Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz

A cirkusz váratlanul érkezik.

Jövetelét nem jelzi semmi.

Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt.

Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.

Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...

Az Éjszakai cirkusz 2011 szeptemberében jelent meg Angliában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára.

A bestseller alapján 2013-ban elkészülő film forgatókönyvírója a Jane Eyre című filmben végzett munkája révén híressé vált Moira Buffini, producere pedig a Twilight-sorozat mögött álló Summit Entertainment és a Harry Potter-filmek producere, David Heyman lesz. 

Anyám. Ez a könyv... nem nagyon tudok róla spoiler nélkül beszélni, inkább tennék ide nektek néhány képet, ami egy teljesen más könyvből készült film kockáiból készült szubjektív válogatás (Neil Gaiman: Tükörálarc), mert a hangulata szerintem pontosan ilyen:

Látod, érzed már? ilyen szürreális, álomszerű, mesés, sodró a történet. A cirkusz csak éjszaka tart nyitva, sok-sok sátorral, mindegyik külön tematikával, szokatlan, mágikus előadásokkal, történésekkel...

Számomra minden szereplő fontos volt, mindegyik a helyén volt, egyiknek a szerepe sem volt homályos (több blogban is olvastam olyat, hogy egyik-másik mellékszereplőt túlságosan is mellékesnek találták). 

A  belőle készülő filmet nagyon várom.

Jajj, de kellenek a lelkemnek az ilyen könyvek!

Értékelés: 10/10 + el vagyok varázsolódva

Sic transit gloria mundi

Rövid életű rukkola-lázam csillapodóban, gyógyír volt rá a bizalmatlanság megszületése.

Roald Dahl: Matilda

Először is tisztázzuk: ki az a Roald Dahl? Ebben a wikipedia lehet a segítségünkre:

Roald Dahl (1916. szeptember 13. – 1990. november 23.) norvég származású, Walesben született angol nyelvű novellista, regény- és forgatókönyvíró. Az 1940-es években gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt való könyveivel szerzett hírnevet és lett a világ egyik legsikeresebb írójává.

Számos műve jelent meg magyarul, köztük a Karcsi és a csokoládégyár, a Matilda (mindkettő fordítója Borbás Mária), a Szofi és a HABÓ (ford.Nagy Sándor) c. meseregények, valamint a felnőtteknek szánt Meghökkentő mesék. Több művéből filmsorozat, játékfilm, ill. rajzfilm is készült.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Roald_Dahl

Na, most már képben vagyunk, a Charlie és a csokigyár c. filmet biztosan majd' mindenki látta (és élvezte).

Szóval ez a jóember írta meg Matilda történetét is.

Ez a kislány hasonlít egy cseppet Harry Potterre: fura magányos kisgyerek, akivel nevelői (jelen esetben a saját édesszülei) egy cseppet sem törődnek, púp a hátukon, a másik gyerekük az, aki hozzájuk hasonlít, ő kapja a több figyelmet.

A történet során Matilda is varázsol egy picit, de a filmváltozat címével ellentétben (Matilda, a kiskorú boszorkány) nem igazán boszi.

Rövid kis könyvecske, nehéz spoiler nélkül beszélni róla, így inkább azt említem még meg, hogy remekbe szabott a fordítás, különös tekintettel a nevek megmagyarítására. Igazi jó gyerekkönyv. Az én példányom az a kiadás, ahol a filmből vett képkockák illusztrálják a történetet, jópofa.

Hivatalos fülszöveg: Matildával sok a baj. Falja a betűket, könyvtárnyi olvasnivalót cipel haza, valóságos fejszámoló művész. Szülei szörnyülködve szemlélik leányuk különcségeit, s megpróbálják rávenni az egyetlen értelmes elfoglaltságra, a televízió bámulására. Matildával azonban nem sokra mennek. Iskolába akar járni és tanulni szeretne. Itt találkozik a tündéri tanító nénivel, Édess kisasszonnyal, és a félelmetes igazgatónővel, Ordass kisasszonnyal. Számtalan torokszorító és mulatságos kaland közben döbben rá, hogy csodatevő képességgel is rendelkezik… 

Matilda fordulatos és meghökkentő története Roald Dahl legújabb, ifjaknak szóló fantasztikus varázslata.

Értékelés: 9/10 + néhány napig kitartó esti mese

Lélekbonbon

Kedves Steiner Kristóf!

Először is bocsánatot kell kérnem tőled, amiért annyira mást gondoltam rólad (aha, az a tipikus magyar celeb), aztán írsz egy ilyen könyvet, ami minden, csak nem tipikus, és nem celebes.

Számomra ez a könyv nem is bonbon, hanem Bagoly Berti-féle mindenízű drazsé. Milyen könyvben fér meg a kabbala, Madonna, Barbie baba, a jóga, a menage a trois, a fura, de mégsem fura találkozások, az autokrata unokanővér, a... nem is folytatom.

Tehát kedves Kristóf, azt hiszem, remek könyvet alkottál, többet adtál, mint amit leírtál, és ezt én most értem, más meg nem biztos.
Nagyon szeretném elolvasni a többi könyvedet is, remélem, egyszer hozzájutok.

Egy történetet szeretnék kiemelni, egy jemeni fiúról, akinek kincs van a torkában, ámde nem bír közönség előtt énekelni. De mégis :) pedig Madonna az, aki közös turnét szervezett vele, ami nem piskóta, lássuk be.

Isaac történetét köszönöm leginkább az egész könyvből. És ezt a dalt.

Hivatalos fülszöveg: Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, álláspont, vagy szokatlan párbeszéd között. 

A „buddhista családban nevelkedett, Izraelben élő vegán, meleg kabbalista celebritás” a ráaggatott címkéket olykor leszaggatva vagy azokra önironikusan ráerősítve hol viccesen profán, hol szándékosan gejl, hol meglepően mély, és ezúttal édesen kesernyés „lélekbonbonokkal” kínálja meg azokat az olvasókat, akik a szerzővel együtt hisznek benne: miként az étel, a boldogság is csak akkor igazán finom, csak akkor valódi, ha megosztjuk valakivel.

Értékelés: nem akarom pontozni, nem is fogom. Egyszerűen nem érzem helyénvalónak.

Guillaume Musso: Ott leszel?

Eltelt néhány hónap (inkább év), amióta nem volt kezemben Musso-könyv, de még mindig a kedvenc íróim közé sorolom,

Visz a történet, sodor, nekem csak tartanom kell vele a ritmust, nem hagyni magamat kizökkenteni -ez mondjuk nehéz 3 gyerek, munka, háztartás, költözködés mellett, de 2 nap alatt még így is sikerült végeznem vele.

A történet a klasszikus ,,mi-lett-volna-ha?" spekulációra épít, de itt lehetőség van arra, hogy az elméletből gyakorlat váljék. Elliottnak módjában áll meghatározott számú alkalommal visszatérni az időben, és változtatni néhány dolgon.

Bár nem mindig tűnik úgy, hogy a változtatás pozitív eredményt hoz, a végén mégis minden a helyére kerül.

Úgy szerettem ezt a könyvet is Musso-tól. Remélem, minden könyvét lefordítják magyarra -vagy kénytelen leszek megtanulni franciául :) 

Várok a héten még egy Musso-könyvet, nagyon várom...

Érdekességképp: Musso napra pontosan fél évvel öregebb nálam. 

Hivatalos fülszöveg: Kezedben a lehetőség, hogy változtass a múlton! Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát. Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba, és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét? Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. Az Ott leszel? páratlan utazás, amelyet megtéve kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

Értékelés: 10/10 + telitalálat idézetek (ne ugord át őket a fejezetek elején!)

Lady Chatterley szeretője

Azt hiszem, ez a könyv abba a kategóriába tartozik, amiről mindenki hallott ugyan, mindenkinek vannak róla elképzelései, de valójában kevesen olvasták. Ezidáig magam is így voltam ezzel.

Első happolásaim egyike ez a könyv, zsigerből választottam, és milyen jól tettem!

A fülszövege szerint pornográf jellege miatt kora botránykönyvének számított, többször be is tiltották. Mai szemmel egyáltalán nem az. Köze sincs A szürke ötven árnyalata-féle öncélú keménykedéshez. Ebben a könyvben nagyon sok a pszichológia, még ha nem is direktben. Mélyrehatóan elemezgeti a nő-férfi kapcsolatot, ugyanazt a kérdést több szemszögből is megvizsgálva. A könyv igazi értéke számomra ezekben az eszmefuttatásokban van, nem a testiség leírásában -egyébként aki ez utóbbi miatt veszi meg, az csalódni fog, mert nem ezzel van tele a könyv :)

A történet röviden: Lady Chatterley egy fiatal skót asszony, akinek a férje egy sérülés miatt tolószékben éli az életét, és annak jellegéből következően képtelen a házastársi kötelezettségei ellátására (de szépen körülírtam, nem? :D ) Az asszonynak persze vannak szükségletei... igazi férfira akad a vadőr személyében, aki egykor katonatiszt volt, tehát ragadt rá némi jómodor is. Innentől jönnek a bonyodalmak. Aminek a megoldását nem kapjuk meg egészen a könyv végén, olyan félig-meddig befejezett, de ez nem is baj, hiszen az életben sincsenek igazán befejezett történetek, minden egy folyamat, nem igaz?

Hivatalos fülszöveg: 

Constance egy szerelem nélküli házasságban él deréktól lefelé mozgásképtelen gazdag férjével, előkelő birtokukon. Az arisztokrata fiatalasszony szenvedélyes viszonyt kezd férje szolgálójával, aki nyers erejével és magatartásával, alsóbb osztálybéli származásával, és nem utolsósorban férfiúi bájaival legyőzi Constance minden fenntartását, és bűnre csábítja… D. H. Lawrence botrányos regénye máig felkavaró erővel tárja fel egy férjes, ám magányos asszony vágyainak szenvedélyes beteljesülését. A felvállaltan érzéki, sokszor pornográf jelenetei miatt többször tiltólistára került mű nyíltan szól a szenvedély erejéről, amellyel gyilkolni éppúgy lehet, mint új életet adni, vagy legalább elfogadni önmagunkat, vágyainkat, angyali és ördögi mivoltunkat.

Értékelés: 9/10 + párkapcsolati analízis

Rukkolok, happolok

...és ennek ezután külön oldalon adok hangot :) közvetlenül elérhető a felső sorban, lapozható fülként.

Körké(rdé)ses

1. Egyszerre egy könyvet olvasol csak, vagy szoktál párhuzamosan is többet?

Általában egyet, nagy néha kettőt, ennél többet nem igazán. Van, hogy az egyiket gyorsan vissza kéne vinni a könyvtárba, de a másiknak is jó a sztorija -olyankor az egyik stabilan a lakás legkisebb helyiségében található, szükség esetére :)

2. Mi a fontosabb szerinted egy jó regényben? A szerethető, azonosulható karakterek vagy a történet újszerűsége?

Nem tudnám különválasztani. Legyen jó a történet, de kidolgozott karakterek nélkül meglehetősen élvezhetetlen a legjobb sztori is.

3. Bírod a sok, és hosszadalmas leírásokat?

Bírom-e a sok, hosszadalmas leírást? Nem. Bevallom, ezeket legtöbbször átugrom.

4. Emlékszel arra a könyvre, amely után megszeretted az olvasást?

Nekem úgy rémlik, mindig is szerettem olvasni, nincs ilyen kiemelt könyv. Már úgy mentem iskolába, hogy tudtam olvasni, és használtam is ezt a tudásomat, egész biztos már nagycsoportosként elolvastam pl. a Mosó Masát.

5. Mennyire ragaszkodsz a kedvenc szerzőidhez, műfajaidhoz, és mennyire vagy hajlandó kipróbálni új szerzőket, műfajokat?

Ragaszkodom, Stephen Kingtől pl. megvan a legtöbb magyar nyelven kiadott könyv. Viszont elengedni is bírom, feltettem már a rukkolára olyan könyveit, amit nem annyira szerettem tőle. Műfajokat általában nem kóstolgatok újakat (nem hiszem, hogy valaha is mangákat kezdenék olvasni), de új szerzőket szívesen. Leginkább kortárs női szerzőkkel vagyok kezdeményező kedvemben.

6. Csak regények, vagy szakkönyvek is játszanak?

Pedagógiai, pszichológiai is jöhet.

7. Volt álomszakmád gyerekkorodban? Most visszanézve azt csinálod/tanulod, vagy teljesen mást?

Nagyon sokáig tanítónéni szerettem volna lenni, de mindenki lebeszélt. Lettem helyette nagy sokára andragógus, ami némileg határos a pedagógusi pályával, de mióta kisegítek a helyi könyvtárban, azt gondolom, könyvtárosnak kellett volna mennem. Még benne van a pakliban, hogy elvégzek egy segédkönyvtárosi képzést.

8. Zavar, ha egy regény nem happy enddel végződik, vagy nem pozitív figura a főhős?

Nem, egyáltalán nem.

9. Mennyire van hatással rád a borító? Megveszel egy könyvet, csak azért, mert tetszik a külseje?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a borító nem befolyásol, de nem csak az befolyásol. Amúgy én nem veszek könyveket már jóideje. Vagy kiveszem a könyvtárból, vagy átveszem, amit postán küldenek a rukkolók :)

10. Elolvasol valamit csak azért, mert rengetegen olvassák éppen, vagy felkapott, netán ömlik a reklám az adott regényről?

Igen, és van úgy, hogy nem csalódom (Vándorsólyom kisasszony), és van úgy, hogy nagyon (Szürke ötven). Jellemzően inkább nem csalódom, körbe szoktam járni több bloggernél is. Nekem leginkább az ő véleményük a mérvadó, nem a hivatásos kritikusoké.

11. Szerinted mennyire elterjedt, hogy aki rendszeresen olvas, az előbb-utóbb írni is fog, vagy eljátszik a gondolatával?

Nem tudom, biztosan eléggé. Én is írok, sokat, ámbár nem könyveket.

Rukkola

Azt hiszem, a könyves bloggerek zöme nem tudja -és talán nem is akarja- kikerülni a legújabb őrületet, a rukkolázást. Ez egy nagy könyvcserélős játszótér, ahol a felkínált könyveinkért pontot kapunk, a célbaérés szintén pontokat jelent nekünk, ezeket a pontokat pedig arra használhatjuk, hogy mi magunk is válasszunk a sok tízezres kínálatból magunknak valami kedvünkre valót. Jó kezdeményezés, egyelőre némi gyerekbetegséggel.

Sokan állítják, hogy függőséget okoz, van benne némi igazság, ámde a postaköltség összege, na az ki tud gyógyítani belőle...

Mások is írnak a rukkolázás jelenségéról:

http://librarian.blog.hu/2012/07/31/a_rukkola

http://diamantolvas.blogspot.hu/2012/07/oromkodes-rukkola-miatt.html

http://tunderke.blogspot.hu/2012/08/rukkolaa-regi-konyveim-uj-otthona.html

http://zakkantolvas.blogspot.hu/2012/08/rukkola-20.html

Szabó Magda: Az ajtó

Egy történet… ami staccato-élményeket hagy maga után...

Egy rendkívüli történet átlagosnak tűnő emberekről…, érzésekről…, érzelmekről…, az elfogadásról…, gondolatokról…, szándékokról…, tettekről…, önfeláldozásról…, hősiességről…, egy szóval életekről. Nem egyszerű életekről, de mégis csak életekről.Mesél anyákat meghazudtolóan szeretni tudó, soha anyává nem váló asszonyokról; vagy talán inkább fizikai kényszerűség nélkül anyává váló asszonyokról… Mert Magduska is…Megrázó…, de letehetetlen. Minden fejezet önálló katartikus élmény. Szívszaggató, feljajduló... együtt halós…

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Szabó István mit tett vele? Mit tesz együtt velem a két legkedvesebb Szabó-m?

Nagyon jó szívvel ajánlom! Olvasni is és Kútvölgyi Erzsébet előadásában a hangoskönyvet is!
Értékelésem: 12/10

Hivatalos fülszöveg:

Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon. Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Hmmm... hmmmm...

Mit is írhatnék, mit is írhatnék...?!?!

Ez is egy "olyan" könyv...
Olyan, amelyikben betűk vannak, sorok, mondatok, lapok és egyszerre mi is valahogy beleszövődünk, belekeveredünk és elveszünk...

Egyszerre szól a könyv magáról az olvasás és a könyvek szeretetéről és egy történetről. Illetve nem is egy történetről, hiszen, mint az a könyv vége felé az egyik főszereplő szájából elhangzik: Mindenkinek megvan a maga története...

A könyv első részében Margaretről olvashatunk - azért olvashatunk, mert megismerni majd csak sok-sok oldal múlva lehet szerencsénk -, aki egy antikváriumban él és hódol a könyvek iránti imádatának, amiben édesapja is partnere, sőt tanító mestere. Lassan kibontakozik Margaret tragédiája, az ikerség... ennél a pontnál kicsit megbillent a könyv a kezemben, már-már letettem... személyes érintettségem van a témában... de nem bántam meg, hogy nem tettem le, viszont azt el kell ismerjem őszintén: nem könnyű könyv.

Sötét, depresszív. Minden oldalát, minden sorát, minden betűjét belengi valamilyen nyomasztó hangulat és ez alól csak a történet végén kapunk néhány pillanatra feloldozást, igaz akkor sem a főszereplőktől.

Gyönyörűen ír D. Setterfield a olvasásról, az olvasás élményéről, azokról a pillanatokról, azokról érzelmekről, melyek egy könyv kézbevételekor ébrednek az emberben. Szívemből beszélt; én sem tudnám (mi több nem is tudom) szebben megfogalmazni a kinyílás és befogadás felemelő, bensőséges, már-már áhítatos pillanatait. Hosszan, de olyan érzékletesen ír a könyvek szeretetéről, hogy az egy pillanatra sem unalmas; a saját, soha meg nem fogalmazott érzéseimet láttam viszont a papíron. Emiatt aztán a történet lassan indul be, bevezetések sorozata után, de meglepően ez cseppet sem zavaró. Nekem nagyon tetszett. Nem tudom mi volt benne az a valami, ugyanis más esetben röviden csak annyit mondanék: a történet eléggé vontatottan indult... Talán az, hogy olyan, mint egy álomvilág... amiből hamarosan a rideg valóságba, igaz meseszerű valóságba érkezünk, ám a mese sarka néha meglibben és kilátszik, hogy az egész nem más, mint megtévesztés, titkok sokasága, alakoskodás, megkockáztatom hazugság... egy ál-világ.

Akkor vissza a történethez:
Margaret édesapja antikváriumában éli napjait. Nagyon más, mint a többi ember, de ő mindig is más volt. Neki inkább csak az édesapjával van kapcsolata, jóllehet az édesanyja is él, de ...
Azután kiderül, hogy Margaret iker-pár élő "fele" és kezd világossá válni a másság oka is.
Margaret egy nap levelet kap egy híres, titokzatos írónőtől azzal a félkéréssel, hogy írja meg az élettörténetét; azt az életrajzot, melyet eddig soha, senki sem ismerhetett: a valóságot, az igazit! Itt voltak részek, melyek engem kicsit zavartak, de nem voltak ezek olyan nagy problémák... csak kis hullámok a tavon.
Margaret elvállalja a feladatot és az írónőhöz utazik, a házában lakik, az ételét eszi és belefolyik az életébe is, ahogyan az írónő is, az egész miliő Margaretébe. Mindez megviseli Margaretet. Menne is, maradna is; néha megy, néha marad... látomásszerű állapotok váltják fel a valóságot, de egyfajta feszítő türelmetlenség végig jelen van.
Margaret egy idő után nem csupán lejegyzi Vida Winter életét, történetét és szavait, hanem nyomozásba kezd, utánajár a dolgoknak, kutat; meg akarja érteni az ismert részeket, kideríteni a titkokat. Innentől helyenként inkább krimit olvashatunk, egyre kevésbé hasonlít az első rész elmélkedős belső utazásához.
Végig lappang valami baljóslatú hangulat a könyvön, ami a végkifejletben teljesen meglepő, váratlan fordulatban teljesedik ki... (megjegyzem, nem feltétlenül a történet alakulása ejtett rabul)

Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy végig olvastam, bár a befejezés másnapján olyan nyomott voltam tőle, mintha legalábbis beteg lennék. Nem hagy békén azóta sem... Ahogyan Margaret is megfogalmazza a könyv végén: Vannak könyvek, melyek után nem szabad újabbat kézbe venni egy ideig, mert ülepednie, tisztulnia kell az élményeknek...

10/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá...

S. Collins: A kiválasztott

Nos... hmmm... hát nem is tudom hogyan kezdjem...

Letehetetlen... valóban... de sajnos akkor is elpocsékolt idő volt.

Sem irodalmi, sem semmilyen eufórikus élményt nem hozott.

Határozottan az volt az érzésem, hogy S. Collins összecsapta az egészet, de legalábbis, hogy oldalszámra fizetik és nem volt mivel kitöltenie a háromszázötvenakárhány oldalt.

Nagyon nagy csalódás volt.

A történet első két részletéről már leírtam, hogy elképesztő brutalitást, kegyetlenséget, vérengzést, helyenként felesleges gusztustalankodást (mutánsok) ír le Collins hihetetlenül érzékletesen. Az első történet (Éhezők viadala) magával sodort, beszippantott, olyan dolgot mutatott, amiről azt hittem nem tud megérinteni, de lám-lám: mégis... A második kötet (Futótűz) már kicsit necces volt, ha jól emlékszem, nem is adtam rá túl sokat... De ez a harmadik már szenvedés, szenvelgés, csűrés-csavarás, nyavalygás volt. Itt már Katniss nem fejlődött sehová, se érzelmileg, sem értelmileg, sem sehogyan sem, viszont legalább szépen teltek a lapok a nagy semmivel. A másik főszereplő, Peeta agymosása teljesen felesleges... határozottan unalmas volt. A harmadik főszereplő, Gale pedig ... hát ...
Szépen összekevert Collins mindent; összemosta a pozitív és a negatív szereplőket, tulajdonságokat, értékeket, elsősorban a történetet. Újra előszedte a mutánsokat, csak még gusztustalanabb módon, ami sajnos tökéletesen felesleges volt.
A következő sorok a történetből mesélnek, aki el szándékszik olvasni, ugorja át a következő néhány sort! Csillagtól csillagig!

****

Nos, ahogyan Katniss kishúgát, Primet kiveszi (megöli) a történetből, az élőpajzsként használt kapitóliumi gyerekekkel együtt..., sőt továbbmegyek: még részletezi is, hogy milyen testrészek merre röppentek... nos, ez nekem már több volt, mint túlzás. Kár volt érte.
Lebegtet... a jó, aki erkölcsileg bűnös lesz (Gale), de igazán nem megy bele mélyebben a filozófiai/erkölcsi kérdésekbe; de ugyanakkor igazságot szolgáltat egy vélt jónak, akiről sugallja, hogy velejéig gonosz (Coin, a felkezők vezetője), amikor is Katniss megöli... és úgy egyáltalán: ne tessék már annyira hülyének nézni, hogy egy földrésznyi ország mindenható-főgonoszának (Snow elnök) kivégzését a történelem bármely korában majd egy 17 éves bosszúszomjas lányra hagyják...

****

Újra fogom olvasni az első két kötetet és félek, revideálom majd magamat, akkori magas pontszámú értékelésemért, mert valószínűnek tartom, hogy az a két kötet is éppen annyi gusztustalan, felesleges kegyetlenséget tartalmazott, mint ez az utolsó... Csak én siklottam át felettük...

A média hatalma/szerepe a történet/világ folyásában pedig még inkább undorító, mint a két előző kötetben. A háborús live-show egyszerűen elképesztően gusztustalan.

Sajnos egy újabb történet, amit az első kötet után abba kellet volna hagyni, mert az úgy volt kerek és jó, ahogyan volt...

10/5

Ja, és az epilóg aztán végképp nem illett az őt megelőz többszáz oldalhoz...

A hivatalos fülszöveg:

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot? Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben.

Boldog Karácsonyt!

Nagyon békés, boldog, könyvekkel teli Karácsonyt kívánok!

ZsuKa
















forrás: http://tirgisszem.freeblog.hu

Az én borítóm

...ilyen lenne:

Ugye tudjátok, miért? :)
Segítsek? A betűnagyság a borítón: 42

Van e-olvasód? Akkor kérdeznék valamit...

Mit írnál rá az e-olvasód borítójára? Mi lenne a címe, mottója az e-könyveidnek, vagy magának az e-olvasónak?

Kerstin Gier: Zafírkék

Ajjaj! Én azt hiszem megbolondultam... bizony, ezen is túl vagyok! 6 és fél óra alatt 357 oldal...

Megérte! :-)

Kamaszlányos mamák! Harcra és lóra/autóra/buszra fel! Induljatok Rubinvöröset és Zafírkéket venni a lányaitoknak Karácsonyra! (Előtte olvassátok el ti is, bár tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni, de megéri!)

Ez a kötet is mozgalmas, fordulatos, kalandos, ábrándos, szerelmes; mindenféle, ami egy (vagy egy bennünk megbújva még mindig ott lakozó ) tizenévesnek tetszhet!

Kicsit gyengélkedtem ma. Na, annyira nem, leginkább a megrázom magam és kutya bajom és a kicsit nyavalygok között ingadoztam, majd úgy döntöttem, ebéd után olvasgatok egy fél órácskát. Aztán megrázom magamat. Ez volt 6 és fél órája... Mostmár lassan valóban megrázom magam! :-)

Percre pontosan ott folytatódik a második könyv, ahol az első végződött. Nagyon szépen alakulnak a dolgok, már sejthető mi lesz a sztori a vége, ami nem is baj, mert hát ugye nem vizsgafeladatot oldunk meg. :-)

Gwendolyn szorgalmasan időutazgat, jóllehet, még csak egy hete kezdődött az egész, azaz még csak egy hete, hogy fejtetőre állt az élete. És már lassan négy-öt napja, hogy szerelembe esett Gideonnal... A család továbbra is kellőképpen ütődött, a történet továbbra is hihetetlenül szövevényes, a szereplők továbbra is szerethetőek és ez a könyv is nagyon könnyen olvasható.

Mint minden Kerstin Gier könyvnek, ennek is hibátlan a logikája, (szerintem) zseniális a humora és nagyon jó a fordítója, aki olyan pezsgő élettel tölti fel a sorokat, hogy a könyv letehetetlen!

Az első kötet ismertetője az előző bejegyzésben olvasható! egy nap alatt sikerült kettő:-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

Romantikus, humoros, példátlan - Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.

Kerstin Gier: Rubinvörös

Hogy is kezdjem....

Bár Kerstin Gier mára már a Kedvenc Európai Írónőim-klubom tagja (Szabó Magda, Agatha Christie és Ulickaja után) ezt a könyvet kamaszlányoknak valónak tartottam, fennsőbbséges mosollyal nyugtáztam, hogy: "Lehet, hogy Gier, de ezt aztán biztosan nem...", amikor elolvastam az ajánlóját megjelenésekor.
Aztán egyszercsak belebotlottam valahol... Aztán eljuttattam egy kolléganőm ikerlányainak... Aztán egy csendes ebédszünetben, amikor már a túlhajszoltságtól éppen majdnem elszakadt a húr... csak egy pár sort, hogy szelepeljek kicsit... És aztán itthon persze már le sem tudtam tenni... egyszuszra...!

Hát, hát... hát... nem jutok szóhoz! Még mindig él ott bennem a tizenhatéves-Zsuzsi!!!
Nagyon tetszett! Nem vagyok elégedetlen azokkal az olvasmányaimmal amiket tizenhat évesen olvastam, de ez... ha ilyeneket olvashattam volna... Hujjujjjjjjjjjj!

Akkor a történet: Gwendolyn 16 és fél éves. Egy teljesen rendkívüli családban próbál normális életet élni. Természetesen ő a perifériára szorult (hamarosan) főhős, aki ráadásul még normális is, ami ugyebár ebben a családban ritkaság!
A család ugyanis nem teljesen normális! Az még talán nem is olyan szokatlan, hogy Londonban, egy kastélyban, inassal felszerelkezve laknak, de az már egy kicsit igen, hogy a rendre előjön egy érdekes genetikai "probléma" női ágon: a spontán időutazás.

Ennél a pontnál összeugrott a gyomrom: olvastam az Időutazó feleségét (meg kell jegyezzem, jó ötlet helyenként zavarosan kidolgozva, a végén feleslegesen gusztustalan és kegyetlen megoldásokkal...), és attól tartottam, hogy megint egy koppintmánnyal lesz dolgom...

Vissza a könyvhöz: A családban már várják, a következő időutazó első megnyilvánulását (jövendölés, stb), egészen pontosan Gwendolyn unokatestvérét, aki a megfelelő napon született, aki emiatt a megfelelő nevelést kapta, aki már várja az első időutazást, aki már készen áll őrzőjével, a halálosan sármos Gideonnal való időutazásokra és a szerelemre, és aki úgy egyáltalán a család szeme-fénye, sztárja, stbje... A család egyébként ritka cifra: a nagymama, akit mindenki Lady Aristának szólít, a dilis nagynéni, aki a legváratlanabb pillanatokban látomásaival szórakoztatja a társaságot, a sztár-lány Charlotte és fennhéjázó édesanyja, akik mindent és mindenkit lenéznek és úgy a farvizen Gwendolyn, özvegy édesanyjával és két kistesójával a padlásszobákban. Természetesen szakácsnő és komornyik...

És aztán beüt természetesen aminek be kell ütnie: Gwendolyn az időutazó és Charlotte a "normális".
És persze mire Gwendolyn elfogadja, hogy ő a "más", talán egy kicsit rá is kap az ízére, az is kiderül, hogy valami hihetetlen nagy ármánynak a közepébe csöppent!

Nem tudtam letenni...! :-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron...

A. Christie: A láthatatlan kéz

Olvasok és néha újra olvasok, főleg Agatha Christieket. Nagy-nagy kedvencem Dame-Agatha, gyűjtöm is a könyveit szorgalmasan. És néha megfürdöm bennük újra és újra ...

Egy fiatal testvérpár, Jerry és Joanna egy angliai kisvárosba költözik, hogy Herry nyugalomban-unalomban gyógyulhasson fel súlyos repülő balesetéből. Ám, hamarosan megérkezik az első mocskolódó névtelen levél, majd (látszólag) öngyilkos lesz a helyi ügyvéd felesége, maga után hagyva a férjet ,a csinos és fiatal nevelőnőt, a férjjel közös két kisfiút és az első házasságából született, elhanyagolt lányát, Megant. A falu megdöbben, amikor kiderül, hogy az ügyvédné is kapott egy névtelen levelet, sőt, valószínűleg amiatt vetett véget életének.
Jerry, egyre több embert ismer meg, egyre kevésbé él nyugodt, unalmas falusi életet és talán ennek köszönhetően rohamosan gyógyul.
Egy héttel az ügyvédné halála után brutálisan meggyilkolják a család szolgálólányát is és ezzel elszabadul a kisvárosban a pokol...
Nagyon tetszik ebben a könyvben, ahogyan Miss Marple csak a könyv utolsó harmadában-negyedében jelenik meg. Kristálytiszta matematikai feladvány az egész. :-) Csak Miss Marple agya kellene hozzá :-)!

10/10 Mert ugye nálam Dame-Agatha ennél rosszabbat nem szokott kapni! Sőt: az Uticélja ismeretlen nálam 11/10-et érdemel! :-)

Hivatalos ismertető:
A csendes, vidéki kisvárosba érkező testvérpár egyetért abban, hogy egy olyan helyen, mint Lymstock, semmi rossz nem történhet. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan különös, gonosz levelet kapnak...

"Emlékszem, hogy a reggelinél érkezett. Megfordítottam. Ez egy olyan felesleges mozdulat volt, amelyet akkor tesz az ember, amikor az idő lassan telik, s minden eseményt a legteljesebb mértékig ki kell használnia. Láttam, hogy helyi levél, gépelt címzéssel... Belül az újságokból kivágott, nyomtatott betűk és szavak voltak egy papírlapra ragasztva. Egy-két percig bámultan a szavakat anélkül, hogy felfogtam volna értelmüket. Majd a lélegzetem is elállt!..."

A névtelen levelek először csak rémületet okoznak. De aztán csendesen lesújt a HALÁL. A kérdés csak az: KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT?

Lengyel József: Igéző

Mint közel harminc éve mindig, összetört most is.

Lengyel Józsefet olvasni sosem volt könnyű elfoglaltság számomra, így aztán nem is vagyok rá alkalmas bármikor. Azok különleges napok, amikor eljön Lengyel József ideje... megrázó, de különleges napok mégis.
Egyszerre emel ez a történet a magasba és tör porrá, hogy a mélybe zuhanjak. Nagyon mélyen érint az a valami, amitől olyan különleges, ami a sorok között bújik meg...

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, vagy annak, akik az érettségi tételek tanulása óta nem vette a kezébe!

Különleges élmény lesz! Olvassátok más szemmel, ne iskolás szemmel elemezve, hanem csak egyszerűen, mint egy történetet! Nehéz, de nem lehetetlen :-).

10/10

Ja, és akkor a történet:
A faluba Idegen érkezik. A falu, természetesen, fenntartással fogadja és a "Jobb, ha kívül van!" elvén, megteszi csősznek, a határba. Nem sokkal később a falu szénégetője mellé kerül segítségnek.
Az Idegen élete - az első betű óta érezhető, hogy valami nagy tragédia húzódik meg a múltban - kezd nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, egyáltalán valami életszerűvé válni, mikor is megérkezik az erdőkerülő Najdával, a kutyával. És megtörténik az Igézet, majd a harc lehetetlenért, a rossz ellen...

Ez a könyv így, az első után olyan érzéseket ébreszt bennem, mint amikor a jól ismert, vágyott, finom, simogató közegben (legyenek azok a tenger habjai, vagy egy kellemes süppedős nyugágy, vagy fotel) elmerül az ember lánya, fürdik az élvezetekben, testét-lelkét kényeztetve.
Méltó folytatása az Asszony háza-nak.

10/9.

Petrik Adrienne: Asszony és háza

Teljesen elvarázsolt ez a könyv. Már hónapok óta kajtatom a könyvtárban és végre bent volt, sőt mindkét kötet is (a másik: A másik kert) egyszerre; szóval érdemes volt keresni!

Ez olyan három olvasatos könyv! Elsőre az ember lánya végiglapozza... ízlelgeti, mint egy finom, zamatos, friss gyümölcsöt... csak kóstolgatja, apránként... ismerkedik a képeken keresztül az asszonnyal és a házzal. (Megjegyzem: a képek hibátlanok! Bár én is így tudnék fotózni!) Második "olvasatra" már bele-bele olvasgat az ember lánya, azokat a részeket, amik a legvarázslatosabb képek mellett vannak... (és persze hamar rájön az ember lánya, hogy a szöveg és a kép többnyire éppolyan önálló életet él, mint a könyv minden része, vagy akár az asszony és a háza). A harmadik olvasat aztán az igazi: amikor belemerülünk, álmodunk, izgulunk, néha kétségbe esünk, sütkérezünk a sorok közül áradó napsütésben, reménykedünk a kis cukor süveg fenyő megmenekülésében, együtt szorítunk a kutyalánynak, cicafiúnak, ámulunk, hogy rajtunk kívül más is van, aki boldogságát leli az asszimmetriában, irigykedünk ennyi bátorság olvastán-láttán, és: megerősödünk, hogy nem baj, ha gyerekbolondok vagyunk, más is van még ilyen a csapatban. Mert igen! Már az első oldalon azt érezhetjük, hogy bevettek minket a csapatba! Megosztotta velünk életük egyik legjelentősebb időszakát egy család, ahol nem csak a szülők, nagyszülők, gyerekek, barátok, stb... hanem a kutyák és macskák, a kert madarai éppen olyan családtagok, mint nálunk...

Jó volt! Csoda jó! Könnyen olvasható, élvezetes és gördülékeny. Nagyon jó szívvel ajánlom! :-)

Köszönöm Adrienn-Asszony ezt a házat! :-)

10/10

És akkor az elmaradhatatlan fülszöveg:

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével: "I do what I like, and I like what I do" (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) (Petrik Adrien)

K. Ishiguro: Napok romjai

Abbamaradt...., nem mintha nem tetszett volna, sőt... de valahogy mégsem ment. Most teljesen más hangulatban vagyok.
Ehhez a regényhez úgy érzem a befogadó hangulat a fontos, az elmélyülés. Az, hogy felfeküdjünk a hangulathullámok tetejére és hagyjuk, hogy vigyenek minket valami varázslatos vidékre.

Még biztosan találkozom vele.

K. Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat

Rájöttem! Azért olvasok Gier könyveket, mert biztos lehetek abban, hogy sosem végződik lelki terrorral, sírás-rívással, depresszív hangulattal... meg még a többi olyannal, amire az ember lánya szürkülő őszi napokon cseppet sem vágyik, vagy keresetlenül találná meg a mindennapi életben.
Könnyed, kellemes perceket szerző könyvek ezek a Gier-könyvek.
A Felettébb tisztességtelen... ugyan nem szól akkorát, mint az Anyák maffiája, de attól kellemes kis őszi olvasmány. A harmadik oldalon már azt hittem, mindent tudok, azon tűnődtem, mit fogok kapni a többi száz-kétszáz oldalon és aztán egyszerre csak azon kaptam magam, hopp, itt a könyv vége, és igazán fel sem tűnt, hogy a végére értem.
Nem történik igazán olyan nagy dolog a könyvben, mégis könnyen végigszalad az ember lánya, anélkül, hogy unatkozna; három összetett mondattal azt hiszem elmesélhető... teszek egy próbát:
Adott két férfi, természetesen feleségekkel és egy dúsgazdag apával. A dúsgazdag papa szerint a fiúk nem a megfelelő lányokat vették feleségül, tehát egy felettébb tisztességtelen ajánlattal (páronként egy millió euróval) ráveszi őket a párcserére. Happy end lesz a vége, és elég volt a két és fél mondat is... Lesz még, amikor újraolvasom! :-) Annyira nem volt rossz, de volt már jobb is!

10/7.

Hivatalos fülszöveg:
Vannak boldog, kiegyensúlyozott családok, és vannak Gaertnerék. Ennél a családnál valahogy semmi nincs teljesen rendben. A vén zsugori Fritz szerint fiai nem a megfelelő nőt vették el, így tönkretették az életüket. Miután évekig csak szitkozódott emiatt, úgy érzi, ideje tennie is valamit az ügy érdekében: partnercserére veszi rá a két fiút. Így aztán két menye fél évre beköltözik egymás férjéhez, egymás otthonába - az álmodozó Olivia a városi luxuslakásba, a számító és gyönyörű Evelyn az omladozó, városszéli kertészetbe. Vajon átvészelik-e a kísérletben résztvevők ezt a fél évet vagy győzedelmeskedik a zöldszemű szörny? Mi lesz a kisebb vagyonra rúgó nyereményükkel? Egy biztos: a történet végére mindenről lehull a lepel, és semmi sem lesz az, ami azelőtt volt Kerstin Gier a tőle megszokott humorral beszél az emberi kapcsolatokról. A könnyed hangnem mögött azonban igazi dráma zajlik, ahol lehullnak a napi rutin során viselt maszkok, és megmutatkozik a szereplők igazi arca ami sokszor szöges ellentéte annak, amilyennek addig látszott. És ha nem volt elég, keressék az írónő korábbi Hálálom után felbontandó, Anyák maffiája és Keresztanya című sikerkönyveit is! A szerző Németország legsikeresebb női regényírója, könyveit eddig 2 millió példányban adták el.

S. Dunant:Szöktetés a zárdából

Nem tudom minek kellett nekem ez a könyv. Nem volt rossz, de olyan nagy élményt sem nyújtott. Azt mondanám inkább, hogy olyan jó, megbízhatóan megírt, korrekt történet, aminek az első fejezete során már könnyedén kitalálható mivel is fog végződni...

Nem tudom megmondani miért olvastam mégis végig (Dehogynem! Végig abban reménykedtem, hogy mégsem egy sablonos apácás-szerelmes-áldozatos-nyálas-könnyes regény lesz...), de végig olvastam. Különösebben nem mozdított meg bennem semmit. Ha nincs ötletetek mit olvassatok, de nem is vágyakoztok semmilyen katarzisra, nos: rajta ez egy ilyen könyv. Nem volt kedvenc szereplőm, pedig kellett volna legyen, mert nagyon forszírozott volt a patikárius nővér figurája... na, jól van, szimpatikus volt, de kicsit erőltetett...
A történetről is szóljunk egy kicsit: a XVI. századi Olaszországban olyan irdatlan nagy hozományt illendő adni a lányokkal (természetesen csak jobb családokban), hogy általában mindössze egyet tudnak kiházasítani. Ha több lány születik, a kisebbeket sutty-be a zárdákba... A zárdák meg persze tapsikolnak örömükben, mert a lányokkal jön ám a hozomány is, nem akkora, mintha férjhez mentek volna, de azért az élet sem olyan a zárdában (meg persze a szolgáltatások sem), mint egy csili-vili palotában. Na, szóval, ilyen okok miatt (is) kerül zárdába a szépséges Serafina-Isabetta, meg amiatt is, mert rangon aluli szerelmi viszonyba keveredik (az énektanárjával). Összebarátkozik a patikárius nővérrel, Zuana-Faustinával akiről kiderül, szintén kényszerűségből lett zárda lakó (no, félreértés ne essék, nem hozományprobléma miatt). Zuana a zárdában olyan életet élhet, mely a zárdán kívül kizárt dolog lenne: nő létére gyógyíthat, folytathatja (meghalt) orvos édesapja "munkásságát", a zárdába belopott (szintén az orvos-papa) könyveiből képezheti magát, gyógyszereket készíthet, sőt kell is neki, hiszen ő a betegszoba felelőse. És persze tele van szeretettel, gondolatokkal, késztetésekkel, tudásvággyal, segítőkészséggel.
Serafina el akar szökni a szeretett férfival, lebukik, vezekel, kicsit elmegy az őrülettel vegyes önsanyargatás felé, epedve vár valamiféle jelet, majd jön Zuana és sok mindenben segítségére siet újból. Mint már a történet során annyiszor...

10/6-7

A hivatalos fülszöveg:
1570-ben járunk, a rendkívül gazdag itáliai városban, Ferrarában. A tizenhat éves lányt, Serafinát szülei arra kényszerítik, hogy egy zárdában, a Santa Caterinában élje le hátralévő életét, ugyanis beleszeretett egy rangján aluli férfiba. A zárda messze földön híres énekkaráról, és Serafinának esodálatos hangja van, ám ő egyáltalán nem hajlandó énekelni. Megérkezése pillanatától a Santa Caterina valóságos csatatérré válik, hiszen a fiatal nő egyáltalán nem hajlandó beletörődni sorsába, minden áron szeretne visszajutni kedveséhez. A harcba mindenki belekeveredik a főnöknőtől kezdve a legutolsó novíciáig, ám az események fő mozgatója mégis a csendes, csodabogárnak számító patikárius nővér, Zuana lesz. Sarah Dunant nagy szakértője a reneszánsz kori Itáliának, e könyvében is korhű képet fest erről a színes, mégis sokszor kegyetlen világról. Földi és égi szerelem, szentség és hamis extázis, hit és merev dogmák összeütközése teszi feszültté ezt a kiváló történelmi regényt.

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Vámoshoz mindig félve nyúlok. Sosem tudhatom előre, hogy tetszik-e majd, avagy utálni fogom.

Vámost mondjuk úgy 30-on túl érdemes szerintem olvasni. Vagy még öregebben. A kor miatt is, amiben a könyvei játszódnak, és az érzések miatt is, amiket a könyv kelt. Biztos vagyok benne, hogy az Anya csak egy van egy felnőtt ember számára sokkal másabb élmény, mint olyasvalakinek, akinek a szülei fiatalok és egészségesek.

A történet főszereplői Ladó, az országszerte ismert komikus, és a mániás depresszióban szenvedő anyja. Ijesztően realista képet kaphatunk arról, milyen is egy ilyen betegséget megélni, illetve egy ilyen betegségben szenvedő emberrel élni. Akit mégiscsak szeretni illik, szeretni kell, akármilyen hatalmas nagy baromságokat is tesz, mert anya csak egy van.

Az anya, amikor mániás szakaszban van (,,fent"), akkor hirtelen, gyorsan akar mindent egyszerre megtenni. Külföldre utazik, üzletel (seftel), férfiakkal ismerkedik, erősnek és tévedhetetlennek érzi magát. A depresszív (,,lent") szakban semmihez sincs ereje, még enni sem, nem akarja látni a gyerekeit, nem akar semmit, élni sem.

A sors fintora, hogy Ladó nagyjából tudja, mikor fog meghalni az anyja, ami egyszerre tölti el félelemmel és várakozással. Óriási teher nyomja a vállát úgy is, hogy az anyja él, és úgy is, hogy hamarosan meg fog halni. 

Vámos szereplői a legtöbbször nem különösebben pozitív személyiségek, nem igazán lehet őket feltétel nélkül kedvelni. Nekem pl senki sem igazán szimpatikus a fő- és mellékszereplők közül, nem akartam olvasás közben egyik helyébe sem beleképzelni magam, nem akartam drukkolni egyiküknek sem.

A kérdésre, hogy szerettem-e ezt a Vámos-könyvet, nem tudok egyértelműen felelni. Inkább szerettem, mint nem, de azért nem hiszem, hogy újra fogom olvasni, mint az Apák könyvét.

Hivatalos fülszöveg: A regény egy anyáról és fiáról, Ladóról szól. Az anya mániás depressziós, váratlan és lehetetlen húzásaival pokollá teszi hozzátartozói életét. Ladónak bűntudata van, mert immár nem szereti az anyját, s csak az irháját próbálja menteni. A fejezetekben váltakozik az anya és a fiú szemszöge. Ladó sajnálja az anyját, amiért olyan nehéz és sivár élete volt, és úgy érzi, többet kellene törődnie vele. Az olvasóban azonban lassacskán erősödik a meggyőződés: az anya - mindennek dacára - bátrabb, szebb, izgalmasabb életet élt, mint a fia.

Értékelés: 8/10 + néhány üveg citromos sör a feszültségre

Bíró Kriszta: Fiókregény

Zsuzsi már írt erről a könyvről, az ő élményeit itt olvashatjátok.

Én kicsit másként éltem meg, viszont én is 10/10-et adok rá :-).

Nos, az egész könyvben van valami zaklatottság, valami kattogás, valami nem is tudom mi... egy olyan fajta feszültség, ami folyamatosan hajt és hajt végig a történeten, majd újra kézbe kell venni és beleolvasni itt is, ott is... olyan "nem hagy békén" könyv.
Eleve azzal kezdődik, hogy összefacsarja az ember szívét; Mici, aki még meg sem született, már a vesztesek közül indul, átlagos már akkor sem tudna lenni, ha akarna. De nem akar. Micit már születése előtt "elhagyja" az édesanyja. Apja, aki talán nem is a genetikai apja és Dezső nevelik fel. Még mielőtt bárki is a ma oly divatos melegházasságban cseperedő gyerekre gondolna: ne tegye, messze nem erről van szó. Egy aprócska szabóműhelyben kapcsolódik össze a félig-elhagyott kislány, az elhagyott szabómester és a anya-lelkű segéd sorsa. Sok szívet melengető epizód után természetesen jönnek az igazán komoly bajok; Mici gyerekfejjel kénytelen a nagybetűs életben eligazodni, megtalálni a helyét, megtalálni mások helyét, túlélni, boldogulni, egyáltalán élni.

Nagyon tetszett! Régen olvastam ennyire jó könyvet! Lelkizős, gondolkodós, olyan nekem való.
Tőmondatokkal kezdődik a könyv. Kicsit ijesztően egyszerű a nyelvezete, a formája az elején, viszont többedik visszalapozásra úgy érzem, tökéletesen passzol a történet egyszerűségéhez, ugyanis ahogyan a történet, Mici élete bonyolódik, úgy változik a forma is, megérkeznek az összetett mondatok.
Ahogyan Mici egyre inkább öntudatra ébred, egyre gyakrabban szólal meg ő maga, majd a regény végére (szinte) csak ő mesél.

Hazatalál.

Jó szívvel ajánlom!

És akkor a hivatalos fülszöveg, ami alapján biztosan nem olvastam volna el (ráadásul szerinte teljesen másról szól):

A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik. Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Volt idő (nem is olyan régen), amikor sikk és divat volt Máraival a kézben rohangálni a nagyvilágban... Én akkoriban egy csomó gyerekkel a kezemben rohangásztam éjjel-nappal, meg hát ugye: ha mindenki, hát én csakazértsem! Bután..., dacból... Sosem szerettem a divatból népszerű könyveket és a sikkből hű-de-okosakat-mondunk-róla embereket.
Így aztán Márait is csak gyűjtögettem és csendben megvártam, amíg eljött az ő ideje. Nos, egy ideje itt van, de most mégis csak az Eszter hagyatékáról írok.

Eszter és Nunu, az idős rokon, csendben éldegélnek egy vidéki házban, szegénységben, de nyugalomban. Beosztóan, kis igényekkel, de nyugalomban. Majd minden odavész: odavész a nyugalom, odavész a megélhetés, odavész a ház is, mert Lajos, Eszter sorsa húsz év után újra eljön.
Egyetlen nap történik minden. Úgy írta meg Márai Esztert, hogy végig azt éreztem, akár be is csukhatnám a könyvet azzal, hogy: "Hát, Istenem, nem az én dolgom! Egy jelentéktelen, gyenge nő, odavész egy jellemtelen férfi keze által!", de nem lehet... Ez az az elsuttogott történet, ami hangosabban szól, mint egy üvöltés. Ja, és Eszter cseppet sem gyenge nő...

Aki olvasta már, gondolom szívesen elolvassa még egyszer, aki még nem olvasta, jó szívvel ajánlom. Nem könnyű... sőt... de éppen ezért szeretem! :-)

10/10

Olvasás hete 6. hét

VI. hét (aug. 8 - 14.)

- Klasszikusok kontra kortárs irodalom
- Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
- Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
- Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Klasszikusok mostanság nem nagyon. Nem tudatos döntés, hanem kedv-kérdés. Mondjuk ha olyan értelemben különítjük el, hogy kortárs az, aki még él, és klasszikus az, aki halott, akkor mondjuk Merle, Boris Vian, vagy Vonnegut, Wodehouse könyvei forogtak mostanság a kezemben. Van néhány klasszikus, amit újra és újra (átlag 2-3 évente) előveszek, és meghitt hangulatú órákat töltünk együtt (Édentől keletre, A mester és Margarita, Monte Christo grófja)... jut eszembe, erről írtam is nemrég, amikor a szépirodalom kontra szórakoztató volt porondon.

Egyszóval kortárs, túlnyomóan.

Itt hadd térjek ki rá mintegy szorgalmi feladatként, plusz piros pontért, hogy azt is megfigyeltem, hogy sokkal több női írót olvasok. Ha mondjuk 6 könyvet kihozok a könyvtárból, van, hogy mind a 6 női író -és ez sem tudatos! Bár klasszikus női írót szinte egyáltalán nem, csak kortárst.

Külföldi mindig több van. Talán mert a külföld nagyobb :D de nem, valahogy a kortárs magyar közül nehéz jót felfedezni. Ebben sokszor hagyatkozom a blogos vagy molyos kollégák tapasztalataira, de még így is van, hogy lyukra futok, mint pl. Bartis Attilával. Vagy ott van A fekete zongora, amitől mindenki szaporábban lélegzett elragadtatásában, de nekem nem hozta a flow-élményt. Egyes kortárs magyarról meg csak annyi mondható el, hogy manapság már bárkinek lehet könyve (rózsaszín banánhéjas förmedvény).

De néha meglepően friss, érdekes, szórakoztató, elmélkedtető kerül az ember kezébe (Fiókregény), és akkor örülünk, Vincent.

Hogy miért félünk egyes írók műveitől, az tulajdonképp a fentiekből következik. Mert nem szeretünk csalódni. Nem tesz jót a kollektív tudatnak, hogy a mások által sokra tartott író/mű nálunk nem talál értő fülekre. Ilyenkor kicsit elbizonytalanodunk: vajon bennünk van a hiba? Mi vagyunk azok, akik egyedüliként nem értettük meg az írót/művet? Kevesek vagyunk a megértéséhez? Nem vagyunk elég intelligensek, műveltek?

Nehéz kérdések ezek, amikre nem feltétlenül szeretnénk választ kapni.

Novellás köteteket is olvasok, ha a borítón pl. Stephen King, P. G. Wodehouse, vagy Efrájim Kishon neve áll. De amúgy nem jellemző. A novella regénnyé való növési szándékáról olvashatunk Stephen Kingnél, amit most nem klónoznék, de a lényeg, hogy a jó történetek úgyis regénnyé akarnak nőni. Azoknak sosem elég a novella terjedelme.

Iskolai irodalomoktatás: úgy gondolom, jelentős a szülői felelősség a kérdésben, jelentősebb, mint az iskoláé.

Hogy otthon milyen példát lát a gyerek? Van-e otthon elég könyv, amiből választani lehet? Képes-e a szülő felkelteni egy-egy író, könyv iránt a gyerek érdeklődését? Tudja-e, hogy mi való a saját gyerekének? Ha mindenre igen a válasz, akkor azt gondolom, az iskolai irodalomórák talán gond nélkül megugorható akadályt képeznek a gyerekeink számára. 

Ja, és engedtessék meg a gyereknek a kritika lehetősége. Hogy a kötelező olvasmányok esetén is (melyek listáját időszerű lenne átgondolni) joga legyen azt mondani: kedves tanító néni, elolvastam Az aranyembert, de nem tetszett, mert. És a tanító néni ezért ne adjon rossz jegyet.

Jut eszembe (még az e-könyvekről)

Tudjátok, miért jó még az e-könyv?

Mert úgy is ,,kölcsön" tudom adni a könyveimet, hogy 1. nem sajnálom, hogy baja esik 2. tudom, hogy nem adják vissza 3. akinek kölcsönadom, messze lakik, és ritkán találkozunk.

És még az is jut eszembe, hogy sokan azzal indokolják, hogy ők aztán e-readert soha, az nagyon fúúúj, mert akkor nem lehet érezni a papírt, nincs tapintás, nincs könyvszag.

Nos, én annyira belefeledkeztem egy könyvbe (a tegnap bemutatott Csipkeolvasóba), hogy automatikusan úgy akartam lapozni, mint egy könyvet. Igen, tessék bóknak venni, e-olvasók, hogy könyvszámba veszlek benneteket :D

Amúgy meg, akik kizárólag papírpártiak: én egy könyvet a történet miatt olvasok. Az pedig mindkét formában ugyanaz. Ha annyira hiányozna más érzékszerveimnek az impulzus, közben gyűrögethetnék akár egy Kincses kalendáriumot is :) De most tényleg. A sztori az, ami egy könyvben mindenekelőtt és mindenekfelett, a többi már csak ráadás (vagy éppen hiábavalóság :) )

Könyvek, kedves papíralakú, nyomda (avagy doh)szagú, kemény- vagy puhakötésű, képes vagy képtelen, színes és színtelen, kézzel fogható könyvek, benneteket ezután is ugyanúgy szeretlek! Ezt azért szögezzük le :)