Oldalak

2009. június 28., vasárnap

Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony

Mert tegyük fel, hogy mindenki tudja (amint szerintem tényleg így van), hiszen még középiskolában tanultuk és hallottuk elborzadva, hogy Csáth Géza morfinista volt. De még akkor sem látjuk tisztán a képet, sőt, van egy olyan homályos képünk róla, ami egyébként ebben a regényben is megemlítődik, hogy akkor az önpusztításában is lenne valami romantikus. Hát nem. Nagyon nem. És nem csak azért, mert megölte a feleségét, majd önmagát is, hanem, mert ennek olyan előzményei vannak, amelyek minden ál-misztikumot lefejtenek a zseniként indult, s morfinistaként emberi mivoltából kivetkőzött Csáth-ról.
16 évesen lehet, hogy (ha vonzónak nem is) érdekesnek tűnhet a személyisége, mert azért az mindennapinak semmiféleképpen nem mondható, hogy egy egyébként a szer hatásával tisztában lévő elmeorvos érezni akarja a tudatmódosító hatást.
A könyv maga nem erről, inkább az utolsó időkről szól, de arról is áttételesen, időnként igen nyersen, a feleség, Jónás Olga szempontjából, aki szintén nem hétköznapi figura, igazságot tenni talán nem lehet, de nem is kell.
A történet ugyan két szálon fut, sőt, két teljesen különálló történetről van szó, amelyekből az egyiket jelenti az előbb felvázolt (rém)regény, az ellenpólust egy házasságra készülődő lány érzelmei, várakozása, reménye adja, éppen ezért nehéz is átlépni a zaklatott történet idősíkjából a másikba, nekem legalábbis nehezen ment. Feltehetőleg nem azért, mert nincs közös szál a két történet között, legalábbis fizikálisan nincs.

Mégis... ajánlom. Nem tanulságképpen, hanem inkább azért, mert a Csáth-novellák sokkal inkább érthetőek, sokkal inkább a helyükre kerülnek a könyv által. Aki olvasott már tőle valamit, az tudja, nem egy könnyű olvasmány, de ez is annak tükrében értékelendő (az érték alatt a lefelé vezető utat értem), hogy nem feledkezünk el Puccini vagy éppen Wagner tanulmányairól. És bár rémisztő CSG élete, ismernünk kell ezt is, hogy helyén kezeljük őt. Életének lenyomata tökéletesen végigkövethető írásain.

Lovas Ildikóról annyit mondanék, hogy most akkor szívesen olvasnék tőle valami mást is, nem szeretném egyetlen, meglehetősen erős karakterű könyvhöz kötni őt.

Kosztolányi Csáth-ról (nem véletlenül):

Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,
Ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
Az éj felé.

Utóirat: csak frissen olvasott könyvet ajánlok (vagy éppen nem ajánlok), ezért írok ritkábban. :o)

3 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Engem máris érdekel.
A Vámos-könyvet pedig szívesen kölcsön adom!

evikusz írta...

Már az ajánlásod nagyon erőteljes, vajon milyen lehet a könyv?

Most per pillanat úgy érzem, nem lenne hozzá hangulatom, de jónak tűnik, úgyhogy talonba teszem :)

Ági, aki főz írta...

Az biztos, hogy nagyon erős könyv, nem egyszerű olvasni. Én a nagy részét egyetlen nap alatt olvastam el, egy kórházi ágyon, műtétre várakozva. Akkor és ott még erősebb hatást gyakorolt rám.

Mellékszál, hogy személyesen is ismerem az írónőt és ez a legjobb könyve, a Kijárat az Adriára se rossz, de nem ennyire érthető, befogadható.