2009. november 19., csütörtök

Chetra Benerjee Divakaruni: A fűszermesternő


Aki szereti a kicsit misztikus, szép történeteket, feltétlenül ajánlom nekik. Tvben láttam a könyvből készült film végét, már az is varázslatos volt (utolsó fél óra). Minden fejezet egy-egy fűszer leírásával kezdődik, és természetesen nem olyan bemutatásról van szó, mintha szakácskönyvet olvasnánk, hanem a fűszerek varázserejéről. Minden fűszer kapcsán egyre többet és többet és tudunk meg Tilo történetéből is. Tilo a fűszermesternő. Megtudjuk hogyan lett a fűszerek mesternője, mit áldozott a tudásért és a varázserőért, amivel a rászorulókat segíti és mit kapott... Fűszermesternővé "válása" után amerikába kerül, hogy az ott élő indiai populáció segítségére legyen. Teszi is a dolgát, bár néha ő maga úgy érzi, mintha bajt hozna másokra, de saját maga feláldozásával, a szabályok megszegésével is -amik akár az életébe is kerülhetnek- korrigálja varázslatainak vélt, vagy valós következményeit. Engem elvarázsolt. Elrepített egy másik világba, más értékrendekről mesél, más törvényekről és célokról.
Nagyon jó a fordítás, olyan érzékletes, hogy szinte érezhető a fűszerbolt illata is, a hangulata pedig feltétlenül.
És persze a történet fordulópontja, amikor megjelenik a szerelem. Romantikus könyv, de valahogy másképp. Aki látta a filmet, azt hiszem még jobban fogja élvezni a könyvet, én kíváncsi is lettem az egészre! :-)
Most azt kéne írnom, hogy szép mese, de nem tudom azt mondani mégsem. Szeretném ha nem csak mese lenne, ha élnének köztünk ilyen fűszermesternők.

10/9

és következzék a kicsit szűkszavú fülszöveg:

A regény hősnője Tilo, aki messzi földön látja meg a napvilágot, majd számtalan bonyodalom után a Fűszerek Szigetére érkezik. E különös helyen megismeri a fűszerek titkos erejét, s általuk varázserőre, misztikus képességekre tesz szert az emberek felett. Hatalmát azonban csak a Mesternőkre vonatkozó szigorú szabályok szerint gyakorolhatja. Ifjúi lélekkel, egy öregasszony testébe költözve kezdi meg munkáját Oaklandben, egy fűszerboltban. Miközben a boltba betérők sorsát megismerve próbál segíteni, maga is válaszút elé kerül. Megtörténik vele az, ami az ő helyzetében szigorúan tilos: szerelmes lesz egy amerikai férfiba. Ettől a pillanattól nincs menekvés, döntenie kell sorsáról...

2009. november 17., kedd

Anna Gavalda: Szerettem őt

Ez a regény viszont nagyon ütős. Nem is regény tulajdonképpen, olyan, mint egy gyónás... Engem megrázott, felkavart, fejbevert.
Mégis hihetetlenül tetszett.
Adott egy kis család, apa-anya-2 kislány. A tágabb családban nagypapa-nagymama.
Egy napon a kiscsaládból az apa becsomagol és elmegy. Az anya, Chloé, természetesen teljesen összeomlik, de hát ez így van rendben.
És az első meglepetés: az após, Pierre, felpakolja az unokáit és a menyét Chloét, és elcipeli őket a világ végén lévő nyaralójukba.
És elkezdődik egy nagyon bensőséges, nagyon őszinte beszélgetés. Chloé eleinte csak bántani akarja Pierre-t, aki olyan szeretettel fogadja a sértéseket, mint egy vezeklő a kínokat. Számára Chloé az első perctől kezdve (amióta csak megismerte) egy titkos szövetséges, mégha sosem kerültek is egymáshoz közel, sosem beszélgettek, nemhogy őszintén, sehogy...
A kandalló mellett, esténként, amikor a kislányok már alszanak, beszélgetnek. Pierre csak mesél és mesél; elmeséli élete egyetlen és nagy szerelmét Mathilde-ot, akit elengedett, nem vállalt fel, elszalasztva még a boldogság lehetőségét is.
Elgondolkodtató, olyan "nem hagy szabadulni" típusú történet. Állandóan motoszkál, foglalkoztat... nagyon tetszett, még több Gavaldát el fogok olvasni ez alapján.

10/8

És akkor a fülszöveg:

Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja "egy másik" kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el a "múlt időbe tett" nőnek... Gavalda regényében a vigasztaló is vigasztalan marad. Az após története egy másik (talán jobb vagy szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, eljátszott esélyeinkre ismerünk. A szerző nem mond ítéletet, nála az erő nem érdem, a gyengeség nem megvetendő rossz, hanem mindenki a rászabott élet ilyen-olyan jelmezét viseli, hol elegánsan, hol feszengve, és ha szorít a ruha, azt is inkább az idegenek veszik észre, ahogy elsietünk közöttük. Anna Gavalda regényében minden elharapott szónak jelentősége van, minden apró mozdulat, kis rezdülés, félrekapott tekintet színpadi pontossággal van a helyén. Mert ezekből az apróságokból áll össze egy történet, egy szerelem, egy sors. A Szerettem őt igazi kamara-dráma, amely a fiatal francia írónőt szinte azonnal nemzetközi hírű íróvá tette.

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jó szívvel merem ajánlani minden J.Austen rajongónak; kellemes, visszafogott, csendes és álhatatos szerelem története.
Nagyon tetszettek a figurák. A történet kicsit kurtán-furcsán ér véget szerintem... legalábbis én megnéztem 2x a könyv végét, hogy nem hiányoznak e belőle lapok (mivel könyvtári a könyv...), de nem... :-)
Egy szó, mint száz, igazi Jane Austenos, rózsaszín regényke, mit regény- mese!

10/7

Fülszöveg:

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután éretlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé e vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját. Az örök klasszikussá vált szerző hívei természetesen most sem csalatkoznak: elnézően derűs mosollyal követhetik nyomon, hogyan küzd meg Anne lelkében az értelem az érzelemmel, miközben környezetének bölcs iróniával ábrázolt páváskodó alakjait inkább büszkeség és balítélet jellemzi.

2009. november 14., szombat

J. D. ROBB: Halálos Alkotás



Ez volt az első könyv, amit J.D. Robb –tól azaz Nora Roberts-től olvastam. A könyvtáros hölgyek ajánlására kezdtem bele, úgy gondolták kikapcsolódáshoz éppen ideális darab. Kicsit furcsáltam, (hiszen ismernek közel 10 éve) mivel nem szoktam romantikus könyveket olvasni, és krimit is nagyon ritkán. No mindegy. A szándék a fontos.
A főhős egy nő. Eve Dallas hadnagy, aki a NYPSD nyomozója (nem derült ki mit takar a rövidítés, valószinűleg valamilyen nyomozóirodát). A helyszín pedig nem más, mint New York. Mivel dátumok nem igazán szerepelnek sehol szép lassan kisilabizáltam, hogy a közeljövő az időpont. Kb 2030 plussz mínusz sok év.
Dallas nagyon kemény nő, olyan igazi machó tipus. Ha férfi volna valószinűleg egy nagydarab, örökké morcos, borostás és magányos farkasként ábrázolnák, aki ha kell lebont egy város egymaga a célja érdekében. Ez nálam elég nagy rosszpontnak számít. A könyvek és a filmek tele vannak hasonló karakterű figurákkal. Ezek az asszonyok írtóznak a családtól, a gyereket valamilyen fura állatkának tekintik, akitől jobb minél távolabb. Nem ismernek sem Istent sem embert, úgy pattognak mint labda és olyanok akár egy gép. Csak mennek és mennek, soha sem sírnak, soha sem félnek, soha sem pihennek, hajthatatlanok és természetesen mindig sikeresek. Aztán mikor végképp azt hinnénk, hogy csak egy felhúzható J.I. Jane-ről van szó, elmosolyodnak, elgyengülnek. De csak egy pillanatra. Mert az image az fontos nem érheti csorba. (A filmekben ráadásul mindig tökéletes a frizurájuk még egy alagútban bújkálás után is, makulátlanul tiszta marad a ruhájuk egy vérfürdő után is, tökéletes a sminkjük és tűsarkú cipőben úgy futnak, mint a nyúl minimum 12 órás szolgálat végén. Irigylem őket.)
Na szóval egy szép napon az East River Parkban egy fiatal, barna hajú nő holttestére bukkannak. A gyilkos egy művész (legalább is annak érzi magát). Áldozatait hosszan, fájdalmasan kínozza, és a haláluk után a testükre vési hány órát bírtak ki a keze közt a lányok. Utána megfürdeti és kirakja őket fehér lepedőn az utcára akár a szemetet. Az ujjukra pedig drága ezüstgyűrűt húz. Ez a gyilkos már 9 évvel ezelőtt is szedte az áldozatait. Akkor Dallas csak segédgyomozó volt a sikertelen nyomozásban, most viszont övé a főszerep.
Azt mondanom sem kell, hogy boldog boldogtalan ezen az ügyön dolgozik. Még Eve multimilliomos férje, Roarke is. (Talán ő az egyetlen szereplő, akinek nem derülki a teljes neve. Mindnesetre tökéletes pasi. Szívdöglesztő, jó szerető, megértő és segítőkész.). Bár a lányok az ő alkalmazásában állnak hamarosan kiderül, hogy a gyilkos nem másra, mint Eve Dallas hadnagyra vágyik.
Tudom jól, hogy a nyomozói munka oroszlánrészét az unalmas aktanyálazgatás, a számítógépes adatok kibányászása, jelentések irogatása teszi ki. A baj az, hogy a könyv maga is ilyen unalmasra és szürkére sikeredett. A cselekmény lassú, nincs humor és élet a történetben. Arról, hogy Eve mennyire fáradt oldalak szólnak, de a gyilkos motivációjáról, gondolatairól és magáról a gyilkosságokról szinte semmi. Ráadásul a vége! A végkifejlet-, amikor fanfároknak kellene szólnia, minimum záporoznia az eseményeknek, fordulatoknak, úgy hogy az olvasónak pisilni se maradjon ideje kimenni az elmaradt. Kb 3 oldalnyi történés. Lapos és ürs megoldás. Szivem szerint mondtam volna néhány szép dolgot…
Csalódott vagyok. Azt mondják jók a Robb könyvek. Változatosak, cselekményesek, tele humorral és valósággal. Lehet. De nem vagyok benne biztos, hogy adok a szerzőnek még egy esélyt.


2009. november 4., szerda

Urak és játékosok -újra

Nem mindennapi bejegyzés következik, ugyanis vendégként jelentkezett nálam Altair, a zugblog (avagy blogzug) írója, kérte, mutassam meg Nektek is, ő miként vélekedik a sokunk által kedvelt Harris-könyvről.


Íme:

Gondoltam, hogy belekóstolok én is az amatőr könyvajánlásba, amit a könyvmolyoknál megkedveltem. :o) Persze nem gondoltam ám, hogy ez ilyen nehezen fog menni, de végül elkészült.

És hát ezt a könyvet is el lehetne égetni biztos valamilyen indokkal, de szerintem inkább olvassuk! :o)

Az nem biztos, hogy köztudott rólam (mármint nem emlékszem, hogy említettem volna), de nagy rajongója vagyok az igényes csajkönyveknek, amilyeneket Rosamunde Pilcher (Kagylókeresők, Szeptember, Nyáridő, Ház a tengerparton), Joanne Harris (Csokoládé, Csokoládécipő, Rúnajelek) vagy Fannie Flagg (Sült zöld paradicsom, Isten hozott, Prücsök!) regényei testesítenek meg számomra elsősorban. :o)

Első (és lehet, hogy utolsó) ajánlott könyvemet ezért Joanne Harristól választottam, mert ugye a Csokoládét mindenki látta Johnny Depp-pel és aztán - remélem - el is olvasta és sokan persze a folytatását a Csokoládécipőt is.

És el is kellett olvasni, hiszen mint annyi más film esetén, a könyvben sokkal több a lehetőség megmagyarázni, körülírni és árnyalni a történéseket, ami által érthetőbb lesz a film is.

Mivel a Csokoládé már úgyis túl lett ragozva, én az Urak és játékosokat ajánlom olvasásra, amit legutoljára olvastam J.H.-tól. Egy nagyon jó, fordulatos történetet olvashatunk, csalásról, bosszúról és iskoláról.




Egy régi, nagy hagyományokra visszatekintő fiúiskola, a St. Oswald valahol Észak-Angliában a helyszíne Joanne Harris nagy érdeklődéssel várt új regényének. Még alig kezdődött meg az új iskolaév, de a tanárok és a diákok számára máris a nem szívesen látott változás szelei fújnak. Az újdonságot a számítógépek világa jelenti, és a különc, az iskolában évtizedek óta tanító latin tanár, Roy Straitley végre - bár kissé vonakodva - a visszavonulást fontolgatja. De a versengések, féltékenykedések, kisstílű torzalkodások és mindennapos krízisek hátterében valami sötétebb árny is megmozdul. És egy tizenöt éven át dédelgetett, rejtegetett neheztelés végül felszínre kerül. Ki rejlik a "Vakond" álarca alatt, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, vagy akár gyilkosságba torkollanak? És hogy dönt romba mindent egy rég elfeledett botrány?


"Soha nem voltam még olyan iskolában, ahol ne fordult volna elő egy-két jól titkolt szégyenletes esemény: erőszak, zsarnokoskodás, a tanárok befeketítése, kisebb-nagyobb fajsúlyú bűncselekmények, váratlan halálesetek, családi válságok, drog-, ital- vagy szexuális jellegű kihágások. S mindez azért, mert sokan tanulnak és élnek az iskola falai között, és az iskolaév során van, hogy magasra csap a nyugtalanság, tombolnak a hormonok, meg kell küzdeni a ránk nehezedő nyomással, a bizonytalansággal, a vizsgák miatti szorongással, a vad lelkesedéssel, a veszélyes kísérletezésekkel vagy a mardosó kétséggel. Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkban. Abban az életkorban kezdődnek legtovább tartó barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, amelynek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később erőszakos cselekedetbe torkollik.
Ez nem egy igaz történet.
De az is lehetett volna" - írja Joanne Harris.

Először is egy alapvető anomáliára hívnám fel a figyelmet: Semmiképpen ne keressünk Vakond álnevű személyt a könyvben, mivel a fordítás során inkább a Tégla fedőnév mellett döntöttek és a végleges regényben is így szerepel. :o)

A regényről azt kell, hogy mondjam, hogy pontosan az én ízlésem szerint való. Kicsit krimi, kicsit lélekrajz - és mindjárt két szereplő szemén át és elvisz egy olyan világba, amilyet csak könyvekből ismerek.

Nagyon szerettem benne azt is, hogy a történetet két szereplő szemén láttatta velünk és amikor az egyik kezdett kissé leülni vagy unalmassá válni, akkor a másik szereplő emlékei, érzései és megfigyelései léptek a színre. A főszereplő tanár - a számítógépes fejlődés iránt érzéketlen latintanár, Straitley és az egyik - előre meg nem nevezett - pszichopata tanárkollégája szemszögéből mutatja be egy nagymúltú iskola botrányainak és kreált botrányainak hullámverését.

A tanár kolléga személye - hívjuk mi is Téglának - az utolsó oldalakig homályban marad előttünk, különösen a 403. oldal alján az egy tőmondatos csavar hihetetlen, de nem ér előre elolvasni. :o) Pedig a szálakat végig ő mozgatja, az ő keserűsége, csalódása, fájdalma és különösen a bosszúja áll a történet középpontjában. Tégla ugyanis a "kapus kölykeként" épült be gyermekkorában az iskolába, amelyhez tartozni vágyott, de származása miatt nem lehetett a tanulója. Anyja elhagyta és alkoholista apja enyhén szólva sem volt jó nevelője a gyermekének, akire oly kevéssé tudott büszke lenni, mert nyápicnak tartotta. A magányos gyerek ezért lázadni kezdett és behatolt az iskola tiltott területére és a padlásról titokban hallgatta az előadásokat és szívta magába az annyira áhított tudást.

Idővel már nem volt elég a láthatatlan potyázó szerepe, be akart kerülni az iskola vérkeringésébe. Azt akarta, hogy végre valaki meglássa, még akkor is, ha utána vége szakad az egésznek. És egyenruhát lopott, fényképekre állt be, sőt házidolgozatot adott be, amelyet a vén bolond Straitley le is osztályozott, akit tanítványa csodált és tisztelt.

Egyik alkalommal a néptelen folyosón sétálva belebotlott a jóképű és flegma Leonba, aki idősebb és tapasztaltabb volt nála és óhatatlan, hogy vonzalom alakult ki benne iránta. Jópajtások lettek, számtalan csínyt követtek el együtt és egyre mélyebb lett a kapcsolatuk, noha Téglának fájdalmat okoz Leon nyári kapcsolata Francescával.

Tégla visszaemlékezései Leonról tele vannak csodálattal, szeretettel és valamiképpen sejthető a közelgő tragédia, de szinte az utolsó lapokig nem tudjuk meg, hogy mikor és mi okozza majd azt a fájdalmat, ami Téglát arra készteti, hogy anyjához költözzön, tanuljon és tanárként térjen vissza, készen arra, hogy összezúzza ifjúságának színterét.

Amíg Téglát emlékein keresztül ismerjük meg elsősorban, addig a bosszúhadjárat jelenben történő lépéseit, a tanárokat, a diákokat és az iskola renoméját ért csapásokat az elkötelezett idős tanár, Straitley megfigyeléseivel követhetjük nyomon, aki Tégla elsődleges célpontja és még most is neki akar imponálni láthatatlanul is.

A tanárok gépein gyermekpornográf képek jelennek meg, amelyeket saját hitelkártyájukkal vásároltak, az egyik allergiás diák üdítőjébe mogyorót tesz valaki, az egyik tanár megsérül, miután bezáródik a toronyszobába, a kapust megvádolják emiatt, egy másik diák eltűnik, aggódó szülők veszik ki gyerekeiket, a tanárokat a rendőrség vizsgálja, közben pedig a kapuslak is kigyullad.

Az iskola új tanárai között kell keresni a bosszúállót, de ki az, aki el akarja tiporni a régi intézményt? Valaki az új öltönyösök közül? Az új számítástechnika tanár? Esetleg az új irodalom tanár, aki írói babérokra tör és noteszében csípős megfigyeléseket tesz kollégáiról? Vagy valaki más?

Előre elmondhatom, hogy a csavar óriási, a tettes személye nagyon is meglepő. És ahogy a népszerű Agatha Christie-regényekben, így itt is van levezetés, amikor megtudjuk, hogy mi történik a szereplőkkel, illetve, hogy az iskolát ért csapás ellenére az intézmény maga megmarad.

Jó szórakozást!

Akik még szerették:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2008-04-07/joanne-harris-urak-es-jatekosok
http://www.citatum.hu/konyv/Urak_%E9s_j%E1t%E9kosok
http://entendez.wordpress.com/2009/02/18/joanne-harris-urak-es-jatekosok/
http://csillagporkonyvsarok.freeblog.hu/archives/2009/03/30/Urak_es_jatekosok/
http://randomskyovernomansland.blogspot.com/2008/03/joanne-harris-urak-s-jtkosok.html
http://lulinolvas.blogspot.com/2008/01/bortt-s-cmet-elnzve-az-els-gondolatom.html

Spanyol menyasszony -ismét


Bár egyszer már esett szó erről a könyvről, Zaza ismertette, (ezért újra nem is másolom be a hivatalos ismertetőt) most én is leírom a magam szemszögéből.
Ilyen rossz könyvet már régen olvastam -és nem is fedi teljesen az igazságot, mert egyszerűen nem bírtam végigolvasni.
A történet 2 szálon fut, és esküszöm, nem szokott az ilyesmi zavarni, de most meglehetősen. Zagyva, kusza, sokszor érthetetlen, emészthetetlen. Komolyan mérges voltam az írójára, és többször adtam neki újabb esélyt, de nem, 1-2 oldal után megint újra feladtam.
Pedig erős hajlamom van a szürrealitás, az abszurd élvezetére, de ezt nem tudom még csak műfajilag sem címkékkel illetni, azon túl, hogy hmhm.

Nálam az értékelés: 0/10.

2009. november 3., kedd

Federico De Roberto : Ábránd

Könyvtári látogatásom során ez a könyv akadt a kezembe. Teresina egy mindig álmodozó fiatal lány. Korán elveszítette édesanyját aki a férje hűtlenkedése miatt mindig nagyon bánatos volt. Majd a húga is hosszas betegség után eltávozott az élők sorából.Teresina imádta nagyapját és észre sem vette, hogy milyen házasság köttetet a háta mögött. Sajnos az Ő férje sem volt különb mint édesapja. Egy darabig tűrte ezt az életet aztán fellázadt.
Örülök, hogy rátaláltam,érdekes volt olvasni

Hivatalos ismertető :
Egy rokonszenves lélek hajótörésének története a regény, egy érzékeny nőé, akinek hajlama van a jóra, de van benne valami léhaság is: társadalmi helyzeténél, neveltetésénél fogva élete egyetlen tartalma az öltözködés, a bálozás, a társasági siker, s mert hasztalan igyekszik más célt találni, menthetetlenül keserű, kiábrándult magányba süllyed. Már gyermekkorában megtudja, milyen a rossz házasság: anyja szerencsétlen sorsa előképe az övének. Az ő házasságát is családi és vagyoni érdekek diktálják, s csakhamar tapasztalnia kell, hogy a törvényes szerződés nem nemesülhet érzelmi kapcsolattá.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails