2009. augusztus 11., kedd

L. Ulickaja: Életművésznők

Azért kezdtem el Ulickaja-t olvasni, mert kíváncsi voltam, kit is ünnepelt a fél ország a könyvünnepen...
Hát megtudtam. Már a Szonyecska is elég jó volt, az Életművésznők viszont nekem még jobban tetszett. Foglalkoztat, nem tudom kikergetni a gondolataim közül és ez a jó, én ezt szeretem, olyan "csendesen-ütős" történet. És természetesen Ulickaja stílusa is nagyon tetszik nekem, ott pörgős ahol kell, ott lassul le, ahol emészteni kell az olvasottakat, egyszóval: tuti!
Az egyes fejezetek különálló történeteket mesélnek el, egy közös pontjuk van: Zsenya. Nem tudom leírni mi fogott meg benne igazán, ugyanis nem is az elmesélt-végig hallgatott történetek és nem is annyira a mesélő nők a fontosak, amikkel-akikkel Zsenya találkozik élete folyamán, hanem maga Zsenya, aki folyamatosan változik, "fejlődik" végig a történet folyamán. A mellékszereplők, akik meseszerűen valóságosak és különlegesek tudnak lenni, csak az kell, hogy Zsenya a maga nem mindennapi szemével és értékrendjével nézze őket: különleges csodabogarakká válnak.
Kitalált és valóságos történetek, életek, tragédiák kísérik Zsenyát, míg egy nap...

10/9.

És akkor jöjjön a fülszöveg:

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányok-asszonyok meséi - mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán... Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagy-nagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

1 megjegyzés:

Mária írta...

Én is nagyon szeretem Ulickaját. Teljesen egyetértek a fülszöveg mondatával: "Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk."
A Kukockij esetei és a Médea és gyermekei is igen jó olvasmány.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails