Cassandra Clare: Csontváros

Sok jót olvastam erről a könyvről a könyves blogokon, és bizony, ha nem folytattam volna ilyesféle előtanulmányokat, úgy 100 oldal után félretettem volna.

Úgy éreztem, túl zagyva, túl tömény, mint amikor egy szűk szájú üvegbe akarnak tuszakolni egyszerre ezer dolgot, és nem érdekes, hogy ettől minden eldeformálódik.

Aztán erőt vettem magamon, és úgy az utolsó 100 oldalt már élveztem is. Van benne Harry Potter-fíling, Twilight-fíling, de mostanság épp ettől eladható egy könyv, nem igaz? Klisék is akadtak benne, erre-arra rá lehetett jönni elég hamar, pedig én általában nem szoktam túl jó lenni az ilyesmiben, és zavar is, ha sikerül.

Vajon az író neve álnév? nem csodálkoznék...
A könyv egyébként egy trilógia első kötete, majd keresni fogom a könyvtárban a többit is (de most sajnos nyári szünet van náluk is).

A történetet jól leírja a fülszöveg: 

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...

Értékelés: 7/10 + vámpírfogak, démonméreg és vérfarkasüvöltés

Stephanie Meyer: Twilight saga

Először, gondoltam megírom az Eclipse-ről a postot, aztán úgy elmerültem benne, hogy elolvastam gyorsan a breaking dawn-t is. Aztán arra jutotta, hogy jó-jó ez a vége, de akkormi lesz az elejével? Így hát mind a 4 könyvről írok egyben.

A Twilight furcsa módon került hozzám. Kedves barátnőm akkoriban külföldön élt, és megkért, vegyem meg neki magyarul, és hozzam ki, amikor jövök. Megvettem, és ott porosodott szegény a polcomon hetekig. Nem szeretem ezt a felhajtást, ami a nagyon "siker" könyvek körül van. E körül meg volt rendesen. Mégis olyan szép volt a borító, meg miért is ne... Szóval elkezdtem....

Amikor a mese és a valóság összemosódik, akkor jönnek létre ilyen történetek. Minden (tini?) lány álma, hogy rátaláljon a csodálatos herceg, és csak őt szeresse mindörökre...
Hiszen ki ne lett volna önbizalom hiányos kicsit esetlen 17 éves? És akkor itt ez mind megvan, igaz, hogy a herceg halhatatlan, és vért iszik, de hát kit zavar ez...
Szerettem ezt a történetet. Közel áll a szívemhez, mert izgalmas, kellemes, tele van olyan elemekkel, melyek a való életben is megtörténhetnének (elhagyja az embert néha élete értelme, van ilyen) és mégis olyan hihetetlenül csodálatos..
Főhőseink egyszerű emberek, és vámpírok, akik emberien próbálnak élni. A gonoszt itt azok a vámpírok képviselik, akik emberi vért isznak, hiszem ők gátlástalalanabbak, kegyetlenebbek. Persze nem minden esteben, hiszen köztük is vannak kevésbé embertelenek.
Kellemes kalandozás volt, egy olyan helyre, ahol vannak problémák, de azért jóra is fordulhatnak a dolgok, amire persze semmi garancia nincs...

Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus történeteket, izgalommal bőven fűszerezve.
Mindenkinek, aki érzi magában ezt a bizonytalan lányt, és érdekli a története...
Azonban semmiképpen sem ajánlom azoknak, akiket egy ilyen lány csetlései, botlásai zavarhatnak, vagy ideges lesz, ha a szerelem kicsit túl nagy méreteket ölt.

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség

Én is egy vámpírsztorit mutatnék be, így első bejegyzésem alkalmából.
A sorozatnak öt kötete jelent meg hazánkban, külön is érthető, de alapvetően egy szálra fűzött történetekkel.

A történet napjainkban játszódik egy csendes kisvárosban. Alapvetően nem a klasszikus "ember-vámpír-farkasember" felállás a jellemző erre a sorozatra, sokkal inkább arra épít a szerző, hogy a vámpírok köztünk élnek, saját, jól megszervezett társadalmuk van, melynek éléről már csak egy megfelelő vezető hiányzik.
Emberi társadalmakra jellemző problémákat feszeget. Hűség, szerelem, barátság, hit. Alappillérei ezek a vámpírtársadalomnak. Olyan világ, ahol a rendet egy szűk kör biztosítja, és kivételes civilizáltságra vall, hogy nem a vámpírok között kell rendet tartani... Az ember nem zsákmány, hiszen nincs rá szükség, mivel a legjobb táplálék a fajon belül az ellenkező nem vére. A szerelmes férfi pedig nem csak szóban, vagy ideig-óráig hűséges.... (akár élete árán is...!?) Ha ilyen a vámpírszerelem, akkor nem bánnám azt se, ha nem mehetnék ki a napra...:D:D
Persze, mint a legtöbb vámpírsztoriban, itt is sok az ágyjelenet (és nem feltétlenül kell hozzá ágy...:D), de valahogy jelen esetben ez szinte szükséges.

Misztikus elemekben sem szűkölködik a történet: farkasemberek helyett az "alantasok" faja a fő ellenség, és az egész háborúskodás a két fajt teremtő testvérpár (az Őrző és az Omega) viszályának eredménye.

Most pedig néhány szó a címről: a Fekete Tőr Testvériség a fajt védelmező néhány harcos szövetsége. Bekerülni csak úgy lehet, ha konkrétan arra születik valaki, de bármely vámpírcsaládba születhet harcos. Testvérként élnek és harcolnak, egymáshoz való hűségük vetekszik a házastársukhoz való hűséggel...


Mindenkinek ajánlom ezt a könyvsorozatot. Könnyen olvasható, pörgős, izgalmas könyvek. Letenni sem tudtam és szerencse, hogy egyszerre megvettem mindet, mivel az első könyvnek olyan hamar vége lett...

A hivatalos ismertetőt kihagynám, mivel itt öt könyvről van szó, és egy-egy könyv egy-egy szereplő életének alakulását mutatja be és a hátlap szövege szinte egy az egyben elárulja a sztorit.

Jó szórakozást hozzá mindenkinek!

Laurell K. Hamilton: A Harlekin

Van Anita Blake-es (főszereplő) bögrém, kitűzőm és pólóm. Gondolom ez elég jól behatárolja, hogy milyen szinten tetszik a sorozat.:) Ez már a 14. magyarul megjelent rész és végre megint kezd olyan jó lenni, mint az első pár kötet volt! Igaziból ezt a sorozatot az elejétől érdemes olvasni, mert különben elég érthetetlen az a világ, amit Hamilton és az írócsapata teremtett. Na jó, a szex része lekövethető és az van benne bőven (az első kötetekben nincs és nem is kell bele), de most végre megint volt egy kis történet is a háttérben. Magáról a könyvről pont ezért többet nem is írnék, max. a világról, amiben játszódik.
A vámpírizmus megengedett, legális dolog, ők is teljes értékű állampolgárnak minősülnek. Kivégzésükhöz hivatalos végzés kell. Na és persze minimum egy vámpírvadász.
A halottkeltés sem egy extravagáns foglalkozás és a likantrópia mint olyan is ismert fogalom. Azaz teliholdkor a város lakosainak egy része mindenféle bundákat, karmokat növeszt. A hétköznapi életben, ember formájukban ezt alapvetően titkolják, hiszen meghatározott helyeken (pl. kórház) tilos likantrópoknak dolgozniuk és a sulikban sem túlzottan örülnek neki, ha valaki ebben a "betegségben" szenved.
Ebben a világban él Anita Blake, aki halottkeltő és mellékesen vámpírvadász.
Szerintem érdemes az első könyvvel egy próbát tenni, akkor is, ha a vámpírvilágot nem érzi annyira közel magához valaki. Talán mégis magával ragadja.;-)