Jól bevettem a marketinget. Ez a könyv pont úgy néz ki, mint Elizabeth Gilbert sikerkönyve az Eat, pray, love. Valahol az agyam hátsó részében arra vágytam, hogy ez a könyv annak legyen a folytatása. Mert azt szerettem. De nem az. Kedves kiadó, ne tessék engem így átverni, mert csalódtam. Ez a könyv megállja a helyét önmagában is, nem érdemes ráültetni másnak a sikerére. És kedves kiadó, amúgy bevettem a marketinget, lehet gúnyosan mosolyogni...De ahogy sikerült túltennem magam a csalódáson, és megengedtem, hogy a könyv a maga valójában hasson rám, akkor egy igazi kalandot kaptam. Ahogy egy modern újságíró könyvet ír: az újságíró, aki a munkájából adódóan 30 másodpercekre képes csak koncentrálni, hiszen abba kell besűríteni a lényeget, ráadásul ütősen, drámaian, hiszen több időt nem ad neki a szerkesztő. Tehát ez a kaland, a maga 30 másodperces ugrásaival a boldogságot járja körbe. Körbe egészen a Földet is. Kalandosan, izgalmasan.
Melyik nép a legboldogabb a föld kerekén? És vajon lehet-e mérni a boldogságot? Talán a pénz boldogít, vagy máshol van a titok?
Egy idő után magával sodort a tempó, szívesen ugrándoztam egyik országból a másikba, egyik kultúrából a másikba. Vicces volt ráismerni, az általam is meglátogatott népek mentalitására.
És Izland! Egyenesen elbűvölt! Azt ugyan sajnálom, hogy akik boldogan élnek ott, azok nem nagyon kívánják terjeszteni a boldogságuk receptjét a világban... hiszen boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Pedig azt saccolom, volna még egy-két millió ember, akire ráférne ez a recept...
Kellemes könyv. Ajánlom. Szerintem inkább kutasson egy újságíró boldogságot, minthogy háborús tudósítónak kelljen állnia. Ez sem kevésbé veszélyes kaland.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése