2010. július 31., szombat

Kerstin Gier: Keresztanya


Iiiigennnn! Jó volt :-) ! Kellemes marhaság! Azt hiszem helyreállította a hangulategyensúlyomat (legalábbis könyvileg). Olyan volt ez a könyv, mint amit vártam: szórakoztató, sírós-kacagós felváltva (mármint a szereplők sírtak, mert azért nem giccses-könnyfakasztósra van véve). Ettől függetlenül remélem egyhamar nem jelenik Gier-könyv magyarul, mert akkor azt is feltétlenül elolvasnám és az már sok lenne... Most vagyok tőle éppen jól lakott állapotban.
Az Anyák maffiájának folytatása ez a könyv. A Szuper Mami Klub továbbra is működik, és éppen olyan felszínes, sznob bagázs, mint volt. Természetesen az Anyák maffiája sem oszlott fel, bár különösebb "megbízás" híján inkább barátnői funkciót tölt be. Constanze és Anton kapcsolata továbbra is csak igen gyengécskén bimbózik (hála a gyerekeknek), de már legalább elindul valamerre; Mimi, az újdonsült barátnő boldogan éli terhessége első heteit; Anne, a szülésznő gyakorlatias bölcsességével terelgeti kissé lüke barátnőit; Trudi pedig, a főmisztikus-állandó párkereső is úgy tűnik megtalálta élete álompasiját. A nyár közeledik, az időjárás egyre kellemesebb, az élet pedig végre kezd egy kicsit kiszámíthatóvá és élvezhetővé válni.
Majd robban a bomba: Mimi elvetél, emiatt aztán Constanze és Anton kapcsolata is megtorpan egy időre, Anne szerelmes lesz és persze nem a férjébe, Trudi pedig rádöbben, hogy az álompasi inkább rémálom... Feltűnnek a régi szereplők mellett újabbak is: a vajszívű félgengszter autószerelő népes családjával, a balek matek tanár, a teljesen gengszter alvilági kocsmáros és néhány rémisztő kutya is. A szereplők jó része, mi sem természetesebb, úgy robog át Constanze életén, mint egy expresszvonat, kisebb-nagyobb, több-kevesebb kényelmetlenséget és komikus helyzetet okozva. És persze ahol szükség van rá, ott beindul az Anyák maffiája is! Kőkeményen!
Ja, és ha még nem lenne elég bonyolult, Constanze volt férjének új barátnője ikrekkel lesz terhes... és persze ő is Constanze-nál köt ki.

Hangosan nevettem, mit nevettem: hahotáztam jó néhány helyen. Többször megfordult a fejemben, hogy "ez a nő nem normális!", mert ennyi hülyeséget nem lehet összehordani egy könyvben! De lehet! :-) Jól szórakoztam, bár ha őszinte akarok lenni és akarok: az Anyák maffiája nagyobbat szólt! (zárójelben merem csak megjegyezni, Constanze itt néhány helyen kissé infantilis módon nyilvánul meg)
Jó szívvel ajánlom annak, aki mindössze nevetgélni akar, aki két komoly könyv közé szívesen iktat be egy kis komolytalanságot, mindenkinek aki már olvasott Gier-t és tetszett neki, aki szívesen néz görbetükörbe!


10/9

A hivatalos fülszöveg:

Kerstin Gier vitathatatlanul ma Németország legsikeresebb szerzője. A történetben a maffiózó világot képviselő Keresztapa mintájára Constanze-Keresztanya és barátnői felveszik a harcot az intrikus szupermamik, a félrelépő férjek és egy gonosz, tartásdíjra éhes párocska ellen. Kerstin Gier gondolkodása, humora, problémalátása európaisága révén jóval közelebb áll hozzánk, magyarokhoz, mint a tengerentúli szinglitörténetek. A hasonló léptékek okán így aztán könnyebben ismerünk saját világunkra is, ahol az édes sokszor keserű, a magasztosról kiderül, hogy kicsinyes, az erősről pedig, hogy gyámoltalan és gyenge. Ettől lesz A Keresztanya mélyen emberi és hitelesen mulatságos.
A szerzőtől kiadónknál megjelent még: Halálom után felbontandó, Férfiak és egyéb katasztrófák, Anyák maffiája.

2010. július 28., szerda

Jane Austen: A klastrom titka



És ezzel be is fejeztem a Jane Austen könyveket. Ha jól sejtem, ezzel mindet olvastam.

Édes, szirupos, 16 éveseknek való, romantikus lányregény...
Olyan, mint Jane Austen minden regénye: hősnők és hősök, úrinők és úriemberek, szigorú és laza erkölcsök, feketék és fehérek... már nem bőrszínileg, hanem lelkileg. Egyszerű, könnyen érthető, nem kell sokat lamentálnunk azon, ki melyik táborhoz tartozik. Nekem úgy tűnik talán ez a regénye tartalmazza a legtöbb önéletrajzi elemet, azzal a különbséggel, hogy itt a szerelem beteljesedik, bár néhány oldalon át... huhhhh! nagyon izgi :-), XIX. századi lebegtetés folyik :-).
Minden egyértelmű, nincsenek átmenetek, pszichológiai himi-humik, felmentések! Vagy jó valaki, vagy rossz!
Romantikus lányregény, mely szórakoztató és nem terheli a gyomrunkat komolyabb mondanivalóval :-). Kicsit kacarászhatunk a főhősnő naivitásán, kicsit drukkolhatunk neki, hogy meglelje a klastrom titkát, ami nincs is...
Austen összes regénye közül ez a leggyengébb, de azért annyira nem rossz... Édes, mai szemmel mosolyogni való történet, Jane Austen stílusban megírva. Hogy mennyire ironikus (ld. fülszöveg)... hát döntse el magában mindenki, szerintem inkább kicsit kifulladt... viszont a szakács-gyilok regények után üdítően hatott!

A történet: Cathrine 17 évesen egy ismerős jóvoltából Bath-ba utazik, ahol "bevezetik" a társaságba: bálokba , táncmulatságokra, kirándulni, kocsikázni jár. Ismerősökre, barátokra tesz szert, akik között őszinte és álszent is akad, és persze élete első szerelme is rátalál. Cathrine gyermeki őszinteséggel szemléli a világot, hisz és csalódik, a saját bőrén tapasztal meg mindent. És persze romantikus, nyaktól-lábig, de hát milyen is lehetne! A regény végére persze minden jóra fordul: a jók még jobbak lesznek, a rosszak eltűnnek... mindenki elnyeri méltó büntetését, egyesek a hőn szeretett kedves kezét is :-).

10/6

Hivatalos fülszöveg:
Mint Jane Austen minden regénye, a A klastrom titka is a férjfogás körüli mesterkedésekről szól, ám a szerző legendás iróniája ezúttal nemcsak a vidéki élet szereplőinek gyengeségeit veszi célba, hanem szellemesen kifigurázza a kor divatos horror-műfaját, az úgynevezett "gótikus regényt” is. A regény persze mindenekelőtt lebilincselő olvasmány.

2010. július 25., vasárnap

Nan és Ivan Lyons: Ki öli meg Amerika nagy konyhafőnökeit?

Hát én balga... - félreértés ne essék, nem én ölöm meg Amerika nagy konyhafőnökeit, hanem én balga ezt is elolvastam. Tanulhattam volna az első részből, de nem tanultam... illetve reménykedtem, hogy hátha előfordul az életben, hogy az igen harmatgyenge indulást egy második rész tulajdonképpen korrigálja (lásd: Terminátor 2., Indiana Jones 2., stb...).
Néha megtörténik... de nem most.
És én csacska: még meg is vettem látatlanban mindkettőt... :-(, így ha már megvettem el is olvastam...
Az első részben is és ebben a másodikban is a legnehezebben azt viseltem, hogy az ötlet jó, a kivitelezés viszont pocsék! Csapnivaló! Betű és papírpocsékolás az egész. Az időről már nem beszélek. Sokkal érdekesebben, ötletesebben, a konyhaművészetet sokkal jobban beleszőve is megírhatták volna a szerzők, ám nem tették.
Tulajdonképpen azon kívül, hogy a gyilkosságokat konyhákban követik el, sok köze nincs a gasztro-regényhez, mint műfajhoz... már, ha elfogadjuk, hogy van ilyen műfaj...
A főhősnő továbbra is, mit továbbra is: egyre jobban - egy hisztérika, aki éppen csak a rend őreivel nem bújik ágyba, rajtuk kívül azonban látszólag mindenkivel, aki megfordul egy valamire való amerikai és európai étterem konyhájában.
Továbbra is gusztustalan módon gyilkol az aberrált-tudathasadásos gyilkos, akinek a személye a könyv végén számomra már abszolút nem volt világos... tulajdonképpen mindenki kezd kicsit tudathasadásos lenni a történet folyamán, tehát bárki lehetne akár gyilkos is. Vagy valami efféle. Nagyon zavart az is, ahogyan részletezik a könyvben a gyilkosságokat. Bárminek tudnám nevezni ezt az irományt, csak bűnügyi komédiának nem... A koronát az tette fel mégis, amikor a könyv végén megjelenik a szerzőpáros és megállapodnak a sztori főszereplőjével a könyv megírásáról...
Lelkiismeretesen végigolvastam! De semmi több!
Ha valaki kíváncsi erre a két könyvre (bár azt hiszem azok után amiket írtam nem sok ilyen olvasótárs lesz...) és elfogadja tőlem, kérem küldje el a címét, azonnal küldöm neki mindkettőt!

10/2

Hivatalos fülszöveg:

A külföldön világsikert aratott, megfilmesített Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? szerzőpárosa új csemegével kedveskedik az olvasóknak. Ebben a bűnügyi komédiában bekukkanthatunk a Fehér Ház konyhájába, egy élvonalbeli gasztronómiai magazin tesztkonyhájába, és beleshetünk a legfelkapottabb New York-i éttermek asztalai alá.

2010. július 22., csütörtök

Díjat kaptunk

... Mónikától, köszönjük szépen!

Szabályok:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.



1. köszönöm
2. kitettem
3. linkeltem
4. ezzel bajban vagyok, mert a könyves bloggereket nemigen ismerem, és nem akarok tolakodó lenni
5. lsd előző pont
6. szintén
7. mivel ez egy közös blog, nem lenne fair, ha magamat helyezném előtérbe, még ha én is vagyok az adminisztrátor :) szóval inkább lássuk a másik feladatot:
,, írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek."


1. Bulgakov: A Mester és Margarita
2. Stephen King:  A kér Rose
3. Joanne Harris: Urak és játékosok
4. Elisabeth Gilbert: Eat, pray, love
5. Remarque: A három bajtárs
6. Vonnegut: Börleszk
7. Merle: Malevil
8. Vámos Miklós: Apák könyve
9. Steinbeck: Édentől keletre
10. Bíró Kriszta: Fiókregény
+1 Szerb Antal: Utas és holdvilág


A blog többi íróját kérem meg, hogy ha van kedvük, játsszanak velem, velünk!

2010. július 21., szerda

Kis változások

  1. Mivel többen találtátok túl sötétnek, nem tetszetősnek a fekete hátteret, mint ahányan a ,,maradjon!" mellett voksoltatok, ezért visszavilágosítottam (pedig állítólag a fekete háttér világos betűkkel nyugtatja a szemet :P )
  2. Aki jelen van a moly.hu-n, immár itt is kedvencelheti a könyveket. Vagyis mindenki más is, csak közvetlen link van a molyhoz is. Vagy valami ilyesmi :)
  3. Fent vagyunk a miner könyves szekciójában, link oldalt.

2010. július 20., kedd

Cassandra Clare: Csontváros

Sok jót olvastam erről a könyvről a könyves blogokon, és bizony, ha nem folytattam volna ilyesféle előtanulmányokat, úgy 100 oldal után félretettem volna.
Úgy éreztem, túl zagyva, túl tömény, mint amikor egy szűk szájú üvegbe akarnak tuszakolni egyszerre ezer dolgot, és nem érdekes, hogy ettől minden eldeformálódik.

Aztán erőt vettem magamon, és úgy az utolsó 100 oldalt már élveztem is. Van benne Harry Potter-fíling, Twilight-fíling, de mostanság épp ettől eladható egy könyv, nem igaz? Klisék is akadtak benne, erre-arra rá lehetett jönni elég hamar, pedig én általában nem szoktam túl jó lenni az ilyesmiben, és zavar is, ha sikerül.

Vajon az író neve álnév? nem csodálkoznék...
A könyv egyébként egy trilógia első kötete, majd keresni fogom a könyvtárban a többit is (de most sajnos nyári szünet van náluk is).

A történetet jól leírja a fülszöveg: 
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...

Értékelés: 7/10 + vámpírfogak, démonméreg és vérfarkasüvöltés

2010. július 16., péntek

Nan Lyons: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?


Hááát..., - vakarom tanácstalanul a fejemet és szeretnék valami nagyon okosat mondani erről a könyvről, de azt hiszem legfeljebb az őszinteséget tudom bevállalni.
A könyv és az ebből készült film eléggé régi, még valamikor ifjú lánykoromból vannak erről a filmcímről emlékeim. A történet eléggé érdekes ... lehetne, de valahogy a második fejezet magasságában lelövődik benne a poén. Nekem jobban esett volna, ha legalább az ötödik fejezetig sikerült volna titokban tartani a gyilkos kilétét, ugyanis így a vége poén csak elpukkant a semmiben.
Adott a főszereplő, Natasha O'Brien, aki azért érkezik Angliába, hogy a királynőnek desszertet készítsen a díszvacsorához.
Megjelenik a történetben a világ legnagyobb gasztro-magazin tulajdonosa, aki az elhízás miatt éppen haldoklik. Másnap reggel Natasha nevelőapja, aki egyben szeretője is meghal, mégpedig eléggé bizarr körülmények között: megsütik egy kemencében. Persze Natashát gyanúsítja a Scotland Yard. Natasha továbbutazik Olaszországba, ahol szintén meghal egy séf-barát, majd Párizsban a harmadik. Natasha rájön, hogy a séma szerint (egy korábbi menü) ő lesz a következő, majd nagy nehezen arra is, ki a gyilkos. Eléggé nyögve-nyelősen, de rájön!
Poén elvétve ugyan, de akad, recept is néhány, de azok a földi halandó számára már-már illetlenül magasztosak. Van helyette viszont szex, darabra legalább ellensúlyozandó a regény gasztro-mivoltát. Tartalmilag nekem kicsit magas miért és miért annyi helyen van a könyvben, de legyen... Nem ront a történeten, igaz nem is javít... :-(
Én sajnos többet vártam, nem is tudom miért...?

10/5

A hivatalos fülszöveg:

A Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? szellemesen megírt bűnügyi regény, amely a mesterkonyha, az haute cuisine káprázatos és veszedelmes világába kalauzolja olvasóit. A könyv főhőse Natasha OBrien, a sikeres New York-i mesterszakács, akit Londonba hívnak, hogy a Buckingham Palotában egy fogadáson az ő Richelieu-bombája legyen a desszert. Az édesség remekül sikerül, ám másnap Natashát a rendőrség ébreszti: szeretőjét, a nagy Louis Kohnert a Savoy Szálló kenyérsütő kemencéjében találják megsütve. Innentől kezdve az események felgyorsulnak: a feltehetően menüsorokban gondolkodó gyilkos elteszi láb alól az olasz séfet, Nutti Fenegrettit, a francia mesterszakács, Jean-Claude Moulineaux pedig a kacsafacsaróban végzi. A Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? három alkotóművészet: a főzés, a bűnözés és a vígjátékírás eredeti ötvözete. Könyörtelen thriller, amit már csak az ételsorok kedvéért is érdemes végigolvasni.

Alan Benett: A királynő olvas

Már a címe is nagyon jó, rögtön felkapja rá az ember a fejét. A királynő olvas? Nahát :)

Egy szerdai délután a királynő vélelenül összefut a palota mellet egy mozgókönyvtárral. Benne egy olvasottnak tűnő konyhás fiúval, akiből hamarosan szekretáriust csinál (ő ajánl könyveket, kölcsönöz a királynőnek, előolvas, ilyesmi). Az udvari bürokrácia nem nézi jó szemmel a királynő újonnan támadt érdeklődését a könyvek iránt, mert emiatt veszít érdeklődéséből, kötelességtudatából más dolgok iránt. Van ármány és cselszövés, de csak módjával.

A végén lévő csattanó nagyon tetszett, mert már épp kezdett kissé ellaposodni a történet, de így jól van, rendben van, az utolsó mondat mindent jóvá tesz.

Hivatalos fülszöveg: 
"Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Alan Bennett, a népszerű író és színész könyvében finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás (hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncpar-kettent nézi esténként), emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. Bennett kisregénye szellemes válasz a "ment-e a könyvek által a világ elébb" örök kérdésére."

Értékelés: 9/10 + fenségesen szolíd kuncogás

Segítséget kérek: egyszer hallottam részleteket a rádióban egy könyvből, amit a királyné írt egyes szám első személyben (persze valójában nem :D), és az udvari életről szólt szórakotató formában.
Nem tudja valaki, melyik lehet ez a könyv???

2010. július 14., szerda

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

Nem azok a szép történetek, ahol mindenki boldog, elégedett, mosolyogva néz a világra, és nincs se bánat, se baj.
A szép történetek azok, ahol a szenvedés és a bú _ellenére_ képesek a szereplők bízni, szeretni, mosolyogni, élni a szó nemes értelmében.

Lily élete tele van keserűséggel. Anyja meghalt (mert ő véletlenül megölte -bár ebben azért nem lehetünk 100%-osan biztosak), apja semmi érzelmet nem mutat felé, csak bántja és bünteti. Egyedül a fekete házvezetőnő az, aki megérti és szereti őt.
Talán mindennek az egyenes követezménye, hogy megszökik, és egy méhészkedéssel foglalkozó, fekete asszonyokból álló kompániában lel menedéket.

Döbbenetes számomra, hogy mindössze 10!!! évvel az én születésem előtt, vagyis 1964-ben jött létre az a polgárjogi törvény Amerikában, amely megtiltja a faji diszkriminációt. És persze akkor sem lett egy csapásra minden szép és jó, a regény ezt is bemutatja nekünk.

Hivatalos fülszöveg: „…a méheknek megvan a maguk titkos élete… akárcsak nekem…A tizennégy éves Lily félárván nő fel apja farmján, szeretetet csak fekete bőrű dajkájától kap. Életét egy tragikus nap emléke árnyékolja be: négyéves volt, amikor kezében elsült egy puska, és édesanyja meghalt. A padláson Lily talál egy fekete Madonnát ábrázoló képet, amely az anyjáé volt. A nyughatatlan kislány megszökik érzéketlen apja házából, magával viszi a rasszista támadások elől menekülő dadáját is. A rejtélyes Madonna kép elvezeti a méhészkedéssel foglalkozó fekete nővérekhez, akik befogadják. Lily új otthonra talál, és a mézkészítés művészete mellett fontos dolgokat tanul meg: mi az, ami igazán számít az életben, hogyan lehet túlélni a veszteségeket, fájdalmakat, mi a szeretet.

Értékelés: 10/10 + elcsendesedés

2010. július 13., kedd

Bloglistához

...ajánljatok könyvesblogokat, amiket szívesen olvastok (avagy írtok ;) ), én pedig megfrissítem itt oldalt.

2010. július 12., hétfő

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

Most rendhagyó módon először álljon itt a fülszöveg:
A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád.
Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

A tartalmat ez nagyjából le is fedi, de ennél sokkal árnyaltabb. Mondhatni: ennyire azért nem egyszerű. Mert ez az ötödik gyerek nem szimplán más, hanem nagyon más. Regénybe illően más. A család pedig nem kicsit sínyli meg, hanem a végletekig.
Több ponton is azt mondtam, hogy na ne... én is anya vagyok, nekem is több gyerekem van, mint a Nagy Magyar Átlagnak, de azt hiszem, sosem hagynám, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. És azt sem, hogy a tágabb értelemben vett család ennyire bele akarjon szólni az életünkbe. Mégis, kire tartozik, hogy ki hány gyereket akar? Fűre-fára biztos nem.

Fura a történet, kicsit több benne a fikció, mint a fülszövegből következik, és azt hiszem, ülepednie kell még bennem.

A borítója nagyon tetszik, a hangulatot nagyon elkapták vele.

Értékelés: 8/10 + vegyes érzelmek.

2010. július 11., vasárnap

Könyveket cserélnék

Ezek feleslegesek nekem:

David Davidar: A kék mangó háza 1-2. kötet 
Frank Herbert: A dosadi kísérlet 
Paul Doherty: Róma első asszonya 
Kornis Mihály: Végre élsz 
Rideg Sándor: Kristóf rózsafái 
A paranormális jelenségek kézikönyve (gerince kicsit sérült) 
Dolák-Saly Róbert: Madáretető 
John Altman: A szigorúan őrzött ház 
Marinov Iván-Dezső András-Pál Attila: Legendavadászat

2010. július 10., szombat

Rosamunde Pilcher: Elmúlt a nyár

Utálom, amikor átvernek.
Rövid kis könyv, és annak is az utolsó 40 oldala más Pilcher-könyvekből való részlet, amit gondolom, ajánlónak szántak, de ilyen módon?! (Még jó, hogy pénzt nem adtam érte, könyvtári példány.)

A történet pedig tipikus RP, semmi újdonság sincs benne, minden épp oly kiszámítható, kár volt erre külön regényt pazarolni :(

Hivatalos fülszövegMindenki életében van egy sorsdöntő pillanat, ami elvezet a boldogsághoz. A huszonegy éves Jane Marsh a napos Kaliforniában éli a fiatalok életét, miközben bohém édesapja ügyeit is kézben tartja. A furcsa párosnál váratlanul felbukkan egy ifjú jogász, és Jane-t visszacsábítja gyermekkora színhelyére, a nagymama skóciai birtokára. A lenyűgöző táj és a múlt árnyainak hatására Jane-ben felelevenednek az emlékek, ráadásul újra találkozik az ellenállhatatlanul sármos Sinclairrel, az egykor elérhetetlennek tűnő szerelemmel. Jane utazása egy csapásra mindent megváltoztat; szenvedély, fájdalom, és egy jó pillanatban érkezett felismerés, miszerint a sors másnak szánta, mint akit élete párjának hitt... Rosamunde Pilcher regényeit olvasva érzelmes világba lépünk, melyet olyan karakterek népesítenek be, akiket rögtön a szívünkbe zárunk. Történeteit valódi szenvedélyek, igaz örömök és bánatok, nagy szerelmek és csalódások, vagy éppen tökéletesen boldog pillanatok töltenek meg. Pilcher őszinte, érzelmes és mindenekelőtt olvasmányos regényeivel negyven országban boldogítja rajongóit. Könyveiben gyógyír rejlik a sebzett lélekre, vallja több mint százmillió olvasója.

Értékelés: 6/10 + bosszankodás

2010. július 9., péntek

Gavalda: Szerettem őt

Egy időre kifogytam a Gavaldákból (illetve a könyvtár, de a lényegen nem változtat). ZsuKa korábbi kritikáját itt olvashatjátok.

Én annyit fűznék hozzá, hogy számomra ez a regény egy nagy humbug. Mert ilyen nincs, még akkor sem, ha ez egy irodalmi mű. Egy zárkózott, szinte kívülálló após nem fog egyszeriben megható, tanulságos történetet mesélni annak a menynek, akivel addig a kötelező udvariassági körökön túl alig érintkezett. Nem fogja elmesélni neki élete nagy itkát, hog viszonya volt egy nővel, már házas emberként. Nem fog olyan szavakat kiejteni, mint ,,szeretkezés", ,,menstruáció" avagy ,,istennő". 
Annyit hajlandó vagyok elhinni, hogy a maga módján szereti és óvni akarja a menyét, akit elhagyott a férje (azaz az ő fia) egy másik nőért. De ebből nem ilyen módon lesz a valóságban melodráma.

Egyebekben pedig novellaként épp elég lett volna megírni, regénynek túl rövid a maga alig 200 oldalával, azt is nagy betűkkel, dupla sorközzel szedve...

Szeretem Gavaldát, de ez a könyve nekem nem meggyőző.

Értékelés: 7/10 + hiányérzet

Játék!!!

Uborkaszezon van :) ezért egy kis játékkal szeretnélek megmozgatni benneteket.
Tegyetek be képet a kedvenc könyvborítótokról, esetleg azt is megírhatjátok, mi tetszik rajta, és hogy a borító + a tartalom összhangban volt-e.

De ha olyan borítót mutatnátok, ami mélységesen nem tetszik, és legszívesebben jól beolvasnátok a borító tervezőjének, azt is szívesen látnám ;)

Bíró Kriszta: Fiókregény

Volt idő, amikor a könyvtárban (könyvesboltban) sosem nyúltam a magyar könyvek felé. Mármint a klasszikusokhoz igen, de kortársakhoz nem.
Újabban viszont nagyon is lelkesen. És ha ilyen akad a kezembe, mint a Fiókregény, akkor nagyon örülök :)

Vibráló, élő, csupa csintalanság. Egy fura családban élő fura lánygyermek története, aki mintha egy Toulouse Lautrec festmény megelevenedett figurája lenne. Engem elvarázsolt.

Hivatalos ismertető: Ennek a remekül megírt regénynek a főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik.
Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Értékelés: 10/10 + sok kuncogás

Az írónő honlapja, ahol részletek is olvashatók a regényből:

2010. július 7., szerda

2 Gavalda

Mindkettőről volt már szó, így csak röviden írok.

1. Együtt lehetnénk
Zsuka írt róla itt. Nekem az egész nagyon franciás, nagyon játékos volt, még akkor is, ha nem színtiszta rózsaszín az egész világ benne. Fura emberek, fura sorsok, némileg giccses befejezéssel. Nekem az Amélie csodálatos világát idézi.

2. Vigaszág
Szintén Zsuka kritikája. Valóban nem egy könnyű nyári olvasmány, zaklatott az eleje, és még aztán a közepe is elég nyomasztó. A végére azonban már jól esett a történet, felszabadító volt az események alakulását ,,látni". Érdemes kiböjtölni a végéig, és nem félretenni az elején.

2010. július 6., kedd

Eclipse


Rendhagyó módon filmes bejegyzés következik. Volt szerencsém ugyanis megnézni az Eclipse-t, így erről írnék most. Hát, tudok róla írni jót is, rosszat is. Kezdjük a rosszal:
Edward kis 'pussy' kezd lenni, papucs, nyámnyila, a legkevésbé férfias az egész filmben, túl sokat szenved látványosan, illetve Bella még mindig folyton tátja a száját. Maga a történet szerintem ügyesen lett átírva forgatókönyvre, de a megfilmesítés nem az igazi. Én legalábbis ezzel a filmmel kaptam vissza a legkevésbé a 'Twilight - atmosphere-t'. (ami az első részben a csúcson volt, a másodikban hanyatlott, itt már sokszor elfelejtettem, hogy a Twilight szériát nézem, annyira nem jött át az a hangulat.)

Nagyon örültem viszont annak, hogy Jasper és Rosalie nagyobb szerepet kapott.
És a farkasokat is imádom! Valamint Charlie is változatlanul jó fej.

Ja, és még az a csaj sem tetszett, aki Victoriát alakította. Egy cseppet sem volt hiteles. nem volt meg benne az a nemtörődöm kegyetlenség, ragadozószerűség ami a régi Victoriának sugárzott minden mozdulatából.

Összefoglalva, az az igazság, (kövezzetek meg érte) hogy ez egy tök jó film lenne, ha nem lenne benne Edward és Bella:)) Én már sokalltam a szenvedést, a 2 pasi közötti örlődést, a nyavajgást.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails