Oldalak

2010. február 28., vasárnap

Eric Weiner: A boldog zarándok

Jól bevettem a marketinget. Ez a könyv pont úgy néz ki, mint Elizabeth Gilbert sikerkönyve az Eat, pray, love. Valahol az agyam hátsó részében arra vágytam, hogy ez a könyv annak legyen a folytatása. Mert azt szerettem. De nem az. Kedves kiadó, ne tessék engem így átverni, mert csalódtam. Ez a könyv megállja a helyét önmagában is, nem érdemes ráültetni másnak a sikerére. És kedves kiadó, amúgy bevettem a marketinget, lehet gúnyosan mosolyogni...

De ahogy sikerült túltennem magam a csalódáson, és megengedtem, hogy a könyv a maga valójában hasson rám, akkor egy igazi kalandot kaptam. Ahogy egy modern újságíró könyvet ír: az újságíró, aki a munkájából adódóan 30 másodpercekre képes csak koncentrálni, hiszen abba kell besűríteni a lényeget, ráadásul ütősen, drámaian, hiszen több időt nem ad neki a szerkesztő. Tehát ez a kaland, a maga 30 másodperces ugrásaival a boldogságot járja körbe. Körbe egészen a Földet is. Kalandosan, izgalmasan.

Melyik nép a legboldogabb a föld kerekén? És vajon lehet-e mérni a boldogságot? Talán a pénz boldogít, vagy máshol van a titok?
Egy idő után magával sodort a tempó, szívesen ugrándoztam egyik országból a másikba, egyik kultúrából a másikba. Vicces volt ráismerni, az általam is meglátogatott népek mentalitására.
És Izland! Egyenesen elbűvölt! Azt ugyan sajnálom, hogy akik boldogan élnek ott, azok nem nagyon kívánják terjeszteni a boldogságuk receptjét a világban... hiszen boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Pedig azt saccolom, volna még egy-két millió ember, akire ráférne ez a recept...

Kellemes könyv. Ajánlom. Szerintem inkább kutasson egy újságíró boldogságot, minthogy háborús tudósítónak kelljen állnia. Ez sem kevésbé veszélyes kaland.
Bejegyezte: Makay Anikó dátum: 15:04 0 megjegyzés
Címkék: ,

2010. február 25., csütörtök

David Guterson: Hó hull a cédrusra


Nálam ez a könyv ötös osztályzatot kapott, ezt most így, nyíltan, az elején kijelentem, pedig nem szoktam egyértelmű lenni. :o)

David Gutersonról nem sok mindent lehet tudni, a Wikipédiából annyit tudtam meg, hogy szerzett ilyen-olyan diplomát (pl. kreatív írásból), hosszú időn át tanított, de közben már jelentek meg hosszabb-rövidebb lélegzetvételű írásai a különböző magazinokban. Három regényt írt, a harmadikkal, a Hó hull a cédrusra cíművel aratta a legnagyobb sikert, nemcsak a kritikusok (Pen,/Faulkner-díj), hanem az olvasók körében is. Hát, mit mondjak, meg tudom érteni mindkét felet.

A történet egy Seattle közelében lévő kis szigeten játszódik, ahol japánok és amerikaiak élnek látszólag nagy-nagy békességben, mígnem egy bűntény történik, egy halászt holtan találnak, meggyilkolásával egy japánt vádolnak, nem véletlenül, minden jel az ő bűnösségére utal. A regény a bírósági tárgyalás köré szerveződik, de ennél sokkal többről van szó.
Többről, s innentől kezdve különböző szálakon indulhatok el, hiszen szólhat a két nép együttélésének (mint kiderül) felszínes zökkenőmentességéről, de szólhat egy új hazába való beilleszkedésről is, amelynek önmagából fakadó nehézségét fokozza a közelgő II. világháború.
(A történet a háború után kb. 10 évvel játszódik, de meghatározó nemcsak azért, mert közelmúltnak tekinthető, hanem azért is, mert Amerika hadban állt Japánnal, akkor az amerikai állampolgárság nélküli japánok most mégis melyik hadseregbe tartoznak, erkölcsi kérdés...)
Folytatva a sort, szólhat a könyv az emberről, a helytállásról, a morálról, az előítéletekről, a "nem hajlik, inkább törik"-féle emberi magaslatról, de szólhat szimplán nyomozásról is - arról szól, amiről szeretnénk, hogy szólna. Vagy ami szól hozzánk a könyvön keresztül. Éppenséggel akár minden fent írottról.

Mindemellett a könyv (vagy az író) stílusa könnyed, puha, könnyedén rajzolja elénk mind a fizikai, mind a belső teret, s észre sem vesszük, már benne is járunk a történetben, ott vagyunk a halászfaluban, a bírósági tárgyalóteremben, a cédrusfa tövében...

Nekem ez a könyv a csokikrém.
Bejegyezte: zazálea dátum: 16:46 0 megjegyzés
Címkék:

2010. február 21., vasárnap

Ann Pachett: Életszonáta

Nagyon tetszett ez a könyv... az utolsó oldalakig.
Szépen felépített történet, nagyon klassz, ahogyan a szerepelők lelke "beszél". Képszerűen mutatja a helyzeteket, főleg az érzelmeken, hangulatokon át.
Minden pillanatot vártam, amikor csak a kezembe vehettem a könyvet, nagyon élveztem.
Olyan finoman, szinte észrevehetetlenül alakul a történet, hogy én is azt éreztem, amit a szerepelők: a túszok és fogva tartóik, hogy bár sose érne véget... De véget ér és borzasztóan durván. Mondjuk, végig sejthető, hogy drámai lesz a végkifejlet, de ez...!?!...
Olyan, mintha egyszerűen kifogyott volna a papír a nyomtatóból, hát az utolsó előtti fejezetet elintézte az írónő 2 sorral: a rosszak megbűnhődnek (+1 jó, aki másképpen lett rossz...), a jók boldogok lesznek, vagy egy életre boldogtalanok... nem igazán értem, hogy amikor tizen-huszon oldalakat áldoz arra egy író, hogy felépítsen egy karaktert, előkészítse a szituációkat, majd apró hajszálgyökerekkel összekapcsolja egy nagy egésszel, miért fejezi be a történetet ukk-mukk-fukk...
Ennek ellenére foglalkoztat, boncolgatom magamban a szereplőket, ízlelgetem őket.
Mivel én azt tartom jó könyvnek és filmnek, ami olvasás/nézés után még foglalkoztat, elgondolkodtat, az kell mondjam: hát ez bizony jó könyv! :-)
Jó szívvel ajánlom, sőt kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye a befejezésről....


Értékelés: 10/9


A hivatalos fülszöveg:
Valahol Dél-Amerikában, az ország alelnökének pazar villájában fényűző partit adnak a világ egyik legbefolyásosabb emberének, Mr. Hoszokavának a tiszteletére. A politikusokból és üzletemberekből álló nemzetközi vendégsereget szinte megbabonázza a hangjával Roxane Coss, a világhírű szoprán énekesnő, az operák ünnepelt sztárja. Mindenkit magával ragad az előadás. Tökéletes este - egészen addig a percig, míg egy terroristacsoport be nem ront az épületbe, és túszul nem ejti a vendégeket. Az álom egyszerre rémálommá változik. Akik az egyik pillanatban még az operaénekesnőnek tapsoltak, a következőben már az életükért reszketnek. A katonaság körülzárja a házat, és nem hajlandó teljesíteni a terroristák követeléseit. A helyzet pattanásig feszül, a tragédia bármelyik pillanatban bekövetkezhet. De ahogy telnek a hónapok, a túszok és fogva tartóik egyre jobban megismerik egymást, és szép lassan barátságok, sőt szerelmek szövődnek köztük. Miközben a falakon kívül a katonaság véres leszámolásra készül, odabent mintha megállna az idő, és már sem a terroristák, sem foglyaik nem szeretnék, ha a különös túszdráma véget érne. Azt azonban mindannyian sejtik, hogy ez az idilli állapot nem tarthat örökké...
Ann Patchett 1963-ban született Los Angelesben. Az Életszonáta a negyedik regénye, amelyet már több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amelyért megkapta a PEN/Faulkner-díjat és az adott év legjobb írónőjének járó Orange-díjat is.
Bejegyezte: Névtelen dátum: 9:17 1 megjegyzés
Címkék: ,

2010. február 6., szombat

Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Miért választottam? Eredetileg A nővérem húga c. könyvet akartam az írónőtől elolvasni, de a könyvtárban csak ez volt meg.

A borítót tessék figyelmen kívül hagyni, szerintem nem sikerült a történethez híven megalkotni, azt sejteti, hogy valami romantikus női regényt kap az Olvasó, pedig dehogy.

Egyáltalán nem egy könnyed olvasmány. Olyan kérdéseket feszeget, olyan naturalisztikus ábrázolásokat tár elénk, amikről nem szokás beszélni, nem szokás elgondolkodni, ami _velünk nem történhet meg_.

A legfőbb tanulság, hogy semmi sem fehér vagy fekete, az igazságnak ezer arca van, és az odavezető út sem feltétlenül egyenes és elágazástól mentes.
Lehet-e jó az az ember, aki elrabolja a gyerekét? vagy aki alkoholista? vagy aki metadin-üzletbe keveredik? Aki elszereti a barátja menyaszonyát? Aki elhanyagolja a gyerekét?

A könyv segít abban, hogy ne hamarkodjuk el a válaszokat.

Hivatalos fülszöveg:
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában - amely eltűnt személyek felkutatásából áll - rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult - éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében - izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?

Kép és fülszöveg: libri.hu

Értékelés: 10/10 (de továbbra is keresem A nővérem húgát  :) )

Eredeti könyvborító:
Bejegyezte: N.Zsuzsi dátum: 11:07 2 megjegyzés
Címkék:

Századiknak valami jót kellene

De ez nem az a könyv. :o)

Coelho az az író, aki megosztja az olvasókat, vagy nagyon szeretik, vagy éppen nem, én ez utóbbi csoporthoz tartozom.
Soha nem is voltam Coelho-rajongó, eleve van bennem valami mélyről jövő gyanakvás, amikor egy író könyvei egyszerre elárasztják a könyvesboltok polcait, ez speciel nem neki szól, de rá is igaz, viszont személy szerint nem vonz sem Coelho stílusa, sem a történetei. Hát... ez van.
Ezt a könyvét a kezembe adták, mert én ugyan le nem vettem volna a polcról, de valamiért azt gondolták kedves ismerősök, hogy ez engem érdekelni fog (nem, nem akarok meghalni), hát jó kislány voltam, elolvastam. 
Egyszer elkezdtem én Az alkímistá-t is, de nem hatott meg, most viszont jól jön, hogy legalább van valami előzmény, amely alapján azt mondhatom, hogy ugyanaz az egyszerű nyelvhasználat, nem bonyolult történet, egy-estés könyv ez is.
Persze, van benne a Coelho-hoz már hozzátapadt ezotériából is, van egy kis mantra, egy kis asztrálutazás, könnyedén túl lehet rajta jutni. 
Az egyetlen dolog, amit hitelesnek tartok a könyvben, az a három betegség gyökere, kialakulása, ezt tényleg jól fogja meg, nem véletlen, hiszen gyermekkorában valóban többször megjárta a pszichiátriát, a betegségek pedig (bőséges tapasztalat után állíthatom) valóban ilyetén módon (is) alakulnak ki, s a tünetek is reálisak.

Ettől azonban még szegény Coelho oly messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet megkövezni. :o)))


Ja, a történet: Veronika meg akar halni, nincs értelme az életének, úgy látja, nem is lesz, hát bevesz egy nagy halom gyógyszert, melynek következtében ugyan meg nem hal, viszont bekerül az elmegyógyintézetbe. Ott aztán lát ezt is, azt is, találkozik ilyen és olyan emberrel, de ami a fontos, hogy kiderül: oly mértékben károsodott a szíve, hogy gyakorlatilag napjai vannak hátra. És hogy akkor most ezt hogy éli meg? Elvégre  a terve sikerült, csak későbbre halasztódott, ez most jó vagy rossz? Változik-e valami ezen idő alatt, esetleg maga Veronika változik?
S bár csavarnak nem nevezném, de valami érdekes mozzanat mégis csak lesz a végén, na. :o)
Bejegyezte: zazálea dátum: 8:55 3 megjegyzés
Címkék:

2010. február 5., péntek

Neil Gaiman: Coraline

Elkezdtem ezt a könyvet olvasni, és erősödött a gyanúm, hogy rossz helyre tették ezt a könyvtárban, mert mesekönyv.
Aztán nyakig belemerültem, és eljutottam a felismerésig, hogy tévedtem, jó helyre tették. Mert bár mese, nem gyerekeknek -legalábbis nem kicsiknek- való, mert egészen rémisztő részei is vannak.

Elképesztő egy könyv. Nem elsősorban a történet miatt (pedig az sem smafu), hanem a nyelvezete, a játékossága, a könnyedsége miatt. Siklik a történet, mint korcsolyázó a tükörjégen, piruettekkel tarkítja az amúgy is bravúros cselekményszálat (huhh, képzavar a javából :D ).
Bármelyik oldalról tudnék idézni valami frappáns hasonlatot, kuncogtató mondatot, remek leírást. Ritka az ilyen könyv.

Milyen érzés is olvasni? Mintha összegyúrták volna az Alice Csodaországbant, a Mester és Margaritát, és odaadták volna Stephen Kingnek, hogy kezdjen vele valamit.
A vége _természetesen_ hepiend, pedig még pár oldallal az utolsó lap előtt nem annyira lehet benne biztos az ember.

A történetet híven leírja a fülszöveg. Van egy kislány, Coraline, aki sokat unatkozik, a szülei a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, ő meg az esős, ködös napokon nem tud mit kezdeni magával. Felderíti a házukat és környékét, meglátogatja a szomszédokat (akik következetesen Caroline-nak szólítják), majd rábukkan egy titkos szobára...

Hivatalos fülszöveg:

Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más? Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.


Kép és fülszöveg: libri.hu

A könyvből animációs film is készült, részlet:




Értékelés: 10/10 és még *** -fogom keresni a szerző egyéb műveit is
Bejegyezte: N.Zsuzsi dátum: 6:15 4 megjegyzés
Címkék: ,

2010. február 4., csütörtök

Nem nekem való könyvek

Időnként előfordul, hogy mellényúlok, de az meglehetősen különös és ritka alkalom, hogy a 6 könyvtári könyvből 3 is hümhüm.

1.Charlaine Harris: Inni és élni hagyni
Hivatalos fülszöveg:
Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt...
Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.
CHARLAINE HARRIS a világ sötét oldalára kalauzol minket. Magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. „Anita Blake rajongói imádni fogják” – Publisher’s Weekly „Pikánsan pokoli” – Dallas Morning News
kép és fülszöveg: bookline.hu


Elkezdtem, de nem. Egyszerűen nem. pedig annyi helyen dicsérik, sokak szerint jobb, mint a Twilight-saga, bár nekem azzal szemben is vannak fenntartásaim (az első kötet egész jó, a második már nem annyira, a harmadikat még csak elkezdtem, de nem érzek égető késztetést a továbbolvasásra).

2. Verebes István: Ornél
Hivatalos fülszöveg:
Benede Kornél, azaz Ornél, fényképész, aki huszonegy éve él feleségével ugyanabban a lakásban. Úgy él, ahogy sokan ma Magyarországon. Se szenvedélyes szerelem, se nagy lakás, se utazások, se fényes karrier. Aztán egy nap meglátja szomszédja lilával kicsempézett fürdőszobáját, és Ornél fellázad unalmas élete ellen, elhatározza, hogy ő is „befut”. A vakszerencsének köszönhetően bekerül az egyik tévé körülrajongott show-műsorába, és a nézők azonnal ráharapnak. Ornélt kezelésbe veszik a sztárcsinálók, és karrierje egyre meredekebben ível felfelé. Lecseréli ruhatárát, szokásait, lakhelyét és feleségét, és aztán… Verebes István első regénye igazi szenzációt sejtet, hiszen szerzője kellő rálátással írja meg a média ezerszer felmagasztalt és elátkozott világát; elsőkkel és utolsókkal, tehetségekkel és dilettánsokkal, sztárokkal és kontárokkal. Hogy az én barátom ért az íráshoz, azt eddig is tudtam. De hogy regényt…! És ilyen jót! Erről azért nem volt szó! Akkor ő most író lett?!... Azanyja!... Most irigykedjem, vagy gratuláljak?! Kern András A könyv olvasása közben remekül szórakoztam. Felismertem a hazai televíziózás valóságos alakjait, folyamatait, és azok kisszerűségét. Verebes ezzel a könyvvel elérte a „kint is vagyok, bent is vagyok” szabadságát. No de hogyan tovább!? Jakupcsek Gabriella

Én nem is tudom, hogy feltételezhettem Verebesről, hogy tud írni. Annyira nyögvenyelős, vontatott, az ember nem is tudja, mi a fenét akar leírni, most akkor mondja, vagy nem mondja?!
Véleményem vszeg nem egyedülálló, mert a bookline.hu olvasói értékelése: 
kép és fülszöveg: bookline.hu

3. Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Hivatalos fülszöveg:
Mit tegyen az ember, mármint a főhős, ha kilencéves, New Yorkban él, és 2001. szeptember 11-én eltűnt a papája? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az apja utolsó telefonhívásai az üzenetrögzítőn, amit el kell dugnia a mamája elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Mi mást? Fel kell keresnie az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolnia, hogy milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár köztudott, hogy minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Egyszerű. Csak közben számos más kérdés is akad.

Hogy miért vettem ki ezt a könyvet... talán a címe volt annyira fura, hogy muszáj volt jobban szemügyre venni. Nem is állítom, hogy rossz könyv, de annyira nagyon elvont, olyan nem evilági, nem hétköznapi a gondolkodása, amire én most nem tudok koncentrálni. Talán majd egyszer újra nekifutok.

kép és fülszöveg: bookline.hu
Bejegyezte: N.Zsuzsi dátum: 9:24 2 megjegyzés

Ez egy kreatív blog :)

Kedves Könyvmolyok, itt e díj, amit az egész blog, minden írója egyszerre kapott meg tőlem. Legyetek kedvesek akár itt, akár a saját blogotokban teljesíteni a játékszabályban foglaltakat -de ha nincs hozzá kedvtek, akkor sincs semmi gond, a játék sosem kényszer :)

Játékszabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Bejegyezte: N.Zsuzsi dátum: 5:48 0 megjegyzés
Címkék:

2010. február 1., hétfő

Freya North: Mindent anyánkról


Nem is tudom, hogyan kezdjem. Tetszett is, meg nem is. Nem volt rossz de különösebben jó sem.
Adott három fiatal nő, akiket az anyjuk még aprócska korukban elhagyott és elment világgá egy férfivel.
A lányokat az apai nagybátyjuk nevelte olyan nagy szeretetben, ami még a hagyományos családmodellben is ritka. A lányok kiegyensúlyozottak, boldogok (apróbb ezt-azt leszámítva), imádják Django-t, a nagybácsi-apuka-családjukat... ám egyszerre beüt a mennykő, pont mikor nem is számítanak rá: beállít az anyjuk...
Ezzel aztán a lányok lába alól kirándul a szőnyeg. Minden ami addig egyértelmű volt, mostantól zavaros, érthetetlen, ami fontos volt érdektelenné válik, elnyeli őket a saját lelkük káosza.

Jópofa ötlet, de nekem a kidolgozása valahogy olyan összecsapottnak tűnik...

A hivatalos fülszöveg:
A három McCabe nővérnek gyerekként egy vágya volt; hogy harmincas éveikre boldog családanyák legyenek. A sors nem így akarta... Cat hosszú évek után érkezik haza, hogy végre tiszta lappal kezdjen új életet... Fen mindene a kislánya, mintaanya szeretne lenni, miközben házassága kihűlőben... Pip húgai felett anyáskodik, de a szerelem mind ez ideáig elkerülte... Az önfeledtnek induló családi partin váratlanul feltárul a múlt gondosan őrzött titka. Kételyek és sérelmek, szemrehányások és csalódások törnek elő, miközben a legmegdöbbentőbb hír még hátravan... Freya North szerelemmel és szeretettel teli könyveinek világszerte vannak rajongói. 2005 óta regényei sorra a sikerlisták élére kerülnek, több hónapig őrizve vezető helyüket. Az írónő jelenleg tizedik bestsellerén dolgozik.

10/6
Bejegyezte: Névtelen dátum: 21:57 0 megjegyzés
Címkék:

Ken Follett: A Katedrális


Fülszöveg:
A szerző egyik legnépszerűbb regénye egy 12. századi angliai városkában, Kingsbridge-ben játszódik, a történet a katedrális építése körül bonyolódik, melyért a Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén, körülöttük vér, ármány és szerelem.
A könyv oldalain középkori világ kel életre, amely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a kínzásokat, a gyilkosságokat és a szerzetesi élet keserveit.

Saját vélemény:
Kíváncsivá tett, maga a cím és maga a fülszöveg is. Mi lehet olyan izgalmas és lebilincselő egy középkori katedrális építésében? Hajtott a vágy, hogy megtudjam kérdésemre a választ, és belevágtam a történetbe. Minden egyes szó igaz, sőt... Izgalmas mint egy film, és valójában persze több, hiszen a főszereplők az én képzeletem szerint elevenedtek meg. Olyannyira szívemhez nőttek, hogy feltétlenül folytatni akarom sorsukat.
Igazán nagyszerű szórakoztató olvasmány, joggal tette íróját híressé és nem véletlenül fogyott eme könyvből a legtöbb példány az író könyvei közül.
Én amúgy is szeretem a középkori történeteket, de ez nem csak egy építkezést azt garantálhatom.
Mindenkinek ajánlom!
Bejegyezte: Monika dátum: 11:57 0 megjegyzés
Címkék: , ,
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)