Először adok egy könyvnek 10 pontot. (Bár ebben nem vagyok biztos, máris utána nézek...)
Finoman, csendben, visszafogottan alakuló történet, amiben a felszín alatt mindvégig szenvedélyek feszülnek és fortyognak...
Nagyon tetszett. Foglalkoztat, szórakoztat, pedig már bő két napja kiolvastam. Nem tudok most másik könyvet a kezembe venni, annyira erős a hatása. Bizonyára sokan láttátok már a filmet, olvastátok esetleg a film hatására a könyvet, stb... én ebből a szempontból, mint máskor is, későn ébredtem. Amikor már lecsengett a Felolvasó-láz, hozzám akkor ért el.
Nagyon könnyen olvasható. Azt hiszem ez a fordító munkáját dicséri.
A történet röviden: Egy fiatal fiú (15 éves), Michael ,véletlenek sorozatának köszönhetően viszonyba keveredik egy fiatal nővel, Hannával és kapcsolatuk minden napján felolvas neki. Amit éppen az iskolában tanulnak... Szinte válogatás nélkül.
Majd a kapcsolat megszakad, de valahogy árnyékként mindvégig a fiú élete felett lebeg ez a be nem fejezett, csak abbamaradt "szerelem".
Egyébként a fiú szemszögéből ismerjük meg a történetet.
Sok év múlva, a második világháború befejeztével keresztezi újra a egymást a fiú és a nő élete... a bírósági tárgyalóteremben, ahol a fiú, mint jogi gyakornok, a nő, mint vádlott van jelen. A nőnek nem kevesebb a bűne, minthogy a koncentrációs tábor női őreként nem mentett ki egy csapatnyi zsidó nőt egy égő templomból. Olyan zsidó nőket, akiket meghalni vittek egy másik koncentrációs táborba. Utólag írom hozzá: nekem azt is sugallta a könyv, hogy Hanna éppen azért bűnös, mert nem tett semmit, ám ezen az alapon egy egész országot, népeket, akár földrészeket tehetnénk felelőssé. És, hogy mi a bűn? Meg nem tenni valamit, vagy megtenni a helytelent? Milyen mélységig asszisztálhatunk valamihez, ami rossz... Állunk-e a tudatosság azon fokán, ahol eldönthetjük mi a bűn, vagy a rossz. És az abszolút értékben valóban rossz-e? Nehéz kérdések
Michael a per során jön rá, hogy Hanna analfabéta. Hanna életfogytiglani büntetést kap, jórészt azért, mert titkolja, hogy írástudatlan, emiatt persze bizonyos tényeknek nincs birtokában, megvédeni sem tudja magát. Hanna büszke. A per végén inkább magára vállalja a főbűnöst szerepét, csak ne lepleződjék le; mindezt egy olyan korban, amikor a felelősség kérdése erősen megosztja Németországot. Ami nagyon szimpatikus volt végig a regényben, hogy nem foglal állást. egyszerűen bemutat, megmutat, feltár. Hannán keresztül mutatja be annak a több millió kisembernek az "arcát", akiken a háború kimenetele, életek, halálok múltak. Mennyire esendőek, mennyire erősek, mennyire önfeláldozók és mennyire nagyon áldozatok voltak ők maguk is... Azt hiszem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Engem ez a kor,a történelemnek ez a korszaka midig is erősen foglalkoztatott, hát én szívesen is olvastam.
Michael egy pár év után újra elkezd felolvasni Hannának, amiket kazettára mond és beküld a börtönbe. Sosem ír hozzá levelet, sosem küld személyes üzenetet, csak a kazettákat. Hanna a maga erejéből a kazetták segítségével megtanul olvasni...
Majd elérkezik a nap, amikor kegyelmet kap és elhagyhatja a börtönt.
Ez itt már a történet vége, aki nem ismeri, olvassa el, véleményem szerint nem fogja megbánni. Elgondolkodtató a regény végkifejlete. Nem is lehetne másképpen, így tökéletes.
Nagyon tetszett a stílusa, nagyon finoman, mégis rendkívül érzékletes a fogalmazása.
Minden a helyén van benne. Sem több, sem kevesebb, éppen annyi amennyi kell... és sok mindent bíz a fantáziánkra, emiatt nekem különösen kedves volt.
10/10
Hivatalos fülszöveg:
A kamasz Michael Berg hosszú betegségből lábadozik, amikor megismerkedik a nála húsz évvel idősebb Hannával. Szenvedélyes szerelem szövődik a "fiúcska" és a nő között, amelyben a testi gyönyör éppolyan fontos kapocs, mint a könyvek szeretete. Évekkel később Michael megdöbbentő részleteket tud meg Hanna múltjáról, és kénytelen szembenézni a náci kegyetlenségekkel, egy új generáció szemével.
Bernhard Schlink minden idők egyik legsikeresebb regényének szerzője, a német irodalom ünnepelt csillaga. A felolvasó az összes neves nemzetközi díjban részesült, világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven.
7 megjegyzés:
Én úgy gondolom, hogy az lehet bűn, ha nem teszünk semmit. Én, persze, gyáva vagyok, de a "Gyilkosok közt cinkos, aki néma" kapcsán Radnótival értek egyet. Te nem?
Szerintem a körülmények ismerete nélkül nem dönthetjük el, hogy bűnös volt-e mindenki, aki tűrte a rendszert.
Mert ma is tűrjük és hogy őszinte legyek, azoknak a viselkedése, akik "nem tűrik", nem vonzó... Pedig ma nem is jár halál az ellenvéleményért. :o)
A körülmények érthetővé tehetik a választást, de fel nem mentenek. Szerintem.
De mondom, ez elv... én meg gyáva vagyok. Csak szeretnék ilyen hős lenni, szóval, nem pálcát török, véletlenül sem.
második próbálkozás: az előző elszállt, inhüvely gyulladásom van és a kezem kicsit be van csomagolva, az előbb küldés helyett eltüntettem a commentemet.
nos: igen Zazálea, maxi egyetértek én is a "gyilkosok közt..." elvvel. Nálam ez annyira zsigeri, hogy emiatt kicsi életem során sokszor szembefordultam... és koppantam. :-)
És ez a könyv mégis más. Hannát nem tudom sem elítélni, sem pedig felmenteni. Hannában van emberség: hiszen a könyv elején Michaelen segít, mikor az rosszul van, így ismerkednek meg. Nem vagy Te gyáva, mert azt hiszem ez a helyzet nem a gyávákról és a hősökről szól. Hanna nem hiszem hogy önző lenne, csak egyszerűen nem lát túl a maga korlátain, így aztán megítélni sem tudja dolgokat azok valódi jelentőségében. Az ő számára az a fontos, hogy éljen, dolgozzon, úgy érzem az másodlagos, hogy mit dolgozik. Azt viszont megpróbálja jól végezni. És túl egyszerű lélek ahhoz, hogy felmerüljön benne, hogy amit jól dolgozik, az helyes-e. én valahogy így érzem.
Az pedig, hogy milrt nem engedi ki az égő templomból az asszonyokat? Talán itt is az motiválja, hogy a többi őr sem tesz semmit ezekért az emberekért, és az ő feladata az, hogy ezek az asszonyok ne tudjanak elszökni. Megint csak a rövidlátás. Mert ugyanakkor az emberség hol van? Ezek érző emberek, akik mind elégnek! Szóval nagyon összetett. Egyik gondolatomban felmentem, másikban elítélem én is.
Zazálea, nem tudálékoskodni akarok, csak... (kiabál bennem a magyartanár) Szóval: "Vétkesek közt cinkkos, aki néma" és Babits. József Attilának meg egy olyan gondolata van, hogy "nem kell hősnek lenni, ha nem muszáj". Én Altairral értek egyet, a körülmények döntik el, hogy mit vállal az ember. Mindig vannak "Antigonék" és "Iszménék".
Nagyon jó, hogy szóltál, nagyon, és köszönöm is, olyannyira, hogy remélem, senkiben nem Radnóti marad meg. :o)
Már bennem sem.
Én úgy gondolom, hogy vannak alapértékek, alapigazságok, amelyek örökek és igazak, ám a körülmények valóban ezt megváltoztathatják, felülírhatják, de legalábbis ezt igyekezni próbálnak.
Sikerrel, teszem hozzá, hiszen én is számtalanszor azt mondom: így, megy így tettem volna, ha nem lennének a gyerekeim, ha megtehettem volna, hogy kimondjam, stb. Ettől még nekem is lehet igazam az adott helyzetben, de ez nem írja felül azt, hogy mit kellett VOLNA tennem.
Egy kicsit ez önfelmentő ideológia, abban nagyon jó vagyok, de mondhatnám, hogy kognitív disszonancia - megtalálom azt, hogy miért is cselekedtem úgy, ahogy. Mert a vágyott és a tényleges énképem nem fér össze.
Nagyon örülök ennek a vitának (nem veszekedés, vita), igazán nagyon örülök, mert elgondolkodtattatok és ez jó, mondhatnám, remek! remélem, így gondoljátok ti is....
szerintem még csak nem is vita, egyszerűen megismerjük egymás véleményét és ez nekem nagyon tetszik... egyszerűen jó... :-)
Megjegyzés küldése