2010. június 29., kedd
Susy McPhee: Férjek és hazugságok
2010. június 22., kedd
Anna Gavalda: 35 kiló remény
Anna Gavalda ifjúsági regényében minden írói erényét megvillantja: egy hétköznapi történetet mesél el rólad vagy a szomszéd fiúról, egy családról, ahol mindig lenne mit tenni, elfogadásról és elutasításról, és arról, hogy gyerekként sem könnyű az élet.
2010. június 15., kedd
Biohazard

Nem nagyon olvastam még egy könyvesblogon sem Nelson DeMille-ről.
Pedig higgyétek el, érdemes tőle olvasni. Én már szinte az összes magyarul megjelent könyvét olvastam, jelenleg a Szilva-szigetet olvasom újra.
Tartalom röviden: Megölnek két, az Egyesült Államok egyik szupertitkos, állítólag biológiai fegyverkutatással foglalkozó laboratóriumában dolgozó tudóst. A csöppet életunt (nekem mindig Al Bundy jut róla eszembe)John Corey nyomozó próbálja kideríteni, mi állhat a gyilkosságok hátterében. Kell-e valamilyen halálos vírus elszabadulásától tartanunk vagy valami más okból ölték meg a tudósokat?
Senki ne gondolja ezt, hogy ez ponyvaregény. Letehetetlenül izgalmas és igényesen megírt is egyben.
A könyv a hihetetlenül izgalmas történet mellett fantasztikus atmoszférát teremt és olyan érdekesen és átfogóan mutatja be Long Island-et és annak történelmét, hogy én úgy éreztem, már ott élek.
A könyv egyik legnagyobb erénye John Corey nyomozó szarkazmusa. Haláli egy fazon, aki DeMille más könyveiben is feltűnik.
10/10-esre értékelem a könyvet és javaslom mindenkinek, hogy olvasson DeMille-t, ha igényes kikapcsolódásra és agytornára vágyik.
A tábornok lánya című film egy DeMille könyvből készült, és az összes könyvének megvették már a megfilmesítési jogait különböző filmstúdiók, így remélem, hamarosan élvezhetem a moziban is.
2010. június 10., csütörtök
Ó Capri

Elizabeth Adler: Nyár Capri szigetén című könyve miatt halálos szerelembe estem Caprival, illetve az egész Földközi-tengeri vidékkel, amelyen a regény végigvezet minket. Igazából azóta csak a tengerre tudok gondolni, meg a kis parti kávéházakra, frappékra, hmm...
Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Ekkor pont túlvoltam 2 nem igazán jó könyvön (majd írok ezekről is) és nagyon vágytam valami igazi kikapcsolódásra, amit maximálisan megkaptam. A borítója alapján azt hittem, habkönnyű kis Danielle Steel-es romantika lesz (na majd a Nagyasszonyról és úgynevezett "regényeiről" is ejtenék néhány szót)
és mivel nem olvastam el a könyv hátoldalán a leírást, váratlanul ért, hogy ez valójában egy krimi.
Kicsit tingli-tangli, kicsit giccses, kicsit Agatha Christie-től lopott, de ettől függetlenül nagyon SZÓRAKOZTATÓ és IZGALMAS. Mivel én most csak ennyire vágytam, 10-esre értékelem a könyvet. Sőt, el fogom olvasni a többi könyvét is.
Könyv hátoldalán olvasható:
Vitorlázzon, szeressen és nyomozzon a nápolyi öbölben egy mesés jachton!
Elizabeth Adler, számos pazar helyszíneken játszódó romantikus regény világhírű szerzője Toszkána és Amalfi után, most Capri varázslatos mediterrán szigetére repít el minket, ahol mindenki gyanús, akár a legjobb Agatha Christie regényekben.
Egy dúsgazdag angol iparmágnás titokzatos körülmények között életét veszti, de levelet hagy hátra, amelyben hat nevet említ, akik a halálát akarhatták. Daisy Keane, a minden lében kanál titkárnő, és Harry Montana magánnyomozó összefog, hogy a gyanúsítottakat mesés földközi-tengeri hajóútra vigye, amelynek költségét a néhai Sir Robert állja. Miközben megjárják a kaszinók fényeitől csillogó Monte Carlót, St-Tropez-t és Sorrentót, a rejtély egyre kibogozhatatlanabb lesz, ahogy a gyilkos egy lépéssel mindig előttük jár, ráadásul a nyomozó páros is lángra lobban egymás iránt. A földközi-tengeri üdülőhelyek szépsége, a varázslatos hajóút, a szenvedélyek fellobbanása és a Villa Belkisz szépsége a zálog arra, hogy végleg beleszeressünk Adler regényeibe.
2010. június 6., vasárnap
Ulickaja: Médea és gyermekei

És hát ez nem véletlen, Ulickaja itt is egy családregényt vetett papírra.
Nem éreztem, hogy hajde mozgalmas lenne a könyv. Nem kalandregény! Mindazon által, nagyon jó volt olvasni. Kicsit álomvilág szerűen lehet elmerülni a történetben, kikapcsolni a napi rohanást és benyitni egy kisajtón a másik korba, másik országba, másik életbe, ami hihetetlenül hasonló a saját életünkhöz és közben mégis annyira izgalmasan más... :-)
Jó szívvel ajánlom!
A hivatalos ajánló:
Minden nyáron összegyűlik a rokonság a krimi görög Médea Szinopli hegyi házában. A gyermektelen Médea szülei elvesztése után egymaga tartja össze a viharosan gyarapodó családot. Nyári kalandjaik, tragédiáik, szerelmeik, elválásaik, csetepatéik hátterében pedig folyamatosan peregnek a történelmi események: háborúk és forradalmak. Médea háza azonban végig az összetartás szigete marad. Ulickaja bölcs iróniával, finom távolságtartással, és a legnagobb orosz írókat idéző, magával ragadó stílusban vall arról, hogy az emberi értékek minden sorscsapás ellenére megőrizhetőek. A Booker Díjas szerzőnek az 1980-as évektől jelennek meg írásai. A Médea a kortárs irodalom egyik remekműve. Médea addig a napig egy és ugyanazon a helyen élte az életét, ha nem számítjuk ide egyetlen moszkvai utazását Szandrocskával és elsőszülöttjével, Szergejjel, és ez az állandósult élet - amely egyébként önmagában véve viharosan változott: forradalmak, kormányváltás, vörösök, fehérek, németek, románok, egyesekt kitelepítettek, másokat - a menekülteket, a hontalanokat - meg betelepítettek, eredményezte végül is Médeában az olyan fáéhoz hasonlatos szilárdságot, amelyik belemélyeszti gyökereit a köves talajba, fölötte ugyanaz a nap süt, és nap mint nap, évről évre ugyanaz a szél éri, és hoz évszakhoz kötött illatokat, amelyek hol a parton száradó vízi hínárból, hol a nap alatt rothadó gyümölcsből, hol meg a keserű ürömből származnak.


2010. június 4., péntek
Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love
2010. május 25., kedd
Van egy meghívónk, van kedve valakinek elmenni?
Az írónőről
2010. május 18., kedd
Silvana De Mari: Az utolsó tünde

2010. május 14., péntek
Rosamunde Pilcher könyvek
2010. május 8., szombat
S. Collins: Az éhezők viadala

A 74 évvel korábbi lázadásra nem tér ki a könyv bővebben, de annyit ki lehet venni, hogy a 13 körzet összefog és megpróbálja megdönteni a Kapitólium hatalmát, ami nem sikerül. A lázadás és főleg annak leverésének emlékét azonban a Kapitólium nagyon is igyekszik elevenen megőrizni az emberekben: minden évben az aratáskor megrendezik az Éhezők viadalát, egy rendkívül kegyetlen, véres versengést, melyen 24 gyerek, 12 fiú és 12 lány vesz részt, 12-18 év közöttiek. A viadal életre-halálra szól, csak egy maradhat, tehát minden évben 23 gyerek a halálba megy. A gazdagabb körzetek jól táplált családjai már születésüktől kezdve harcosnak képzik a gyerekeiket, így többnyire onnan kerülnek ki a győztesek.
A könyv főhőse Catniss, a félárva, 16 éves lány. Édesanyjával és a húgával él, többnyire abból, hogy kiszökdös a kerítésen túli erdőbe vadászni. Ő a családfenntartó. A zsákmány hol az ő asztalukra, ám többnyire a körzet tehetősebb családjainak asztalára kerül. A dolgok egészen tűrhetően mennek, messze nem jól, de az éhezés legalább egyelőre elkerüli a lányt és családját.
A 74. viadal sorsolásán Catniss húgát, Primet sorsolják ki, aki még csak 12 éves. Catniss természetesen gondolkodás nélkül áll Prim helyére és ő vállalja a harcot a másik 23 választottal.
Az egész viadal egy szrönyen megalázó live-show, úgy fogadnak a gyerekekre, mint egy kutyaviadalon, a tv folyamatosan mutatja hogyan boldogulnak az erdőben, hogyan küzdenek egymással és hogyan halnak meg. Nincs választás: ölsz, vagy ölnek! Catniss próbál úgy taktikázni, hogy hátha megtalálja a harmadik utat... Nagy segítségére van az, hogy évek hosszú során át vadászott az erdőben, így tud magának élelmet szerezni, tud rejtőzködni, egyáltalán: van esélye.
És az én érzéseim: nem tudom miért vettem ki ezt a könyvet a könyvtárból. Valahol olvastam róla, feljegyeztem a címét és mikor kiderült, hogy a közel 40-50 címet tartalmazó listámról alig 5-6 könyv van bent a könyvtárban, köztük ez is, hát nem volt mit tenni: hoztam ami volt.
Azt hittem a sztori kizárólag a 16 és 20 év közötti szerepjátékos, elborult agyú, sci-fi imádók táborának élvezhető, de adtam egy esélyt (a baj az volt, hogy nem írtam a listámra commentet, hogy miért is ragadta meg a figyelmemet ez a könyv...).
Igaz, hogy kaland regény, egy elképzelt diktatúra, de emberekről szól, az érzéseikről, a változásaikról, a küzdelemről, ami Catniss lelkében erősebb, mint a napi életben maradásért vívott harca.
Szóval tetszett! Nem tudtam letenni. Nagyon jól megírt, fordulatos történet sok meglepetéssel, sok belső vívódással... A befejezés viszont olyan, mint egy olcsó dél-amerikai szappanoper: Folyt.köv. és persze a legérdekesebb résznél, ahol lehetne domborítani még jobban a jellemeket, a lelki szálat lehetne kezdeni bonyolítani, a szerelmiről már nem is beszélve... Mert persze szerelmi szál is van, elvégre ne felejtsük el amerikai írónővel van dolgunk! Viszont talán ez is a helyén van, elvégre csinoska, 16 éves lány a főszereplő, és hát mindannyian voltunk 16 évesek, meg csinoskák is :-)!
10/9
A hivatalos fülszöveg:
Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
2010. április 30., péntek
Anna Gavalda: Vigaszág

... ünnepélyesen eldöntöttem: feladom.
Semmi örömet nem jelent az olvasása. Nem vágyik rá egyetlen porcikám sem, pedig csupa jót olvastam róla. Az eddigi Gavaldák tetszettek, de ezzel nem boldogulok, pedig már valahol a 50.-100. oldal között tartok; ott azért már illene beindulni a cselekménynek, de még mindig csak szenved benne mindenki, de azt nagyon. Pedig tetszenek a szenvedős könyvek általában, de ez nem... Ezt az ötven egynéhány oldalt is kb egy hét alatt sikerült elolvasnom...
Hát ameddig eljutottam:
Charles sokat dolgozó építész, a barátnőjével és annak kamasz lányával él. Egy napon a szüleihez érkezik neki egy levél benne két szó: Anouk meghalt. Anoukról kiderül, hogy Charles hajdani legjobb barátjának anyja és Charles gyerekkori szerelme. Feltűnik még a történetben egy transzvesztita is (egyébként az első részek kellemes színfoltja), egy kisiklott életű húg (a kisiklásnak köze lehet Charles hajdani barátjához).
Nagyon szaggatott, zaklatott, én több helyen elveszítettem a fonalat.
Végtelenül sajnálom, nem szeretem feladni, de ez most nem megy tovább nálam.
Talán később újra megpróbálom! :-)
A hivatalos fülszöveg:
Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetőségekről és szerelemről. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.
2010. április 24., szombat
Susan Vreelend: a jácintkék ruhás lány

Kb az ötödik oldalnál rájöttem, hogy ezt bizony már láttam egyszer filmen (most utána is néztem: Megfestett sors a film címe).
Egy Vermeer kép körül forog a történet, melyet az évszázadok során megvásároltak, elloptak, elajándékoztak; gyűlölet, szerelem, aljasság, életek, halálok kísérték útját, ahányszor csak gazdát cserélt. Nekem tetszett, hogy az időben visszafelé utazva meséli el egy-egy történettel a kép sorsát. Az egyetlen közös ezekben a történetekben, hogy a kép mindenkire, aki kapcsolatba kerül vele, nagyon erős hatással van, már-már megigézi a szereplőket.
Olyan érzésem volt a könyvet olvasva, hogy a fejezetek különálló -egyébként elég jó- novellák, amiket valahogyan megpróbált összefűzni az írónő, és a festmény mindössze csak egy eszköz annak érdekében, hogy novellás kötet helyett regényt kapjunk. Jól sikerült! Kellemes olvasmány.
Annyi azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy vagy én voltam egy kicsit nyúzott állapotban, vagy valóban a történetek borúsabbak kicsit a kelleténél, de én a végére elfáradtam... A filmet könnyebben emészthetőnek érzem, meg persze a film mindössze 2 óra, a könyv majdnem 2 hét volt. Úgy éreztem, sok helyütt az írónő nem oldja fel a feszültséget, úgy megy tovább a következő történetre és ettől nekem egy kicsit nyomasztó volt... Azt hiszem ennél a könyvnél nem volt előny,hogy előbb láttam a filmet (2-3 évvel), mint olvastam a történetet, de ez van. :-)
Merem ajánlani mindenkinek, aki szereti a mély érzéseket, a "kosztümös könyveket" és még nem látta a filmet! :-)
10/7
A hivatalos fülszöveg:
Jácintkék ruhát viselő lány ül az ablaknál, és elvágyódó tekintettel nézi a kinti világot... A fiatal nőt ábrázoló Vermeer-kép sok ember kezén megfordul az évszázadok során. A regény fejezetei egy-egy időleges birtoklója életébe nyújtanak bepillantást, történeteket mesélnek el szeretetről, gyűlöletről, félelemről, árulásról, az érzelmek ezernyi árnyalatáról, a művészet végtelen erejéről. A más-más korban élt embereket csupán az köti össze egymással, hogy mindegyikük különleges személyes kapcsolatba kerül a festménnyel, sőt akadnak köztük olyanok, akiknek egész életét megváltoztatja a műalkotás. De vajon csakugyan a delfti mester művéről van-e szó, vagy ügyes hamisító festette a fiatal nőt ábrázoló képet? Amint a Vermeerhez méltó műgonddal, finomsággal megírt regény lapjain visszafelé, egészen a keletkezéséig követjük a festmény sorsát, erre a kérdésre is megkapjuk a választ.
2010. április 14., szerda
Kerstin Gier: Anyák maffiája

Ő Kerstin Gier.
Mindhárom magyarul megjelent regényét olvastam, a Férfiak és egyéb katasztrófák -nem más, mint a német környezetbe helyezett Bridget Jones naplója... egy huszonéves egyetemista lányról - üdítő marhaság; majd jött a Halálom után felbontandó - még üdítőbb, még nagyobb marhaság egy harminc körüli szingliről; végül most az Anyák maffiája... - a harmincöt éves, elhagyott-válófélben lévő két gyerekes anyával (Connyval) a középpontban...

Tegnap este fejeztem be a könyvet, fél tíz körül a családom rám szólt, hogy sírok-e, vagy nevetek? de tök mindegy is, kicsit halkabban kéne, mert egyesek már aludnának!, miközben én hangosan vinnyogtam... a nevetéstől, :-) és közben hálát adtam, hogy nem a buszon értem ehhez a részhez, mert valószínűleg közfeltűnést keltettem volna, amint hangosan vihogok...
Igen, ez is üdítő marhaság. Talán esetleg még mondanivalója is van, bár én nagyon nem kerestem benne :-), de azt hiszem ennek a könyvnek a felhőtlen szórakoztatás a célja, nem pedig az elgondolkodtatás.
A szereplők egy részében hol magamat, hol szűkebb-tágabb környezetemet véltem felfedezni... biztosan véletlenül :-).
Kaján, jó humorú, ahogyan azt már az előző könyvben megszokhattuk.
A csinos, szőke, gyanútlan 35 éves (édes Istenem csak 35!), jómódban élő, hosszú combú feleséget egyik napról a másikra lecseréli a férje egy másik hosszú combúra... egy bő 10 évvel fiatalabbra.
Conny, a feleség természetesen belenyekken, elutazik a szüleihez a világ végére. Éppen jönnek haza a kisebbik gyerekkel, amikor bekapcsolódunk a történetbe... és végigkísérhetjük, hogyan hányja le-, össze- és vissza a kisfiú fél Németországot, a vonatokat, a pályaudvarokat és természetesen a leendő gonosz szomszédot. A vagyon elosztása címen a Férj elköltözteti Conny-t és két közös gyereküket (14 éves lány, 4 éves kisfiú) a kertvárosba, a nemrégiben meghalt Wilma Nagyi szörnyűséges berendezésű, szörnyűséges házába, ahol a gonosz Ex-Férj felnőtt, ahol minden bútor mahagóni, minden háztartásigép működésképtelen, és egyáltalán minden nyomasztó. Férj nuku, pénz nuku, kilátások: egy sem... Így indul új életébe Conny, találkozik új barátokkal és a SzuperAnyu klubbal. Persze pillanatokon belül rájön, hogy bármennyire szeretne is a SzuperAnyu klubba tartozni, nem való oda, azon egyszerű okból, hogy belőle hiányzik az a sunyiság, kivagyiság, gonoszság, és még kb 2 sor rossz tulajdonság, ami a jómódú, unatkozó szipi-szupi kertvárosi Anyukat jellemzi.
Ellenben szinte észrevétlenül megalakul Conny új és régi barátnőiből az ellentábor, az Anyák maffiája. Conny szépen lassan, az Anyák maffiája segítségével kigyógyul a válás okozta sokkból, rendbe hozzák a házat kalákában, meg egymás lelkét is szintén kalákában... Szembe szállnak a rosszindulatú szomszéddal és persze győznek. Többekre rátalál a szerelem, anyára és lányára egyaránt...
Persze egy kis krimi is kell, a kertváros SzuperAnyui által halálra ajnározott zongoratanár lelepzesése.
És persze a Gaz-Ex-Férj is kellőképpen meglepődik a regény végére, ahogyan azt már az elején sejtettük.
Elképesztő, abszurd helyzetek tömkelege vonul fel a könyvben... talán éppen ezért is: én nagyon jól szórakoztam, bár talán ezt már írtam... :-)
10/10 TELITALÁLAT!
Hivatalos fülszöveg:
A 35 éves, kétgyermekes Constanze jómódú, békés életét bombaként tépi szét férje bejelentése: válni akar. Nagyvonalúan neki ajándékozza elhunyt szülei házát, amelyről kiderül, hogy őskövület, a gyerektartásból pedig éppen kenyérre és vízre futja. 14 éves lánya a tinikor problémáival küzd, négyéves fiát viszont felveszik a kertvároska óvodájába. Constanze ennek köszönhetően hamarosan megismerkedik a település szupermami egyesületével, mely kezdetben segítőkész, összetartó csapatnak látszik. Lassanként azonban bepillantást nyer a felszín alá: valójában rosszindulatú, önző, irigy nők gyülekezete, akik nem mennek a szomszédba ötletért, ha mások életének megkeserítéséről van szó. Conny lassan felismeri az erőviszonyokat, és barátnőivel létrehozza kreatív ellenmozgalmát: az Anyák maffiáját. Idővel a szerelem is megjelenik Conny életében egy jóképű ügyvéd személyében.
2010. április 11., vasárnap
A. Niffenegger: Az időutazó felesége

Tetszett. Sőt nagyon tetszett!
Nagyon jól olvasható, gördülékeny a könyv. Napló bejegyzésekből áll az egész, amelyekben hol egyik, hol másik szereplő szólal meg.
A történet röviden: Henry egy genetikai hibának (vagy ki tudja minek) köszönhetően akaratától függetlenül utazik az időben. A lehető leglehetetlenebb pillanatokban tűnik el és fel. 30 éves kora körül látogatja meg először Clare-t, aki akkor 6 éves, ám Henry idejében már Henry felesége. És Henry onnantól kezdve rendszeresen jön és megy Clare életében. Az életük elkerülhetetlenül összefonódik...
Aztán a valós időben is találkoznak, megszeretik egymást, összeházasodnak, sok bánat és öröm éri őket, megszületik a kislányuk is, majd Henry meghal...
Nekem azt hiszem azért tetszett ennyire, mert a szereplők nagyon könnyen szerethetőek. Rengeteg "apróság" történik velük, amitől valóságos lesz a regény - olyan egyszerű, hétköznapi dolgok. Henry szenved többnyire az időutazástól, félelemmel tölti el, sok a rossz tapasztalata. Sokszor megverik, állandóan menekülnie kell. Ő maga ahol csak tud, igyekszik segíteni, főleg Clare-nek és korábbi, vagy későbbi saját magának...
Azt hiszem, ahhoz, hogy élményt nyújtson, nem nagyon kell feszegetni, hogy logikailag rendben van-e ez az itt-és-most-megfűszerezve-bárhol-és-bármikorral vonal a könyvben. egyszerűen el kell fogadni, hogy ez van... elvégre az idő még eléggé feltérképezetlen a mi korunkban... :-)
A hétköznapi történések mellett sok nem várt fordulat fűszerezi az amúgy is eléggé nyakatekert alaptörténetet, plusz egy eléggé keserédes befejezés, viszont úgy érzem, az is a helyén van...
Ja, és romantikus regény! (atyavilág, hát mégiscsak romantikus rajongó lennék? :-))
9/10
Hivatalos fülszöveg:
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb. Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen. „Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.” Scott Turow




























