- eljött a pillanat. ott álltam egy lépésre attól, hogy megvalósuljon az álmom. beleborzongtam. hálát adtam az égnek, hogy rátaláltam a futásra, hogy végigjárva a lépcsőfokokat megerősödtem annyira, hogy benevezhessek egy ilyen versenyre, és örültem, hogy senki és semmi nem tudott eltántorítani a célomtól.
- ugye, hogy megérte szenvedni a csapi dombon és órákon át fel - le futkározni? - jó volt visszagondolni, mennyi munkát tettem bele abba, hogy most ne legyen gondom. ez egy oda - vissza működő dolog. edzés közben jó elképzelni a percet, amikor majd megtérül a befektetett munka, verseny közben pedig erőt, hitet ad visszanézni azokra a pillanatokra, amikor megszenvedtünk a sikerért.
- muszáj volt fejben elrendeznem ezt a dolgot, mert nagyon sok múlik azon, hogy miként állunk egy feladat elé. ha kishitűen, bebeszélve magunknak, hogy nem megy, akkor tényleg nem fog, vagy csak nehezen. ha viszont eltökélten, bízva magunkban, akkor sokkal inkább.
- nem volt egyszerű, sőt, az egyik legkeményebb felkészülésemet hagytam magam mögött, de szükségszerű volt. közben pedig újra megtapasztaltam, hogy a munkának előbb - utóbb meglátszik az eredménye. csak hinni kell benne, csak nem szabad feladni akkor sem, ha közben reménytelennek tűnik a helyzet.
- gyakran elfog a félelem egy - egy nagyobb verseny előtt. ilyenkor úgy érzem, hogy semmi erőm sincs, még a sarokig sem tudok elfutni, nemhogy a célig. megmagyarázhatatlan dolog ez. az eszemmel persze tudom, hogy nincs ez így, hiszen rengeteget készültem, és számtalanszor éreztem már hasonlóan magam, mégis újra előjön ez az érzés. csak akkor nyugszom meg, amikor elrajtolok végre és futhatok. ----- ráadásul még az is tetézte a félelmemet, hogy egy teljesen ismeretlen típusú verseny előtt álltam, fogalmam sem volt, hogy tudok helytállni.
- persze, hogy közben fájt a hátam. persze, hogy sokszor úgy éreztem, alig tudok nyelni, olyan száraz a szám, mindjárt kisebesedik. persze, hogy égetett a nap. persze, hogy kemény menet volt 250 km-en keresztül menni, futni. de minden nehézségről tudtam, hogy le fogom küzdeni, mert le akarom. mert minden rossz csak átmeneti állapot - éreztem, hogy nem maradhatok alul!
- nehéz volt, de borzasztóan örültem, hogy itt lehetek. élveztem, hogy hatalmas kalandokkal teli út részese lehetek és olyan dolgokat élhetek át, amelyeket egyébként nem lenne esélyem megtapasztalni. ez motivál már évek óta, kezdve attól, amikor az első versenyemre készültem. ez ad erőt a hétköznapokon, amikor egyébként nem lenne kedvem edzeni.
- a futás, amely folyamatosan alakítja az életemet, a hétköznapokhoz, a problémákhoz vagy éppen az örömteli dolgokhoz való hozzáállásomat. egészen más dolgokat csinálok most, máshogy gondolkodom a futásról, az ultrafutásról, és magamat is máshogy látom, mint 17 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem futni. egészen más edzés és más ember kellett ahhoz, amit régebben csináltam, és más ahhoz, amit mostanában csinálok.de élvezem és szeretem is ezt a változást.
- sokszor úgy kell kirugdosnom magam az ágyból, főleg őszi, téli reggeleken. ilyenkor azzal motiválom magam, hogy aki csak álmodozik valamiről, az ilyenkor fordul át a másik oldalára és alszik tovább; aki pedig meg szeretné valósítan az álmait, az felkel. ezzel általában sikerül meggyőzni magam. de a felkelés önmagában még nem minden, elindulni is nehéz ilyenkor...
-- sokszor nem értik az emberek, hogy miért futok már több mint másfél évtizede szinte minden nap, miért indulok el hajnalonta gyűjteni a kilométereket, miért veszek súlymellényt magamra, miért izzadok a szaunában futva, miért körözök a sportpályán a tüdőmet kiköpve, miért futok fel egyszer - tízszer - sokszor ugyanarra a dombra. pedig olyan egyszerű: én ezeket imádom csinálni. mert olyan tapasztalatokat szerzek, olyan élményeket, olyan érzéseket élek meg, melyeket a futás nélkül soha, sehol nem kapnék meg. ettől kerek a magam kis világa. így vagyok igazán boldog.
