Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Elgondolkodtató, megrázó.

Az elbeszélő egy 15 éves autista fiú. Nem vagyok a témában szakember, sőt... de gyógypedagógus barátunk elbeszélései alapján Christophert a kevésbé súlyos esetek közé lehetne sorolni, ám még így is elég rázós.

Végig szorítottam a történetet, hogy Christophernek a legkevesebb sérüléssel sikerüljön ebből a helyzetből kijönni. Nem tudom az író mennyire ásta bele magát a valós esetek vizsgálatába, de ahogyan leírja az zseniális. Egy percig nem szórakoztató a szónak a "hej-de-vidám-jót-kacagunk" értelmében, ezzel szemben olyan ablakot nyit ki, amin keresztül az ismeretlenbe tekinthetünk. Nekem valamiért folyton egy gyerekkönyv jutott róla eszembe: a Bradley, az osztály réme... nem tudom miért, hiszen ebben a könyvben végig tudja az ember-lánya, hogy nem várható a Nagy Feloldás, a minden problémájuk megoldódik és boldogan élnek a szereplők, míg meg nem halnak... itt a lényegi probléma... aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi is a probléma... mert a konfliktus és a probléma két külön dolog; és itt még a konfliktus sem úgy oldódik meg, ahogyan azt vártam.
Hát ennyit az érzésekről, most jöjjön a történet:

Christopher 15 éves, autista fiú, aki rendelkezik néhány számunkra szokatlan tulajdonsággal: nem szereti a sárgát és a barnát, ezért semmit nem eszik meg ami sárga, vagy barna, sőt el is kerüli azokat. Szereti azonban a pirosat, úgyhogy saját ételfestékkel korrigálja a külvilág tévedéseit egyes esetekben. Szeret éjszaka a kertben bóklászni. Egyik éjszaka a szomszéd kutyáját egy vasvillával az oldalában találja, majd őt a szomszéd találja meg a kutya tetemével a kezében. Rendőrség, őrszoba, apuka... és a döbbenet: Christopher anyukája 2 éve halott... "Úúhhh ...!" - gondoltam ekkor mi jöhet még? Hát jön... Christopher aki egyébként matek zseni és például konfliktus helyzetben azzal nyugtatja magát, hogy négyzetre emelve számol, nekilát kinyomozni, ki ölte meg a kutyát és minderről könyvet is ír. Hamarosan azonban számunkra sokkal nagyobb horderejű dolgokba ütközik; titkokba, melyek nélkül az élete maradhatna a régi kerékvágásban, így azonban minden felborul, minden átértékelődik, minden kibillen abból az ingatag, bizonytalan egyensúlyi állapotból, ami a Christopherrel való életet jellemzi.

Nagyon elgondolkodtató, nagyon megragadott, ezért amit nagyon ritkán teszek:

10/10.

Hivatalos fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója � egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében�

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

Nina Stein: Katalin lányai

Régen szerepelt már a könyves listámon, valószínűleg most volt itt az ideje...
Akkor hallottam erről a könyvről először, amikor évekkel ezelőtt C.P. Murphytől a Pápa lányát olvastam (megjegyzem nagyon tetszett...) és mi sem természetesebb, Katalin cárnőre asszociáltam és meg is maradtam ostoba tévedésemben, míg ki nem nyitottam a könyvet... én ugyanis nagyon ritkán olvasom el a fülszövegeket, mert nekem szinte még sosem jött be egy sem. Hát persze, hogy megint bementem az erdőbe... Viszont, a könyv tetszett! Könnyen olvasható, helyeske főszereplőkkel, érdekes a cselekménnyel; meghagyja a gondolkodást, a logikázgatást, nincsenek benne nagyobb logikai bukfencek sem, az elvarratlan szálak is csak inkább a homályba futnak, igazság szerint egy-egy későbbi utalással szépen lerendezi őket a szerző.
Tetszett a naplószerű elrendezés, ahogyan az egyes bejegyzések dátumai mutatják, éppen a több száz éves naplót olvassuk, vagy a jelen történéseibe csöppentünk vissza. Hihetőnek tűnő képet mutat a nők 18. századi életéről, társadalmi helyzetéről, megítéléséről, illetve annak egy igen szűk szeletkéjéről - mert a többi a történet szempontjából közömbös -, és teszi mindezt olyan módon, hogy a nem átlagos sorsú nő szavaiból ismerjük meg a többiek sorsát.
Nagyjából az első oldalnál kezd gyanús lenni, hogy magyar írónő működik álnéven (megjegyzem: engem zavarba hozott egy bő félórára...) és lőn: más rokon-blogok szerzői a konkrét személyt is tudják/tudni vélik, meg is nevezik őt.
A történet kicsit Da Vinci kódos, kutatós, kincskeresős, régi naplós, ásatós, misztikás, alkimistás, régészes-történészes, okoskodós.
Az első naplóbejegyzés egy menekülőben lévő, rémült fiatal lány bejegyzése.

Az egyetemista Mira (vagy Mari) kutatásba fog és milyen a véletlen, éppen belefut egy ásatásba, mely szorosan összefügg kutatásával. Egyre jobban belebonyolódik a történetbe, megsuhantja egy mellette elsuhanó kisebb összeesküvés szele, de Mira "ráharap" a témára és megy előre. Segítségül érkezik a KönyvmolyLovag és együtt folytatják a nyomozást. Bennem mindvégig motoszkált a gondolat, hogy a Lovag (Berdis - számomra csak Dervis) a végére nagyon el fogja árulni...de nem. A tirpei ásatáson indul be a történet, majd a kiásott ház valaha élt lakóinak naplójával folytatódik. Innentől pedig fordulatokban gazdag, imhol misztikus, szórakoztató történéseken keresztül érünk el a végkifejletig. (Nekem az egész történet után, kicsit egyszerű lett a befejezés, illetve azt hiszem a befejezés megfogalmazása.)

10/8

1806 november 25-én Szent Katalin ünnepére készült Tirpe városa. A Szent Katalin leánynevelde növendékei ekkor tartják szokásos évi körmenetüket. Ezúttal a felvonulás tragédiával végződik, mert rejtélyes körülmények között eltűnik az egyik Katalinleány. Szökés vagy emberrablás? Ez foglalkoztatja a város lakóit, a leánynevelde vezetőnője azonban, hogy elejét vegye a rosszindulatú pletykáknak, fogadalmat tesz: tizenhat évre bezárja az intézet kapuit a külvilág elől. Kétszáz évvel később a csinos történészhallgató, Mira egy rejtélyes mintázatú terítőt lát meg egy régi újság fényképén. Barátjával, a művészettörténész Berdissel próbálják megfejteni a furcsa szimbólumok jelentését. A kutatás az egykori tirpei leányneveldéhez vezet, ahol a két bölcsész hátborzongató felfedezésekre jut, misztikus társaságok nyomára bukkan, miközben úgy tűnik, valakiknek még most is nagyon fontos, hogy a sötét titkok rejtve maradjanak... Megtudhatjuk-e évszázadok múltán, mi történt akkor abban a titokzatos házban? A Magyarországon és Törökországban játszódó történelmi regény a misztikus rejtélyek világába kalauzolja az olvasót.

R. A. Collins: Pemberley-krónikák

Háááát....

és, mint tudjuk, háttal nem kezdünk mondatot, most mégis... Mostanában olyan klasszul beletalálok a pocsék könyvek sűrűjébe, hogy az már lassan művészinek mondható.

Jane Austen, szegény, azt hiszem rémülten szorította össze szemét-száját, fogta be a fülét saját, rózsaszín kis felhőcskéjén, amikor ez a könyv a piacra került.
Kb a nyolcvanadik oldalon tartok, de már 78 oldal óta kiver a víz, hogy még mennyi van hátra...
Annyira meg akartam adni a lehetőséget, de annyira... hát nem sikerült... Vágjunk bele!

Életemben először olvastam más által továbbgondolt könyvet. A filmeseknél se szokott jól elsülni, igazság szerint már ez alapján is kicsit szkeptikusnak kellett volna lennem, de hát nem tehetek ellene: én naív vagyok! (Na, azért annyira nem, hogy meg is vettem volna, mire való a könyvtár!?)
A történet nem is tudom mikor kezdődött el. A könyv első x oldala azzal telik meg, hogy anyakönyv szerűen, ki-kinek a kicsodája bontásban elénk tárul a következő 451 oldal vázlata. Kb ennyi elég is lenne. Innen kezdve töményen folyik az émelyítő "édesem", "szerelmem", "drágám", némelyik még cizellálva, tupírozva kicsit... köze nincs a Büszkeség és balítélethez, hacsak a szereplők neveit nem tekintjük annak (személyiségük, megnyilvánulásaik már a közelben sincsenek). Nekem túlságosan is szirupos... Stílusát tekintve, már az első 20-30 oldalon belefutunk olyan 21. századi kifejezésekbe, melyek leugranak, nem csak a történetről, hanem magáról a papírról is. Állandóan ismétli önmagát... olyan amerikai. Egy-egy gondolat megtölt egy fél mondatot, majd valami homlokegyenest mással folytatódik ... kissé össze-vissza hatást keltett bennem emiatt. (meg még más miatt is)
Nem bírtam tovább, sajnálom...

2/10 (de csak mert szép betűtípussal nyomták, és relatíve kevés benne a helyesírási hiba...)

A hivatalos fülszöveg:

A menyegzőnek vége, szedelőzködnek a vendégek. Két boldog ifjú pár búcsúztatja őket:
Elizabeth & Mr. Darcy
Jane & Mr. Bingley
Jane Austen világhírű Büszkeség és balítélet című könyvének történetét gondolta tovább Rebecca Ann Collins. Az ismert és szeretett szereplők közös élete még csak most kezdődik. Szerelem és házasság, pénz és gyerekek – személyes történetük összefonódik a korabeli Anglia politikai és társadalmi változásaival, melyek Pemberley-t sem kerülik el.

"Nagyszerű folytatása Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének. Austen elmosolyodna és áldását adná rá.”
– Beverly Wong

"Románc, intrika, tragédia – mindent megtalálhatunk, amit egy eredeti Austen-regényben, mindezt pedig mesterkéltség és torzítások nélkül, ami oly sok mai regényt elront.”
– Bookreporter

"Engem lenyűgözött Rebecca Ann Collins munkája. Új műfajt teremtett, valami olyasmit, mint a családregény-sorozat: Jane Austen szereplőinek sorsát több köteten át figyelemmel kísérhetjük. (…) A korabeli Anglia politikai és társadalmi eseményeinek leírását alapos kutatás előzte meg, így az hitelesen fonódik össze az Austen-hősök életével.”
– Janny Scott

"Akik szeretik Austen humorát és stílusát, nem fognak csalódni ebben a könyvben.”
– Book News

Rebecca Ann Collins, aki egész életében rajongott Jane Austenért, elsőként a Büszkeség és balítélet című könyvét olvasta tizenkét évesen. Beleszeretett a szereplőkbe, és azóta éveket szentelt kedvenc szerzője életének és munkásságának kutatására és tanulmányozására. Irodalomtanárként és könyvtárosként temérdek információt gyűjtött össze Miss Austenről és koráról, amely a Pemberley-ről szóló könyveinek alapja lett. Regényei nagy népszerűségre tettek szert a Jane Austen-rajongók körében.
Az olvasás, a zene, a művészet és a kertészet iránt rajongó Rebecca Ann Collins megfogalmazása szerint kényelmesen érzi magát abban a korban, amelyről ír, és hatalmas átéléssel ábrázolja az általa bemutatott szereplőket. Bár a modern kor kényelmét élvezi, sokban csodálja Jane Austen értékrendjét és világlátását.

J. Harris: Aludj kislány

Nos, ha nem is vagyok Harris rajongó, de szívesen olvastam a könyveit
Azt írja az írónő a bevezetőben, hogy ez volt az első könyve és mennyien keresték a hallgatás éveiben... hát... biztosan bennem van a hiba... Joanne Harrist eddig igényes, logikus gondolkodású íróként ismertem meg a műveiből, de ez a könyve messze a léc alatt maradt.
Egy festő (akinek lelkében viháncol a gonosz) beleszeret egy kislányba, megvárja míg felnő, majd elveszi feleségül. Addig is csak a kislányt festi, legalább ezerszer... De, mint kiderül nem a lánykába, hanem valami angyali tisztaságba szeret bele, a lányt csak (mivel közben kiderül, a festő enyhén pedofil...), mint egy tárgyat, a tisztaság jelképét (?) akarja birtokolni. A lány, immár feleség viszont többre vágyik... A történet próbál misztikus lenni, vagy én nem is tudom minek nevezhetném (testből való kilépés, halott gyermek szellemének visszacsalogatása, meg más efféle huncutságok)... A könyv minden szereplőjének (kivéve a szobalányt) látomásai vannak, egy idő után összefolynak az álmok a valósággal, stb... Brutális katyvasz lesz az egész... a fülszöveg jelzője kivételesen nagyon találó: rém-regény...
Nagyon nem tetszett... nagyon, nagyon...

2/10

A hivatalos fülszöveg:
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost...
Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.