Oldalak

2009. június 22., hétfő

Katherine Paterson - HÍD TERABITHIA FÖLDJÉRE

Ezt a kis könyvecskét még régebben olvastam, de gondoltam, most már bejelentkezem és írok valamit én is. :)

A magam részéről nagyon szeretem a fantasy történeteket, a meséket.
Úgy gondoltam ez is egy kis aranyos mese lesz, hasonló a Narnia krónikákhoz. Sokat nem tévedtem, mert az írónő ebből merítette az ihletet.

A vége azonban nagyon megrázó. A történet rövid, fél nap alatt ki lehet olvasni, de annyira ütős, hogy azóta sem mertem újra a kezembe venni, pedig szeretem többször kiolvasni a könyveket.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének elvonultan, úgy igazán nagyot bőgni, mert ez egyszerűen... Nem is találok rá szavakat. Az egyik pillanatban még egy csodás mesét olvasol, aztán mintha fejbe vertek volna egy furkós bottal a színtiszta valóságot látod és menekülnél vissza az álmok világába, hogy soha többet ne kelljen szembenézned a gondokkal.

Szív melengető, majd szív facsaró, de mindenképpen érdemes arra, hogy elolvassák!

Hivatalos ismertető:

Jess Aarons hőn áhított vágya, hogy ő legyen az ötödik évfolyam leggyorsabb futója. Egész nyáron edz, és alig várja, hogy lássa osztálytársai arcát, amikor mindegyiküket legyőzi. Az iskola első napján azonban egy új lány átmerészkedik a fiúk felére a játszótéren, és mindenkit maga mögött hagy. Ez bizony nem túl ígéretes kezdet egy barátságnak, Jess és Leslie Burke mégis elválaszthatatlan társakká válnak. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Ő és Jess megalkotják Terabithiát, a varázslatos erdei királyságot, ahol ők ketten királyként és királynőként uralkodnak, és ahol az egyedüli korlátot fantáziájuk szabja. Aztán egy reggel szörnyűséges tragédia történik. És amikor Jessnek meg kell birkóznia ezzel a borzalommal, hirtelen ráébred, mekkora erőt és bátorságot adott neki Leslie.

9 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Filmen láttam, a véleményem az, mint a Tiéd: fejbevág.

Névtelen írta...

Én is a filmet láttam, maxi egyetértek azzal, hogy fejbevág, de a film alapján én nem a fantasyk közé sorolnám. Örülök, hogy van könyvben, biztosan elolvasom..A film nagyon jó volt.

Cesile írta...

Először, amikor beültem a filmere, nagyot csalódtam benne, mert nem azt vártam amit kaptam. kb fél évvel később egy kedves barátnőmmel újram menéztem, és akkor már tudtam mit várhatok. Merőben más élmény volt, szerettem.
Ha hozzájutok, elolvasom a könyvet, eddig nem tudtam, hogy ilyen formában is létezik, köszönöm, hogy fehítad rá a figyelmem :)

evikusz írta...

Hát igen a fantasy besorolás kicsit csalóka.

Én meg még filmben nem láttam. El nem tudom képzelni, hogy hogyan tudnak egy ilyen pici könyvből egy egész estés filmet csinálni, de megnézném :)

Névtelen írta...

Na, azért nem egész estés a film, a hatása viszont egész hetes.... Én a "foglalkoztatós" filmeket szeretem, amiktől akkor sem tudok szabadulni, ha már régen kijöttem a moziból.
Engem az ütött szíven (talán a magam gyerekeire gondolva), hogy a Kisfiú mennyire szeretett volna kitűnni a családjából, a rajzok, a szülők erőfeszítései, a durva lány az iskolából, a Tanárnő, aki megleli a Kisfiúhoz vezető utat és a lelkiismeret furdalás, amit a Kisfiú érez, amikor nincs ott a Kislánnyal, amikor tragédia történik félúton Therabithiába. Nem tudom a könyvben mi hogyan jelenik meg, a filmből én ezeket éreztem a történet gerinceinek. És a katarzist, amikor a KisHúg előlép kishülyéből Terabithia Hercegnőjévé, ami által a Kisfiú némileg feloldozást nyer...de lagalábbis folytatódni tud a (néhány pillanatra) megakadt kicsi élete...
Hát én ezt éreztem amikor a vége főcím elindult...

evikusz írta...

Na akkor ez azon kevés filmek közé tartozhat, amelyek hűek maradtak a könyvhöz. Ugyan ezt éreztem olvasás után is. :)

honfiviki írta...

Ahogy olvastam a blogban a könyvről/filmről tegnap délután, le is töltöttem a filmet és fél 11-kor elkezdtem nagy félve nézni. Merthogy én borzasztóan szívemre tudok mindent venni, ha fájdalmas, ha lélekbe maró, főleg, ha gyerekekről szól.
Éjfélkor (pontban) lett vége. Iszonyat sötét és csöndes volt itthon, csak én szipákoltam.
Sokáig forgolódtam utána és nagyon szerettem volna a nagyfiamat (aki szintén ötödikes, mint a főszereplők) jól megölelgetni :( de sajnos nincs velem.

evikusz írta...

Jujj :(

Névtelen írta...

Én is ilyesmit éreztem, elszorult, majd kicsordult, de azt hiszem nem bántam meg.
Nekem is nehéz, ha gyerekekről szól.