Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: holland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: holland. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 30., kedd

H. Perruchot: Van Gogh élete

Háááát (igen, tudom, "Háttal nem kezdünk mondatot!"), a végére értem.
Nagyon jó volt! Nem volt könnyű, de nagyon jó volt. Volt, hogy meg kellett álljak, néhány napra, hogy feldolgozzam amit olvastam, annyira a hatása alá kerültem.
Életrajz kedvelők! Szerintem ne hagyjátok ki!
Nagyon jók benne a Van Gogh testvérek levélváltásai, bár többnyire Vincent leveleinek részleteit idézi Perruchot. Ahogy az elbeszélő részek és a levélidézetek egymásba ágyazódnak, folyamatos szöveggé válnak, ettől az életrajz életre kel, pörög, sodor magával. Olyan érzés, mintha együtt sétálnánk Vincent imádott búzamezőin, mintha belelátnánk a fejébe, látnánk a kínzó gondolatokat, az állandó önostorozást, és persze az őrület fokait. Megszállott volt, idealista volt; a könyv sok helyen a saját magával vívott harcait mutatja be.
Nagyon érzékletes, olyan eleven képekbe gyömöszöl bele minket olvasókat Perruchot, hogy nincs igazán kiút, végig kell élni Van Gogh minden rezdülését, gondolatát, megszállottságát, magányát, rövidke kis eufóriáit, és elmebaját természetesen vele együtt; a történet csak sodor és sodor. Döbbenetes, milyen reálisan nézte saját elmebaját, tudta, hoyg beteg, elemezte saját magát folyamatosan.
Én sajnos nem tudtam ezelőtt, hogy Van Gogh milyen szoros kapcsolatban létezett testvérével Theoval, nem tudtam arról sem, hogy milyen önsanyargató életet élt, talán ő maga sem tudta miért..., mennyire nem volt egyértelmű számára, hogy mi végre született..., és mennyire nagyon vágyta az egyszerű, hétköznapi életet, miközben a tehetsége folytonosan hajtotta a művészet felé. Hihetetlen mennyiségű festménye, rajza, grafikája készült. Egy-egy témát háromszor, négyszer is megfestet, esetleg többször is. Megszállott volt. Állandóan szembe fordult az árral. És még a halála előtt sem tudta elhinni, hogy milyen nagy festő is lett belőle.
Igen, a zsenik és az őrültek között csak egy kicsi, vékony határvonal húzódik!

10/8.

A hivatalos fülszöveg:
Henri Perruchot művész-életrajzait a magyar olvasóközönség is megszerette. A nagy példányszámban megjelent Gauguin-, Cézanne- és Manet-köteteknek már elkészült, illetve készülőben van a második kiadása. A kitűnő francia műtörténész irodalmi eszközökkel, regényes formában eleveníti meg hőseit, a XX. századi művészet nagy újítóit, de az olvasmányosság mindig tudományos igényű hitelességgel párosul. A sok dokumentum felhasználásával készült életrajzok a modern művészet kutatói számára is forrásértékű pályaképek. Van Gogh életrajzában meggyőzően érzékelteti a szerző, hogy az egészen egyéni utakon járó tragikus életű művész alkotásai, a meg nem értés, a magány, a fájdalom és meghasonlás közepette készült képei az igazi művészet varázsa folytán hogyan válhattak az utókor számára az élet örömeit, szépségét és a belső megbékélést árasztó élményforrásokká egyre nagyobb tömegek számára.

2009. június 26., péntek

Tracy Chevalier: Leány gyöngy füldbevalóval

Ezt a könyvet biztosan sokan olvastátok már, vagy a filmet láttátok.

Én most télen olvastam először a könyvet, a filmet pedig már kb másfél éve láttam... Nekem nagyon tetszett. A film eléggé rossz kritikákat kapott a neten, el is csodálkoztam rajta. Valami nagyon okos film-tudor azt írta róla, (sajnos nem emlékszem már melyik fórumon) vontatott, szenvelgős, unalmas, nulla színészi teljesítménnyel, elnagyolt képekkel. Hát nem igazán érettem. Azt hiszem ez az egyik olyan film, amit először látni kell, majd a történetet olvasni... Főleg, ha valaki nem mozog otthonosan Vermeer korában...

A könyv: Lassan, türelmesen indul a történet, de már az első oldalakon érződik rajta egyfajta feszültség. Vihar előtti csend? Egy egyszerű csempefestő lánya (Griet), aki a konyhában, a leveszöldségek között is megleli a Harmóniát a színben és formában? Mi történik itt?

És szépen lassan kiderül, mi is történik itt. A tehetség, mely bármelyikünkben ott bujkálhat, néha a legvalószínűtlenebb helyeken bukkan fel. Eléggé rendesen romantikus a történet... a szereplők pedig eléggé végletesek ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, mindenki csak fehér és fekete? Vagy: bizony, bizony... sokan kényszerpályán futunk, megalkuszunk és erőlködünk? Hogy amit a magunkénak vélünk, valóban a miénk-e? Hogy hol kezdődik a művészet és hol végződik az egyszerű, a hétköznapi...

A meg nem értett művész és a művészi adottságokkal rendelkező cselédlány plátói szerelme; karnyújtásnyira elérhetetlenül?

A szigorú, zsarnok, már-már kegyetlen (hárpia) nagymama; ő az egyetlen a történet végére aki együtt tud érezni a főhőssel, Griet-tel és a lánya, az ostobácska és céltalan fiatal anya, akinek kedvessége, szeretete, empátiája egyre fogy minden gyereke megszületésével és lesz a történet végére elégedetlen, követelőző, féltékeny (,sajnálnivaló hárpiává) feleséggé.

A másik cseléd és a festő lánya, akik már akkor féltékenyek, gyűlölik Griet-et, amikor az először belép az ajtón...

És nekem Griet anyja is nagyon tetszett. Csendes, törődött asszony. Ő mindvégig tudja valahol egészen mélyen - szinte magának sem vallja, de tudja -, hogy mi történik, de már belefáradt az életbe, a megpróbáltatásokba és csendes félelemmel nézi, ahogy családja egyre fogyatkozik... látja a veszélyeket, próbálja biztonságba terelni egyetlen gyerekét, akit még talán megmenthet.


Nagyon összetett történet, de nagyon szép is. A film jól egészíti a könyvet, szépek a képek (Peter Webber rendezte és Eduardo Serra fényképezte), jól adják meg a színek az alaphangulatokat.


A könyv érdekes, olvastatja magát, a film nem egy pergő akciófilm, de nagyon szép és eseménydús. Jó szívvel ajánlom.

10/9.

A fülszöveg:

Az írónőt Vermeernek Delft egyik legszebb, legtitokzatosabb lányáról készült portréja ihlette a könyv megírására. Különleges regényében az ártatlanság megrontásának és a zsenialitás árának megható történetét olvashatjuk.