2011. június 30., csütörtök

Friedrich Glauser: Matto birodalma


Hát olyat olvastam... de olyat..., hogy hűű, meg haaaaa!
A szemnek fel-, az embernek ki-, a lélegzetnek pedig meg kell akadni tőle!

Na, persze, sikerült pont egy sorozat legutolsó kötetét kézbe vennem (mit sem tudva két első kötetről).

Mit ne mondjak!? Lidérces volt. Vagy csak én vagyok kicsit érzéketlen az irodalomhoz... Viszont ezt most végigolvastam! Hősiesen, többszörösen is összeszorított fogakkal, de végig olvastam!

A nyelvezetét nézve kicsit sokkolt, hogy Studer őrmester, a rendőr, aki éppen gyilkosságban nyomoz, néha szimplán "ember"-nek neveződik. Csak így, egyszerűen. Aztán teljesen váratnúú vaami kifacsart tájszóllásba csap át az eggész műű... Há mit ne mongyak...!? Há meglepett! Ha...!
Viccet félretéve, nem igazán értem mi volt a célja a drága szerzőnek - mármint a sokkoláson kívül. Olyan zavaros a formája, stílusa, az elbeszélés tempója, a történet szövése, a szereplők viselkedése, akárcsak a helyszíntől azt várni lehet. Merthogy a helyszín és a kor: egy múlt század eleji diliház...
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahonnan egy éjszaka eltűnik egy beteg és az igazgató. Az igazgatót kicsit később megtalálják a kazánházban, természetesen holtan. Nagyjából 70-80 oldalanként hol ez, hol az meghal. Mire már elöntött volna a félsz, hogy nem marad a kardinális figurákból egy sem, huss... vége lesz a könyvnek! Olyan kis huncutul... Biztosan finnyás, Agatha Christie-n érlelt krimi ízlésemnek köszönhető, de bizony én nagyon összecsapottnak érzem a... öööö... igazság szerint nem csak a végét, hanem az egészet...
A szereplőkről is kicsit: Studer őrmester, a főszereplő, nekem határozottan közömbös volt. Pedig neki kellett volna drukkolni, érzem én, de bárhogy akartam, nem ment. Aztán az igazgató helyettes dilidoki... hát nála konkrétan megkérdőjelezhető, nem cserélt-e véletlenül helyet valamelyik ápolttal.Jönnek-mennek a könyv egész széltében-hosszában az orvosok, az ápolók, nővérek, ápoltak, stb... imhol-imhol lepottyan egy-két hulla, ki a kazánház lépcsőjén, ki prózaian az ablakon át... Happy end!? Hát az meg micsoda?! (csak hogy illeszkedjen a könyv stílusához...)

Ja, és eszembe jutott az is, hogy ez lehet, hogy nem is szépirodalom, hanem szakkönyv... mert akkor tuti! Tuti pszichiátria történeti remekmű lehetne, csak akkor meg kevés benne a részlet.
Megszenvedtem. Sajnálom! A ráfordított időt is!

10/3 hálából, mert nem volt túl hosszú!

És akkor a hivatalos fülszöveg:
gy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt is, aki újszülött gyermekének meggyilkolása miatt már börtönviselt. Studer a látszat és valóság számára idegen, kusza világába csöppen; minden bűnjelet, minden megfigyelést az ügyben potenciálisan érintettek érdekeinek megfelelően a legkülönbözőbb módon lehet értelmezni. Az őrmesternek meg kell tanulnia átlátni azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint itt élnek és meghalnak az emberek.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails