2009. szeptember 23., szerda

Extra szűz


Vannak könyvek, melyek csalódást okoznak. Ritkán ugyan, de vannak. Az viszont egészen kevésszer fordul elő, hogy ez a csalódás pozitív legyen.

Úgy voltam ezzel a könyvvel, mikor kivettem a könyvtárból, hogy egy lehet a mediterrán tájakon játszódó gasztroregények folyamában, de indiánnyári estékre éppen jó lesz.

Aztán kiderült, hogy eléggé kevéssé gasztro (na jó, egy ici-picit), és még csak nem is regény a szó klasszikus értelmében, inkább leírás, önvallomás.

Egy angol testvérpár (lányok) idénymunkára utaznak Ligúriába, olaszul csak konyhanyelven beszélnek. Rögötn becsöppenek egy zárt falusi közösségbe, ahol helyi ligúr nyelven beszélnek, mindenki árgus szemekkel figyeli őket. Nem rosszindulatból, hanem évszázados hagyományból. Mert ez vezérel mindent, a szokás, a megszokás.
A lányok hirtelen ötlettől vezérelve megvesznek egy rusticot, ami kb. a mi présházaink megfelelője lehet olajbogyószüret idejére. Nem szokás ilyenben lakni, csak átmeneti szállásul szolgál kint, az olajfák között. De az angol lányok, beleszeretnek egy ilyenbe, nagyon olcsón jutnak hozzá ---természetesb itt kezdődnek a bajok...

Legszívesebben most azonnal odautaznék.


Hivatalos ismertető:
Két angol lány - testvérpár - egyszer csak úgy érzi, torkig van magánélete bonyodalmaival, a téli Londonnal, a pocsolyákkal, a köddel, s egy apróhirdetés nyomán, mondhatni egy hirtelen ötlettől vezérelve, elszegődik tíz hétre segédkertésznek Ligúriába. Langymeleg Riviéra, csillogó tenger, barnára sült, ellenállhatatlan széptevők, vad éjszakai élet - ez az, amit várnak. Amit kapnak: festői, ám zárkózott, maradi szellemű, elöregedett falu. 

Egyik este azonban valami elképesztő történik:az olajligetek közt, magasan a Földközi-tenger fölött, egy kis kőház elgazosodott kertjében szabadtéri vacsora és üzleti megbeszélés furcsa keveréke zajlik a lobogó tűz mellett. A beszélgetés az öreg házra és a hozzá tartozó olajfaligetre terelődik. S miközben eszegetik a rozmaringnyárson sült illatozó kolbászt, kortyolgatják a helyi bort - talán egy kicsit szorgalmasabban a kelleténél -, a holdfényben körbesétálnak az omladozó házon meg a kerten - és beleszeretnek. 

Bár eszük ágában sincs az olasz Riviérára költözni, de amikor a sors szeszélye folytán - egy ócska, használt kocsi áráért - az övék lesz a régi, romos kőház, a két talpraesett nagyvárosi nőből egykettőre ügyefogyott ligúriai signorina válik. Új szomszédaik egyre csak csodálkoznak, hogy is tudtak ezek a külföldi nőszemélyek mostanáig úgy megélni, hogy nem képesek rátalálni a vadspárgára vagy megkülönböztetni az ehető gombákat a rosszaktól, s ráadásul arról sincs fogalmuk, hogy néhány tucatnyi olajfájuk miként biztosíthatja éves olajkészletüket, vagy hogyan kell jó bort készíteni szederindák fojtogatta szőlőtőkéik terméséből. Szerencsére kéznél vannak Diano San Pietro tősgyökeres lakói, akik megtanítják őket az összes régimódi tudományra, ami errefelé nélkülözhetetlen a boldoguláshoz.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails