Ez volt az első könyv, amit J.D. Robb –tól azaz Nora Roberts-től olvastam. A könyvtáros hölgyek ajánlására kezdtem bele, úgy gondolták kikapcsolódáshoz éppen ideális darab. Kicsit furcsáltam, (hiszen ismernek közel 10 éve) mivel nem szoktam romantikus könyveket olvasni, és krimit is nagyon ritkán. No mindegy. A szándék a fontos.
A főhős egy nő. Eve Dallas hadnagy, aki a NYPSD nyomozója (nem derült ki mit takar a rövidítés, valószinűleg valamilyen nyomozóirodát). A helyszín pedig nem más, mint New York. Mivel dátumok nem igazán szerepelnek sehol szép lassan kisilabizáltam, hogy a közeljövő az időpont. Kb 2030 plussz mínusz sok év.
Dallas nagyon kemény nő, olyan igazi machó tipus. Ha férfi volna valószinűleg egy nagydarab, örökké morcos, borostás és magányos farkasként ábrázolnák, aki ha kell lebont egy város egymaga a célja érdekében. Ez nálam elég nagy rosszpontnak számít. A könyvek és a filmek tele vannak hasonló karakterű figurákkal. Ezek az asszonyok írtóznak a családtól, a gyereket valamilyen fura állatkának tekintik, akitől jobb minél távolabb. Nem ismernek sem Istent sem embert, úgy pattognak mint labda és olyanok akár egy gép. Csak mennek és mennek, soha sem sírnak, soha sem félnek, soha sem pihennek, hajthatatlanok és természetesen mindig sikeresek. Aztán mikor végképp azt hinnénk, hogy csak egy felhúzható J.I. Jane-ről van szó, elmosolyodnak, elgyengülnek. De csak egy pillanatra. Mert az image az fontos nem érheti csorba. (A filmekben ráadásul mindig tökéletes a frizurájuk még egy alagútban bújkálás után is, makulátlanul tiszta marad a ruhájuk egy vérfürdő után is, tökéletes a sminkjük és tűsarkú cipőben úgy futnak, mint a nyúl minimum 12 órás szolgálat végén. Irigylem őket.)
Na szóval egy szép napon az East River Parkban egy fiatal, barna hajú nő holttestére bukkannak. A gyilkos egy művész (legalább is annak érzi magát). Áldozatait hosszan, fájdalmasan kínozza, és a haláluk után a testükre vési hány órát bírtak ki a keze közt a lányok. Utána megfürdeti és kirakja őket fehér lepedőn az utcára akár a szemetet. Az ujjukra pedig drága ezüstgyűrűt húz. Ez a gyilkos már 9 évvel ezelőtt is szedte az áldozatait. Akkor Dallas csak segédgyomozó volt a sikertelen nyomozásban, most viszont övé a főszerep.
Azt mondanom sem kell, hogy boldog boldogtalan ezen az ügyön dolgozik. Még Eve multimilliomos férje, Roarke is. (Talán ő az egyetlen szereplő, akinek nem derülki a teljes neve. Mindnesetre tökéletes pasi. Szívdöglesztő, jó szerető, megértő és segítőkész.). Bár a lányok az ő alkalmazásában állnak hamarosan kiderül, hogy a gyilkos nem másra, mint Eve Dallas hadnagyra vágyik.
Tudom jól, hogy a nyomozói munka oroszlánrészét az unalmas aktanyálazgatás, a számítógépes adatok kibányászása, jelentések irogatása teszi ki. A baj az, hogy a könyv maga is ilyen unalmasra és szürkére sikeredett. A cselekmény lassú, nincs humor és élet a történetben. Arról, hogy Eve mennyire fáradt oldalak szólnak, de a gyilkos motivációjáról, gondolatairól és magáról a gyilkosságokról szinte semmi. Ráadásul a vége! A végkifejlet-, amikor fanfároknak kellene szólnia, minimum záporoznia az eseményeknek, fordulatoknak, úgy hogy az olvasónak pisilni se maradjon ideje kimenni az elmaradt. Kb 3 oldalnyi történés. Lapos és ürs megoldás. Szivem szerint mondtam volna néhány szép dolgot…
Csalódott vagyok. Azt mondják jók a Robb könyvek. Változatosak, cselekményesek, tele humorral és valósággal. Lehet. De nem vagyok benne biztos, hogy adok a szerzőnek még egy esélyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése