S. Collins: A kiválasztott

Nos... hmmm... hát nem is tudom hogyan kezdjem...

Letehetetlen... valóban... de sajnos akkor is elpocsékolt idő volt.

Sem irodalmi, sem semmilyen eufórikus élményt nem hozott.

Határozottan az volt az érzésem, hogy S. Collins összecsapta az egészet, de legalábbis, hogy oldalszámra fizetik és nem volt mivel kitöltenie a háromszázötvenakárhány oldalt.

Nagyon nagy csalódás volt.

A történet első két részletéről már leírtam, hogy elképesztő brutalitást, kegyetlenséget, vérengzést, helyenként felesleges gusztustalankodást (mutánsok) ír le Collins hihetetlenül érzékletesen. Az első történet (Éhezők viadala) magával sodort, beszippantott, olyan dolgot mutatott, amiről azt hittem nem tud megérinteni, de lám-lám: mégis... A második kötet (Futótűz) már kicsit necces volt, ha jól emlékszem, nem is adtam rá túl sokat... De ez a harmadik már szenvedés, szenvelgés, csűrés-csavarás, nyavalygás volt. Itt már Katniss nem fejlődött sehová, se érzelmileg, sem értelmileg, sem sehogyan sem, viszont legalább szépen teltek a lapok a nagy semmivel. A másik főszereplő, Peeta agymosása teljesen felesleges... határozottan unalmas volt. A harmadik főszereplő, Gale pedig ... hát ...
Szépen összekevert Collins mindent; összemosta a pozitív és a negatív szereplőket, tulajdonságokat, értékeket, elsősorban a történetet. Újra előszedte a mutánsokat, csak még gusztustalanabb módon, ami sajnos tökéletesen felesleges volt.
A következő sorok a történetből mesélnek, aki el szándékszik olvasni, ugorja át a következő néhány sort! Csillagtól csillagig!

****

Nos, ahogyan Katniss kishúgát, Primet kiveszi (megöli) a történetből, az élőpajzsként használt kapitóliumi gyerekekkel együtt..., sőt továbbmegyek: még részletezi is, hogy milyen testrészek merre röppentek... nos, ez nekem már több volt, mint túlzás. Kár volt érte.
Lebegtet... a jó, aki erkölcsileg bűnös lesz (Gale), de igazán nem megy bele mélyebben a filozófiai/erkölcsi kérdésekbe; de ugyanakkor igazságot szolgáltat egy vélt jónak, akiről sugallja, hogy velejéig gonosz (Coin, a felkezők vezetője), amikor is Katniss megöli... és úgy egyáltalán: ne tessék már annyira hülyének nézni, hogy egy földrésznyi ország mindenható-főgonoszának (Snow elnök) kivégzését a történelem bármely korában majd egy 17 éves bosszúszomjas lányra hagyják...

****

Újra fogom olvasni az első két kötetet és félek, revideálom majd magamat, akkori magas pontszámú értékelésemért, mert valószínűnek tartom, hogy az a két kötet is éppen annyi gusztustalan, felesleges kegyetlenséget tartalmazott, mint ez az utolsó... Csak én siklottam át felettük...

A média hatalma/szerepe a történet/világ folyásában pedig még inkább undorító, mint a két előző kötetben. A háborús live-show egyszerűen elképesztően gusztustalan.

Sajnos egy újabb történet, amit az első kötet után abba kellet volna hagyni, mert az úgy volt kerek és jó, ahogyan volt...

10/5

Ja, és az epilóg aztán végképp nem illett az őt megelőz többszáz oldalhoz...

A hivatalos fülszöveg:

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot? Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben.

Boldog Karácsonyt!

Nagyon békés, boldog, könyvekkel teli Karácsonyt kívánok!

ZsuKa
















forrás: http://tirgisszem.freeblog.hu

Az én borítóm

...ilyen lenne:

Ugye tudjátok, miért? :)
Segítsek? A betűnagyság a borítón: 42

Van e-olvasód? Akkor kérdeznék valamit...

Mit írnál rá az e-olvasód borítójára? Mi lenne a címe, mottója az e-könyveidnek, vagy magának az e-olvasónak?

Kerstin Gier: Zafírkék

Ajjaj! Én azt hiszem megbolondultam... bizony, ezen is túl vagyok! 6 és fél óra alatt 357 oldal...

Megérte! :-)

Kamaszlányos mamák! Harcra és lóra/autóra/buszra fel! Induljatok Rubinvöröset és Zafírkéket venni a lányaitoknak Karácsonyra! (Előtte olvassátok el ti is, bár tudom, hogy ilyet nem szabad csinálni, de megéri!)

Ez a kötet is mozgalmas, fordulatos, kalandos, ábrándos, szerelmes; mindenféle, ami egy (vagy egy bennünk megbújva még mindig ott lakozó ) tizenévesnek tetszhet!

Kicsit gyengélkedtem ma. Na, annyira nem, leginkább a megrázom magam és kutya bajom és a kicsit nyavalygok között ingadoztam, majd úgy döntöttem, ebéd után olvasgatok egy fél órácskát. Aztán megrázom magamat. Ez volt 6 és fél órája... Mostmár lassan valóban megrázom magam! :-)

Percre pontosan ott folytatódik a második könyv, ahol az első végződött. Nagyon szépen alakulnak a dolgok, már sejthető mi lesz a sztori a vége, ami nem is baj, mert hát ugye nem vizsgafeladatot oldunk meg. :-)

Gwendolyn szorgalmasan időutazgat, jóllehet, még csak egy hete kezdődött az egész, azaz még csak egy hete, hogy fejtetőre állt az élete. És már lassan négy-öt napja, hogy szerelembe esett Gideonnal... A család továbbra is kellőképpen ütődött, a történet továbbra is hihetetlenül szövevényes, a szereplők továbbra is szerethetőek és ez a könyv is nagyon könnyen olvasható.

Mint minden Kerstin Gier könyvnek, ennek is hibátlan a logikája, (szerintem) zseniális a humora és nagyon jó a fordítója, aki olyan pezsgő élettel tölti fel a sorokat, hogy a könyv letehetetlen!

Az első kötet ismertetője az előző bejegyzésben olvasható! egy nap alatt sikerült kettő:-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Friss szerelmesként a múltba utazni - ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

Romantikus, humoros, példátlan - Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.

Kerstin Gier: Rubinvörös

Hogy is kezdjem....

Bár Kerstin Gier mára már a Kedvenc Európai Írónőim-klubom tagja (Szabó Magda, Agatha Christie és Ulickaja után) ezt a könyvet kamaszlányoknak valónak tartottam, fennsőbbséges mosollyal nyugtáztam, hogy: "Lehet, hogy Gier, de ezt aztán biztosan nem...", amikor elolvastam az ajánlóját megjelenésekor.
Aztán egyszercsak belebotlottam valahol... Aztán eljuttattam egy kolléganőm ikerlányainak... Aztán egy csendes ebédszünetben, amikor már a túlhajszoltságtól éppen majdnem elszakadt a húr... csak egy pár sort, hogy szelepeljek kicsit... És aztán itthon persze már le sem tudtam tenni... egyszuszra...!

Hát, hát... hát... nem jutok szóhoz! Még mindig él ott bennem a tizenhatéves-Zsuzsi!!!
Nagyon tetszett! Nem vagyok elégedetlen azokkal az olvasmányaimmal amiket tizenhat évesen olvastam, de ez... ha ilyeneket olvashattam volna... Hujjujjjjjjjjjj!

Akkor a történet: Gwendolyn 16 és fél éves. Egy teljesen rendkívüli családban próbál normális életet élni. Természetesen ő a perifériára szorult (hamarosan) főhős, aki ráadásul még normális is, ami ugyebár ebben a családban ritkaság!
A család ugyanis nem teljesen normális! Az még talán nem is olyan szokatlan, hogy Londonban, egy kastélyban, inassal felszerelkezve laknak, de az már egy kicsit igen, hogy a rendre előjön egy érdekes genetikai "probléma" női ágon: a spontán időutazás.

Ennél a pontnál összeugrott a gyomrom: olvastam az Időutazó feleségét (meg kell jegyezzem, jó ötlet helyenként zavarosan kidolgozva, a végén feleslegesen gusztustalan és kegyetlen megoldásokkal...), és attól tartottam, hogy megint egy koppintmánnyal lesz dolgom...

Vissza a könyvhöz: A családban már várják, a következő időutazó első megnyilvánulását (jövendölés, stb), egészen pontosan Gwendolyn unokatestvérét, aki a megfelelő napon született, aki emiatt a megfelelő nevelést kapta, aki már várja az első időutazást, aki már készen áll őrzőjével, a halálosan sármos Gideonnal való időutazásokra és a szerelemre, és aki úgy egyáltalán a család szeme-fénye, sztárja, stbje... A család egyébként ritka cifra: a nagymama, akit mindenki Lady Aristának szólít, a dilis nagynéni, aki a legváratlanabb pillanatokban látomásaival szórakoztatja a társaságot, a sztár-lány Charlotte és fennhéjázó édesanyja, akik mindent és mindenkit lenéznek és úgy a farvizen Gwendolyn, özvegy édesanyjával és két kistesójával a padlásszobákban. Természetesen szakácsnő és komornyik...

És aztán beüt természetesen aminek be kell ütnie: Gwendolyn az időutazó és Charlotte a "normális".
És persze mire Gwendolyn elfogadja, hogy ő a "más", talán egy kicsit rá is kap az ízére, az is kiderül, hogy valami hihetetlen nagy ármánynak a közepébe csöppent!

Nem tudtam letenni...! :-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron...

A. Christie: A láthatatlan kéz

Olvasok és néha újra olvasok, főleg Agatha Christieket. Nagy-nagy kedvencem Dame-Agatha, gyűjtöm is a könyveit szorgalmasan. És néha megfürdöm bennük újra és újra ...

Egy fiatal testvérpár, Jerry és Joanna egy angliai kisvárosba költözik, hogy Herry nyugalomban-unalomban gyógyulhasson fel súlyos repülő balesetéből. Ám, hamarosan megérkezik az első mocskolódó névtelen levél, majd (látszólag) öngyilkos lesz a helyi ügyvéd felesége, maga után hagyva a férjet ,a csinos és fiatal nevelőnőt, a férjjel közös két kisfiút és az első házasságából született, elhanyagolt lányát, Megant. A falu megdöbben, amikor kiderül, hogy az ügyvédné is kapott egy névtelen levelet, sőt, valószínűleg amiatt vetett véget életének.
Jerry, egyre több embert ismer meg, egyre kevésbé él nyugodt, unalmas falusi életet és talán ennek köszönhetően rohamosan gyógyul.
Egy héttel az ügyvédné halála után brutálisan meggyilkolják a család szolgálólányát is és ezzel elszabadul a kisvárosban a pokol...
Nagyon tetszik ebben a könyvben, ahogyan Miss Marple csak a könyv utolsó harmadában-negyedében jelenik meg. Kristálytiszta matematikai feladvány az egész. :-) Csak Miss Marple agya kellene hozzá :-)!

10/10 Mert ugye nálam Dame-Agatha ennél rosszabbat nem szokott kapni! Sőt: az Uticélja ismeretlen nálam 11/10-et érdemel! :-)

Hivatalos ismertető:
A csendes, vidéki kisvárosba érkező testvérpár egyetért abban, hogy egy olyan helyen, mint Lymstock, semmi rossz nem történhet. Egyikük sem sejti, hogy hamarosan különös, gonosz levelet kapnak...

"Emlékszem, hogy a reggelinél érkezett. Megfordítottam. Ez egy olyan felesleges mozdulat volt, amelyet akkor tesz az ember, amikor az idő lassan telik, s minden eseményt a legteljesebb mértékig ki kell használnia. Láttam, hogy helyi levél, gépelt címzéssel... Belül az újságokból kivágott, nyomtatott betűk és szavak voltak egy papírlapra ragasztva. Egy-két percig bámultan a szavakat anélkül, hogy felfogtam volna értelmüket. Majd a lélegzetem is elállt!..."

A névtelen levelek először csak rémületet okoznak. De aztán csendesen lesújt a HALÁL. A kérdés csak az: KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT?

Lengyel József: Igéző

Mint közel harminc éve mindig, összetört most is.

Lengyel Józsefet olvasni sosem volt könnyű elfoglaltság számomra, így aztán nem is vagyok rá alkalmas bármikor. Azok különleges napok, amikor eljön Lengyel József ideje... megrázó, de különleges napok mégis.
Egyszerre emel ez a történet a magasba és tör porrá, hogy a mélybe zuhanjak. Nagyon mélyen érint az a valami, amitől olyan különleges, ami a sorok között bújik meg...

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, vagy annak, akik az érettségi tételek tanulása óta nem vette a kezébe!

Különleges élmény lesz! Olvassátok más szemmel, ne iskolás szemmel elemezve, hanem csak egyszerűen, mint egy történetet! Nehéz, de nem lehetetlen :-).

10/10

Ja, és akkor a történet:
A faluba Idegen érkezik. A falu, természetesen, fenntartással fogadja és a "Jobb, ha kívül van!" elvén, megteszi csősznek, a határba. Nem sokkal később a falu szénégetője mellé kerül segítségnek.
Az Idegen élete - az első betű óta érezhető, hogy valami nagy tragédia húzódik meg a múltban - kezd nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válni, egyáltalán valami életszerűvé válni, mikor is megérkezik az erdőkerülő Najdával, a kutyával. És megtörténik az Igézet, majd a harc lehetetlenért, a rossz ellen...

Ez a könyv így, az első után olyan érzéseket ébreszt bennem, mint amikor a jól ismert, vágyott, finom, simogató közegben (legyenek azok a tenger habjai, vagy egy kellemes süppedős nyugágy, vagy fotel) elmerül az ember lánya, fürdik az élvezetekben, testét-lelkét kényeztetve.
Méltó folytatása az Asszony háza-nak.

10/9.

Petrik Adrienne: Asszony és háza

Teljesen elvarázsolt ez a könyv. Már hónapok óta kajtatom a könyvtárban és végre bent volt, sőt mindkét kötet is (a másik: A másik kert) egyszerre; szóval érdemes volt keresni!

Ez olyan három olvasatos könyv! Elsőre az ember lánya végiglapozza... ízlelgeti, mint egy finom, zamatos, friss gyümölcsöt... csak kóstolgatja, apránként... ismerkedik a képeken keresztül az asszonnyal és a házzal. (Megjegyzem: a képek hibátlanok! Bár én is így tudnék fotózni!) Második "olvasatra" már bele-bele olvasgat az ember lánya, azokat a részeket, amik a legvarázslatosabb képek mellett vannak... (és persze hamar rájön az ember lánya, hogy a szöveg és a kép többnyire éppolyan önálló életet él, mint a könyv minden része, vagy akár az asszony és a háza). A harmadik olvasat aztán az igazi: amikor belemerülünk, álmodunk, izgulunk, néha kétségbe esünk, sütkérezünk a sorok közül áradó napsütésben, reménykedünk a kis cukor süveg fenyő megmenekülésében, együtt szorítunk a kutyalánynak, cicafiúnak, ámulunk, hogy rajtunk kívül más is van, aki boldogságát leli az asszimmetriában, irigykedünk ennyi bátorság olvastán-láttán, és: megerősödünk, hogy nem baj, ha gyerekbolondok vagyunk, más is van még ilyen a csapatban. Mert igen! Már az első oldalon azt érezhetjük, hogy bevettek minket a csapatba! Megosztotta velünk életük egyik legjelentősebb időszakát egy család, ahol nem csak a szülők, nagyszülők, gyerekek, barátok, stb... hanem a kutyák és macskák, a kert madarai éppen olyan családtagok, mint nálunk...

Jó volt! Csoda jó! Könnyen olvasható, élvezetes és gördülékeny. Nagyon jó szívvel ajánlom! :-)

Köszönöm Adrienn-Asszony ezt a házat! :-)

10/10

És akkor az elmaradhatatlan fülszöveg:

Egy házépítés története, ahogyan én láttam. Az építész asszony, ahogyan a gyermekeim apja menet közben titulált. Én, mindennek az oka és okozója. Aki ezt az egészet kavarta. Azt, hogy odahagyjuk viszonylag jól bejáratott városi társasházi életünket, és falura költözzünk, házat építsünk. A könyv főszereplője a ház maga, ahogyan kitalálódik, felépítődik, belakjuk, ellepjük. Ahogyan zajlunk benne, kutyák, macskák, gyerekek, barátok, tüzek, vizek, mesék, képek. És énekeljük közben a Mary Poppins kéményseprőjével: "I do what I like, and I like what I do" (Azt csinálom, amit szeretek, és azt szeretem, amit csinálok.) (Petrik Adrien)

K. Ishiguro: Napok romjai

Abbamaradt...., nem mintha nem tetszett volna, sőt... de valahogy mégsem ment. Most teljesen más hangulatban vagyok.
Ehhez a regényhez úgy érzem a befogadó hangulat a fontos, az elmélyülés. Az, hogy felfeküdjünk a hangulathullámok tetejére és hagyjuk, hogy vigyenek minket valami varázslatos vidékre.

Még biztosan találkozom vele.

K. Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat

Rájöttem! Azért olvasok Gier könyveket, mert biztos lehetek abban, hogy sosem végződik lelki terrorral, sírás-rívással, depresszív hangulattal... meg még a többi olyannal, amire az ember lánya szürkülő őszi napokon cseppet sem vágyik, vagy keresetlenül találná meg a mindennapi életben.
Könnyed, kellemes perceket szerző könyvek ezek a Gier-könyvek.
A Felettébb tisztességtelen... ugyan nem szól akkorát, mint az Anyák maffiája, de attól kellemes kis őszi olvasmány. A harmadik oldalon már azt hittem, mindent tudok, azon tűnődtem, mit fogok kapni a többi száz-kétszáz oldalon és aztán egyszerre csak azon kaptam magam, hopp, itt a könyv vége, és igazán fel sem tűnt, hogy a végére értem.
Nem történik igazán olyan nagy dolog a könyvben, mégis könnyen végigszalad az ember lánya, anélkül, hogy unatkozna; három összetett mondattal azt hiszem elmesélhető... teszek egy próbát:
Adott két férfi, természetesen feleségekkel és egy dúsgazdag apával. A dúsgazdag papa szerint a fiúk nem a megfelelő lányokat vették feleségül, tehát egy felettébb tisztességtelen ajánlattal (páronként egy millió euróval) ráveszi őket a párcserére. Happy end lesz a vége, és elég volt a két és fél mondat is... Lesz még, amikor újraolvasom! :-) Annyira nem volt rossz, de volt már jobb is!

10/7.

Hivatalos fülszöveg:
Vannak boldog, kiegyensúlyozott családok, és vannak Gaertnerék. Ennél a családnál valahogy semmi nincs teljesen rendben. A vén zsugori Fritz szerint fiai nem a megfelelő nőt vették el, így tönkretették az életüket. Miután évekig csak szitkozódott emiatt, úgy érzi, ideje tennie is valamit az ügy érdekében: partnercserére veszi rá a két fiút. Így aztán két menye fél évre beköltözik egymás férjéhez, egymás otthonába - az álmodozó Olivia a városi luxuslakásba, a számító és gyönyörű Evelyn az omladozó, városszéli kertészetbe. Vajon átvészelik-e a kísérletben résztvevők ezt a fél évet vagy győzedelmeskedik a zöldszemű szörny? Mi lesz a kisebb vagyonra rúgó nyereményükkel? Egy biztos: a történet végére mindenről lehull a lepel, és semmi sem lesz az, ami azelőtt volt Kerstin Gier a tőle megszokott humorral beszél az emberi kapcsolatokról. A könnyed hangnem mögött azonban igazi dráma zajlik, ahol lehullnak a napi rutin során viselt maszkok, és megmutatkozik a szereplők igazi arca ami sokszor szöges ellentéte annak, amilyennek addig látszott. És ha nem volt elég, keressék az írónő korábbi Hálálom után felbontandó, Anyák maffiája és Keresztanya című sikerkönyveit is! A szerző Németország legsikeresebb női regényírója, könyveit eddig 2 millió példányban adták el.

S. Dunant:Szöktetés a zárdából

Nem tudom minek kellett nekem ez a könyv. Nem volt rossz, de olyan nagy élményt sem nyújtott. Azt mondanám inkább, hogy olyan jó, megbízhatóan megírt, korrekt történet, aminek az első fejezete során már könnyedén kitalálható mivel is fog végződni...

Nem tudom megmondani miért olvastam mégis végig (Dehogynem! Végig abban reménykedtem, hogy mégsem egy sablonos apácás-szerelmes-áldozatos-nyálas-könnyes regény lesz...), de végig olvastam. Különösebben nem mozdított meg bennem semmit. Ha nincs ötletetek mit olvassatok, de nem is vágyakoztok semmilyen katarzisra, nos: rajta ez egy ilyen könyv. Nem volt kedvenc szereplőm, pedig kellett volna legyen, mert nagyon forszírozott volt a patikárius nővér figurája... na, jól van, szimpatikus volt, de kicsit erőltetett...
A történetről is szóljunk egy kicsit: a XVI. századi Olaszországban olyan irdatlan nagy hozományt illendő adni a lányokkal (természetesen csak jobb családokban), hogy általában mindössze egyet tudnak kiházasítani. Ha több lány születik, a kisebbeket sutty-be a zárdákba... A zárdák meg persze tapsikolnak örömükben, mert a lányokkal jön ám a hozomány is, nem akkora, mintha férjhez mentek volna, de azért az élet sem olyan a zárdában (meg persze a szolgáltatások sem), mint egy csili-vili palotában. Na, szóval, ilyen okok miatt (is) kerül zárdába a szépséges Serafina-Isabetta, meg amiatt is, mert rangon aluli szerelmi viszonyba keveredik (az énektanárjával). Összebarátkozik a patikárius nővérrel, Zuana-Faustinával akiről kiderül, szintén kényszerűségből lett zárda lakó (no, félreértés ne essék, nem hozományprobléma miatt). Zuana a zárdában olyan életet élhet, mely a zárdán kívül kizárt dolog lenne: nő létére gyógyíthat, folytathatja (meghalt) orvos édesapja "munkásságát", a zárdába belopott (szintén az orvos-papa) könyveiből képezheti magát, gyógyszereket készíthet, sőt kell is neki, hiszen ő a betegszoba felelőse. És persze tele van szeretettel, gondolatokkal, késztetésekkel, tudásvággyal, segítőkészséggel.
Serafina el akar szökni a szeretett férfival, lebukik, vezekel, kicsit elmegy az őrülettel vegyes önsanyargatás felé, epedve vár valamiféle jelet, majd jön Zuana és sok mindenben segítségére siet újból. Mint már a történet során annyiszor...

10/6-7

A hivatalos fülszöveg:
1570-ben járunk, a rendkívül gazdag itáliai városban, Ferrarában. A tizenhat éves lányt, Serafinát szülei arra kényszerítik, hogy egy zárdában, a Santa Caterinában élje le hátralévő életét, ugyanis beleszeretett egy rangján aluli férfiba. A zárda messze földön híres énekkaráról, és Serafinának esodálatos hangja van, ám ő egyáltalán nem hajlandó énekelni. Megérkezése pillanatától a Santa Caterina valóságos csatatérré válik, hiszen a fiatal nő egyáltalán nem hajlandó beletörődni sorsába, minden áron szeretne visszajutni kedveséhez. A harcba mindenki belekeveredik a főnöknőtől kezdve a legutolsó novíciáig, ám az események fő mozgatója mégis a csendes, csodabogárnak számító patikárius nővér, Zuana lesz. Sarah Dunant nagy szakértője a reneszánsz kori Itáliának, e könyvében is korhű képet fest erről a színes, mégis sokszor kegyetlen világról. Földi és égi szerelem, szentség és hamis extázis, hit és merev dogmák összeütközése teszi feszültté ezt a kiváló történelmi regényt.

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Vámoshoz mindig félve nyúlok. Sosem tudhatom előre, hogy tetszik-e majd, avagy utálni fogom.

Vámost mondjuk úgy 30-on túl érdemes szerintem olvasni. Vagy még öregebben. A kor miatt is, amiben a könyvei játszódnak, és az érzések miatt is, amiket a könyv kelt. Biztos vagyok benne, hogy az Anya csak egy van egy felnőtt ember számára sokkal másabb élmény, mint olyasvalakinek, akinek a szülei fiatalok és egészségesek.

A történet főszereplői Ladó, az országszerte ismert komikus, és a mániás depresszióban szenvedő anyja. Ijesztően realista képet kaphatunk arról, milyen is egy ilyen betegséget megélni, illetve egy ilyen betegségben szenvedő emberrel élni. Akit mégiscsak szeretni illik, szeretni kell, akármilyen hatalmas nagy baromságokat is tesz, mert anya csak egy van.

Az anya, amikor mániás szakaszban van (,,fent"), akkor hirtelen, gyorsan akar mindent egyszerre megtenni. Külföldre utazik, üzletel (seftel), férfiakkal ismerkedik, erősnek és tévedhetetlennek érzi magát. A depresszív (,,lent") szakban semmihez sincs ereje, még enni sem, nem akarja látni a gyerekeit, nem akar semmit, élni sem.

A sors fintora, hogy Ladó nagyjából tudja, mikor fog meghalni az anyja, ami egyszerre tölti el félelemmel és várakozással. Óriási teher nyomja a vállát úgy is, hogy az anyja él, és úgy is, hogy hamarosan meg fog halni. 

Vámos szereplői a legtöbbször nem különösebben pozitív személyiségek, nem igazán lehet őket feltétel nélkül kedvelni. Nekem pl senki sem igazán szimpatikus a fő- és mellékszereplők közül, nem akartam olvasás közben egyik helyébe sem beleképzelni magam, nem akartam drukkolni egyiküknek sem.

A kérdésre, hogy szerettem-e ezt a Vámos-könyvet, nem tudok egyértelműen felelni. Inkább szerettem, mint nem, de azért nem hiszem, hogy újra fogom olvasni, mint az Apák könyvét.

Hivatalos fülszöveg: A regény egy anyáról és fiáról, Ladóról szól. Az anya mániás depressziós, váratlan és lehetetlen húzásaival pokollá teszi hozzátartozói életét. Ladónak bűntudata van, mert immár nem szereti az anyját, s csak az irháját próbálja menteni. A fejezetekben váltakozik az anya és a fiú szemszöge. Ladó sajnálja az anyját, amiért olyan nehéz és sivár élete volt, és úgy érzi, többet kellene törődnie vele. Az olvasóban azonban lassacskán erősödik a meggyőződés: az anya - mindennek dacára - bátrabb, szebb, izgalmasabb életet élt, mint a fia.

Értékelés: 8/10 + néhány üveg citromos sör a feszültségre

Bíró Kriszta: Fiókregény

Zsuzsi már írt erről a könyvről, az ő élményeit itt olvashatjátok.

Én kicsit másként éltem meg, viszont én is 10/10-et adok rá :-).

Nos, az egész könyvben van valami zaklatottság, valami kattogás, valami nem is tudom mi... egy olyan fajta feszültség, ami folyamatosan hajt és hajt végig a történeten, majd újra kézbe kell venni és beleolvasni itt is, ott is... olyan "nem hagy békén" könyv.
Eleve azzal kezdődik, hogy összefacsarja az ember szívét; Mici, aki még meg sem született, már a vesztesek közül indul, átlagos már akkor sem tudna lenni, ha akarna. De nem akar. Micit már születése előtt "elhagyja" az édesanyja. Apja, aki talán nem is a genetikai apja és Dezső nevelik fel. Még mielőtt bárki is a ma oly divatos melegházasságban cseperedő gyerekre gondolna: ne tegye, messze nem erről van szó. Egy aprócska szabóműhelyben kapcsolódik össze a félig-elhagyott kislány, az elhagyott szabómester és a anya-lelkű segéd sorsa. Sok szívet melengető epizód után természetesen jönnek az igazán komoly bajok; Mici gyerekfejjel kénytelen a nagybetűs életben eligazodni, megtalálni a helyét, megtalálni mások helyét, túlélni, boldogulni, egyáltalán élni.

Nagyon tetszett! Régen olvastam ennyire jó könyvet! Lelkizős, gondolkodós, olyan nekem való.
Tőmondatokkal kezdődik a könyv. Kicsit ijesztően egyszerű a nyelvezete, a formája az elején, viszont többedik visszalapozásra úgy érzem, tökéletesen passzol a történet egyszerűségéhez, ugyanis ahogyan a történet, Mici élete bonyolódik, úgy változik a forma is, megérkeznek az összetett mondatok.
Ahogyan Mici egyre inkább öntudatra ébred, egyre gyakrabban szólal meg ő maga, majd a regény végére (szinte) csak ő mesél.

Hazatalál.

Jó szívvel ajánlom!

És akkor a hivatalos fülszöveg, ami alapján biztosan nem olvastam volna el (ráadásul szerinte teljesen másról szól):

A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik. Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka

Volt idő (nem is olyan régen), amikor sikk és divat volt Máraival a kézben rohangálni a nagyvilágban... Én akkoriban egy csomó gyerekkel a kezemben rohangásztam éjjel-nappal, meg hát ugye: ha mindenki, hát én csakazértsem! Bután..., dacból... Sosem szerettem a divatból népszerű könyveket és a sikkből hű-de-okosakat-mondunk-róla embereket.
Így aztán Márait is csak gyűjtögettem és csendben megvártam, amíg eljött az ő ideje. Nos, egy ideje itt van, de most mégis csak az Eszter hagyatékáról írok.

Eszter és Nunu, az idős rokon, csendben éldegélnek egy vidéki házban, szegénységben, de nyugalomban. Beosztóan, kis igényekkel, de nyugalomban. Majd minden odavész: odavész a nyugalom, odavész a megélhetés, odavész a ház is, mert Lajos, Eszter sorsa húsz év után újra eljön.
Egyetlen nap történik minden. Úgy írta meg Márai Esztert, hogy végig azt éreztem, akár be is csukhatnám a könyvet azzal, hogy: "Hát, Istenem, nem az én dolgom! Egy jelentéktelen, gyenge nő, odavész egy jellemtelen férfi keze által!", de nem lehet... Ez az az elsuttogott történet, ami hangosabban szól, mint egy üvöltés. Ja, és Eszter cseppet sem gyenge nő...

Aki olvasta már, gondolom szívesen elolvassa még egyszer, aki még nem olvasta, jó szívvel ajánlom. Nem könnyű... sőt... de éppen ezért szeretem! :-)

10/10

Olvasás hete 6. hét

VI. hét (aug. 8 - 14.)

- Klasszikusok kontra kortárs irodalom
- Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
- Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
- Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Klasszikusok mostanság nem nagyon. Nem tudatos döntés, hanem kedv-kérdés. Mondjuk ha olyan értelemben különítjük el, hogy kortárs az, aki még él, és klasszikus az, aki halott, akkor mondjuk Merle, Boris Vian, vagy Vonnegut, Wodehouse könyvei forogtak mostanság a kezemben. Van néhány klasszikus, amit újra és újra (átlag 2-3 évente) előveszek, és meghitt hangulatú órákat töltünk együtt (Édentől keletre, A mester és Margarita, Monte Christo grófja)... jut eszembe, erről írtam is nemrég, amikor a szépirodalom kontra szórakoztató volt porondon.

Egyszóval kortárs, túlnyomóan.

Itt hadd térjek ki rá mintegy szorgalmi feladatként, plusz piros pontért, hogy azt is megfigyeltem, hogy sokkal több női írót olvasok. Ha mondjuk 6 könyvet kihozok a könyvtárból, van, hogy mind a 6 női író -és ez sem tudatos! Bár klasszikus női írót szinte egyáltalán nem, csak kortárst.

Külföldi mindig több van. Talán mert a külföld nagyobb :D de nem, valahogy a kortárs magyar közül nehéz jót felfedezni. Ebben sokszor hagyatkozom a blogos vagy molyos kollégák tapasztalataira, de még így is van, hogy lyukra futok, mint pl. Bartis Attilával. Vagy ott van A fekete zongora, amitől mindenki szaporábban lélegzett elragadtatásában, de nekem nem hozta a flow-élményt. Egyes kortárs magyarról meg csak annyi mondható el, hogy manapság már bárkinek lehet könyve (rózsaszín banánhéjas förmedvény).

De néha meglepően friss, érdekes, szórakoztató, elmélkedtető kerül az ember kezébe (Fiókregény), és akkor örülünk, Vincent.

Hogy miért félünk egyes írók műveitől, az tulajdonképp a fentiekből következik. Mert nem szeretünk csalódni. Nem tesz jót a kollektív tudatnak, hogy a mások által sokra tartott író/mű nálunk nem talál értő fülekre. Ilyenkor kicsit elbizonytalanodunk: vajon bennünk van a hiba? Mi vagyunk azok, akik egyedüliként nem értettük meg az írót/művet? Kevesek vagyunk a megértéséhez? Nem vagyunk elég intelligensek, műveltek?

Nehéz kérdések ezek, amikre nem feltétlenül szeretnénk választ kapni.

Novellás köteteket is olvasok, ha a borítón pl. Stephen King, P. G. Wodehouse, vagy Efrájim Kishon neve áll. De amúgy nem jellemző. A novella regénnyé való növési szándékáról olvashatunk Stephen Kingnél, amit most nem klónoznék, de a lényeg, hogy a jó történetek úgyis regénnyé akarnak nőni. Azoknak sosem elég a novella terjedelme.

Iskolai irodalomoktatás: úgy gondolom, jelentős a szülői felelősség a kérdésben, jelentősebb, mint az iskoláé.

Hogy otthon milyen példát lát a gyerek? Van-e otthon elég könyv, amiből választani lehet? Képes-e a szülő felkelteni egy-egy író, könyv iránt a gyerek érdeklődését? Tudja-e, hogy mi való a saját gyerekének? Ha mindenre igen a válasz, akkor azt gondolom, az iskolai irodalomórák talán gond nélkül megugorható akadályt képeznek a gyerekeink számára. 

Ja, és engedtessék meg a gyereknek a kritika lehetősége. Hogy a kötelező olvasmányok esetén is (melyek listáját időszerű lenne átgondolni) joga legyen azt mondani: kedves tanító néni, elolvastam Az aranyembert, de nem tetszett, mert. És a tanító néni ezért ne adjon rossz jegyet.

Jut eszembe (még az e-könyvekről)

Tudjátok, miért jó még az e-könyv?

Mert úgy is ,,kölcsön" tudom adni a könyveimet, hogy 1. nem sajnálom, hogy baja esik 2. tudom, hogy nem adják vissza 3. akinek kölcsönadom, messze lakik, és ritkán találkozunk.

És még az is jut eszembe, hogy sokan azzal indokolják, hogy ők aztán e-readert soha, az nagyon fúúúj, mert akkor nem lehet érezni a papírt, nincs tapintás, nincs könyvszag.

Nos, én annyira belefeledkeztem egy könyvbe (a tegnap bemutatott Csipkeolvasóba), hogy automatikusan úgy akartam lapozni, mint egy könyvet. Igen, tessék bóknak venni, e-olvasók, hogy könyvszámba veszlek benneteket :D

Amúgy meg, akik kizárólag papírpártiak: én egy könyvet a történet miatt olvasok. Az pedig mindkét formában ugyanaz. Ha annyira hiányozna más érzékszerveimnek az impulzus, közben gyűrögethetnék akár egy Kincses kalendáriumot is :) De most tényleg. A sztori az, ami egy könyvben mindenekelőtt és mindenekfelett, a többi már csak ráadás (vagy éppen hiábavalóság :) )

Könyvek, kedves papíralakú, nyomda (avagy doh)szagú, kemény- vagy puhakötésű, képes vagy képtelen, színes és színtelen, kézzel fogható könyvek, benneteket ezután is ugyanúgy szeretlek! Ezt azért szögezzük le :)

Brunonia Barry: A csipkeolvasó

Töredelmesen bevallom, hogy ezt a könyvet (pontosabban e-könyvet) azért választottam, mert láttam más bloggereknél. Arra nem nagyon emlékeztem, hogy jókat írtak-e róla, de aztán a molyon is megnéztem, és láttam, hogy ez jó (ettől sznob-e vagyok?)

Salemben játszódik a könyv, természetesen mai boszorkányok és ellenlábasaik is szerepelnek benne. Erősen spirituális az alap, de oly módon, mintha csak a természetgyógyászat kategóriájába tartozna a gondolatolvasás, vagy a csipkeolvasás (jóslás, jövőbelátás).

Egész végig olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy Joanne Harris által írt könyv lenne, álnéven írta volna (tudomásom szerint nem így van, de az érzés végig megvolt). Nem a legutóbbi, nagy csalódást okozó kékszeműfiú-kategória, hanem a régebbi, Urak és játékosok, vagy éppen a Csokoládé korszakából való. 

Visz előre, magával ragad, beszippant, néhol fejbe kólint, néhol megnyugtat, néha meg csak úgy ,,van". Sötét családi titkok, rejtelmek, a végén némi csavar a miszticizmus ködén át.

Hivatalos fülszöveg: Minden talentumnak ára van… 

Minden csipkének titka van… A nevem Towner Whitney. Nem, ez nem egészen igaz. Az igazi keresztnevem Sophya. Egy szavamat se higgyék, mert én mindig hazudok. Így üdvözöl bennünket Towner Whitney, A csipkeolvasó bevallottan megbízhatatlan narrátora egy salemi családból, ahol az asszonyok meg tudják jósolni a jövőt a csipkéből, és nemzedékek óta őriznek titkokat. Ám amikor két nő eltűnése visszahozza Townert Salembe, kiderül, mi is az igazság Towner ikerhúgának halála körül. A csipkeolvasó meséje titkokat, identitászavarokat, hazugságokat és féligazságokat forgat bűvös örvényében. Az olvasó hamarosan rájön, hogy úgyszólván lehetetlen elválasztani a valóságot a fantáziától; de hiszen Towner Whitney már a regény elején kijelentette: „Nincsenek véletlenek!”

Értékelés: 9/10 + a nagyi horgolt terítőjét teszem az asztalra

Pierrot-Szélesi S: Jumurdzsák gyűrűje

Nem is tudom, hogyan kezdjem…Annyi cefet-rossz könyv után… elnézést, inkább oltári nagy csalódást kellene mondanom… valószínűleg nem a könyvekben, hanem bennem van a hiba.Nos, leginkább az érdekelt ebben a könyvben, hogy hogyan lehet egy computer-játék alapján épkézláb történetet összehozni? A második szempont az egyik szerző Pierrot volt, akin megakadt a szemem. És mégis, hogy kerül a csizma az asztalra? Ráadásul kettő is? Hát valljuk be nőiesen: a fene tudja, de elég jó helyen vannak! Kellemes, könnyű olvasmány. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kalandos könyveket, amikben természetesen megcsillan egy kis (vagy nem is olyan kis) romantika; az okos-oknyomozó újságíró-jólnevelt-sármos-hűűű, de úriember főhős, akivel a szintén nagyon okos-kalandvágyó-bátor-önfeláldozó főhősnő együtt fut versenyt a hűűű, de gonosz-megátalkodott-az egész világot fenyegető-negatív figura ellen; amelyben mindig jön valami segítség a legkétségbeejtőbb pillanatokban és természetesen óóóriási a happy end. Felbukkan Gárdonyi Géza és Jámbor-Jumurdzsák, akik a könyv egyik szálának főszereplői, pincék, romok, jelek, titkos írással írott Gárdonyi-üzenetek, egy kis időutazás és még sok minden más is.Jópofa volt! Tengerpartra, vagy esős magyarországi nyaralásra jó szívvel merem ajánlani, esetleg bimbódzó fantáziájú, romantikus tizenéveseknek, akiket még maximálisan kielégítenek a lényegre törő tőmondatok. Nincsenek benne bonyolult összefüggések, de azért lehet két olvasás között is agyalgatni rajta. Na, egy szó, mint száz: üdítő kellemes nyári olvasmány!

10/8

Senkit se tévesszen meg a könyv vastagsága: könnyedén kiolvasható 1-2 nap alatt.

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak...Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza...A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye. A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt. A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (pl. Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is.

Marie Phillips: Csintalan istenek

Már megint...
SZóval megy ez nekem, csak akarni kell! Megint jól beleválasztottam, de jó alaposan! Ez is egy olyan könyv, ami sajnos nem nekem való... Kb a tizedik oldalnál akartam a sarokba hajítani, de a feléig kínoztam magamat! Nem kellett volna, kár volt az időért...
Hát akkor térjünk rá a történetre:
Az olimposzi istenek Londonban élnek több száz év óta. Egy erősen lepukkant házban, koszban, mocsokban, stb...
Nos ilyen kezdet után kicsit előítélettel olvastam tovább. Nem lett jobb. De haladjunk: érdekes elképzelés lehetett volna, hogy a Nagy Görög Istenek mihez kezdenek egy londoni házban, a XX-XXI. század környékén, hogyan szerzik vissza elveszett hatalmukat, népszerűségüket, stb... Az ajánlóban oly nagyon felvázolt humorból én bizony egy mákszemnyit sem véltem felfedezni, hacsak az nem humoros, ahogyan Aphrodité szextelefon szolgálattal tartja el magát... Nos: biztosan ez is nagyon klassz kis történet, de nekem cseppet sem tetszett. Ja, és el ne felejtsem: vannak benne halandók is! Takarítónőként dolgozó nyelvész, akinek ez a munka éppen testhezálló és boldoggá is teszi. Nyelvész még nem voltam, de azért azt sejtem, hogy ők is olvasnak, nem is keveset, és úgy vélem eléggé otthon vannak a klasszikus művekből is; mint például a görög mitológia... Hát, a mi nyelvész-takarítónő-főhősnőnknek még véletlenül sem tűnik fel, hogy Aphrodité, Apollón, Arész, Athéné, stb nevű lakók egy közös, kosz-ette lakásban eléggé gyanús, hogy nem átlag londoni honpolpolgárok... Nos, Alice drága úgy tűnik, végtelenül buta és nem is csak amiatt, hogy eszébe sem jut semmi egy rakás mitológiai névvel szaladgáló személyről... Már-már bosszantóan buta. Ott tette be nekem a kaput a történet, amikor rájöttem, hogy egy mai Orpheusz és Eurüdiké sztori kerekedik ki lassan. Ennek a kiteljesedését már nem tudtam megvárni... Olyannyira nem, hogy ami még nem volt:

10/0

És akkor következzék a hivatalos fülszöveg:

A görög mitológiából ismert istenek, Aphrodité, Apollón, Árész, Artemisz... - és még csak az A betűnél tartunk -, ma is élnek: Londonban. Ez, ugye, azért egy-két dolgot megmagyaráz? Van egy kis házuk, melynek állapotáról nem sok jót mondhatunk: lényegében az összedőlés küszöbén áll. Még szerencse, hogy ételre nem kell költeniük, Dionüszosz bora pedig mit sem veszített hajdani minőségéből. Társaságnak ott van a többi isten, nem csoda hát, ha lassan egymás agyára mennek. A halandók sem dobják fel őket: Apollónt nem hívja vissza az ügynöke, és Aphrodité szextelefon-kuncsaftjai sem éppen a legrokonszenvesebb figurák. Alice és Neil is Londonban éli csendes és türelmes életét. Hogy félénk, szemérmes barátságukból valaha szerelem legyen, ahhoz bizony isteni beavatkozásra lenne szükség, ám az olümposzi istenek nem igazán segítőkészségükről híresek, hiszen lekötik őket saját konfliktusaik, a bosszúállás, melyet újabb bosszúállás követ. Így megy ez már évezredek óta, nekünk, halandóknak azonban terveink megvalósításához nem állnak rendelkezésünkre évezredek. Szerencsére (?) felgyorsulnak az események... A "Csintalan istenek"-et, a fiatal angol írónő, Marie Phillips első regényét máris számos nyelvre lefordították. Előzetes mitológiai ismeretek nélkül is fogyasztható csemege, de szinte biztos, hogy az olvasó tudása e téren is gazdagodik, miután végigkacagta a bájos történetet.

Elmaradt blogszülinap

Június közepén voltunk 2 évesek, de elfelejtettük megünnepelni.

Mi több, a tagság nagy része is lemorzsolódott, talán csak Zsukával ketten tartjuk életben, más tagok igazán nagyon ritkán járnak aktívként erre.

Úgyhogy kérek mindenkit, akár aktív, akár passzív tag (avagy olvasó), pár szóval adjon életjelet magáról a megkésett blogszülinap alkalmából!

Olvasás hete 4-5. hét

No lássuk csak az újabb kérdéseket.

  IV. hét (júl. 25 - 31.)

• Védőbeszéd a szépirodalom mellett
• Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
• Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
• A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

        

            V. hét (aug. 1 - 7.)

• Kedvenc műfajok
• "Az vagy, amit olvasol", azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
• Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
• Milyen könyvet írna legszívesebben?

Védőbeszédbe éppen nem bocsájtkoznék, de a véleményem szívesen leírom.

A szépirodalom, mint kategória, olyan mű, olyan csinált (sznob) skatulya. Miért is ne beszélhetnénk a klasszikusokat emlegetve S. Kingről, K.Vonnegutról? Elég régi-e hozzá Wodehouse, hogy szépirodalomként beszéljünk róla? gyanítom, nem. Illetve nem attól szépirodalom, mert a maga nemében klasszikus.

Szóval akkor maradjunk a szórakoztató irodalomnál. Amit persze véresen komolyan kell venni, ha az írója jól akarja művelni. Hm, nem tagadom, a könyveim jórészt ebbe a kategóriába tartoznak -ugyanakkor foggal-körömmel hajlandó vagyok védeni néhány szépirodalmi mű létjogosultságát, úgysmint Monte Christo grófja, vagy Édentől keletre, avagy A Mester és Margarita --- de számomra ezek is szórakoztatóak, nagyon is!

Kedvenc interjúalanyomon gondolkodni sem kell egy percet sem, hiszen ő amúgy is minden könyvét nekem, Állandó Olvasójának írja, szóval igen, King mesterrel, feltétlenül!

A moly népszerűsítése nem könnyű nekem, mert használom ugyan a felületet, de közösségi tagnak nem érzem ott magam. Volt egy-két cserém, volt olyan is, amit később megbántam, rossz üzlet volt -de azért el szoktam olvasni, mások hogyan vélekednek ott arról a könyvről, amit éppen olvasok.

Kedvenc műfajom: életképek. Nem olyan régóta, de úgy 1-2 éve szeretem a realista leíró könyveket, amiben akár semmi sem történjen (avagy igen kevés dolog), de a jellemábrázolás legyen nekem érdekes. mint pl. ez a könyv: http://moly.hu/konyvek/melanie-gideon-hazassagom-tortenete

Ugyanakkor odavagyok a furcsa, meghökkentő történetekért, ezért aztán Neil Gaiman , Guillaume Musso, avagy Audrey Niffenegger nagyon nagy kedvencem mostanság.

Az vagy-e, amit olvasol? Hát persze. De ne egy könyvről ítéltessen meg senki. Nézzük meg az összes könyvet, amit az illető mondjuk az elmúlt 1 évben elolvasott, avagy félbehagyott, és máris szimpatikusnak avagy ellenszenvesnek találhatjuk :)  

A könyv, ami legutóbb nagyon hatott rám, az az Ízek, imák, szerelmek. Meglehetősen személyes okokból, amiket nem részletezek, de valóban mély nyomokat hagyott bennem -bár azt nem állítanám, hogy az életemet is megváltoztatta.

Írnék könyvet, igen, bennem meglehetősen nagy a vágy az önkifejezés eme formájára. Az én könyvem olyan lenne, mint a fentebb linkelt Házasságom története -nem a könyv végkifejlete lenne a lényeg (nem lenne csattanó), hanem maga az utazás, amíg a könyv tart.

Eladó könyveim listája

..pedig itt található :)

A Kindle-em

Mariann kedvéért egy kicsit részletesebben írok az én e-readeremről.

Nekem egy wifis Kindle3 ebook-olvasóm van. Régóta nézegettem már a piacon lévő darabokat, mindenképpen olyat szerettem volna, ami e-ink (e-tinta) technológiát használ, mert ez nem rontja a szemet.

Nagyon szeretem. Amióta megvan, maximálisan kihasználjuk (a család többi olvasni tudó tagjával). Ezen vannak a gyerekek kötelező olvasmányai, mesék is. A különböző legális, féllegális és egyéb oldalakról gyakorlatilag minden könyvet be lehet szerezni magyarul vagy angolul (biztos más nyelven is, de ezeket próbáltam csak). Tehát úgy látom, a lehetőségek száma számomra végtelen, ha e-könyvről van szó :)

Nem túl jó rá a pdf, nem szereti a doc-ot, de nagyon egyszerűen átkonvertálható sajátos e-könyv-formátummá bármilyen szöveg. Ehhez vannak ügyes konverter programok, amiket csak telepíteni kell, és nem nehéz őket használni.

A szöveget fel is olvastathatjuk (angolul hasznos, magyarul vicces), és mp3 formátumú hangoskönyveket is szép minőségben lejátszik.

Mit is mondhatnék? Amióta megvan, elkezdtem eladogatni a papír könyveimből :)

Könyvélmény

Régen irtam ide, pedig olvasok rendszeresen. Egyik oka, hogy a szkennerem elromlott. Két könyvtárba járok és az egyik rendszeresen e-mail-en értesit, hogy mikor jár le a kihozott könyv. Én könyvtárba azért is szeretek járni, mert szeretem a könyvtár hangulatát. Tanulni is mindig könyvtárba szerettem.
Veszek-e könyvet? Azt válaszolnám, hogy nem, de azért el-elcsábulok. Főleg a foltoskodásaimhoz veszek könyvet, mert azokat jó sokszor elővenni és inspirációkat kapni. Ajándékba kapok könyveket.
Hogyan rendszerezem a könyveimet? Azt szoktam erre mondani, hogy lakásunkban csak a fürdőszobában és WC-ben nincsenek könyvek. Minden más helységben szép számmal. Elvileg téma szerint rendszerezzük, de figyelembe kell venni, hogy ujabban a könyvek nagysága ezt nem teszi lehetővé. Némely könyv annyira nagy, hogy nincs polc ahol elférne. Mindenesetre van foltvarró részleg (két helységben) konyhai könyvek több helyen, lakáskultúra szintén. Nyelvi részleg elég nagy helyen, lexikonok, kézikönyvek, útleirások, szépirodalom, amiben a Világirodalom klasszikusai a sorozat. Ennek a felét ajándékba kaptuk. Szépirodalom vegyes régi könyvek és ujabbak, vegyesen. Sok régi iskolásoknak való könyv, amit az unokáknak tartogatunk. Fiaim ragaszkodtak ahhoz, hogy a kézikönyvek mindig elérhetők legyenek. Az ágyam mellett van egy polc, amin a könyvtrából kihozott és éppen olvasandó könyvek vannak.
Nagy álmom az e-book. Szivesen vennék ebben tapasztalatokat és javaslatokat. Gyűjteményem már igen szép, de mellette van egy pár audiókönyvem is. Szóval ez is az álmaim közé tartozik. A jelenlegi mp3 lejátszóm nagyon hamar lemerül, kell egy új.
Kellene egy új lakás, amiben lenne egy könyvtrá szoba egy hobbyszoba nekem és egy a férjemnek, ezekben aztán rendezhetnénk a könyveinket. Szóval álmodni lehet!

Könyvélményekről

Egy nagy össznépi könyves játék lepte be a könyves blogokat, ami egyrészről roppant érdekes, de másrészről úgy gondolom, az ember ezeket a válaszokat inkább magának írja le, nem a közérdeklődés miatt.

A II. heti kérdések ezek voltak:

 II. hét (júl. 11-17.)

• Könyvtár vagy könyvvásárlás?
• E-book vagy könyv?
• Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
• Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Nos, ezeket most csak úgy, magamnak :), megválaszolom.

Szívem szerint könyvVÁSÁRLÁS, de anyagilag nem engedhetem meg magamnak. Nagyon ritkán veszek könyvet, és akkor is inkább használtat valaki mástól, nem könyvesboltból. 

A könyvtár viszont remek, 2 ilyen intézménynek is szorgalmas látogatója vagyok, és elégedettséggel tölt el, hogy valóban szolgáltatnak. 20-30 évvel ezelőtt (fejbevágó, de 30 éve iratkoztam be legelőször könyvtárba!) az új könyvek -akár az új filmek- jelentős késéssel érkeztek meg, és nagyon nehéz volt hozzájutni egy-egy vágyott könyvhöz, mert oldalas várólista volt minden ilyenre.

Ma már gyorsan megjelennek az új könyvek a könyvtárak kínálatában, még a mi falusi picike könyvtárunkéban is, mi több, ha valamit kifejezetten keresek, ami nincs meg, megrendelik nekem.

Hogy e-könyv, vagy valódi... 2 nap óta a válaszom: IS. Kindle-tulajdonos lettem, nagyon boldog Kindle-tulajdonos :D most kb. 50 könyv van feltöltve rá, olyanok is, amik papíralakban megvannak a saját könyvespolcomon is, de annyira szeretem, hogy bármikor, bárhol jó, ha velem van.

Szerintem az e-könyv nagy találmány. Nem ront az olvasás élményén, és számomra meg van az az előnye (egyben hátránya), hogy mivel nehézkes a végére lapozni, nem olvasom el időnek előtte a sztori végét.

Úgy gondolom, ezentúl is eljárok majd könyvtárba, de papíralakban jóval kevesebb könyvet vágyok majd birtokolni -egyszóval nem fáj majd úgy a szívem, ha nem lehet az enyém, mert e-bookként is megszerezhető majd' minden.

Sorozatok: nem utazom rá, hogy méterszámra sorakozzanak a polcomon. Nem is sok van (Harry Potter teljes, Sötét torony, Narnia hiányos).

Rendszer: kaotikus. Ugyanazon szerző könyvei nagyjából egymás mellett, de előfordulnak eltévelyedések :) inkább a vizuális memóriámra támaszkodva tudom, melyik könyvet hol találom.

W.S. Maugham: A színes fátyol

Írhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.
Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!

Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...

De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.

Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.

10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )

Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... "Szabad vagyok" gondolta, "végre szabad, szabad!" A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján.

Novellapályázat

Ha nem csak olvasol, hanem írsz is, akkor itt pályázhatsz novelláddal.

Friedrich Glauser: Matto birodalma

Hát olyat olvastam... de olyat..., hogy hűű, meg haaaaa!
A szemnek fel-, az embernek ki-, a lélegzetnek pedig meg kell akadni tőle!

Na, persze, sikerült pont egy sorozat legutolsó kötetét kézbe vennem (mit sem tudva két első kötetről).

Mit ne mondjak!? Lidérces volt. Vagy csak én vagyok kicsit érzéketlen az irodalomhoz... Viszont ezt most végigolvastam! Hősiesen, többszörösen is összeszorított fogakkal, de végig olvastam!

A nyelvezetét nézve kicsit sokkolt, hogy Studer őrmester, a rendőr, aki éppen gyilkosságban nyomoz, néha szimplán "ember"-nek neveződik. Csak így, egyszerűen. Aztán teljesen váratnúú vaami kifacsart tájszóllásba csap át az eggész műű... Há mit ne mongyak...!? Há meglepett! Ha...!
Viccet félretéve, nem igazán értem mi volt a célja a drága szerzőnek - mármint a sokkoláson kívül. Olyan zavaros a formája, stílusa, az elbeszélés tempója, a történet szövése, a szereplők viselkedése, akárcsak a helyszíntől azt várni lehet. Merthogy a helyszín és a kor: egy múlt század eleji diliház...
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahonnan egy éjszaka eltűnik egy beteg és az igazgató. Az igazgatót kicsit később megtalálják a kazánházban, természetesen holtan. Nagyjából 70-80 oldalanként hol ez, hol az meghal. Mire már elöntött volna a félsz, hogy nem marad a kardinális figurákból egy sem, huss... vége lesz a könyvnek! Olyan kis huncutul... Biztosan finnyás, Agatha Christie-n érlelt krimi ízlésemnek köszönhető, de bizony én nagyon összecsapottnak érzem a... öööö... igazság szerint nem csak a végét, hanem az egészet...
A szereplőkről is kicsit: Studer őrmester, a főszereplő, nekem határozottan közömbös volt. Pedig neki kellett volna drukkolni, érzem én, de bárhogy akartam, nem ment. Aztán az igazgató helyettes dilidoki... hát nála konkrétan megkérdőjelezhető, nem cserélt-e véletlenül helyet valamelyik ápolttal.Jönnek-mennek a könyv egész széltében-hosszában az orvosok, az ápolók, nővérek, ápoltak, stb... imhol-imhol lepottyan egy-két hulla, ki a kazánház lépcsőjén, ki prózaian az ablakon át... Happy end!? Hát az meg micsoda?! (csak hogy illeszkedjen a könyv stílusához...)

Ja, és eszembe jutott az is, hogy ez lehet, hogy nem is szépirodalom, hanem szakkönyv... mert akkor tuti! Tuti pszichiátria történeti remekmű lehetne, csak akkor meg kevés benne a részlet.
Megszenvedtem. Sajnálom! A ráfordított időt is!

10/3 hálából, mert nem volt túl hosszú!

És akkor a hivatalos fülszöveg:
gy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt is, aki újszülött gyermekének meggyilkolása miatt már börtönviselt. Studer a látszat és valóság számára idegen, kusza világába csöppen; minden bűnjelet, minden megfigyelést az ügyben potenciálisan érintettek érdekeinek megfelelően a legkülönbözőbb módon lehet értelmezni. Az őrmesternek meg kell tanulnia átlátni azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint itt élnek és meghalnak az emberek.

Neil Gaiman: A temető könyve

Szükségem van ilyen könyvekre.

Sodor a mese (igen, mese), nem épít klisékre, akármi megtörténhet (és meg is történik), nincsenek korlátok, hömpölyög a fantázia-folyam.

Tudom, sokszor éri Gaiman-t az a kritika, hogy csak meséket ír, és mindig ugyanabban a stílusban, de én ezt egyáltalán nem látom hibának. Jó, ha valakinek van saját stílusa, nem igaz? Az ő meséi pedig nekem nagyon is érdekesek, játékosak, nyelvi leleményekkel tarkítottak (bár mondjuk ebben a fordítónak is szerepe van, nyilván, és a Coraline-nál jobban meg is mutatkozott.

A történetről nem akarnék írni, félek, bárhogyan is táncolnék a szavak között, csak spoiler lenne belőle :) nagyon leegyszerűsítve: egy fiúról szól, akinek egy szörnyű bűntett okán menekülnie kell aprótalpas korában, de védelemre lel a Temetőben. Ott aztán felcseperedik, miközben -természetesen- kalandokban van része, és még van egy Lány is...

Hivatalos fülszöveg: Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját...

Értékelés: 10/10 +cseppet sem félelmetes szellemek huhogása

Jostein Gaarder: A történetárus

Jostein Gaardertől eddig egyvalamit olvastam, a Tükör által homályosant. Szerettem, de el is szomorított, így egy darabig nem próbálkoztam újra a szerző műveivel.

A könyvtárban viszont nem tudtam elmenni emellett a könyv mellett. Irtó meggyőző a borítója :) és a fülszövege.

A történetárus foglalkozását szó szerint kell érteni, nem metaforikusan: ő tényleg történeteket árul olyanoknak, akik ötletek híján vannak. Az ő történetei mind nagyszerűek, ámde kidolgozatlanok -ahhoz nincs türelme, kitartása, és egyébként is, ahányszor belekezdene ugyanabba a történetbe, úgyis mindig más lesz a vége.

A ,,foglalkozása" óvatosságra, diszkrécióra készteti, ám a Pók (ahogy ismerik őt) a hálószövés közben bizony maga is belegabalyodik a saját hálójába.

A vége... hm, még nem tudom, mit gondoljak róla. Egyrészről kiszámítható volt (én legalábbis hamar rájöttem, ki a Nő, de nyilván nem kellett hozzá nagy intuíciós készség), másrészről olyan fricska-szerű, mintha azt mondaná: ez nem egy szirupos-szokványos amerikai sztori hepienddel a végén, barátocskáim, de nem ám!

Hivatalos fülszöveg: Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Ügy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfeleinek listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja. Egy napon hírek kelnek szárnyra. A ,,Pókról" szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében. Jostein Gaarder, a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.

Értékelés: 9/10 + QWERTY

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Elgondolkodtató, megrázó.

Az elbeszélő egy 15 éves autista fiú. Nem vagyok a témában szakember, sőt... de gyógypedagógus barátunk elbeszélései alapján Christophert a kevésbé súlyos esetek közé lehetne sorolni, ám még így is elég rázós.

Végig szorítottam a történetet, hogy Christophernek a legkevesebb sérüléssel sikerüljön ebből a helyzetből kijönni. Nem tudom az író mennyire ásta bele magát a valós esetek vizsgálatába, de ahogyan leírja az zseniális. Egy percig nem szórakoztató a szónak a "hej-de-vidám-jót-kacagunk" értelmében, ezzel szemben olyan ablakot nyit ki, amin keresztül az ismeretlenbe tekinthetünk. Nekem valamiért folyton egy gyerekkönyv jutott róla eszembe: a Bradley, az osztály réme... nem tudom miért, hiszen ebben a könyvben végig tudja az ember-lánya, hogy nem várható a Nagy Feloldás, a minden problémájuk megoldódik és boldogan élnek a szereplők, míg meg nem halnak... itt a lényegi probléma... aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi is a probléma... mert a konfliktus és a probléma két külön dolog; és itt még a konfliktus sem úgy oldódik meg, ahogyan azt vártam.
Hát ennyit az érzésekről, most jöjjön a történet:

Christopher 15 éves, autista fiú, aki rendelkezik néhány számunkra szokatlan tulajdonsággal: nem szereti a sárgát és a barnát, ezért semmit nem eszik meg ami sárga, vagy barna, sőt el is kerüli azokat. Szereti azonban a pirosat, úgyhogy saját ételfestékkel korrigálja a külvilág tévedéseit egyes esetekben. Szeret éjszaka a kertben bóklászni. Egyik éjszaka a szomszéd kutyáját egy vasvillával az oldalában találja, majd őt a szomszéd találja meg a kutya tetemével a kezében. Rendőrség, őrszoba, apuka... és a döbbenet: Christopher anyukája 2 éve halott... "Úúhhh ...!" - gondoltam ekkor mi jöhet még? Hát jön... Christopher aki egyébként matek zseni és például konfliktus helyzetben azzal nyugtatja magát, hogy négyzetre emelve számol, nekilát kinyomozni, ki ölte meg a kutyát és minderről könyvet is ír. Hamarosan azonban számunkra sokkal nagyobb horderejű dolgokba ütközik; titkokba, melyek nélkül az élete maradhatna a régi kerékvágásban, így azonban minden felborul, minden átértékelődik, minden kibillen abból az ingatag, bizonytalan egyensúlyi állapotból, ami a Christopherrel való életet jellemzi.

Nagyon elgondolkodtató, nagyon megragadott, ezért amit nagyon ritkán teszek:

10/10.

Hivatalos fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója � egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében�

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.