2010. december 31., péntek

Gyilkos vagy áldozat?


Más bloggereknél olvastam Jodi Picoult: 19 perc című könyvéről és mivel mindenki jókat írt róla, kihoztam a könyvtárból. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy életem egyik legjobb könyve volt. A sztorit nem írom le, szerintem mindenki ismeri már, röviden annyit, hogy egy iskolai lövöldözésről szól.
A 19 perc tipikusan az a könyv, ami nem ereszt, nem tudsz megszabadulni tőle, egyszerűen muszáj gondolkodnod rajta. Én napokig olvasgattam a neten Columbine-nal és egyéb lövöldözésekkel kapcsolatos anyagokat, filmeket néztem, szóval próbáltam beleásni magam a témába. (Egyébként, aki még nem látta és érdekli ez a téma, mindenképp nézze meg a drága Michael Moore-tól a Kóla, puska, sült krumplit!)
Amit először szeretnék megállapítani, hogy Jodi Picoult nagyon jól ír. Kicsit hatásvadász ugyan, hogy minden oldadon van legalább két mondat, ami arcul csapja az embert, de azt hiszem, ez a téma ezt kívánja meg.
Másodszor, más bloggereknél azt olvastam, hogy tetszett nekik az, hogy az írónő nem foglal állást. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem egyértelműen Peter (a lövöldöző) oldalán áll, neki keres igazolást, őt próbálja megmenteni. Az áldozatok annyira röviden és felszínesen vannak bemutatva a könyvben, hogy igazából nem is lehet átérezni a másik oldalt.
Nagyon nehéz téma ez, kicsit olyan, mintha vékony jégen táncolnánk, hiszen a lövöldözések kapcsán mindig elszabadulnak az indulatok, ráadásul mindkét oldalról. Nézzetek csak utána, hányan istenítik még mindig, 11 év elteltével is Dylan-t és Eric-et (a columbine-i lövöldözőket), hányan írják azt, hogy bár lenne nekik is bátorságuk fellépni az őket terrorizálók ellen, illetve hányan kívánják azt nekik, hogy égjenek a pokol tüzén mindörökké. Nem is olyan téma ez, amiben igazságot lehetne tenni. Hiszen hiába érzünk mélyen az áldozatokkal, valahol a szívünk mélyén megértjük azt is, aki besokall, hiszen mindenki beszokott olykor, ha nem is ilyen mértékben.
Hibáztatható-e az amerikai társadalom a lövöldözésekért? Szerintem egy dologban igen, abban, hogy hozzáférhetőek a fegyverek. Szerintem Peter amikor ellopta a szomszédtól a pisztolyokat, nem olyan szándékkal tette, hogy ölni fog. Egyszerűen jó érzés volt számára, hogy van pisztolya, ettől végre hatalmat érzett, azt, hogy övé a kontroll. Viszont, amikor történik valami, amivel betelik nála a pohár, könnyű a matrac alá nyúlni, fogni a pisztolyt és lövöldözni kezdeni, hiszen kéznél van. De miért van az, hogy más országokban is van fegyverviselési joga a lakosságnak (Svájcban egyenesen alkotmányos kötelesség fegyvert tartani otthon!!!), mégsem történik ennyi gyilkosság és lövöldözés, mint az USA-ban? Na erre én nem tudok válaszolni, szerintem egy szociológus se tudna. Azt hiszem, Amerikában kellene élni ahhoz, hogy hitelesen megítélhessük az ő társadalmukat. Nem lehet annyival elintézni, hogy az amcsik felszínes, álmosolyú, prűd, fegyverimádó és négergyűlölő népség. Nem, ennél jóval többről van szó, hiszen Amerika egyben a legnagyobb, legszentebb eszmék földje is. De valami baj van, (bár nem csak ott, hanem az egész fejlett világban szerintem), és én szívből kívánom nekik, hogy megtalálják a válaszokat.
Nagyon sajnáltam Petert. Azt kívántam, bár ez az egész csak egy rossz álom lett volna, ahol végigélheti, mit csinálna, ha hatalma lenne bosszút állni, de utána felébredt volna, élte volna tovább az életét, egyetemre ment volna, számítógépes zsenivé vált volna, és rájött volna, hogy az esze magasan a kínzói fölé emeli és milliárdos lett volna és kirögte volna a régi iskolatársait. (A legtöbb iskolai lövöldöző kemelkedő intelligenciájú!)
Órákig tudnék még erről a témáról beszélni, de nem teszem.
Ja, még annyit, hogy a könyv végén található fordulatot én már nagyon hamar sejtettem, de egyszerűen nem akartam elhinni. És még most sem tudom. Vannak pillanatok, amikor megértem Josiet és Petert, vannak, amikor egyáltalán nem.
Mindenesetre, ilyen egy jó könyv szerintem. Rengeteg kérdést vet fel és nem erőltet ránk egy erkölcsi álláspontot sem. Bár ilyeneket olvashatnának a diákok magyar órán! Szerintem nagyon fontos lenne ilyen könyveket a kezükbe adni és azután megvitatni velük. De nem megyek bele abba, hogy mi a véleményem a magyar oktatásról, ahol a gyereket arra kényszerítik, hogy órákon át egy helyben és kussban üljön, és bemagolja, hogy mások mit gondolnak művekről...

2010. december 15., szerda

S. Collins: Futótűz


Már vártam ezt a könyvet.
Az első részét (Éhezők viadala) meglepetten olvastam, elképzelni nem tudtam, hogy tetszeni fog, de tetszett.
Nos, az első rész után ez a második egy kicsit laposabb lett... nagyon érdekes ez is, de kicsit kínlódós... Katnisst egyszerre próbálja szerelmes nőként, harcosként, felnőttként, meg még ki tudja hány féle szerepkörben hozni az írónő. Hát nem is tudom... azt hiszem, ha az első könyvben nem nő annyira a szívemhez ez a kislány, most nem lenne túl szimpi. Tény és való, hogy tiszta, jól érthető az egész könyv, mi minek a következménye (tehát aki az első részt nem olvasta, az is könnyen megérti az okokat és a következményeket), ki-kinek a kicsodája, stb, és persze ebből adódóan Katniss gondolatai, fejlődése, tetteinek motivációja is kristálytiszta..., mégis valahogy, olyan... hát csalódásnak éppen nem nevezném, de kicsit laposabb, mint az első könyv. Viszont azt is meg kell hagyni (aki már próbálta, kérem támassza alá, de az én tapasztalatom ez), a második könyvet mindig nehezebb megírni, ha az első nagyot szólt! Márpedig az első nagyot szólt!

Akkor vessünk pár pillantást a történetre is: Katniss és Peeta ugyebár győztesen kerültek haza az Arénából, holott csak egy maradhatott volna. Akaratlanul is, anélkül, hogy tudatosult volna bennük (de hát hogyan is tudatosulhatott volna, hiszen 16-17 éves peremvidéki fiatalokról van szó) szembefordultak a Kapitólium hatalmával, sőt mi több, Katniss azzal, ahogyan az Arénában igyekezett megmenteni társait, ahogyan nem a gyilkolás volt számára az elsődleges cél, hanem az életben maradás és Peeta életben tartása, ahogy meggyászolta meghalt szövetségesét, akaratlanul is szembe fordult a Kapitólium parancsával (hogy: Ölj!) és a többi elnyomott körzet lakóiban felébresztette a lázadás szikráját.
Az elnyomott körzetek lakói forronganak. Lázadások törnek ki. Emiatt akadozik az ellátás. Katniss és fecsegő poszátás kitűzője az új felkelés szimbóluma lesz. Az Győzelmi körutat több helyen forrongó hangulat kíséri.
Aztán eljön a következő évi Éhezők viadala is: a Nagy Mészárlás, a vérbe fojtott lázadás 75. évfordulója és természetesen Katnisst és Peeta-t újra az Arénában találjuk, de már homlokegyenest más célokkal, mint egy évvel ezelőtt...

Ja, és persze a szerelmi háromszög is besétál a képbe, meg persze az első részben olyan feltűnően elültetett 13. körzet is éppen azt hozza, amit vártunk (ld: Az éhezők viadal bejegyzést)

Érdekes, fordulatos, de valahogy olyan ... nnna, szóval olyan...

10/7.

A hivatalos fülszöveg:

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.

2010. december 14., kedd

Richard Carman: Robert Smith & The Cure – Vágyak és vallomások

Nem akarok olyan közhellyel indítani, hogy ,,rajongók számára alapmű!", hiszen aki ezt a könyvet megveszi (avagy ajándékba kéri), nyilván nem Modern Talking-fan. De mégis azt mondom, hogy aki valaha is kedvelte a Cure néhol rendkívül bonyolult, néha egészen egyszerű dallam- és szövegvilágát, vagy egyenesen ,,kjúros" :) volt boldogult ifjúkorában, nem fog csalódni a könyvben sem.
Ami különösen tetszik, hogy nem kizárólag Robert Smith és a Cure története, hanem a popkultúra azon szeglete, amit a '80-as évek Angliája, a punk melegágya jelentett. Bár én magam nem gondolom a Cure-t punknak, de nyilván nem az a mérvadó, hogy én mit gondolok :) Egy csomó -általam eddig nem ismert- zenekart fedeztem fel magamnak.

Ami miatt meglehetősen lassan haladtam az olvasással: hangoskönyvet, mi több, képes-hangos könyvet csináltam magamnak belőle. A youtube segítségével újrahallgattam a már ismert és még ismeretlen dallamokat, a könyv írójának szemszögéből is megízleltem őket, új dimenziókat fedeztem fel, feloldottam néhány szimbólumot -és rettenetesen élveztem. Javaslom, ti is így olvassátok, remek élmény.

A borító és a cím szerintem nem annyira telitalálat, szegény Robert meglehetősen lepukkant rajta, a címe pedig olyan semmilyen. Én tutira valamelyik Cure-szám címét választottam volna.

Legszívesebben teletűzdelném a posztot hivatkozásokkal, klipekkel, szövegekkel, de visszafogom magam, és csak egyet teszek be, egy nagyon korai zenét, ahol a fiúkat olyannak lehet látni, ahogy én emlékezni szeretek rájuk.

10.15
saturday night
and the tap drips
under the strip light
and i'm sitting
in the kitchen sink
and the tap drips
drip drip drip drip drip drip drip...

waiting
for the telephone to ring
and i'm wondering
where she's been
and i'm crying for yesterday
and the tap drips
drip drip drip drip drip drip drip..


Hivatalos fülszövegA könnyűzene történetében alig van olyan együttes, amelynek pályafutása több évtizedet fog át, s mégis képes elkerülni a kényelmes önismétlés csapdáit. Ráadásul megújulni lehet pusztán a trendeket követve is. A Cure azonban mindig a saját útját járta. 
1976-os megalakulásuk óta állandó változásban vannak. Az egyetlen biztos pont, a változás motorja, a vihar szemében ülő békés, nyugodt alak e könyv főszereplője: Robert Smith, a zenekar jellegzetes hangú, tupírozott hajú énekese, gitárosa és dalszerzője. 
Karrierje igazán változatos, időnként ellentmondásokkal teli: a tagok cserélődtek körötte, eleinte a Siouxsie and the Bansheesben is zenélt, írt kifejezetten goth és szinte már arcpirítóan popos, díjakat besöprő slágereket is. Robert Smith, az ikonikus frontember ébren tartott és felpezsdített minden zenei közeget maga körül. 
Ez a legelső, részletekbe menő életrajz Robert Smith teljes karrierjéről. Nyilatkozataiból és dalainak elemzéséből egy különleges ember képe rajzolódik ki.

Értékelés: 10/10 + Boys don't cry

A könyvért köszönet a Silenos Kiadónak!

2010. december 5., vasárnap

Baráth Katalin: A fekete zongora

Lehet, hogy most kéne illegalitásba vonulnom, új nevet felvennem, és titkosítva blogolnom.
Mert bizony a nagy könyves blogger átlagtól eltérően nekem nem tetszett ez a könyv. _Akartam_, hogy tetsszen, mert alapvetően odavagyok a milimári-stílusért*, de a történet nekem egyrészt lapos, másrészt a végkifejletet tekintve meglepetés-mentes volt. Pedig -mint már korábban említettem- én nem vagyok jó krimik felgöngyölítésében, a tettes idő előtt való felismerésében. Az epilógus előtt meg teljesen értetlenül állok, egyszerűen csak úgy lóg, mintha nem is ehhez a könyvhöz íródott volna...
De a nyelvezet előtt le a kalappal. Az nagyon rendben van. A múlt század elején jártam, elhittem, hogy ott járok a könyvet olvasva, egy poros kisvárosban, ahol soha semmi érdekes nem történik, míg aztán egyszer csak meggyilkolnak valakit. Baráth Katalin stílusával nincs gond -igaz, nagyon ledöbbentem, hogy egy nálam fiatalabb, nagyon is mai nő az írója, és mondhatom, emiatt emelem a pontszámot meg, ezért adok a 10ből 7 pontot.

* milimári-stílus: hivatalosan persze nem így hívják, csak én nevezem így magamban: szemtelen, csípős nyelvű, éles eszű, a sorból kilógó ,,vénkisasszony" meséli egyes szám első személyben a történetet.

Hivatalos fülszöveg: 
"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak… 

Baráth Katalin remekbe szabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé."

2010. december 4., szombat

A. Christie: Temetni veszélyes


Mostanában nem úgy mennek a dolgaim, mint szeretném, többek között nálam dekkol még mindig Zsuzsi 2 könyve is (Karácsony előtt még postára adom, Kisdobos becsszóra :-)! ), a könyvtárból kihoztam az elmúlt fél év slágerkönyveit, de Isten látja lelkem, a második oldalnál le kellett tegyem, mert csak szenvedés volt.... Viszont mivel a napi buszozást képtelen vagyok "ablakon-kinézéssel" tölteni, hát előszedtem a régi könyveket, amiknek első blikkre nem ugrott be a sztorija. Nos, ilyen a Temetni veszélyes is. (egy icike-picike dicsekvést engedjetek meg: a háború utáni, magyarul megjelent összes Agatha Christie megvan és eléggé kevés olyan van, ami nem ugrik be elsőre :-)!)
Annyira nem ugrott be, hogy sikerült végig logikáznom az egész könyvet, de már megint az "Öreglány" nyert! :-) Pedig tízből már kétszer-háromszor ki szoktam találni...

A történet természetesen meghalással kezdődik, mi mással... aztán elhangzik egy mondat:
- Hiszen meggyilkolták, nem?
... majd hamarosan befut Poirot is.

Hivatalos fülszöveg:

A Coral Tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésen a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkoznak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: - Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap - őt gyilkolják meg otthonában! Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek - s talán nem árulunk el nagy titkot: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

2010. november 17., szerda

Zanza

Pár mostanság olvasott könyv, idő hiányában csak tömören.


Guillaume Musso: Visszajövök érted

Nem értem én ezt a ,,francia Coelho" titulust, mert bár egyik írótól sem olvastam tonnaszám, de nekem nem nyilvánvaló a párhuzam. Vagyis inkább erőltetett, mint evidens.
Coelho nekem lassabb, elgondolkodóbb, Musso pedig filmszerű, pörgős, akciódús a másikhoz képest. No mindegy, ezen ne akadjunk fenn :)
A könyv nekem nagyon tetszett, ahogy az előző Musso-mű is, bár a moly kritikái eléggé leszólták, nekem pont azt adta, amit vártam tőle.
10/10
A francia Coelho” új sikerkönyve!
Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát.
Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?
Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

És akkor Coelho. Akitől -bár már terveztem- még semmit sem olvastam. Bespájzoltam ugyan hónapokkal ezelőtt Az alkimista c. könyvet, de olvasatlan -egyelőre. 
A portobellói boszorkány jött velem haza a könyvtárból -nem rossz, nem rossz, de hatalmas hiányérzetem van. Mintha valakik beszélgetnének mellettem egy illetőről, de lemaradtam volna a beszélgetés elejéről és végéről. Tudok is valamit a történtekről, meg nem is. Ha nekem kéne továbbadnom, mi történt, zavaros lenne az elbeszélésem.
A spirituális vonal közel sem olyan erős, mint ahogy én azt előzetesen feltételeztem. Persze ott van, gyakorlatilag erre a szálra van felfűzve minden, de mégis olyan vékonyan, diszkréten, hogy már-már nincs is ott.
El fogom olvasni Az alkimistát is, többen mondták, hogy az sokkal jobb.
7,5/10

Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.


A zsidó menyasszony igen kellemes csalódás. Valószínűleg nem kéne túl komolyan vennem mások értékeléseit előzetesen :) igaz ugyan, hogy nagyon erősen jelen van benne a zsidó hit, főleg a könyv második felében, de mivel én igen keveset tudok erről a világról, és az az igen kevés is igen homályos és pontatlan, kellett már egy könyv, ami helyre teszi bennem ezeket a dolgokat. Mert jó, jó, sejtjük, milyen a kóser étel, mi lehet az a bar micvo, de tudni nem tudjuk (általánosítok persze). Mindezt pedig egy kb. korombéli írónő személyes megtapasztalásaiból megismerni különösen izgalmas.
8,5/10 (pontlevonás a rinyálások miatt, bár megértem, hogy dramaturgiailag helyén valók)

Margit Patrícia Eszter regényében nemcsak Dallos Saci, e későn serdülő pesti lány spirituális fejlődését ismerhetjük meg, hanem egy olyan rejtett világba láthatunk be, ahol az identitás keresése még felnőtt korban is szunnyadást nem bíró folyamat. Saci az út végére ér, és a hagyományokhoz visszatérve, valódi szerelmét és gyökereit megtalálva választ ad a zsidó öntudat dilemmájára, míg baráti körének és családjának minden egyes tagja más-más utat jár be, és ugyanazon kérdésekre más-más választ ad.

2010. október 24., vasárnap

Napsütötte Toszkána

Annyira irigy vagyok, majd megpukkadok. De komolyan. ÉN akarok Toszkánában élni, ÉN akarok egy régi házat olajfákkal, ÉN akarom azokat a fenséges borokat inni, mennyei eledeleket enni... no de vissza a valóságba. 

Már egész csinos sorozat kerekedhet a könyvekből, amit mostanság olvastam olasz vidékekről, emberekről, mentalitásról, étkekről (pl. Eat, pray, love olasz színtere; vagy az Extra szűz). És azt hiszem, könnyen meg bírnám szokni. Testem-lelkem ilyen helyen vágyna élni. Már egy csomó olasz szót is ismerek, hála ezeknek a könyveknek :)

Kicsit későn ébredtem rá, amikor már visszavittem a könyvtárba, hogy ki kellett volna fénymásolni a recepteket, de ezt a könyvet úgyis saját tulajdonomban akarom látni, megkérem a Jézuskát, csempéssze be a könyvespolcomra.

Ja, hogy a történet. Nos, ne várjunk nagy kalandokat, csak adjuk át magunkat a mediterrán érzésnek, nevessünk a jópofa anekdotákon, és szerezzük be a könyv folytatását!

Hivatalos fülszövegA könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább mégiscsak regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogyan teremtettek , férjével igazi otthont egy Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. A látszólag érdektelen apróságok - a ház renoválása, a takarítás nehézségei, az olajfa-liget újraélesztése, a kert szépítgetése, a piaci bevásárlások, a séták, az üldögélés a város fő terén egy erős espresso mellett, a receptek, a dolce far niente, vagyis az édes semmittevés élvezetes olvasnivalót nyújtanak. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a lengyel kőművesbrigád, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. A lét végső értelme és a hideg fokhagymaleves nem is esik olyan messze egymástól. Vagy ha mégis, ebben a hőségben az nem számít. Frances Mayes amerikai író- és költőnő. Az olaszországi Cortonában és San Franciscóban él. Kreatív írást tanít a San Franciscó-i egyetemen. Ez a könyve megjelenését követően több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

Értékelés: 10/10 +mikor utazhatok én is???

2010. október 13., szerda

Sass Henno: Itt jártam


Zsuzsitól kaptam ezt a könyvet, az ő véleményét itt olvashatjátok.

Szóval, amit nem szoktam: feladtam... akik már régebb óta jártok ide, tudjátok, hogy általában a legpocsékabbnak is megadom az esélyt arra, hogy legalább az utolsó betűkkel elvarázsoljon (ha mással nem, azzal néggyel, a szép formájával, dőlésszögével, vagy bármivel)... vagy legalább javítson a helyzeten... de most nem bírom tovább...
A könyv felénél tartok. Nekem a nyelvezete, a szereplők és az a bizonyos szubkultúra annyira idegen, hogy el nem mondhatom.
Gyanítom, hogy az író sem a saját bőrén tapasztalta meg ezt a fajta életet... (csövező, lezüllött tizenévesek, ital, cigi, drog, erőszak minden mennyiségben).
Remélem, hogy nem az "öregek" prüdériájával néztem...

Nos, akkor lássuk, a feléig milyen érzéseket keltett bennem:
az első és legfontosabb az iszony! A könyv első felében felébresztett és mesterségesen ébren tartott iszonyat kiölte belőlem az érdeklődést arra vonatkozóan, hogy érdekeljen a második a fele. A végére (a fülszöveg alapján) kiderül, hogy miért az események ilyen láncolata, de engem már nem tud érdekelni. Eléggé iszonyú, hogy a nappal okos, értelmes gimnazista, este a kocsmában péppé veri azt a pasast, aki kikezd a barátnőjével... majd másnap beül véres kézzel az iskolapadba? Nekem ez sok...!

Ha ez ifjúsági regény, akkor már inkább a Twilight-végeérhetetlen kínlódást adom a gyerekem kezébe (Elnézést a Twilight rajongóktól!). Nekem is 16 éves a gyerekem. Útkereső kamasz ő is... igaz, ahogy elnézem az ismeretségi kört, a "jobbik fajtából"... talán éppen emiatt nem tudok belefolyni a történetbe.

Aztán a nyelvezete! Ha még csak szleng lenne... én is tudom, a kamaszok elég mocskos szájúak tudnak lenni... csak hát ugye ez egy könyv és nem pedig tanulmányi kirándulás a nyócba... bár ki tudja, talán éppen ezzel próbál hangulatot teremteni...

Az ellentmondásosság: a szereplők is ellentmondásosak, a szituációk is, a környezet is. Gondolom majd a történet vége felé ez összesimul, de a közepéig határozottan zavaró. Abszolút elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan gyerek - mert bizony a 16 évest igen kevéssé tudom még felnőttnek tartani - aki okos, igyekszik tudást szerezni (itt konkrétan iskolai tudásra gondolok), céljai vannak, nem is akármilyenek, egyben a társadalom peremén érezze jól magát... szóval nekem ellenmondásos az egész ahogyan van.

Hogy egy kicsit súroljam a nyelvezetet: nekem úgy gáz ez egész, ahogyan van! Feladtam! Napok óta képtelen vagyok a kezembe venni... ez pedig azt jelenti, hogy feladom! Félek, ennyire azért már nem vagyok nyitott!

Ne haragudj Zsuzsi, lehet, hogy a világ történései is hatással voltak rám, sőt biztos, de most nem bírom tovább olvasni! Küldöm vissza!

(A fülszöveg írója hol Rassnak, hol Sassnak hívja a főszereplő-mesélőt. Vagy az írót.)

Hivatalos fülszöveg:
Lakótelepen felnőni eleve szívás, pláne, ha az ember családja rendezetlen. Márpedig Rassé eléggé az. A bátyja például csak négy nappal idősebb nála. Nem, nem egy problémás ikerszülésről van szó...
Igen, apuka két tóban pecázgatott...
A két fiú tudja, hogyan álljanak bosszút apjukon. Mivel apu rendőr, az a legkézenfekvőbb, ha minden rosszba belekeverednek. Lopás, orgazdaság, benzinkút megcsapolása - sorban egyre komolyabb dolgok vezetnek el a nagy üzletig: a dílerkedésig. Igen ám, de ez a nagykutyák terepe, akik nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Márpedig Sass lassan vágja le, hogy ezúttal tényleg szembejön vele az élet. A kérdés már csak az, ki is ül a kormánynál.

*Sass Henno* izgalmas krimijével 2005 márciusában minden idők legfiatalabb szerzőjeként megnyerte az észt regényversenyt és az ezzel járó igen komoly pénzdíjat. A könyvből film is készült, mely szintén jelentős sikereket ért el: a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be.
A borítón felhasznált Medve című festmény és a könyv illusztrációi Madarász Gergely alkotásai.

2010. október 1., péntek

Colette: Chéri



Ó, én balga! Nos, ez az a könyv, ami nem nekem való...
Végig olvastam, mert én olyan vagyok, hogy végigolvasom... olyan Kiskegyed-újságos volt nekem. Igaz, azt sem vagyok képes sűrűn a kezembe venni.
Colette, az írónő, korának forradalmi újdonsága volt. Modern nő; író, újságíró, varieté táncos; mozgalmas élete során csupa szokatlan dolgot művelt... A wikin olvastam utána, most, hogy elolvastam a könyvet, így nem befolyásolt, nos, visszatérő témája az idősödő nő fiatal férfivel való kapcsolata, illetve az idősödő férfi fiatal feleséggel motívum is megjelenik élete végéhez közeledve.

Nem nagyon tudott lekötni. Röstellem, de még annyira nem vagyok öreg, mint Léa, az idősödő társasági hölgy (ex-kurtizán), hogy át tudjam érezni, milyen is csini 50-esnek lenni. 25 éves férfi sem vagyok, mint Chéri, nem is voltam... és ilyen bájgúnár nem is nagyon szeretnék lenni.
Na, mit szépítsem, nekem olyan semmilyen volt.
Írhatnék olyan okosságokat, mint: romantikus kapcsolat két ember között, mely legyőzi az idő és a kor szabta korlátokat... de nem fogok.

10/5 vagy csak 4.

Hivatalos fülszöveg:

A középkorú Léa szép, nyugodt természetű, gazdag asszony. Hat éve él együtt kurtizán barátnője fiával, a nála huszonhat évvel fiatalabb Chérivel. Derűs engedékenységgel tűri, sőt helyesli, hogy Chéri elvegyen egy korban hozzá illő, ártatlan lányt. Léa azonban nem készül fel a csapásra, azt hiszi, nem ejthet rajta sebet a fiú elvesztése. Elmenekül Párizsból, de a fájdalmat magával hordozza. Chéri is szenved, sóvárog Léa után, még fiatal feleségét is magára hagyja. Fél év múltán Léa mégis visszatér, és újra találkoznak.

Guillaume Musso: És azután...

Igen, ezt a gépszíj-érzést (avagy trendliül: flow-élményt) keresem én minden könyvben. Azt várom, hogy egy sztori bekapjon, magával rántson, bedaráljon, majd a végén kiköpjön.

Ezt a könyvet úgy akartam olvasni, hogy minél előbb megtudjam, hogyan tovább (és mi volt aztán? és aztán? és még mi történt?), ugyanakkor nem akartam, hogy vége legyen. De persze vége lett :)

Már a fülszövegből is kitűnik, hogy némi misztikummal fűszerezett a történet, de olyan finoman, olyan természetességgel, hogy akár el is hihetném. És most undok leszek, mert a sztoriból csak a fülszöveget osztom meg, a történetről a méltatáson túl konkrétumot nem írok, mert szeretném, ha te is elolvasnád.

Hivatalos fülszöveg:
Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután... még egy esélyt kapott. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön. Musso titkokkal teli regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Van-e küldetése az életünknek, megóvhatjuk-e azt, akit szeretünk, hihetünk-e a végzet hatalmában – ezekre a kérdésekre kapunk választ a francia irodalom jelenlegi legnagyobb sztárjától. Az alig harmincéves író műveit a világ minden táján publikálják, számos országban sikerlista-vezető, kritikai díjak kitüntetettje, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. Ott leszel? című regénye már magyarul is olvasható.

Értékelés: 10/10 + új kedvenc íróm van

2010. szeptember 27., hétfő

Sass Henno: Itt jártam

Mi az, amitől egy szülő mindenáron óvni akarja a gyerekét? Bűnözés, csalás, drog, alkohol, trágárság, rossz társaság... Rass-nak mindebben gyerekkora óta része van (gyerekkora óta? hisz még mindig gyerek). Lázad, túlél, de nem a megfelelő utakat választva. 

Nagyon nyomasztó, nagyon sötét, nagyon idegen a könyv hangulata. Magamtól sosem választottam volna -de nem épp az olvasás az, aminek révén következmények nélkül  megismerkedhetünk számunkra idegen szubkultúrákkal?

A fülszöveg egy ifjúsági regényt ígér, de azt hiszem, a nyelvezete miatt (kifejezetten alpári) sem adnám serdülő korú gyerekek kezébe. A történet maga helyenként rettenetesen durva. Viszont szülőként fejbevágó, hogy hol köthet ki egy kölyök, ha nem figyelnek rá. Az első letartóztatásnál. Akkor is, ha az apja zsaru.

Nem hiszem, hogy olvastam volna valaha is észt írótól. Nem üresfejű fickó, az biztos, én sajnálnám, ha a tehetségét csak ebben a műfajban kamatoztatná, néhol igazán magvas, mély gondolatokkal örvendezteti meg az olvasót. Ami még tudható róla:
Sass Henno izgalmas krimijével 2005 márciusában minden idők legfiatalabb szerzőjeként megnyerte az észt regényversenyt és az ezzel járó igen komoly pénzdíjat. A könyvből film is készült, mely szintén jelentős sikereket ért el: a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, s az IMDb-n 7,4-gyel megy, ami kelet-európai filmként gyakorlatilag a csillagos eget jelenti.

Említsük meg még a könyv illusztrátorát is, mert nagyon jól visszaadja a könyv által kiváltott érzéseket:
A borítón felhasznált Medve című festmény és a könyv illusztrációi Madarász Gergely alkotásai.www.madaraszgergely.hu

A könyvért köszönet a Silenos Kiadónak. Továbbítom ZsuKa kolléganőnek, hamarosan az ő kritikáját is olvashatjátok a műről.

Hivatalos fülszöveg:
Lakótelepen felnőni eleve szívás, pláne, ha az ember családja rendezetlen. Márpedig Rassé eléggé az. A bátyja például csak négy nappal idősebb nála. Nem, nem egy problémás ikerszülésről van szó...

Igen, apuka két tóban pecázgatott...

A két fiú tudja, hogyan álljanak bosszút apjukon. Mivel apu rendőr, az a legkézenfekvőbb, ha minden rosszba belekeverednek. Lopás, orgazdaság, benzinkút megcsapolása - sorban egyre komolyabb dolgok vezetnek el a nagy üzletig: a dílerkedésig.

Igen ám, de ez a nagykutyák terepe, akik nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Márpedig Rass lassan vágja le, hogy ezúttal tényleg szembejön vele az élet. A kérdés már csak az, ki is ül a kormánynál.

Értékelés: 7/10 + agyrázkódás-fíling

2010. szeptember 22., szerda

Nyerj egy helyet írói mesterkurzusra!

A játék lényege: írj rövid, 3000 leütéses kritikát kedvenc magyar regényedről, töltsd fel a kritika fül alá. A közösség értékeli, valamint mi is, és a legjobb kritikát író a hallgatója lehet a Mesterkurzusnak. 

A Magyar Író Akadémia nem hagyományos egyetemi képzést indít. A Szépíró mesterkurzuson
mesterségbeli tudást, írói technikákat és módszereket sajátíthatnak el hallgatóink, és mindezek mellett megismerkedhetnek a kortárs irodalom nagyjainak életpályájával, írói műhelytitkaival. Az első szemeszter előadásai az íróvá válás folyamatáról, az írás születéséről és kulisszatitkairól, a személyes életútról, tapasztalatokról szólnak. A hallgatók folytathatják tanulmányaikat a mesterkurzus második szemeszterén, mely kisebb létszámú csoportokkal indul, és az oktatás gyakorlatcentrikus órák keretében zajlik, kortárs írók vezetésével. Itt már a Magyar Író Akadémia hallgatói mutathatják meg: ők hogyan írnak!
(A mesterkurzus felnőttképzési és pedagógus-továbbképzési akkreditációval rendelkezik)

A MESTEREK:
Balla Zsófia, Bódis Kriszta, Csukás István, Grecsó Krisztián, Háy János, Jókai Anna, Karafiáth
Orsolya, Kornis Mihály, Lackfi János, Lator László, Marék Veronika, Márton László, Nádasdy Ádám,
Szabó T. Anna, Szepes Erika, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Turczi István, Zalán Tibor

Kérjen bővebb tájékoztatást a Szépíró mesterkurzusról ITT>>>>>>>

2010. szeptember 20., hétfő

Doris Lessing: A fű dalol

Kezdjük a Hivatalos fülszöveggel:

Zimbabwe. Kíméletlen hőség.

A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat.
Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Ha előre elolvasom a fülszöveget óriási csalódás ért volna. Sok mindent mondanék rá, momentán azt nem, hogy lenyűgöző...
Megszenvedtem ezt a könyvet, de az enyém. Most, hogy túl vagyok rajta, nem is volt olyan rossz. Ám amíg benne voltam,... hajjajj. Hát nem egy könnyű várótermi olvasmány, annyi szent.
A szereplők nehézkesek, nehezen érthetőek, befelé fordulók és belül emésztődők és csak egyre nehézkesebbé, zárkózottabbá válnak a történet folyamán.
Mary a kortalan, városi vénlány barátai "unszolására" (nem jó szó az unszolás, inkább csak felvetés) férjhez megy a farmer Dick-hez. Dick kedves, szeretni való álmodozó, aki szépen, csendben robog a szakadék, azaz a végleges tönkremenés felé. A rabszolgatartás már leáldozott, legalábbis papíron, a viszonyok ugyanis nem sokat változtak. Mary kiköltözik a farmra Dickhez, és kezdetét veszi az éveken át tartó hanyatlás.

Nem tudom... felkavart..., megzavart, hol szerettem szereplőket, hol iszonyodtam tőlük. Mindenképpen érdekes regény. A mai európai, sőt magyar fejemmel elképzelni nem tudok egy ilyen világot, ennyi keserűséggel, ennyi bánattal, fájdalommal, kilátástalansággal. Pedig mostanában itthon sem könnyű...

Voltak részek, amikor megbántam, hogy elkezdtem, aztán valahogy mégis magával ragadott a történet. Nagyon tetszett, hogy a végkifejlettel kezdődik a könyv, nagyon szeretem az ilyen fordított rendet. Nem türelmetlenkedem, hogy mi lesz a vége, sőt élvezettel boncolgatom végig, hogy hogyan juthattunk el egy ilyen végkifejletig.

Moses, a rabszolga nekem kicsit már-már a titkok tudójának tűnt végig, mintha minden mozdulata cselekedete azt mondta volna: Játsszátok csak a kisded játékaitokat! Ti még nem is sejtitek, mekkora hatalmas terv részei vagytok... majd végül be is fejezi a tervet.

Mary pedig... hát Mary-t egy percre sem tudtam megszeretni, nem is akartam, legfeljebb szánni. Szánalmas, gyenge, sokszor önző asszonynak tűnt.

Dick pedig az örök álmodozó. Köze nincs a józan észhez, belátása, realitás érzéke egy szem sem. Viszont legalább nem fogad el tanácsot sem. Előre a hanyatlásba! Halálig kergeti hiú ábrándjait... Igazi afrikai Don Quijote.

A hangulata viszont tökéletesen változik, a nyomasztó részeket imitt-amott megszakítja egy kis reménysugár. (megjegyzem, még jó, hogy így van, különben a könyv végére többen követnének el harakirit, mint a középkori japánban!)
Nagyon tetszik a pusztuló ház és a hanyatló élet párhuzama, Mary hasonulása a pusztuló házhoz... ahogyan végigvonul az egész regényen. Nem rossz könyv, sőt ...

Érdekelne más véleménye!

10/8.

Dan Brown: A megtévesztés foka

Öcsém, itt mindenki MacGyver! -kiáltanék fel, ha szoktam volna kiabálni olvasás közben. Pikk-pakk lesz egy egyszerű izéből életmentő jármű, tömegpusztító fegyver, vagy valami egészen más.
A sok csajos könyv után egy kicsit több volt ebben a tesztoszteron, mint amit még kényelmesen be tud fogadni az ember. A korábbi Dan Brown könyvekkel szemben is alulmarad mind a történet fifikássága, mind pedig a gördülékenysége szempontjából. Bár gondolom, aki odavan a hightech-ért, annak sok élvezetet tud adni a mű.

Nem is vesztegetnék rá több szót, jöjjön a fülszöveg:
Amikor a NASA egy bámulatosan ritka tárgyra lel az Északi-sark jégtakarója alatt, a hibát hibára halmozó űrkutatási ügynökség végre diadalról adhat hírt, amelynek messzemenő következményei lesznek a NASA jövőjét és a közelgő elnökválasztás kimenetelét illetően. A lelet valódiságát ellenőrizendő, a Fehér Ház Rachel Sexton hírszerzési elemzőt hívja segítségül. Rachel szakértők - köztük a tudós, Michael Tolland - társaságában a Sarkvidékre utazik, és valami hihetetlenre bukkan: egy tudományos csalás bizonyítékaira, egy merész bűvészmutatványra, amely, ha kiderül, az egész világot megoszthatja. Ám mielőtt figyelmeztethetnék az elnököt, Rachelt és Michaelt orvgyilkosok támadják meg. Sivár és életveszélyes vidéken kell menekülniük, és egyetlen reményük a túlélésre, ha kiderítik, ki áll a mesteri terv mögött.

Értékelés: 6/10 +a sarki jégpáncél hidege

2010. szeptember 15., szerda

Vass Virág: Franciadrazsé

Mint a golyó a flipperben, úgy érzetem magam a könyv olvasása közben. Álláspontom ide-oda pattogott: tetszik-nem tetszik; felszínes-érett; nagyon hollywoodi-nagyon magyar... nos, most sem vagyok okosabb.

Egy magyar lány ösztöndíjjal Párizsba utazik, ahol egy médiabirodalomban gyakornokoskodik. Itthon hagy egy szerelmet, de Párizsban ugye másképp vannak a dolgok, ott nem lehet facéran lenni, még átmenetileg sem, tehát beleszeret valakibe, aki még csak nem is szabad, nem az ő súlycsoportja, nem az ő korosztálya.

2 nő meséli a történetet: Réka, a magyar gyakornok, és Charlotte, a divatmagazin nagyasszonya. Valójában attól válik a regény érdekessé, hogy Vass Virág képes úgy írni, mintha valóban 2 különböző nőt hallanánk, más-más stílussal, tapasztalattal, érettséggel. (Ja, és ott van még Olgi néni is, aki nem más, mint az élő lelkiismeret megtestesülése).

Simán el tudnám képzelni hollywoodi interpretációban, bár valószínűleg a magyar vonalat valami kevésbé ,,egzotikusra" cserélném, talán ír leányra ;) és nem tud nem eszembe jutni Az ördög Pradát visel c. film  olvasás közben.

Hivatalos ismertető:
Charlotte-ban volt valami fölényes elegancia. Réka alaposan megfigyelte. Tudta, hogyha ez a nő egy nap elveszíti a szépségét, elveszíti a hatalmát, és elveszíti a férfit, akit szeret, és mégis... Ez a nő újra és újra fölé kerekedik.

Réka, az ambiciózus, huszonéves lány egy pályázatnak köszönhetően Európa legnagyobb médiabirodalmában tölti szakmai gyakorlatát, ahol azonnal belehabarodik a művelt, bohém és sármos művészeti vezetőbe. A férfit azonban egy negyvenes éveiben járó párizsi anyuka tartja érzelmi fogságban, miközben a fiatal magyar gyakornoknak sem tud ellenállni. Riválisa lehet-e egy érett nő egy huszonéves lánynak? Mennyi igazság rejlik a közhelyek által felhabosított francia szexepilben? Miért éppen Párizsban derül ki, mit jelent Jin módra gondolkodni és Jang módra élni?

Vass Virág első regénye, a Vulévu egy hét alatt került az eladási sikerlisták élére. Vajon megismételhető ez a siker? A Franciadrazsé nem rántja le a leplet a francia nőt övező klisékről és titkokról. Nem is dicsőíti. Egy furcsa szerelmi háromszög krónikája, amely hitelesen rögzíti a nőiesség modern és örök érvényű szabályait. Hogyan küzdünk, hogyan szeretünk, hogyan szenvedünk, hogyan békülünk. És mindebből mit vesz észre a férfi?

Értékelés: 7/10 + édes-színes drazsé

2010. szeptember 12., vasárnap

Kavisánszki Mária: Rózsaszín banánhéj


Manapság már bárkinek lehet könyve.
Nem kell, hogy íri tudj, a történet nem más, mint megoldandó feladat, a helyesírás pedig csak egy zavaró tényező. A bemutatandó könyv esetén ez azért nagy gáz, mert az írója újságíró. Egyébként.

Adva van egy 4 gyerekes, válófélben lévő nő, aki csúnya jelenetek után dönt úgy, hogy összecuccol, és albérletbe megy. Ide aztán nem csak a gyerekei, hanem a nála 6 évvel fiatalabb szeretője is követi. Az ifjú titán rémes családdal van megáldva, akik úton-útfélen trágár szavakkal illetik a ,,véasszonyt", aki elrabolta az ő drága fiacskájukat.

A baj a történettel ott van, hogy rettentően idegesítő. Hogy a nőt (meg az írót is) legszívesebben jól megráznám, hogy hahó, te hülye p..., szedd már össze magad, nem látod, mennyire szánalmas vagy?!

Ti láttatok már olyan könyvet, ami telve van nyereményszelvényekkel, kuponokkal? mint amikor egy fórum kampányt folytat, hogy minél többen olvassák. Rám ez nem tett jó benyomást, könyvet olvasok, nem tudományos női heti lapot :S

Hogy kapjatok az érzésből, bemásolom a ,,kedvec" részemet:

Az újságánál se jó a helyzet, előreláthatólag jövőre nem emelkednek a karakterdíjak, mert nem bírja a büdzsé. Ráadásul kevés a fóka, és sok az eszkimó. ezt az okosságot a Főszerkesztőtől hallottam a mai értekezleten. Magamtól nem tudnék ilyet kitalálni. Hazafelé is ezen morfondírozom. Szegény fókák! Mondjuk ilyen meleg éghajlaton az se lenne csoda, ha teljesen kihalnának.

Vehetnénk az egész könyvet egy gegnek, egy kitalált, felnagyított és karikírozott krónikának, de az író maga nyilatkozott úgy, hogy a saját életét írta meg: ,,Hitelesen írni úgy, hogy az olvasó elhiggye, amit olvas, csak úgy lehet, ha az ember saját tapasztalatából merít. Én is ezt tettem, az évek távlatából visszatekintve, a történeteket kicsit kiszínezve, átalakítva."

Hivatalos fülszöveg:
Negyvennégy éves újságíró úgy érzi, folyamatosan keresi helyét a világban. Mondhatnánk, hogy a világ is keresi a helyét benne, de neki esze ágában sincs ilyen semmiségekkel foglalkozni.

Főszereplőnk Nárcisz, a kisvárosi négy gyermekes újságíró, – bár talpraesett és találékony nő – gyakorta vakmerően meggondolatlan, szinte vonzza a baleseteket. Férjétől éppen válófélben van, összeköltözik a nála hat évvel fiatalabb barátjával. Az együttélésükkel azonban sereg zűrzavar, s „regénybe illő” viszontagságok veszik kezdetüket. Ráadásul újdonsült barátja felmenői minden eszközt megragadva igyekeznek meghiúsítani kapcsolatuk kiteljesedését, miközben a bonyodalmakkal fűszerezett, viharos válóper kellős közepén a négy gyermek sorsa tét.
A történet a nagybetűs élet rejtelmein, a bírósági bürokratikus procedúrákon keresztül vezet a férfi-nő kapcsolat legmélyebb bugyraiba. Vajon a szerelem ad-e a túléléshez erőt, legyőzi-e a nehézségeket, az ármánykodást?
A főszereplőnket a humor segíti át a legszorongatóbb helyzeteken, amíg hajszolva keresi a gödörből kivezető utat.

Értékelés: 4/10 + rohadt banán szaga
Ja! és készül már a folytatása is Undecided

2010. augusztus 27., péntek

Balogh Boglárka: A belémfagyott tenger

Olvastam...
... és megint kicsit csalódott vagyok. Ide teszem amit akkor írtam, amikor elkezdtem a könyvet:
Biztosan ti is jártatok már úgy könyvtárban, könyvesboltban, hogy egy könyv valamiért jönni akar. Ha akarod, ha nem. Nem tudsz megszabadulni tőle... Én nem szoktam ellenállni, ha jönni akar, magára vessen. Ez a könyv kicsit durván kezdődik, majd a harmadik oldalon ez áll: "Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek szemét tisztára mosták a könnyek." (Alex Tan) Hát meglátjuk, hová kanyarodik a történet ilyen bevezető után. kb a feléig jutottam el a mai buszozás során. Nagyon tömény volt eddig, van mit rágni rajta.

Regénynek néztem, pedig szociográfia... viszont annak meg, ...
szóval az sem... mindenképpen azonban egy olyan világot mutat be, amit én még eddig csak elég érintőlegesen láttam: a mérhetetlen nyomort, a romániai árvaházat, az onnan induló elhagyott kislány életét (?), vagy talán sorsának jobbra fordulását (?), szóval találkozását a Nevelővel (aki maga Bogi) és ebből adódóan talán elindulását egy életnek nevezhető valami felé, ami eddig olyan kevésszer jutott osztályrészéül. Egy biztos: két elveszett emberke találkozását.

Azon gondolkodom néhány napja (ugyanis ez is egy olyan könyv, amiről nem könnyű írni), hogy bennem lehet a hiba... mert már megint azt érzem: "Lehetne jobb is!"
Az utóbbi időben megnézett filmek, elolvasott könyvek ismertetésében minduntalan ez a három szó került elő... talán túl sokat várok? A téma ugyanis, úgy érzem, több lehetőséget tartogat, kicsit hozzá kellene tenni, vagy elvenni belőle és jobban tetszene... ám mivel magánvéleményről van szó, és az ugyebár szubjektív, hát szívesen olvasnám más véleményét is :-) .

A történet: Móni első emlékei egy árvaházból, a nevelőszülőkről, majd a Keresztmamáról, aki magához veszi és ezzel átmenetileg jobbak lesznek a körülményei. Ám hiába a keresztmama igyekezete, a kislányban felmerül a vágy, hogy az édesanyja mellett élhessen, hogy ő kelljen, hogy kapjon abból a simogató szeretetből, amit csak egy anya adhat... majd csalódik... simogató anyai szeretetnek se híre, se hamva... koldulásra kényszerítik, az utcáról kerül be az egyházi árvaházba, ahol Bogi lesz a nevelője az első három héten (ezt nagyon nem értem, mert ők gyerekek, akik kötődnek!!!), akinek utána haza kell jönnie Magyarországra (olyan irreális... na, mindegy, lehet, hogy figyelmetlenül olvastam?). Egymásra találásuk megtölti életüket (mellesleg ez a rész az egyetlen, amit én hitelesnek érzek...). Bogi magával hozza Mónit Magyarországra nyaralni, a barátságukat pedig végleg...

Akkor a kínjaim: a nyelvezete nehézkes, a rengeteg jelzőtől túlzsúfolt, túlcizellált. Olvastam, olvastam, de olyan jelződömpingben találtam magamat, hogy néha elveszítettem a fonalat. Olyan gondolatokat, megfogalmazásokat ad egy tíz éves kislány szájába, amiket egy top-irodalmár sem használ, nemhogy egy mezei olvasó, egy nyomorúságos, falusi árvaházban nevelkedett, kitaszított gyerek pedig végképp nem. És ez már a zavaró sávba csúszik át...
A történet nyomasztó, depresszív a hangulata, olyan jó kis szenvedős könyv (ezt már elején is tudtuk, tehát nem volt zsákbamacska), a végén viszont olyan pikk-pakk zárja az egészet, mintha már nem lenne energiája ugyanezzel a lendülettel befejezni.
Valahogyan az volt az érzésem, hogy egy nagyobb regény rossz ollózatát olvasom, egy kiragadott epizódot a hosszabb történetből. Volt olyan, hogy a fejezetek látszólag összefüggéstelenül követték egymást, vagy csak én nem találtam a kapcsolatot köztük, de ez zavart. Igazság szerint azért gondolom azon, hogy bennem van a hiba, mert arra is elég nehezen jöttem rá, hogy itt 2 személy mesél, nem pedig egy személy 2 időben (gyerekkor-felnőttkor), az első könyvben csak Móni, majd a másodikban Móni és a nevelő felváltva. Néha számomra érthetetlen, a regényhez nem kapcsolódó dolgokat...

Ennek ellenére megfogott, mert sokat foglalkoztam/om vele azóta is... bár lehetne jobb is!

10/6

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Megdöbbentő erejű regény egy gyermek őszinte hangján ez árvaságról, magányról és elhagyatottságról. Történet egy véletlen találkozásról, egy könnytelen felnőtt és egy síró gyermek kapcsolatáról, szeretetről és barátságról.

És a Korhatárról kicsit bővebben:
A dévai árvaház és Böjte Csaba atya neve mára már teljesen összeforrt a köztudatban. Balogh Boglárka 2006 őszén több hetet töltött a gyermekek közt önkéntes nevelőként, majd élményeiről könyvet írt, mely A belém fagyott tenger címmel jelent meg a Püski Kiadónál. Megdöbbentő erejű lírai regény született egy gyermek őszinte hangján keresztül az árvaságról, a magányról és az elhagyatottságról.

Na, ezek után pláne nem értem ezt a "3 hétig vagyok veled" dolgot, sőt egyre jobban nem! Viszont akkor ez egy élménybeszámoló? Ha ez a leányzó még fog írni, biztosan elolvasom tőle...

2010. augusztus 16., hétfő

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!


Nos, kissé megrémültem a hivatalos fülszövegtől. Belekezdtem és nem bántam meg. Tetszett. A saját értékelésemben a "szenvedős" könyvek közé tettem, meg kell, hogy mondjam, szeretem a "szenvedős" könyveket. Kicsit vontatottan indul a történet, nem igazán mond túl sok újat: valljuk meg őszintén, láttunk már a világban viszonzatlan szerelmet, sőt... át is éltük már mindkét oldalt: az imádóét és az imádottét egyaránt.
Nos, adott a vonzódó férfi és a vonzódó nő, egy a probléma: a vonzódás nem kölcsönös...
Szumire: a leendő író, igazi elvarázsolt lány. A Fiú: éppen végzős egyetemista, tanár-ember, szolíd, nyugodt figura, éppen ellentéte a rapszódikus Szumirének. És Miu: a sikeres üzletasszony. Ők hárman a főszereplők. Miu vonzza Szumirét, Szumire pedig a Fiút. Szumire Miu kedvéért elkezd "normális" életet élni, dolgozni és egyre kevesebbet írni. Megismerik egymást, majd munkából kifolyólag Rodoszra utaznak, ahol is Szumire egy rendkívül zaklatott éjszaka után eltűnik. Mint a kámfor. Miu nem tud mástól segítséget kérni, riasztja a Fiút, aki természetesen azonnal odautazik és igyekszik segíteni... közben azonban elolvassa Szumire írásait és egy másik világ nyílik ki számára... ezek az írások zaklatottak, mint Szumire maga. A szigeten kiderül, hogy Miu sem az a magabiztos, erős asszony, akinek látszik... a dolgok minden tekintetben átértékelődnek, de korántsem annyira misztikusan, amennyire az a fülszöveg alapján várható lenne. A történet nagyjából ennyi (a vége poént nem lövöm le); ennyi és mégis milliószor ennyi. Nagyon mélyre nyúl le M.H.! Gondolatokat indított el, amik olvasás közben és két olvasás között is folyamatosan cikáztak bennem. Minden mondatát érzések kísérték, hol izgalomban tartottak, hol szorongattak, hol átmenetileg felemeltek és megkönnyebbülést hoztak, majd újra indították a hullámvasútat.
Nagyon finoman bomlik ki a történet, szinte észrevehetetlenül. Egyszer csak Hopp!, ott vagyunk a kellős közepében. A szereplők kissé eltúlzottak, de a helyükön vannak. Igaz, én nehezen tudom elképzelni egy japán emberről, hogy ennyire kilógjon a sorból, ilyen extravagáns legyen, de hát ha Murakami Haruki ezt mondja, hát elhiszem! Vagányság ide, vagy oda, ezzel szemben, a testi szerelemről (nem szex) olyan visszafogottan ír, akár egy 16. századi katolikus feljegyzésben. Ennél akkor lehetne még visszafogottabb, ha latinul írná meg a mondandóját. Viszont ez is rendben van... ennél több forró részlet talán már valóban visszatetsző lett volna.
A végére én egy kicsit komolyabb konklúziót, vagy legalább valami nagyobb durranást vártam , de így sem volt rossz.
Ja! Én ezt a misztikus realizmus kifejezést, amivel Murakami Harukit illeti a nálam okosabb fülszöveg-szerző, nagyon nem tudom értelmezni. De biztosan van értelme, csak szerintem nyugodtan lehetett volna szerencsétlen szerzőre egy egyszerűbb jelzőt is aggatni... :-)

10/7

A fülszöveg:
Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a misztikus realizmus kiváló képviselője. Harminchat nyelven kiadott könyvei több millió példányban keltek el. A Magyarországon mindeddig ismeretlen világklasszis író egyedülálló tehetséggel alakítja hátborzongató elbeszéléssé a lélek rezdüléseit. Regényeiben a valóság és az álomszerűség izgalmas összefonódása olyan felejthetetlen történetekké kovácsolódik, amely méltán emeli Murakamit a legnagyobbak közé. A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse "K", aki beleszeret diáktársnőjébe, de ahogy az gyakran megesik, a lány szíve másért dobog ... A krimibe oltott szerelmi történet az emberi vágyakról szóló, mély eszmefuttatásként bontakozik ki az olvasó elott. Stílusa utánozhatatlan, "murakamis", egyrészt végtelenül könnyed, másrészt sejtelmes, izgalmas.

2010. augusztus 8., vasárnap

Újabb díj

...Mónikától. köszönöm:)
Továbbadom, méghozzá a kézimunkás kreatív szférába:
ZsuKa, Méhike, Viki, Abile, Katha.

2010. augusztus 4., szerda

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Ha azt mondom: nagyon szeretném, ha ez a könyv nem könyvtári, hanem saját példány lenne, akkor azzal  minden könyvszerető ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon megkedveltem ezt a regényt. Ami valójában levélregény.

Barátok, idegenek leveleznek a II. világháború utáni Angliában -az utóbbiakból is jó barátok lesznek idővel. A háború olyan keretet ad az egésznek, amitől nem engedi túl csöpögőssé, túl könnyeddé válni a történetet, azt hiszem, jót tesz a műnek.

És hogy mi az a krumplihéjpite? Nem szimplán egy bájos szó, egy kedves kitaláció, hanem egy létező sütemény, amit a kényszer hív életre: belül krumplipüré sárgarépával, kívülről a héja adja a kérgét.

Hivatalos fülszöveg:
1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. 

Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Értékelés: 10/10 + vágy a vidéki Anglia iránt

2010. július 31., szombat

Kerstin Gier: Keresztanya


Iiiigennnn! Jó volt :-) ! Kellemes marhaság! Azt hiszem helyreállította a hangulategyensúlyomat (legalábbis könyvileg). Olyan volt ez a könyv, mint amit vártam: szórakoztató, sírós-kacagós felváltva (mármint a szereplők sírtak, mert azért nem giccses-könnyfakasztósra van véve). Ettől függetlenül remélem egyhamar nem jelenik Gier-könyv magyarul, mert akkor azt is feltétlenül elolvasnám és az már sok lenne... Most vagyok tőle éppen jól lakott állapotban.
Az Anyák maffiájának folytatása ez a könyv. A Szuper Mami Klub továbbra is működik, és éppen olyan felszínes, sznob bagázs, mint volt. Természetesen az Anyák maffiája sem oszlott fel, bár különösebb "megbízás" híján inkább barátnői funkciót tölt be. Constanze és Anton kapcsolata továbbra is csak igen gyengécskén bimbózik (hála a gyerekeknek), de már legalább elindul valamerre; Mimi, az újdonsült barátnő boldogan éli terhessége első heteit; Anne, a szülésznő gyakorlatias bölcsességével terelgeti kissé lüke barátnőit; Trudi pedig, a főmisztikus-állandó párkereső is úgy tűnik megtalálta élete álompasiját. A nyár közeledik, az időjárás egyre kellemesebb, az élet pedig végre kezd egy kicsit kiszámíthatóvá és élvezhetővé válni.
Majd robban a bomba: Mimi elvetél, emiatt aztán Constanze és Anton kapcsolata is megtorpan egy időre, Anne szerelmes lesz és persze nem a férjébe, Trudi pedig rádöbben, hogy az álompasi inkább rémálom... Feltűnnek a régi szereplők mellett újabbak is: a vajszívű félgengszter autószerelő népes családjával, a balek matek tanár, a teljesen gengszter alvilági kocsmáros és néhány rémisztő kutya is. A szereplők jó része, mi sem természetesebb, úgy robog át Constanze életén, mint egy expresszvonat, kisebb-nagyobb, több-kevesebb kényelmetlenséget és komikus helyzetet okozva. És persze ahol szükség van rá, ott beindul az Anyák maffiája is! Kőkeményen!
Ja, és ha még nem lenne elég bonyolult, Constanze volt férjének új barátnője ikrekkel lesz terhes... és persze ő is Constanze-nál köt ki.

Hangosan nevettem, mit nevettem: hahotáztam jó néhány helyen. Többször megfordult a fejemben, hogy "ez a nő nem normális!", mert ennyi hülyeséget nem lehet összehordani egy könyvben! De lehet! :-) Jól szórakoztam, bár ha őszinte akarok lenni és akarok: az Anyák maffiája nagyobbat szólt! (zárójelben merem csak megjegyezni, Constanze itt néhány helyen kissé infantilis módon nyilvánul meg)
Jó szívvel ajánlom annak, aki mindössze nevetgélni akar, aki két komoly könyv közé szívesen iktat be egy kis komolytalanságot, mindenkinek aki már olvasott Gier-t és tetszett neki, aki szívesen néz görbetükörbe!


10/9

A hivatalos fülszöveg:

Kerstin Gier vitathatatlanul ma Németország legsikeresebb szerzője. A történetben a maffiózó világot képviselő Keresztapa mintájára Constanze-Keresztanya és barátnői felveszik a harcot az intrikus szupermamik, a félrelépő férjek és egy gonosz, tartásdíjra éhes párocska ellen. Kerstin Gier gondolkodása, humora, problémalátása európaisága révén jóval közelebb áll hozzánk, magyarokhoz, mint a tengerentúli szinglitörténetek. A hasonló léptékek okán így aztán könnyebben ismerünk saját világunkra is, ahol az édes sokszor keserű, a magasztosról kiderül, hogy kicsinyes, az erősről pedig, hogy gyámoltalan és gyenge. Ettől lesz A Keresztanya mélyen emberi és hitelesen mulatságos.
A szerzőtől kiadónknál megjelent még: Halálom után felbontandó, Férfiak és egyéb katasztrófák, Anyák maffiája.

2010. július 28., szerda

Jane Austen: A klastrom titka



És ezzel be is fejeztem a Jane Austen könyveket. Ha jól sejtem, ezzel mindet olvastam.

Édes, szirupos, 16 éveseknek való, romantikus lányregény...
Olyan, mint Jane Austen minden regénye: hősnők és hősök, úrinők és úriemberek, szigorú és laza erkölcsök, feketék és fehérek... már nem bőrszínileg, hanem lelkileg. Egyszerű, könnyen érthető, nem kell sokat lamentálnunk azon, ki melyik táborhoz tartozik. Nekem úgy tűnik talán ez a regénye tartalmazza a legtöbb önéletrajzi elemet, azzal a különbséggel, hogy itt a szerelem beteljesedik, bár néhány oldalon át... huhhhh! nagyon izgi :-), XIX. századi lebegtetés folyik :-).
Minden egyértelmű, nincsenek átmenetek, pszichológiai himi-humik, felmentések! Vagy jó valaki, vagy rossz!
Romantikus lányregény, mely szórakoztató és nem terheli a gyomrunkat komolyabb mondanivalóval :-). Kicsit kacarászhatunk a főhősnő naivitásán, kicsit drukkolhatunk neki, hogy meglelje a klastrom titkát, ami nincs is...
Austen összes regénye közül ez a leggyengébb, de azért annyira nem rossz... Édes, mai szemmel mosolyogni való történet, Jane Austen stílusban megírva. Hogy mennyire ironikus (ld. fülszöveg)... hát döntse el magában mindenki, szerintem inkább kicsit kifulladt... viszont a szakács-gyilok regények után üdítően hatott!

A történet: Cathrine 17 évesen egy ismerős jóvoltából Bath-ba utazik, ahol "bevezetik" a társaságba: bálokba , táncmulatságokra, kirándulni, kocsikázni jár. Ismerősökre, barátokra tesz szert, akik között őszinte és álszent is akad, és persze élete első szerelme is rátalál. Cathrine gyermeki őszinteséggel szemléli a világot, hisz és csalódik, a saját bőrén tapasztal meg mindent. És persze romantikus, nyaktól-lábig, de hát milyen is lehetne! A regény végére persze minden jóra fordul: a jók még jobbak lesznek, a rosszak eltűnnek... mindenki elnyeri méltó büntetését, egyesek a hőn szeretett kedves kezét is :-).

10/6

Hivatalos fülszöveg:
Mint Jane Austen minden regénye, a A klastrom titka is a férjfogás körüli mesterkedésekről szól, ám a szerző legendás iróniája ezúttal nemcsak a vidéki élet szereplőinek gyengeségeit veszi célba, hanem szellemesen kifigurázza a kor divatos horror-műfaját, az úgynevezett "gótikus regényt” is. A regény persze mindenekelőtt lebilincselő olvasmány.

2010. július 25., vasárnap

Nan és Ivan Lyons: Ki öli meg Amerika nagy konyhafőnökeit?

Hát én balga... - félreértés ne essék, nem én ölöm meg Amerika nagy konyhafőnökeit, hanem én balga ezt is elolvastam. Tanulhattam volna az első részből, de nem tanultam... illetve reménykedtem, hogy hátha előfordul az életben, hogy az igen harmatgyenge indulást egy második rész tulajdonképpen korrigálja (lásd: Terminátor 2., Indiana Jones 2., stb...).
Néha megtörténik... de nem most.
És én csacska: még meg is vettem látatlanban mindkettőt... :-(, így ha már megvettem el is olvastam...
Az első részben is és ebben a másodikban is a legnehezebben azt viseltem, hogy az ötlet jó, a kivitelezés viszont pocsék! Csapnivaló! Betű és papírpocsékolás az egész. Az időről már nem beszélek. Sokkal érdekesebben, ötletesebben, a konyhaművészetet sokkal jobban beleszőve is megírhatták volna a szerzők, ám nem tették.
Tulajdonképpen azon kívül, hogy a gyilkosságokat konyhákban követik el, sok köze nincs a gasztro-regényhez, mint műfajhoz... már, ha elfogadjuk, hogy van ilyen műfaj...
A főhősnő továbbra is, mit továbbra is: egyre jobban - egy hisztérika, aki éppen csak a rend őreivel nem bújik ágyba, rajtuk kívül azonban látszólag mindenkivel, aki megfordul egy valamire való amerikai és európai étterem konyhájában.
Továbbra is gusztustalan módon gyilkol az aberrált-tudathasadásos gyilkos, akinek a személye a könyv végén számomra már abszolút nem volt világos... tulajdonképpen mindenki kezd kicsit tudathasadásos lenni a történet folyamán, tehát bárki lehetne akár gyilkos is. Vagy valami efféle. Nagyon zavart az is, ahogyan részletezik a könyvben a gyilkosságokat. Bárminek tudnám nevezni ezt az irományt, csak bűnügyi komédiának nem... A koronát az tette fel mégis, amikor a könyv végén megjelenik a szerzőpáros és megállapodnak a sztori főszereplőjével a könyv megírásáról...
Lelkiismeretesen végigolvastam! De semmi több!
Ha valaki kíváncsi erre a két könyvre (bár azt hiszem azok után amiket írtam nem sok ilyen olvasótárs lesz...) és elfogadja tőlem, kérem küldje el a címét, azonnal küldöm neki mindkettőt!

10/2

Hivatalos fülszöveg:

A külföldön világsikert aratott, megfilmesített Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? szerzőpárosa új csemegével kedveskedik az olvasóknak. Ebben a bűnügyi komédiában bekukkanthatunk a Fehér Ház konyhájába, egy élvonalbeli gasztronómiai magazin tesztkonyhájába, és beleshetünk a legfelkapottabb New York-i éttermek asztalai alá.

2010. július 22., csütörtök

Díjat kaptunk

... Mónikától, köszönjük szépen!

Szabályok:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.



1. köszönöm
2. kitettem
3. linkeltem
4. ezzel bajban vagyok, mert a könyves bloggereket nemigen ismerem, és nem akarok tolakodó lenni
5. lsd előző pont
6. szintén
7. mivel ez egy közös blog, nem lenne fair, ha magamat helyezném előtérbe, még ha én is vagyok az adminisztrátor :) szóval inkább lássuk a másik feladatot:
,, írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek."


1. Bulgakov: A Mester és Margarita
2. Stephen King:  A kér Rose
3. Joanne Harris: Urak és játékosok
4. Elisabeth Gilbert: Eat, pray, love
5. Remarque: A három bajtárs
6. Vonnegut: Börleszk
7. Merle: Malevil
8. Vámos Miklós: Apák könyve
9. Steinbeck: Édentől keletre
10. Bíró Kriszta: Fiókregény
+1 Szerb Antal: Utas és holdvilág


A blog többi íróját kérem meg, hogy ha van kedvük, játsszanak velem, velünk!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails