Í
rhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.
Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!
Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...
De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.
Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.
10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )
Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:
Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... "Szabad vagyok" gondolta, "végre szabad, szabad!" A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján.
rhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!
Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...
De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.
Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.
10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )
Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:
