Lady Chatterley szeretője

Azt hiszem, ez a könyv abba a kategóriába tartozik, amiről mindenki hallott ugyan, mindenkinek vannak róla elképzelései, de valójában kevesen olvasták. Ezidáig magam is így voltam ezzel.

Első happolásaim egyike ez a könyv, zsigerből választottam, és milyen jól tettem!

A fülszövege szerint pornográf jellege miatt kora botránykönyvének számított, többször be is tiltották. Mai szemmel egyáltalán nem az. Köze sincs A szürke ötven árnyalata-féle öncélú keménykedéshez. Ebben a könyvben nagyon sok a pszichológia, még ha nem is direktben. Mélyrehatóan elemezgeti a nő-férfi kapcsolatot, ugyanazt a kérdést több szemszögből is megvizsgálva. A könyv igazi értéke számomra ezekben az eszmefuttatásokban van, nem a testiség leírásában -egyébként aki ez utóbbi miatt veszi meg, az csalódni fog, mert nem ezzel van tele a könyv :)

A történet röviden: Lady Chatterley egy fiatal skót asszony, akinek a férje egy sérülés miatt tolószékben éli az életét, és annak jellegéből következően képtelen a házastársi kötelezettségei ellátására (de szépen körülírtam, nem? :D ) Az asszonynak persze vannak szükségletei... igazi férfira akad a vadőr személyében, aki egykor katonatiszt volt, tehát ragadt rá némi jómodor is. Innentől jönnek a bonyodalmak. Aminek a megoldását nem kapjuk meg egészen a könyv végén, olyan félig-meddig befejezett, de ez nem is baj, hiszen az életben sincsenek igazán befejezett történetek, minden egy folyamat, nem igaz?

Hivatalos fülszöveg: 

Constance egy szerelem nélküli házasságban él deréktól lefelé mozgásképtelen gazdag férjével, előkelő birtokukon. Az arisztokrata fiatalasszony szenvedélyes viszonyt kezd férje szolgálójával, aki nyers erejével és magatartásával, alsóbb osztálybéli származásával, és nem utolsósorban férfiúi bájaival legyőzi Constance minden fenntartását, és bűnre csábítja… D. H. Lawrence botrányos regénye máig felkavaró erővel tárja fel egy férjes, ám magányos asszony vágyainak szenvedélyes beteljesülését. A felvállaltan érzéki, sokszor pornográf jelenetei miatt többször tiltólistára került mű nyíltan szól a szenvedély erejéről, amellyel gyilkolni éppúgy lehet, mint új életet adni, vagy legalább elfogadni önmagunkat, vágyainkat, angyali és ördögi mivoltunkat.

Értékelés: 9/10 + párkapcsolati analízis

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Hmmm... hmmmm...

Mit is írhatnék, mit is írhatnék...?!?!

Ez is egy "olyan" könyv...
Olyan, amelyikben betűk vannak, sorok, mondatok, lapok és egyszerre mi is valahogy beleszövődünk, belekeveredünk és elveszünk...

Egyszerre szól a könyv magáról az olvasás és a könyvek szeretetéről és egy történetről. Illetve nem is egy történetről, hiszen, mint az a könyv vége felé az egyik főszereplő szájából elhangzik: Mindenkinek megvan a maga története...

A könyv első részében Margaretről olvashatunk - azért olvashatunk, mert megismerni majd csak sok-sok oldal múlva lehet szerencsénk -, aki egy antikváriumban él és hódol a könyvek iránti imádatának, amiben édesapja is partnere, sőt tanító mestere. Lassan kibontakozik Margaret tragédiája, az ikerség... ennél a pontnál kicsit megbillent a könyv a kezemben, már-már letettem... személyes érintettségem van a témában... de nem bántam meg, hogy nem tettem le, viszont azt el kell ismerjem őszintén: nem könnyű könyv.

Sötét, depresszív. Minden oldalát, minden sorát, minden betűjét belengi valamilyen nyomasztó hangulat és ez alól csak a történet végén kapunk néhány pillanatra feloldozást, igaz akkor sem a főszereplőktől.

Gyönyörűen ír D. Setterfield a olvasásról, az olvasás élményéről, azokról a pillanatokról, azokról érzelmekről, melyek egy könyv kézbevételekor ébrednek az emberben. Szívemből beszélt; én sem tudnám (mi több nem is tudom) szebben megfogalmazni a kinyílás és befogadás felemelő, bensőséges, már-már áhítatos pillanatait. Hosszan, de olyan érzékletesen ír a könyvek szeretetéről, hogy az egy pillanatra sem unalmas; a saját, soha meg nem fogalmazott érzéseimet láttam viszont a papíron. Emiatt aztán a történet lassan indul be, bevezetések sorozata után, de meglepően ez cseppet sem zavaró. Nekem nagyon tetszett. Nem tudom mi volt benne az a valami, ugyanis más esetben röviden csak annyit mondanék: a történet eléggé vontatottan indult... Talán az, hogy olyan, mint egy álomvilág... amiből hamarosan a rideg valóságba, igaz meseszerű valóságba érkezünk, ám a mese sarka néha meglibben és kilátszik, hogy az egész nem más, mint megtévesztés, titkok sokasága, alakoskodás, megkockáztatom hazugság... egy ál-világ.

Akkor vissza a történethez:
Margaret édesapja antikváriumában éli napjait. Nagyon más, mint a többi ember, de ő mindig is más volt. Neki inkább csak az édesapjával van kapcsolata, jóllehet az édesanyja is él, de ...
Azután kiderül, hogy Margaret iker-pár élő "fele" és kezd világossá válni a másság oka is.
Margaret egy nap levelet kap egy híres, titokzatos írónőtől azzal a félkéréssel, hogy írja meg az élettörténetét; azt az életrajzot, melyet eddig soha, senki sem ismerhetett: a valóságot, az igazit! Itt voltak részek, melyek engem kicsit zavartak, de nem voltak ezek olyan nagy problémák... csak kis hullámok a tavon.
Margaret elvállalja a feladatot és az írónőhöz utazik, a házában lakik, az ételét eszi és belefolyik az életébe is, ahogyan az írónő is, az egész miliő Margaretébe. Mindez megviseli Margaretet. Menne is, maradna is; néha megy, néha marad... látomásszerű állapotok váltják fel a valóságot, de egyfajta feszítő türelmetlenség végig jelen van.
Margaret egy idő után nem csupán lejegyzi Vida Winter életét, történetét és szavait, hanem nyomozásba kezd, utánajár a dolgoknak, kutat; meg akarja érteni az ismert részeket, kideríteni a titkokat. Innentől helyenként inkább krimit olvashatunk, egyre kevésbé hasonlít az első rész elmélkedős belső utazásához.
Végig lappang valami baljóslatú hangulat a könyvön, ami a végkifejletben teljesen meglepő, váratlan fordulatban teljesedik ki... (megjegyzem, nem feltétlenül a történet alakulása ejtett rabul)

Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy végig olvastam, bár a befejezés másnapján olyan nyomott voltam tőle, mintha legalábbis beteg lennék. Nem hagy békén azóta sem... Ahogyan Margaret is megfogalmazza a könyv végén: Vannak könyvek, melyek után nem szabad újabbat kézbe venni egy ideig, mert ülepednie, tisztulnia kell az élményeknek...

10/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá...

A. Christie: A láthatatlan kéz

Olvasok és néha újra olvasok, főleg Agatha Christieket. Nagy-nagy kedvencem Dame-Agatha, gyűjtöm is a könyveit szorgalmasan. És néha megfürdöm bennük újra és újra ...

Egy fiatal testvérpár, Jerry és Joanna egy angliai kisvárosba költözik, hogy Herry nyugalomban-unalomban gyógyulhasson fel súlyos repülő balesetéből. Ám, hamarosan megérkezik az első mocskolódó névtelen levél, majd (látszólag) öngyilkos lesz a helyi ügyvéd felesége, maga után hagyva a férjet ,a csinos és fiatal nevelőnőt, a férjjel közös két kisfiút és az első házasságából született, elhanyagolt lányát, Megant. A falu megdöbben, amikor kiderül, hogy az ügyvédné is kapott egy névtelen levelet, sőt, valószínűleg amiatt vetett véget életének.
Jerry, egyre több embert ismer meg, egyre kevésbé él nyugodt, unalmas falusi életet és talán ennek köszönhetően rohamosan gyógyul.
Egy héttel az ügyvédné halála után brutálisan meggyilkolják a család szolgálólányát is és ezzel elszabadul a kisvárosban a pokol...
Nagyon tetszik ebben a könyvben, ahogyan Miss Marple csak a könyv utolsó harmadában-negyedében jelenik meg. Kristálytiszta matematikai feladvány az egész. :-) Csak Miss Marple agya kellene hozzá :-)!

10/10 Mert ugye nálam Dame-Agatha ennél rosszabbat nem szokott kapni! Sőt: az Uticélja ismeretlen nálam 11/10-et érdemel! :-)

Hivatalos ismertető:
A csendes, vidéki kisvárosba érkező testvérpár egyetért abban, hogy egy olyan helyen, mint Lymstock, semmi rossz nem történhet. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan különös, gonosz levelet kapnak...

"Emlékszem, hogy a reggelinél érkezett. Megfordítottam. Ez egy olyan felesleges mozdulat volt, amelyet akkor tesz az ember, amikor az idő lassan telik, s minden eseményt a legteljesebb mértékig ki kell használnia. Láttam, hogy helyi levél, gépelt címzéssel... Belül az újságokból kivágott, nyomtatott betűk és szavak voltak egy papírlapra ragasztva. Egy-két percig bámultan a szavakat anélkül, hogy felfogtam volna értelmüket. Majd a lélegzetem is elállt!..."

A névtelen levelek először csak rémületet okoznak. De aztán csendesen lesújt a HALÁL. A kérdés csak az: KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT?

K. Ishiguro: Napok romjai

Abbamaradt...., nem mintha nem tetszett volna, sőt... de valahogy mégsem ment. Most teljesen más hangulatban vagyok.
Ehhez a regényhez úgy érzem a befogadó hangulat a fontos, az elmélyülés. Az, hogy felfeküdjünk a hangulathullámok tetejére és hagyjuk, hogy vigyenek minket valami varázslatos vidékre.

Még biztosan találkozom vele.

Marie Phillips: Csintalan istenek

Már megint...
SZóval megy ez nekem, csak akarni kell! Megint jól beleválasztottam, de jó alaposan! Ez is egy olyan könyv, ami sajnos nem nekem való... Kb a tizedik oldalnál akartam a sarokba hajítani, de a feléig kínoztam magamat! Nem kellett volna, kár volt az időért...
Hát akkor térjünk rá a történetre:
Az olimposzi istenek Londonban élnek több száz év óta. Egy erősen lepukkant házban, koszban, mocsokban, stb...
Nos ilyen kezdet után kicsit előítélettel olvastam tovább. Nem lett jobb. De haladjunk: érdekes elképzelés lehetett volna, hogy a Nagy Görög Istenek mihez kezdenek egy londoni házban, a XX-XXI. század környékén, hogyan szerzik vissza elveszett hatalmukat, népszerűségüket, stb... Az ajánlóban oly nagyon felvázolt humorból én bizony egy mákszemnyit sem véltem felfedezni, hacsak az nem humoros, ahogyan Aphrodité szextelefon szolgálattal tartja el magát... Nos: biztosan ez is nagyon klassz kis történet, de nekem cseppet sem tetszett. Ja, és el ne felejtsem: vannak benne halandók is! Takarítónőként dolgozó nyelvész, akinek ez a munka éppen testhezálló és boldoggá is teszi. Nyelvész még nem voltam, de azért azt sejtem, hogy ők is olvasnak, nem is keveset, és úgy vélem eléggé otthon vannak a klasszikus művekből is; mint például a görög mitológia... Hát, a mi nyelvész-takarítónő-főhősnőnknek még véletlenül sem tűnik fel, hogy Aphrodité, Apollón, Arész, Athéné, stb nevű lakók egy közös, kosz-ette lakásban eléggé gyanús, hogy nem átlag londoni honpolpolgárok... Nos, Alice drága úgy tűnik, végtelenül buta és nem is csak amiatt, hogy eszébe sem jut semmi egy rakás mitológiai névvel szaladgáló személyről... Már-már bosszantóan buta. Ott tette be nekem a kaput a történet, amikor rájöttem, hogy egy mai Orpheusz és Eurüdiké sztori kerekedik ki lassan. Ennek a kiteljesedését már nem tudtam megvárni... Olyannyira nem, hogy ami még nem volt:

10/0

És akkor következzék a hivatalos fülszöveg:

A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Árész, Artemisz... - és még csak az A betűnél tartunk -, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák. Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események... A "Csintalan istenek"-et, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

W.S. Maugham: A színes fátyol

Írhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.
Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!

Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...

De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.

Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.

10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )

Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... "Szabad vagyok" gondolta, "végre szabad, szabad!" A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján.

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Elgondolkodtató, megrázó.

Az elbeszélő egy 15 éves autista fiú. Nem vagyok a témában szakember, sőt... de gyógypedagógus barátunk elbeszélései alapján Christophert a kevésbé súlyos esetek közé lehetne sorolni, ám még így is elég rázós.

Végig szorítottam a történetet, hogy Christophernek a legkevesebb sérüléssel sikerüljön ebből a helyzetből kijönni. Nem tudom az író mennyire ásta bele magát a valós esetek vizsgálatába, de ahogyan leírja az zseniális. Egy percig nem szórakoztató a szónak a "hej-de-vidám-jót-kacagunk" értelmében, ezzel szemben olyan ablakot nyit ki, amin keresztül az ismeretlenbe tekinthetünk. Nekem valamiért folyton egy gyerekkönyv jutott róla eszembe: a Bradley, az osztály réme... nem tudom miért, hiszen ebben a könyvben végig tudja az ember-lánya, hogy nem várható a Nagy Feloldás, a minden problémájuk megoldódik és boldogan élnek a szereplők, míg meg nem halnak... itt a lényegi probléma... aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi is a probléma... mert a konfliktus és a probléma két külön dolog; és itt még a konfliktus sem úgy oldódik meg, ahogyan azt vártam.
Hát ennyit az érzésekről, most jöjjön a történet:

Christopher 15 éves, autista fiú, aki rendelkezik néhány számunkra szokatlan tulajdonsággal: nem szereti a sárgát és a barnát, ezért semmit nem eszik meg ami sárga, vagy barna, sőt el is kerüli azokat. Szereti azonban a pirosat, úgyhogy saját ételfestékkel korrigálja a külvilág tévedéseit egyes esetekben. Szeret éjszaka a kertben bóklászni. Egyik éjszaka a szomszéd kutyáját egy vasvillával az oldalában találja, majd őt a szomszéd találja meg a kutya tetemével a kezében. Rendőrség, őrszoba, apuka... és a döbbenet: Christopher anyukája 2 éve halott... "Úúhhh ...!" - gondoltam ekkor mi jöhet még? Hát jön... Christopher aki egyébként matek zseni és például konfliktus helyzetben azzal nyugtatja magát, hogy négyzetre emelve számol, nekilát kinyomozni, ki ölte meg a kutyát és minderről könyvet is ír. Hamarosan azonban számunkra sokkal nagyobb horderejű dolgokba ütközik; titkokba, melyek nélkül az élete maradhatna a régi kerékvágásban, így azonban minden felborul, minden átértékelődik, minden kibillen abból az ingatag, bizonytalan egyensúlyi állapotból, ami a Christopherrel való életet jellemzi.

Nagyon elgondolkodtató, nagyon megragadott, ezért amit nagyon ritkán teszek:

10/10.

Hivatalos fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója � egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében�

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

J. Harris: Aludj kislány

Nos, ha nem is vagyok Harris rajongó, de szívesen olvastam a könyveit
Azt írja az írónő a bevezetőben, hogy ez volt az első könyve és mennyien keresték a hallgatás éveiben... hát... biztosan bennem van a hiba... Joanne Harrist eddig igényes, logikus gondolkodású íróként ismertem meg a műveiből, de ez a könyve messze a léc alatt maradt.
Egy festő (akinek lelkében viháncol a gonosz) beleszeret egy kislányba, megvárja míg felnő, majd elveszi feleségül. Addig is csak a kislányt festi, legalább ezerszer... De, mint kiderül nem a lánykába, hanem valami angyali tisztaságba szeret bele, a lányt csak (mivel közben kiderül, a festő enyhén pedofil...), mint egy tárgyat, a tisztaság jelképét (?) akarja birtokolni. A lány, immár feleség viszont többre vágyik... A történet próbál misztikus lenni, vagy én nem is tudom minek nevezhetném (testből való kilépés, halott gyermek szellemének visszacsalogatása, meg más efféle huncutságok)... A könyv minden szereplőjének (kivéve a szobalányt) látomásai vannak, egy idő után összefolynak az álmok a valósággal, stb... Brutális katyvasz lesz az egész... a fülszöveg jelzője kivételesen nagyon találó: rém-regény...
Nagyon nem tetszett... nagyon, nagyon...

2/10

A hivatalos fülszöveg:
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost...
Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.

A Barrows-M.A Shaffer: Krumplihéj-pite Irodalmi Társaság

Sokat hallottam erről a könyvről, csupa jót... És én persze olyan vagyok, hogy amikor csupa jót hallok, kicsit beindul az ellenérzés. Most is. Előítélettel vettem a kezembe a könyvet. A háromnegyed részével nagyon megszenvedtem; nekem túl vontatott volt, többször eljátszottam a gondolattal, hogy leteszem. Levelek formájában bontakozik ki a történet; egyre több személy kapcsolódik bele a levelezésbe, egyre több, egymástól független novella jelenik meg. Úgy gondolom, én ettől éreztem kicsit össze-visszának az egészet. Zavart ezektől a végtelenül egyszerű emberektől az a választékos megfogalmazás, amivel a levelek íródtak. Webster: Nyakigláb apója gyerekkoromban nagyobb élményt nyújtott, csakhogy a levél-könyveknél maradjak. Viszont amikor túlértem a könyv háromnegyedén, a történet vezetése is, a stílus is, mintha megváltozott volna: már nem bántam, hogy kitartottam. (talán a két írónő ott cserélt...?)

A történet:
a II Világháború után vagyunk nem sokkal. A kedves és fiatal (és valljuk meg őszintén kicsit komolytalan) londoni írónő levelet kap Gurnsey-ről (egy kis Csatorna-szigetről). Válaszol rá és ezzel már bele is csöppent egy kis közösség keserédes, sokszor mosolyogtató, ám nagyon angol életébe. Annyira felkeltik érdeklődését az ott élő emberek, levelezőtársai - a Krumplihéj Pite Irodalmi Társaság -, hogy meglátogatja őket és... tessék elolvasni! :-)
Nem tudom mennyi a könyv valóság alapja, de vannak részek, amik határozottan elgondolkodtatók, néha már torokszorítóak, de aztán valahogy beszivárog a könyv lapjaira az "áááh, ez már a múlté!" hangulat és minden folytatódik a maga felhőtlenül vidám módján.
Természetesen a történet végére mindenki elnyeri méltó jutalmát, Ámor nyilai célba találnak, mindenki legnagyobb megelégedésére. Kedves, könnyed, kellemes olvasmány. Érdemes kézbe venni, de figyelem: kitartást igényel.

10/7

A hivatalos fülszöveg:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!

(8 értékelés)

Bea

Nagyon tetszett ez a könyv. Valamiért Joanne Harris Csokoládé, illetve Szederbor című könyvének a hangulatát idézte fel számomra.

Byblos

Kedves, szórakoztató, bájos történet, amely a könyvek imádatán, a varázslatos Guernsey bemutatásán át a háború zord időszakában tanúsított emberi összetartás és összefogás méltó példáját adja könnyed, humoros és kifinomult csomagolásban. Letehetetlen, nagyon kellemes órákat szerzett.

l2njpx

Varázslatos könyv! Letehetetlen, igazi, otthonos, tökéletes. Keress egy kényelmes helyszínt (én egy napsütéses hátsó lépcsőt választottam), időt, amikor nem zavarnak (egy napfényes, csöndes május délután), készíts magadnak valmai finomat (epres-tejszínhabos torta), és csak merülj bele, hagyd, hogy elvarázsoljon. Engem hangulatában Jean Webster Nyakiglábú Apujára emlékeztetett, az volt ilyen otthonos. A főszereplő, Juliet meg mintha Anne Shirely és Judy Abott édesnővére volna. És úgy gyönyörű az egész, hogy néha fáj, mert kegyetlen az a néhány félmondat a háború hétköznapi rettenetéről. De ne feledjétek: "az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen."

Zsuzsanna

Varázslatos könyv! Letehetetlen, igazi, otthonos, tökéletes. Keress egy kényelmes helyszínt (én egy napsütéses hátsó lépcsőt választottam), időt, amikor nem zavarnak (egy napfényes, csöndes május délután), készíts magadnak valmai finomat (epres-tejszínhabos torta), és csak merülj bele, hagyd, hogy elvarázsoljon. Engem hangulatában Jean Webster Nyakiglábú Apujára emlékeztetett, az volt ilyen otthonos. A főszereplő, Juliet meg mintha Anne Shirely és Judy Abott édesnővére volna. És úgy gyönyörű az egész, hogy néha fáj, mert kegyetlen az a néhány félmondat a háború hétköznapi rettenetéről. De ne feledjétek: "az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen."

A termék az alábbi üzletekben van készleten:

Allee Könyváruház

5 +

Aréna Könyváruház

5 +

Árkád Könyvesbolt aluljáró szint

1-5

Batthyány Könyvesbolt

1-5

Budaörs Könyváruház

1-5

Corvina Könyvesbolt

1-5

Corvin Könyvesbolt

1-5

Debrecen Fórum Könyváruház

1-5

Eger Könyvesbolt

1-5

Europark Könyvesbolt

5 +

Kaposvár Könyvesbolt

1-5

Kecskemét Könyvesbolt

1-5

Libri Campona Könyváruház

1-5

Libri Könyvesbolt M5 Tesco

1-5

Libri Könyvpalota

5 +

Libri Mammut Könyváruház

1-5

Móricz Zsigmond Könyvesbolt

1-5

Nagykanizsa Könyvesbolt

1-5

Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt

1-5

Pécs Könyvesbolt

1-5

Pólus Center Könyvesbolt

1-5

Stop.Shop. Könyvesbolt

1-5

Stúdium Könyvesbolt

5 +

Sugár Könyvesbolt

1-5

Szeged Könyvesbolt

1-5

Székesfehérvár Könyvesbolt

1-5

Szolnok Könyvesbolt

1-5

Tatabánya Könyvesbolt

1-5

WestEnd Könyvesbolt

1-5

A. Christie: Temetni veszélyes

Mostanában nem úgy mennek a dolgaim, mint szeretném, többek között nálam dekkol még mindig Zsuzsi 2 könyve is (Karácsony előtt még postára adom, Kisdobos becsszóra :-)! ), a könyvtárból kihoztam az elmúlt fél év slágerkönyveit, de Isten látja lelkem, a második oldalnál le kellett tegyem, mert csak szenvedés volt.... Viszont mivel a napi buszozást képtelen vagyok "ablakon-kinézéssel" tölteni, hát előszedtem a régi könyveket, amiknek első blikkre nem ugrott be a sztorija. Nos, ilyen a Temetni veszélyes is. (egy icike-picike dicsekvést engedjetek meg: a háború utáni, magyarul megjelent összes Agatha Christie megvan és eléggé kevés olyan van, ami nem ugrik be elsőre :-)!)
Annyira nem ugrott be, hogy sikerült végig logikáznom az egész könyvet, de már megint az "Öreglány" nyert! :-) Pedig tízből már kétszer-háromszor ki szoktam találni...

A történet természetesen meghalással kezdődik, mi mással... aztán elhangzik egy mondat:
- Hiszen meggyilkolták, nem?
... majd hamarosan befut Poirot is.

Hivatalos fülszöveg:

A Coral Tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésen a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkoznak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: - Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap - őt gyilkolják meg otthonában! Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek - s talán nem árulunk el nagy titkot: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Ha azt mondom: nagyon szeretném, ha ez a könyv nem könyvtári, hanem saját példány lenne, akkor azzal  minden könyvszerető ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon megkedveltem ezt a regényt. Ami valójában levélregény.

Barátok, idegenek leveleznek a II. világháború utáni Angliában -az utóbbiakból is jó barátok lesznek idővel. A háború olyan keretet ad az egésznek, amitől nem engedi túl csöpögőssé, túl könnyeddé válni a történetet, azt hiszem, jót tesz a műnek.

És hogy mi az a krumplihéjpite? Nem szimplán egy bájos szó, egy kedves kitaláció, hanem egy létező sütemény, amit a kényszer hív életre: belül krumplipüré sárgarépával, kívülről a héja adja a kérgét.

Hivatalos fülszöveg:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. 

Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Értékelés: 10/10 + vágy a vidéki Anglia iránt

Jane Austen: A klastrom titka

És ezzel be is fejeztem a Jane Austen könyveket. Ha jól sejtem, ezzel mindet olvastam.

Édes, szirupos, 16 éveseknek való, romantikus lányregény...
Olyan, mint Jane Austen minden regénye: hősnők és hősök, úrinők és úriemberek, szigorú és laza erkölcsök, feketék és fehérek... már nem bőrszínileg, hanem lelkileg. Egyszerű, könnyen érthető, nem kell sokat lamentálnunk azon, ki melyik táborhoz tartozik. Nekem úgy tűnik talán ez a regénye tartalmazza a legtöbb önéletrajzi elemet, azzal a különbséggel, hogy itt a szerelem beteljesedik, bár néhány oldalon át... huhhhh! nagyon izgi :-), XIX. századi lebegtetés folyik :-).
Minden egyértelmű, nincsenek átmenetek, pszichológiai himi-humik, felmentések! Vagy jó valaki, vagy rossz!
Romantikus lányregény, mely szórakoztató és nem terheli a gyomrunkat komolyabb mondanivalóval :-). Kicsit kacarászhatunk a főhősnő naivitásán, kicsit drukkolhatunk neki, hogy meglelje a klastrom titkát, ami nincs is...
Austen összes regénye közül ez a leggyengébb, de azért annyira nem rossz... Édes, mai szemmel mosolyogni való történet, Jane Austen stílusban megírva. Hogy mennyire ironikus (ld. fülszöveg)... hát döntse el magában mindenki, szerintem inkább kicsit kifulladt... viszont a szakács-gyilok regények után üdítően hatott!

A történet: Cathrine 17 évesen egy ismerős jóvoltából Bath-ba utazik, ahol "bevezetik" a társaságba: bálokba , táncmulatságokra, kirándulni, kocsikázni jár. Ismerősökre, barátokra tesz szert, akik között őszinte és álszent is akad, és persze élete első szerelme is rátalál. Cathrine gyermeki őszinteséggel szemléli a világot, hisz és csalódik, a saját bőrén tapasztal meg mindent. És persze romantikus, nyaktól-lábig, de hát milyen is lehetne! A regény végére persze minden jóra fordul: a jók még jobbak lesznek, a rosszak eltűnnek... mindenki elnyeri méltó büntetését, egyesek a hőn szeretett kedves kezét is :-).

10/6

Hivatalos fülszöveg:
Mint Jane Austen minden regénye, a A klastrom titka is a férjfogás körüli mesterkedésekről szól, ám a szerző legendás iróniája ezúttal nemcsak a vidéki élet szereplőinek gyengeségeit veszi célba, hanem szellemesen kifigurázza a kor divatos horror-műfaját, az úgynevezett "gótikus regényt” is. A regény persze mindenekelőtt lebilincselő olvasmány.

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Most rendhagyó módon először álljon itt a fülszöveg:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád.

Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

A tartalmat ez nagyjából le is fedi, de ennél sokkal árnyaltabb. Mondhatni: ennyire azért nem egyszerű. Mert ez az ötödik gyerek nem szimplán más, hanem nagyon más. Regénybe illően más. A család pedig nem kicsit sínyli meg, hanem a végletekig.

Több ponton is azt mondtam, hogy na ne... én is anya vagyok, nekem is több gyerekem van, mint a Nagy Magyar Átlagnak, de azt hiszem, sosem hagynám, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. És azt sem, hogy a tágabb értelemben vett család ennyire bele akarjon szólni az életünkbe. Mégis, kire tartozik, hogy ki hány gyereket akar? Fűre-fára biztos nem.

Fura a történet, kicsit több benne a fikció, mint a fülszövegből következik, és azt hiszem, ülepednie kell még bennem.

A borítója nagyon tetszik, a hangulatot nagyon elkapták vele.

Értékelés: 8/10 + vegyes érzelmek.

Freya North: Mindent anyánkról

Nem is tudom, hogyan kezdjem. Tetszett is, meg nem is. Nem volt rossz de különösebben jó sem.
Adott három fiatal nő, akiket az anyjuk még aprócska korukban elhagyott és elment világgá egy férfivel.
A lányokat az apai nagybátyjuk nevelte olyan nagy szeretetben, ami még a hagyományos családmodellben is ritka. A lányok kiegyensúlyozottak, boldogok (apróbb ezt-azt leszámítva), imádják Django-t, a nagybácsi-apuka-családjukat... ám egyszerre beüt a mennykő, pont mikor nem is számítanak rá: beállít az anyjuk...
Ezzel aztán a lányok lába alól kirándul a szőnyeg. Minden ami addig egyértelmű volt, mostantól zavaros, érthetetlen, ami fontos volt érdektelenné válik, elnyeli őket a saját lelkük káosza.

Jópofa ötlet, de nekem a kidolgozása valahogy olyan összecsapottnak tűnik...

A hivatalos fülszöveg:

A három McCabe nővérnek gyerekként egy vágya volt; hogy harmincas éveikre boldog családanyák legyenek. A sors nem így akarta... Cat hosszú évek után érkezik haza, hogy végre tiszta lappal kezdjen új életet... Fen mindene a kislánya, mintaanya szeretne lenni, miközben házassága kihűlőben... Pip húgai felett anyáskodik, de a szerelem mind ez ideáig elkerülte... Az önfeledtnek induló családi partin váratlanul feltárul a múlt gondosan őrzött titka. Kételyek és sérelmek, szemrehányások és csalódások törnek elő, miközben a legmegdöbbentőbb hír még hátravan... Freya North szerelemmel és szeretettel teli könyveinek világszerte vannak rajongói. 2005 óta regényei sorra a sikerlisták élére kerülnek, több hónapig őrizve vezető helyüket. Az írónő jelenleg tizedik bestsellerén dolgozik.

Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!

(1 értékelés)

Ezt a könyvet még senki nem véleményezte.

A termék az alábbi üzletekben van készleten:

Allee Könyváruház

5 +

Aréna Könyváruház

5 +

Batthyány Könyvesbolt

1-5

Budaörs Könyváruház

5 +

Corvina Könyvesbolt

1-5

Corvin Könyvesbolt

1-5

Csepel Plaza Könyvesbolt

1-5

Debrecen Fórum Könyváruház

1-5

Eger Könyvesbolt

5 +

Europark Könyvesbolt

5 +

Infopark Könyvesbolt

1-5

Kaposvár Könyvesbolt

1-5

Libri Árkád Könyváruház I. emelet

5 +

Libri Campona Könyváruház

5 +

Libri Könyvesbolt M5 Tesco

1-5

Libri Könyvpalota

5 +

Libri Mammut Könyváruház

5 +

Nagykanizsa Könyvesbolt

5 +

Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt

1-5

Pécs Könyvesbolt

1-5

Pólus Center Könyvesbolt

5 +

Solymár Könyvesbolt

1-5

Stop.Shop. Könyvesbolt

5 +

Sugár Könyvesbolt

1-5

Szeged Könyvesbolt

1-5

Szolnok Könyvesbolt

1-5

Veszprém Könyvesbolt

1-5

WestEnd Könyvesbolt (aluljáró)

1-5

Mindent anyánkról ## Anyák, lányok, szeretők, hazugságok...

admin | 2009-12-14 17:25:00

Három testvér lányról szól a történet, akik mind a harmincas éveikben járnak, férjezettek és természetesen nagyon boldogok. Fennek van egyedül saját gyermeke, aki nemrég született, és ezért anyai kötelességeit sokkal fontosabbnak érzi, mint azt, hogy a férjének is megfeleljen. Pip férje gyermekével kell megelégedjen egyelőre, hiszen folyton azt hangoztatta, hogy nem kell neki saját gyerek, mígnem rájött, hogy mégis kell, de a férje nem veszi komolyan. Cat nagyon szeretne gyereket, férjével rajta is vannak a témán. A három lányt édesanyjuk még kiskorukban elhagyta egy másik férfi szerelméért, akivel 30 évig élt együtt, de most meghalt. A lányokat a nagybácsi nevelte fel, az apjuk ugyanis meghalt. Legalábbis ezt hitték ennyi éven keresztül. Egészen addig, amíg a nagybácsi Djangó 75. születésnapi buliján be nem toppan az édesanyjuk. Ekkor a feje tetejére áll minden. Senki nem biztos semmiben. Senki nem hisz el semmit. A lányok között is akadozik a kapcsolat pár hétig, de se a nagybácsival, se édesanyjukkal nem kívánják felvenni a kapcsolatot. Közben kiderül, hogy Djangó nagybácsinak előrehaladott prosztatrákja van, amit a három férjnek kell elmesélni a lányoknak. Vajon mi derült ki a születésnapi bulin? Meg tudnak-e bocsátani a lányok az anyjuknak, aki 30 éven át még rájuk sem nézett soha? És el tudják e fogadni azt, hogy a Djangó is ennyi éven át titkot rejtegetett? A szeretet alapvető feltétele, hogy tudjunk bocsánatot kérni, ha valami rosszat tettünk vagy ha hülyén viselkedtünk, mert furcsamód azokat bántjuk meg a legjobban, akiket a legjobban szeretünk. Nem az az igazi kihívás, hogy az ember megtalálja élete párját, hanem az, hogy aztán mindvégig szeretni is tudja. Sokszor elérzékenyültem, néhány könnycsepp ki is csordult. Igazából nem tudok ódákat zengeni. Jó könyv. Érdemes elolvasni.

Írjon Ön is kritikát!

10/6

Ken Follett: A Katedrális

Fülszöveg:
A szerző egyik legnépszerűbb regénye egy 12. századi angliai városkában, Kingsbridge-ben játszódik, a történet a katedrális építése körül bonyolódik, melyért a Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén, körülöttük vér, ármány és szerelem.
A könyv oldalain középkori világ kel életre, amely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a kínzásokat, a gyilkosságokat és a szerzetesi élet keserveit.

Saját vélemény:
Kíváncsivá tett, maga a cím és maga a fülszöveg is. Mi lehet olyan izgalmas és lebilincselő egy középkori katedrális építésében? Hajtott a vágy, hogy megtudjam kérdésemre a választ, és belevágtam a történetbe. Minden egyes szó igaz, sőt... Izgalmas mint egy film, és valójában persze több, hiszen a főszereplők az én képzeletem szerint elevenedtek meg. Olyannyira szívemhez nőttek, hogy feltétlenül folytatni akarom sorsukat.
Igazán nagyszerű szórakoztató olvasmány, joggal tette íróját híressé és nem véletlenül fogyott eme könyvből a legtöbb példány az író könyvei közül.
Én amúgy is szeretem a középkori történeteket, de ez nem csak egy építkezést azt garantálhatom.
Mindenkinek ajánlom!

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jó szívvel merem ajánlani minden J.Austen rajongónak; kellemes, visszafogott, csendes és álhatatos szerelem története.
Nagyon tetszettek a figurák. A történet kicsit kurtán-furcsán ér véget szerintem... legalábbis én megnéztem 2x a könyv végét, hogy nem hiányoznak e belőle lapok (mivel könyvtári a könyv...), de nem... :-)
Egy szó, mint száz, igazi Jane Austenos, rózsaszín regényke, mit regény- mese!

10/7

Fülszöveg:

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután éretlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé e vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját. Az örök klasszikussá vált szerző hívei természetesen most sem csalatkoznak: elnézően derűs mosollyal követhetik nyomon, hogyan küzd meg Anne lelkében az értelem az érzelemmel, miközben környezetének bölcs iróniával ábrázolt páváskodó alakjait inkább büszkeség és balítélet jellemzi.

C.J. Sansom: Sötét tűz

Ismét egy történelmi regényt ajánlanék, ami krimi is egyben. Ráadásul Angliában játszódik, ami miatt külön élvezettel olvastam.:) Matthew Shardlake alapvetően ügyvéd, de ebben a történetben is, mint az elsőben (Kard által) simán felveheti a versenyt bármelyik magánnyomozóval. Egy gyilkossággal vádolt fiatal lány védelmét látja el, amikor kapcsolatba lép vele Thomas Cromwell egyik embere és új megbízást kap. Nevezetesen a legendás görög tűz képletét kell megtalálnia. A meló elég stresszes ugyanis összesen 12 nap áll rendelkezésére, valaki folyamatosan előtte jár és keresztbe tesz neki, ráadásul az emberek is úgy hullanak körülötte mint a legyek. Bónuszként pedig a 12. nap végén, ha sikertelenül jár, természetesen ennyi volt a földi pályafutása, hiszen túl sokat tud. Szóval motivácónak nincs híján...

Fülszöveg:

A scarnsea-i monostorban történt vérfagyasztó események óta Matthew Shardlake csendesen él Londonban, ügyvédi praxisát építi, és igyekszik távol tartani magát a politikától. Ám amikor elvállalja egy fiatal lány védelmét, ismét kapcsolatba kerül egykori pártfogójával, Thomas Cromwellel – és új megbízást kap… A Vagyonügyi Bíróság egyik hivatalnoka Londonban rálelt a legendás görögtűz elveszettnek hitt képletére. Cromwell Shardlake-et küldi el, hogy szerezze meg, de a hivatalnokot és alkimista testvérét meggyilkolják, a képletnek pedig nyoma vész – tizenkét nappal a király számára tervezett görögtűz-bemutató előtt. Shardlake-nek pontosan ennyi ideje van arra, hogy megtalálja a képletet, és ezzel egy időben bebizonyítsa védence ártatlanságát, a XVI. század legforróbb nyarán, a Cromwell ellen szerveződő összeesküvések nyugtalan légkörében. Ám, éppúgy, mint Scarnsea-ben, itt is minden más, mint aminek látszik…

Extra szűz

Vannak könyvek, melyek csalódást okoznak. Ritkán ugyan, de vannak. Az viszont egészen kevésszer fordul elő, hogy ez a csalódás pozitív legyen.

Úgy voltam ezzel a könyvvel, mikor kivettem a könyvtárból, hogy egy lehet a mediterrán tájakon játszódó gasztroregények folyamában, de indiánnyári estékre éppen jó lesz.

Aztán kiderült, hogy eléggé kevéssé gasztro (na jó, egy ici-picit), és még csak nem is regény a szó klasszikus értelmében, inkább leírás, önvallomás.

Egy angol testvérpár (lányok) idénymunkára utaznak Ligúriába, olaszul csak konyhanyelven beszélnek. Rögötn becsöppenek egy zárt falusi közösségbe, ahol helyi ligúr nyelven beszélnek, mindenki árgus szemekkel figyeli őket. Nem rosszindulatból, hanem évszázados hagyományból. Mert ez vezérel mindent, a szokás, a megszokás.

A lányok hirtelen ötlettől vezérelve megvesznek egy rusticot, ami kb. a mi présházaink megfelelője lehet olajbogyószüret idejére. Nem szokás ilyenben lakni, csak átmeneti szállásul szolgál kint, az olajfák között. De az angol lányok, beleszeretnek egy ilyenbe, nagyon olcsón jutnak hozzá ---természetesb itt kezdődnek a bajok...

Legszívesebben most azonnal odautaznék.

Hivatalos ismertető:

Két angol lány - testvérpár - egyszer csak úgy érzi, torkig van magánélete bonyodalmaival, a téli Londonnal, a pocsolyákkal, a köddel, s egy apróhirdetés nyomán, mondhatni egy hirtelen ötlettől vezérelve, elszegődik tíz hétre segédkertésznek Ligúriába. Langymeleg Riviéra, csillogó tenger, barnára sült, ellenállhatatlan széptevők, vad éjszakai élet - ez az, amit várnak. Amit kapnak: festői, ám zárkózott, maradi szellemű, elöregedett falu. 

Egyik este azonban valami elképesztő történik:az olajligetek közt, magasan a Földközi-tenger fölött, egy kis kőház elgazosodott kertjében szabadtéri vacsora és üzleti megbeszélés furcsa keveréke zajlik a lobogó tűz mellett. A beszélgetés az öreg házra és a hozzá tartozó olajfaligetre terelődik. S miközben eszegetik a rozmaringnyárson sült illatozó kolbászt, kortyolgatják a helyi bort - talán egy kicsit szorgalmasabban a kelleténél -, a holdfényben körbesétálnak az omladozó házon meg a kerten - és beleszeretnek. 

Bár eszük ágában sincs az olasz Riviérára költözni, de amikor a sors szeszélye folytán - egy ócska, használt kocsi áráért - az övék lesz a régi, romos kőház, a két talpraesett nagyvárosi nőből egykettőre ügyefogyott ligúriai signorina válik. Új szomszédaik egyre csak csodálkoznak, hogy is tudtak ezek a külföldi nőszemélyek mostanáig úgy megélni, hogy nem képesek rátalálni a vadspárgára vagy megkülönböztetni az ehető gombákat a rosszaktól, s ráadásul arról sincs fogalmuk, hogy néhány tucatnyi olajfájuk miként biztosíthatja éves olajkészletüket, vagy hogyan kell jó bort készíteni szederindák fojtogatta szőlőtőkéik terméséből. Szerencsére kéznél vannak Diano San Pietro tősgyökeres lakói, akik megtanítják őket az összes régimódi tudományra, ami errefelé nélkülözhetetlen a boldoguláshoz.

Értékelés: 10/9.


Frissítés: Olívaszüret képekkel: http://hungarianprovence.blogspot.com/2010/07/francia-olivabogyo-szuret-french-olive.html

Wodehouse: Hübele Sámuel

Elolvastam...
... de inkább olyan túl vagyok rajta érzéssel, nem egy díjnyertes könyv volt.
Szeretem Wodehouse kicsit ütődött könyveit, de ez most megfeküdte a szervezetemet. Ne volt rossz, nem volt rossz, de olyan különösebben jó sem...
Nem igazán tudott kikapcsolni sem, és különösebben nem is vártam a pillanatokat, amikor a kezembe vehettem... sajnálom.

10/3

Hivatalos ismertetője:
A címben szereplő hebehurgya Sam Shotter a rokonszenves Wodehouse-hősök sorát gyarapítja. Amerikából Angliába vetődött, kalandos múltú és további kalandokra kész fiatalember, aki egy kanadai újságkivágásban véletlenül megpillantott fénykép alapján szerelmes egy ismeretlen lányba. Hogy sikerül-e rátalálnia rejtelmes imádottjára, s hogy ezzel vajon befejeződik-e Sam hajmeresztő kalandjainak sorozata - minderről és még sok egyébről értesülhetünk ennek a fordulatos és humorral bőségesen át- meg átszőtt regénynek szívvidító fejezeteiből.

Joanne Harris:Urak és játékosok

Szinte mindent olvastam Joanne Harristől. Imádom az írónő stílusát. Humor, izgalom és fordulat jellemzi ezt a regényt is. Számomra ez a legjobb könyve. Ez pontosan az volt, amit nem lehetett letenni. Az első oldalakon kissé zavaros volt, de amint rájöttem (és mindenki rájönne) mi az írónő technikája a könyv felépítésében, zseniálisnak tartottam. Nem akarok sokat elárulni csak annyit hogy számomra megdöbbentő fordulatok vannak benne. Ennek a könyvnek a hatására olvastam el további regényeket az írónőtől.

Hivatalos ismertető:

Egy régi, nagy hagyományokra visszatekintő fiúiskola, a St. Oswald valahol Észak-Angliában a helyszíne Joanne Harris nagy érdeklődéssel várt új regényének. Még alig kezdődött meg az új iskolaév, de a tanárok és a diákok számára máris a nem szívesen látott változás szelei fújnak. Az újdonságot a számítógépek világa jelenti, és a különc, az iskolában évtizedek óta tanító latin tanár, Roy Straitley végre - bár kissé vonakodva - a visszavonulást fontolgatja. De a versengések, féltékenykedések, kisstílű torzalkodások és mindennapos krízisek hátterében valami sötétebb árny is megmozdul. És egy tizenöt éven át dédelgetett, rejtegetett neheztelés végül felszínre kerül. Ki rejlik a "Vakond" álarca alatt, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, vagy akár gyilkosságba torkollanak? És hogy dönt romba mindent egy rég elfeledett botrány?