Eladó könyveim listája

..pedig itt található :)

A Kindle-em

Mariann kedvéért egy kicsit részletesebben írok az én e-readeremről.

Nekem egy wifis Kindle3 ebook-olvasóm van. Régóta nézegettem már a piacon lévő darabokat, mindenképpen olyat szerettem volna, ami e-ink (e-tinta) technológiát használ, mert ez nem rontja a szemet.

Nagyon szeretem. Amióta megvan, maximálisan kihasználjuk (a család többi olvasni tudó tagjával). Ezen vannak a gyerekek kötelező olvasmányai, mesék is. A különböző legális, féllegális és egyéb oldalakról gyakorlatilag minden könyvet be lehet szerezni magyarul vagy angolul (biztos más nyelven is, de ezeket próbáltam csak). Tehát úgy látom, a lehetőségek száma számomra végtelen, ha e-könyvről van szó :)

Nem túl jó rá a pdf, nem szereti a doc-ot, de nagyon egyszerűen átkonvertálható sajátos e-könyv-formátummá bármilyen szöveg. Ehhez vannak ügyes konverter programok, amiket csak telepíteni kell, és nem nehéz őket használni.

A szöveget fel is olvastathatjuk (angolul hasznos, magyarul vicces), és mp3 formátumú hangoskönyveket is szép minőségben lejátszik.

Mit is mondhatnék? Amióta megvan, elkezdtem eladogatni a papír könyveimből :)

Könyvélmény

Régen irtam ide, pedig olvasok rendszeresen. Egyik oka, hogy a szkennerem elromlott. Két könyvtárba járok és az egyik rendszeresen e-mail-en értesit, hogy mikor jár le a kihozott könyv. Én könyvtárba azért is szeretek járni, mert szeretem a könyvtár hangulatát. Tanulni is mindig könyvtárba szerettem.
Veszek-e könyvet? Azt válaszolnám, hogy nem, de azért el-elcsábulok. Főleg a foltoskodásaimhoz veszek könyvet, mert azokat jó sokszor elővenni és inspirációkat kapni. Ajándékba kapok könyveket.
Hogyan rendszerezem a könyveimet? Azt szoktam erre mondani, hogy lakásunkban csak a fürdőszobában és WC-ben nincsenek könyvek. Minden más helységben szép számmal. Elvileg téma szerint rendszerezzük, de figyelembe kell venni, hogy ujabban a könyvek nagysága ezt nem teszi lehetővé. Némely könyv annyira nagy, hogy nincs polc ahol elférne. Mindenesetre van foltvarró részleg (két helységben) konyhai könyvek több helyen, lakáskultúra szintén. Nyelvi részleg elég nagy helyen, lexikonok, kézikönyvek, útleirások, szépirodalom, amiben a Világirodalom klasszikusai a sorozat. Ennek a felét ajándékba kaptuk. Szépirodalom vegyes régi könyvek és ujabbak, vegyesen. Sok régi iskolásoknak való könyv, amit az unokáknak tartogatunk. Fiaim ragaszkodtak ahhoz, hogy a kézikönyvek mindig elérhetők legyenek. Az ágyam mellett van egy polc, amin a könyvtrából kihozott és éppen olvasandó könyvek vannak.
Nagy álmom az e-book. Szivesen vennék ebben tapasztalatokat és javaslatokat. Gyűjteményem már igen szép, de mellette van egy pár audiókönyvem is. Szóval ez is az álmaim közé tartozik. A jelenlegi mp3 lejátszóm nagyon hamar lemerül, kell egy új.
Kellene egy új lakás, amiben lenne egy könyvtrá szoba egy hobbyszoba nekem és egy a férjemnek, ezekben aztán rendezhetnénk a könyveinket. Szóval álmodni lehet!

Könyvélményekről

Egy nagy össznépi könyves játék lepte be a könyves blogokat, ami egyrészről roppant érdekes, de másrészről úgy gondolom, az ember ezeket a válaszokat inkább magának írja le, nem a közérdeklődés miatt.

A II. heti kérdések ezek voltak:

 II. hét (júl. 11-17.)

• Könyvtár vagy könyvvásárlás?
• E-book vagy könyv?
• Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
• Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Nos, ezeket most csak úgy, magamnak :), megválaszolom.

Szívem szerint könyvVÁSÁRLÁS, de anyagilag nem engedhetem meg magamnak. Nagyon ritkán veszek könyvet, és akkor is inkább használtat valaki mástól, nem könyvesboltból. 

A könyvtár viszont remek, 2 ilyen intézménynek is szorgalmas látogatója vagyok, és elégedettséggel tölt el, hogy valóban szolgáltatnak. 20-30 évvel ezelőtt (fejbevágó, de 30 éve iratkoztam be legelőször könyvtárba!) az új könyvek -akár az új filmek- jelentős késéssel érkeztek meg, és nagyon nehéz volt hozzájutni egy-egy vágyott könyvhöz, mert oldalas várólista volt minden ilyenre.

Ma már gyorsan megjelennek az új könyvek a könyvtárak kínálatában, még a mi falusi picike könyvtárunkéban is, mi több, ha valamit kifejezetten keresek, ami nincs meg, megrendelik nekem.

Hogy e-könyv, vagy valódi... 2 nap óta a válaszom: IS. Kindle-tulajdonos lettem, nagyon boldog Kindle-tulajdonos :D most kb. 50 könyv van feltöltve rá, olyanok is, amik papíralakban megvannak a saját könyvespolcomon is, de annyira szeretem, hogy bármikor, bárhol jó, ha velem van.

Szerintem az e-könyv nagy találmány. Nem ront az olvasás élményén, és számomra meg van az az előnye (egyben hátránya), hogy mivel nehézkes a végére lapozni, nem olvasom el időnek előtte a sztori végét.

Úgy gondolom, ezentúl is eljárok majd könyvtárba, de papíralakban jóval kevesebb könyvet vágyok majd birtokolni -egyszóval nem fáj majd úgy a szívem, ha nem lehet az enyém, mert e-bookként is megszerezhető majd' minden.

Sorozatok: nem utazom rá, hogy méterszámra sorakozzanak a polcomon. Nem is sok van (Harry Potter teljes, Sötét torony, Narnia hiányos).

Rendszer: kaotikus. Ugyanazon szerző könyvei nagyjából egymás mellett, de előfordulnak eltévelyedések :) inkább a vizuális memóriámra támaszkodva tudom, melyik könyvet hol találom.

W.S. Maugham: A színes fátyol

Írhatnék millió és egy okosságot, de nem teszem.
Írhatnám, hogy mennyire magával ragadott a főhősnő érzelmi-értelmi-erkölcsi fejlődése, meg más efféle fellengzős "hű, de nagyon okos iskolás" dolgokat, de nem teszem. Ez maradjon meg a magyartanároknak :-).
Ehelyett:
Na, ez az! Így kell írni!

Az előző három-négy, nem is tudom hány olvasmányom teljesen elszomorított, hát bánatomban visszanyúltam a klasszikusokhoz és nem csalódtam. Hála a JóIstennek, még van olyan klasszikus mű, amelyik rám vár...

De most a fátyolról: Kitty és Walter néhány éve házasok. Walter bakterológus, Kitty társasági szépasszony, mindezt kínában tessék elképzelni, az angol kolóniában. Zárt közösség, messze a hazától, igen kicsiny a szórakozási lehetőségek tárháza; és persze Kitty messze nem az a megbízható, erkölcsös asszony... szeretőt tart, társasági életet él és csendben eltávolodik a férjétől, akihez ugyebár sosem volt közel. És persze a szeretők lebuknak, Kittyt nagy szerelme cserben hagyja, Walter bosszúból pedig kegyetlen ultimátumot ad neki: vagy elkíséri a tomboló kolera járvány kellős közepébe (sejthetően meghalás céljából), vagy nagy cirkusszal és mindenki számára a legrosszabb módon fog elválni tőle. Kitty sarokba szorul... és megy.

Olyan hétköznapi, oly banális a történet és mégis annyira nagyon szépen írta meg Maugham. Senki mellé és ellen nem fordítja az olvasót. Na, jó, a gyarló szerető, Charlie talán az egyetlen, aki határozottan ellenszenves már az első pillanatban is. És ezt is valahogy annyira finoman, árnyaltan teszi... Charlie szavai már az első pillanatban is rózsaszín szappanbuborékok, melyek azonnal elpukkannak, amint kimondja őket és az agyunk hátsó traktusából üvölt a figyelmeztetés Kitty felé: "Hazudik! Ne higgy neki!", de Kitty hisz. Sajnáltam szerencsétlent a butaságáért, de ugyanakkor nem tudtam másra hárítani a felelősséget vele kapcsolatban. A másik kedvencem a történetben Waddington - a gyarmati tisztviselő, a katalizátor, aki felgyorsítja Kitty változását, aki segít neki hernyóból pillangóvá válni, pusztán jelenlétével. Aki, mint egy mesélő, igyekszik egyenesben tartani Kitty történetét, amíg ki nem botorkál saját sötét erdejéből...
A történet vége nekem egy ici-picit necces volt, a nagy könnyes könnyes kibékülés az eddig közömbös apával... de egye fene, belefért.

10/9. (na ilyen is már régen volt! :-) )

Akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... "Szabad vagyok" gondolta, "végre szabad, szabad!" A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján.

Novellapályázat

Ha nem csak olvasol, hanem írsz is, akkor itt pályázhatsz novelláddal.

Friedrich Glauser: Matto birodalma

Hát olyat olvastam... de olyat..., hogy hűű, meg haaaaa!
A szemnek fel-, az embernek ki-, a lélegzetnek pedig meg kell akadni tőle!

Na, persze, sikerült pont egy sorozat legutolsó kötetét kézbe vennem (mit sem tudva két első kötetről).

Mit ne mondjak!? Lidérces volt. Vagy csak én vagyok kicsit érzéketlen az irodalomhoz... Viszont ezt most végigolvastam! Hősiesen, többszörösen is összeszorított fogakkal, de végig olvastam!

A nyelvezetét nézve kicsit sokkolt, hogy Studer őrmester, a rendőr, aki éppen gyilkosságban nyomoz, néha szimplán "ember"-nek neveződik. Csak így, egyszerűen. Aztán teljesen váratnúú vaami kifacsart tájszóllásba csap át az eggész műű... Há mit ne mongyak...!? Há meglepett! Ha...!
Viccet félretéve, nem igazán értem mi volt a célja a drága szerzőnek - mármint a sokkoláson kívül. Olyan zavaros a formája, stílusa, az elbeszélés tempója, a történet szövése, a szereplők viselkedése, akárcsak a helyszíntől azt várni lehet. Merthogy a helyszín és a kor: egy múlt század eleji diliház...
A történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahonnan egy éjszaka eltűnik egy beteg és az igazgató. Az igazgatót kicsit később megtalálják a kazánházban, természetesen holtan. Nagyjából 70-80 oldalanként hol ez, hol az meghal. Mire már elöntött volna a félsz, hogy nem marad a kardinális figurákból egy sem, huss... vége lesz a könyvnek! Olyan kis huncutul... Biztosan finnyás, Agatha Christie-n érlelt krimi ízlésemnek köszönhető, de bizony én nagyon összecsapottnak érzem a... öööö... igazság szerint nem csak a végét, hanem az egészet...
A szereplőkről is kicsit: Studer őrmester, a főszereplő, nekem határozottan közömbös volt. Pedig neki kellett volna drukkolni, érzem én, de bárhogy akartam, nem ment. Aztán az igazgató helyettes dilidoki... hát nála konkrétan megkérdőjelezhető, nem cserélt-e véletlenül helyet valamelyik ápolttal.Jönnek-mennek a könyv egész széltében-hosszában az orvosok, az ápolók, nővérek, ápoltak, stb... imhol-imhol lepottyan egy-két hulla, ki a kazánház lépcsőjén, ki prózaian az ablakon át... Happy end!? Hát az meg micsoda?! (csak hogy illeszkedjen a könyv stílusához...)

Ja, és eszembe jutott az is, hogy ez lehet, hogy nem is szépirodalom, hanem szakkönyv... mert akkor tuti! Tuti pszichiátria történeti remekmű lehetne, csak akkor meg kevés benne a részlet.
Megszenvedtem. Sajnálom! A ráfordított időt is!

10/3 hálából, mert nem volt túl hosszú!

És akkor a hivatalos fülszöveg:
gy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt is, aki újszülött gyermekének meggyilkolása miatt már börtönviselt. Studer a látszat és valóság számára idegen, kusza világába csöppen; minden bűnjelet, minden megfigyelést az ügyben potenciálisan érintettek érdekeinek megfelelően a legkülönbözőbb módon lehet értelmezni. Az őrmesternek meg kell tanulnia átlátni azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint itt élnek és meghalnak az emberek.

Neil Gaiman: A temető könyve

Szükségem van ilyen könyvekre.

Sodor a mese (igen, mese), nem épít klisékre, akármi megtörténhet (és meg is történik), nincsenek korlátok, hömpölyög a fantázia-folyam.

Tudom, sokszor éri Gaiman-t az a kritika, hogy csak meséket ír, és mindig ugyanabban a stílusban, de én ezt egyáltalán nem látom hibának. Jó, ha valakinek van saját stílusa, nem igaz? Az ő meséi pedig nekem nagyon is érdekesek, játékosak, nyelvi leleményekkel tarkítottak (bár mondjuk ebben a fordítónak is szerepe van, nyilván, és a Coraline-nál jobban meg is mutatkozott.

A történetről nem akarnék írni, félek, bárhogyan is táncolnék a szavak között, csak spoiler lenne belőle :) nagyon leegyszerűsítve: egy fiúról szól, akinek egy szörnyű bűntett okán menekülnie kell aprótalpas korában, de védelemre lel a Temetőben. Ott aztán felcseperedik, miközben -természetesen- kalandokban van része, és még van egy Lány is...

Hivatalos fülszöveg: Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját...

Értékelés: 10/10 +cseppet sem félelmetes szellemek huhogása

Jostein Gaarder: A történetárus

Jostein Gaardertől eddig egyvalamit olvastam, a Tükör által homályosant. Szerettem, de el is szomorított, így egy darabig nem próbálkoztam újra a szerző műveivel.

A könyvtárban viszont nem tudtam elmenni emellett a könyv mellett. Irtó meggyőző a borítója :) és a fülszövege.

A történetárus foglalkozását szó szerint kell érteni, nem metaforikusan: ő tényleg történeteket árul olyanoknak, akik ötletek híján vannak. Az ő történetei mind nagyszerűek, ámde kidolgozatlanok -ahhoz nincs türelme, kitartása, és egyébként is, ahányszor belekezdene ugyanabba a történetbe, úgyis mindig más lesz a vége.

A ,,foglalkozása" óvatosságra, diszkrécióra készteti, ám a Pók (ahogy ismerik őt) a hálószövés közben bizony maga is belegabalyodik a saját hálójába.

A vége... hm, még nem tudom, mit gondoljak róla. Egyrészről kiszámítható volt (én legalábbis hamar rájöttem, ki a Nő, de nyilván nem kellett hozzá nagy intuíciós készség), másrészről olyan fricska-szerű, mintha azt mondaná: ez nem egy szirupos-szokványos amerikai sztori hepienddel a végén, barátocskáim, de nem ám!

Hivatalos fülszöveg: Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Ügy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfeleinek listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja. Egy napon hírek kelnek szárnyra. A ,,Pókról" szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében. Jostein Gaarder, a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.

Értékelés: 9/10 + QWERTY

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Elgondolkodtató, megrázó.

Az elbeszélő egy 15 éves autista fiú. Nem vagyok a témában szakember, sőt... de gyógypedagógus barátunk elbeszélései alapján Christophert a kevésbé súlyos esetek közé lehetne sorolni, ám még így is elég rázós.

Végig szorítottam a történetet, hogy Christophernek a legkevesebb sérüléssel sikerüljön ebből a helyzetből kijönni. Nem tudom az író mennyire ásta bele magát a valós esetek vizsgálatába, de ahogyan leírja az zseniális. Egy percig nem szórakoztató a szónak a "hej-de-vidám-jót-kacagunk" értelmében, ezzel szemben olyan ablakot nyit ki, amin keresztül az ismeretlenbe tekinthetünk. Nekem valamiért folyton egy gyerekkönyv jutott róla eszembe: a Bradley, az osztály réme... nem tudom miért, hiszen ebben a könyvben végig tudja az ember-lánya, hogy nem várható a Nagy Feloldás, a minden problémájuk megoldódik és boldogan élnek a szereplők, míg meg nem halnak... itt a lényegi probléma... aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi is a probléma... mert a konfliktus és a probléma két külön dolog; és itt még a konfliktus sem úgy oldódik meg, ahogyan azt vártam.
Hát ennyit az érzésekről, most jöjjön a történet:

Christopher 15 éves, autista fiú, aki rendelkezik néhány számunkra szokatlan tulajdonsággal: nem szereti a sárgát és a barnát, ezért semmit nem eszik meg ami sárga, vagy barna, sőt el is kerüli azokat. Szereti azonban a pirosat, úgyhogy saját ételfestékkel korrigálja a külvilág tévedéseit egyes esetekben. Szeret éjszaka a kertben bóklászni. Egyik éjszaka a szomszéd kutyáját egy vasvillával az oldalában találja, majd őt a szomszéd találja meg a kutya tetemével a kezében. Rendőrség, őrszoba, apuka... és a döbbenet: Christopher anyukája 2 éve halott... "Úúhhh ...!" - gondoltam ekkor mi jöhet még? Hát jön... Christopher aki egyébként matek zseni és például konfliktus helyzetben azzal nyugtatja magát, hogy négyzetre emelve számol, nekilát kinyomozni, ki ölte meg a kutyát és minderről könyvet is ír. Hamarosan azonban számunkra sokkal nagyobb horderejű dolgokba ütközik; titkokba, melyek nélkül az élete maradhatna a régi kerékvágásban, így azonban minden felborul, minden átértékelődik, minden kibillen abból az ingatag, bizonytalan egyensúlyi állapotból, ami a Christopherrel való életet jellemzi.

Nagyon elgondolkodtató, nagyon megragadott, ezért amit nagyon ritkán teszek:

10/10.

Hivatalos fülszöveg:

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója � egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg.

Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében�

Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

Nina Stein: Katalin lányai

Régen szerepelt már a könyves listámon, valószínűleg most volt itt az ideje...
Akkor hallottam erről a könyvről először, amikor évekkel ezelőtt C.P. Murphytől a Pápa lányát olvastam (megjegyzem nagyon tetszett...) és mi sem természetesebb, Katalin cárnőre asszociáltam és meg is maradtam ostoba tévedésemben, míg ki nem nyitottam a könyvet... én ugyanis nagyon ritkán olvasom el a fülszövegeket, mert nekem szinte még sosem jött be egy sem. Hát persze, hogy megint bementem az erdőbe... Viszont, a könyv tetszett! Könnyen olvasható, helyeske főszereplőkkel, érdekes a cselekménnyel; meghagyja a gondolkodást, a logikázgatást, nincsenek benne nagyobb logikai bukfencek sem, az elvarratlan szálak is csak inkább a homályba futnak, igazság szerint egy-egy későbbi utalással szépen lerendezi őket a szerző.
Tetszett a naplószerű elrendezés, ahogyan az egyes bejegyzések dátumai mutatják, éppen a több száz éves naplót olvassuk, vagy a jelen történéseibe csöppentünk vissza. Hihetőnek tűnő képet mutat a nők 18. századi életéről, társadalmi helyzetéről, megítéléséről, illetve annak egy igen szűk szeletkéjéről - mert a többi a történet szempontjából közömbös -, és teszi mindezt olyan módon, hogy a nem átlagos sorsú nő szavaiból ismerjük meg a többiek sorsát.
Nagyjából az első oldalnál kezd gyanús lenni, hogy magyar írónő működik álnéven (megjegyzem: engem zavarba hozott egy bő félórára...) és lőn: más rokon-blogok szerzői a konkrét személyt is tudják/tudni vélik, meg is nevezik őt.
A történet kicsit Da Vinci kódos, kutatós, kincskeresős, régi naplós, ásatós, misztikás, alkimistás, régészes-történészes, okoskodós.
Az első naplóbejegyzés egy menekülőben lévő, rémült fiatal lány bejegyzése.

Az egyetemista Mira (vagy Mari) kutatásba fog és milyen a véletlen, éppen belefut egy ásatásba, mely szorosan összefügg kutatásával. Egyre jobban belebonyolódik a történetbe, megsuhantja egy mellette elsuhanó kisebb összeesküvés szele, de Mira "ráharap" a témára és megy előre. Segítségül érkezik a KönyvmolyLovag és együtt folytatják a nyomozást. Bennem mindvégig motoszkált a gondolat, hogy a Lovag (Berdis - számomra csak Dervis) a végére nagyon el fogja árulni...de nem. A tirpei ásatáson indul be a történet, majd a kiásott ház valaha élt lakóinak naplójával folytatódik. Innentől pedig fordulatokban gazdag, imhol misztikus, szórakoztató történéseken keresztül érünk el a végkifejletig. (Nekem az egész történet után, kicsit egyszerű lett a befejezés, illetve azt hiszem a befejezés megfogalmazása.)

10/8

1806 november 25-én Szent Katalin ünnepére készült Tirpe városa. A Szent Katalin leánynevelde növendékei ekkor tartják szokásos évi körmenetüket. Ezúttal a felvonulás tragédiával végződik, mert rejtélyes körülmények között eltűnik az egyik Katalinleány. Szökés vagy emberrablás? Ez foglalkoztatja a város lakóit, a leánynevelde vezetőnője azonban, hogy elejét vegye a rosszindulatú pletykáknak, fogadalmat tesz: tizenhat évre bezárja az intézet kapuit a külvilág elől. Kétszáz évvel később a csinos történészhallgató, Mira egy rejtélyes mintázatú terítőt lát meg egy régi újság fényképén. Barátjával, a művészettörténész Berdissel próbálják megfejteni a furcsa szimbólumok jelentését. A kutatás az egykori tirpei leányneveldéhez vezet, ahol a két bölcsész hátborzongató felfedezésekre jut, misztikus társaságok nyomára bukkan, miközben úgy tűnik, valakiknek még most is nagyon fontos, hogy a sötét titkok rejtve maradjanak... Megtudhatjuk-e évszázadok múltán, mi történt akkor abban a titokzatos házban? A Magyarországon és Törökországban játszódó történelmi regény a misztikus rejtélyek világába kalauzolja az olvasót.

R. A. Collins: Pemberley-krónikák

Háááát....

és, mint tudjuk, háttal nem kezdünk mondatot, most mégis... Mostanában olyan klasszul beletalálok a pocsék könyvek sűrűjébe, hogy az már lassan művészinek mondható.

Jane Austen, szegény, azt hiszem rémülten szorította össze szemét-száját, fogta be a fülét saját, rózsaszín kis felhőcskéjén, amikor ez a könyv a piacra került.
Kb a nyolcvanadik oldalon tartok, de már 78 oldal óta kiver a víz, hogy még mennyi van hátra...
Annyira meg akartam adni a lehetőséget, de annyira... hát nem sikerült... Vágjunk bele!

Életemben először olvastam más által továbbgondolt könyvet. A filmeseknél se szokott jól elsülni, igazság szerint már ez alapján is kicsit szkeptikusnak kellett volna lennem, de hát nem tehetek ellene: én naív vagyok! (Na, azért annyira nem, hogy meg is vettem volna, mire való a könyvtár!?)
A történet nem is tudom mikor kezdődött el. A könyv első x oldala azzal telik meg, hogy anyakönyv szerűen, ki-kinek a kicsodája bontásban elénk tárul a következő 451 oldal vázlata. Kb ennyi elég is lenne. Innen kezdve töményen folyik az émelyítő "édesem", "szerelmem", "drágám", némelyik még cizellálva, tupírozva kicsit... köze nincs a Büszkeség és balítélethez, hacsak a szereplők neveit nem tekintjük annak (személyiségük, megnyilvánulásaik már a közelben sincsenek). Nekem túlságosan is szirupos... Stílusát tekintve, már az első 20-30 oldalon belefutunk olyan 21. századi kifejezésekbe, melyek leugranak, nem csak a történetről, hanem magáról a papírról is. Állandóan ismétli önmagát... olyan amerikai. Egy-egy gondolat megtölt egy fél mondatot, majd valami homlokegyenest mással folytatódik ... kissé össze-vissza hatást keltett bennem emiatt. (meg még más miatt is)
Nem bírtam tovább, sajnálom...

2/10 (de csak mert szép betűtípussal nyomták, és relatíve kevés benne a helyesírási hiba...)

A hivatalos fülszöveg:

A menyegzőnek vége, szedelőzködnek a vendégek. Két boldog ifjú pár búcsúztatja őket:
Elizabeth & Mr. Darcy
Jane & Mr. Bingley
Jane Austen világhírű Büszkeség és balítélet című könyvének történetét gondolta tovább Rebecca Ann Collins. Az ismert és szeretett szereplők közös élete még csak most kezdődik. Szerelem és házasság, pénz és gyerekek – személyes történetük összefonódik a korabeli Anglia politikai és társadalmi változásaival, melyek Pemberley-t sem kerülik el.

"Nagyszerű folytatása Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének. Austen elmosolyodna és áldását adná rá.”
– Beverly Wong

"Románc, intrika, tragédia – mindent megtalálhatunk, amit egy eredeti Austen-regényben, mindezt pedig mesterkéltség és torzítások nélkül, ami oly sok mai regényt elront.”
– Bookreporter

"Engem lenyűgözött Rebecca Ann Collins munkája. Új műfajt teremtett, valami olyasmit, mint a családregény-sorozat: Jane Austen szereplőinek sorsát több köteten át figyelemmel kísérhetjük. (…) A korabeli Anglia politikai és társadalmi eseményeinek leírását alapos kutatás előzte meg, így az hitelesen fonódik össze az Austen-hősök életével.”
– Janny Scott

"Akik szeretik Austen humorát és stílusát, nem fognak csalódni ebben a könyvben.”
– Book News

Rebecca Ann Collins, aki egész életében rajongott Jane Austenért, elsőként a Büszkeség és balítélet című könyvét olvasta tizenkét évesen. Beleszeretett a szereplőkbe, és azóta éveket szentelt kedvenc szerzője életének és munkásságának kutatására és tanulmányozására. Irodalomtanárként és könyvtárosként temérdek információt gyűjtött össze Miss Austenről és koráról, amely a Pemberley-ről szóló könyveinek alapja lett. Regényei nagy népszerűségre tettek szert a Jane Austen-rajongók körében.
Az olvasás, a zene, a művészet és a kertészet iránt rajongó Rebecca Ann Collins megfogalmazása szerint kényelmesen érzi magát abban a korban, amelyről ír, és hatalmas átéléssel ábrázolja az általa bemutatott szereplőket. Bár a modern kor kényelmét élvezi, sokban csodálja Jane Austen értékrendjét és világlátását.

J. Harris: Aludj kislány

Nos, ha nem is vagyok Harris rajongó, de szívesen olvastam a könyveit
Azt írja az írónő a bevezetőben, hogy ez volt az első könyve és mennyien keresték a hallgatás éveiben... hát... biztosan bennem van a hiba... Joanne Harrist eddig igényes, logikus gondolkodású íróként ismertem meg a műveiből, de ez a könyve messze a léc alatt maradt.
Egy festő (akinek lelkében viháncol a gonosz) beleszeret egy kislányba, megvárja míg felnő, majd elveszi feleségül. Addig is csak a kislányt festi, legalább ezerszer... De, mint kiderül nem a lánykába, hanem valami angyali tisztaságba szeret bele, a lányt csak (mivel közben kiderül, a festő enyhén pedofil...), mint egy tárgyat, a tisztaság jelképét (?) akarja birtokolni. A lány, immár feleség viszont többre vágyik... A történet próbál misztikus lenni, vagy én nem is tudom minek nevezhetném (testből való kilépés, halott gyermek szellemének visszacsalogatása, meg más efféle huncutságok)... A könyv minden szereplőjének (kivéve a szobalányt) látomásai vannak, egy idő után összefolynak az álmok a valósággal, stb... Brutális katyvasz lesz az egész... a fülszöveg jelzője kivételesen nagyon találó: rém-regény...
Nagyon nem tetszett... nagyon, nagyon...

2/10

A hivatalos fülszöveg:
Henry Chester, a vagyonos, de nem különösebben tehetséges festő szüntelenül keresi a tökéletes modellt, mígnem egy nap megakad a szeme egy kilencéves kislányon, Effie-n. Éveken át csak őt festi, majd tizenhét éves korában elveszi feleségül. A lány számára Chester minden szempontból csalódás, így hamar elhidegülnek. Effie szeretőre lel egy Mose Harper nevű szélhámos-szerencselovagban, és megismerkedik a sötét bűbáj mesternőjével, Fanny Millerrel, aki évek óta üldöz egy titokzatos gyilkost...
Bosszú és intrika, zsarolás és szellemidézés szövődik mesévé ebben a rémregények hangulatát idéző Harris-könyvben.

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…

Íme egy ifjúsági könyv, amely az Amerikai Könyvtárosok Szövetségének díjnyertese volt 2006-ban. A történet talán kicsit lerágott csontra emlékeztet. Mégis…

Melinda, a 14 éves középiskolás lány életében először sörözik egy nyári bulin. Életében először le is részegedik. Ez lenne a kisebb baj, mert a lányt az iskola szépfiúja megerőszakolja. A tinédzser rettegve hívja a rendőrséget. Ami ezután következik előre látható. A rendőrség feloszlatja a bulit, Melinda pedig közutálat tárgyává válik. A barátai elfordulnak tőle, szinte teljesen magányosan vészeli át a következő tanítási évet.
Ez lenne a lerágott csont rész. Olvasás közben pedig a részletekben megleltem azt a bizonyos mégis-t… Hogy miért?
Az 1961-ben született írónő mesteri szögbe állítja a tényeket. Az ilyen erőszakolós, tiniket ért sérelmeket feldolgozó történetek középpontjában nem a sértett gyermek áll, igaz körülötte forog minden. A történet vége pedig olyan meseszerű, kicsit sablonos. A fiatal boldogan mosolyog, mert mások annyit szenvedtek és küzdöttek érte, hogy feloldozást nyert, megszabadult kínjaitól és boldogan élhet, míg meg nem hal. Ha film lenne, ez a jelenetet a naplementébe lovagoló magányos hős jelenete lehetne. A másik variáció pedig így szólna: végtelen küzdelem és könny árán sem lehetett segíteni, a gyermek kábítószerhez, alkoholhoz vagy egy darab kötélhez, esetleg késhez nyúlt…
De ebben a könyvben ezt a fajta látásmód elmarad. Egyes szám első személyben beszél Melinda, az ő gondolatai és látásmódja tárul elénk. Mellesleg jegyzem meg, kifejezetten szeretem az így írt történeteket. Sokkal személyesebbek és valóságosabbak.
Szóval a lány mesél. Szenved, hallgat, fél és próbál élni. Megküzd minden mosolyáért. Amit nagyon értékeltem, az, az önirónia, a humor, ami átszövi a történetet, pillanatnyi megnyugvást és lendületet hozva.
Ez egy realista könyv. Sallang és félrebeszélés nélkül. A szülők, a tanárok a barátok ábrázolása nyers, és néha kegyetlen. Ahogy a gyerek magánya és önmarcangolása is.
Persze a feloldozás nem marad el. De itt nem valami szirupos maszlag képében érkezik. A gyerek, megküzd saját démonaival, míg képessé nem válik nem -et mondani. Talál segítséget, és barátokat, no és persze célt, ami arra sarkalja, hogy érdemes élni, tovább lépni és lélegezni. És valljuk be, kell ennél több?

Egy picikét

...megújultunk külsőleg :) remélem, íróknak és olvasóknak egyaránt tetszik.

Joanne Harris: Kékszeműfiú

Ugye látjátok virtuális szemetekkel, ahogyan össze-vissza csapkodok, és nagyon morcosan nézek magam elé?

Rég csalódtam kedvenc íróban ekkorát.

Sok Harris-könyvem van, és a könyvtárból is kihoztam már egy párat, ami nekem nincs meg, de ez a könyv... mintha másvalaki írta volna. Tartotta bennem ugyan a lelket, hogy több blogon is azt olvastam: apám, a végén akkkkora csavar van! de bevallom, ha nem ismertem volna tőle semmi más művet, rég feladtam volna. Az a hatalmas nagy csavar aprócska bobszegecs az Urak és játékosokhoz képest.

A történet érdekes akar lenni, de nem tud. Bloggerek vannak benne, ami részemről mindig érdeklődésre tarthat számot, ugyanakkor maga a sztori nem bír előre haladni. Sötét múlt, fiktív vagy valós gyilkosságok, zsarnok anya, kegyetlen báty, ismeretlen apa... jó alap lehetne. Korlátozott és nyilvános bejegyzések a blogban, kommentekkel -jó forma lehetne.

Untatott, bosszantott, lehervasztott.

Értékelés: 5/10 + a 2011-es év citromdíja

Hivatalos ismertető: 

Volt egyszer egy özvegy, akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék.
Fekete volt a legidősebb - mogorva és agresszív.
Barna volt a középső gyerek - félénk és lassú felfogású.
De az anya kedvence Kék volt - a gyilkos

A Barrows-M.A Shaffer: Krumplihéj-pite Irodalmi Társaság

Sokat hallottam erről a könyvről, csupa jót... És én persze olyan vagyok, hogy amikor csupa jót hallok, kicsit beindul az ellenérzés. Most is. Előítélettel vettem a kezembe a könyvet. A háromnegyed részével nagyon megszenvedtem; nekem túl vontatott volt, többször eljátszottam a gondolattal, hogy leteszem. Levelek formájában bontakozik ki a történet; egyre több személy kapcsolódik bele a levelezésbe, egyre több, egymástól független novella jelenik meg. Úgy gondolom, én ettől éreztem kicsit össze-visszának az egészet. Zavart ezektől a végtelenül egyszerű emberektől az a választékos megfogalmazás, amivel a levelek íródtak. Webster: Nyakigláb apója gyerekkoromban nagyobb élményt nyújtott, csakhogy a levél-könyveknél maradjak. Viszont amikor túlértem a könyv háromnegyedén, a történet vezetése is, a stílus is, mintha megváltozott volna: már nem bántam, hogy kitartottam. (talán a két írónő ott cserélt...?)

A történet:
a II Világháború után vagyunk nem sokkal. A kedves és fiatal (és valljuk meg őszintén kicsit komolytalan) londoni írónő levelet kap Gurnsey-ről (egy kis Csatorna-szigetről). Válaszol rá és ezzel már bele is csöppent egy kis közösség keserédes, sokszor mosolyogtató, ám nagyon angol életébe. Annyira felkeltik érdeklődését az ott élő emberek, levelezőtársai - a Krumplihéj Pite Irodalmi Társaság -, hogy meglátogatja őket és... tessék elolvasni! :-)
Nem tudom mennyi a könyv valóság alapja, de vannak részek, amik határozottan elgondolkodtatók, néha már torokszorítóak, de aztán valahogy beszivárog a könyv lapjaira az "áááh, ez már a múlté!" hangulat és minden folytatódik a maga felhőtlenül vidám módján.
Természetesen a történet végére mindenki elnyeri méltó jutalmát, Ámor nyilai célba találnak, mindenki legnagyobb megelégedésére. Kedves, könnyed, kellemes olvasmány. Érdemes kézbe venni, de figyelem: kitartást igényel.

10/7

A hivatalos fülszöveg:

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története. Részlet a könyvből: "Hadd mondjam el, hogyan esett, hogy a korábbi gazdámnak adtam ki magam. Lord Tobias azért vette meg Guernsey-n a La Fort kúriát, mert biztos helyen akarta kiböjtölni a háborút. 1940 tavaszán a holmija legjavával, benne Lady Tobiasszal, be is költözött a La Fortba. És éppen amikor az utolsó képet akasztottuk a falra, megjelentek fölöttünk a német gépek, és bombázták St. Peter Portot. Lord Tobias, akit halálra rémített a zenebona, magához rendelte a jachtja kapitányát, hogy helyezze azonnal készenlétbe a hajót. Nekünk kellett felrakodni az ezüstjét, a festményeit, a csecsebecséit, és ha marad hely számára, Lady Tobiast is, hogy haladéktalanul visszatérjünk Angliába. Én voltam az utolsó a hajópallón, és Lord Tobias üvöltött: Siessen, ember! Siessen már, jönnek a hunok! És ebben a pillanatban, kisasszony, belém nyilallt, mi az én életem igazi értelme. Még nálam volt a kulcs őlordsága borpincéjéhez. Eszembe jutott az a töméntelen üveg bor, pezsgő, brandy, konyak, amit már nem lehetett felrakodni a jachtra és én magam, amint ott vagyok köztük egy szál magamban. Hátat fordítottam az uraságnak, gyorsan leszaladtam a pallón, és futva tértem vissza La Fortba; onnan néztem, ahogy útra kel a jacht. Aztán levonultam a borospincébe. Levettem egy palack bordeaux-it, és kihúztam az első dugót, hadd lélegezzen az a bor."

Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!

(8 értékelés)

Bea

Nagyon tetszett ez a könyv. Valamiért Joanne Harris Csokoládé, illetve Szederbor című könyvének a hangulatát idézte fel számomra.

Byblos

Kedves, szórakoztató, bájos történet, amely a könyvek imádatán, a varázslatos Guernsey bemutatásán át a háború zord időszakában tanúsított emberi összetartás és összefogás méltó példáját adja könnyed, humoros és kifinomult csomagolásban. Letehetetlen, nagyon kellemes órákat szerzett.

l2njpx

Varázslatos könyv! Letehetetlen, igazi, otthonos, tökéletes. Keress egy kényelmes helyszínt (én egy napsütéses hátsó lépcsőt választottam), időt, amikor nem zavarnak (egy napfényes, csöndes május délután), készíts magadnak valmai finomat (epres-tejszínhabos torta), és csak merülj bele, hagyd, hogy elvarázsoljon. Engem hangulatában Jean Webster Nyakiglábú Apujára emlékeztetett, az volt ilyen otthonos. A főszereplő, Juliet meg mintha Anne Shirely és Judy Abott édesnővére volna. És úgy gyönyörű az egész, hogy néha fáj, mert kegyetlen az a néhány félmondat a háború hétköznapi rettenetéről. De ne feledjétek: "az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen."

Zsuzsanna

Varázslatos könyv! Letehetetlen, igazi, otthonos, tökéletes. Keress egy kényelmes helyszínt (én egy napsütéses hátsó lépcsőt választottam), időt, amikor nem zavarnak (egy napfényes, csöndes május délután), készíts magadnak valmai finomat (epres-tejszínhabos torta), és csak merülj bele, hagyd, hogy elvarázsoljon. Engem hangulatában Jean Webster Nyakiglábú Apujára emlékeztetett, az volt ilyen otthonos. A főszereplő, Juliet meg mintha Anne Shirely és Judy Abott édesnővére volna. És úgy gyönyörű az egész, hogy néha fáj, mert kegyetlen az a néhány félmondat a háború hétköznapi rettenetéről. De ne feledjétek: "az olvasás akadályozza meg, hogy az ember bedilizzen."

A termék az alábbi üzletekben van készleten:

Allee Könyváruház

5 +

Aréna Könyváruház

5 +

Árkád Könyvesbolt aluljáró szint

1-5

Batthyány Könyvesbolt

1-5

Budaörs Könyváruház

1-5

Corvina Könyvesbolt

1-5

Corvin Könyvesbolt

1-5

Debrecen Fórum Könyváruház

1-5

Eger Könyvesbolt

1-5

Europark Könyvesbolt

5 +

Kaposvár Könyvesbolt

1-5

Kecskemét Könyvesbolt

1-5

Libri Campona Könyváruház

1-5

Libri Könyvesbolt M5 Tesco

1-5

Libri Könyvpalota

5 +

Libri Mammut Könyváruház

1-5

Móricz Zsigmond Könyvesbolt

1-5

Nagykanizsa Könyvesbolt

1-5

Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt

1-5

Pécs Könyvesbolt

1-5

Pólus Center Könyvesbolt

1-5

Stop.Shop. Könyvesbolt

1-5

Stúdium Könyvesbolt

5 +

Sugár Könyvesbolt

1-5

Szeged Könyvesbolt

1-5

Székesfehérvár Könyvesbolt

1-5

Szolnok Könyvesbolt

1-5

Tatabánya Könyvesbolt

1-5

WestEnd Könyvesbolt

1-5

Jeanne Kalogridis: Én, Mona Lisa

Mielőtt még bárki más is bemenne önként és dalolva -mint én- ebbe a csőbe, hát a történetnek azt hiszem túl sok köze nincs a valósághoz. Illetve talán még annál is kevesebb... Egy középkori (az 1400-as évek vége) környezetbe helyezett romantikus krimi. A kor követelményeinek megfelelően szerelem, intrika, ármány, politika, egy kis művészet, egy kis pestis, sok-sok méreg, hazugságok, árnyalatnyi misztikus vonal, stb... szóval kosztümös thriller; az hiszem ez a műfaj jó megnevezése.
Igazság szerint, megint a saját naivitásom csapdájába estem, el nem tudom képzelni, hogy hogy gondolhattam, hogy sok száz oldalas regénynek lehetnek valós alapjai... a szereplők egy részén kívül semmi nem valós...

Nos a történet:
Egy firenzei gyapjú kereskedő család életébe csöppenünk bele: Anna, a feleség epilepsziás, Antonio, a férj mélyen vallásos, de valami baljós hangulat lengi körül, Lisa, a kislány egyértelműen a címszereplő és Zalumma, a rabszolganő, aki testvéreként szereti és védelmezi úrnőjét. A család sorsa és élete nagyon gyorsan összefonódik Firenze urainak, a Medici családnak sorsával és életével. Szerelmek, vágyakozások, gyilkosságok, melyek mind-mind hatással vannak Lisa sorsára. Rengeteg viszontagság közepette Lisa felnő, próbál boldog lenni, de életébe beleavatkozik a magas politika és egy szövevényes összeesküvés közepén találja magát, mint a legfontosabb kém. És természetesen titokban kezdetét veszi a kép születése is.

A történet nagyon összetett és szerteágazó, de szépen kidolgozott, sehol nem éreztem benne logikai bukfencet, elvarratlan szálat. Minden megkezdett vonal a végére szépen összeért, magyarázatot kapott, majd gyönyörűen illeszkedett bele a nagy egészbe.
Az egész történet mozgató rugója a szeretet és a hatalom, a hatalomvágy.
Egyértelműen Lisa és szeretteinek szemszögéből látjuk a történteket; nem is kísérli meg az írónő megmutatni az ellenfél érzéseit, így a rosszak könnyen tudnak rosszak maradni, a jók pedig természetesen feddhetetlenek - Lisa apján kívül nem is nagyon van a történetben kétértelmű szereplő, de neki Lisa megbocsát, hát mi se tegyünk másként...

Ha az elején (első harmad) sikerül átjutnunk, könnyen olvasható, kicsit túlságosan könnyen is. Az elején található előkészítés nekem nehézkes és hosszú volt, de ez után stílusa gördülékennyé válik, jegyeiben minden olyat tartalmaz, ami egy romantikus regényhez elengedhetetlen.

Évszaktól függetlenül: strandkönyv, legalább egy hetes, vízparti nyaraláshoz. Nem igazán elgondolkodtató, inkább szórakoztató, bár abból nem a top.

Az írónő a középkori nők írója; magyarul megjelent további könyvei: A Borgia menyasszony és a Medici Katalin, a démoni királyné.

10/6

A hivatalos fülszöveg:
Egy nő portréja, melyen az arcvonások az évszázadok során megfakultak, de így is mindmáig izgalomba hoz megannyi embert. Egy zseniális polihisztor, az emberiség történetének egyik legkiválóbb képzőművésze, aki bár számos tudománynak, s az élet számtalan titkának avatott ismerője volt, mégis mindenkinek ezt a festményt juttatja elsőként eszébe... Jeanne Kalogridis amerikai írónő nem mindennapi feladatra vállalkozott: elmeséli Mona Lisa életének történetét, s egy önmagában is lenyűgöző és drámai történelmi korszak keretei között közelről megismer kedhetünk Leonardo da Vincivel, Michelangelóval, Botticellivel, a művészetpártoló Lorenzo de Medicivel, Savonarolával, uralkodók, művészek, egyházfik és intrikusok egész sorával. A tizenötödik század végi Firenzében járunk, s aki elolvassa ezt a meghökkentően izgalmas, sodró erejű regényt, megismerheti Mona Lisa szerelmének megrázó történetét, sőt arra is kaphat egy lehetséges megfejtést, ki is volt valójában ez a titokzatos hölgy.

Gyilkos vagy áldozat?

Más bloggereknél olvastam Jodi Picoult: 19 perc című könyvéről és mivel mindenki jókat írt róla, kihoztam a könyvtárból. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy életem egyik legjobb könyve volt. A sztorit nem írom le, szerintem mindenki ismeri már, röviden annyit, hogy egy iskolai lövöldözésről szól.
A 19 perc tipikusan az a könyv, ami nem ereszt, nem tudsz megszabadulni tőle, egyszerűen muszáj gondolkodnod rajta. Én napokig olvasgattam a neten Columbine-nal és egyéb lövöldözésekkel kapcsolatos anyagokat, filmeket néztem, szóval próbáltam beleásni magam a témába. (Egyébként, aki még nem látta és érdekli ez a téma, mindenképp nézze meg a drága Michael Moore-tól a Kóla, puska, sült krumplit!)
Amit először szeretnék megállapítani, hogy Jodi Picoult nagyon jól ír. Kicsit hatásvadász ugyan, hogy minden oldadon van legalább két mondat, ami arcul csapja az embert, de azt hiszem, ez a téma ezt kívánja meg.
Másodszor, más bloggereknél azt olvastam, hogy tetszett nekik az, hogy az írónő nem foglal állást. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem egyértelműen Peter (a lövöldöző) oldalán áll, neki keres igazolást, őt próbálja megmenteni. Az áldozatok annyira röviden és felszínesen vannak bemutatva a könyvben, hogy igazából nem is lehet átérezni a másik oldalt.
Nagyon nehéz téma ez, kicsit olyan, mintha vékony jégen táncolnánk, hiszen a lövöldözések kapcsán mindig elszabadulnak az indulatok, ráadásul mindkét oldalról. Nézzetek csak utána, hányan istenítik még mindig, 11 év elteltével is Dylan-t és Eric-et (a columbine-i lövöldözőket), hányan írják azt, hogy bár lenne nekik is bátorságuk fellépni az őket terrorizálók ellen, illetve hányan kívánják azt nekik, hogy égjenek a pokol tüzén mindörökké. Nem is olyan téma ez, amiben igazságot lehetne tenni. Hiszen hiába érzünk mélyen az áldozatokkal, valahol a szívünk mélyén megértjük azt is, aki besokall, hiszen mindenki beszokott olykor, ha nem is ilyen mértékben.
Hibáztatható-e az amerikai társadalom a lövöldözésekért? Szerintem egy dologban igen, abban, hogy hozzáférhetőek a fegyverek. Szerintem Peter amikor ellopta a szomszédtól a pisztolyokat, nem olyan szándékkal tette, hogy ölni fog. Egyszerűen jó érzés volt számára, hogy van pisztolya, ettől végre hatalmat érzett, azt, hogy övé a kontroll. Viszont, amikor történik valami, amivel betelik nála a pohár, könnyű a matrac alá nyúlni, fogni a pisztolyt és lövöldözni kezdeni, hiszen kéznél van. De miért van az, hogy más országokban is van fegyverviselési joga a lakosságnak (Svájcban egyenesen alkotmányos kötelesség fegyvert tartani otthon!!!), mégsem történik ennyi gyilkosság és lövöldözés, mint az USA-ban? Na erre én nem tudok válaszolni, szerintem egy szociológus se tudna. Azt hiszem, Amerikában kellene élni ahhoz, hogy hitelesen megítélhessük az ő társadalmukat. Nem lehet annyival elintézni, hogy az amcsik felszínes, álmosolyú, prűd, fegyverimádó és négergyűlölő népség. Nem, ennél jóval többről van szó, hiszen Amerika egyben a legnagyobb, legszentebb eszmék földje is. De valami baj van, (bár nem csak ott, hanem az egész fejlett világban szerintem), és én szívből kívánom nekik, hogy megtalálják a válaszokat.
Nagyon sajnáltam Petert. Azt kívántam, bár ez az egész csak egy rossz álom lett volna, ahol végigélheti, mit csinálna, ha hatalma lenne bosszút állni, de utána felébredt volna, élte volna tovább az életét, egyetemre ment volna, számítógépes zsenivé vált volna, és rájött volna, hogy az esze magasan a kínzói fölé emeli és milliárdos lett volna és kirögte volna a régi iskolatársait. (A legtöbb iskolai lövöldöző kemelkedő intelligenciájú!)
Órákig tudnék még erről a témáról beszélni, de nem teszem.
Ja, még annyit, hogy a könyv végén található fordulatot én már nagyon hamar sejtettem, de egyszerűen nem akartam elhinni. És még most sem tudom. Vannak pillanatok, amikor megértem Josiet és Petert, vannak, amikor egyáltalán nem.
Mindenesetre, ilyen egy jó könyv szerintem. Rengeteg kérdést vet fel és nem erőltet ránk egy erkölcsi álláspontot sem. Bár ilyeneket olvashatnának a diákok magyar órán! Szerintem nagyon fontos lenne ilyen könyveket a kezükbe adni és azután megvitatni velük. De nem megyek bele abba, hogy mi a véleményem a magyar oktatásról, ahol a gyereket arra kényszerítik, hogy órákon át egy helyben és kussban üljön, és bemagolja, hogy mások mit gondolnak művekről...

S. Collins: Futótűz

Már vártam ezt a könyvet.
Az első részét (Éhezők viadala) meglepetten olvastam, elképzelni nem tudtam, hogy tetszeni fog, de tetszett.
Nos, az első rész után ez a második egy kicsit laposabb lett... nagyon érdekes ez is, de kicsit kínlódós... Katnisst egyszerre próbálja szerelmes nőként, harcosként, felnőttként, meg még ki tudja hány féle szerepkörben hozni az írónő. Hát nem is tudom... azt hiszem, ha az első könyvben nem nő annyira a szívemhez ez a kislány, most nem lenne túl szimpi. Tény és való, hogy tiszta, jól érthető az egész könyv, mi minek a következménye (tehát aki az első részt nem olvasta, az is könnyen megérti az okokat és a következményeket), ki-kinek a kicsodája, stb, és persze ebből adódóan Katniss gondolatai, fejlődése, tetteinek motivációja is kristálytiszta..., mégis valahogy, olyan... hát csalódásnak éppen nem nevezném, de kicsit laposabb, mint az első könyv. Viszont azt is meg kell hagyni (aki már próbálta, kérem támassza alá, de az én tapasztalatom ez), a második könyvet mindig nehezebb megírni, ha az első nagyot szólt! Márpedig az első nagyot szólt!

Akkor vessünk pár pillantást a történetre is: Katniss és Peeta ugyebár győztesen kerültek haza az Arénából, holott csak egy maradhatott volna. Akaratlanul is, anélkül, hogy tudatosult volna bennük (de hát hogyan is tudatosulhatott volna, hiszen 16-17 éves peremvidéki fiatalokról van szó) szembefordultak a Kapitólium hatalmával, sőt mi több, Katniss azzal, ahogyan az Arénában igyekezett megmenteni társait, ahogyan nem a gyilkolás volt számára az elsődleges cél, hanem az életben maradás és Peeta életben tartása, ahogy meggyászolta meghalt szövetségesét, akaratlanul is szembe fordult a Kapitólium parancsával (hogy: Ölj!) és a többi elnyomott körzet lakóiban felébresztette a lázadás szikráját.
Az elnyomott körzetek lakói forronganak. Lázadások törnek ki. Emiatt akadozik az ellátás. Katniss és fecsegő poszátás kitűzője az új felkelés szimbóluma lesz. Az Győzelmi körutat több helyen forrongó hangulat kíséri.
Aztán eljön a következő évi Éhezők viadala is: a Nagy Mészárlás, a vérbe fojtott lázadás 75. évfordulója és természetesen Katnisst és Peeta-t újra az Arénában találjuk, de már homlokegyenest más célokkal, mint egy évvel ezelőtt...

Ja, és persze a szerelmi háromszög is besétál a képbe, meg persze az első részben olyan feltűnően elültetett 13. körzet is éppen azt hozza, amit vártunk (ld: Az éhezők viadal bejegyzést)

Érdekes, fordulatos, de valahogy olyan ... nnna, szóval olyan...

10/7.

A hivatalos fülszöveg:

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt.
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.

Richard Carman: Robert Smith & The Cure – Vágyak és vallomások

Nem akarok olyan közhellyel indítani, hogy ,,rajongók számára alapmű!", hiszen aki ezt a könyvet megveszi (avagy ajándékba kéri), nyilván nem Modern Talking-fan. De mégis azt mondom, hogy aki valaha is kedvelte a Cure néhol rendkívül bonyolult, néha egészen egyszerű dallam- és szövegvilágát, vagy egyenesen ,,kjúros" :) volt boldogult ifjúkorában, nem fog csalódni a könyvben sem.

Ami különösen tetszik, hogy nem kizárólag Robert Smith és a Cure története, hanem a popkultúra azon szeglete, amit a '80-as évek Angliája, a punk melegágya jelentett. Bár én magam nem gondolom a Cure-t punknak, de nyilván nem az a mérvadó, hogy én mit gondolok :) Egy csomó -általam eddig nem ismert- zenekart fedeztem fel magamnak.

Ami miatt meglehetősen lassan haladtam az olvasással: hangoskönyvet, mi több, képes-hangos könyvet csináltam magamnak belőle. A youtube segítségével újrahallgattam a már ismert és még ismeretlen dallamokat, a könyv írójának szemszögéből is megízleltem őket, új dimenziókat fedeztem fel, feloldottam néhány szimbólumot -és rettenetesen élveztem. Javaslom, ti is így olvassátok, remek élmény.

A borító és a cím szerintem nem annyira telitalálat, szegény Robert meglehetősen lepukkant rajta, a címe pedig olyan semmilyen. Én tutira valamelyik Cure-szám címét választottam volna.

Legszívesebben teletűzdelném a posztot hivatkozásokkal, klipekkel, szövegekkel, de visszafogom magam, és csak egyet teszek be, egy nagyon korai zenét, ahol a fiúkat olyannak lehet látni, ahogy én emlékezni szeretek rájuk.

10.15

saturday night

and the tap drips

under the strip light

and i'm sitting

in the kitchen sink

and the tap drips

drip drip drip drip drip drip drip...

waiting

for the telephone to ring

and i'm wondering

where she's been

and i'm crying for yesterday

and the tap drips

drip drip drip drip drip drip drip..

Hivatalos fülszöveg: A könnyűzene történetében alig van olyan együttes, amelynek pályafutása több évtizedet fog át, s mégis képes elkerülni a kényelmes önismétlés csapdáit. Ráadásul megújulni lehet pusztán a trendeket követve is. A Cure azonban mindig a saját útját járta. 

1976-os megalakulásuk óta állandó változásban vannak. Az egyetlen biztos pont, a változás motorja, a vihar szemében ülő békés, nyugodt alak e könyv főszereplője: Robert Smith, a zenekar jellegzetes hangú, tupírozott hajú énekese, gitárosa és dalszerzője. 

Karrierje igazán változatos, időnként ellentmondásokkal teli: a tagok cserélődtek körötte, eleinte a Siouxsie and the Bansheesben is zenélt, írt kifejezetten goth és szinte már arcpirítóan popos, díjakat besöprő slágereket is. Robert Smith, az ikonikus frontember ébren tartott és felpezsdített minden zenei közeget maga körül. 

Ez a legelső, részletekbe menő életrajz Robert Smith teljes karrierjéről. Nyilatkozataiból és dalainak elemzéséből egy különleges ember képe rajzolódik ki.

Értékelés: 10/10 + Boys don't cry

A könyvért köszönet a Silenos Kiadónak!

Baráth Katalin: A fekete zongora

Lehet, hogy most kéne illegalitásba vonulnom, új nevet felvennem, és titkosítva blogolnom.

Mert bizony a nagy könyves blogger átlagtól eltérően nekem nem tetszett ez a könyv. _Akartam_, hogy tetsszen, mert alapvetően odavagyok a milimári-stílusért*, de a történet nekem egyrészt lapos, másrészt a végkifejletet tekintve meglepetés-mentes volt. Pedig -mint már korábban említettem- én nem vagyok jó krimik felgöngyölítésében, a tettes idő előtt való felismerésében. Az epilógus előtt meg teljesen értetlenül állok, egyszerűen csak úgy lóg, mintha nem is ehhez a könyvhöz íródott volna...

De a nyelvezet előtt le a kalappal. Az nagyon rendben van. A múlt század elején jártam, elhittem, hogy ott járok a könyvet olvasva, egy poros kisvárosban, ahol soha semmi érdekes nem történik, míg aztán egyszer csak meggyilkolnak valakit. Baráth Katalin stílusával nincs gond -igaz, nagyon ledöbbentem, hogy egy nálam fiatalabb, nagyon is mai nő az írója, és mondhatom, emiatt emelem a pontszámot meg, ezért adok a 10ből 7 pontot.

* milimári-stílus: hivatalosan persze nem így hívják, csak én nevezem így magamban: szemtelen, csípős nyelvű, éles eszű, a sorból kilógó ,,vénkisasszony" meséli egyes szám első személyben a történetet.

Hivatalos fülszöveg: 

"Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak… 

Baráth Katalin remekbe szabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé."

A. Christie: Temetni veszélyes

Mostanában nem úgy mennek a dolgaim, mint szeretném, többek között nálam dekkol még mindig Zsuzsi 2 könyve is (Karácsony előtt még postára adom, Kisdobos becsszóra :-)! ), a könyvtárból kihoztam az elmúlt fél év slágerkönyveit, de Isten látja lelkem, a második oldalnál le kellett tegyem, mert csak szenvedés volt.... Viszont mivel a napi buszozást képtelen vagyok "ablakon-kinézéssel" tölteni, hát előszedtem a régi könyveket, amiknek első blikkre nem ugrott be a sztorija. Nos, ilyen a Temetni veszélyes is. (egy icike-picike dicsekvést engedjetek meg: a háború utáni, magyarul megjelent összes Agatha Christie megvan és eléggé kevés olyan van, ami nem ugrik be elsőre :-)!)
Annyira nem ugrott be, hogy sikerült végig logikáznom az egész könyvet, de már megint az "Öreglány" nyert! :-) Pedig tízből már kétszer-háromszor ki szoktam találni...

A történet természetesen meghalással kezdődik, mi mással... aztán elhangzik egy mondat:
- Hiszen meggyilkolták, nem?
... majd hamarosan befut Poirot is.

Hivatalos fülszöveg:

A Coral Tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésen a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkoznak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: - Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap - őt gyilkolják meg otthonában! Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek - s talán nem árulunk el nagy titkot: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

Zanza

Pár mostanság olvasott könyv, idő hiányában csak tömören.

Guillaume Musso: Visszajövök érted

Nem értem én ezt a ,,francia Coelho" titulust, mert bár egyik írótól sem olvastam tonnaszám, de nekem nem nyilvánvaló a párhuzam. Vagyis inkább erőltetett, mint evidens.

Coelho nekem lassabb, elgondolkodóbb, Musso pedig filmszerű, pörgős, akciódús a másikhoz képest. No mindegy, ezen ne akadjunk fenn :)

A könyv nekem nagyon tetszett, ahogy az előző Musso-mű is, bár a moly kritikái eléggé leszólták, nekem pont azt adta, amit vártam tőle.

10/10

A francia Coelho” új sikerkönyve!

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát.

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. A Visszajövök érted! páratlan utazás, amelyet végigjárva kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

És akkor Coelho. Akitől -bár már terveztem- még semmit sem olvastam. Bespájzoltam ugyan hónapokkal ezelőtt Az alkimista c. könyvet, de olvasatlan -egyelőre. 

A portobellói boszorkány jött velem haza a könyvtárból -nem rossz, nem rossz, de hatalmas hiányérzetem van. Mintha valakik beszélgetnének mellettem egy illetőről, de lemaradtam volna a beszélgetés elejéről és végéről. Tudok is valamit a történtekről, meg nem is. Ha nekem kéne továbbadnom, mi történt, zavaros lenne az elbeszélésem.

A spirituális vonal közel sem olyan erős, mint ahogy én azt előzetesen feltételeztem. Persze ott van, gyakorlatilag erre a szálra van felfűzve minden, de mégis olyan vékonyan, diszkréten, hogy már-már nincs is ott.

El fogom olvasni Az alkimistát is, többen mondták, hogy az sokkal jobb.

7,5/10

Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.

A zsidó menyasszony igen kellemes csalódás. Valószínűleg nem kéne túl komolyan vennem mások értékeléseit előzetesen :) igaz ugyan, hogy nagyon erősen jelen van benne a zsidó hit, főleg a könyv második felében, de mivel én igen keveset tudok erről a világról, és az az igen kevés is igen homályos és pontatlan, kellett már egy könyv, ami helyre teszi bennem ezeket a dolgokat. Mert jó, jó, sejtjük, milyen a kóser étel, mi lehet az a bar micvo, de tudni nem tudjuk (általánosítok persze). Mindezt pedig egy kb. korombéli írónő személyes megtapasztalásaiból megismerni különösen izgalmas.

8,5/10 (pontlevonás a rinyálások miatt, bár megértem, hogy dramaturgiailag helyén valók)

Margit Patrícia Eszter regényében nemcsak Dallos Saci, e későn serdülő pesti lány spirituális fejlődését ismerhetjük meg, hanem egy olyan rejtett világba láthatunk be, ahol az identitás keresése még felnőtt korban is szunnyadást nem bíró folyamat. Saci az út végére ér, és a hagyományokhoz visszatérve, valódi szerelmét és gyökereit megtalálva választ ad a zsidó öntudat dilemmájára, míg baráti körének és családjának minden egyes tagja más-más utat jár be, és ugyanazon kérdésekre más-más választ ad.

Napsütötte Toszkána

Annyira irigy vagyok, majd megpukkadok. De komolyan. ÉN akarok Toszkánában élni, ÉN akarok egy régi házat olajfákkal, ÉN akarom azokat a fenséges borokat inni, mennyei eledeleket enni... no de vissza a valóságba. 

Már egész csinos sorozat kerekedhet a könyvekből, amit mostanság olvastam olasz vidékekről, emberekről, mentalitásról, étkekről (pl. Eat, pray, love olasz színtere; vagy az Extra szűz). És azt hiszem, könnyen meg bírnám szokni. Testem-lelkem ilyen helyen vágyna élni. Már egy csomó olasz szót is ismerek, hála ezeknek a könyveknek :)

Kicsit későn ébredtem rá, amikor már visszavittem a könyvtárba, hogy ki kellett volna fénymásolni a recepteket, de ezt a könyvet úgyis saját tulajdonomban akarom látni, megkérem a Jézuskát, csempéssze be a könyvespolcomra.

Ja, hogy a történet. Nos, ne várjunk nagy kalandokat, csak adjuk át magunkat a mediterrán érzésnek, nevessünk a jópofa anekdotákon, és szerezzük be a könyv folytatását!

Hivatalos fülszöveg: A könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább mégiscsak regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogyan teremtettek , férjével igazi otthont egy Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. A látszólag érdektelen apróságok - a ház renoválása, a takarítás nehézségei, az olajfa-liget újraélesztése, a kert szépítgetése, a piaci bevásárlások, a séták, az üldögélés a város fő terén egy erős espresso mellett, a receptek, a dolce far niente, vagyis az édes semmittevés élvezetes olvasnivalót nyújtanak. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a lengyel kőművesbrigád, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. A lét végső értelme és a hideg fokhagymaleves nem is esik olyan messze egymástól. Vagy ha mégis, ebben a hőségben az nem számít. Frances Mayes amerikai író- és költőnő. Az olaszországi Cortonában és San Franciscóban él. Kreatív írást tanít a San Franciscó-i egyetemen. Ez a könyve megjelenését követően több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

Értékelés: 10/10 +mikor utazhatok én is???

Sass Henno: Itt jártam

Zsuzsitól kaptam ezt a könyvet, az ő véleményét itt olvashatjátok.

Szóval, amit nem szoktam: feladtam... akik már régebb óta jártok ide, tudjátok, hogy általában a legpocsékabbnak is megadom az esélyt arra, hogy legalább az utolsó betűkkel elvarázsoljon (ha mással nem, azzal néggyel, a szép formájával, dőlésszögével, vagy bármivel)... vagy legalább javítson a helyzeten... de most nem bírom tovább...
A könyv felénél tartok. Nekem a nyelvezete, a szereplők és az a bizonyos szubkultúra annyira idegen, hogy el nem mondhatom.
Gyanítom, hogy az író sem a saját bőrén tapasztalta meg ezt a fajta életet... (csövező, lezüllött tizenévesek, ital, cigi, drog, erőszak minden mennyiségben).
Remélem, hogy nem az "öregek" prüdériájával néztem...

Nos, akkor lássuk, a feléig milyen érzéseket keltett bennem:
az első és legfontosabb az iszony! A könyv első felében felébresztett és mesterségesen ébren tartott iszonyat kiölte belőlem az érdeklődést arra vonatkozóan, hogy érdekeljen a második a fele. A végére (a fülszöveg alapján) kiderül, hogy miért az események ilyen láncolata, de engem már nem tud érdekelni. Eléggé iszonyú, hogy a nappal okos, értelmes gimnazista, este a kocsmában péppé veri azt a pasast, aki kikezd a barátnőjével... majd másnap beül véres kézzel az iskolapadba? Nekem ez sok...!

Ha ez ifjúsági regény, akkor már inkább a Twilight-végeérhetetlen kínlódást adom a gyerekem kezébe (Elnézést a Twilight rajongóktól!). Nekem is 16 éves a gyerekem. Útkereső kamasz ő is... igaz, ahogy elnézem az ismeretségi kört, a "jobbik fajtából"... talán éppen emiatt nem tudok belefolyni a történetbe.

Aztán a nyelvezete! Ha még csak szleng lenne... én is tudom, a kamaszok elég mocskos szájúak tudnak lenni... csak hát ugye ez egy könyv és nem pedig tanulmányi kirándulás a nyócba... bár ki tudja, talán éppen ezzel próbál hangulatot teremteni...

Az ellentmondásosság: a szereplők is ellentmondásosak, a szituációk is, a környezet is. Gondolom majd a történet vége felé ez összesimul, de a közepéig határozottan zavaró. Abszolút elképzelhetetlennek tartom, hogy egy olyan gyerek - mert bizony a 16 évest igen kevéssé tudom még felnőttnek tartani - aki okos, igyekszik tudást szerezni (itt konkrétan iskolai tudásra gondolok), céljai vannak, nem is akármilyenek, egyben a társadalom peremén érezze jól magát... szóval nekem ellenmondásos az egész ahogyan van.

Hogy egy kicsit súroljam a nyelvezetet: nekem úgy gáz ez egész, ahogyan van! Feladtam! Napok óta képtelen vagyok a kezembe venni... ez pedig azt jelenti, hogy feladom! Félek, ennyire azért már nem vagyok nyitott!

Ne haragudj Zsuzsi, lehet, hogy a világ történései is hatással voltak rám, sőt biztos, de most nem bírom tovább olvasni! Küldöm vissza!

(A fülszöveg írója hol Rassnak, hol Sassnak hívja a főszereplő-mesélőt. Vagy az írót.)

Hivatalos fülszöveg:
Lakótelepen felnőni eleve szívás, pláne, ha az ember családja rendezetlen. Márpedig Rassé eléggé az. A bátyja például csak négy nappal idősebb nála. Nem, nem egy problémás ikerszülésről van szó...
Igen, apuka két tóban pecázgatott...
A két fiú tudja, hogyan álljanak bosszút apjukon. Mivel apu rendőr, az a legkézenfekvőbb, ha minden rosszba belekeverednek. Lopás, orgazdaság, benzinkút megcsapolása - sorban egyre komolyabb dolgok vezetnek el a nagy üzletig: a dílerkedésig. Igen ám, de ez a nagykutyák terepe, akik nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Márpedig Sass lassan vágja le, hogy ezúttal tényleg szembejön vele az élet. A kérdés már csak az, ki is ül a kormánynál.

*Sass Henno* izgalmas krimijével 2005 márciusában minden idők legfiatalabb szerzőjeként megnyerte az észt regényversenyt és az ezzel járó igen komoly pénzdíjat. A könyvből film is készült, mely szintén jelentős sikereket ért el: a 2008-as Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be.
A borítón felhasznált Medve című festmény és a könyv illusztrációi Madarász Gergely alkotásai.