Lengyel József: Igéző

Mint közel harminc éve mindig, összetört most is.

Lengyel Józsefet olvasni sosem volt könnyű elfoglaltság számomra, így aztán nem is vagyok rá alkalmas bármikor. Azok különleges napok, amikor eljön Lengyel József ideje... megrázó, de különleges napok mégis.
Egyszerre emel ez a történet a magasba és tör porrá, hogy a mélybe zuhanjak. Nagyon mélyen érint az a valami, amitől olyan különleges, ami a sorok között bújik meg...

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, vagy annak, akik az érettségi tételek tanulása óta nem vette a kezébe!

Különleges élmény lesz! Olvassátok más szemmel, ne iskolás szemmel elemezve, hanem csak egyszerűen, mint egy történetet! Nehéz, de nem lehetetlen :-).

10/10

Ja, és akkor a történet:
A faluba Idegen érkezik. A falu, természetesen, fenntartással fogadja és a "Jobb, ha kívül van!" elvén, megteszi csősznek, a határba. Nem sokkal később a falu szénégetője mellé kerül segítségnek.
Az Idegen élete - az első betű óta érezhető, hogy valami nagy tragédia húzódik meg a múltban - kezd nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, egyáltalán valami életszerűvé válni, mikor is megérkezik az erdőkerülő Najdával, a kutyával. És megtörténik az Igézet, majd a harc lehetetlenért, a rossz ellen...

Ez a könyv így, az első után olyan érzéseket ébreszt bennem, mint amikor a jól ismert, vágyott, finom, simogató közegben (legyenek azok a tenger habjai, vagy egy kellemes süppedős nyugágy, vagy fotel) elmerül az ember lánya, fürdik az élvezetekben, testét-lelkét kényeztetve.
Méltó folytatása az Asszony háza-nak.

10/9.

Petrik Adrienne: Asszony és háza

Teljesen elvarázsolt ez a könyv. Már hónapok óta kajtatom a könyvtárban és végre bent volt, sőt mindkét kötet is (a másik: A másik kert) egyszerre; szóval érdemes volt keresni!

Ez olyan három olvasatos könyv! Elsőre az ember lánya végiglapozza... ízlelgeti, mint egy finom, zamatos, friss gyümölcsöt... csak kóstolgatja, apránként... ismerkedik a képeken keresztül az asszonnyal és a házzal. (Megjegyzem: a képek hibátlanok! Bár én is így tudnék fotózni!) Második "olvasatra" már bele-bele olvasgat az ember lánya, azokat a részeket, amik a legvarázslatosabb képek mellett vannak... (és persze hamar rájön az ember lánya, hogy a szöveg és a kép többnyire éppolyan önálló életet él, mint a könyv minden része, vagy akár az asszony és a háza). A harmadik olvasat aztán az igazi: amikor belemerülünk, álmodunk, izgulunk, néha kétségbe esünk, sütkérezünk a sorok közül áradó napsütésben, reménykedünk a kis cukor süveg fenyő megmenekülésében, együtt szorítunk a kutyalánynak, cicafiúnak, ámulunk, hogy rajtunk kívül más is van, aki boldogságát leli az asszimmetriában, irigykedünk ennyi bátorság olvastán-láttán, és: megerősödünk, hogy nem baj, ha gyerekbolondok vagyunk, más is van még ilyen a csapatban. Mert igen! Már az első oldalon azt érezhetjük, hogy bevettek minket a csapatba! Megosztotta velünk életük egyik legjelentősebb időszakát egy család, ahol nem csak a szülők, nagyszülők, gyerekek, barátok, stb... hanem a kutyák és macskák, a kert madarai éppen olyan családtagok, mint nálunk...

Jó volt! Csoda jó! Könnyen olvasható, élvezetes és gördülékeny. Nagyon jó szívvel ajánlom! :-)

Köszönöm Adrienn-Asszony ezt a házat! :-)

10/10

És akkor az elmaradhatatlan fülszöveg:

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével: "I do what I like, and I like what I do" (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) (Petrik Adrien)