyarra. 

Ez egy másik osztálytalálkozón volt az év elején. Nem tudom szeretnék-e én is eddig élni? 
De valamit kellene a foltos tevékenységemről is írni. A karantén alatt egy farmer dzsekimet hímeztem ki. Mivel nagy, valószínű elajándékozom, van egy másik azt szeretném másként ki hímezni. Mivel nem tudom ez a bejegyzésem megjeleni-e ezért csak egy képet teszek fel.

Remélem a bejegyzésem megjelenik!





2020. június 22., hétfő

Stephen King: Emelkedés




Feltétlen híve vagyok a Mesternek, nem először mondom. Ha ő ír valamit, akkor én azt rögtön (elő)rendelem. Néha még abba a hülye helyzetbe is belekerülök, hogy esetleg valamelyiknek nem ismerős a borítója, ezért újra megrendelem, holott már megvan egy régebbi kiadás, na de van a családban más rajongó is, így van hova továbbadni.
És akkor itt van ez a könyvecske, ami éppen csak egy novella hosszúságú, az ember egy ültő helyében könnyedén kiolvassa és nagyon sajnálja, hogy a kiadó nem volt annyira etikus, hogy ezt inkább valamelyik novellás kötetbe tegye bele, nem önálló könyvként nyomtatja ki.
A 264 oldalból 185 a történet, a többi a következő regény promója, és az a 185 oldal is nagyon nagy sorközökkel, akár egész üres oldalak kihagyásával, jó nagy betűkkel van szedve.
A sztorira nincs panasz, az remek, érdekes és elszállt :P gyorsan el tudjátok olvasni, ha kiveszitek a könyvtárból, vagy kölcsönkéritek valakitől. Megvenni csak akkor érdemes, ha olyan elvakult rajongók vagytok, mint én.

Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.

Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját

Értékelés: a történet 10/10 + jó újra látni téged, Stephen
A Kiadó viszont szégyellje magát.

Ui: adjatok valami jelet, ha még van itt valaki :D

2013. március 25., hétfő

Helyzetjelentés



Kedves Blog, ne haragudj, amiért mindannyian elhanyagoltunk, szégyelljük is magunkat, de úgy látom, a blogolás mint műfaj kezd eltűnni mindannyiunk életéből. A régi lelkes, több blogot is író társaság igencsak elhanyagolja a blogjait, vagy áttér facebook-ra, vagy egyáltalán nem foglalkozik a webkettővel.
Nem állítom, hogy sose lesz itt több könyvleírás, könyvkritika, de aki élő, friss, lüktető blogot kíván olvasni, az válasszon az oldalsávban aktív pajtások közül mást.

Ja igen, és írom még egyszer annak, aki nem bírja a kritikát: ne olvasson kritikát. Ez a műfaj már csak ilyen, nem egyértelműen, 100%-osan tetszik mindenkinek minden. Van, ami jobban, van, ami kevésbé. Ezen megsértődni igen gyerekes dolog.

2012. október 13., szombat

Szavazásra bocsájtom

Van néhány (höhh) könyv, ami szemrehányóan néz rám a polcról: olvass már el!
Na, melyik legyen az első? Szavazás a bal oldali sáv tetején.

Őszikék


Mostanában ezeket olvastam:
Jostein Gaarder: A kártya titka2012. szeptember 1., 06:59 →2012. október 5., 07:52Ugrás
Vámos Miklós: Zenga zének2012. október 5., 07:54 →2012. október 12., 11:33Ugrás
Tisza Kata: Reváns2012. október 5., 07:53 →2012. október 12., 11:33Ugrás
Polcz Alaine: Asszony a fronton2012. október 5., 07:55 →2012. október 12., 11:34


De milyen jó, csak kimásolom a molyról, hát nem kényelmes?

Gaarder belépett a kedvenc íróim társaságába. Csodás meséket sző, nem szokványos, nem kiszámítható. Vár még a Narancsos lány és a Sophie világa -mindkettőt happoltam. 9/10 + csokitörpék

Vámos könyve a jellegzetes Vámos-könyvek közé tartozik, nem meglepetés, de nem is csalódás. A vallás és a politika abban az időben ('50-es évek) még antagonisztikus ellentétben álltak, ma már nehéz megérteni egy bizonyos kor alatt, hogy milyen is lehetett Öcsinek az élete. Én még voltam úttörő, van némi fogalmam a belénk sulykolt ideológiákról. 7/10 + Mókus örs

Tisza Kata könyvét is happoltam, de gyorsan re-rerukkoltam. Miközben olvastam, rájöttem, hogy már korábban is próbálkoztam vele -könyvtári példánnyal-, és már akkor sem szerettem. Az első sztori még jónak ígérkezett, de minden további egyre gyengébb és gyengébb lett. Felfújt lufi. 5/10 +médiacsirke

Polcz Alaine-től ez volt az első könyv, amit olvastam. A Kossuthon hétköznaponként éppen az Asszony a fronton hallható 1 óra után, hangoskönyvként, a szerző tolmácsolásában. Előre lehetett sejteni, hogy nehéz könyv, fejbevágó könyv, de különös módon nem telepedett rám, nem volt tőle gyomorgörcsöm. Inkább könnyebbséget érzek, hogy nekünk nem kell ilyenben élnünk. Bár biztosan az akkori emberek sem gondolták a II. vh. előtt, hogy részük lesz ilyen borzalmakban pár évvel később. 8/10 + tömény múlt.

Sic transit... 2.

Bár már 2 hónapja azt írtam, hogy befejezem a rukkolázást, akkor a beérkezett-beérkezendő könyvek egyensúlyának felborulása miatt még egy kicsit nem hagytam abba.
De most már igen, tényleg eljött az a perc.
Egyáltalán nem rukkolnak már elő jó (=nekem tetsző) könyvekkel az emberek, túlságosan felhígult az egész. Általában minden könyv megérkezik, nekem ezzel annyira még nem volt gondom, bár most is vank sok napja várt könyvem, nem aggódom emiatt.

Pár napja találkoztam egy kis hülyével, gyerekem lehetne a koránál fogva, mégis úgy beszélt velem, mintha együtt homokoztunk volna a játszótéren. Nekem ilyen idiótákra nincs szükségem.Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Hogy mi még?
- mostantól a könyvekre sorrend van, nem jelenik meg addig az aktualitások között, míg a happolásra bejelölők között 1 perces időközönként ki nem megy a mél-értesítő. Miközben én pont azért nem jelöltem be a hiányzó, ámde vágyott könyveket, hogy ne kelljen utólag az értesítők felett búsulnom -hiszek az F5 hatalmában!
- nincsenek jó könyvek, már csak amolyan ,,valamire csak jó lesz" kategóriájúakat tudok happolni
- szabad teleszemetelni Julia-Romana- Jenny kategóriájú szarokkal, mert pont jár érte
- szabad feltenni elavult tankönyveket a '80-as évekből, mert pont jár érte
- sok az új felhasználó, aki egyből rányomnak a Passzolom gombra
- sok az új felhasználó, akik nem olvasnak szabályzatot
- sok a postaköltség ---> bár az utóbbi 1 hónapban mindent simán, ajánlás nélkül, 200 Ft-os postakészben küldtem. Ez rizikós, de minden könyvem megérkezett a címzetthez.
- a fb-on volt egy jó közösség, de most már csak a nyifi-nyafi, az egymás lenyomása megy, hátkösszép

Mindent egybevéve azért inkább jó volt, mint rossz, hiszen lett 115 lezárult happolásom (hú, ez most engem is meglepett), és ebben vannak nagyon-nagyon remek könyvek is, és olyanok is, amikről korábban nem is hallottam, de most így az enyémek lettek és örülök nekik.

Köszönöm az elmúlt ~4 hónapot, Rukkola, minden jót neked (féltelek)!


2012. augusztus 30., csütörtök

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

A cirkusz váratlanul érkezik.
Jövetelét nem jelzi semmi.
Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt.
Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.

Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...

Az Éjszakai cirkusz 2011 szeptemberében jelent meg Angliában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára.
A bestseller alapján 2013-ban elkészülő film forgatókönyvírója a Jane Eyre című filmben végzett munkája révén híressé vált Moira Buffini, producere pedig a Twilight-sorozat mögött álló Summit Entertainment és a Harry Potter-filmek producere, David Heyman lesz. 

Anyám. Ez a könyv... nem nagyon tudok róla spoiler nélkül beszélni, inkább tennék ide nektek néhány képet, ami egy teljesen más könyvből készült film kockáiból készült szubjektív válogatás (Neil Gaiman: Tükörálarc), mert a hangulata szerintem pontosan ilyen:








Látod, érzed már? ilyen szürreális, álomszerű, mesés, sodró a történet. A cirkusz csak éjszaka tart nyitva, sok-sok sátorral, mindegyik külön tematikával, szokatlan, mágikus előadásokkal, történésekkel...
Számomra minden szereplő fontos volt, mindegyik a helyén volt, egyiknek a szerepe sem volt homályos (több blogban is olvastam olyat, hogy egyik-másik mellékszereplőt túlságosan is mellékesnek találták). 
A  belőle készülő filmet nagyon várom.

Jajj, de kellenek a lelkemnek az ilyen könyvek!

Értékelés: 10/10 + el vagyok varázsolódva



Sic transit gloria mundi


Rövid életű rukkola-lázam csillapodóban, gyógyír volt rá a bizalmatlanság megszületése.

2012. augusztus 23., csütörtök

Roald Dahl: Matilda

Először is tisztázzuk: ki az a Roald Dahl? Ebben a wikipedia lehet a segítségünkre:

Roald Dahl (1916szeptember 13. – 1990november 23.norvég származású, Walesben született angol nyelvű novellista, regény- és forgatókönyvíró. Az 1940-es években gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt való könyveivel szerzett hírnevet és lett a világ egyik legsikeresebb írójává.
Számos műve jelent meg magyarul, köztük a Karcsi és a csokoládégyár, a Matilda (mindkettő fordítója Borbás Mária), a Szofi és a HABÓ (ford.Nagy Sándor) c. meseregények, valamint a felnőtteknek szánt Meghökkentő mesék. Több művéből filmsorozat, játékfilm, ill. rajzfilm is készült.

Na, most már képben vagyunk, a Charlie és a csokigyár c. filmet biztosan majd' mindenki látta (és élvezte).
Szóval ez a jóember írta meg Matilda történetét is.
Ez a kislány hasonlít egy cseppet Harry Potterre: fura magányos kisgyerek, akivel nevelői (jelen esetben a saját édesszülei) egy cseppet sem törődnek, púp a hátukon, a másik gyerekük az, aki hozzájuk hasonlít, ő kapja a több figyelmet.
A történet során Matilda is varázsol egy picit, de a filmváltozat címével ellentétben (Matilda, a kiskorú boszorkány) nem igazán boszi.
Rövid kis könyvecske, nehéz spoiler nélkül beszélni róla, így inkább azt említem még meg, hogy remekbe szabott a fordítás, különös tekintettel a nevek megmagyarítására. Igazi jó gyerekkönyv. Az én példányom az a kiadás, ahol a filmből vett képkockák illusztrálják a történetet, jópofa.

Hivatalos fülszöveg: Matildával sok a baj. Falja a betűket, könyvtárnyi olvasnivalót cipel haza, valóságos fejszámoló művész. Szülei szörnyülködve szemlélik leányuk különcségeit, s megpróbálják rávenni az egyetlen értelmes elfoglaltságra, a televízió bámulására. Matildával azonban nem sokra mennek. Iskolába akar járni és tanulni szeretne. Itt találkozik a tündéri tanító nénivel, Édess kisasszonnyal, és a félelmetes igazgatónővel, Ordass kisasszonnyal. Számtalan torokszorító és mulatságos kaland közben döbben rá, hogy csodatevő képességgel is rendelkezik… 
Matilda fordulatos és meghökkentő története Roald Dahl legújabb, ifjaknak szóló fantasztikus varázslata.

Értékelés: 9/10 + néhány napig kitartó esti mese

2012. augusztus 22., szerda

Lélekbonbon

Kedves Steiner Kristóf!

Először is bocsánatot kell kérnem tőled, amiért annyira mást gondoltam rólad (aha, az a tipikus magyar celeb), aztán írsz egy ilyen könyvet, ami minden, csak nem tipikus, és nem celebes.
Számomra ez a könyv nem is bonbon, hanem Bagoly Berti-féle mindenízű drazsé. Milyen könyvben fér meg a kabbala, Madonna, Barbie baba, a jóga, a menage a trois, a fura, de mégsem fura találkozások, az autokrata unokanővér, a... nem is folytatom.

Tehát kedves Kristóf, azt hiszem, remek könyvet alkottál, többet adtál, mint amit leírtál, és ezt én most értem, más meg nem biztos.
Nagyon szeretném elolvasni a többi könyvedet is, remélem, egyszer hozzájutok.

Egy történetet szeretnék kiemelni, egy jemeni fiúról, akinek kincs van a torkában, ámde nem bír közönség előtt énekelni. De mégis :) pedig Madonna az, aki közös turnét szervezett vele, ami nem piskóta, lássuk be.
Isaac történetét köszönöm leginkább az egész könyvből. És ezt a dalt.



Hivatalos fülszöveg: Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között. 

A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.


Értékelés: nem akarom pontozni, nem is fogom. Egyszerűen nem érzem helyénvalónak.

2012. augusztus 21., kedd

Guillaume Musso: Ott leszel?

Eltelt néhány hónap (inkább év), amióta nem volt kezemben Musso-könyv, de még mindig a kedvenc íróim közé sorolom,
Visz a történet, sodor, nekem csak tartanom kell vele a ritmust, nem hagyni magamat kizökkenteni -ez mondjuk nehéz 3 gyerek, munka, háztartás, költözködés mellett, de 2 nap alatt még így is sikerült végeznem vele.
A történet a klasszikus ,,mi-lett-volna-ha?" spekulációra épít, de itt lehetőség van arra, hogy az elméletből gyakorlat váljék. Elliottnak módjában áll meghatározott számú alkalommal visszatérni az időben, és változtatni néhány dolgon.
Bár nem mindig tűnik úgy, hogy a változtatás pozitív eredményt hoz, a végén mégis minden a helyére kerül.

Úgy szerettem ezt a könyvet is Musso-tól. Remélem, minden könyvét lefordítják magyarra -vagy kénytelen leszek megtanulni franciául :) 
Várok a héten még egy Musso-könyvet, nagyon várom...

Érdekességképp: Musso napra pontosan fél évvel öregebb nálam. 

Hivatalos fülszöveg: Kezedben a lehetőség, hogy változtass a múlton! Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát. Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba, és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. Az Ott leszel? páratlan utazás, amelyet megtéve kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

Értékelés: 10/10 + telitalálat idézetek (ne ugord át őket a fejezetek elején!)

2012. augusztus 20., hétfő

Lady Chatterley szeretője

Azt hiszem, ez a könyv abba a kategóriába tartozik, amiről mindenki hallott ugyan, mindenkinek vannak róla elképzelései, de valójában kevesen olvasták. Ezidáig magam is így voltam ezzel.

Első happolásaim egyike ez a könyv, zsigerből választottam, és milyen jól tettem!
A fülszövege szerint pornográf jellege miatt kora botránykönyvének számított, többször be is tiltották. Mai szemmel egyáltalán nem az. Köze sincs A szürke ötven árnyalata-féle öncélú keménykedéshez. Ebben a könyvben nagyon sok a pszichológia, még ha nem is direktben. Mélyrehatóan elemezgeti a nő-férfi kapcsolatot, ugyanazt a kérdést több szemszögből is megvizsgálva. A könyv igazi értéke számomra ezekben az eszmefuttatásokban van, nem a testiség leírásában -egyébként aki ez utóbbi miatt veszi meg, az csalódni fog, mert nem ezzel van tele a könyv :)

A történet röviden: Lady Chatterley egy fiatal skót asszony, akinek a férje egy sérülés miatt tolószékben éli az életét, és annak jellegéből következően képtelen a házastársi kötelezettségei ellátására (de szépen körülírtam, nem? :D ) Az asszonynak persze vannak szükségletei... igazi férfira akad a vadőr személyében, aki egykor katonatiszt volt, tehát ragadt rá némi jómodor is. Innentől jönnek a bonyodalmak. Aminek a megoldását nem kapjuk meg egészen a könyv végén, olyan félig-meddig befejezett, de ez nem is baj, hiszen az életben sincsenek igazán befejezett történetek, minden egy folyamat, nem igaz?

Hivatalos fülszöveg: 
Constance egy szerelem nélküli házasságban él deréktól lefelé mozgásképtelen gazdag férjével, előkelő birtokukon. Az arisztokrata fiatalasszony szenvedélyes viszonyt kezd férje szolgálójával, aki nyers erejével és magatartásával, alsóbb osztálybéli származásával, és nem utolsósorban férfiúi bájaival legyőzi Constance minden fenntartását, és bűnre csábítja…

D. H. Lawrence botrányos regénye máig felkavaró erővel tárja fel egy férjes, ám magányos asszony vágyainak szenvedélyes beteljesülését. A felvállaltan érzéki, sokszor pornográf jelenetei miatt többször tiltólistára került mű nyíltan szól a szenvedély erejéről, amellyel gyilkolni éppúgy lehet, mint új életet adni, vagy legalább elfogadni önmagunkat, vágyainkat, angyali és ördögi mivoltunkat.

Értékelés: 9/10 + párkapcsolati analízis

2012. augusztus 19., vasárnap

Rukkolok, happolok

...és ennek ezután külön oldalon adok hangot :) közvetlenül elérhető a felső sorban, lapozható fülként.

Körké(rdé)ses


1. Egyszerre egy könyvet olvasol csak, vagy szoktál párhuzamosan is többet?
    Általában egyet, nagy néha kettőt, ennél többet nem igazán. Van, hogy az egyiket gyorsan vissza kéne vinni a könyvtárba, de a másiknak is jó a sztorija -olyankor az egyik stabilan a lakás legkisebb helyiségében található, szükség esetére :)
    2. Mi a fontosabb szerinted egy jó regényben? A szerethető, azonosulható karakterek vagy a történet újszerűsége?
      Nem tudnám különválasztani. Legyen jó a történet, de kidolgozott karakterek nélkül meglehetősen élvezhetetlen a legjobb sztori is.
      3. Bírod a sok, és hosszadalmas leírásokat?
        Bírom-e a sok, hosszadalmas leírást? Nem. Bevallom, ezeket legtöbbször átugrom.
        4. Emlékszel arra a könyvre, amely után megszeretted az olvasást?
          Nekem úgy rémlik, mindig is szerettem olvasni, nincs ilyen kiemelt könyv. Már úgy mentem iskolába, hogy tudtam olvasni, és használtam is ezt a tudásomat, egész biztos már nagycsoportosként elolvastam pl. a Mosó Masát.
          5. Mennyire ragaszkodsz a kedvenc szerzőidhez, műfajaidhoz, és mennyire vagy hajlandó kipróbálni új szerzőket, műfajokat?
            Ragaszkodom, Stephen Kingtől pl. megvan a legtöbb magyar nyelven kiadott könyv. Viszont elengedni is bírom, feltettem már a rukkolára olyan könyveit, amit nem annyira szerettem tőle. Műfajokat általában nem kóstolgatok újakat (nem hiszem, hogy valaha is mangákat kezdenék olvasni), de új szerzőket szívesen. Leginkább kortárs női szerzőkkel vagyok kezdeményező kedvemben.
            6. Csak regények, vagy szakkönyvek is játszanak?
            Pedagógiai, pszichológiai is jöhet.
            7. Volt álomszakmád gyerekkorodban? Most visszanézve azt csinálod/tanulod, vagy teljesen mást?
            Nagyon sokáig tanítónéni szerettem volna lenni, de mindenki lebeszélt. Lettem helyette nagy sokára andragógus, ami némileg határos a pedagógusi pályával, de mióta kisegítek a helyi könyvtárban, azt gondolom, könyvtárosnak kellett volna mennem. Még benne van a pakliban, hogy elvégzek egy segédkönyvtárosi képzést.
            8. Zavar, ha egy regény nem happy enddel végződik, vagy nem pozitív figura a főhős?
            Nem, egyáltalán nem.
            9. Mennyire van hatással rád a borító? Megveszel egy könyvet, csak azért, mert tetszik a külseje?
            Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a borító nem befolyásol, de nem csak az befolyásol. Amúgy én nem veszek könyveket már jóideje. Vagy kiveszem a könyvtárból, vagy átveszem, amit postán küldenek a rukkolók :)
            10. Elolvasol valamit csak azért, mert rengetegen olvassák éppen, vagy felkapott, netán ömlik a reklám az adott regényről?
            Igen, és van úgy, hogy nem csalódom (Vándorsólyom kisasszony), és van úgy, hogy nagyon (Szürke ötven). Jellemzően inkább nem csalódom, körbe szoktam járni több bloggernél is. Nekem leginkább az ő véleményük a mérvadó, nem a hivatásos kritikusoké.
            11. Szerinted mennyire elterjedt, hogy aki rendszeresen olvas, az előbb-utóbb írni is fog, vagy eljátszik a gondolatával?
            Nem tudom, biztosan eléggé. Én is írok, sokat, ámbár nem könyveket.

            2012. augusztus 11., szombat

            Rukkola

            Azt hiszem, a könyves bloggerek zöme nem tudja -és talán nem is akarja- kikerülni a legújabb őrületet, a rukkolázást. Ez egy nagy könyvcserélős játszótér, ahol a felkínált könyveinkért pontot kapunk, a célbaérés szintén pontokat jelent nekünk, ezeket a pontokat pedig arra használhatjuk, hogy mi magunk is válasszunk a sok tízezres kínálatból magunknak valami kedvünkre valót. Jó kezdeményezés, egyelőre némi gyerekbetegséggel.
            Sokan állítják, hogy függőséget okoz, van benne némi igazság, ámde a postaköltség összege, na az ki tud gyógyítani belőle...
            Mások is írnak a rukkolázás jelenségéról:

            2012. február 21., kedd

            Szabó Magda: Az ajtó







            Egy történet… ami staccato-élményeket hagy maga után...

            Egy rendkívüli történet átlagosnak tűnő emberekről…, érzésekről…, érzelmekről…, az elfogadásról…, gondolatokról…, szándékokról…, tettekről…, önfeláldozásról…, hősiességről…, egy szóval életekről. Nem egyszerű életekről, de mégis csak életekről.Mesél anyákat meghazudtolóan szeretni tudó, soha anyává nem váló asszonyokról; vagy talán inkább fizikai kényszerűség nélkül anyává váló asszonyokról… Mert Magduska is…Megrázó…, de letehetetlen. Minden fejezet önálló katartikus élmény. Szívszaggató, feljajduló... együtt halós…






            Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Szabó István mit tett vele? Mit tesz együtt velem a két legkedvesebb Szabó-m?


















            Nagyon jó szívvel ajánlom! Olvasni is és Kútvölgyi Erzsébet előadásában a hangoskönyvet is!
            Értékelésem: 12/10

            Hivatalos fülszöveg:


            Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon. Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.






            2012. január 18., szerda

            Diane Setterfield: A tizenharmadik történet


            Hmmm... hmmmm...

            Mit is írhatnék, mit is írhatnék...?!?!

            Ez is egy "olyan" könyv...
            Olyan, amelyikben betűk vannak, sorok, mondatok, lapok és egyszerre mi is valahogy beleszövődünk, belekeveredünk és elveszünk...

            Egyszerre szól a könyv magáról az olvasás és a könyvek szeretetéről és egy történetről. Illetve nem is egy történetről, hiszen, mint az a könyv vége felé az egyik főszereplő szájából elhangzik: Mindenkinek megvan a maga története...

            A könyv első részében Margaretről olvashatunk - azért olvashatunk, mert megismerni majd csak sok-sok oldal múlva lehet szerencsénk -, aki egy antikváriumban él és hódol a könyvek iránti imádatának, amiben édesapja is partnere, sőt tanító mestere. Lassan kibontakozik Margaret tragédiája, az ikerség... ennél a pontnál kicsit megbillent a könyv a kezemben, már-már letettem... személyes érintettségem van a témában... de nem bántam meg, hogy nem tettem le, viszont azt el kell ismerjem őszintén: nem könnyű könyv.

            Sötét, depresszív. Minden oldalát, minden sorát, minden betűjét belengi valamilyen nyomasztó hangulat és ez alól csak a történet végén kapunk néhány pillanatra feloldozást, igaz akkor sem a főszereplőktől.

            Gyönyörűen ír D. Setterfield a olvasásról, az olvasás élményéről, azokról a pillanatokról, azokról érzelmekről, melyek egy könyv kézbevételekor ébrednek az emberben. Szívemből beszélt; én sem tudnám (mi több nem is tudom) szebben megfogalmazni a kinyílás és befogadás felemelő, bensőséges, már-már áhítatos pillanatait. Hosszan, de olyan érzékletesen ír a könyvek szeretetéről, hogy az egy pillanatra sem unalmas; a saját, soha meg nem fogalmazott érzéseimet láttam viszont a papíron. Emiatt aztán a történet lassan indul be, bevezetések sorozata után, de meglepően ez cseppet sem zavaró. Nekem nagyon tetszett. Nem tudom mi volt benne az a valami, ugyanis más esetben röviden csak annyit mondanék: a történet eléggé vontatottan indult... Talán az, hogy olyan, mint egy álomvilág... amiből hamarosan a rideg valóságba, igaz meseszerű valóságba érkezünk, ám a mese sarka néha meglibben és kilátszik, hogy az egész nem más, mint megtévesztés, titkok sokasága, alakoskodás, megkockáztatom hazugság... egy ál-világ.

            Akkor vissza a történethez:
            Margaret édesapja antikváriumában éli napjait. Nagyon más, mint a többi ember, de ő mindig is más volt. Neki inkább csak az édesapjával van kapcsolata, jóllehet az édesanyja is él, de ...
            Azután kiderül, hogy Margaret iker-pár élő "fele" és kezd világossá válni a másság oka is.
            Margaret egy nap levelet kap egy híres, titokzatos írónőtől azzal a félkéréssel, hogy írja meg az élettörténetét; azt az életrajzot, melyet eddig soha, senki sem ismerhetett: a valóságot, az igazit! Itt voltak részek, melyek engem kicsit zavartak, de nem voltak ezek olyan nagy problémák... csak kis hullámok a tavon.
            Margaret elvállalja a feladatot és az írónőhöz utazik, a házában lakik, az ételét eszi és belefolyik az életébe is, ahogyan az írónő is, az egész miliő Margaretébe. Mindez megviseli Margaretet. Menne is, maradna is; néha megy, néha marad... látomásszerű állapotok váltják fel a valóságot, de egyfajta feszítő türelmetlenség végig jelen van.
            Margaret egy idő után nem csupán lejegyzi Vida Winter életét, történetét és szavait, hanem nyomozásba kezd, utánajár a dolgoknak, kutat; meg akarja érteni az ismert részeket, kideríteni a titkokat. Innentől helyenként inkább krimit olvashatunk, egyre kevésbé hasonlít az első rész elmélkedős belső utazásához.
            Végig lappang valami baljóslatú hangulat a könyvön, ami a végkifejletben teljesen meglepő, váratlan fordulatban teljesedik ki... (megjegyzem, nem feltétlenül a történet alakulása ejtett rabul)

            Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy végig olvastam, bár a befejezés másnapján olyan nyomott voltam tőle, mintha legalábbis beteg lennék. Nem hagy békén azóta sem... Ahogyan Margaret is megfogalmazza a könyv végén: Vannak könyvek, melyek után nem szabad újabbat kézbe venni egy ideig, mert ülepednie, tisztulnia kell az élményeknek...

            10/10

            És akkor a hivatalos fülszöveg:
            Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá...

            2011. december 27., kedd

            S. Collins: A kiválasztott


            Nos... hmmm... hát nem is tudom hogyan kezdjem...

            Letehetetlen... valóban... de sajnos akkor is elpocsékolt idő volt.

            Sem irodalmi, sem semmilyen eufórikus élményt nem hozott.

            Határozottan az volt az érzésem, hogy S. Collins összecsapta az egészet, de legalábbis, hogy oldalszámra fizetik és nem volt mivel kitöltenie a háromszázötvenakárhány oldalt.

            Nagyon nagy csalódás volt.

            A történet első két részletéről már leírtam, hogy elképesztő brutalitást, kegyetlenséget, vérengzést, helyenként felesleges gusztustalankodást (mutánsok) ír le Collins hihetetlenül érzékletesen. Az első történet (Éhezők viadala) magával sodort, beszippantott, olyan dolgot mutatott, amiről azt hittem nem tud megérinteni, de lám-lám: mégis... A második kötet (Futótűz) már kicsit necces volt, ha jól emlékszem, nem is adtam rá túl sokat... De ez a harmadik már szenvedés, szenvelgés, csűrés-csavarás, nyavalygás volt. Itt már Katniss nem fejlődött sehová, se érzelmileg, sem értelmileg, sem sehogyan sem, viszont legalább szépen teltek a lapok a nagy semmivel. A másik főszereplő, Peeta agymosása teljesen felesleges... határozottan unalmas volt. A harmadik főszereplő, Gale pedig ... hát ...
            Szépen összekevert Collins mindent; összemosta a pozitív és a negatív szereplőket, tulajdonságokat, értékeket, elsősorban a történetet. Újra előszedte a mutánsokat, csak még gusztustalanabb módon, ami sajnos tökéletesen felesleges volt.
            A következő sorok a történetből mesélnek, aki el szándékszik olvasni, ugorja át a következő néhány sort! Csillagtól csillagig!

            ****

            Nos, ahogyan Katniss kishúgát, Primet kiveszi (megöli) a történetből, az élőpajzsként használt kapitóliumi gyerekekkel együtt..., sőt továbbmegyek: még részletezi is, hogy milyen testrészek merre röppentek... nos, ez nekem már több volt, mint túlzás. Kár volt érte.
            Lebegtet... a jó, aki erkölcsileg bűnös lesz (Gale), de igazán nem megy bele mélyebben a filozófiai/erkölcsi kérdésekbe; de ugyanakkor igazságot szolgáltat egy vélt jónak, akiről sugallja, hogy velejéig gonosz (Coin, a felkezők vezetője), amikor is Katniss megöli... és úgy egyáltalán: ne tessék már annyira hülyének nézni, hogy egy földrésznyi ország mindenható-főgonoszának (Snow elnök) kivégzését a történelem bármely korában majd egy 17 éves bosszúszomjas lányra hagyják...

            ****

            Újra fogom olvasni az első két kötetet és félek, revideálom majd magamat, akkori magas pontszámú értékelésemért, mert valószínűnek tartom, hogy az a két kötet is éppen annyi gusztustalan, felesleges kegyetlenséget tartalmazott, mint ez az utolsó... Csak én siklottam át felettük...

            A média hatalma/szerepe a történet/világ folyásában pedig még inkább undorító, mint a két előző kötetben. A háborús live-show egyszerűen elképesztően gusztustalan.

            Sajnos egy újabb történet, amit az első kötet után abba kellet volna hagyni, mert az úgy volt kerek és jó, ahogyan volt...

            10/5

            Ja, és az epilóg aztán végképp nem illett az őt megelőz többszáz oldalhoz...

            A hivatalos fülszöveg:

            Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot? Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben.

            2011. december 26., hétfő

            Boldog Karácsonyt!


            Nagyon békés, boldog, könyvekkel teli Karácsonyt kívánok!

            ZsuKa
















            forrás: http://tirgisszem.freeblog.hu

            2011. december 19., hétfő

            Az én borítóm

            ...ilyen lenne:


            Ugye tudjátok, miért? :)
            Segítsek? A betűnagyság a borítón: 42

            2011. december 18., vasárnap

            Van e-olvasód? Akkor kérdeznék valamit...

            Mit írnál rá az e-olvasód borítójára? Mi lenne a címe, mottója az e-könyveidnek, vagy magának az e-olvasónak?

            2011. december 11., vasárnap

            Kerstin Gier: Zafírkék




            Ajjaj! Én azt hiszem megbolondultam... bizony, ezen is túl vagyok! 6 és fél óra alatt 357 oldal...

            Megérte! :-)

            Kamaszlányos mamák! Harcra és lóra/autóra/buszra fel! Induljatok Rubinvöröset és Zafírkéket venni a lányaitoknak Karácsonyra! (Előtte olvassátok el ti is, bár tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni, de megéri!)

            Ez a kötet is mozgalmas, fordulatos, kalandos, ábrándos, szerelmes; mindenféle, ami egy (vagy egy bennünk megbújva még mindig ott lakozó ) tizenévesnek tetszhet!

            Kicsit gyengélkedtem ma. Na, annyira nem, leginkább a megrázom magam és kutya bajom és a kicsit nyavalygok között ingadoztam, majd úgy döntöttem, ebéd után olvasgatok egy fél órácskát. Aztán megrázom magamat. Ez volt 6 és fél órája... Mostmár lassan valóban megrázom magam! :-)

            Percre pontosan ott folytatódik a második könyv, ahol az első végződött. Nagyon szépen alakulnak a dolgok, már sejthető mi lesz a sztori a vége, ami nem is baj, mert hát ugye nem vizsgafeladatot oldunk meg. :-)

            Gwendolyn szorgalmasan időutazgat, jóllehet, még csak egy hete kezdődött az egész, azaz még csak egy hete, hogy fejtetőre állt az élete. És már lassan négy-öt napja, hogy szerelembe esett Gideonnal... A család továbbra is kellőképpen ütődött, a történet továbbra is hihetetlenül szövevényes, a szereplők továbbra is szerethetőek és ez a könyv is nagyon könnyen olvasható.

            Mint minden Kerstin Gier könyvnek, ennek is hibátlan a logikája, (szerintem) zseniális a humora és nagyon jó a fordítója, aki olyan pezsgő élettel tölti fel a sorokat, hogy a könyv letehetetlen!

            Az első kötet ismertetője az előző bejegyzésben olvasható! egy nap alatt sikerült kettő:-)

            10/10

            A hivatalos fülszöveg:
            Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet.
            A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
            Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
            Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
            (Egyik sem igazán egyszerű!)

            Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

            Romantikus, humoros, példátlan - Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.

            Kerstin Gier: Rubinvörös































            Hogy is kezdjem....

            Bár Kerstin Gier mára már a Kedvenc Európai Írónőim-klubom tagja (Szabó Magda, Agatha Christie és Ulickaja után) ezt a könyvet kamaszlányoknak valónak tartottam, fennsőbbséges mosollyal nyugtáztam, hogy: "Lehet, hogy Gier, de ezt aztán biztosan nem...", amikor elolvastam az ajánlóját megjelenésekor.
            Aztán egyszercsak belebotlottam valahol... Aztán eljuttattam egy kolléganőm ikerlányainak... Aztán egy csendes ebédszünetben, amikor már a túlhajszoltságtól éppen majdnem elszakadt a húr... csak egy pár sort, hogy szelepeljek kicsit... És aztán itthon persze már le sem tudtam tenni... egyszuszra...!

            Hát, hát... hát... nem jutok szóhoz! Még mindig él ott bennem a tizenhatéves-Zsuzsi!!!
            Nagyon tetszett! Nem vagyok elégedetlen azokkal az olvasmányaimmal amiket tizenhat évesen olvastam, de ez... ha ilyeneket olvashattam volna... Hujjujjjjjjjjjj!

            Akkor a történet: Gwendolyn 16 és fél éves. Egy teljesen rendkívüli családban próbál normális életet élni. Természetesen ő a perifériára szorult (hamarosan) főhős, aki ráadásul még normális is, ami ugyebár ebben a családban ritkaság!
            A család ugyanis nem teljesen normális! Az még talán nem is olyan szokatlan, hogy Londonban, egy kastélyban, inassal felszerelkezve laknak, de az már egy kicsit igen, hogy a rendre előjön egy érdekes genetikai "probléma" női ágon: a spontán időutazás.

            Ennél a pontnál összeugrott a gyomrom: olvastam az Időutazó feleségét (meg kell jegyezzem, jó ötlet helyenként zavarosan kidolgozva, a végén feleslegesen gusztustalan és kegyetlen megoldásokkal...), és attól tartottam, hogy megint egy koppintmánnyal lesz dolgom...

            Vissza a könyvhöz: A családban már várják, a következő időutazó első megnyilvánulását (jövendölés, stb), egészen pontosan Gwendolyn unokatestvérét, aki a megfelelő napon született, aki emiatt a megfelelő nevelést kapta, aki már várja az első időutazást, aki már készen áll őrzőjével, a halálosan sármos Gideonnal való időutazásokra és a szerelemre, és aki úgy egyáltalán a család szeme-fénye, sztárja, stbje... A család egyébként ritka cifra: a nagymama, akit mindenki Lady Aristának szólít, a dilis nagynéni, aki a legváratlanabb pillanatokban látomásaival szórakoztatja a társaságot, a sztár-lány Charlotte és fennhéjázó édesanyja, akik mindent és mindenkit lenéznek és úgy a farvizen Gwendolyn, özvegy édesanyjával és két kistesójával a padlásszobákban. Természetesen szakácsnő és komornyik...

            És aztán beüt természetesen aminek be kell ütnie: Gwendolyn az időutazó és Charlotte a "normális".
            És persze mire Gwendolyn elfogadja, hogy ő a "más", talán egy kicsit rá is kap az ízére, az is kiderül, hogy valami hihetetlen nagy ármánynak a közepébe csöppent!

            Nem tudtam letenni...! :-)

            10/10

            A hivatalos fülszöveg:
            Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron...

            2011. december 3., szombat

            A. Christie: A láthatatlan kéz


            Olvasok és néha újra olvasok, főleg Agatha Christieket. Nagy-nagy kedvencem Dame-Agatha, gyűjtöm is a könyveit szorgalmasan. És néha megfürdöm bennük újra és újra ...

            Egy fiatal testvérpár, Jerry és Joanna egy angliai kisvárosba költözik, hogy Herry nyugalomban-unalomban gyógyulhasson fel súlyos repülő balesetéből. Ám, hamarosan megérkezik az első mocskolódó névtelen levél, majd (látszólag) öngyilkos lesz a helyi ügyvéd felesége, maga után hagyva a férjet ,a csinos és fiatal nevelőnőt, a férjjel közös két kisfiút és az első házasságából született, elhanyagolt lányát, Megant. A falu megdöbben, amikor kiderül, hogy az ügyvédné is kapott egy névtelen levelet, sőt, valószínűleg amiatt vetett véget életének.
            Jerry, egyre több embert ismer meg, egyre kevésbé él nyugodt, unalmas falusi életet és talán ennek köszönhetően rohamosan gyógyul.
            Egy héttel az ügyvédné halála után brutálisan meggyilkolják a család szolgálólányát is és ezzel elszabadul a kisvárosban a pokol...
            Nagyon tetszik ebben a könyvben, ahogyan Miss Marple csak a könyv utolsó harmadában-negyedében jelenik meg. Kristálytiszta matematikai feladvány az egész. :-) Csak Miss Marple agya kellene hozzá :-)!

            10/10 Mert ugye nálam Dame-Agatha ennél rosszabbat nem szokott kapni! Sőt: az Uticélja ismeretlen nálam 11/10-et érdemel! :-)

            Hivatalos ismertető:
            A csendes, vidéki kisvárosba érkező testvérpár egyetért abban, hogy egy olyan helyen, mint Lymstock, semmi rossz nem történhet. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan különös, gonosz levelet kapnak...

            "Emlékszem, hogy a reggelinél érkezett. Megfordítottam. Ez egy olyan felesleges mozdulat volt, amelyet akkor tesz az ember, amikor az idő lassan telik, s minden eseményt a legteljesebb mértékig ki kell használnia. Láttam, hogy helyi levél, gépelt címzéssel... Belül az újságokból kivágott, nyomtatott betűk és szavak voltak egy papírlapra ragasztva. Egy-két percig bámultan a szavakat anélkül, hogy felfogtam volna értelmüket. Majd a lélegzetem is elállt!..."

            A névtelen levelek először csak rémületet okoznak. De aztán csendesen lesújt a HALÁL. A kérdés csak az: KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT?

            2011. november 25., péntek

            Lengyel József: Igéző



            Mint közel harminc éve mindig, összetört most is.

            Lengyel Józsefet olvasni sosem volt könnyű elfoglaltság számomra, így aztán nem is vagyok rá alkalmas bármikor. Azok különleges napok, amikor eljön Lengyel József ideje... megrázó, de különleges napok mégis.
            Egyszerre emel ez a történet a magasba és tör porrá, hogy a mélybe zuhanjak. Nagyon mélyen érint az a valami, amitől olyan különleges, ami a sorok között bújik meg...

            Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, vagy annak, akik az érettségi tételek tanulása óta nem vette a kezébe!

            Különleges élmény lesz! Olvassátok más szemmel, ne iskolás szemmel elemezve, hanem csak egyszerűen, mint egy történetet! Nehéz, de nem lehetetlen :-).

            10/10

            Ja, és akkor a történet:
            A faluba Idegen érkezik. A falu, természetesen, fenntartással fogadja és a "Jobb, ha kívül van!" elvén, megteszi csősznek, a határba. Nem sokkal később a falu szénégetője mellé kerül segítségnek.
            Az Idegen élete - az első betű óta érezhető, hogy valami nagy tragédia húzódik meg a múltban - kezd nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, egyáltalán valami életszerűvé válni, mikor is megérkezik az erdőkerülő Najdával, a kutyával. És megtörténik az Igézet, majd a harc lehetetlenért, a rossz ellen...