Anna Gavalda: Vigaszág

... ünnepélyesen eldöntöttem: feladom.
Semmi örömet nem jelent az olvasása. Nem vágyik rá egyetlen porcikám sem, pedig csupa jót olvastam róla. Az eddigi Gavaldák tetszettek, de ezzel nem boldogulok, pedig már valahol a 50.-100. oldal között tartok; ott azért már illene beindulni a cselekménynek, de még mindig csak szenved benne mindenki, de azt nagyon. Pedig tetszenek a szenvedős könyvek általában, de ez nem... Ezt az ötven egynéhány oldalt is kb egy hét alatt sikerült elolvasnom...

Hát ameddig eljutottam:
Charles sokat dolgozó építész, a barátnőjével és annak kamasz lányával él. Egy napon a szüleihez érkezik neki egy levél benne két szó: Anouk meghalt. Anoukról kiderül, hogy Charles hajdani legjobb barátjának anyja és Charles gyerekkori szerelme. Feltűnik még a történetben egy transzvesztita is (egyébként az első részek kellemes színfoltja), egy kisiklott életű húg (a kisiklásnak köze lehet Charles hajdani barátjához).
Nagyon szaggatott, zaklatott, én több helyen elveszítettem a fonalat.
Végtelenül sajnálom, nem szeretem feladni, de ez most nem megy tovább nálam.
Talán később újra megpróbálom! :-)

A hivatalos fülszöveg:

Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nő Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja. Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élő fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életéből, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát. Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág című könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplők életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tőlük. Jó lenne még velük időzni, de tudjuk: egyelőre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.

Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetőségekről és szerelemről. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.

Susan Vreelend: a jácintkék ruhás lány

Kb az ötödik oldalnál rájöttem, hogy ezt bizony már láttam egyszer filmen (most utána is néztem: Megfestett sors a film címe).

Egy Vermeer kép körül forog a történet, melyet az évszázadok során megvásároltak, elloptak, elajándékoztak; gyűlölet, szerelem,  aljasság, életek, halálok kísérték útját, ahányszor csak gazdát cserélt. Nekem tetszett, hogy az időben visszafelé utazva meséli el egy-egy történettel a kép sorsát. Az egyetlen közös ezekben a történetekben, hogy a kép mindenkire, aki kapcsolatba kerül vele, nagyon erős hatással van, már-már megigézi a szereplőket.

Olyan érzésem volt a könyvet olvasva, hogy a fejezetek különálló -egyébként elég jó- novellák, amiket valahogyan megpróbált összefűzni az írónő, és a festmény mindössze csak egy eszköz annak érdekében, hogy novellás kötet helyett regényt kapjunk. Jól sikerült! Kellemes olvasmány.

Annyi azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy vagy én voltam egy kicsit nyúzott állapotban, vagy valóban a történetek borúsabbak kicsit a kelleténél, de én a végére elfáradtam... A filmet könnyebben emészthetőnek érzem, meg persze a film mindössze 2 óra, a könyv majdnem 2 hét volt. Úgy éreztem, sok helyütt az írónő nem oldja fel a feszültséget, úgy megy tovább a következő történetre és ettől nekem egy kicsit nyomasztó volt... Azt hiszem ennél a könyvnél nem volt előny,hogy előbb láttam a filmet (2-3 évvel), mint olvastam a történetet, de ez van. :-)

Merem ajánlani mindenkinek, aki szereti a mély érzéseket, a "kosztümös könyveket" és még nem látta a filmet! :-)

10/7

A hivatalos fülszöveg:

Jácintkék ruhát viselő lány ül az ablaknál, és elvágyódó tekintettel nézi a kinti világot... A fiatal nőt ábrázoló Vermeer-kép sok ember kezén megfordul az évszázadok során. A regény fejezetei egy-egy időleges birtoklója életébe nyújtanak bepillantást, történeteket mesélnek el szeretetről, gyűlöletről, félelemről, árulásról, az érzelmek ezernyi árnyalatáról, a művészet végtelen erejéről. A más-más korban élt embereket csupán az köti össze egymással, hogy mindegyikük különleges személyes kapcsolatba kerül a festménnyel, sőt akadnak köztük olyanok, akiknek egész életét megváltoztatja a műalkotás. De vajon csakugyan a delfti mester művéről van-e szó, vagy ügyes hamisító festette a fiatal nőt ábrázoló képet? Amint a Vermeerhez méltó műgonddal, finomsággal megírt regény lapjain visszafelé, egészen a keletkezéséig követjük a festmény sorsát, erre a kérdésre is megkapjuk a választ.

Kerstin Gier: Anyák maffiája

Ő Kerstin Gier.

Mindhárom magyarul megjelent regényét olvastam, a Férfiak és egyéb katasztrófák -nem más, mint a német környezetbe helyezett Bridget Jones naplója... egy huszonéves egyetemista lányról - üdítő marhaság; majd jött a Halálom után felbontandó - még üdítőbb, még nagyobb marhaság egy harminc körüli szingliről; végül most az Anyák maffiája... - a harmincöt éves, elhagyott-válófélben lévő két gyerekes anyával (Connyval) a középpontban... korban is ez áll hozzám közelebb... mondanom sem kell, hogy ezen szórakoztam a legjobban.
Tegnap este fejeztem be a könyvet, fél tíz körül a családom rám szólt, hogy sírok-e, vagy nevetek? de tök mindegy is, kicsit halkabban kéne, mert egyesek már aludnának!, miközben én hangosan vinnyogtam... a nevetéstől, :-) és közben hálát adtam, hogy nem a buszon értem ehhez a részhez, mert valószínűleg közfeltűnést keltettem volna, amint hangosan vihogok...
Igen, ez is üdítő marhaság. Talán esetleg még mondanivalója is van, bár én nagyon nem kerestem benne :-), de azt hiszem ennek a könyvnek a felhőtlen szórakoztatás a célja, nem pedig az elgondolkodtatás.
A szereplők egy részében hol magamat, hol szűkebb-tágabb környezetemet véltem felfedezni... biztosan véletlenül :-).
Kaján, jó humorú, ahogyan azt már az előző könyvben megszokhattuk.

A csinos, szőke, gyanútlan 35 éves (édes Istenem csak 35!), jómódban élő, hosszú combú feleséget egyik napról a másikra lecseréli a férje egy másik hosszú combúra... egy bő 10 évvel fiatalabbra.
Conny, a feleség természetesen belenyekken, elutazik a szüleihez a világ végére. Éppen jönnek haza a kisebbik gyerekkel, amikor bekapcsolódunk a történetbe... és végigkísérhetjük, hogyan hányja le-, össze- és vissza a kisfiú fél Németországot, a vonatokat, a pályaudvarokat és természetesen a leendő gonosz szomszédot. A vagyon elosztása címen a Férj elköltözteti Conny-t és két közös gyereküket (14 éves lány, 4 éves kisfiú) a kertvárosba, a nemrégiben meghalt Wilma Nagyi szörnyűséges berendezésű, szörnyűséges házába, ahol a gonosz Ex-Férj felnőtt, ahol minden bútor mahagóni, minden háztartásigép működésképtelen, és egyáltalán minden nyomasztó. Férj nuku, pénz nuku, kilátások: egy sem... Így indul új életébe Conny, találkozik új barátokkal és a SzuperAnyu klubbal. Persze pillanatokon belül rájön, hogy bármennyire szeretne is a SzuperAnyu klubba tartozni, nem való oda, azon egyszerű okból, hogy belőle hiányzik az a sunyiság, kivagyiság, gonoszság, és még kb 2 sor rossz tulajdonság, ami a jómódú, unatkozó szipi-szupi kertvárosi Anyukat jellemzi.
Ellenben szinte észrevétlenül megalakul Conny új és régi barátnőiből az ellentábor, az Anyák maffiája. Conny szépen lassan, az Anyák maffiája segítségével kigyógyul a válás okozta sokkból, rendbe hozzák a házat kalákában, meg egymás lelkét is szintén kalákában... Szembe szállnak a rosszindulatú szomszéddal és persze győznek. Többekre rátalál a szerelem, anyára és lányára egyaránt...
Persze egy kis krimi is kell, a kertváros SzuperAnyui által halálra ajnározott zongoratanár lelepzesése.
És persze a Gaz-Ex-Férj is kellőképpen meglepődik a regény végére, ahogyan azt már az elején sejtettük.

Elképesztő, abszurd helyzetek tömkelege vonul fel a könyvben... talán éppen ezért is: én nagyon jól szórakoztam, bár talán ezt már írtam... :-)

10/10 TELITALÁLAT!



Hivatalos fülszöveg:

A 35 éves, kétgyermekes Constanze jómódú, békés életét bombaként tépi szét férje bejelentése: válni akar. Nagyvonalúan neki ajándékozza elhunyt szülei házát, amelyről kiderül, hogy őskövület, a gyerektartásból pedig éppen kenyérre és vízre futja. 14 éves lánya a tinikor problémáival küzd, négyéves fiát viszont felveszik a kertvároska óvodájába. Constanze ennek köszönhetően hamarosan megismerkedik a település szupermami egyesületével, mely kezdetben segítőkész, összetartó csapatnak látszik. Lassanként azonban bepillantást nyer a felszín alá: valójában rosszindulatú, önző, irigy nők gyülekezete, akik nem mennek a szomszédba ötletért, ha mások életének megkeserítéséről van szó. Conny lassan felismeri az erőviszonyokat, és barátnőivel létrehozza kreatív ellenmozgalmát: az Anyák maffiáját. Idővel a szerelem is megjelenik Conny életében egy jóképű ügyvéd személyében.

A. Niffenegger: Az időutazó felesége

Tetszett. Sőt nagyon tetszett!

Nagyon jól olvasható, gördülékeny a könyv. Napló bejegyzésekből áll az egész, amelyekben hol egyik, hol másik szereplő szólal meg.
A történet röviden: Henry egy genetikai hibának (vagy ki tudja minek) köszönhetően akaratától függetlenül utazik az időben. A lehető leglehetetlenebb pillanatokban tűnik el és fel. 30 éves kora körül látogatja meg először Clare-t, aki akkor 6 éves, ám Henry idejében már Henry felesége. És Henry onnantól kezdve rendszeresen jön és megy Clare életében. Az életük elkerülhetetlenül összefonódik...
Aztán a valós időben is találkoznak, megszeretik egymást, összeházasodnak, sok bánat és öröm éri őket, megszületik a kislányuk is, majd Henry meghal...

Nekem azt hiszem azért tetszett ennyire, mert a szereplők nagyon könnyen szerethetőek. Rengeteg "apróság" történik velük, amitől valóságos lesz a regény - olyan egyszerű, hétköznapi dolgok. Henry szenved többnyire az időutazástól, félelemmel tölti el, sok a rossz tapasztalata. Sokszor megverik, állandóan menekülnie kell. Ő maga ahol csak tud, igyekszik segíteni, főleg Clare-nek és korábbi, vagy későbbi saját magának...
Azt hiszem, ahhoz, hogy élményt nyújtson, nem nagyon kell feszegetni, hogy logikailag rendben van-e ez az itt-és-most-megfűszerezve-bárhol-és-bármikorral vonal a könyvben. egyszerűen el kell fogadni, hogy ez van... elvégre az idő még eléggé feltérképezetlen a mi korunkban... :-)

A hétköznapi történések mellett sok nem várt fordulat fűszerezi az amúgy is eléggé nyakatekert alaptörténetet, plusz egy eléggé keserédes befejezés, viszont úgy érzem, az is a helyén van...

Ja, és romantikus regény! (atyavilág, hát mégiscsak romantikus rajongó lennék? :-))

9/10

Hivatalos fülszöveg:

Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb. Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen. „Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.” Scott Turow

Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!

(5 értékelés)

Barbi

Nagyon nagyon jó könyv, pedig én a romantikus, sziruposakat egyszerűen utálom. 2 nap alatt végig olvastam, mert nem lehet letenni és biztos, hogy még máskor is szívesen elolvasom legalább még egyszer. Ja és még a férfi kollégáimnak is tetszett, ami valljuk be ritkaság.:-) Szóval kellemes meglepetést okozott az író(nő).

Mariann

Nagyon jó!!! Imádom ezt a könyvet!

Linsy

Abszolut egyet értek mindenkivel. Káprázatos, hihetetlen, gyönyörű, magávalragadó mű. Nincs annyi szép jelző, amivel kifejezhetném mennyire csodálatos könyv. Ez az alkotás is a kedvenceim kicsiny csoportjában foglal helyet. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Szerencsi Regina

Imádtam! De tényleg... Szokásomhoz híven nem tudtam lerakni és egy nap alatt végigolvastam... Persze a végét végig bőgtem, és kicsit szomorú is voltam miatta, de ez már spoiler... De mindenkinek csak ajánlani tudom... Én biztosan elolvasom majd még jó párszor. És a filmet is megnézem, ha hozzájutok! :D

Lehóczky Rita

Abszolút csatlakozom, vegyétek meg, és olvasás közben felejtsétek el a fizika törvényeit!!!

Katmandu

Pont most fejeztem be a könyvet és esküszöm,hogy szegény és sivár lett volna az életem,ha nem olvasom el!Annyira valóságos és megrázó,hogy az utólsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől...gyönyörű alkotás.

Kiss Viktória

Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: REMEK KÖNYV !

Palágyi-Mészáros Lívia

Fantasztikus könyv, magával ragadó, lebilincselő. Csak ajánlani tudom!

A termék egyetlen üzletünkben sincs készleten.

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka

Elolvastam... nem valószínű, hogy mást is olvasok Rakovszky Zsuzsától...
Nekem túlságosan ömlengős, elnyújtott, már-már unalmas volt. Keveredik a régies nyelvhasználat a modernnel... a történet maga éppen ilyen össze-visszaságot mutat. Nem jött be. Becsülettel végigolvastam, bár a történet eléggé rémisztő volt. Valószerűtlen, homályos utalások a főszereplő későbbi életére (gondolom azokat a további könyvekben találhatjuk), helyenként elnagyolt, elnyújtott történetvezetés, majd ezt követően hihetetlen aprólékossággal megírt jelentéktelen részletek.
Olyan szenvedős könyv... szenvednek a főhősök és valljuk meg nőiesen, én sem élveztem...

10/3.

A hivatalos fülszöveg:

Rövid leírás: Magyar Irodalmi Díj 2002 - Az év legjobb könyve A költőnek ez az első regénye, amelyben egy öregasszony meséli el gyermek- és leánykorát, majd felnőtt életét. Nagy bűne miatt tizenhat éven át titokban kell tartania kilétét, hogy ne kerüljön hóhérkézre. A lány és patikus apja a külvilág előtt házaspárként mutatkozik, titkos, otthoni életükben szeretet, gyűlölet, féltékenység és szenvedély egymást váltva uralkodik.

L. Ulickaja: Kukockij esetei

A hivatalos fülszöveg alapján azt hiszem, ha ütöttek volna sem olvastam volna el! Íme:

Pavel Alekszejevics Kukockij nőgyógyász pályakezdésével indul a cselekmény, s megismerkedhetünk titokzatos látásával, amely segíti, hogy megfoganása pillanatától lássa a magzatot, észlelje a női testben végbemenő változásokat. De lehet, hogy inkább a körülötte megforduló nőkről szól a regény, nem csak a névtelen szülő és elvetélő nőkről, hanem a feleségéről, Jelenáról, lányáról Tányáról fogadott lányáról Tomáról, a pótnagymama-házvezetőnő Vasziliszáról s Zsenyáról az unokáról. Igazából szinte mindenki egyenlő a regényben, mindenkinek megvan a maga élete, története, a kiteljesedése. Jelena volt Pavel Alekszejevics egyetlen nagy szerelme, aki mellett nem tűnt el titokzatos tudása, mégis elveszítette őt, amikor kiderült, hogy az orvos elsősorban azért küzd, legalizálja a Szovjethatalom az abortuszt, s ne kelljen tízezreknek meghalnia a kontár műtétek miatt. A nő fokozatosan visszavonul saját világába, eltávolodik a férjétől, aki miután eléri célját, de elveszíti élete értelmét, alkoholizmusba menekül. Az egyszerű, de mélyen vallásos Vaszilisza szemében is magává az ördöggé válik vallomását követően az addig istenített Kukockij. Tánya rajongott apja nyomát követve biológusnak készül, de megijed attól, hogy értékrendje a folyamatos patkány-gyilkolászástól eltorzul, s megpróbálja megkeresni magát. S kisebb kitérők végül az alkotásban, és a zenében talál magára, s leli meg lelki társát is. Ulickaja szereplői között található Goldberg, a genetikus, akinek pályafutása Pavel Alekszejevicsével együtt indult, ám indulatos, meg nem alkuvó természetének köszönhetően zsenialitása ellenére többször is megjárja a lágereket, hogy végül Amerikában teljesedjen ki tudományos munkássága.

Mivel valószínűleg ezt a bejegyzést már teljesen fordítva fogom iderittyenteni, hát következzék az értékelés:
10/10
Bizony, bizony...
Mostanában valahogy nagyon jó könyveket sikerül kivennem a könytárból. Ulickajától eddig is tetszett, amit olvastam. Sokan ajánlották a Kukockij-t... és a könyvtárban legutóbb, mikor egyetlen régen keresett könyvet sem találtam bent, éppen szembe jött velem, hát hagytam magam. És nem bántam meg! Nagyon nem! Nem könnyed, szombat esti olvasmány! Igazi Ulickajás, elmélyülős, sokrétű. Ha a szó szoros értelmében vesszük, valóban egy családregény. Meg valahogy sokkal több is annál. Talán egyfajta korrajz a szocializmusról, arról, hogy ezek között az igen szoros korlátok között is keresték az emberek a maguk útját, amikor kellet sírtak, szerettek, gyűlöltek, jók voltak, vagy szimplán gonoszak, hogy sok minden megváltozott, de több dolog nem... szóval megint egy olyan könyvvel jöttem össze, ami szerintem nagyon emberi. Olyan egyszerű benne minden. Nincsenek hihetetlen fordulatok, minden természetes és logikusan következik az előzményekből.
Az egyetlen, ami egy kicsit zavart, Jelena álma, amiben előrevetül az "agybaja" (azért írom így, mert nem kimondottan elmebeteg, de mégiscsak elveszti a világgal való kapcsolatát és ez a változás az agyából indul ki). Szóval Jelena álma engem egy kicsit meglepett, hogy 100 oldalon át mit keresett ott, igyekeztem kibogozni, de aztán inkább csak elfogadtam...
Érdekes módon, a könyvön végighúzódó kicsit nyomott hangulat egyáltalán nem volt nyomasztó. A könyv fő vonala mentén rengeteg kis történet, önállóan is életképes novella mutatja be a szereplőket, az egyes szituációkat. Szépek a leíró részek, cseppet sem unalmasak.
Nem tudom a történetet röviden bemutatni, megpróbáltam az előbb, de iszonyú hosszú lett. Esetleg annyit: nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek :-).

WM. Paul Young - A viskó

Hivatalos ismertető:
Végre magyar nyelven is megjelenik a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Egy regény, aminek sikerével – és tartalmával – még a Forbes Magazin is foglalkozott… Nem gyakran fordul elő! (2009. június 8.)

Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára.

William P. Young megrázó regénye az utóbbi idők egyik legnagyobb könyvsikere, rövid idő alatt 8 millió példányban fogyott el! A sok vitát kiváltó regényről azt tartják, hogy olyan hatással lehet korunk kereszténységére, mint a Zarándok útja a maga idejében. A sokat megélt színésznő, Demi Moore a Twitteren keresztül ajánlotta rajongóinak és férjének, mivel Ő maga „ sorsfordító erejű” üzenetre talált a könyv elolvasása közben.

Személyes vélemény:
Fontosnak tartom, hogy először a hivatalos szöveget olvassátok el, hogy megértsétek miért olyan más az én véleményem. Nagy várakozással kezdtem neki, de picit csalódtam. Nem kellett zsebkendő sem...
Félreértés ne essék, nem ateista vagyok. Sőt én mélyen hiszek, de az ÉN Istenemben.
Nem találtam izgalmasnak a könyvet, mert bennem már nincsenek kérdések. Én már megtaláltam azt amit keresek a vallással, az Istennel kapcsolatban. Megtaláltam és ez nem teljesen ugyanaz, mint amit a könyv adott. De ez nem baj, hiszen a könyv egy másik egyén Isten keresése...nem az enyém. Más élmény és más válaszok. De éppen ezért mivel nekem nem voltak kérdéseim nem találtam izgalmasnak azt, amit kaptam.
Az én életemet, gondolkodásomat egyáltalán enm változtatta meg a könyv, nem úgy mint a beharangozóban, és talán ez az, amiért kicsit csalódott is vagyok. Azt vártam talán hogy még valamit tud adni még valami többet, de ha valaki megelégedett és tisztán lát a saját Istenével kapcsolatban akkor csak a személyes élmények tudnak esetleg újat adni.

Nem volt rossz könyv én nem "lehúzni" akarom. Csak nekem nem azt adta, amit a beharangozó után vártam. Azért ajánlom mindenkinek, szerintem mindenkiben más gondolatokat ébreszt és ez azért abszolút értéke egy könyvnek.

Rendhagyó!

Én már elég régen irtam ide. ennek oka nem abban keresendő, hogy nem olvasok, hanem -sajnos- nincs időm szkennelni és irni. De most egy olyan jelenségre hivnám fel a figyelmetek, amelyben kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Kaptam két könyvet, mindegyikben 3-4 kisregény. A kiadó egy nagy cég, nem akarom megnevezni (ujságot küld, könyveket lehet rendelni, üzletben nem árul!) Szóval elolvastam a kisregényeket, aztán valami felderengett, hogy én ezt a regéynt már olvastam. Akkor elkezdtem keresni és rájöttem, hogy egy-egy regényt röviditett formában közöltek. Igy egy kötetben 3-4 elfér. Namármost a story megvan és röviditve. Ebben a rohanó világban nem kell minden apró részletre odafigyelni! Igy viszont elmondhatjuk, hogy ezt is olvastuk, azt is. Én nem értek egyet ezzel a megcsonkitással. Sok olyan könyv van, ahol talán nem is annyira a történet, de maga a leirás az amit élvezek, ami kikapcsol mindenből. Ha ezt röviditik, akkor elvész az élvezetem. Biztos nagyon ügyes szerkesztők röviditik, de mégis. Ez olyan mint a kötelező olvasmáynok egy kötetben. Nekem csalódás volt a két könyv, nem tudom ez lesz a jövő? Pl. sokszor filmen sem szeretem megnézni az olvasott könyvet, mert nem mindig ugyanazt adja vissza, amit éreztem olvasáskor.
Ti hogy vagytok ezzel?

Szolgálati kérdés

Én a blogomon úgy látom, hogy a legutolsó bejegyzés itt a Könyvbarlangban egy kérdőív, de nekem nem sikerül előcsalni...
Nem kizárt, hogy én bénáztam el a dolgokat (sőt inkább nagyon is valószínű)...
Segítenétek? Már lassan lyukad az oldalam, hogy milyen kérdőív... :-)

Köszi
ZsuKa

Bernard Schlink: A felolvasó

Először adok egy könyvnek 10 pontot. (Bár ebben nem vagyok biztos, máris utána nézek...)

Finoman, csendben, visszafogottan alakuló történet, amiben a felszín alatt mindvégig szenvedélyek feszülnek és fortyognak...
Nagyon tetszett. Foglalkoztat, szórakoztat, pedig már bő két napja kiolvastam. Nem tudok most másik könyvet a kezembe venni, annyira erős a hatása. Bizonyára sokan láttátok már a filmet, olvastátok esetleg a film hatására a könyvet, stb... én ebből a szempontból, mint máskor is, későn ébredtem. Amikor már lecsengett a Felolvasó-láz, hozzám akkor ért el.
Nagyon könnyen olvasható. Azt hiszem ez a fordító munkáját dicséri.

A történet röviden: Egy fiatal fiú (15 éves), Michael ,véletlenek sorozatának köszönhetően viszonyba keveredik egy fiatal nővel, Hannával és kapcsolatuk minden napján felolvas neki. Amit éppen az iskolában tanulnak... Szinte válogatás nélkül.
Majd a kapcsolat megszakad, de valahogy árnyékként mindvégig a fiú élete felett lebeg ez a be nem fejezett, csak abbamaradt "szerelem".
Egyébként a fiú szemszögéből ismerjük meg a történetet.
Sok év múlva, a második világháború befejeztével keresztezi újra a egymást a fiú és a nő élete... a bírósági tárgyalóteremben, ahol a fiú, mint jogi gyakornok, a nő, mint vádlott van jelen. A nőnek nem kevesebb a bűne, minthogy a koncentrációs tábor női őreként nem mentett ki egy csapatnyi zsidó nőt egy égő templomból. Olyan zsidó nőket, akiket meghalni vittek egy másik koncentrációs táborba. Utólag írom hozzá: nekem azt is sugallta a könyv, hogy Hanna éppen azért bűnös, mert nem tett semmit, ám ezen az alapon egy egész országot, népeket, akár földrészeket tehetnénk felelőssé. És, hogy mi a bűn? Meg nem tenni valamit, vagy megtenni a helytelent? Milyen mélységig asszisztálhatunk valamihez, ami rossz... Állunk-e a tudatosság azon fokán, ahol eldönthetjük mi a bűn, vagy a rossz. És az abszolút értékben valóban rossz-e? Nehéz kérdések
Michael a per során jön rá, hogy Hanna analfabéta. Hanna életfogytiglani büntetést kap, jórészt azért, mert titkolja, hogy írástudatlan, emiatt persze bizonyos tényeknek nincs birtokában, megvédeni sem tudja magát. Hanna büszke. A per végén inkább magára vállalja a főbűnöst szerepét, csak ne lepleződjék le; mindezt egy olyan korban, amikor a felelősség kérdése erősen megosztja Németországot. Ami nagyon szimpatikus volt végig a regényben, hogy nem foglal állást. egyszerűen bemutat, megmutat, feltár. Hannán keresztül mutatja be annak a több millió kisembernek az "arcát", akiken a háború kimenetele, életek, halálok múltak. Mennyire esendőek, mennyire erősek, mennyire önfeláldozók és mennyire nagyon áldozatok voltak ők maguk is... Azt hiszem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Engem ez a kor,a történelemnek ez a korszaka midig is erősen foglalkoztatott, hát én szívesen is olvastam.
Michael egy pár év után újra elkezd felolvasni Hannának, amiket kazettára mond és beküld a börtönbe. Sosem ír hozzá levelet, sosem küld személyes üzenetet, csak a kazettákat. Hanna a maga erejéből a kazetták segítségével megtanul olvasni...
Majd elérkezik a nap, amikor kegyelmet kap és elhagyhatja a börtönt.
Ez itt már a történet vége, aki nem ismeri, olvassa el, véleményem szerint nem fogja megbánni. Elgondolkodtató a regény végkifejlete. Nem is lehetne másképpen, így tökéletes.

Nagyon tetszett a stílusa, nagyon finoman, mégis rendkívül érzékletes a fogalmazása.
Minden a helyén van benne. Sem több, sem kevesebb, éppen annyi amennyi kell... és sok mindent bíz a fantáziánkra, emiatt nekem különösen kedves volt.

10/10

Hivatalos fülszöveg:
A kamasz Michael Berg hosszú betegségből lábadozik, amikor megismerkedik a nála húsz évvel idősebb Hannával. Szenvedélyes szerelem szövődik a "fiúcska" és a nő között, amelyben a testi gyönyör éppolyan fontos kapocs, mint a könyvek szeretete. Évekkel később Michael megdöbbentő részleteket tud meg Hanna múltjáról, és kénytelen szembenézni a náci kegyetlenségekkel, egy új generáció szemével.
Bernhard Schlink minden idők egyik legsikeresebb regényének szerzője, a német irodalom ünnepelt csillaga. A felolvasó az összes neves nemzetközi díjban részesült, világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven.

Eric Weiner: A boldog zarándok

Jól bevettem a marketinget. Ez a könyv pont úgy néz ki, mint Elizabeth Gilbert sikerkönyve az Eat, pray, love. Valahol az agyam hátsó részében arra vágytam, hogy ez a könyv annak legyen a folytatása. Mert azt szerettem. De nem az. Kedves kiadó, ne tessék engem így átverni, mert csalódtam. Ez a könyv megállja a helyét önmagában is, nem érdemes ráültetni másnak a sikerére. És kedves kiadó, amúgy bevettem a marketinget, lehet gúnyosan mosolyogni...

De ahogy sikerült túltennem magam a csalódáson, és megengedtem, hogy a könyv a maga valójában hasson rám, akkor egy igazi kalandot kaptam. Ahogy egy modern újságíró könyvet ír: az újságíró, aki a munkájából adódóan 30 másodpercekre képes csak koncentrálni, hiszen abba kell besűríteni a lényeget, ráadásul ütősen, drámaian, hiszen több időt nem ad neki a szerkesztő. Tehát ez a kaland, a maga 30 másodperces ugrásaival a boldogságot járja körbe. Körbe egészen a Földet is. Kalandosan, izgalmasan.

Melyik nép a legboldogabb a föld kerekén? És vajon lehet-e mérni a boldogságot? Talán a pénz boldogít, vagy máshol van a titok?
Egy idő után magával sodort a tempó, szívesen ugrándoztam egyik országból a másikba, egyik kultúrából a másikba. Vicces volt ráismerni, az általam is meglátogatott népek mentalitására.
És Izland! Egyenesen elbűvölt! Azt ugyan sajnálom, hogy akik boldogan élnek ott, azok nem nagyon kívánják terjeszteni a boldogságuk receptjét a világban... hiszen boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Pedig azt saccolom, volna még egy-két millió ember, akire ráférne ez a recept...

Kellemes könyv. Ajánlom. Szerintem inkább kutasson egy újságíró boldogságot, minthogy háborús tudósítónak kelljen állnia. Ez sem kevésbé veszélyes kaland.

David Guterson: Hó hull a cédrusra

Nálam ez a könyv ötös osztályzatot kapott, ezt most így, nyíltan, az elején kijelentem, pedig nem szoktam egyértelmű lenni. :o)

David Gutersonról nem sok mindent lehet tudni, a Wikipédiából annyit tudtam meg, hogy szerzett ilyen-olyan diplomát (pl. kreatív írásból), hosszú időn át tanított, de közben már jelentek meg hosszabb-rövidebb lélegzetvételű írásai a különböző magazinokban. Három regényt írt, a harmadikkal, a Hó hull a cédrusra cíművel aratta a legnagyobb sikert, nemcsak a kritikusok (Pen,/Faulkner-díj), hanem az olvasók körében is. Hát, mit mondjak, meg tudom érteni mindkét felet.

A történet egy Seattle közelében lévő kis szigeten játszódik, ahol japánok és amerikaiak élnek látszólag nagy-nagy békességben, mígnem egy bűntény történik, egy halászt holtan találnak, meggyilkolásával egy japánt vádolnak, nem véletlenül, minden jel az ő bűnösségére utal. A regény a bírósági tárgyalás köré szerveződik, de ennél sokkal többről van szó.
Többről, s innentől kezdve különböző szálakon indulhatok el, hiszen szólhat a két nép együttélésének (mint kiderül) felszínes zökkenőmentességéről, de szólhat egy új hazába való beilleszkedésről is, amelynek önmagából fakadó nehézségét fokozza a közelgő II. világháború.
(A történet a háború után kb. 10 évvel játszódik, de meghatározó nemcsak azért, mert közelmúltnak tekinthető, hanem azért is, mert Amerika hadban állt Japánnal, akkor az amerikai állampolgárság nélküli japánok most mégis melyik hadseregbe tartoznak, erkölcsi kérdés...)
Folytatva a sort, szólhat a könyv az emberről, a helytállásról, a morálról, az előítéletekről, a "nem hajlik, inkább törik"-féle emberi magaslatról, de szólhat szimplán nyomozásról is - arról szól, amiről szeretnénk, hogy szólna. Vagy ami szól hozzánk a könyvön keresztül. Éppenséggel akár minden fent írottról.

Mindemellett a könyv (vagy az író) stílusa könnyed, puha, könnyedén rajzolja elénk mind a fizikai, mind a belső teret, s észre sem vesszük, már benne is járunk a történetben, ott vagyunk a halászfaluban, a bírósági tárgyalóteremben, a cédrusfa tövében...

Nekem ez a könyv a csokikrém.

Ann Pachett: Életszonáta

Nagyon tetszett ez a könyv... az utolsó oldalakig.
Szépen felépített történet, nagyon klassz, ahogyan a szerepelők lelke "beszél". Képszerűen mutatja a helyzeteket, főleg az érzelmeken, hangulatokon át.
Minden pillanatot vártam, amikor csak a kezembe vehettem a könyvet, nagyon élveztem.
Olyan finoman, szinte észrevehetetlenül alakul a történet, hogy én is azt éreztem, amit a szerepelők: a túszok és fogva tartóik, hogy bár sose érne véget... De véget ér és borzasztóan durván. Mondjuk, végig sejthető, hogy drámai lesz a végkifejlet, de ez...!?!...
Olyan, mintha egyszerűen kifogyott volna a papír a nyomtatóból, hát az utolsó előtti fejezetet elintézte az írónő 2 sorral: a rosszak megbűnhődnek (+1 jó, aki másképpen lett rossz...), a jók boldogok lesznek, vagy egy életre boldogtalanok... nem igazán értem, hogy amikor tizen-huszon oldalakat áldoz arra egy író, hogy felépítsen egy karaktert, előkészítse a szituációkat, majd apró hajszálgyökerekkel összekapcsolja egy nagy egésszel, miért fejezi be a történetet ukk-mukk-fukk...
Ennek ellenére foglalkoztat, boncolgatom magamban a szereplőket, ízlelgetem őket.
Mivel én azt tartom jó könyvnek és filmnek, ami olvasás/nézés után még foglalkoztat, elgondolkodtat, az kell mondjam: hát ez bizony jó könyv! :-)
Jó szívvel ajánlom, sőt kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye a befejezésről....


Értékelés: 10/9


A hivatalos fülszöveg:
Valahol Dél-Amerikában, az ország alelnökének pazar villájában fényűző partit adnak a világ egyik legbefolyásosabb emberének, Mr. Hoszokavának a tiszteletére. A politikusokból és üzletemberekből álló nemzetközi vendégsereget szinte megbabonázza a hangjával Roxane Coss, a világhírű szoprán énekesnő, az operák ünnepelt sztárja. Mindenkit magával ragad az előadás. Tökéletes este - egészen addig a percig, míg egy terroristacsoport be nem ront az épületbe, és túszul nem ejti a vendégeket. Az álom egyszerre rémálommá változik. Akik az egyik pillanatban még az operaénekesnőnek tapsoltak, a következőben már az életükért reszketnek. A katonaság körülzárja a házat, és nem hajlandó teljesíteni a terroristák követeléseit. A helyzet pattanásig feszül, a tragédia bármelyik pillanatban bekövetkezhet. De ahogy telnek a hónapok, a túszok és fogva tartóik egyre jobban megismerik egymást, és szép lassan barátságok, sőt szerelmek szövődnek köztük. Miközben a falakon kívül a katonaság véres leszámolásra készül, odabent mintha megállna az idő, és már sem a terroristák, sem foglyaik nem szeretnék, ha a különös túszdráma véget érne. Azt azonban mindannyian sejtik, hogy ez az idilli állapot nem tarthat örökké...
Ann Patchett 1963-ban született Los Angelesben. Az Életszonáta a negyedik regénye, amelyet már több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amelyért megkapta a PEN/Faulkner-díjat és az adott év legjobb írónőjének járó Orange-díjat is.

Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Miért választottam? Eredetileg A nővérem húga c. könyvet akartam az írónőtől elolvasni, de a könyvtárban csak ez volt meg.

A borítót tessék figyelmen kívül hagyni, szerintem nem sikerült a történethez híven megalkotni, azt sejteti, hogy valami romantikus női regényt kap az Olvasó, pedig dehogy.

Egyáltalán nem egy könnyed olvasmány. Olyan kérdéseket feszeget, olyan naturalisztikus ábrázolásokat tár elénk, amikről nem szokás beszélni, nem szokás elgondolkodni, ami _velünk nem történhet meg_.

A legfőbb tanulság, hogy semmi sem fehér vagy fekete, az igazságnak ezer arca van, és az odavezető út sem feltétlenül egyenes és elágazástól mentes.

Lehet-e jó az az ember, aki elrabolja a gyerekét? vagy aki alkoholista? vagy aki metadin-üzletbe keveredik? Aki elszereti a barátja menyaszonyát? Aki elhanyagolja a gyerekét?

A könyv segít abban, hogy ne hamarkodjuk el a válaszokat.

Hivatalos fülszöveg:

A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában - amely eltűnt személyek felkutatásából áll - rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult - éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében - izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?

Kép és fülszöveg: libri.hu

Értékelés: 10/10 (de továbbra is keresem A nővérem húgát  :) )

Eredeti könyvborító:

Századiknak valami jót kellene

De ez nem az a könyv. :o)

Coelho az az író, aki megosztja az olvasókat, vagy nagyon szeretik, vagy éppen nem, én ez utóbbi csoporthoz tartozom.

Soha nem is voltam Coelho-rajongó, eleve van bennem valami mélyről jövő gyanakvás, amikor egy író könyvei egyszerre elárasztják a könyvesboltok polcait, ez speciel nem neki szól, de rá is igaz, viszont személy szerint nem vonz sem Coelho stílusa, sem a történetei. Hát... ez van.

Ezt a könyvét a kezembe adták, mert én ugyan le nem vettem volna a polcról, de valamiért azt gondolták kedves ismerősök, hogy ez engem érdekelni fog (nem, nem akarok meghalni), hát jó kislány voltam, elolvastam. 

Egyszer elkezdtem én Az alkímistá-t is, de nem hatott meg, most viszont jól jön, hogy legalább van valami előzmény, amely alapján azt mondhatom, hogy ugyanaz az egyszerű nyelvhasználat, nem bonyolult történet, egy-estés könyv ez is.

Persze, van benne a Coelho-hoz már hozzátapadt ezotériából is, van egy kis mantra, egy kis asztrálutazás, könnyedén túl lehet rajta jutni. 

Az egyetlen dolog, amit hitelesnek tartok a könyvben, az a három betegség gyökere, kialakulása, ezt tényleg jól fogja meg, nem véletlen, hiszen gyermekkorában valóban többször megjárta a pszichiátriát, a betegségek pedig (bőséges tapasztalat után állíthatom) valóban ilyetén módon (is) alakulnak ki, s a tünetek is reálisak.

Ettől azonban még szegény Coelho oly messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet megkövezni. :o)))


Ja, a történet: Veronika meg akar halni, nincs értelme az életének, úgy látja, nem is lesz, hát bevesz egy nagy halom gyógyszert, melynek következtében ugyan meg nem hal, viszont bekerül az elmegyógyintézetbe. Ott aztán lát ezt is, azt is, találkozik ilyen és olyan emberrel, de ami a fontos, hogy kiderül: oly mértékben károsodott a szíve, hogy gyakorlatilag napjai vannak hátra. És hogy akkor most ezt hogy éli meg? Elvégre  a terve sikerült, csak későbbre halasztódott, ez most jó vagy rossz? Változik-e valami ezen idő alatt, esetleg maga Veronika változik?
S bár csavarnak nem nevezném, de valami érdekes mozzanat mégis csak lesz a végén, na. :o)

Neil Gaiman: Coraline

Elkezdtem ezt a könyvet olvasni, és erősödött a gyanúm, hogy rossz helyre tették ezt a könyvtárban, mert mesekönyv.

Aztán nyakig belemerültem, és eljutottam a felismerésig, hogy tévedtem, jó helyre tették. Mert bár mese, nem gyerekeknek -legalábbis nem kicsiknek- való, mert egészen rémisztő részei is vannak.

Elképesztő egy könyv. Nem elsősorban a történet miatt (pedig az sem smafu), hanem a nyelvezete, a játékossága, a könnyedsége miatt. Siklik a történet, mint korcsolyázó a tükörjégen, piruettekkel tarkítja az amúgy is bravúros cselekményszálat (huhh, képzavar a javából :D ).

Bármelyik oldalról tudnék idézni valami frappáns hasonlatot, kuncogtató mondatot, remek leírást. Ritka az ilyen könyv.

Milyen érzés is olvasni? Mintha összegyúrták volna az Alice Csodaországbant, a Mester és Margaritát, és odaadták volna Stephen Kingnek, hogy kezdjen vele valamit.

A vége _természetesen_ hepiend, pedig még pár oldallal az utolsó lap előtt nem annyira lehet benne biztos az ember.

A történetet híven leírja a fülszöveg. Van egy kislány, Coraline, aki sokat unatkozik, a szülei a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, ő meg az esős, ködös napokon nem tud mit kezdeni magával. Felderíti a házukat és környékét, meglátogatja a szomszédokat (akik következetesen Caroline-nak szólítják), majd rábukkan egy titkos szobára...

Hivatalos fülszöveg:

Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más? Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.

Kép és fülszöveg: libri.hu

A könyvből animációs film is készült, részlet:

Értékelés: 10/10 és még *** -fogom keresni a szerző egyéb műveit is