Oldalak

2010. március 23., kedd

L. Ulickaja: Kukockij esetei

A hivatalos fülszöveg alapján azt hiszem, ha ütöttek volna sem olvastam volna el! Íme:

Pavel Alekszejevics Kukockij nőgyógyász pályakezdésével indul a cselekmény, s megismerkedhetünk titokzatos látásával, amely segíti, hogy megfoganása pillanatától lássa a magzatot, észlelje a női testben végbemenő változásokat. De lehet, hogy inkább a körülötte megforduló nőkről szól a regény, nem csak a névtelen szülő és elvetélő nőkről, hanem a feleségéről, Jelenáról, lányáról Tányáról fogadott lányáról Tomáról, a pótnagymama-házvezetőnő Vasziliszáról s Zsenyáról az unokáról. Igazából szinte mindenki egyenlő a regényben, mindenkinek megvan a maga élete, története, a kiteljesedése. Jelena volt Pavel Alekszejevics egyetlen nagy szerelme, aki mellett nem tűnt el titokzatos tudása, mégis elveszítette őt, amikor kiderült, hogy az orvos elsősorban azért küzd, legalizálja a Szovjethatalom az abortuszt, s ne kelljen tízezreknek meghalnia a kontár műtétek miatt. A nő fokozatosan visszavonul saját világába, eltávolodik a férjétől, aki miután eléri célját, de elveszíti élete értelmét, alkoholizmusba menekül. Az egyszerű, de mélyen vallásos Vaszilisza szemében is magává az ördöggé válik vallomását követően az addig istenített Kukockij. Tánya rajongott apja nyomát követve biológusnak készül, de megijed attól, hogy értékrendje a folyamatos patkány-gyilkolászástól eltorzul, s megpróbálja megkeresni magát. S kisebb kitérők végül az alkotásban, és a zenében talál magára, s leli meg lelki társát is. Ulickaja szereplői között található Goldberg, a genetikus, akinek pályafutása Pavel Alekszejevicsével együtt indult, ám indulatos, meg nem alkuvó természetének köszönhetően zsenialitása ellenére többször is megjárja a lágereket, hogy végül Amerikában teljesedjen ki tudományos munkássága.

Mivel valószínűleg ezt a bejegyzést már teljesen fordítva fogom iderittyenteni, hát következzék az értékelés:
10/10
Bizony, bizony...
Mostanában valahogy nagyon jó könyveket sikerül kivennem a könytárból. Ulickajától eddig is tetszett, amit olvastam. Sokan ajánlották a Kukockij-t... és a könyvtárban legutóbb, mikor egyetlen régen keresett könyvet sem találtam bent, éppen szembe jött velem, hát hagytam magam. És nem bántam meg! Nagyon nem! Nem könnyed, szombat esti olvasmány! Igazi Ulickajás, elmélyülős, sokrétű. Ha a szó szoros értelmében vesszük, valóban egy családregény. Meg valahogy sokkal több is annál. Talán egyfajta korrajz a szocializmusról, arról, hogy ezek között az igen szoros korlátok között is keresték az emberek a maguk útját, amikor kellet sírtak, szerettek, gyűlöltek, jók voltak, vagy szimplán gonoszak, hogy sok minden megváltozott, de több dolog nem... szóval megint egy olyan könyvvel jöttem össze, ami szerintem nagyon emberi. Olyan egyszerű benne minden. Nincsenek hihetetlen fordulatok, minden természetes és logikusan következik az előzményekből.
Az egyetlen, ami egy kicsit zavart, Jelena álma, amiben előrevetül az "agybaja" (azért írom így, mert nem kimondottan elmebeteg, de mégiscsak elveszti a világgal való kapcsolatát és ez a változás az agyából indul ki). Szóval Jelena álma engem egy kicsit meglepett, hogy 100 oldalon át mit keresett ott, igyekeztem kibogozni, de aztán inkább csak elfogadtam...
Érdekes módon, a könyvön végighúzódó kicsit nyomott hangulat egyáltalán nem volt nyomasztó. A könyv fő vonala mentén rengeteg kis történet, önállóan is életképes novella mutatja be a szereplőket, az egyes szituációkat. Szépek a leíró részek, cseppet sem unalmasak.
Nem tudom a történetet röviden bemutatni, megpróbáltam az előbb, de iszonyú hosszú lett. Esetleg annyit: nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek :-).

2010. március 21., vasárnap

WM. Paul Young - A viskó


Hivatalos ismertető:
Végre magyar nyelven is megjelenik a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Egy regény, aminek sikerével – és tartalmával – még a Forbes Magazin is foglalkozott… Nem gyakran fordul elő! (2009. június 8.)

Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára.

William P. Young megrázó regénye az utóbbi idők egyik legnagyobb könyvsikere, rövid idő alatt 8 millió példányban fogyott el! A sok vitát kiváltó regényről azt tartják, hogy olyan hatással lehet korunk kereszténységére, mint a Zarándok útja a maga idejében. A sokat megélt színésznő, Demi Moore a Twitteren keresztül ajánlotta rajongóinak és férjének, mivel Ő maga „ sorsfordító erejű” üzenetre talált a könyv elolvasása közben.

Személyes vélemény:
Fontosnak tartom, hogy először a hivatalos szöveget olvassátok el, hogy megértsétek miért olyan más az én véleményem. Nagy várakozással kezdtem neki, de picit csalódtam. Nem kellett zsebkendő sem...
Félreértés ne essék, nem ateista vagyok. Sőt én mélyen hiszek, de az ÉN Istenemben.
Nem találtam izgalmasnak a könyvet, mert bennem már nincsenek kérdések. Én már megtaláltam azt amit keresek a vallással, az Istennel kapcsolatban. Megtaláltam és ez nem teljesen ugyanaz, mint amit a könyv adott. De ez nem baj, hiszen a könyv egy másik egyén Isten keresése...nem az enyém. Más élmény és más válaszok. De éppen ezért mivel nekem nem voltak kérdéseim nem találtam izgalmasnak azt, amit kaptam.
Az én életemet, gondolkodásomat egyáltalán enm változtatta meg a könyv, nem úgy mint a beharangozóban, és talán ez az, amiért kicsit csalódott is vagyok. Azt vártam talán hogy még valamit tud adni még valami többet, de ha valaki megelégedett és tisztán lát a saját Istenével kapcsolatban akkor csak a személyes élmények tudnak esetleg újat adni.

Nem volt rossz könyv én nem "lehúzni" akarom. Csak nekem nem azt adta, amit a beharangozó után vártam. Azért ajánlom mindenkinek, szerintem mindenkiben más gondolatokat ébreszt és ez azért abszolút értéke egy könyvnek.

2010. március 18., csütörtök

Rendhagyó!

Én már elég régen irtam ide. ennek oka nem abban keresendő, hogy nem olvasok, hanem -sajnos- nincs időm szkennelni és irni. De most egy olyan jelenségre hivnám fel a figyelmetek, amelyben kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Kaptam két könyvet, mindegyikben 3-4 kisregény. A kiadó egy nagy cég, nem akarom megnevezni (ujságot küld, könyveket lehet rendelni, üzletben nem árul!) Szóval elolvastam a kisregényeket, aztán valami felderengett, hogy én ezt a regéynt már olvastam. Akkor elkezdtem keresni és rájöttem, hogy egy-egy regényt röviditett formában közöltek. Igy egy kötetben 3-4 elfér. Namármost a story megvan és röviditve. Ebben a rohanó világban nem kell minden apró részletre odafigyelni! Igy viszont elmondhatjuk, hogy ezt is olvastuk, azt is. Én nem értek egyet ezzel a megcsonkitással. Sok olyan könyv van, ahol talán nem is annyira a történet, de maga a leirás az amit élvezek, ami kikapcsol mindenből. Ha ezt röviditik, akkor elvész az élvezetem. Biztos nagyon ügyes szerkesztők röviditik, de mégis. Ez olyan mint a kötelező olvasmáynok egy kötetben. Nekem csalódás volt a két könyv, nem tudom ez lesz a jövő? Pl. sokszor filmen sem szeretem megnézni az olvasott könyvet, mert nem mindig ugyanazt adja vissza, amit éreztem olvasáskor.
Ti hogy vagytok ezzel?

2010. március 11., csütörtök

Szolgálati kérdés

Én a blogomon úgy látom, hogy a legutolsó bejegyzés itt a Könyvbarlangban egy kérdőív, de nekem nem sikerül előcsalni...
Nem kizárt, hogy én bénáztam el a dolgokat (sőt inkább nagyon is valószínű)...
Segítenétek? Már lassan lyukad az oldalam, hogy milyen kérdőív... :-)

Köszi
ZsuKa

2010. március 4., csütörtök

Bernard Schlink: A felolvasó


Először adok egy könyvnek 10 pontot. (Bár ebben nem vagyok biztos, máris utána nézek...)

Finoman, csendben, visszafogottan alakuló történet, amiben a felszín alatt mindvégig szenvedélyek feszülnek és fortyognak...
Nagyon tetszett. Foglalkoztat, szórakoztat, pedig már bő két napja kiolvastam. Nem tudok most másik könyvet a kezembe venni, annyira erős a hatása. Bizonyára sokan láttátok már a filmet, olvastátok esetleg a film hatására a könyvet, stb... én ebből a szempontból, mint máskor is, későn ébredtem. Amikor már lecsengett a Felolvasó-láz, hozzám akkor ért el.
Nagyon könnyen olvasható. Azt hiszem ez a fordító munkáját dicséri.

A történet röviden: Egy fiatal fiú (15 éves), Michael ,véletlenek sorozatának köszönhetően viszonyba keveredik egy fiatal nővel, Hannával és kapcsolatuk minden napján felolvas neki. Amit éppen az iskolában tanulnak... Szinte válogatás nélkül.
Majd a kapcsolat megszakad, de valahogy árnyékként mindvégig a fiú élete felett lebeg ez a be nem fejezett, csak abbamaradt "szerelem".
Egyébként a fiú szemszögéből ismerjük meg a történetet.
Sok év múlva, a második világháború befejeztével keresztezi újra a egymást a fiú és a nő élete... a bírósági tárgyalóteremben, ahol a fiú, mint jogi gyakornok, a nő, mint vádlott van jelen. A nőnek nem kevesebb a bűne, minthogy a koncentrációs tábor női őreként nem mentett ki egy csapatnyi zsidó nőt egy égő templomból. Olyan zsidó nőket, akiket meghalni vittek egy másik koncentrációs táborba. Utólag írom hozzá: nekem azt is sugallta a könyv, hogy Hanna éppen azért bűnös, mert nem tett semmit, ám ezen az alapon egy egész országot, népeket, akár földrészeket tehetnénk felelőssé. És, hogy mi a bűn? Meg nem tenni valamit, vagy megtenni a helytelent? Milyen mélységig asszisztálhatunk valamihez, ami rossz... Állunk-e a tudatosság azon fokán, ahol eldönthetjük mi a bűn, vagy a rossz. És az abszolút értékben valóban rossz-e? Nehéz kérdések
Michael a per során jön rá, hogy Hanna analfabéta. Hanna életfogytiglani büntetést kap, jórészt azért, mert titkolja, hogy írástudatlan, emiatt persze bizonyos tényeknek nincs birtokában, megvédeni sem tudja magát. Hanna büszke. A per végén inkább magára vállalja a főbűnöst szerepét, csak ne lepleződjék le; mindezt egy olyan korban, amikor a felelősség kérdése erősen megosztja Németországot. Ami nagyon szimpatikus volt végig a regényben, hogy nem foglal állást. egyszerűen bemutat, megmutat, feltár. Hannán keresztül mutatja be annak a több millió kisembernek az "arcát", akiken a háború kimenetele, életek, halálok múltak. Mennyire esendőek, mennyire erősek, mennyire önfeláldozók és mennyire nagyon áldozatok voltak ők maguk is... Azt hiszem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Engem ez a kor,a történelemnek ez a korszaka midig is erősen foglalkoztatott, hát én szívesen is olvastam.
Michael egy pár év után újra elkezd felolvasni Hannának, amiket kazettára mond és beküld a börtönbe. Sosem ír hozzá levelet, sosem küld személyes üzenetet, csak a kazettákat. Hanna a maga erejéből a kazetták segítségével megtanul olvasni...
Majd elérkezik a nap, amikor kegyelmet kap és elhagyhatja a börtönt.
Ez itt már a történet vége, aki nem ismeri, olvassa el, véleményem szerint nem fogja megbánni. Elgondolkodtató a regény végkifejlete. Nem is lehetne másképpen, így tökéletes.

Nagyon tetszett a stílusa, nagyon finoman, mégis rendkívül érzékletes a fogalmazása.
Minden a helyén van benne. Sem több, sem kevesebb, éppen annyi amennyi kell... és sok mindent bíz a fantáziánkra, emiatt nekem különösen kedves volt.

10/10

Hivatalos fülszöveg:
A kamasz Michael Berg hosszú betegségből lábadozik, amikor megismerkedik a nála húsz évvel idősebb Hannával. Szenvedélyes szerelem szövődik a "fiúcska" és a nő között, amelyben a testi gyönyör éppolyan fontos kapocs, mint a könyvek szeretete. Évekkel később Michael megdöbbentő részleteket tud meg Hanna múltjáról, és kénytelen szembenézni a náci kegyetlenségekkel, egy új generáció szemével.
Bernhard Schlink minden idők egyik legsikeresebb regényének szerzője, a német irodalom ünnepelt csillaga. A felolvasó az összes neves nemzetközi díjban részesült, világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven.

2010. február 28., vasárnap

Eric Weiner: A boldog zarándok

Jól bevettem a marketinget. Ez a könyv pont úgy néz ki, mint Elizabeth Gilbert sikerkönyve az Eat, pray, love. Valahol az agyam hátsó részében arra vágytam, hogy ez a könyv annak legyen a folytatása. Mert azt szerettem. De nem az. Kedves kiadó, ne tessék engem így átverni, mert csalódtam. Ez a könyv megállja a helyét önmagában is, nem érdemes ráültetni másnak a sikerére. És kedves kiadó, amúgy bevettem a marketinget, lehet gúnyosan mosolyogni...

De ahogy sikerült túltennem magam a csalódáson, és megengedtem, hogy a könyv a maga valójában hasson rám, akkor egy igazi kalandot kaptam. Ahogy egy modern újságíró könyvet ír: az újságíró, aki a munkájából adódóan 30 másodpercekre képes csak koncentrálni, hiszen abba kell besűríteni a lényeget, ráadásul ütősen, drámaian, hiszen több időt nem ad neki a szerkesztő. Tehát ez a kaland, a maga 30 másodperces ugrásaival a boldogságot járja körbe. Körbe egészen a Földet is. Kalandosan, izgalmasan.

Melyik nép a legboldogabb a föld kerekén? És vajon lehet-e mérni a boldogságot? Talán a pénz boldogít, vagy máshol van a titok?
Egy idő után magával sodort a tempó, szívesen ugrándoztam egyik országból a másikba, egyik kultúrából a másikba. Vicces volt ráismerni, az általam is meglátogatott népek mentalitására.
És Izland! Egyenesen elbűvölt! Azt ugyan sajnálom, hogy akik boldogan élnek ott, azok nem nagyon kívánják terjeszteni a boldogságuk receptjét a világban... hiszen boldogan élnek, amíg meg nem halnak... Pedig azt saccolom, volna még egy-két millió ember, akire ráférne ez a recept...

Kellemes könyv. Ajánlom. Szerintem inkább kutasson egy újságíró boldogságot, minthogy háborús tudósítónak kelljen állnia. Ez sem kevésbé veszélyes kaland.

2010. február 25., csütörtök

David Guterson: Hó hull a cédrusra


Nálam ez a könyv ötös osztályzatot kapott, ezt most így, nyíltan, az elején kijelentem, pedig nem szoktam egyértelmű lenni. :o)

David Gutersonról nem sok mindent lehet tudni, a Wikipédiából annyit tudtam meg, hogy szerzett ilyen-olyan diplomát (pl. kreatív írásból), hosszú időn át tanított, de közben már jelentek meg hosszabb-rövidebb lélegzetvételű írásai a különböző magazinokban. Három regényt írt, a harmadikkal, a Hó hull a cédrusra cíművel aratta a legnagyobb sikert, nemcsak a kritikusok (Pen,/Faulkner-díj), hanem az olvasók körében is. Hát, mit mondjak, meg tudom érteni mindkét felet.

A történet egy Seattle közelében lévő kis szigeten játszódik, ahol japánok és amerikaiak élnek látszólag nagy-nagy békességben, mígnem egy bűntény történik, egy halászt holtan találnak, meggyilkolásával egy japánt vádolnak, nem véletlenül, minden jel az ő bűnösségére utal. A regény a bírósági tárgyalás köré szerveződik, de ennél sokkal többről van szó.
Többről, s innentől kezdve különböző szálakon indulhatok el, hiszen szólhat a két nép együttélésének (mint kiderül) felszínes zökkenőmentességéről, de szólhat egy új hazába való beilleszkedésről is, amelynek önmagából fakadó nehézségét fokozza a közelgő II. világháború.
(A történet a háború után kb. 10 évvel játszódik, de meghatározó nemcsak azért, mert közelmúltnak tekinthető, hanem azért is, mert Amerika hadban állt Japánnal, akkor az amerikai állampolgárság nélküli japánok most mégis melyik hadseregbe tartoznak, erkölcsi kérdés...)
Folytatva a sort, szólhat a könyv az emberről, a helytállásról, a morálról, az előítéletekről, a "nem hajlik, inkább törik"-féle emberi magaslatról, de szólhat szimplán nyomozásról is - arról szól, amiről szeretnénk, hogy szólna. Vagy ami szól hozzánk a könyvön keresztül. Éppenséggel akár minden fent írottról.

Mindemellett a könyv (vagy az író) stílusa könnyed, puha, könnyedén rajzolja elénk mind a fizikai, mind a belső teret, s észre sem vesszük, már benne is járunk a történetben, ott vagyunk a halászfaluban, a bírósági tárgyalóteremben, a cédrusfa tövében...

Nekem ez a könyv a csokikrém.

2010. február 21., vasárnap

Ann Pachett: Életszonáta

Nagyon tetszett ez a könyv... az utolsó oldalakig.
Szépen felépített történet, nagyon klassz, ahogyan a szerepelők lelke "beszél". Képszerűen mutatja a helyzeteket, főleg az érzelmeken, hangulatokon át.
Minden pillanatot vártam, amikor csak a kezembe vehettem a könyvet, nagyon élveztem.
Olyan finoman, szinte észrevehetetlenül alakul a történet, hogy én is azt éreztem, amit a szerepelők: a túszok és fogva tartóik, hogy bár sose érne véget... De véget ér és borzasztóan durván. Mondjuk, végig sejthető, hogy drámai lesz a végkifejlet, de ez...!?!...
Olyan, mintha egyszerűen kifogyott volna a papír a nyomtatóból, hát az utolsó előtti fejezetet elintézte az írónő 2 sorral: a rosszak megbűnhődnek (+1 jó, aki másképpen lett rossz...), a jók boldogok lesznek, vagy egy életre boldogtalanok... nem igazán értem, hogy amikor tizen-huszon oldalakat áldoz arra egy író, hogy felépítsen egy karaktert, előkészítse a szituációkat, majd apró hajszálgyökerekkel összekapcsolja egy nagy egésszel, miért fejezi be a történetet ukk-mukk-fukk...
Ennek ellenére foglalkoztat, boncolgatom magamban a szereplőket, ízlelgetem őket.
Mivel én azt tartom jó könyvnek és filmnek, ami olvasás/nézés után még foglalkoztat, elgondolkodtat, az kell mondjam: hát ez bizony jó könyv! :-)
Jó szívvel ajánlom, sőt kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye a befejezésről....


Értékelés: 10/9


A hivatalos fülszöveg:
Valahol Dél-Amerikában, az ország alelnökének pazar villájában fényűző partit adnak a világ egyik legbefolyásosabb emberének, Mr. Hoszokavának a tiszteletére. A politikusokból és üzletemberekből álló nemzetközi vendégsereget szinte megbabonázza a hangjával Roxane Coss, a világhírű szoprán énekesnő, az operák ünnepelt sztárja. Mindenkit magával ragad az előadás. Tökéletes este - egészen addig a percig, míg egy terroristacsoport be nem ront az épületbe, és túszul nem ejti a vendégeket. Az álom egyszerre rémálommá változik. Akik az egyik pillanatban még az operaénekesnőnek tapsoltak, a következőben már az életükért reszketnek. A katonaság körülzárja a házat, és nem hajlandó teljesíteni a terroristák követeléseit. A helyzet pattanásig feszül, a tragédia bármelyik pillanatban bekövetkezhet. De ahogy telnek a hónapok, a túszok és fogva tartóik egyre jobban megismerik egymást, és szép lassan barátságok, sőt szerelmek szövődnek köztük. Miközben a falakon kívül a katonaság véres leszámolásra készül, odabent mintha megállna az idő, és már sem a terroristák, sem foglyaik nem szeretnék, ha a különös túszdráma véget érne. Azt azonban mindannyian sejtik, hogy ez az idilli állapot nem tarthat örökké...
Ann Patchett 1963-ban született Los Angelesben. Az Életszonáta a negyedik regénye, amelyet már több mint 30 nyelvre fordítottak le, és amelyért megkapta a PEN/Faulkner-díjat és az adott év legjobb írónőjének járó Orange-díjat is.

2010. február 6., szombat

Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Miért választottam? Eredetileg A nővérem húga c. könyvet akartam az írónőtől elolvasni, de a könyvtárban csak ez volt meg.

A borítót tessék figyelmen kívül hagyni, szerintem nem sikerült a történethez híven megalkotni, azt sejteti, hogy valami romantikus női regényt kap az Olvasó, pedig dehogy.

Egyáltalán nem egy könnyed olvasmány. Olyan kérdéseket feszeget, olyan naturalisztikus ábrázolásokat tár elénk, amikről nem szokás beszélni, nem szokás elgondolkodni, ami _velünk nem történhet meg_.

A legfőbb tanulság, hogy semmi sem fehér vagy fekete, az igazságnak ezer arca van, és az odavezető út sem feltétlenül egyenes és elágazástól mentes.
Lehet-e jó az az ember, aki elrabolja a gyerekét? vagy aki alkoholista? vagy aki metadin-üzletbe keveredik? Aki elszereti a barátja menyaszonyát? Aki elhanyagolja a gyerekét?

A könyv segít abban, hogy ne hamarkodjuk el a válaszokat.

Hivatalos fülszöveg:
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában - amely eltűnt személyek felkutatásából áll - rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult - éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében - izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?

Kép és fülszöveg: libri.hu

Értékelés: 10/10 (de továbbra is keresem A nővérem húgát  :) )

Eredeti könyvborító:

Századiknak valami jót kellene

De ez nem az a könyv. :o)

Coelho az az író, aki megosztja az olvasókat, vagy nagyon szeretik, vagy éppen nem, én ez utóbbi csoporthoz tartozom.
Soha nem is voltam Coelho-rajongó, eleve van bennem valami mélyről jövő gyanakvás, amikor egy író könyvei egyszerre elárasztják a könyvesboltok polcait, ez speciel nem neki szól, de rá is igaz, viszont személy szerint nem vonz sem Coelho stílusa, sem a történetei. Hát... ez van.
Ezt a könyvét a kezembe adták, mert én ugyan le nem vettem volna a polcról, de valamiért azt gondolták kedves ismerősök, hogy ez engem érdekelni fog (nem, nem akarok meghalni), hát jó kislány voltam, elolvastam. 
Egyszer elkezdtem én Az alkímistá-t is, de nem hatott meg, most viszont jól jön, hogy legalább van valami előzmény, amely alapján azt mondhatom, hogy ugyanaz az egyszerű nyelvhasználat, nem bonyolult történet, egy-estés könyv ez is.
Persze, van benne a Coelho-hoz már hozzátapadt ezotériából is, van egy kis mantra, egy kis asztrálutazás, könnyedén túl lehet rajta jutni. 
Az egyetlen dolog, amit hitelesnek tartok a könyvben, az a három betegség gyökere, kialakulása, ezt tényleg jól fogja meg, nem véletlen, hiszen gyermekkorában valóban többször megjárta a pszichiátriát, a betegségek pedig (bőséges tapasztalat után állíthatom) valóban ilyetén módon (is) alakulnak ki, s a tünetek is reálisak.

Ettől azonban még szegény Coelho oly messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Lehet megkövezni. :o)))


Ja, a történet: Veronika meg akar halni, nincs értelme az életének, úgy látja, nem is lesz, hát bevesz egy nagy halom gyógyszert, melynek következtében ugyan meg nem hal, viszont bekerül az elmegyógyintézetbe. Ott aztán lát ezt is, azt is, találkozik ilyen és olyan emberrel, de ami a fontos, hogy kiderül: oly mértékben károsodott a szíve, hogy gyakorlatilag napjai vannak hátra. És hogy akkor most ezt hogy éli meg? Elvégre  a terve sikerült, csak későbbre halasztódott, ez most jó vagy rossz? Változik-e valami ezen idő alatt, esetleg maga Veronika változik?
S bár csavarnak nem nevezném, de valami érdekes mozzanat mégis csak lesz a végén, na. :o)

2010. február 5., péntek

Neil Gaiman: Coraline

Elkezdtem ezt a könyvet olvasni, és erősödött a gyanúm, hogy rossz helyre tették ezt a könyvtárban, mert mesekönyv.
Aztán nyakig belemerültem, és eljutottam a felismerésig, hogy tévedtem, jó helyre tették. Mert bár mese, nem gyerekeknek -legalábbis nem kicsiknek- való, mert egészen rémisztő részei is vannak.

Elképesztő egy könyv. Nem elsősorban a történet miatt (pedig az sem smafu), hanem a nyelvezete, a játékossága, a könnyedsége miatt. Siklik a történet, mint korcsolyázó a tükörjégen, piruettekkel tarkítja az amúgy is bravúros cselekményszálat (huhh, képzavar a javából :D ).
Bármelyik oldalról tudnék idézni valami frappáns hasonlatot, kuncogtató mondatot, remek leírást. Ritka az ilyen könyv.

Milyen érzés is olvasni? Mintha összegyúrták volna az Alice Csodaországbant, a Mester és Margaritát, és odaadták volna Stephen Kingnek, hogy kezdjen vele valamit.
A vége _természetesen_ hepiend, pedig még pár oldallal az utolsó lap előtt nem annyira lehet benne biztos az ember.

A történetet híven leírja a fülszöveg. Van egy kislány, Coraline, aki sokat unatkozik, a szülei a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, ő meg az esős, ködös napokon nem tud mit kezdeni magával. Felderíti a házukat és környékét, meglátogatja a szomszédokat (akik következetesen Caroline-nak szólítják), majd rábukkan egy titkos szobára...

Hivatalos fülszöveg:

Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más? Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.


Kép és fülszöveg: libri.hu

A könyvből animációs film is készült, részlet:




Értékelés: 10/10 és még *** -fogom keresni a szerző egyéb műveit is

2010. február 4., csütörtök

Nem nekem való könyvek

Időnként előfordul, hogy mellényúlok, de az meglehetősen különös és ritka alkalom, hogy a 6 könyvtári könyvből 3 is hümhüm.

1.Charlaine Harris: Inni és élni hagyni
Hivatalos fülszöveg:
Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt...
Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.
CHARLAINE HARRIS a világ sötét oldalára kalauzol minket. Magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. „Anita Blake rajongói imádni fogják” – Publisher’s Weekly „Pikánsan pokoli” – Dallas Morning News
kép és fülszöveg: bookline.hu


Elkezdtem, de nem. Egyszerűen nem. pedig annyi helyen dicsérik, sokak szerint jobb, mint a Twilight-saga, bár nekem azzal szemben is vannak fenntartásaim (az első kötet egész jó, a második már nem annyira, a harmadikat még csak elkezdtem, de nem érzek égető késztetést a továbbolvasásra).

2. Verebes István: Ornél
Hivatalos fülszöveg:
Benede Kornél, azaz Ornél, fényképész, aki huszonegy éve él feleségével ugyanabban a lakásban. Úgy él, ahogy sokan ma Magyarországon. Se szenvedélyes szerelem, se nagy lakás, se utazások, se fényes karrier. Aztán egy nap meglátja szomszédja lilával kicsempézett fürdőszobáját, és Ornél fellázad unalmas élete ellen, elhatározza, hogy ő is „befut”. A vakszerencsének köszönhetően bekerül az egyik tévé körülrajongott show-műsorába, és a nézők azonnal ráharapnak. Ornélt kezelésbe veszik a sztárcsinálók, és karrierje egyre meredekebben ível felfelé. Lecseréli ruhatárát, szokásait, lakhelyét és feleségét, és aztán… Verebes István első regénye igazi szenzációt sejtet, hiszen szerzője kellő rálátással írja meg a média ezerszer felmagasztalt és elátkozott világát; elsőkkel és utolsókkal, tehetségekkel és dilettánsokkal, sztárokkal és kontárokkal. Hogy az én barátom ért az íráshoz, azt eddig is tudtam. De hogy regényt…! És ilyen jót! Erről azért nem volt szó! Akkor ő most író lett?!... Azanyja!... Most irigykedjem, vagy gratuláljak?! Kern András A könyv olvasása közben remekül szórakoztam. Felismertem a hazai televíziózás valóságos alakjait, folyamatait, és azok kisszerűségét. Verebes ezzel a könyvvel elérte a „kint is vagyok, bent is vagyok” szabadságát. No de hogyan tovább!? Jakupcsek Gabriella

Én nem is tudom, hogy feltételezhettem Verebesről, hogy tud írni. Annyira nyögvenyelős, vontatott, az ember nem is tudja, mi a fenét akar leírni, most akkor mondja, vagy nem mondja?!
Véleményem vszeg nem egyedülálló, mert a bookline.hu olvasói értékelése: 
kép és fülszöveg: bookline.hu

3. Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel
Hivatalos fülszöveg:
Mit tegyen az ember, mármint a főhős, ha kilencéves, New Yorkban él, és 2001. szeptember 11-én eltűnt a papája? Ha nincs más fogódzója, csak a régi holmik, és az apja utolsó telefonhívásai az üzenetrögzítőn, amit el kell dugnia a mamája elől? Mit tegyen, ha talál egy titokzatos borítékot, amelyben csak egy kulcs lapul, és a papíron egyetlen szó: Black? Mi mást? Fel kell keresnie az összes Black nevű embert New Yorkban, és megtudakolnia, hogy milyen zárat nyit a kulcs. Ami 216 lakáscím. Vagy megkeresni a zárat, bár köztudott, hogy minden 2777-ik másodpercben egy újabb zár születik New Yorkban. Egyszerű. Csak közben számos más kérdés is akad.

Hogy miért vettem ki ezt a könyvet... talán a címe volt annyira fura, hogy muszáj volt jobban szemügyre venni. Nem is állítom, hogy rossz könyv, de annyira nagyon elvont, olyan nem evilági, nem hétköznapi a gondolkodása, amire én most nem tudok koncentrálni. Talán majd egyszer újra nekifutok.

kép és fülszöveg: bookline.hu

Ez egy kreatív blog :)

Kedves Könyvmolyok, itt e díj, amit az egész blog, minden írója egyszerre kapott meg tőlem. Legyetek kedvesek akár itt, akár a saját blogotokban teljesíteni a játékszabályban foglaltakat -de ha nincs hozzá kedvtek, akkor sincs semmi gond, a játék sosem kényszer :)

Játékszabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

2010. február 1., hétfő

Freya North: Mindent anyánkról


Nem is tudom, hogyan kezdjem. Tetszett is, meg nem is. Nem volt rossz de különösebben jó sem.
Adott három fiatal nő, akiket az anyjuk még aprócska korukban elhagyott és elment világgá egy férfivel.
A lányokat az apai nagybátyjuk nevelte olyan nagy szeretetben, ami még a hagyományos családmodellben is ritka. A lányok kiegyensúlyozottak, boldogok (apróbb ezt-azt leszámítva), imádják Django-t, a nagybácsi-apuka-családjukat... ám egyszerre beüt a mennykő, pont mikor nem is számítanak rá: beállít az anyjuk...
Ezzel aztán a lányok lába alól kirándul a szőnyeg. Minden ami addig egyértelmű volt, mostantól zavaros, érthetetlen, ami fontos volt érdektelenné válik, elnyeli őket a saját lelkük káosza.

Jópofa ötlet, de nekem a kidolgozása valahogy olyan összecsapottnak tűnik...

A hivatalos fülszöveg:
A három McCabe nővérnek gyerekként egy vágya volt; hogy harmincas éveikre boldog családanyák legyenek. A sors nem így akarta... Cat hosszú évek után érkezik haza, hogy végre tiszta lappal kezdjen új életet... Fen mindene a kislánya, mintaanya szeretne lenni, miközben házassága kihűlőben... Pip húgai felett anyáskodik, de a szerelem mind ez ideáig elkerülte... Az önfeledtnek induló családi partin váratlanul feltárul a múlt gondosan őrzött titka. Kételyek és sérelmek, szemrehányások és csalódások törnek elő, miközben a legmegdöbbentőbb hír még hátravan... Freya North szerelemmel és szeretettel teli könyveinek világszerte vannak rajongói. 2005 óta regényei sorra a sikerlisták élére kerülnek, több hónapig őrizve vezető helyüket. Az írónő jelenleg tizedik bestsellerén dolgozik.

10/6

Ken Follett: A Katedrális


Fülszöveg:
A szerző egyik legnépszerűbb regénye egy 12. századi angliai városkában, Kingsbridge-ben játszódik, a történet a katedrális építése körül bonyolódik, melyért a Benedek-rendi szerzetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén, körülöttük vér, ármány és szerelem.
A könyv oldalain középkori világ kel életre, amely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a kínzásokat, a gyilkosságokat és a szerzetesi élet keserveit.

Saját vélemény:
Kíváncsivá tett, maga a cím és maga a fülszöveg is. Mi lehet olyan izgalmas és lebilincselő egy középkori katedrális építésében? Hajtott a vágy, hogy megtudjam kérdésemre a választ, és belevágtam a történetbe. Minden egyes szó igaz, sőt... Izgalmas mint egy film, és valójában persze több, hiszen a főszereplők az én képzeletem szerint elevenedtek meg. Olyannyira szívemhez nőttek, hogy feltétlenül folytatni akarom sorsukat.
Igazán nagyszerű szórakoztató olvasmány, joggal tette íróját híressé és nem véletlenül fogyott eme könyvből a legtöbb példány az író könyvei közül.
Én amúgy is szeretem a középkori történeteket, de ez nem csak egy építkezést azt garantálhatom.
Mindenkinek ajánlom!

2010. január 21., csütörtök

Lomb Kató: Így tanulok nyelveket



Még valamikor 15 éves korom tájékán, mindennemű nyelvismeret híján (viszont annál nagyobb lelkesedéssel a bevehetetlennek tűnő Bábel iránt) olvastam először Lomb Kató könyvét. Akkor egy kicsit többet mondott, mint most, ennek oka nem az időközben letett két nyelvvizsga (direkt nem nyelvtudást írtam), hanem az, hogy a nyelvtanulási, -tanítási gyakorlat alaposan megváltozott, bővült a paletta, mindenki találhat kedvének/idejének/pénztárcájának/igényeinek megfelelő tanárt és nyelvet.
Ha össze kellene foglalnom a könyv által ajánlott nyelvtanulás mibenlétét és titkát, akkor az roppant egyszerű lenne: olvasni, olvasni, olvasni (persze, az adott nyelven). :o)

Tartalmaz a könyv gyakorlati tanácsokat, kedves sztorikat (egy tizenhat nyelven tudó tolmács esetében ebből is van bőven), nyelvészeti finomságokat. Utóbbiak közé tartozik pl. az, hogy miért is van az angoloknak a borjú, ökör, sertés szavukra rögtön két garnitúra is? Hát azért, mert az élő állatot német eredetű szavakkal jelzik, tekintve, hogy a szolgák, akik ezen állatokat őrizték, a meghódított angolszászokhoz tartoztak. Ezzel szemben az állatok élvezői már a a hódító normann urak voltak, ezért a borjú-, sertés-, marhahús neve francia eredetű. Szeretem az érdekességeket...

Érdemes elolvasni, még akkor is, ha esetenként egy -egy fejezet nem túl izgalmas, bár első olvasás esetén talán ez elő sem fordul.

Fontos: a nyelvből tanuljuk a nyelvtant, nem a nyelvet a nyelvtanból. :o)

2010. január 5., kedd

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton




Az, hogy szerintem milyen könyv- az nem sokat nyom a latban, bár Kicsoda kérésére az ajánló végére kimondom, amit ki kell. :o)  Az viszont, hogy Updike mit gondol róla - az azért releváns. Márpedig szerinte letehetetlen olvasmány és ellenállhatatlan metafizikai mákony.

Murakami Haruki a világ legnépszerűbb kortárs szerzője, írásai álomszerűek, szürrealisztikusak, misztikusak, amelyekben még a valóságos tények is képesek a csalóka látszat szórakoztató és meghökkentő csapdájába ejteni az olvasót. "A saját történetemet keresem, és mélyen, a felszín alá ásva, megtalálom a lelkemet"- mondja M. H.

Az a problémám, hogy ha az általam korábban  ajánlott és élvezetes (!) Spanyol menyasszony  mások számára zavaros és érthetetlen, akkor mit mondjak erről a könyvről? Tény és való, hogy nem egy Fejős Éva regény, amelyet kisebb megszakításokkal 2 nap alatt, ráérősebben egy éjszaka alatt el lehet olvasni következmények nélkül, itt azért van min töprengeni, van megfejtésre váró szál. Mert talány, az aztán van benne. :o)
Legalább olyan nehéz elmondani, hogy miről szól, mintha  a kedvenc filmemről  (A nagy kékség) kellene beszélni. Persze, a könyvben van benne materiális történet, mely a maga útján folyik, két szálon is, de aztán az lehet kérdés, hogy ez a két szál hol is kezd összefolyni, egymás mellé simulni. Mert egybmás mellé simul, sőt... valahogy úgy, ahogy a párhuzamosak a végtelenben összetalálkoznak - bármennyire is hihetetlennek sé érthetetlennek (netán felfoghatatlannak) tűnik is. :o)

A könyv szerintem jó. Ez nem egy Updike-szerű vélemény, nem is oly hiteles, de ígéretet tettem (magamnak), hoyg értékelek minden könyvet, ami idén a kezembe kerül. Valakinek az én véleményem elrettentő lesz, valakinek vonzó, így van ez, kérem.

Még valami: a két, 20 éven aluli Csemetém is elolvasta a könyvet, többször is. Ez viszont lehet vonzó...

 Hivatalos ismertető:

A "Kafka a tengerparton" hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. (mondtam én) Az egyik páratlan vonulat Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember, Nakata, aki sosem heverte ki a II. világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sme érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergetes humorban bővölködő fejezeteket.

2009. december 1., kedd

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk


Szabad egy könyvről szuperlatívuszokban beszélni? Nanáá!
Érzékeny, finom, lágy, ringatós és egyszerre durva, kemény, orr-beleverős... de mégis inkább romantikus, belehalós, aggódós, felemelő és szeretet teljes.
Engem elvarázsolt... Mostanában csupa olyan könyv kerül a kezembe, amelyik elvarázsol... vajon bennem van elvarázsolódós hajlam, vagy a könyvek ennyire jók? Nem tudom, de talán mindegy is.
Egy fiatal (hozzám képest feltétlenül) és nagyon tehetséges festő leányzó keresi az útját. Mint nagyon tehetséges, persze extra problémás is, ahogyan az már lenni szokott. És persze nagggyon-nagggyon keresi (saját magát is és) az útját is. Már-már annyira, hogy szinte el is vész a nagy keresésben. És akkor találkozik - a 21. század techno világában értéktelennek tűnő - ám abszolútértékben annál értékesebb arisztokratával, Philou-val, aki hazacipeli (lecipeli néhány emeletnyit) másik kis védencéhez, a túlhajtott szakácshoz... Érdekes szereplők, érdekes helyzetek, fejlemények, konfliktusok, utak, végzetek. És csendben feltűnik a színen a szakács nagymamája is... mint egy kamara előadás. Hihetetlen érzelmek szabadulnak el. El kell olvasni, egyszerűen nincsenek szavaim azokra az érzelmi hullámzásokra, amit a könyv okoz. Mint a tengeren egy darab deszka tetején, feldob és mélybe ránt, édes és keserű, .... csodajó!
Mindenkinek merem ajánlani! Romantikusoknak és szentimentálisoknak feltétlenül! :-)

10/10

A hivatalos fülszöveg:
Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama - az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás - á la Utolsó tangó Párizsban -, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül - erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig.

2009. november 19., csütörtök

Chetra Benerjee Divakaruni: A fűszermesternő


Aki szereti a kicsit misztikus, szép történeteket, feltétlenül ajánlom nekik. Tvben láttam a könyvből készült film végét, már az is varázslatos volt (utolsó fél óra). Minden fejezet egy-egy fűszer leírásával kezdődik, és természetesen nem olyan bemutatásról van szó, mintha szakácskönyvet olvasnánk, hanem a fűszerek varázserejéről. Minden fűszer kapcsán egyre többet és többet és tudunk meg Tilo történetéből is. Tilo a fűszermesternő. Megtudjuk hogyan lett a fűszerek mesternője, mit áldozott a tudásért és a varázserőért, amivel a rászorulókat segíti és mit kapott... Fűszermesternővé "válása" után amerikába kerül, hogy az ott élő indiai populáció segítségére legyen. Teszi is a dolgát, bár néha ő maga úgy érzi, mintha bajt hozna másokra, de saját maga feláldozásával, a szabályok megszegésével is -amik akár az életébe is kerülhetnek- korrigálja varázslatainak vélt, vagy valós következményeit. Engem elvarázsolt. Elrepített egy másik világba, más értékrendekről mesél, más törvényekről és célokról.
Nagyon jó a fordítás, olyan érzékletes, hogy szinte érezhető a fűszerbolt illata is, a hangulata pedig feltétlenül.
És persze a történet fordulópontja, amikor megjelenik a szerelem. Romantikus könyv, de valahogy másképp. Aki látta a filmet, azt hiszem még jobban fogja élvezni a könyvet, én kíváncsi is lettem az egészre! :-)
Most azt kéne írnom, hogy szép mese, de nem tudom azt mondani mégsem. Szeretném ha nem csak mese lenne, ha élnének köztünk ilyen fűszermesternők.

10/9

és következzék a kicsit szűkszavú fülszöveg:

A regény hősnője Tilo, aki messzi földön látja meg a napvilágot, majd számtalan bonyodalom után a Fűszerek Szigetére érkezik. E különös helyen megismeri a fűszerek titkos erejét, s általuk varázserőre, misztikus képességekre tesz szert az emberek felett. Hatalmát azonban csak a Mesternőkre vonatkozó szigorú szabályok szerint gyakorolhatja. Ifjúi lélekkel, egy öregasszony testébe költözve kezdi meg munkáját Oaklandben, egy fűszerboltban. Miközben a boltba betérők sorsát megismerve próbál segíteni, maga is válaszút elé kerül. Megtörténik vele az, ami az ő helyzetében szigorúan tilos: szerelmes lesz egy amerikai férfiba. Ettől a pillanattól nincs menekvés, döntenie kell sorsáról...

2009. november 17., kedd

Anna Gavalda: Szerettem őt

Ez a regény viszont nagyon ütős. Nem is regény tulajdonképpen, olyan, mint egy gyónás... Engem megrázott, felkavart, fejbevert.
Mégis hihetetlenül tetszett.
Adott egy kis család, apa-anya-2 kislány. A tágabb családban nagypapa-nagymama.
Egy napon a kiscsaládból az apa becsomagol és elmegy. Az anya, Chloé, természetesen teljesen összeomlik, de hát ez így van rendben.
És az első meglepetés: az após, Pierre, felpakolja az unokáit és a menyét Chloét, és elcipeli őket a világ végén lévő nyaralójukba.
És elkezdődik egy nagyon bensőséges, nagyon őszinte beszélgetés. Chloé eleinte csak bántani akarja Pierre-t, aki olyan szeretettel fogadja a sértéseket, mint egy vezeklő a kínokat. Számára Chloé az első perctől kezdve (amióta csak megismerte) egy titkos szövetséges, mégha sosem kerültek is egymáshoz közel, sosem beszélgettek, nemhogy őszintén, sehogy...
A kandalló mellett, esténként, amikor a kislányok már alszanak, beszélgetnek. Pierre csak mesél és mesél; elmeséli élete egyetlen és nagy szerelmét Mathilde-ot, akit elengedett, nem vállalt fel, elszalasztva még a boldogság lehetőségét is.
Elgondolkodtató, olyan "nem hagy szabadulni" típusú történet. Állandóan motoszkál, foglalkoztat... nagyon tetszett, még több Gavaldát el fogok olvasni ez alapján.

10/8

És akkor a fülszöveg:

Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja "egy másik" kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el a "múlt időbe tett" nőnek... Gavalda regényében a vigasztaló is vigasztalan marad. Az após története egy másik (talán jobb vagy szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, eljátszott esélyeinkre ismerünk. A szerző nem mond ítéletet, nála az erő nem érdem, a gyengeség nem megvetendő rossz, hanem mindenki a rászabott élet ilyen-olyan jelmezét viseli, hol elegánsan, hol feszengve, és ha szorít a ruha, azt is inkább az idegenek veszik észre, ahogy elsietünk közöttük. Anna Gavalda regényében minden elharapott szónak jelentősége van, minden apró mozdulat, kis rezdülés, félrekapott tekintet színpadi pontossággal van a helyén. Mert ezekből az apróságokból áll össze egy történet, egy szerelem, egy sors. A Szerettem őt igazi kamara-dráma, amely a fiatal francia írónőt szinte azonnal nemzetközi hírű íróvá tette.

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jó szívvel merem ajánlani minden J.Austen rajongónak; kellemes, visszafogott, csendes és álhatatos szerelem története.
Nagyon tetszettek a figurák. A történet kicsit kurtán-furcsán ér véget szerintem... legalábbis én megnéztem 2x a könyv végét, hogy nem hiányoznak e belőle lapok (mivel könyvtári a könyv...), de nem... :-)
Egy szó, mint száz, igazi Jane Austenos, rózsaszín regényke, mit regény- mese!

10/7

Fülszöveg:

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután éretlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé e vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját. Az örök klasszikussá vált szerző hívei természetesen most sem csalatkoznak: elnézően derűs mosollyal követhetik nyomon, hogyan küzd meg Anne lelkében az értelem az érzelemmel, miközben környezetének bölcs iróniával ábrázolt páváskodó alakjait inkább büszkeség és balítélet jellemzi.

2009. november 14., szombat

J. D. ROBB: Halálos Alkotás



Ez volt az első könyv, amit J.D. Robb –tól azaz Nora Roberts-től olvastam. A könyvtáros hölgyek ajánlására kezdtem bele, úgy gondolták kikapcsolódáshoz éppen ideális darab. Kicsit furcsáltam, (hiszen ismernek közel 10 éve) mivel nem szoktam romantikus könyveket olvasni, és krimit is nagyon ritkán. No mindegy. A szándék a fontos.
A főhős egy nő. Eve Dallas hadnagy, aki a NYPSD nyomozója (nem derült ki mit takar a rövidítés, valószinűleg valamilyen nyomozóirodát). A helyszín pedig nem más, mint New York. Mivel dátumok nem igazán szerepelnek sehol szép lassan kisilabizáltam, hogy a közeljövő az időpont. Kb 2030 plussz mínusz sok év.
Dallas nagyon kemény nő, olyan igazi machó tipus. Ha férfi volna valószinűleg egy nagydarab, örökké morcos, borostás és magányos farkasként ábrázolnák, aki ha kell lebont egy város egymaga a célja érdekében. Ez nálam elég nagy rosszpontnak számít. A könyvek és a filmek tele vannak hasonló karakterű figurákkal. Ezek az asszonyok írtóznak a családtól, a gyereket valamilyen fura állatkának tekintik, akitől jobb minél távolabb. Nem ismernek sem Istent sem embert, úgy pattognak mint labda és olyanok akár egy gép. Csak mennek és mennek, soha sem sírnak, soha sem félnek, soha sem pihennek, hajthatatlanok és természetesen mindig sikeresek. Aztán mikor végképp azt hinnénk, hogy csak egy felhúzható J.I. Jane-ről van szó, elmosolyodnak, elgyengülnek. De csak egy pillanatra. Mert az image az fontos nem érheti csorba. (A filmekben ráadásul mindig tökéletes a frizurájuk még egy alagútban bújkálás után is, makulátlanul tiszta marad a ruhájuk egy vérfürdő után is, tökéletes a sminkjük és tűsarkú cipőben úgy futnak, mint a nyúl minimum 12 órás szolgálat végén. Irigylem őket.)
Na szóval egy szép napon az East River Parkban egy fiatal, barna hajú nő holttestére bukkannak. A gyilkos egy művész (legalább is annak érzi magát). Áldozatait hosszan, fájdalmasan kínozza, és a haláluk után a testükre vési hány órát bírtak ki a keze közt a lányok. Utána megfürdeti és kirakja őket fehér lepedőn az utcára akár a szemetet. Az ujjukra pedig drága ezüstgyűrűt húz. Ez a gyilkos már 9 évvel ezelőtt is szedte az áldozatait. Akkor Dallas csak segédgyomozó volt a sikertelen nyomozásban, most viszont övé a főszerep.
Azt mondanom sem kell, hogy boldog boldogtalan ezen az ügyön dolgozik. Még Eve multimilliomos férje, Roarke is. (Talán ő az egyetlen szereplő, akinek nem derülki a teljes neve. Mindnesetre tökéletes pasi. Szívdöglesztő, jó szerető, megértő és segítőkész.). Bár a lányok az ő alkalmazásában állnak hamarosan kiderül, hogy a gyilkos nem másra, mint Eve Dallas hadnagyra vágyik.
Tudom jól, hogy a nyomozói munka oroszlánrészét az unalmas aktanyálazgatás, a számítógépes adatok kibányászása, jelentések irogatása teszi ki. A baj az, hogy a könyv maga is ilyen unalmasra és szürkére sikeredett. A cselekmény lassú, nincs humor és élet a történetben. Arról, hogy Eve mennyire fáradt oldalak szólnak, de a gyilkos motivációjáról, gondolatairól és magáról a gyilkosságokról szinte semmi. Ráadásul a vége! A végkifejlet-, amikor fanfároknak kellene szólnia, minimum záporoznia az eseményeknek, fordulatoknak, úgy hogy az olvasónak pisilni se maradjon ideje kimenni az elmaradt. Kb 3 oldalnyi történés. Lapos és ürs megoldás. Szivem szerint mondtam volna néhány szép dolgot…
Csalódott vagyok. Azt mondják jók a Robb könyvek. Változatosak, cselekményesek, tele humorral és valósággal. Lehet. De nem vagyok benne biztos, hogy adok a szerzőnek még egy esélyt.


2009. november 4., szerda

Urak és játékosok -újra

Nem mindennapi bejegyzés következik, ugyanis vendégként jelentkezett nálam Altair, a zugblog (avagy blogzug) írója, kérte, mutassam meg Nektek is, ő miként vélekedik a sokunk által kedvelt Harris-könyvről.


Íme:

Gondoltam, hogy belekóstolok én is az amatőr könyvajánlásba, amit a könyvmolyoknál megkedveltem. :o) Persze nem gondoltam ám, hogy ez ilyen nehezen fog menni, de végül elkészült.

És hát ezt a könyvet is el lehetne égetni biztos valamilyen indokkal, de szerintem inkább olvassuk! :o)

Az nem biztos, hogy köztudott rólam (mármint nem emlékszem, hogy említettem volna), de nagy rajongója vagyok az igényes csajkönyveknek, amilyeneket Rosamunde Pilcher (Kagylókeresők, Szeptember, Nyáridő, Ház a tengerparton), Joanne Harris (Csokoládé, Csokoládécipő, Rúnajelek) vagy Fannie Flagg (Sült zöld paradicsom, Isten hozott, Prücsök!) regényei testesítenek meg számomra elsősorban. :o)

Első (és lehet, hogy utolsó) ajánlott könyvemet ezért Joanne Harristól választottam, mert ugye a Csokoládét mindenki látta Johnny Depp-pel és aztán - remélem - el is olvasta és sokan persze a folytatását a Csokoládécipőt is.

És el is kellett olvasni, hiszen mint annyi más film esetén, a könyvben sokkal több a lehetőség megmagyarázni, körülírni és árnyalni a történéseket, ami által érthetőbb lesz a film is.

Mivel a Csokoládé már úgyis túl lett ragozva, én az Urak és játékosokat ajánlom olvasásra, amit legutoljára olvastam J.H.-tól. Egy nagyon jó, fordulatos történetet olvashatunk, csalásról, bosszúról és iskoláról.




Egy régi, nagy hagyományokra visszatekintő fiúiskola, a St. Oswald valahol Észak-Angliában a helyszíne Joanne Harris nagy érdeklődéssel várt új regényének. Még alig kezdődött meg az új iskolaév, de a tanárok és a diákok számára máris a nem szívesen látott változás szelei fújnak. Az újdonságot a számítógépek világa jelenti, és a különc, az iskolában évtizedek óta tanító latin tanár, Roy Straitley végre - bár kissé vonakodva - a visszavonulást fontolgatja. De a versengések, féltékenykedések, kisstílű torzalkodások és mindennapos krízisek hátterében valami sötétebb árny is megmozdul. És egy tizenöt éven át dédelgetett, rejtegetett neheztelés végül felszínre kerül. Ki rejlik a "Vakond" álarca alatt, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, vagy akár gyilkosságba torkollanak? És hogy dönt romba mindent egy rég elfeledett botrány?


"Soha nem voltam még olyan iskolában, ahol ne fordult volna elő egy-két jól titkolt szégyenletes esemény: erőszak, zsarnokoskodás, a tanárok befeketítése, kisebb-nagyobb fajsúlyú bűncselekmények, váratlan halálesetek, családi válságok, drog-, ital- vagy szexuális jellegű kihágások. S mindez azért, mert sokan tanulnak és élnek az iskola falai között, és az iskolaév során van, hogy magasra csap a nyugtalanság, tombolnak a hormonok, meg kell küzdeni a ránk nehezedő nyomással, a bizonytalansággal, a vizsgák miatti szorongással, a vad lelkesedéssel, a veszélyes kísérletezésekkel vagy a mardosó kétséggel. Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkban. Abban az életkorban kezdődnek legtovább tartó barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, amelynek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később erőszakos cselekedetbe torkollik.
Ez nem egy igaz történet.
De az is lehetett volna" - írja Joanne Harris.

Először is egy alapvető anomáliára hívnám fel a figyelmet: Semmiképpen ne keressünk Vakond álnevű személyt a könyvben, mivel a fordítás során inkább a Tégla fedőnév mellett döntöttek és a végleges regényben is így szerepel. :o)

A regényről azt kell, hogy mondjam, hogy pontosan az én ízlésem szerint való. Kicsit krimi, kicsit lélekrajz - és mindjárt két szereplő szemén át és elvisz egy olyan világba, amilyet csak könyvekből ismerek.

Nagyon szerettem benne azt is, hogy a történetet két szereplő szemén láttatta velünk és amikor az egyik kezdett kissé leülni vagy unalmassá válni, akkor a másik szereplő emlékei, érzései és megfigyelései léptek a színre. A főszereplő tanár - a számítógépes fejlődés iránt érzéketlen latintanár, Straitley és az egyik - előre meg nem nevezett - pszichopata tanárkollégája szemszögéből mutatja be egy nagymúltú iskola botrányainak és kreált botrányainak hullámverését.

A tanár kolléga személye - hívjuk mi is Téglának - az utolsó oldalakig homályban marad előttünk, különösen a 403. oldal alján az egy tőmondatos csavar hihetetlen, de nem ér előre elolvasni. :o) Pedig a szálakat végig ő mozgatja, az ő keserűsége, csalódása, fájdalma és különösen a bosszúja áll a történet középpontjában. Tégla ugyanis a "kapus kölykeként" épült be gyermekkorában az iskolába, amelyhez tartozni vágyott, de származása miatt nem lehetett a tanulója. Anyja elhagyta és alkoholista apja enyhén szólva sem volt jó nevelője a gyermekének, akire oly kevéssé tudott büszke lenni, mert nyápicnak tartotta. A magányos gyerek ezért lázadni kezdett és behatolt az iskola tiltott területére és a padlásról titokban hallgatta az előadásokat és szívta magába az annyira áhított tudást.

Idővel már nem volt elég a láthatatlan potyázó szerepe, be akart kerülni az iskola vérkeringésébe. Azt akarta, hogy végre valaki meglássa, még akkor is, ha utána vége szakad az egésznek. És egyenruhát lopott, fényképekre állt be, sőt házidolgozatot adott be, amelyet a vén bolond Straitley le is osztályozott, akit tanítványa csodált és tisztelt.

Egyik alkalommal a néptelen folyosón sétálva belebotlott a jóképű és flegma Leonba, aki idősebb és tapasztaltabb volt nála és óhatatlan, hogy vonzalom alakult ki benne iránta. Jópajtások lettek, számtalan csínyt követtek el együtt és egyre mélyebb lett a kapcsolatuk, noha Téglának fájdalmat okoz Leon nyári kapcsolata Francescával.

Tégla visszaemlékezései Leonról tele vannak csodálattal, szeretettel és valamiképpen sejthető a közelgő tragédia, de szinte az utolsó lapokig nem tudjuk meg, hogy mikor és mi okozza majd azt a fájdalmat, ami Téglát arra készteti, hogy anyjához költözzön, tanuljon és tanárként térjen vissza, készen arra, hogy összezúzza ifjúságának színterét.

Amíg Téglát emlékein keresztül ismerjük meg elsősorban, addig a bosszúhadjárat jelenben történő lépéseit, a tanárokat, a diákokat és az iskola renoméját ért csapásokat az elkötelezett idős tanár, Straitley megfigyeléseivel követhetjük nyomon, aki Tégla elsődleges célpontja és még most is neki akar imponálni láthatatlanul is.

A tanárok gépein gyermekpornográf képek jelennek meg, amelyeket saját hitelkártyájukkal vásároltak, az egyik allergiás diák üdítőjébe mogyorót tesz valaki, az egyik tanár megsérül, miután bezáródik a toronyszobába, a kapust megvádolják emiatt, egy másik diák eltűnik, aggódó szülők veszik ki gyerekeiket, a tanárokat a rendőrség vizsgálja, közben pedig a kapuslak is kigyullad.

Az iskola új tanárai között kell keresni a bosszúállót, de ki az, aki el akarja tiporni a régi intézményt? Valaki az új öltönyösök közül? Az új számítástechnika tanár? Esetleg az új irodalom tanár, aki írói babérokra tör és noteszében csípős megfigyeléseket tesz kollégáiról? Vagy valaki más?

Előre elmondhatom, hogy a csavar óriási, a tettes személye nagyon is meglepő. És ahogy a népszerű Agatha Christie-regényekben, így itt is van levezetés, amikor megtudjuk, hogy mi történik a szereplőkkel, illetve, hogy az iskolát ért csapás ellenére az intézmény maga megmarad.

Jó szórakozást!

Akik még szerették:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2008-04-07/joanne-harris-urak-es-jatekosok
http://www.citatum.hu/konyv/Urak_%E9s_j%E1t%E9kosok
http://entendez.wordpress.com/2009/02/18/joanne-harris-urak-es-jatekosok/
http://csillagporkonyvsarok.freeblog.hu/archives/2009/03/30/Urak_es_jatekosok/
http://randomskyovernomansland.blogspot.com/2008/03/joanne-harris-urak-s-jtkosok.html
http://lulinolvas.blogspot.com/2008/01/bortt-s-cmet-elnzve-az-els-gondolatom.html

Spanyol menyasszony -ismét


Bár egyszer már esett szó erről a könyvről, Zaza ismertette, (ezért újra nem is másolom be a hivatalos ismertetőt) most én is leírom a magam szemszögéből.
Ilyen rossz könyvet már régen olvastam -és nem is fedi teljesen az igazságot, mert egyszerűen nem bírtam végigolvasni.
A történet 2 szálon fut, és esküszöm, nem szokott az ilyesmi zavarni, de most meglehetősen. Zagyva, kusza, sokszor érthetetlen, emészthetetlen. Komolyan mérges voltam az írójára, és többször adtam neki újabb esélyt, de nem, 1-2 oldal után megint újra feladtam.
Pedig erős hajlamom van a szürrealitás, az abszurd élvezetére, de ezt nem tudom még csak műfajilag sem címkékkel illetni, azon túl, hogy hmhm.

Nálam az értékelés: 0/10.

2009. november 3., kedd

Federico De Roberto : Ábránd

Könyvtári látogatásom során ez a könyv akadt a kezembe. Teresina egy mindig álmodozó fiatal lány. Korán elveszítette édesanyját aki a férje hűtlenkedése miatt mindig nagyon bánatos volt. Majd a húga is hosszas betegség után eltávozott az élők sorából.Teresina imádta nagyapját és észre sem vette, hogy milyen házasság köttetet a háta mögött. Sajnos az Ő férje sem volt különb mint édesapja. Egy darabig tűrte ezt az életet aztán fellázadt.
Örülök, hogy rátaláltam,érdekes volt olvasni

Hivatalos ismertető :
Egy rokonszenves lélek hajótörésének története a regény, egy érzékeny nőé, akinek hajlama van a jóra, de van benne valami léhaság is: társadalmi helyzeténél, neveltetésénél fogva élete egyetlen tartalma az öltözködés, a bálozás, a társasági siker, s mert hasztalan igyekszik más célt találni, menthetetlenül keserű, kiábrándult magányba süllyed. Már gyermekkorában megtudja, milyen a rossz házasság: anyja szerencsétlen sorsa előképe az övének. Az ő házasságát is családi és vagyoni érdekek diktálják, s csakhamar tapasztalnia kell, hogy a törvényes szerződés nem nemesülhet érzelmi kapcsolattá.