Alan Benett: A királynő olvas

Már a címe is nagyon jó, rögtön felkapja rá az ember a fejét. A királynő olvas? Nahát :)

Egy szerdai délután a királynő vélelenül összefut a palota mellet egy mozgókönyvtárral. Benne egy olvasottnak tűnő konyhás fiúval, akiből hamarosan szekretáriust csinál (ő ajánl könyveket, kölcsönöz a királynőnek, előolvas, ilyesmi). Az udvari bürokrácia nem nézi jó szemmel a királynő újonnan támadt érdeklődését a könyvek iránt, mert emiatt veszít érdeklődéséből, kötelességtudatából más dolgok iránt. Van ármány és cselszövés, de csak módjával.

A végén lévő csattanó nagyon tetszett, mert már épp kezdett kissé ellaposodni a történet, de így jól van, rendben van, az utolsó mondat mindent jóvá tesz.

Hivatalos fülszöveg: 

"Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Alan Bennett, a népszerű író és színész könyvében finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás (hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncpar-kettent nézi esténként), emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. Bennett kisregénye szellemes válasz a "ment-e a könyvek által a világ elébb" örök kérdésére."

Értékelés: 9/10 + fenségesen szolíd kuncogás

Segítséget kérek: egyszer hallottam részleteket a rádióban egy könyvből, amit a királyné írt egyes szám első személyben (persze valójában nem :D), és az udvari életről szólt szórakotató formában.

Nem tudja valaki, melyik lehet ez a könyv???

A.A Milne: Micsoda négy nap!

Ezt a könyvet nagyjából 15 éve vettem meg, és azon ritka darabjaim egyike, amiket Anyukámon kívül senkinek nem adok kölcsön (a többiek az agyon dédelgetett A. Christie-k). És nagyon nem bántam meg... sem azt, hogy megvettem, sem azt, hogy nem adom kölcsön (mert ha ezt valaki nem adná vissza... hát bele sem akarok gondolni...). Ha rossz a kedvem, ha nagyon ritkán megengedem magamnak azt a luxust, hogy ágynak esem és már túl vagyok a 48 óra permanens alváson, egészen biztosan a kezembe veszem.

Nagyon szeretem ezt a történetet. Pihe könnyű, szórakoztató, kedves, cselekményes, kicsit titokzatos, kicsit regényes (elvégre regény), kicsit krimis, kicsit átlátszó... olyan igazi tévedések vígjátéka rengeteg félreértéssel, együgyű konspirációval, csipetnyi szerelemmel... Kicsit ütődött benne mindenki, vagy legalábbis annyira ártatlan, hófehér lelkű és naiv, hogy annak tűnik, mármint ütődöttnek. Végtelenül brit, vagy angol, kinek hogy tetszik, egy lehelletnyit talán még Wodehouse-feeling-es is... azokban is mindenki ütődött, csak ott nem kicsit!

Karinthy Frigyes zseniális fordítása azt hiszem mindent kihoz a sztoriból, ami csak kihozható. Nekem éppen olyan fontos a jó fordítás egy külföldi könyvnél, mint maga a sztori. Karinthy fordításait pedig nagyon szeretem, mint ahogy a könyveit is, de most Milne van terítéken...

Ezt a könyvet kíváncsiságból vettem meg, mert Milne-ről nem sokkal korábban azt olvastam, hogy melankóliára hajlamos volt (akkor meg hogy tudna vidám könyvet írni? Hát tud!), a Micimackóhoz meg valószínűleg nem voltam sosem ideológiailag eléggé fejlett (nem azt mondom, hogy nem tetszett, de nem annyira, mint amekkora felhajtás van körötte).

Jenny Windell története viszont nálam tarolt, elsőre és egyértelműen...:)))

Nem tudom, hogy valaha is színpadra vitték-e, vagy esetleg megfilmesítették-e, lehet, hogy érdemes lenne...

10/9.

És akkor a hivatalos fülszöveg:
A bájos szőke, tizennyolc esztendős Jenny Windell egy szép napon visszatér őseinek immár fél éve elhagyott hajlékába - és voltaképpen nem is csudálkozik különösebben, amikor a szalonban egy holttestre bukkan. Még az sem lepi meg nagyon, hogy a takaros hullában tulajdon nénikéjére, az örökifjú, és nem kevéssé kétes hírű Jane Latour művésznőre ismer. A címben foglalt négy nap így kezdődik - és talán még kalandosabban folytatódik. A Micimackó világhírű szerzőjének ez a regénye a vidám kalandokat és humoros fordulatokat kedvelő felnőtt olvasók szórakoztatására íródott. A regény megihlette Karinthy Frigyest, aki nem sokkal az eredeti mű megjelenése után fordította le. Jenny Windell kalandjait most új kiadásban, új köntösben olvashatják Micimackó szerzőjének és fordítójának kedvelői.

P. G. Wodehouse: Folytassa Jeeves!

Szórakozásra vágyva néztem szét, egy kedves barátom könyves polcán. Erre, a lényegében öregecske, vékonyka könyvre bukkantam. Ahogy megfordítottam, és elolvastam az ajánlót a hátoldalán, rögtön felrémlett bennem egy régi kedves sorozat, a "Majd a komornyik". (Mint később utána néztem tényleg Wodehouse írásai alapján készült.) Gondoltam, ebben nem csalódhatok, hát nekifogtam. Kellemes, szórakoztató, könnyed.

A könyv mintegy novella füzér szerűen írja le a tipikusan angol, kissé elkényezetett, de jó szándékú, esetlen férfi, és a briliáns elméjű, bármilyen problémát megoldó komornyikja kalandos mindennapjait.
A történetek egy szálon futnak, de nem követnek rendszert, az állandóságot és a humort a 2 főszereplő, és az időnként felbukkanó figurák szolgáltatják.
Nagyon angol, szeretni és nevetnivaló. Mondanom sem kell, a következő könyv az írótól már beszerzés alatt.

Hivatalos ismertető:

Bertie Wooster sok tekintetben átlagon felüli angol fiatalember: felveti a pénz; azt sem tudja, mit kezdjen temérdek szabad idejével; bővelkedik barátokban és rokonokban - csak épp szóbeli képességek dolgában nem bánt vele nagyon bőkezűen a természet. No de Bertie-nek több a szerencséje, mint az esze - a sors kifürkészhetetlen akaratából elszegődik hozzá minden inasok legtökéletesebbike: a felülmúlhatatlan Jeeves. És ettől fogva nincs olyan bonyodalom - holott a jó Bertie mintha vonzaná a zűrösnél zűrösebb kalamajkákat -, amelyből a feddhetetlen modorú, ám ördögien leleményes Jeeves ki ne szabadítaná kenyéradó gazdáját (akit egyébként a szellemi képességeinek és ízlésbeli fogyatékosságainak kijáró leereszkedéssel kezel).
Psmith és a többi Wodehouse-hős méltó társa a kitűnő urasági inas, és mi is csak azt kívánhatjuk, amit hálás
gazdája, Bertie Wooster: Folytassa, Jeeves!