H. Perruchot: Van Gogh élete

Háááát (igen, tudom, "Háttal nem kezdünk mondatot!"), a végére értem.
Nagyon jó volt! Nem volt könnyű, de nagyon jó volt. Volt, hogy meg kellett álljak, néhány napra, hogy feldolgozzam amit olvastam, annyira a hatása alá kerültem.
Életrajz kedvelők! Szerintem ne hagyjátok ki!
Nagyon jók benne a Van Gogh testvérek levélváltásai, bár többnyire Vincent leveleinek részleteit idézi Perruchot. Ahogy az elbeszélő részek és a levélidézetek egymásba ágyazódnak, folyamatos szöveggé válnak, ettől az életrajz életre kel, pörög, sodor magával. Olyan érzés, mintha együtt sétálnánk Vincent imádott búzamezőin, mintha belelátnánk a fejébe, látnánk a kínzó gondolatokat, az állandó önostorozást, és persze az őrület fokait. Megszállott volt, idealista volt; a könyv sok helyen a saját magával vívott harcait mutatja be.
Nagyon érzékletes, olyan eleven képekbe gyömöszöl bele minket olvasókat Perruchot, hogy nincs igazán kiút, végig kell élni Van Gogh minden rezdülését, gondolatát, megszállottságát, magányát, rövidke kis eufóriáit, és elmebaját természetesen vele együtt; a történet csak sodor és sodor. Döbbenetes, milyen reálisan nézte saját elmebaját, tudta, hoyg beteg, elemezte saját magát folyamatosan.
Én sajnos nem tudtam ezelőtt, hogy Van Gogh milyen szoros kapcsolatban létezett testvérével Theoval, nem tudtam arról sem, hogy milyen önsanyargató életet élt, talán ő maga sem tudta miért..., mennyire nem volt egyértelmű számára, hogy mi végre született..., és mennyire nagyon vágyta az egyszerű, hétköznapi életet, miközben a tehetsége folytonosan hajtotta a művészet felé. Hihetetlen mennyiségű festménye, rajza, grafikája készült. Egy-egy témát háromszor, négyszer is megfestet, esetleg többször is. Megszállott volt. Állandóan szembe fordult az árral. És még a halála előtt sem tudta elhinni, hogy milyen nagy festő is lett belőle.
Igen, a zsenik és az őrültek között csak egy kicsi, vékony határvonal húzódik!

10/8.

A hivatalos fülszöveg: Henri Perruchot művész-életrajzait a magyar olvasóközönség is megszerette. A nagy példányszámban megjelent Gauguin-, Cézanne- és Manet-köteteknek már elkészült, illetve készülőben van a második kiadása. A kitűnő francia műtörténész irodalmi eszközökkel, regényes formában eleveníti meg hőseit, a XX. századi művészet nagy újítóit, de az olvasmányosság mindig tudományos igényű hitelességgel párosul. A sok dokumentum felhasználásával készült életrajzok a modern művészet kutatói számára is forrásértékű pályaképek. Van Gogh életrajzában meggyőzően érzékelteti a szerző, hogy az egészen egyéni utakon járó tragikus életű művész alkotásai, a meg nem értés, a magány, a fájdalom és meghasonlás közepette készült képei az igazi művészet varázsa folytán hogyan válhattak az utókor számára az élet örömeit, szépségét és a belső megbékélést árasztó élményforrásokká egyre nagyobb tömegek számára.

Raymond Khoury : Az utolsó templomos lovag

Szintén egy olyan könyv ami nem volt előre elhatározva. Járkáltam a polcok között a könyvtárban és leemeltem. Nem is tudom mit vártam tőle, de valahogy azt gondoltam el kell olvasnom. Pár oldal után gondoltam , na ennek a könyvnek biztos nem fogok a végére érni.
Mivel kikölcsönöztem és nem akartam egyből visszavinni folytattam az olvasását.
Az író az ikertornyok leomlása után írta a regényt ami a mai időkben játszódik, de néha visszatér az 1291-es Akkó városa pusztulásához, mikor is egy ifjú lovag menekül el hajón,mely nyomtalanul eltűnik. Tess az archeológus és az FBI ügynök közösen derítik fel a lovagok történetét. Közben természetesen szerelem is szerepet játszik. Őszintén szólva néha végleg félretettem volna a könyvet, de mindig történt valami olyan dolog ami miatt maradtam a kiolvasásánál. Tehát jó sok megdöbbentő fordulat szerepel benne.



Hivatalos ismertető :
1291-ben tűz és kard által veszett el Akkó városa. Innen indul Az utolsó templomos lovag cselekménye, egy ifjú lovag és mestere maroknyi csapatukkal a tengeren át menekülnek egy titokzatos ládikával, amelyet a rend haldokló nagymestere bízott rájuk. A hajó nyom nélkül tűnik el.A mai Manhattanben négy, templomos lovagnak öltözött álarcos lovas léptet ki a Central Parkból, végigüget az Ötödik sugárúton a Metropolitan Múzeum lépcsőjéig, ahol a "Vatikán kincsei" kiállítás megnyitója zajlik. A lovasok áttörnek a tömegen, kíméletlenül legázolva mindenkit, aki az útjukba áll. A megnyitón részt vevő archeológus, Tess Chaykin néma döbbenettel figyeli, ahogy a lovasok vezetője kiválaszt egy furcsa, fogaskerekes eszközt. Mond néhány rejtélyes latin szót, miközben mély tisztelettel magához veszi, majd kivonul társaival, és eltűnnek az éjszakában.Az eset után megindított FBI-nyomozást Sean Reilly antiterrorista szakértő irányítja. Nem sok idő kell hozzá, hogy Tess társaságában elmerüljön a keresztes lovagok sötét, titkos történetében, halálos macska-egér játszmába bonyolódva a könyörtelen gyilkosokkal, miközben három földrészen át folyik a hajsza a templomosok elveszett kincse után.

Új tag - egy új ötlettel

Sziasztok,
Köszönöm a meghívót! Szívesen olvasok olyan blogot, ahol megoszthatjuk olvasmány élményeinket. Remélem nem lesz baj, ha én sokat fogok írni, de bevallom sokat olvasok és mind nagyszerű könyv és alig várom hogy egy újabb remekművet vegyek a kezembe.
A pénztárcám azonban sokszor határt szab! (Könyvtár pedig legközelebb 30 km-re van és ott nincsenek meg az újdonságok)
Én szívesen csereberélnék könyveket. Kapásból 8-10 könyv van a polcomon, amit elcserélnék - nem azért mert rosszak vagy régiek, hanem azért mert új élményekre vágyom.

Anthony Horowitz: 8 regénye (ha kell pontos címet is írok)
Henri Charriére: Pillangó
Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot?
Helen Fielding: Bridget Jones naplója, Mindjárt megőrülök
ugyanezek eredeti angol nyelven (Amerikában vásároltam)
Yitta Halberstam és Judith Leventhal: Hétköznapi csodák

és még van pár könyv de csak akkor folytatom, ha van erre érdeklődő.

Steven Saylor: Venus kezében

Steven Saylor az amerikai történész alkotta meg Gordianus alakját az ókori Rómában élő nyomozót, aki eddig már 10 regényében jelent meg. A krimi mint műfaj egy igen különös helyszínen és időben játszódik Kr.e. 50-ben a hanyatló Rómában. Nem csak a szövevényes és fordulatos események láncolatában találjuk magunkat, hanem hű és valós képet kapunk az ókori római életről. Engem lenyűgözött és alig tudtam letenni. Nem kell megrettenni nem történelem leckét kapunk, hanem egy bűnügyet, mely hátteréül egy a mai világtól távol álló kultúra, vallás, politika és életvitel szolgál. Mindezek hiteles ábrázolása és bemutatása nélkül a regény nem lenne az ami: egy nagyszerű, szórakoztató és izgalmas krimi.

Hivatalos ismertető:

Időszámításunk előtt 50-ben, egy hideg januári estén két idegen kopogtat be Gordianus, a Nyomozó otthonába. Egyikőjuk egy egyiptomi követ, a másik pedig egy einich pap. Dio, a filozófus olyasmit kér Gordianustól, amit a nyomozó nem tud teljesíteni: segítsen neki életben maradni.Ám mire a nap felkel, Dio halott. Brutálisan meggyilkolták. Gordianus pályafutása legveszélyesebb nyomozása elé néz. Egy kétes hírnevű, gyönyörű asszony fogadja fel, hogy találja meg Dio gyilkosát. A Nyomozó végül elvállalja az ügyet, amelynek során eljut Róma legmagasabb politikai köreibe és legféltettebben őrzött hálószobáiba. Útját árulás, csalás, hazugságok, perverz titkok és sötét bűnök övezik, és ismét rá kell jönnie: semmi és senki sem az, aminek látszik. Gordianus két dologban lehet biztos csupán: Dio halott, és mindenki meg akarja akadályozni őt abban, hogy megtalálja az igazi gyilkost.

Robert Charles Wilson: Pörgés

Akár ki is nőhettem volna már a sci-fik olvasásából, de ez nem történt meg. Még mindig le tudnak nyűgözni -és le tudnak kötni- az elképzelt világok.

Ez a könyv nem sablonos sci-fi, ez a legnagyobb előnye. Vannak benne időparadoxon, Idegenek, Marslakó, de olyan szépen belesimul a történetbe, hogy szinte fel sem tűnik a nem realisztikus volta.

Ez a pasi egyébként nagyon jól ír, gördülékeny, aprólékos (de nem idegesítően), és nagyon nagy fantáziával bír. Megnézem a könyvtárban, van-e tőle más is.

Hivatalos ismertető:

Egy októberi éjszakán a tízéves Tyler Dupree döbbenten nézte végig, ahogy a csillagok sorra kihunynak az égen. Az űr egy csapásra valóban üres lett.Tyler azóta felnőtt, és ahogy valamennyi embernek a Földön, neki is meghatározó élményévé vált a Nagy Elsötétedés néven elhíresült jelenség. A Nap csupán egy halvány korong az égen, a Hold eltűnt, a mesterséges űrobjektumok pedig kivétel nélkül lezuhantak, és maradványaik olyan vénséges-vénnek tűnnek, mintha a nyilvántartottnál sokkal régebben keringtek volna bolygónk körül.Kutatók próbálják megfejteni a rejtélyt, és amire bukkannak, az tragikus jövőt vázol föl az emberi faj előtt: a Földet egy idegen lények építette fal szigeteli el a világegyetem többi részétől, és odakint sokkal gyorsabban telik az idő - egy nap alatt mintegy százmillió év! Ebben az iramban csillagunk életéből nem lehet több hátra negyven esztendőnél!

Robert Charles Wilson regénye egyszerre sodró SF-thriller, szerelmi történet és apokaliptikus vízió, de mindenképpen csúcsminőségű irodalmi mű. Ebben az olvasókkal a kritikusok is egyetértettek, így a könyv nemcsak bestseller lett Amerikában, de elnyerte a rangos Hugo-díjat is.

"Robert Charles Wilson első osztályú mesemondó." - Stephen King

Részletesebb elemzés

Értékelés: 10/9

Laurell K. Hamilton: Merry Gentry 01.- Árnyak csókja

Na akkor ennyi szép, és izgalmas könyv után jöjjön egy kis Fantasy is. Azt hiszem, ilyen jellegű könyvől még nem nagyon írt senki, én szeretem a műfajt, ezt is, sok más között, szóval tőlem lesznek, remélem nem baj.
A könyv a méltán híres írónő második regénysorozatának első kötete, egyenlőre magyarul megjelent összesen három rész, amiről tudok. A másik sorozat, az Anita Blake, vámpírvadász történetek, lehet, hogy az ismerősebb, ha más nem, a könyvesboltok polcairól.
A történet maga hajaz a másik sorozatra, miszerint egy alacsony, ezt hátránynak érző, de igen céltudatos, merész hölgy a főszereplő.
Ennyiben azonban meg is áll a hasonlóság, hiszen ez nem vámpírok között játszóik, hanem egy tündérhercegnő, nem is annyira tündérmesébe illő története.
Valós elmekkel írja le nekünk, milyen is lenne, ha a mesék lényei közöttünk élnének.
Belviszályok, menekülés, a másság elfogadása és elítélése. Nem kevés szexualitással fűszerezve.
Én szerettem, szerintem igazán "csajos" könyv. A történet a 2. Az alkony ölelése, és a 3. A Holdfény csábítása kötetekkel folytatódik. Ajánlom mindenkinek akinek a műfaj nem idegen, és szereti a mozgalmas történeteket. Valamint bárkinek, akinek felkeltette az érdeklődését.


A Fülszöveg:

Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál...


Még egy kis ráadásként, íme az első bekezdés a könyvből:

HUSZONHÁROM EMELETNYI MAGASSÁGBAN, AZ ABLAKON KINÉZVE csak szürke szmogot láttam. Nevezhetik az Angyalok Városának, de ha egyáltalán voltak kint angyalok, akkor biztosan vakrepülést végeztek.
Los Angeles az a hely, ahol az emberek szárnyakkal vagy szárnyak nélkül is elrejtőzhetnek. Elrejtőzhetnek mások vagy maguk elől. Én rejtőzködni jöttem, ami sikerült is, bár ahogy a kinti sűrű, mocskos levegőt bámultam, inkább haza akartam menni. Haza, ahol az ég többnyire kék volt, és a füvet nem kellett öntözni. Az Illionis állambeli Cahokiában volt az otthonom, de nem mehettem vissza, mert akkor megölnek. A rokonaim és szövetségeseik. Mindenki tündérkirálylány akar lenni, ha felnő. Hidd el nekem, nem éri meg.

Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony

Mert tegyük fel, hogy mindenki tudja (amint szerintem tényleg így van), hiszen még középiskolában tanultuk és hallottuk elborzadva, hogy Csáth Géza morfinista volt. De még akkor sem látjuk tisztán a képet, sőt, van egy olyan homályos képünk róla, ami egyébként ebben a regényben is megemlítődik, hogy akkor az önpusztításában is lenne valami romantikus. Hát nem. Nagyon nem. És nem csak azért, mert megölte a feleségét, majd önmagát is, hanem, mert ennek olyan előzményei vannak, amelyek minden ál-misztikumot lefejtenek a zseniként indult, s morfinistaként emberi mivoltából kivetkőzött Csáth-ról.
16 évesen lehet, hogy (ha vonzónak nem is) érdekesnek tűnhet a személyisége, mert azért az mindennapinak semmiféleképpen nem mondható, hogy egy egyébként a szer hatásával tisztában lévő elmeorvos érezni akarja a tudatmódosító hatást.
A könyv maga nem erről, inkább az utolsó időkről szól, de arról is áttételesen, időnként igen nyersen, a feleség, Jónás Olga szempontjából, aki szintén nem hétköznapi figura, igazságot tenni talán nem lehet, de nem is kell.
A történet ugyan két szálon fut, sőt, két teljesen különálló történetről van szó, amelyekből az egyiket jelenti az előbb felvázolt (rém)regény, az ellenpólust egy házasságra készülődő lány érzelmei, várakozása, reménye adja, éppen ezért nehéz is átlépni a zaklatott történet idősíkjából a másikba, nekem legalábbis nehezen ment. Feltehetőleg nem azért, mert nincs közös szál a két történet között, legalábbis fizikálisan nincs.

Mégis... ajánlom. Nem tanulságképpen, hanem inkább azért, mert a Csáth-novellák sokkal inkább érthetőek, sokkal inkább a helyükre kerülnek a könyv által. Aki olvasott már tőle valamit, az tudja, nem egy könnyű olvasmány, de ez is annak tükrében értékelendő (az érték alatt a lefelé vezető utat értem), hogy nem feledkezünk el Puccini vagy éppen Wagner tanulmányairól. És bár rémisztő CSG élete, ismernünk kell ezt is, hogy helyén kezeljük őt. Életének lenyomata tökéletesen végigkövethető írásain.

Lovas Ildikóról annyit mondanék, hogy most akkor szívesen olvasnék tőle valami mást is, nem szeretném egyetlen, meglehetősen erős karakterű könyvhöz kötni őt.

Kosztolányi Csáth-ról (nem véletlenül):

Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,

Ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
Az éj felé.

Utóirat: csak frissen olvasott könyvet ajánlok (vagy éppen nem ajánlok), ezért írok ritkábban. :o)

A.Golden: Egy gésa emlékiratai és Mineko Ivasaki: A gésák gésája

kiegészítettem a fülszövegekkel, bocsika, reggel lemaradt... :)

Tegnap láttam Zazálea blogján a legutóbbi bejegyzéshez tartozó képet. És ez elindított bennem egy új bejegyzést.
Mivel én rendszeresen fáziskésésben vagyok az aktuális slágerkönyvekkel, ezért csak tavaly ősszel és télen olvastam a fenti 2 könyvet. Nem is tudom mikor adták ki őket...
Az első, az Egy gésa emlékiratai egy nagy, romantikus, kicsit végletes regény, ami alapján a film is készült. Korban a valóságostól kicsit korábbra tevődik a történet. Kislányként elszakítják a főhősnőt a családjától (halálos beteg anya, tehetetlen apa, két kislány)majd sok éven át cseléd sorban tengetik, de lám-lám a rút kis kacsa Japán legszebb hattyújává lesz.Tetszett, könnyen olvasható, eseménydús, happyendes...
Érdemes elolvasni a belőle készült film megnézése előtt, mert a film érthetetlen a könyv nélkül. A film szórakoztató (nem mulattató, ne értsetek félre), mozgalmas, szép képek egy egzotikus világból, megrendítő, megható. Sok Oscaros, nem véletlenül.

10/7.

Hivatalos ismertető:
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást.

Aztán teljesen véletlenül olvastam arról, hogy Mineko Ivasaki, aki A. Goldennek elmesélte élete történetét és aki az ihletet adta neki (és emiatt több komoly, halálos fenyegetést is kapott), ő is kiadott egy könyvet, mintegy ellenkönyvet, mivel Golden több helyen nem tartotta be ígéretét: nem változtatott meg neveket, helyszíneket, több helyen valótlan képet festett a gésák világáról és a japán gondolkodásmódról, életről, elferdítette azt.
Na, persze, hogy ez sokkal jobban érdekelt, mint a regény és: Na, persze, hogy ezt a könyvet már sehol sem lehetett megszerezni. És, na, Persze, hogy amikor teljesen feladtam, kiderült, hogy a kis városi könyvtárunkban megvan, de: Na, persze, hogy valaki már többedik hónapja nem hozza vissza, így lehet, hogy már le is nyúlta... De az emberekben bízni kell: egy szép téli napon megkaptam az értesítést, hogy mehetek a könyvért.
Aki szereti az önéletrajzokat, hosszú leírásokat, szeret belegondolni mások életében, beleérezni mások lelkébe, azoknak jószívvel ajánlom! Egy kislány álma, ahogyan valóra válik. A félszeg, gáltásos, megkockáztatom önbizalom hiányos kislányból rengeteg lemondással, szorgalommal, hogyan lesz japán egyik leghíresebb gésája. Leírja az utat. Mennyi táncóra, mennyi alázat, milyen apró rezdülések határozzák meg, hogy ki milyen útra sodródik az életben. Apró tévedések, amik jóvátehetetlenek, megváltoztathatnak életeket. És a régi japán családokba is enged belesni, nem mondom, hogy japán családterapeuták leszünk utána, de a másságot feltétlenül megmutatja.
Számomra sokszor hihetetlen volt, hogy ennyi szabály és kötöttség között, hogyan lehet élni, több helyen már-már fullasztónak éreztem a szabályokat. Teljesen más világ, mint a miénk, érdemes elolvasni (mármint Ivasaki önvallomását).
Nekem azt hiszem jó volt, hogy először elolvastam a regényt, majd megnéztem a többOscaros filmet és a végén rápontosítottam Mineko Ivasaki önvallomásával. Nagyon jól kiegészítették egymást az én fejemben! így én most egyszerre két könyvet is ajánlok, közöttük egy filmmel! :)

10/7.

Hivatalos ismertető:
"Nehéz megmagyaráznom, kislányként miért határoztam el, hogy gésa legyek. Miért dönt úgy egy szüleit rajongásig szerető gyermek, hogy elhagyja őket? Erre próbálok magyarázatot adni." Hosszú esztendők kellenek ahhoz, hogy elsajátítsa mindazt, amire egy gésának szüksége van. Megaláztatásokkal és büntetésekkel kell szembenéznie, de mindvégig az az erő és elszántság hajtja, hogy kiváló táncos és országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Történetét abban a reményben írta meg, hogy az majd segít fellebbenteni a fátylat Japán kulturális történelmének misztikus és félreértelmezett világáról, mely a gésákat körüllengi.

Sandra Gulland: Adieu, Bonaparte!

Csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok erről a könyvről írni! Egyszerűen fantasztikus! Az első kettő része is tetszett (Napóleon menyasszonya, Napóleon felesége), de ez tette fel a koronát az egészre. Hogy stílszerű legyek.;-)
Ez a kötet 1800-tól kezdődik és Joséphine haláláig (1814) tart.
Naplóformában jegyzi le az eseményeket Josephine, tehát egyes szám első személyben van az egész történet, amit mindig külön díjazok, mert ezáltal sokkal személyesebb, közvetlenebb. Legalábbis nekem.
Ami a legjobban tetszett ebben a részben az egyrészt egy technikai dolog volt. Mégpedig az, hogy végre "halandóként" vannak bemutatva az uralkodók. Azaz nagyon jól leírja Sandra Gulland, hogy bizony nehezen szokta és tanulta meg Joséphine azt a felhajtást, ami a rangjukkal együtt járt. Pl. ha megy valahova, akár csak egy másik szobába, akkor min, 2 apród megy előtte és 2 utána 2 lépés távolságban. (lehet, hogy nem pontosan jegyeztem meg) Vagy, amikor a koronaékszereket kellett előkészíteni, akkor elő kellett keresniük valamilyen ősrégi könyvet a protkollról és annak alapján próbálták betartani az előírásokat. Így elment egy egész napjuk azzal, hogy Joséphinhez kerüljenek az ékszerek.:)
A másik dolog pedig ami nagyon nagyon megfogott ebben a történetben, az a hatalmas szerelem, ami Joséphine és Napóleon között volt!
Ja, és még egy dolog van, amin ledöbbentem. Mégpedig az, hogy mindez csak 200 évvel ezelőtt történt!!! Amikor még a töri órákon tanultunk erről az időszakról, akkor ugye már a 20 éveseket is iszonyúan öregnek tartottam, ebből következően az 1800-as évek és az őskor között nemigen éreztem a különbséget. Azóta kicsit változott a szemléletmódom, főleg miután leesett, hogy az egyik dédmamám, aki 1992-ig élt, 1896-ban született. Tehát közelebb van a születési dátuma ehhez a történethez, mint napjainkhoz. Ha ilyen szemmel olvasom, akkor még érdekesebb az egész.

Hivatalos ismertető:

Sandra Gulland regénytrilógiájának harmadik kötetében véget ér egy nem mindennapi asszony, Joséphine Bonaparte története. Napóleon uralja Európát, s mellette ott van Joséphine: a bizalmasa, a szerelme, a barátja és a szerencsecsillaga. Azonban szenvedélyes kapcsolatuk belülről meginogni látszik, mivel Joséphine képtelen örököst szülni Napóleonnak. Kívülről is támadások zúdulnak rájuk. A császársággal előálló történelmi helyzet váratlan csapdákat tartogat.

Tracy Chevalier: Leány gyöngy füldbevalóval

Ezt a könyvet biztosan sokan olvastátok már, vagy a filmet láttátok.

Én most télen olvastam először a könyvet, a filmet pedig már kb másfél éve láttam... Nekem nagyon tetszett. A film eléggé rossz kritikákat kapott a neten, el is csodálkoztam rajta. Valami nagyon okos film-tudor azt írta róla, (sajnos nem emlékszem már melyik fórumon) vontatott, szenvelgős, unalmas, nulla színészi teljesítménnyel, elnagyolt képekkel. Hát nem igazán érettem. Azt hiszem ez az egyik olyan film, amit először látni kell, majd a történetet olvasni... Főleg, ha valaki nem mozog otthonosan Vermeer korában...

A könyv: Lassan, türelmesen indul a történet, de már az első oldalakon érződik rajta egyfajta feszültség. Vihar előtti csend? Egy egyszerű csempefestő lánya (Griet), aki a konyhában, a leveszöldségek között is megleli a Harmóniát a színben és formában? Mi történik itt?

És szépen lassan kiderül, mi is történik itt. A tehetség, mely bármelyikünkben ott bujkálhat, néha a legvalószínűtlenebb helyeken bukkan fel. Eléggé rendesen romantikus a történet... a szereplők pedig eléggé végletesek ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, mindenki csak fehér és fekete? Vagy: bizony, bizony... sokan kényszerpályán futunk, megalkuszunk és erőlködünk? Hogy amit a magunkénak vélünk, valóban a miénk-e? Hogy hol kezdődik a művészet és hol végződik az egyszerű, a hétköznapi...

A meg nem értett művész és a művészi adottságokkal rendelkező cselédlány plátói szerelme; karnyújtásnyira elérhetetlenül?

A szigorú, zsarnok, már-már kegyetlen (hárpia) nagymama; ő az egyetlen a történet végére aki együtt tud érezni a főhőssel, Griet-tel és a lánya, az ostobácska és céltalan fiatal anya, akinek kedvessége, szeretete, empátiája egyre fogy minden gyereke megszületésével és lesz a történet végére elégedetlen, követelőző, féltékeny (,sajnálnivaló hárpiává) feleséggé.

A másik cseléd és a festő lánya, akik már akkor féltékenyek, gyűlölik Griet-et, amikor az először belép az ajtón...

És nekem Griet anyja is nagyon tetszett. Csendes, törődött asszony. Ő mindvégig tudja valahol egészen mélyen - szinte magának sem vallja, de tudja -, hogy mi történik, de már belefáradt az életbe, a megpróbáltatásokba és csendes félelemmel nézi, ahogy családja egyre fogyatkozik... látja a veszélyeket, próbálja biztonságba terelni egyetlen gyerekét, akit még talán megmenthet.

Nagyon összetett történet, de nagyon szép is. A film jól egészíti a könyvet, szépek a képek (Peter Webber rendezte és Eduardo Serra fényképezte), jól adják meg a színek az alaphangulatokat.

A könyv érdekes, olvastatja magát, a film nem egy pergő akciófilm, de nagyon szép és eseménydús. Jó szívvel ajánlom.

10/9.

A fülszöveg:

Az írónőt Vermeernek Delft egyik legszebb, legtitokzatosabb lányáról készült portréja ihlette a könyv megírására. Különleges regényében az ártatlanság megrontásának és a zsenialitás árának megható történetét olvashatjuk.

Tudor Hushpush: A KVIDDICS ÉVSZÁZADAI

Tudom, tudom, lerágott csont, de most mégis írnék pár sort, a Harry Potter sorozat 3 "toldalékáról":

- A kviddics évszázadai

- Legendás állatok és megfigyelésük

- Bogar Bárd meséi

Rowling mindhárom kis szösszenetet jótékony célból írta meg. Az első kettőt a Comic Relief Alapítvány megsegítésére, a harmadikat pedig a Children’s High Level Group-nak.

Úgy döntöttem, mindegyik könyvecskének szánok egy-egy bejegyzést, a legjobbat a végére tartogatva :)

A kviddics évszázadaitól tartottam egy picit, mert nem vagyok sport rajongó és úgy gondoltam untatni fog. Ez úgy 50 %-ban be is jött. :)

Vannak benne érdekes részek, például Dumbledore előszava (ahogy minden könyvben) szórakoztató.

A részletekbe menő seprű történelem és kviddics kialakulása is elég érdekes volt. Azonban voltak olyan, a megfogalmazásukban történelem könyvre emlékeztető részek, melyeken úgy kellett átrágni magamat. 

A könyvecskét szimpatikusabbá teszik a különféle Reggeli Prófétából és egyéb ránk maradt történelmi dokumentációkból származó idézetek.

Mindent összevetve, 490 Ft-ért (14 sarló, 3 knút) megérte, hogy ezt is a gyűjteményemben tudhatom és bátran ajánlom minden HP rajongónak.

Hivatalos ismertető:

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a gurkó, és miért díszíti ezüstszínű hentesbárd a Wigtown Wanderers vérvörös kviddicstalárját - nos, ha mindez érdekli, nem nélkülözheti ezt a könyvet. Ez az exkluzív kiadás a roxforti iskolai könyvtár tulajdonában lévő példány másolata, egy köteté, amelyet a diákok talán a leggyakrabban kölcsönöznek ki a sok-sokezer kötet közül.

A kötet megvásárlásával Ön a brit Comic Reliefet támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely még a cikeszt három és fél perc után elkapó Roderick Plumton 1921-es teljesítményénél is bámulatra méltóbb.

Vámos: Sánta kutya

Véletlenül megint Vámos került a kezembe, de egy darabig elég belőle.

Ez egy súlyos, nehéz könyv. Története egy 1910-ben született nőnek, akivel először kislányként találkozunk egy felvidéki, főleg svábok lakta faluban.

A kislányt szülei az apai nagyszülőkre bízták pár éves korában; anyukájáról szinte semmit se tudni, az apjáról is alig, de tán az sem igaz. A nagyszülők nagyon svábok (ezt nem dicséretképp írom), a magyart törik, a kislányt nem szeretik. Bántják tettleg és lelkileg is.

Van némi Árvácska-érzet ebben a fejezetben, de nyilván ez a téma sajátossága.

Láthatjuk Évát bakfislányként, fiatalasszonyként, anyaként, forradalmárként, láthatjuk megöregedni, tönkremenni -és sajnálhatjuk a kiszolgáltatottságáért, a Nagy Magyar Valóságért.

Nyilván elég pontos korrajzot kapunk, tipikusnak mondható életutat, de ettől még nem könnyű erről olvasni.

A vége meg aztán egyáltalán nem tetszik, teljesen megöregedve, némi skizofréniával, elmagányosodva... nem tetszik, na, nyögvenyelős és fárasztó nekem a vége.

Hivatalos ismertető:

Nők mozgatják a világot, kétlem, hogy ők a gyöngébb nem, inkább a szebb és jobb igen. A rossz általában férfiak műve, a jót majdnem mindig nőknek köszönhetjük. Ők szülnek valamennyiünket, ám amilyen balszerencsések, rendszerint ők is temetnek el. Asszonyi sors Magyarországon a múlt (XX.) században - hit, hazugság, hála, tisztelet, bizalom, remény, igazság, szerelem, derű. Göröngyös út az Én-től az Ő-ig.Úgy érzem, egyebek közt azért érdemes élni, hogy másokat megörökíthessünk, regényben, szoborban, képeken, vagy akár élőszóban. Magunk is megörökíttetünk, többszöröződik a ránk mért idő, ha továbbadjuk életünk hazugságait és igazságait. E könyvvel azt szeretném továbbadni, amit nőkről és nőktől tudok, térdet s fejet nékik hajtván, szívből, igazán.

Értékelés: 10/6

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes

Amíg nem olvastam Bernie Rhodenbarr-ról, addig elképzelni sem tudtam, hogy akár egyetlenegy betörővel is szimpatizáljak. Viszont már lassan 4 éve követem nyomon a történeteit és egyszerűen imádom! Ráadásul ebben a kötetben egy angol vidéki kúriára látogat el, ami ugyan New York állam északi részén található, de a tulajdonosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy úgy érezd magad mintha egy Agatha Christie regény (pl. a Bertram Szálló) színfalai közé csöppentél volna.
Ráadásul Bernienek és a többi vendégnek tényleg ehhez hasonló érzése támad, amikor a hó miatt a külvilágtól elzárt kúria könyvtárában egy hullát találnak. Ugye ismerős a szitu? Csupa kedves, bájos vendég, senkiről nem tudnád elképzelni, hogy gyilkos ... és mégis.
Klasszikus történet, klasszikus helyszínen, ugyanakkor picit modernebb. Ráadásul Block (az író) beleszőtte a Raymond Chandler szálat is. Ugyanis Bernie az ő egyik könyvét szeretné ellopni a könyvtárból. Ahol ugye a hulla fekszik.

Ez már a kilencedik Bernie történet, de abszolút érthető az egész, akkor is, ha ezt olvassátok el először.

A hivatalos ismertető:

Ha van született, ízig-vérig manhattani lakos, akkor Bernie Rhodenbarr antikvárius és betörő az. Ritkán merészkedik idegen tájakra, ám most a tél közepén megteszi, ugyanis szíve aktuális hölgye, Lettice, nagyon szeret mindent, ami angol. Mit tesz isten, New York állam északi részén van egy hamisítatlan angol vidéki kúria, benne egy könyvtár, abban meg egy nagyon ritka első kiadású könyv. Kell ennél több? Munka és élvezet egyszerre. Ám kiderül, hogy Lettice nem tud elutazni, mert éppen aznap megy férjhez. És nem Bernie-hez. Ő azonban most sem adja fel, elviszi magával Carolynt, és alig érkeznek meg, Bernie máris indul megszerezni a könyvet. Csak éppen egy holttest fekszik a könyvtár közepén. Aztán a hóvihar elvágja őket a külvilágtól. A telefon sem működik. Váratlanul megérkezik Lettice friss, ropogós és roppantul kiállhatatlan férjével. Előkerül még egy hulla, valaki cukrot önt egy motorba, és főszerepet kap egy díszpárna, egy kris, meg egy rézteve…

Szolgálati kérdés.

Milyen könyveket ajánlhatunk-junk a blogon? Legfrissebb élményeket, vagy mondjuk az elmúlt egy évből, vagy nincs időkorlát, csak jó legyen? Vagy nem számít tetszett, vagy sem.... ?

A.A Milne: Micsoda négy nap!

Ezt a könyvet nagyjából 15 éve vettem meg, és azon ritka darabjaim egyike, amiket Anyukámon kívül senkinek nem adok kölcsön (a többiek az agyon dédelgetett A. Christie-k). És nagyon nem bántam meg... sem azt, hogy megvettem, sem azt, hogy nem adom kölcsön (mert ha ezt valaki nem adná vissza... hát bele sem akarok gondolni...). Ha rossz a kedvem, ha nagyon ritkán megengedem magamnak azt a luxust, hogy ágynak esem és már túl vagyok a 48 óra permanens alváson, egészen biztosan a kezembe veszem.

Nagyon szeretem ezt a történetet. Pihe könnyű, szórakoztató, kedves, cselekményes, kicsit titokzatos, kicsit regényes (elvégre regény), kicsit krimis, kicsit átlátszó... olyan igazi tévedések vígjátéka rengeteg félreértéssel, együgyű konspirációval, csipetnyi szerelemmel... Kicsit ütődött benne mindenki, vagy legalábbis annyira ártatlan, hófehér lelkű és naiv, hogy annak tűnik, mármint ütődöttnek. Végtelenül brit, vagy angol, kinek hogy tetszik, egy lehelletnyit talán még Wodehouse-feeling-es is... azokban is mindenki ütődött, csak ott nem kicsit!

Karinthy Frigyes zseniális fordítása azt hiszem mindent kihoz a sztoriból, ami csak kihozható. Nekem éppen olyan fontos a jó fordítás egy külföldi könyvnél, mint maga a sztori. Karinthy fordításait pedig nagyon szeretem, mint ahogy a könyveit is, de most Milne van terítéken...

Ezt a könyvet kíváncsiságból vettem meg, mert Milne-ről nem sokkal korábban azt olvastam, hogy melankóliára hajlamos volt (akkor meg hogy tudna vidám könyvet írni? Hát tud!), a Micimackóhoz meg valószínűleg nem voltam sosem ideológiailag eléggé fejlett (nem azt mondom, hogy nem tetszett, de nem annyira, mint amekkora felhajtás van körötte).

Jenny Windell története viszont nálam tarolt, elsőre és egyértelműen...:)))

Nem tudom, hogy valaha is színpadra vitték-e, vagy esetleg megfilmesítették-e, lehet, hogy érdemes lenne...

10/9.

És akkor a hivatalos fülszöveg:
A bájos szőke, tizennyolc esztendős Jenny Windell egy szép napon visszatér őseinek immár fél éve elhagyott hajlékába - és voltaképpen nem is csudálkozik különösebben, amikor a szalonban egy holttestre bukkan. Még az sem lepi meg nagyon, hogy a takaros hullában tulajdon nénikéjére, az örökifjú, és nem kevéssé kétes hírű Jane Latour művésznőre ismer. A címben foglalt négy nap így kezdődik - és talán még kalandosabban folytatódik. A Micimackó világhírű szerzőjének ez a regénye a vidám kalandokat és humoros fordulatokat kedvelő felnőtt olvasók szórakoztatására íródott. A regény megihlette Karinthy Frigyest, aki nem sokkal az eredeti mű megjelenése után fordította le. Jenny Windell kalandjait most új kiadásban, új köntösben olvashatják Micimackó szerzőjének és fordítójának kedvelői.

Katherine Paterson - HÍD TERABITHIA FÖLDJÉRE

Ezt a kis könyvecskét még régebben olvastam, de gondoltam, most már bejelentkezem és írok valamit én is. :)

A magam részéről nagyon szeretem a fantasy történeteket, a meséket.

Úgy gondoltam ez is egy kis aranyos mese lesz, hasonló a Narnia krónikákhoz. Sokat nem tévedtem, mert az írónő ebből merítette az ihletet.

A vége azonban nagyon megrázó. A történet rövid, fél nap alatt ki lehet olvasni, de annyira ütős, hogy azóta sem mertem újra a kezembe venni, pedig szeretem többször kiolvasni a könyveket.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének elvonultan, úgy igazán nagyot bőgni, mert ez egyszerűen... Nem is találok rá szavakat. Az egyik pillanatban még egy csodás mesét olvasol, aztán mintha fejbe vertek volna egy furkós bottal a színtiszta valóságot látod és menekülnél vissza az álmok világába, hogy soha többet ne kelljen szembenézned a gondokkal.

Szív melengető, majd szív facsaró, de mindenképpen érdemes arra, hogy elolvassák!

Hivatalos ismertető:

Jess Aarons hőn áhított vágya, hogy ő legyen az ötödik évfolyam leggyorsabb futója. Egész nyáron edz, és alig várja, hogy lássa osztálytársai arcát, amikor mindegyiküket legyőzi. Az iskola első napján azonban egy új lány átmerészkedik a fiúk felére a játszótéren, és mindenkit maga mögött hagy. Ez bizony nem túl ígéretes kezdet egy barátságnak, Jess és Leslie Burke mégis elválaszthatatlan társakká válnak. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Ő és Jess megalkotják Terabithiát, a varázslatos erdei királyságot, ahol ők ketten királyként és királynőként uralkodnak, és ahol az egyedüli korlátot fantáziájuk szabja. Aztán egy reggel szörnyűséges tragédia történik. És amikor Jessnek meg kell birkóznia ezzel a borzalommal, hirtelen ráébred, mekkora erőt és bátorságot adott neki Leslie.

Vámos Miklós: Hogy volt

Vámosról az Apák könyve óta tudom, hogy jó író, szeretni való író. Bár az Utazások Erotikában c. művét még mindig nem tudtam megbocsájtani neki, mindmáig nem vagyok képes anélkül beszélni róla, hogy a hangom el ne csuklana, szemem meg ne homályosulna -na de erről majd máskor.

A Hogy volt egy múltba merengő írásokból összefűzött memoár-kötet. Úgy tűnik, Vámos mindenkit ismer vagy ismert a XX. század írói, költői közül, mi több, határokon is átível (lsd Arthur Miller), amikor barátairól, ismerőseiről ír. Mindenkiről van egy sztorija, vagy legalábbis pár mondat, amit váltott vele. Némely név igen ismert (Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Mándy Iván, Örkény István stb.), mások a feledés homályába vesztek, legalábbis a nagy publikum számára (vagy szimplán csak alulművelt vagyok ;) ).

De Vámosnak meg lehet bocsájtani, igazán nem kérkedve mesél híres barátairól, ismerőseiről, pártfogóiról. Még csak nem is mindig szépítve. Szóval rendben van a stílus, nekem fekszik ez az adomázós, helyenként szurka-piszka, borozgatós estéket idéző múltidézés.

Most őszintén: ha magam elé idézem Vámos alakját, úgy képzelem, mint íróasztal mellett ülős, ki nem mozdulós, már-már emberkerülő magányos alkotót. Közben meg kiderül róla, hogy nem, dehogy.

A könynek 2 nagy hatása volt rám:

1. Kíváncsivá tett jónéhány szerzőre
2. Azonnal kedvem támadt beiratkozni a bölcsészkarra, és link szerzőként, dramaturgként, filmgyári vagy kiadói kitudjakiként tengetni további életemet :)
   

Hivatalos ismertető:

Vámos Miklós emlékei, portréi, vallomásai a huszadik század harmadik harmadából. Híres, sok esetben immár klasszikussá vált írókról, művészekről, szerkesztőségekről és kiadókról, szerkesztőkről és szerkesztettekről, cenzorokról és cenzoráltakról. Mindenkinek ajánlható, aki szeretne gusztust kapni, hogy még többet olvasson róluk - tőlük. A sírva-nevetős szövegekből a kíváncsi elme sok olyan személyes részletet tudhat meg, amelyek izgalmasabbá és érthetőbbé teszik a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évekről a köztudatban élő képet.

Értékelés: 10/8

Agatha Christie: Életem

Ha szabad múlt, vagy azt megelőző havi élményekről is beszámolni, engedjétek meg hogy nagy kedvencem önéletrajzát ajánljam bárkinek, aki szereti az önéletrajzokat.
Én alapban elfogult vagyok, mert gyűjtöm megszállottan az A. Christie könyveket; a második világháború után magyarul megjelent művei mind megvannak, némelyik duplán is, mert néhány éve nagy divat különböző címeken, különböző kiadók által kiadni ugyanazt, ami hozzáteszem nem baj, mert így a fordítók találékonyságában és eredetiségében tudok gyönyörködni.... szóval, nem kicsit vagyok elfogult.
De ez a könyv nem az amit vártam. Nem is tudom vártam-e valamit. Szuper kíváncsi voltam, mivel mindenevő vagyok könyvügyileg, főleg A. Christie-t illetően: hát belevágtam. Nos, nem elalvás előtt olvasandó, mert
a., : olyan vastag, hogy ha elalszol és az orrodra ejted, mehetsz az éjszakai sebészeti ügyeletre,
b.,: olyan érdekes, hogy ez legkorábban éjfélkor következik be (feltételezve, hogy 9-kor ágyban vagy), tehát fél egykor kerülsz orvoshoz, aki minimum egy órája alszik, és iszonyú dühös lesz, ha egy szimpla orrtörés miatt felkeltik... :)
Elég az erőltetett jópofiból: jó a könyv. Én ittam minden sorát. Egyszerű, emberi, néhol gyarló, de főleg naiv és jóindulatú. Olyan érzésem volt végig, hogy ő maga volt az utolsó, aki elhitte, hogy igazi íróvá lett. Leírja az események sorát, amik formálták, alakították, a hozzáállását ami hihetetlenné változtatta a való világ eseményeit számára. Álomvilág? Lehet. A Krimi NagyAsszonya, a Lady, aki mosogatás közben ötli ki legsikeresebb történeteit (és aki mellesleg nem csak krimit, hanem színdarabokat, gyermek meséket - melyek korántsem véresek - novellákat, romantikus regényeket is írt), aki gyanútlan marad az élettel szemben, miközben briliáns logikával dolgoz ki minden történetet, mint egy kristálytiszta matematikai feladványt.
És mindeközben oly mértékben brit, angol, vagy csuda tudja mi rá a jó szó, szóval más, hogy az számomra igazi élmény volt. Nagyon nagy élmény (azt hiszem ez rá a legjobb szó) belelátni egy függöny keskeny résén egy másik világ felfogásába, habitusába... Ahol a szeretet és a hűtlenség megférnek egymással egy kapcsolaton belül... Egy rendkívül tiszta fejű asszony álomvilága? Lehet... De nagyon szimpatikus nekem. Mi más is lehetne, hisz én elfogult vagyok...:)
Olvassátok el, ha szembejön veletek a könyvtárban, megvenni csak a függők vegyék meg, mert elég drága... :)
Összegzésül: csodálatos leírások, hihetetlen élettörténetek, egy nagy varázslat volt számomra ez a könyv; olyan, mintha beléptem volna egy ajtón, mely egy 100 évvel ezelőtti angol, polgári család nagy szalonjába vezet. Tele érzelmekkel, dilemmákkal, ki nem mondott érzésekkel és titkokkal, hihetetlen mennyiségű szeretettel és elnézéssel, megbocsátással, vívódással... Talán azért tűnt olyan szép álomvilágszerűnek, mert mi magyarok ennél jóval hevesebbek vagyunk.
Egyetlen negatív(?) kritika: nekem furcsa ahogyan a gyerekéhez viszonyult. De én mivel erősen végletes vagyok,lehet, hogy ő a normális... :)
És csodaszép a Max Mallowannel kialakuló szerelme és házassága is. Az új élet, az újra kezdés, lassú, kevésbé heves, de sírig tartó szerelmük leírása...
Azt hiszem az fogott meg benne, hogy tények mellet többnyire az érzéseiről ír, amiket megélt. Én is így tudok megjegyezni dolgokat, inkább az élmény, az érzés marad meg bennem, majd ezek után az események...
Jó szívvel ajánlom...

10/10.

a hivatalos ismertető:
Agatha Christie-t (1890-1976) az egész világ ismeri. Több mint száz regényt, elbeszélést, színdarabot és rádiójátékot írt. Könyveit milliárdos példányszámban olvassák a világ összes nyelvén - ő a világirodalom legolvasottabb szerzője.
Az Életem (An Autobiography) 1977-ben, az írónő halála után egy évvel jelent meg, s bepillantást nyújt elképesztően színes és fordulatokban gazdag magánéletébe a kisgyermekkortól a házasságokon és a háborúkon keresztül az alkotói mindennapokig, valamint a második férjjel, Max Mallowannel közösen folytatott extrém kalandtúrákig, azaz a régészeti expedíciókig. Szinte személyes ismeretségbe kerülhetünk e zsenivel - egy olyan mű révén, amely játszódjék akár az "unalmas" viktoriánus Angliában vagy a titokzatos, ismeretlen Keleten, legalább annyira lebilincselő, mint a szerző legizgalmasabb regényei.

Jerome Coctoo - Francia négyes

Mikor év elején megfogadtam magamnak, hogy próbálok sokat olvasni, gyorsan be is iratkoztam a könyvtárba. Sajnos nincs mindig arra időm, hogy előre kiválasszam a következő olvasmányomat. Így ezt a könyvet a véletlen sodorta kezeim közé. Egyáltalán nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem. Mivel a név memóriám nagyon rossz egy kicsit féltem, hogy fogom az eseményeket nyomon követni. Még saját magam is meglepődtem azon, hogy teljesen tisztában voltam a szereplőkkel pedig több szálon futottak az események. Szívből tudom ajánlani azoknak akik szeretik a fordulatokkal teli, eseménydús regényeket. Természetesen a szerelem sem marad ki,
persze nem olyan egyszerű az egymásra találás sem.

S most jöjjön a hivatalos könyvismertető :Jerome Coctoo Francia négyes című regénye igazi unikum egy francia származású orvosról, egy sajtóbirodalomról, egy téves telefonhívásról, mely összefon és megváltoztat sorsokat; a California World vitorlás kupáról, egy Fabergé ékszertojás rejtélyes történetéről és a szerelemről, mely érzelem csak úgy jön és nem kérdi szabad-e az ember.

Dizájn

Mondjátok, merrefelé formálódjon (bitang nehéz másoknak tervezni :D )

L. Ulickaja: Szonyecska

Nagy levegő... és: ez az első bejegyzésem egy közös blogban.

Akkor a hivatalos könyvismertető:
Egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története. Szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtáros lány egyetlen feltűnő tulajdonsága, hogy kislány korától fogva elszántan, szenvedélyesen, mámorosan a nagy orosz irodalmat. Igazi élete az irodalom valóságában zajlik, Anna Karenyina szerelmi bánatát legalább olyan mélyen képes átélni, mint a való életben a saját nővére fájdalmát. Regénybe illő módon találja meg élete párját is, akiért hajlandó visszajönni az irodalom színes mezejéről a szürke, nyomorúságos valóságba, s regénybe illő az is, ahogyan csalatkoznia kell...

És az én véleményem:
Nagyon könnyen olvasható, bármilyen nehéz korban, bármilyen mérhetetlen nyomorról és szenvedésről szól is helyenként.
Viszont bármennyire is tetszett, mást vártam. Biztosan fogok még Ulickajától mást is olvasni, mert az érdeklődésemet felkeltette, de el nem tudott telíteni... Nekem határozottan vázlatszerű volt, valahogy nagyon sok mindent bízott a fantáziámra -ami nem baj, sőt... azt is nagyon szeretem-, de valahogy a fülszöveg után én egy kicsit jobban kidolgozott történetre számítottam. Hát egy biztos: nem terjengős, nem pátoszos, kellemesen pörgő-sodró elbeszélés...
Olyan volt, mint egy forgatókönyv, amit még meg fog tölteni tartalommal a színészek egyénisége, játéka, a fények, a díszletek...
Nekem Szonyecska olyan embernek tűnt végig, aki nagyon is pontosan tudja mi történik körülötte a világban (néha mintha még a jövőt is sejtené), de nem hajlandó csak az élet jó oldalával foglalkozni. Mint azt egy nagyon kedves foltos-blogoló társunk írta egyszer: a Boldogság nem állapot, hanem tulajdonság. Teszi a dolgát, ami bizony nem könnyű abban a kitaszítottságban, amibe a férje miatt kerülnek.
És a férj: húhh, nagyon érdekes művészember. Nehéz élet, sok hatás, lent és fent, sok minden megtörténik vele élete során, ami emberrel csak történhet.
Szépen viszi végig Ulickaja ahogyan Szonyecska a történet (és élete) során befogadóból tevő emberré lesz, majd újra befogadóvá.
Azt hiszem, ha egyszóval kell kifejezni milyen ez a könyv: Derűs.

+1 modat: a fülszöveggel szemben nekem nem tűnik úgy, mintha Szonyecska bármikor is csalatkozna bárkiben, vagy bármiben is...

10/6.

Kommentek követése

Minden szerzőhöz hozzárendeltem a kommentkövetést, tehát ezentúl minden kommentről mél-értesítést fogtok kapni.

Figyelem! nem lesz mindenkinek elérhető ez a funkció, mert csak 10 címet enged felvenni -most nyolcan vagyunk, tehát még 2 újonnan csatlakozónak meglesz e kiváltság :)

Kérdés

Akkor, ha szabad a vásár, megkérdezem, hogy melyik Vonnegut könyvvel érdemes kezdeni. Mert nem a Virágvasárnappal, azt értem.
És azért itt kérdezem, mert ki tudja, olvasunk-e visszafelé bejegyzéseket, kommenteket.
Ez így rendben van?

Lehet?

Vitatkozni, egyet nem érteni, kérdezni? Lehet? Ha nem értek egyet egy könyvajánlóval, mert másképpen láttam/látom magát a könyvet vagy az írót? Vagy éppen fordítva (ma ilyen napom van): lehet aláhúzni, kiemelni, támogatni?
Főnökasszony, kérem, lehet?

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Bizony, hogy indiai a szerző, de ha valakinek lenne előítélete, felejtse el. És nem, előítélet alatt nem a bőrszínt, nem a származást, sokkal inkább a megfoghatatlanság miatti előítéletet értem. Mert távol van, meg nem is ismerjük, nem is hallunk híreket onnan, ja, meg van az a kasztrendszer is, ami önmagában is érthetetlen a mi felvilágosult és minden tekintetben modern gondolkodású (és demokratikus!) Európánk számára, ahol, ugye, a demokrácia már ősidőtől fogva...

Nos, tulajdonképpen akárhol, meg bárhol is játszódhatna a történet, de mégsem. Nem mondom el, miről szól, még bennem is alakul a kép, de egy biztos: az ember mindenhol ember, a kötöttségeivel, a kicsinyes és alantas tetteivel, de ennek ellenpontja is igaz, vagyis, hogy az örömeivel, a beteljesült és beteljesületlen vágyaival. És vannak sorsok, amelyek függetlenek a helyszíntől, a körülmények mindenhol lehetnek ugyanazok vagy éppen mégsem, és a jellem akkor is úgy alakul, ahogyan - jó kis rébuszok ezek.
Lehet ítélni és elítélni, voksot tenni valamelyik szereplő mellett, szeretni vagy undorodni, meg nem érteni és elutasítani, de valljuk be: ezek mi vagyunk. Ha nem így és nem ebben a formában és nem ezen a helyen, akkor máshogy, máshol és másképp, de az ember mindenhol ember.

Csak mondom: Salman Rushdie óta a legjobb indiai regénynek tartják. Ami nekem azért is érdekes, mert ez a könyv (az írónő egyetlen könyve) 1997-ben íródott, 2005-ben jelent meg magyarul, vagyis teljesen Rushdie idejében. :o)

Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve

Régi kedvencem (igen tudom, mostanában inkább divat szidni, mint olvasni, de én szeretem, ez van) egyik könyvét emeltem le a polcról. Ez az a könyv amit nem igazán azért olvas az ember, mert remek a története. A keret történet, alig pár oldalon van leírva, a többi arról szól, hogyan is válhatunk mi is a fény harcosává.

"- Ki a fény harcosa?
- Tudod te azt - felelte a nő mosolyogva. - Az, aki megérti az élet csodáját, a végsőkig harcol azért, amiben hisz, és meghallja a harangokat a tenger mélyén.
A férfi soha nem gondolta, hogy a fény harcosa volna. Mintha a nő kitalálta volna a gondolatait:
- Mindenkiből lehet harcos. És senki sem tartja magát harcosnak, pedig mindenki az.
A férfi a füzetre pillantott. A nő megint elmosolyodott.
- Írj a fény harcosáról - mondta."

Ez nem regény és nem novellás kötet. Csak gondolatok sokasága, melyet egy nagyszerű író oszt meg velünk. Nem igazán ajánlanám azoknak, akik még sosem olvastak Coelho könyvet, sem azoknak, akik már igen de nem szerették. Sok, számomra értékes gondolat van benne, 1-2 alkalommal elolvastam végig, de mostanság már csak szemezgetek belőle. Néha jól esik a lelkemnek. Sokaknak problémás az író, a népszerűsége. Én nem érzem hivatottnak magam boncolgatni sikerének titkait, egyszerűen szeretem, és jó szívvel ajánlom.

A hivatalos ismertető nem fogott meg anno, hát álljon itt még egy idézet, ennek pótlására:

"A fény harcosa alaposan átgondolja, mit akar elérni. Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi kardját, megtölti szívét a szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal. De ahogy halad előre, rádöbben, hogy vannak olyan akadályok, amelyekre nem számított. Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre."

Lilly Tiffin: A bűnjel

Tegnap megint könyvtárban voltam, de nagy bánatomra nem volt bent a Francia história soron kövtkező kötete, ezért az Új szerzemények polc felé vettem az irányt. Ott találtam ezt a ,,göngyszemet".

A könyv pont olyan, mint a borítója: nem érdemes komolyan venni. Erőltetett párbeszédek, szájbarágós jellemábrázolások és képtelen jellemfejlődések. Szerintem egy 12 éves kiskamasztól elnézhető, hogy rózsaszín felhők mögül nézve elhiggye, hogy az első pillantásból máris ismerte egymást a férfi meg a nő, és tudták, hogy egymásnak vannak teremtve, és örökké meg... jaj.

És hogy egy agresszív apa, aki képes nem csak lelki terror alatt tartani a felnőtt lányát, hanem tettleg is bántalmazza, ájulásig, az hirtelen, egyetlen pillanat alatt lesz a világ legrendesebb apukája -majd persze nagyapja.

Stílustalan, szerkesztetlen. Engem, az Olvasót vesz semmibe pl. az olyan leírás, amikor azt látjuk, hogy a nő egyedül van otthon, mire az író sejtelmesen közli, hogy de az apjának megvan az a tulajdonsága, hogy a legváratlanabb pillanatokban állít haza -na bumm, abban a pillanatban haza is állít.
Mennyivel elegánsabb lett volna, ha először hazaállít váratlanul az apa, majd mellékesen, ennek kapcsán jelzi az író, hogy ez bizony jelemző.
Így úgy érzem magam, mint a moziban egy olyan fickó mögött ülve, aki már látta a filmet, és folyamatosan előre lövi le a poénokat.

Nem tudok sok jót mondani erről a könyvről, tényleg nem. Ha egy kisiskolás novella-pályázatra küldték volna be (rövid, 200 oldalas kis kötetecske, novellának is elég lenne!), megsimogatnám az írója fejét, hogy csak így tovább, írogass, lesz ez jobb is. De hogy egy többkötetes írónő tolla elől ilyen mű kerüljön ki... nem érdemli meg, hogy megvegyék.

Hivatalos ismertető:

Tiffin lebilincselően izgalmas, váratlan fordulatokkal teli regénye egy fiatal New Yorki újságírónőről szól. Jennifer nem tűrheti tovább apja zsarnokságát, és azt, hogy irányítani akarja életét. Apja egyre agresszívabban próbálja ráerőltetni akaratát. Egy napon Jennifer rászánja magát a végső megoldásra. Az a terve, hogy megszerzi a fegyvert, és ennek segítségével félreállítja apját. Mindeközben váratlanul rátalál a szerelem, megoldhatatlannak tűnő dilemma elé állítva a fiatal újságírónőt.

Értékelés: 10/4

P. G. Wodehouse: Folytassa Jeeves!

Szórakozásra vágyva néztem szét, egy kedves barátom könyves polcán. Erre, a lényegében öregecske, vékonyka könyvre bukkantam. Ahogy megfordítottam, és elolvastam az ajánlót a hátoldalán, rögtön felrémlett bennem egy régi kedves sorozat, a "Majd a komornyik". (Mint később utána néztem tényleg Wodehouse írásai alapján készült.) Gondoltam, ebben nem csalódhatok, hát nekifogtam. Kellemes, szórakoztató, könnyed.

A könyv mintegy novella füzér szerűen írja le a tipikusan angol, kissé elkényezetett, de jó szándékú, esetlen férfi, és a briliáns elméjű, bármilyen problémát megoldó komornyikja kalandos mindennapjait.
A történetek egy szálon futnak, de nem követnek rendszert, az állandóságot és a humort a 2 főszereplő, és az időnként felbukkanó figurák szolgáltatják.
Nagyon angol, szeretni és nevetnivaló. Mondanom sem kell, a következő könyv az írótól már beszerzés alatt.

Hivatalos ismertető:

Bertie Wooster sok tekintetben átlagon felüli angol fiatalember: felveti a pénz; azt sem tudja, mit kezdjen temérdek szabad idejével; bővelkedik barátokban és rokonokban - csak épp szóbeli képességek dolgában nem bánt vele nagyon bőkezűen a természet. No de Bertie-nek több a szerencséje, mint az esze - a sors kifürkészhetetlen akaratából elszegődik hozzá minden inasok legtökéletesebbike: a felülmúlhatatlan Jeeves. És ettől fogva nincs olyan bonyodalom - holott a jó Bertie mintha vonzaná a zűrösnél zűrösebb kalamajkákat -, amelyből a feddhetetlen modorú, ám ördögien leleményes Jeeves ki ne szabadítaná kenyéradó gazdáját (akit egyébként a szellemi képességeinek és ízlésbeli fogyatékosságainak kijáró leereszkedéssel kezel).
Psmith és a többi Wodehouse-hős méltó társa a kitűnő urasági inas, és mi is csak azt kívánhatjuk, amit hálás
gazdája, Bertie Wooster: Folytassa, Jeeves!

Vonnegut: Virágvasárnap

Ha már Vunnegut-rajongó vagy, akkor mindenképpen olvasd el ezt a könyvet. Ha még nem, véletlenül se ezzel kezdd.



Nem igazi regényt tart kezében az Olvasó, hanem egy gyűjteményes kötetet.

Először is megismerkedhetünk a Vonneguték családfájával (kissé talán részletesebben is, mint azt elsőre befogadná az ember gyomra), majd különféle papírfecniket (gyászbeszédet, könyvtári avatót, ballagási búcsúztatót stb.) fűz fel a szerkesztő egy képzeletbeli vaskampóra; mi kényelmesen leszedegedhetjük, forgathatjuk, szortírozhatjuk ízlésünk szerint.

Hivatalos ismertető:

`Jelen könyv egy amerikai zseni remekműve. Az elmúlt hat esztendőben iszonyú keményen dolgoztam e műalkotáson. Közben hörögtem, a fejemet pedig fűtőtesthez verdestem. New York összes hoteljának előcsarnokát összemászkáltam, közben művemen tépelődtem és sírdogáltam. Ha állóórához értem, ököllel jól behúztam neki. Új és csodálatos irodalmi műfajt alkottam. Könyvemben a nagyregény elemi ereje egyesül a haditudósítások vérfagylaló közvetlenségével, bár ez utóbbi már elavult dolog, Isten a megmondhatója, Isten a megmondhatója. Továbbá egybegyúrtam a zenés színház talmi ragyogását a novella halálos erejű balhorgával, mindezt szagosítottam a személyes levelek szekrényillatosító labdacs-illatával..`

Ha kíváncsi vagy más műkritikára is erről a könyvről: ekultúra

Értékelés: 10/8

Pözsi naplója

Elég sok blogot olvasok szerte a neten. Tematikusakat, szaktémájúakat, személyeseket egyaránt.

A minap egy könyv formában kiadott blogon akadt meg a szemem a könyvtárban. A könyv tisztelgés a szerző előtt, nem ő akarta kiadni, az élet hozta így, hogy a hátrahagyott szerettei gondolták ennek szükségességét.

Maga a blog csak néhány hét történését öleli fel, egy kórházi tartózkodás apropóján. Tulajdonképpen nem sok minden történik benne, olvashatunk sok kezelésről, emberi kapcsolatokról, de úgy gondolom, ennyit bármelyik netes blogtól is megkapunk.

Hiányosnak, befejezetlennek érzem az egészet, bár tudom, szerzője nem irodalmi alkotásnak szánta. Mindenesetre jó, hogy nem vettem meg, kicsit sok lenne érte a 3.500.-, nem az a kategória, amit időnként újra kedvem támadna elolvasni.

Hivatalos ismertető:

"A könyv első részében a szerző őszintén vall a betegségéről, a gyógyulásba vetett hitéről. Olykor rideg tárgyilagossággal ecseteli küzdelmét, máskor viszont a mély, bensőséges érzéseit tárja fel. Hiteles képet ad egy ember testi-lelki vívódásáról. A betegség legyőzésében lelki támasza a sok barát és az édesapa, akik tartják benne a hitet, amikor elkeseredik, amikor a fájdalom leküzdhetetlennek tűnik. A szerző könnyed, humoros stílusa és finom öniróniája magával ragadja az Olvasót, ugyanakkor szívbemarkoló pillanatoknak is tanúi lehetünk. A versek ugyanezt tükrözik, immár rímekbe szedve. A megszólított a Kedves, a barát, a társ, akihez érzelmesen és szenvedéllyel szólnak a sorok…"

Értékelés: 10/5